A lefolyt évtized nehéz gazdasági viszonyai világszerte s az élet minden vonatkozásaiban a gazdasági kérdéseket álitották homloktérbe, amelyek egyik legfontosabbika napjainkban a munkáskérdés. Jelentőséget a kérdésnek nem csupán ama tekintélyes helyzet ad, a melyet a munka, mint termelési tényező, a productió minden ágában ma elfoglal, hanem első sorban az a sokoldalu visszahatás, a melyet e szövevényes kérdéssel kapcsolatos tényleges viszonyok a köz- és egyéni életnek ugyszólván minden megnyilvánulásaiban előidéznek. A jog és erkölcs rendje, fizikai, kulturális és gazdasági erő, politikai és magánélet, szóval a nemzeti és egyéni jólét egész világa virágzik, vagy szenved a munkáskérdés mindenkori állapota szerint, mert a termelési tényezők kölcsönhatásának és az emberi társadalmak szerves összealkotásának törvényei talán egy tüneménynyel és változással szemben sem nyilatkoznak meg azzal a szigoru következetességgel, mint épen azokkal az okokkal szemben, a melyeknek forrása a munka és munkásviszonyok mindenkori állapotából fakad. Elég itt hivatkozni azokra a kóros jelenségekre, a melyek az egymást váltó sztrájkok, erőszakos munkabéremelése és a munkásosztálynál tapasztalható folytonos elégedetlenség és nyugtalanság következtében nemcsak a termelés minden ágában, hanem immár a fogyasztás terén is észlelhetők. Annak az általános drágaságnak, a melynek nyomasztó sulyáról minden társadalmi osztály panaszkodik, bizonyára nem utolsó oka a munkabéreknek a munkásosztály által kierőszakolt többszörös emelése, a melyet magasabb termelési költség alakjában és a fogyasztási czikkek árában, lánczolatos teherátháritás utján, hovatovább minden gazdasági ág és végeredményben maga a munkás is viselni kénytelen. De ha a munkáskérdés és a közélet más irányu problémiái között fenforgó ez az okozatos összefüggés általában világszerte észlelhető, különösen szembeötlő a visszahatás nálunk, a hol e téren rihamos, úgyszólván átmenet nélküli s a végletekbe hajló fejlődéssel állunk szemben s a hol épen ezért a következmények is gyorsabb egymásutánban és typikus korlépekben jelentkeznek. Ennek a beteges folyamatnak megállitását, a munkásviszonyok szanálását és ezzel a fejlődésnek az egészséges gazdasági haladás és megerősődés felé való terelését tüzte ki a kormány czélul akkor, a mikor - az összes társadalmi osztályok anyagi boldogulásának és a nemzet egyetemes gazdasági érdekeinek gondozása mellett - a nép megélhetésének biztositását, jólétének emelését és a munkásosztály sorsának javitását vette programmjába. Minél többet és minél behatóbban foglalkozott a kormány ezzel a kérdéssel, annál inkább meggyőződött arról, hogy a megoldás sulypontja megélhetési viszonyaink javitásában van.
Mig ugyanis a munkabérek emelése a tapasztalat szerint csak arra vezet, hogy a fogyasztási czikkek ár és a pénz vásárlási ereje között fennforgott korábbi arány, a magasabb termelési költségek átháritása folytán, továbbra is úgyszólván változatlanul marad és igy a béremelés következtében a munkás megélhetési föltételei egyáltalán nem javulnának, eddig az utóbbiak kedvezőbbé tételéről a munkakedv, munkaképesség és ezzel a munkaeredmény fokozatos emelkedése, ennek következtében a termelési költségek csökkenése és végeredményben oly természetes áralakulás várható, amely az uralkodó drágaság nyomasztó gondjaitól lassan egész gazdasági életünket fölszabadithatja. De eltekintve ettől, elvitathatatlan, hogy a munkás megélhetésének kedvezőbbé tétele a fizikai munkára utalt néprétegek kulturális fejlődésének és erkölcsi emelkedésének is hatalmas emeltyüje. E mellett erőd gátat vet a létfenntartás ösztönéből fakadt kivándorlási áramlatnak, fokozza a hazához való ragaszkodást és ezzel biztos utat jelez a munkásosztály politikai érettségének és józanságának olyatén fejlesztéséhez, amely majdan lehetővé teszi a népjogok legszélesebb kiterjesztését és a politikailag kiforrott néprétegeknek az alkotmány sáncziban tervezett bevitelét. Mindezek mérlegelése közben a kormány vizsgálódása tárgyává tette mindazokat a