Az 1876:XIV. tc. az egészségügy minden ágára kiterjedő olyan codexnek mondható, melylyel annak idején több - ugy értelmiség, mint vagyonosság tekintetében hazánknál előnyösebb helyzetben levő - nyugati államot is megelőztünk. A törvényhozás az 1876:XIV. tc. megalkotásával a nálunk akkor még szervezetlen közegészségügyi igazgatás alapjait vetette meg. Azonban a közegészségügynek azóta bekövetkezett rendkivüli fejlődése, a végrehajtásra hivatott hatóságok és közegek szervezetében több tekintetben beállott lényeges változások, a társadalmi és az életviszonyok jelentékeny átalakitása s a befolyt három évtized alatt szerzett gyakorlati tapasztalatok elengedhetetlenül szükségessé tették, hogy az 1876:XIV. tc. több irányban gyökeres revizió alá vétessék.
Két megoldási mód állott előttem. Vagy az, hogy az 1876:XIV. törvénycikket a maga egészében egyszerre vegyem revizió alá, vagy pedig az, hogy kiválaszszam belőle egyenlőre azt a részt, illetőleg a közegészségügyi igazgatásnak azt a körét, melyen a közegészségügyi igazgatásnak azt a körét, melyen a közegészségügyi szolgálat uj szabályozása a többinél sürgősebben szükséges. Az 1876:XIV. tc. a közigazgatás olyan nagy területét öleli fel, hogy az egész törvénynek általános revizióját sokágu és részletes előkészitő munkálatoknak kell megelőzniök. Ehhez járul még az a meggyőződésem, hogy helyesebben járunk el, ha a közegészségügy egyes mellékágait (pl. az elmebeteg-, a fürdő- s a gyógyszerészeti ügyet) külön törvényhozási intézkedés tárgyává teszszük.
Az 1876:XIV. tc. általános reviziójával kapcsolatos előkészitő munkálatok folyamatban vannak. Mivel azonban ezek a munkálatok az anyag nagy terjedelménél fogva hosszabb időt vesznek igénybe, azok befejezéséig nem tartottam elodázhatónak a közegészségügyi szolgálat rendezését ott, a hol arra égető szükség van. A községek (városok) azok a végrehajtásra hivatott helyi közületek, melyek a mindennapi élet jelenségeivel közvetlenül kapcsolatban vannak, s a melyek ennélfogva a közegészségügyi szolgálat fokozatos szabályozásánál alapul és kiindulási pontul szolgálnak. Ezért készitettem első sorban ezt a törvényjavaslatot, mely az 1876:XIV. tc. II. rész. I. fejezetének (Közegészségügyi szolgálat a községeknél) módositásáról szól.
A jelenlegi törvény a községek (városok), a községi (városi) egészségügyi személyzet s az intézkedésre hivatott hatóságok teendőit, jogait és kötelességeit inkább általános kijelentések, mint szabatos rendelkezések alakjában irja elő. Ez a körülmény azután gyakori surlódásoknak, a hatáskörök összezavarásának és késedelmes intézkedésének vált okozójává. Pedig épen a közegészségügyi igazgatás az a terület, melyen az óvórendszabályok foganatositásáról, az egészség gondozásáról és helyreállitásáról, sokszor az élet megmentéséről lévén szó, az eljáró hatóságok és közegek pontos megjelölése mellett, az intézkedés gyorsaságának biztositása elsőrendü kellék. Ezért a törvényjavaslatban - egyebek között - nagy sulyt helyeztem a teendők pontos felsorolására, a hatóságok szabatos megjelölésére és a jogorvoslatok megállapitására. az utóbbiaknál figyelemmel voltam arra, hogy a javadalmazás s az ezzel kapcsolatos költségek fedezésének, továbbá az orvosok alkalmazásának (választás, kinevezés) kérdésében hozott határozatok (intézkedések) ellen a m. kir. közigazgatási birósághoz panaszszal lehessen fordulni.
Továbbá hiánya az 1876:XIV. törvénycikknek, hogy a községi bábaügyet kellő figyelemre nem méltatja, s határozatlan rendelkezései miatt sok községben megfelelő képzettségű bába nincs. Nem a bábaképző-intézettől való távolságnak (1876:XIV. tc. 50. §), hanem a községi lakosok számának kell irányadónak lenni annál a rendelkezésnél, mely a községeket okleveles bába tartására kötelezi. Ezért ajánlom a törvényjavaslatban, hogy minden, legalább 1000 lakossal biró község okleveles bába tartására köteleztessék.
Utoljára hagytam a jelenlegi törvény azon fogyatkozásainak a felemlitését, melyek az orvosok javadalmazására vonatkoznak. Ezt a kérdést, melyet fontosságánál fogva első helyen kellett volna tárgyalnom, azért hagytam utoljára, hogy azzal - a törvényjavaslat egyéb rendelkezéseinek rövid jelzése után - már az indokolás általános részében is behatóbban foglalkozzam. Köztudomásu tény, hogy a jelenlegi törvény sajátos hazai viszonyainkat és az élet változó követelményeit figyelmen kivül hagyva, nem gondoskodott arról, hogy a végrehajtás szempontjából szükséges orvosi személyzet megfelelő számban mindenütt rendelkezésére álljon. Nem számolt hazánk egyes - különösen határszéli - szegényebb vidékeinek értelmiségi, közlekedési és vagyoni viszonyaival akkor, mikor a közegészségügyi szolgálatot, tekintet nélkül ezekre a különböző viszonyokra, az ország minden vármegyéjére nézve egyöntetüen szabályozta; e mellett a községi (kör-) orvosok fizetésének még a minimumát sem határozta meg, hanem a fizetés megállapitását teljesen a vármegyei törvényhatóságokra bizta. Sőt a vármegyei közgyülésnek a községi (kör-) orvosok fizetését megállapitó határozata ellen felebbvitelt sem engedett meg, (1876:XIV. tc. 159. §).