föltételeket, a melyeknek a munkásosztály megélhetésében és a többi társadalmi osztályok anyagi boldogulásában döntő szerep jut és azzal a czélzattal, hogy a szanálást lehetőleg a legégetőbb szükségletek intensitásának sorrendjében kezdi meg, - akcziót inditott mindama előföltételek megteremtése érdekében, amelyektől ipari és gazdasági fejlődésünk, megerősödésünk és ezzel munkásosztályunk jólétének emelkedése is várható. Ugyszólván első lépés volt ebben az irányban a gazdasági munkásházak épitésének állami támogatása tárgyában benyujtott s az 1907. évi XLVI. tc. -kel immár törvény alakot nyert törvényjavaslat. Kiegészitője a közélelmezés javitását czélzó széles alapokra fektetett tanulmány, a melynek alapján teendő törvényhozási és kormányzati intézkedések bizonyára ugy a munkás, mint többi társadalmi rétegeink anyagi érdekeit is nem kis mértékben fogják majd előmozditani, - valamint az a betetőzés előtt álló akczió, a melyek kőszéntelepeknek az államkincstár részére való megszerzése érdekében tettem folyamatba. Bár mindezek az intézkedések kétségtelenül jelentékeny tényezői lesznek majd a jövőben a megélhetési viszonyok javulásának, a kormány azt a feladatot, a melyek szocziális téren magára vállalt, ezekkel befejezettnek nem tekintheti, mivel még számos oly jelenséggel áll szemben, a mely ugy a munkások, mint általában a szerényebb jövedelmi forrásokra utalt különböző társadalmi rétegek létfentartási érdekeit komolyan veszélyezteti.
Legkiáltóbb ezek között az a viszás állapot, a melyet a székesfőváros lakásviszonyai tárnak elénk. Köztudomásu, hogy Budapest székesfővárosban az utóbbi években nagyobb arányu lakáshiány mutatkozik. Egyébb közgazdasági okok mellett első sorban ennek a körülménynek kell tulajdonitanunk a lakásbéreknek nemcsak rohamos, de ugyszólván abnormális mértékben történt emelkedését. Elég e részben arra hivatkoznom, hogy Budapesten a lakásbérek az utolsó három év alatt 14 millió koronával emelkedtek, holott ugyanezen idő alatt a bértárgyak és általában a lakások száma, az épitkezéseknek csaknem teljes szünetelése következtében, csak jelentéktelen mértékben szaporodott. S bizonyára jórészt ebben a körülményben kell keresnünk a magyarázatát annak a ténynek, hogy a lakásra forditott kiadás a székesfőváros polgárainál a legtöbb esetben nem áll arányban kereseti viszonyaikkal. De ez a lakáshiány kapcsolatban a székesfőváros lakosságának nagymérvü szaporodásával, a bérek aránytalan emelkedése mellett, még egy anomáliára vezetett, nevezetesen: a lakások tulzsufoltságára. Természetes, hogy a lakáshiány eme sulyos következményei: a drága és meg nem felelő lakás számtalan baja azt a néposztályt sujtotta legérzékenyebben, a melynek kimért anyagi körülményei nem adnak módot a védekezésre. Munkásaink egy része, a melynek kedvezőbb javadalmazása a közlekedés költségeit elbirta, a szomszédos községekbe menekült, a hol a megnövekedett kereslet szintén módnélküli lakásdrágulást vont maga után, másik és mondhatnám nagyobb része pedig kénytelen volt alávetni magát a kényszerhelyzet minden következményének. Pincze, padlás, istálló s az állatok befogadására összetákolt üregek minden képzelhetetlen alakja emberi hajlékká lett s az egynek szánt ágy négynek, ötnek, egy-egy szoba pedig sokszor tizenöt-husznak adott éjszakai nyugalmat. Képzelhető, hogy ott, a hol ilyen nagy a kereslet, az élelmes, de sokszor lelketlen üzleti szellem tétlen nem marad. Nálunk is megteremtette a lakásuzsorát annak minden nyomorával. Ott, a hol a gyári, ipari és egyébb munkások tekintélyes része ilyen lakásviszonyokkal áll szemben, ott a család, a közegészség, az erkölcsi és fizikai jólét, a produktiv nemzeti munkaerő, szóval állam alapintézmények, jelen és jövő nemzedékek életbevágó érdekei vannak veszélyeztetve. Ennek tudatában a kormány komolyan foglalkozott a székesfőváros valóban aggályt keltő lakásviszonyainak rendezésével, kettős czélt tartván e részben szem előtt és pedig egyrészt megfelelő s lehetőleg olcsó otthon létesitését, másrészt a drága lakásbérek lehető mérséklését.