Ennek az lett a természetes következménye, hogy a vármegyék - tekintettel a lakosság anyagi helyzetére - a szegényebb vidékeken az orvosok fizetését olyan csekély összegben állapitották meg, hogy a legszerényebb megélhetést is alig biztositó állásra pályázó sok helyen nem volt, s ha esetleg akadt is egy-egy pályázó, ez - megismervén a helyi viszonyokat - vagy el sem foglalta az állást, vagy felhasználta az első alkalmat, mely kedvezőbb anyagi helyzetet igérve, távozását lehetővé tette. A mai tarthatatlan helyzet megvilágitására szolgálnak a mellékelt táblázatos kimutatások is, (a községi és a körorvosokról és azoknak eddigi, valamint tervbe vett javadalmazásáról) a melyek alapján a következő, lényegesebb adatokat van szerencsém előterjeszteni.
Jelenleg összesen 484 községi orvosi állás van rendszeresitve. Az ezen állásokat betöltő orvosok összfizetése 570. 202 korona. Egy községi orvos átlagos fizetése tehát 1178 korona. Bár a fizetésnek most emlitett átlagos összege is elég csekély, de a visszás helyzet még feltünőbb, ha figyelembe vesszük azt a két szélső határt, melyek között a községi orvosok fizetése váltakozik, s a községi orvosoknak azt a nagy számát, melynek még 1000 korona évi fizetés sem jut. A legkisebb községi orvosi fizetés 100 K, a legnagyobb 4800 K. A 484 községi orvos közül 111 orvosnak évi fizetése az 1000 koronán alul marad, sőt 10 olyan orvos is van, a kinek évi fizetése a 200 koronát nem haladja meg. A községi orvosokénál még kedvezőtlenebb a körorvosok helyzete, a kiknél - a kisközségi életviszonyokat tekintve - az ország nagy részében még a magángyakorlat is alig vehető számitásba. Jelenleg 1169 körorvosi állás van rendszeresitve, összesen 1,289. 133 korona fizetéssel.
Az átlagos fizetés tehát 1102 korona. a legkisebb körorvosi fizetés 180 K, a legnagyobb 3200 korona, 400 körorvosi állásnál, tehát az összes körorvosi állások több mint 1/3-ánál, a rendszeresitett évi fizetés az 1000 koronán alul marad, 54 állás évi fizetése pedig egyenkint a 400 koronát nem haladja meg. Ennek a rendszertelen és igazán szegényes fizetésnek tulajdonitható, hogy mintegy 190 körorvosi állás csaknem állandóan betöltetlen volt, még pedig rendszerint olyan helyeken, a hol a körorvosra leginkább szükség lett volna, mert ott sem más közhivatalban levő, sem magánorvos nem található. Mint az alábbi példák mutatják, vannak vármegyék, melyekben az orvosi körök nagyobb része nincs betöltve, sőt van olyan vármegye is, melyben egy körorvosi állásra sem akadt pályázó.
| Vármegye | Az összes | A betöltött | A betöltetlen | A körbe osztott községek száma | Azon községek száma, melyek körorvossal | ||
| orvosi körök száma | el vannak látva | ellátva nincsenek | |||||
| Máramaros | 20 | 9 | 11 | 139 | 46 | 93 | |
| Torda-Aranyos | 11 | 5 | 6 | 141 | 67 | 71 | |
| Árva | 9 | 3 | 6 | 96 | 29 | 67 | |
| Fogaras | 8 | 1 | 7 | 87 | 13 | 74 | |
| Zólyom | 8 | 1 | 7 | 78 | 5 | 73 | |
| Szepes | 11 | 1 | 10 | 193 | 21 | 172 | |
| Sáros | 12 | - | 12 | 375 | - | 375 | |
Ha a községi (kör-) orvosok javadalmazásával kapcsolatban figyelembe vesszük még, hogy a lakás, a fuvar (fuvardij), a beteglátogatási és a rendelési dijak jelenleg egyezkedés tárgyai, s igy azoknak minősége és mennyisége a véletlen esélyeitől függ; ha figyelembe vesszük továbbá azokat a nehézségeket, a melyekkel az orvosnak meg kell küzdenie, a mig javadalmazásához hozzájut: előttünk áll az a tarthatatlan állapot, melynek megszüntetése már magában véve is sürgős kötelességemmé tette, hogy ezt a törvényjavaslatot benyujtsam. Bővebb indokolás nélkül csak rámutatok egyfelől arra a tényre, hogy a hivatását odaadással betöltő tisztviselőt nem hagyhatjuk a megélhetés elemi feltételei nélkül, az anyagi gondok nyomasztó terhe alatt görnyedni; másfelől utalok az igazságosság azon parancsára, mely az ugyanazon hivatást teljesitő s azonos állásban működő tisztviselők illetményeiben fennálló aránytalanságok lehető kiegyenlitését követeli.
Ezek a szempontok vezérelnek akkor, a mikor a községi (kör-) orvosok törzsfizetését egységesen 1600 koronában kivánom megállapitani. Kétségtelen, hogy a kezdő javadalmazás emelkedésének a tudata a munkakedvet fokozza. Ezért ajánlom a községi (kör-) orvosok javára az öt évenkint 200 koronával emelkedő korpótlék engedélyezését. Tudjuk, hogy a megélhetés feltételei nem mindenütt azonosak, s hogy az orvos jövedelmének egy részét magángyakorlat utján szerzi meg. Az e tekintetben fennálló egyenlőtlenségek lehető kiegyenlitésére fognak szolgálni a helyi pótlékok, a személyi pótlékok, és a rendkivüli segélyek. Az orvosi javadalmazás nagyobb részét, vagyis a törzsfizetéseket, a kor- és helyi pótlékokat illetőleg azt hozom javaslatba, hogy ezt a terhet az állam vállalja magára. Tagadhatatlan ugyanis, hogy a közegészségügyi igazgatás, ha általában az önkormányat körében történik is, eminens állami feladat.
Már az 1876:XIV. tc. 1. §-a is utal arra. hogy „a közegészségügy vezetése az állami igazgatás köréhez tartozik. ” Az államnak a költségekben való részesedése tehát ebből a szempontból is indokolt. De indokolja azt a községek anyagi helyzete is. A községek évről-évre uj meg uj költséget kénytelenek magukra vállalni, ugy, hogy sok helyütt már abnormális magasságra emelkedett a községi pótadó. Midőn a közegészségügyi szolgálat érdeke és az orvosi kar iránt szemmel tartandó méltányosság a községi (kör-) orvosok fizetésének emelését elkerülhetetlenné tette, azon kellett lennünk, hogy ne csak uj terheket ne rójunk a községekre, hanem a létező nagy terheken is könnyitsünk, s ezzel is hozzájáruljunk ahhoz, hogy a községek ekkép felszabadult anyagi erejüket egyéb érdekeik intenzivebb ápolására és előmozditására fordithassák.
Az orvosok javadalmazásával kapcsolatban e helyütt sem hagyhatom megemlités nélkül az orvosi lakáskérdést, mely sok és jogos panaszra ad okot, s melynek megfelelő megoldása talán egy közhivatali alkalmazottnál sem oly fontos, mint az orvosnál. Hogy az orvosnak megfelelő lakása legyen, ez nemcsak az orvosnak, hanem a hozzáforduló betegeknek s igy a közönségnek is közvetlen érdeke. Ezért a törvényjavaslatban azt tervezem, hogy az orvos vagy lakáspénzt kapjon, vagy megfelelő lakás hiányában a községek ilyenek előállitására köteleztessenek. A tervezett fontosabb rendelkezések során megemlitem még, hogy a fuvart (fuvardijat, utiátalányt), a távolsági dijat, a rendelési, beteglátogatási és a műtétekért járó dijakat - a törvényben meghatározott irányelvek alapján - szabályrendeletek fogják megállapitani; hogy a községi (kör-) orvosok illetményeiket ezután az illetékes adóhivataltól előzetes, egyenlő részletekben fogják megkapni; hogy egy éven belül országos orvosi nyugdijintézet létesítéséről fogok gondoskodni; továbbá, hogy a törvényjavaslat a szabadságidőnek s a helyettesitésének eddig teljesen rendezetlen kérdését is szabályozza. Végül utalok arra a szoros kapcsolatra, mely az egészségügy s a népjólét között fennáll s ezzel rámutatok a törvényjavaslat szociális vonatkozására.
E törvényjavaslat ugyanis egyfelől a községek terhein kiván lehetőleg könnyiteni, másfelől a községi (kör-) orvosok illetményeinek javitása és szolgálati viszonyainak szabályozása utján gondoskodik arról, hogy az egészségügy terén a megelőző intézkedések, az óvórendszabályok mindenütt tényleg foganatosithatók legyenek, s hogy az ország minden lakosának a szükséges orvosi segély tényleg rendelkezésére álljon. Mindezekben röviden összefoglaltam e törvényjavaslat azon főbb rendelkezéseit, melyek annak tartalmát s egyuttal egészségügyi politikám irányát is feltüntetik.
Mielőtt e törvényjavaslat pénzügyi hatásának ismertetésére áttérnék, megemlitem még az indokot, mely miatt a r. t. városi orvosok illetményeinek kérdését e javaslat teljesen mellőzi. Bár a r. t. városi orvosok ép oly fontos tényezői a közegészségügyi szolgálatnak, mint a községi (kör-) orvosok s bár az előbbiek illetménye több helyütt szintén meglehetősen szegényes; ezek javadalmazásának egyidejű szabályozása - a magánjövedelem nagyobb voltára való tekintettel - még sem olyan égető szükség, mint a többi községekben (körökben). Főként nem láttam helyén valónak, hogy akkor, midőn az összes városi tisztviselők illetmény-kérdésének általános szabályozása elől többé nem térhetünk ki, egyik kategóriának: a városi orvosok javadalmazásának rendezése kiszakitva külön történjék meg.
A tervezett községi (kör-) orvosi illetményjavitások pénzügyi hatására nézve a következőket van szerencsém előterjeszteni. A jelenleg rendszeresitett községi orvosi állások fizetése 570.202 K. A jelenleg rendszeresitett körorvosi állások fizetése 1,289.133 K. Tehát összesen 1.859.335 K-t tesz ki az az összeg, mely jelenleg az orvosok fizetése czimén a községeket terheli, s amelytől a községek egészen megszabadultak. Az orvosok javadalmazásával kapcsolatban a lakáspénzt, a fuvardijat, utiátalány és az esetleges személyi pótlékot (az utóbbi mellékelt kimutatás szerint 43.864 K) a községek fogják viselni. Ez a teher azonban mindenesetre csekélyebb lesz annál, a melyet a községek az orvosok javadalmazása czimén eddig viseltek és sokkal csekélyebb annál az összegnél, a melyet viselniök okvetlenül kellene, ha az állam nem jön segitségükre. Az államkincstárt - a mostani beosztás alapulvételével - a következő összegek fogják terhelni:
1. Törzsfizetés czimén: 435 községi orvos fizetése a 1600 K. 696.000 K 49 községi orvos fizetése a 1400 K. 68.600 K. 1169 körorvos fizetése a 1600 K. 1.870.400 K. Összesen 2.635.000 K. - II. Korpótlék czimén: a községi orvosoknál 173.200 K. a körorvosoknál 363. 800 K. Összesen 537.000 K. III. Helyipótlék czimén: a községi (kör-) orvosok részére (megközelitő számitás szerint) 104.000 K. I., II., III., czim együtt 3.276.000 K. Ehhez járul még a törvényjavaslat 30. §-a értelmében a bábák részére engedélyezhető helyipótlék (megközelitő számitás szerint) 100.000 K. Főösszeg 3.376.000 K.