Megfelelő és az egyén gazdasági erejéhez mért otthon első alapja az elégedettségnek. Jelentékeny tényezője az egészségnek, ápolója és fejlesztője az erkölcsnek; emeli a munkakedvet, fokozza a munkaképességet, szilárditja a földhöz s a hazához ragaszkodás kapcsait, szóval oly előnyös fizikai és kedélybeli visszahatást idéz elő, amely végeredményében a gazdasági és nemzeti megerősödés szenmpontjából is számottevő tényezőként jelentkezik. Ily otthonoknak közvetlenül a székesfőváros belterületén való létesitése azonban leküzdhetetlen anyagi akadályokba ütközik, mert a székesfőváros magas telekárai s a dárga épitkezési költségek a befektetési költségeket tényleg oly magasra emelik, hogy az ezek számitásba vételével megszabható, bár aránylag mérsékeltebb lakbéreket, munkásaink és a kimért anyagi helyzet gondjaival küzdő más néposztályaink jelenlegi béreikből nem lennének képesek megfizetni. E mellett kétségtelen, hogy a munkás egészségügyi, erkölcsi és gazdasági érdekeinek is inkább megfelelne oly otthon, a mely a főváros fertőzöttebb belső légkörétől távol, a bérkaszárnyarendszernek erkölcsileg is káros tulzsufoltságáról lehetőleg menten, kisebb kerti müvelésre és hasznos állatok tartására is alkalmat adna. Ezért a kormány arra a meggyőződésre jutott, hogy a mennyiben a fővárosba való olcsó közlekedésnek és a közszükségletnek korszerü ellátásának kérdését előnyösen megoldani sikerülne, a munkások lakásviszonyai a legszerencsésebben azok nagy részének Budapest külső perifériáira való kitelepitésével és ott legalább tulnyomó részben pavillonszerü munkásházak létesitésével lennének rendezhetők. Előnyösnek látszik ez a megoldás különben már csak ezért is, mert természetes alapokat teremtene a szomszédos községeknek idővel a székesfővároshoz való csatolásához és a nagy tömegben megürülő budapesti munkáslakások fölszabadulásával beálló nagyobb kinálat következtében a tulcsigázott fővárosi lakbéreket is mérsékelné, a mivel a kormánynak ezzel az akczióval kapcsolatos másik célja, t. i. a lakásviszonyok általános javitása is teljesedésbe menne. Bár a kormány tisztában volt azzal, hogy a jelzett irányban való kezdeményezés az államhatalomra halaszthatatlan kötelességet hárit, mégis megfontolást igényel, hogy a terv mily alakban valósittassék meg?
Kétségtelen, hogy ily munkásotthonok megteremtése a várt eredménynyel csak ugy járhat, ha a kitelepités nagy arányban, beépitésre alkalmas, összefüggő nagyobb területek gyors és olcsó vásárlásával, valamint egységes és tömeges épitkezéssel kapcsolatban történik s ha mindezekhez tetemes tőke áll rendelkezésre. Bár a gazdasági szabadság korában a kormány is örömmek üdvözölne oly kiviteli módozatot, a mely az érdekeltek tömörülésével az önsegély elve alapján épülne föl, mégis munkásosztályunk teljes elszegényedése és általában a jelenlegi életviszonyai kizárják a reményt, hogy a munkáslakások ügyét önerejéből sikerrel megoldhatná. Viszont a tőke gyümölcsöző elhelyezésére utalt magánvállalkozástól nem várható, hogy valóban minimális ellenérték kilátásával ily nagy arányu s áldozatokkal egybekötött szocziális akczióba bocsátkozzék akkor, a mikor a gondozására bizott tőke másutt kedvezőbb gyümölcsöztetésre talált. De nem kivánhatjuk a székesfővárostól sem, hogy amugy is számos oldalról igénybe vett anyagi erejét ily vállalkozásban kösse le, mert hiszen az általános és szélesebb képrétegeket érintő ezeknek az érdekeknek intézményes gondozása első sorban nem a helyi érdekeltség feladata. Ily körülmények között kézenfekvő, hogy a közvetlen megvalósitás feladata az államra hárul, a mely nemcsak magasabb etikai rendeltetésénél, de nagyobb tőkeerejénél fogva is, első sorban hivatott ily nagyobb szabásu és általános érdekü akcziók meginditására és vezetésére. Ezeknek a szempontoknak a hatása alatt elhatározta a kormány, hogy a törvényhozás jóváhagyásának kikérése után, Budapest székesfőváros környékén, állami költségen, 6-10 ezer munkáscsalád befogadására alkalmas, pavilonszerü bérházakat épit és azokban csekély, nevezetesen a befektetendő tőkének legfeljebb 4%-ával fölérő évi bérért, - első sorban a m. kir. államvasutak és