Tehát ide számitva még a 21. és 22. §-ok értelmében részben az állampénztárt terhelő fuvar- és távolsági dijakat is - az ez idő szerint rendelkezésre álló adatok eredményéhez képest - kerek számban 3.400,000 K-t tesz az a többkiadás, mely e törvényjavaslatban tervezett rendelkezések végrehajtása következtében az állampénztárra fog hárulni.
Az első szakasz, mely a városnak (községnek) a közegészségügyre vonatkozó általános teendőit, s a második szakasz, mely ugyannak az egészségügyi rendészetre vonatkozó különös teendőit szabja meg s egyszersmind az e teendők végzésére hivatott szerveket is megjelöli, alapjában véve nem tartalmaz egyebet, mint az 1876:XIV. tc. hasonló tárgyu szakaszaiban (139-141. §) foglaltatnak szabatosabb kifejtését. Ezenkivül az első szakasz figyelembe veszi az időközben alkotott, kapcsolatos tárgyu törvényeket, nevezetesen az 1898:XXI., 1901:VIII. és XXI. törvénycikkeket, s a község egészségügyi feladatait ezekkel összhangban állapitja meg. A község közegészségügyi feladatinak szabatosabb körülirás alkalmából helyén valónak találtam a törvényjavaslatban gondoskodni annak a vitás kérdésnek eldöntéséről is, hogy a hevenyfertőző betegségek elleni védekezésre szolgáló állandó intézmények költségeinek viselésében mennyiben részesednek a községek és az orsz. betegápolási alap? Az 1898:XXI. tc. 3. §-ának c) pontja ugyanis csak általánosságban a szóbanlevő intézmények „költségei”-ről intézkedvén, a nélkül, hogy e költségek mibenlétét pontosabban megjelölte volna: a gyakorlatban kétséget volt, hogy az orsz. betegápolási alap az ily állandó intézmények felállitási költségeinek viselésében is részt vesz-e, vagy pedig csak a fentartási és üzemköltségek fedezéséhez járul hozzá?
A törvényjavaslat 1. §-ának d) pontja végleg tisztázza ezt a kérdést, a mennyiben kifejezésre juttatja, hogy ugy a felállitási, mint a fentartási és üzemköltségek viselésében egyenlő mértékben vesznek részt a községek és a betegápolási alap. Ez a megoldás a községeket (városokat) jelentékeny tehertől mentesiti, s elvi szempontból is egyedül helyes, mert semmivel sem igazolható, hogy más-más elvi alapra helyezkedjünk a szerint, a mint az emlitett intézmények felállitási, vagy pedig fentartási és üzemköltségeinek viseléséről van szó.
A községi orvos tartására való kötelezettség megállapitásánál a lélekszámot, mely a jelenlegi törvényben 6000-ben van megállapitva, le kellett szállitani 5000-re, részint, hogy a több oldalról nyilvánuló óhajnak feleljek meg, részint mert azon 6000 lelken aluli községek száma, melyek önként saját orvost tartanak, ma is felülmulja azokét, melyeket a törvény lakosaik számánál fogva külön orvos tartására kötelezett. Ez mindenesetre arra mutat, hogy a viszonyok megértek az orvostartási kötelezettség kiterjesztésére. A § második bekezdésében emlitett községekre nézve azonban czélszerünek találtam a kivétel lehetőségét megengedni, mert az 1876:XIV. tc. alapján több 5000, sőt ennél több lakossal biró község van betöltött orvosi körbe beosztva, s ha ezek a községek is külön orvos tartására köteleztetnének, a meglevő körök felbomlása következtében esetleg olyan helyzet állana elő, mely sem a községeknek, sem az orvosi szolgálatnak nem válnék előnyére.
A törvényjavaslat, midőn minimális követelmény gyanánt megállapitja az 5000 lelken felüli községek orvostartási kötelezettségét, egyszersmind megengedi, hogy egyes rendezett tanácsu városok és községek - ez utóbbiak az állam által fizetett községi orvoson kivül - saját költségükön több orvost is alkalmazhassanak. Csak helyeselhető s örvendetes, ha a nagyobb s jobbmódu községek az orvosi segélynyujtás könnyebb elérhetése czéljából több orvost is tartanak. Sőt egyes helyeken ez feltétlenül szükségessé is válhatik, s ezért a törvényjavaslat arról is intézkedik, hogy oly nagyobb számu lakossal biró községekben, hol több orvosra van szükség, de a lakosság azok tartására vagy nem hajlandó, vagy nem képes, a törvényhatóság javaslatára a belügyminister több községi orvosi állást rendszeresithessen. Oly községekben, a hol több községi (városi) orvos van alkalmazva, az egészségügyi szolgálat egyöntetü intézése s vezetése érdekében a törvényjavaslat ügyvezető orvosi állás rendszeresitését tervezi. Több község, köztük olyanok is, melyek mint 6000 lelken aluliak, a jelenlegi törvény szerint külön orvos tartására egyáltalában nem voltak kötelezve, egynél több olyan községi orvosi állást szervezett, melyre az egészségügyi szolgálat szempontjából nincs komoly szükség.
Tekintve, hogy a törvényjavaslat szerint a községi és körorvosok törzsfizetését, korpótlékát és helyi pótlékát az államkincstár viseli, fel kell hatalmazni a belügyministert, hogy azok alkalmazásának szükségét és igy illetményeinek az állam terhére való elvállalását a törvényhatóság meghallgatása után ő állapitsa meg. Viszont ily esetekben élethossziglan választott orvosokról lévén szó, a szerzett jogok kimélése végett meg kell engedni, hogy az uj törvény életbeléptekor betöltött állások jelen szervezetökben fentartassanak addig, míg az illető orvos állásban marad.
Az orvosi körök megalkotása kérdésében el kellett térni az 1876:XIV. tc. azon intézkedésétől, mely szerint a külön orvost tartani nem köteles községek orvosi körökbe akként csoportositandók, hogy legfeljebb 10,000 lakos jusson egy körre. Az élet megmutatta, hogy a lakosok anyagi viszonyai, de különösen az egyes községek földrajzi fekvése az ilyen intézkedést teljesen kivihetetlenné tehetik. Hiába szabta meg a törvény az egy körbe beosztható lakosok számának maximumát; a valóságban 15,000, sőt ennél több lakossal biró körök fennállását is meg kellett türni. Ez a § tehát a helyett, hogy a lélekszámra nézve kétes értékü és a tapasztalat szerint papiron maradó korlátozást állitana fel, a körök beosztását a helyi viszonyokat ismerő törvényhatósági bizottságra bizza. Minthogy mindig fognak akadni egyes, 5000-nél kisebb lélekszámmal biró községek, melyek a különleges földrajzi viszonyok következtében orvosi körbe be nem oszthatók, megengedi a törvényjavaslat, hogy a törvényhatóság az ilyen községeket vagy külön községi orvos tartására jogosithassa, vagy a közegészségi szolgálat tekintetében a szomszédos r. tan. városhoz vagy külön orvost tartó községhez csatolhassa.
A th. városi kerületi és a körorvosok alkalmazására nézve e § intézkedése eltér a jelenlegi törvényes állapottól. Nevezetesen a törvényhatósági joggal felruházott városok kerületi orvosait, a kiket eddig a főispán nevezett ki, a törvényjavaslat szerint maguk a törvényhatóságok választanák. Ezt a változtatást indokolja, hogy a kerületi orvos főként gyógykezelésre van hivatva s mint ilyennek, első sorban birnia kell a közönség bizalmát; helyén van tehát, hogy alkalmazására a törvényhatóság közönsége, illetőleg ennek képviseleti szerve: a törvényhatósági bizottság legyen jogositva. A körorvos választását a törvényjavaslat részletesebben szabályozza, mint az 1876:XIV. tc. 144. és az 1886:XXII. tc. 83. §-a szabályozzák, s egyszersmind az alispán által kiküldendő bizottsági tagok utján befolyást biztosit a választásra a törvényhatósági bizottságnak is. Ez az intézkedés azért kivánatos, mert a közegészségügyi szolgálat fontos érdekeinek tárgyilagos érvényesülése igy nagyobb mértékben lesz biztositva. Ily intézkedés annyival inkább indokolt, mert a körorvosok javadalmazásának tulnyomó részét ezentul az állam viseli.
Ennek a §-nak az az intézkedése, mely a városi (községi), illetőleg körorvossá választhatást orvosi oklevél birtokához és a magyar állampolgársághoz köti, sokkal természetesebb, minthogy indokolásra szorulna. A nyelvismeret tekintetében a törvényjavaslat abból az álláspontból indul ki, hogy a magyar nyelvünk szóval és irásban való birását a városi (községi) és körorvostól mint hatósági közegtől feltétlenül meg kell követelni; e mellett azonban meg kell kivánni tőle a müködési körében tulnyomóan használt más nyelvnek értését is, mert csak igy érintkezhetik a néppel, igy szerezheti meg ennek bizalmát, szóval csak igy szolgálhatja sikerrel hivatását.
A körorvosi székhelyre vonatkozólag az 1876:XIV. tc. csupán annyiban intézkedett, a mennyiben az alispánra bizta annak megállapitását, hogy az orvos melyik községekben lakjék. Jelenleg igen sok e téren a visszásság. Sok körorvos lakik körén kivül. Előfordul, hogy két, sőt három különböző körnek orvosa saját körén kivül lévő ugyanegy községben lakik. Ezen visszásságok megszüntetésére e § szabatosan intézkedik a székhely kérdésében, elvül állitva fel azt, hogy a körorvosnak a kör székhelyén kell laknia. Azonban a különleges viszonyok olykor a kör lakosai érdekében is kivánatossá tehetik azt, hogy a körorvos a körön kivül lakjék. Előfordulhat, különösen a közlekedési viszonyok következtében, hogy a körön kivül fekvő székhelylyel az érintkezés a községek legtöbbjére nézve könnyebb és gyorsabb, mint a körben fekvő községek bármelyikével. Ily esetekre való tekintettel módot kell nyujtani arra, hogy a kör községi többségének kérdésére a belügyminister kivételesen a körorvosoknak a körön kivüli lakást is megengedhesse.
Ez a szakasz taxative részletesebben sorolja fel a r. t. városi és községi (kör-) orvos helyi, közegészségügyi, orvosrendőri és orvostörvényszéki teendőit, a melyeket a jelenlegi törvény a 145. szakaszban foglalt össze és a melyeket az eddigi gyakorlat szerint az orvos tényleg végzett is.
Az 1876:XIV. tc. a községi és körorvosok fizetésének megállapitását a törvényhatóságokra bizta. Ennek - a mint ezt az indokolás általános részében bővebben kifejtettem - az lett az eredménye, hogy a szegényebb vidékeken a fizetések annyira alacsonyan szabattak meg, hogy az orvosi állásokra senki sem pályázott. E bajon csak ugy lehet segiteni, hogy az orvosi fizetések minimuma a törvényben állapittatik meg. Természetes, hogy ez a megállpitás csak a körorvosi és a 4. § értelmében szükségesnek tartott községi orvosi állásokra vonatkozik. A belügyminister által szükségesnek nem tartott, számfeletti községi orvos javadalmazása a most alkalmazottaknál a régi marad, a jövőben alkalmazandóké pedig a község megállapitásától függ. Az ilyen községi orvos évi rendes fizetésének a esetleges egyéb javadalmazásának kérdését a törvény semmi tekintetben sem szabályozza, de a községi orvosok számára megállapitott rendelési, beteglátogatási és műtéti dijak (22. §), valamint fuvardijak (21. §) ezeket az orvosokat is megilletik, ugyszintén a törvényjavaslat szerint járó szabadságidő is.