a m. kir. állami gépgyár budapesti munkásainak, esetleg egyéb állami munkásoknak és alkalmazottaknak ad megfelelő hajlékot, - az ezek elhelyezése után még fenmaradó lakásokat pedig, tudniillik az összes lakásoknak előreláthatólag több, mint fele részét, ugyancsak mérsékelt bérek ellenében, egyes helybeli magánüzemekben alkalmazott munkásoknak engedi át. Az elhelyezésnél a székesfőváros területén működő tekintélyes állami üzemek munkásainak vélné adandónak az elsőbbséget a kormány csak azért is, mert helyénvalónak látja, hogy az állam, mint legnagyobb munkaadó, ezen vállalkozásával nem csupán az épitkezés müszaki és pénzügyi kivitele terén szolgáltasson majdan másoknak tapasztalatszerü adatokat, hanem hogy egyuttal példát nyujtson abban az irányban is, hogy miként lehet és kell a munkaadó és munkásai között meglazult viszonyt szorosabbá tenni és a mindkét fél érdekeit szolgáló erkölcsi kapcsolat az elégedettség érzésének fokozásával megszilárditani. Ennek a kormányelhatározásnak eredménye ez a javaslat, a melynek részleteit illetőleg a következőket vagyok bátor előadni:
Abban a reményben, hogy a törvényhozás a kormány fentvázolt actiójához hozzájárul, szükségesnek láttam, hogy az alkotmányos tényezők utólagos jóváhagyásának kifejezett fentartásával, mindazokat az intézkedéseket megtegyem, a melyeket egyrészt a megoldás sürgőssége, másrészt annak sikere mulhatatlanul megkivánt. Ezek között első feladatnak kellett tekintenem egyfelől a czélnak megfelelő földterületnek előzetes lekötését, másrészt az emelendő pületek terveinek és költségeinek megállapitását, valamint általában az egész actió pénzügyi részének tisztázását. A telkek kiválasztásánál az egészségügyi és épitkezési tekintetek mellett, azok hozzáférhetőségének körülményei, megszerzési áruk és az a szempont volt irányadó, hogy ily munkástelepek, a munkaadóüzemek közelségéhez képest, a székesfőváros határának lehetőleg különböző részeiben létesittessenek. Ezeket szem előtt tartva, feltünés nélkül és bizalmas uton megejtett puhatolódzások után, két alkalmas telektömböt sikerült e czélra biztositanom: az egyiket a székesfővárossal határos Kispest községben, a másikat pedig a X. kerületben az úgynevezett Óhegyen. A kispesti ingatlan összterülete körülbelül 472.000 négyszögöl és a Sárkányörökösök tulajdona. Árát alkudozások után négyszögölenként 6 K 50 fben sikerült megállapitanom, mely egységár az ottani értékviszonyok figyelembevételével méltányosnak mutatkozik. A telek összvételára ezek szerint mintegy 3.068.000 K-ra tehető, a melynek kifizetési módozatai tekintetében a megkötött szerződés akként rendelkezik, hogy 600.000 K az adásvételnek a törvényhozástól kikérendő jóváhagyása után, a vételár többi része pedig két egyenlő részletben 1908. évi október, illetve november hó 1-én lesz esedékes, a mely időpontig az ingatlan a kir. kincstár tulajdonába tehermentesen átadandó. A jogügylettel kapcsolatos illetékek fizetése alól a szerződés ez eladókat fölmenti. Az Óhegyen fekvő ingatlna részben a székesfőváros tulajdona. Kiterjedése mintegy 210.000 négyszögül. Erre nézve egyelőre csupán elővételi jogot biztositottam a kir. kincstár javára és pedig négyszögölenkint 8 K átlagár kilátásba helyezésével. Az ingatlan összvételára tehát mintegy 1,680.000 K-ra tehető. A telek már parczellázásra van előkészitve és vizvezetéki, valamint csatornaberendezés is közvetlen közelében van. Itt vagyok bátor megjegyezni, hogy bár a kormány egyelőre csak a most emlitett két terület beépitését tervezi, mégis már most foglalkozik azzal a gondolattal, hogy a m. kir. államvasutak északi főműhelye közelében rendelkezésre álló, mintegy 127.000 négyszögölnyi területen, valamint a székesfőváros budai részének északi oldalán is létesit ily munkástelepet, hogy a székesfőváros különböző részeiben elfoglalt munkásait az otthon előnyeiben egyaránt részesithesse. Ez utóbbi helyen tervezett telep azonban előreláthatólag a Margitsziget felső végén létesitendő uj Dunahiddal kapcsolatban nyer majd csak megvalósulást, a melynek megnyiltától különben, az eddig szerzett tapasztalatok szerint, a lakásbérek olcsóbbodása is várható.