A törvényjavaslat az orvosi fizetésnek a törvény által kötelezően előirt minimumát az államra háritja. Azonban több helyütt az orvos fizetése a törvényben megállapitott minimumnál magasabb. Természetes, hogy az ilyen helyzetben levő orvosok magasabb fizetését a törvényjavaslat a jövőre is fenn akarja tartani. Ezenkivül kivánatos, hogy a jövőben alkalmazandó orvosok is kaphassanak magasabb fizetéseket. Ezért megengedi a törvényjavaslat, hogy az állam által viselendő törzsfizetésen felül a község nyugdijba beszámitható személyi pótlékot állapithasson meg a községi orvos részére. Az orvosi körökben - minthogy ezeknek közös képviseletök nincs - ezt a személyi pótlékot a törvényhatóság állapitja meg, de a kör érdekeinek védelme végett akként rendelkezik a törvényjavaslat, hogy a személyi pótlék a községek hozzájárulása nélkül nem emelkedhetik tul bizonyos korlátolt magasságon.
A községi (kör-) orvosi törzsfizetések, a korpótlék (15. §) és helyi pótlékok (16. §) elvállalásával az állam tetemesen könnyit a községek helyzetén. A személyi pótlékot, melyet maga a község állapit meg s mely rendszerint csak a vagyonosabb vidékeken fordul elő, már nem lenne indokolt az állam terhére róni; ezt tehát a javaslat szerint ezentul is a község fizeti.
Az állami egyenes adó lévén a rendelkezésre álló mérőeszközök közül az, melyből leginkább lehet a község anyagi erejére következtetni, a személyi pótlékhoz (13. §) való hozzájárulást legigazságosabb az állami egyenes adó arányában állapitani meg.
A községi (kör-) orvosnak hivatása helyhezkötöttségénél fogva rendszerint kevés alkalma nyilik arra, hogy működését és képességeit szélesebb körben ismertté tegye, s igy csak ritkán kerülhet abba a helyzetbe, hogy állását más, jobb javadalmazásu állással cserélhesse fel. Méltányosnak, sőt - mint már az általános indokolásban emlitettem - a munkakedv fokozására szükségesnek is mutatkozik részére korpótlék megállapitani, mely 800 K-ig emelkedhetik és a nyugdijba beszámittatik. Méltányosnak tartom azt is, hogy ez a korpótlék ne csak az egy helyen töltött idő alapján számittassék ki. Azokra az orvosokra azonban, a kik oly kedvező helyzetben vannak, hogy összes fizetésük eléri vagy meghaladja a törzsfizetésnek és a megfelelő időre eső korpótléknak együttes összegét, az e §-ban biztositott korpótlékot természetesen nem kivánom kitejeszteni, mert ezeknek a törvényes minimumot meghaladó javadalmazásáról a községek már gondoskodtak, s a törvénynek csak az lehet a czélja, hogy ezen minimum elérhetését valamennyi községi és körorvosra nézve biztositsa. Ugyanez okból javaslom azt is, hogy azok, a kiknek összes fizetése a községi orvosi törzsfizetést meghaladja ugyan, de nem éri el ennek és a megfelelő időre eső korpótléknak együttes összegét, korpótlékban részesüljenek ugyan, de csak a különbözet erejéig. E részben a jegyzői illetmények szabályozásáról szóló 1904:XI. törvénycikkben foglalt elveket tartottam szem előtt.
Minthogy egyes szegényebb, különösen határszéli vidékeken a felsorolt javadalmazások (törzsfizetés, személyi és korpótlék) mellett sem volna kilátás arra, hogy a körorvosi állásokat - tekintve a magángyakorlat csekélységét - betölteni lehessen, szükségesnek találtam felvenni a törvényjavaslatba azt is, hogy a belügyminister a közigazgatási bizottság előterjesztésére helyi pótlékot engedélyezhessen. Oly esetekre, midőn mindezen javadalmazások mellett sem lehetne a körorvosi állásokat betőlteni, fel kell hatalmazni a törvényhatóságot arra is, hogy saját erejéből, vagy az orvosi alap (18. §) kamatjövedelmének terhére még rendkivüli segélyt is nyujthasson az ily helyekre megválasztott körorvosnak. A helyi pótlék, illetőleg rendkivüli segély rendszeresitése nélkül a törvény nem érhetné el azt a legföbb czélját, hogy a közegészségügyi szolgálatot az ország legszegényebb vidékein is megfelelő közegek végezzék.
A községi (kör-) orvosi állások be nem tölthetésének vagy gyakori megüresedésének az is egyik oka, hogy jelenleg sem természetbeli lakás, sem lakáspénz nem jár ezekkel az állásokkal. Csak igen kevés községben vagy körben szavaztak meg csekély lakáspénzt az orvosnak. A szóbanlevő állások betöltésének biztositása czéljából arról is kell tehát gondoskodni, hogy a községek az orvosokat vagy lakáspénzzel lássák el, vagy ha megfelelő lakás ki nem bérelhető, természetben tartozzanak lakást előállitani. A lakáspénz megállapitását s esetleg orvosi lakás épitésének elrendelését a helyi viszonyok különbözősége miatt a törvényhatósági bizottságra kell ruházni. Az a község, a mely az orvosi kör székhelyéül szolgál, az orvos segélyét leggyakrabban veheti igénybe, s ezenkivül legolcsóbban is, mert utiátalánynyal a 21. § szerint csak kivételesen és kis mértékben van megterhelve, s mert a 22. § értelmében az orvosnak járó távolsági dij fizetése alól fel van mentve. Méltányos tehát a törvényjavaslat azon intézkedése, hogy a lakáspénznek vagy a lakás előállitási költségeinek felét az élvezeti előnyök fejében a székhelyül szolgáló község viselje. A többi községeket illetőleg a javaslat ugyanazt a hozzájárulási arányt állapitja meg, mint a személyi pótlékra nézve.
A 18-19. §-okhoz
A törvényjavaslat 18. §-a kötelességévé teszi minden vármegyének, hogy orvosi alapot létesitsen, melynek első sorban az a czélja, hogy az orvosok javadalmazására forditandó, különböző forrásokból eredő összegek együtessen kezeltessenek, s igy a járandóságok egyöntetü és pontos kiszolgáltatása lehetővé váljék. Az alapnak ehhez a rendeltetéséhez képest a törvényjavaslat szerint a belügyminister ezen alap javadalmazásaként bocsátja a vármegyék rendelkezésére az illetményeknek a belügyi tárczát terhelő részeit; másfelől ebbe az alapba szállitják be a községek is az őket terhelő évi szolgáltatásokat. Az orvosi alapnak további rendeltetése lenne az is. hogy kamatjövedelméből a törvényjavaslat szerint ezt az alapot terhelő helyettesitési dijak fedezésén kivül a törvényhatóságok egyes, a közegészségügyi szolgálattal kapcsolatos kiadásokra fedezettel rendelkezzenek.
Ennek az utóbbi czélnak előmozditására rendeli a törvényjavaslat, hogy a községek azokat az összegeket, melyeket az 1908. évre előirányzott orvosi fizetésekből az uj törvény életbelépése napjától az év végéig megtakaritanak, az orvosi alapba fizessék be; továbbá, hogy az egyes vármegyékben már meglevő körorvosi alapok, melyek jelenleg közel 540. 000 koronát tesznek ki, szintén az illető vármegyék orvosi alapjába olvasztassanak be. A belügyi tárczát terhelő összegeket a belügyminister a javaslat szerint évenkint egy összegben bocsátja a vármegyék rendelkezésére, hogy az alap fennakadás nélkül teljesithesse az összes orvosi javadalmazások kifizetését. A községek a reájuk eső járandóságokat előzetes negyedévi részletekben kötelesek beszolgáltatni; a mennyiben pedig a befizetés október hó 1-ig meg nem történnék, a hátralékos összeg után esedékességétől kezdve 5% késedelmi kamatot tartoznak fizetni. Az októberig terjedő időhaladék nyujtásával a törvényjavaslat méltányos figyelembe kivánja venni azt az ismert körülményt, hogy az ország egyes vidékein a községek közjövedelmei jórészt csak az aratás utáni időben szoktak befolyni.
A végből, hogy a belügyninister az állami javadalmazás kiutalásának megtagadásával vagy elmulasztásával az orvosi alapot hivatásának zavartalan teljesitésében meg ne akaszthassa, a törvényjavaslat 37. §-ában kifejezetten is utal a vármegye közönségének arra a jogára, hogy a ministernek ilyen eljárása ellen az 1907:LX. tc. értelmében a közigazgatási birósághoz panaszszal élhet.
Az 1876:XIV. tc. nem intézkedett arról, hogy a körorvosok a községeket, mily időközökhen tartoznak rendszeresen látogatni. A törvényjavaslat, mely az illetmények rendezésével kapcsolatban a hivatali kötelezettségek szabatosabb körülirását is czélul tüzte ki, a közigazgatási bizottság kötelességévé teszi, hogy a látogatási időközöket a helyi viszonyokra való tekintettel megállapitsa, továbbá a szükséghez képest a rendelő helyiségek, s a szomszédos községekből könnyen elérhető községekben tartandó rendelési napok tárgyában is intézkedjék.
Ez a § részletesen intézkedik az iránt, hogy az orvosokat mikor illeti meg fuvar vagy fuvardij és ki által legyen az viselendő. A község tartozik fuvart, vagy fuvarátalányt adni, a mikór az orvos hatósági teendőit és a törvényben előirt kötelességeit végzi vagy vagyontalan betegeket látogat; egyéb esetekben a fuvar azt a magánfelet terheli, a ki az orvost igénybe veszi. A székhelyt csak annyiban tartottam fuvarátalánynyal megterhelhetőnek, a mennyiben olyan részek is tartoznak hozzá, a melyek lakóinak látogatásakor az orvosnak fuvarra igénye van. Abban az esetben, ha valamely orvosi körben hevenyfertőző betegség lép föl s a baj elfojtása és tovaterjedésének megakadályozása végett a községeknek a fuvarátalány megállapitásakor előre nem látott gyakoribb látogatása szükséges, nehogy a fuvar hiányának a közegyészségügy vallja kárát, a fuvarköltséget a törvényjavaslat szerint a belügyi tárcza viselné, a hol az a „Járványok” rovatának terhére fog esni.
Azt az orvost, a ki lakáspénzt kap, tehát székhelye területén maga választja lakásának helyét, nem e lakástól, hanem a község belterületétől számitott 2 km távolságra illeti meg a fuvar, mig a lakást természetben élvező orvost, a ki nem választhatja meg szabadon lakásának helyét, valamint a helyettest, a kitől nem lehet megkövetelni, hogy ideiglenes szolgálata tartamára központi fekvésü lakást vegyen ki, a fuvar lakásától számitandó 2 km. távolságra illeti meg.