A mi a munkásházak épitkezési módjának kérdését illeti, hangsulyoznom kell, hogy e házakat a kormány bár a czélnak megfelelő, de lehetőleg egyszerü kivitelben tervezi, mivel csak igy lesz képes azokat minimális bérszolgáltatás ellenében rendelkezésre bocsátani. Ehhez képesz a házak 4-4 lakást magában foglaló pavillonok alakjában, egyenkint körülbelül 360 négyszögölnyi területen épülnének, a melyből egy-egy lakásra az 50 négyszögölnyi kert betudásával, mintegy 90 négyszögöl jutna. A lakások átlagos typusa: két szoba, konyha és kamra. A műveltebb előmunkások részére azonban, azok magasabb igényeihez mérten, aránylag nagyobb lakások is készülnének. Költségkimélés, illetve lehetőleg mérsékelt bérek megállapithatása érdekében, a házak épitésénél az ily czélokra jónak és tartósnak bizonyult homoktégla használatát is czélba vette. A kincstár rendelkezésére álló telkeken egyelőre 1500 munkásház létesitését tervezem, a mely hozzávetőleg 6.000 lakást magában foglaló házaknak összköltsége legföljebb 12 millió koronára rugna. Ebben azonban a kispesti telkek csatornázásának és a telep vizvezetékkel való felszerelésének körülbelül 500.000 K-t kitevő költsége is benfoglaltatik. A székesfőváros hatóságával folytatott tárgyalásaim reményt nyujtanak arra, hogy az egészségügyi szempontokból immár alig nélkülözhető etek a korszerü berendezések a székesfőváros vizvezeték és csatornahálózatába való bekapcsolás utján lesznek megvalósithatók. Figyelembe véve már most egyrészta telekbefektetési, másrészt a házak épitésével és ilyetén fölszerelésével járó összes költségek, átlag évi 120-150 K-ban látom azt a bérösszeget, a melynek ellenében egy-egy munkáslakás bérbe adható lesz. Azt hiszem tehát, hogy ebben az esetben a munkások részéről oly csekély ellenszolgáltatással állunk szemben, a mely e mellett, hogy megfelelőbb otthont biztosit, az eddig béreken messze alul van s a melyet a legszerényebb kereseti viszonyok között élő munkásunk is könnyen elbirhat. Nem változtat ezen a meggyőződésemen a telepnek a munkahelyektől való távolsága sem, mert reményem van arra, hogy a meglevő közlekedési vállalatainkkal sikerül majd a kormánynak oly megállapodást létesitenie, a mely az ide-oda utazás költségeit az eddiginél mélyen alul, a minimumra szállitja. A mennyiben pedig ez a remény hiunak bizonyulna, attól sem riad vissza a kormány, hogy a munkások igényeinek megfelelő és olcsó közlekedés kérdését uj konkurrens vonalak létesitésével oldja meg. Végül hangsulyozni kivánom, hogy a szóban forgó telkek felosztási tervezeteinek megállapitásánál különös súlyt helyeztem a telepek lakosságának valláserkölcsi és közmüvelődési igényeire, a mennyiben gondoskodtam arról, hogy a szükséges kulturális intézmények részére is megfelelő hely álljon rendelkezésre.