A jelenlegi törvénynek egyik legnagyobb hiánya, a mely az orvosok részéről a legtöbb panaszra adott okot, hogy a betegápolási dijak minimumát nem szabta meg. Ennek következtében legtöbb helyen az orvosi tekintélynek valóban meg nem felelő, 20-40 fillérnyi látogatási dijak állapittattak meg. E szakasz a rendelési és látogatási dijak megállapitását, tekintettel arra, hogy a vidék vagyoni viszonyait az önkormányzat képviseleti szerve képes legjobban mérlegelni, a törvényhatósági bizottságra (r. t. városokban a képviselőtestületre) ruházza, de egyuttal megállapitja a minimumot is. Minthogy pedig a kör egyes községeiben való beteglátogatás különböző időt vesz igénybe, a törvényhatóság a körközségeire különböző magasságu dijakat vagy pedig a látogatási dijon kivül távolsági dijat állapithat meg. Fertőző betegségek fellépése esetén az ellenök való védekezés könnyebbé és hatályosabbá tétele czéljából - ugy mint a fuvardijat (21. §) - a távolsági dijat is mindenkor a belügyi tárczára kivánja a törvényjavaslat háritani.
A távolsági dij a belügyi tárcza terhére akkor is felszámítható lesz, ha a fuvart a községek természetben szolgáltatják ki. Minthogy azonban a fertőző betegségek elfojtása fontos közérdek, melynek előmozditása az orvosnak hivatalával járó, elsőrendü kötelessége: ily esetekben a törvényjavaslat más dijak felszámitását nem engedi meg. A 7 éven alóli gyermekek gyógyitási dijait olcsóbban szabja meg a javaslat, mert a törvény a gyermekek betegsége esetén kötelezővé teszi orvos hivását, s különösen a szegényebb néposztályra való tekintettel méltányos, hogy ezen törvényben megállapitott kötelezettség teljesitése az illetőktől kevesebb anyagi áldozatot követeljen. (1876:XIV. tc. 20. §)
E törvényjavaslat a községi orvosi közszolgálat fontosabb kérdéseinek pragmatikus rendezését is czélul tüzvén ki, az orvosi magángyakorlat folytatásának sarkalatos elveit és korlátait is röviden megállapitja. E tekintetben a törvényjavaslat elmegy a méltányosság megengedett határáig, s nemcsak széles körre terjeszti ki a magángyakorlatra való jogosultságot, hanem a hivatali területen belül az uradalmi, ipartelepi, vasuti és betegsegélyzőpénztári orvosi állás viselését is megengedi, s más fizetéses állások elfogadását sem zárja ki, hanem az utóbbiakat a község, illetőleg a törvényhatósági bizottság engedélyétől teszi függővé, a melynek feladata lesz esetenkint mérlegelni, vajjon az illető állás viselése nem jár-e a hivatali kötelességek sérelmével?
A községi (kör-) orvos szabadságidejének törvényben való biztositását az a szempont indokolja, hogy az orvos hivatásának kellően csak ugy felelhet meg, ha az orvosi tudomány haladásával lépést tart, ha annak ujabb meg ujabb vivmányaival önképzés utján megismerkedik. Ezek többnyire olyan természetüek, hogy nem elég róluk a szakirodalom révén tudomást szerezni, hanem okvetlenül szükséges, hogy az orvos azok gyakorlati alkalmazását közvetlen szemlélet utján sajátitsa el. E végből a két egyetem orvostanári kara évről-évre a nyári hónapokban szünidei tanfolyamok tartásáról gondoskodik. A szabadságidő tehát a szintén szükséges üdülés és a betegség eseteitől eltekintve arra való, hogy a községi (kör-) orvosnak a továbbképzésre alkalom nyujtassék. A községi (kör-) orvosok szabadságolásának kérdését eddig az tette nehezen megoldhatóvá, hogy az orvos távozása következtében a község (kör-) esetleg, orvosi szolgálat nélkül maradt, s ezért az orvos csak akkor kaphatott szabadságot, ha helyettesről saját költségére maga gondoskodott.
Ezen a bajon segit a 24. § azzal az intézkedéssel, a mely módot nyujt az alispánnak arra, hogy a helyettesitésről első sorban közszolgálatban álló más orvosok igénybevételével, költség nélkül gondoskodjék. A helyettesités igy csak abban az esetben okoz költséget, ha azzal magánorvos bizatott meg, s ez a helyettesitésre dijazás nélkül nem vállalkozik. Ily esetekben méltányos, hogy a helyettesitésből eredő költséget az orvosi alap viselje és azzal a szabadságra távozó orvos csak akkor terheltessék meg, ha az orvosi alap kellő fedezetet nem nyujt. Betegség esetén azonban ennek a költségnek a beteg orvossal való megtérittetése ellenkeznék a humanizmus követelményeivel, azért erre az esetre az a megoldás mutatkozott egyedül lehetségesnek, hogy a helyettesitési költséget - a mennyiben az orvosi alap nem képes azt fedezni - az orvosi szolgálatot igénybe vevő község (kör-) viselje.
E szakasz a fennálló törvényes rendelkezéseket kiegésziti azzal, hogy az orvosok, még pedig nemcsak a községi (városi), hanem a járási orvosok fegyelmi ügyeiben is a fegyelmi itélet meghozatala előtt a megfelelő szakközegek véleményét meg kell hallgatni, mert ismételve előfordult, hogy a fegyelmi ügyek elintézése ennek elmulasztása miatt fennakadást szenvedett és a szakszempontok nem kellőleg érvényesültek.
A közalkalmazottak minden rétegének természetes és jogos kivánsága, hogy munkaképtelenségük esetére ellátásukról, s haláluk esetére legközelebbi hozzátartozóik sorsáról a lehetőség szerint gondoskodás történjék. A községi és körorvosok is rég hangoztatják ezt az óhajt, melynek teljesitéséről a törvényjavaslat ezen §-a intézkedik. A nyugdijkérdés végleges megoldása egy országos nyugdijintézet létesitése lesz, melynek szervezését a törvényben megállapitott időn belül mielőbb igyekszem megvalósitani. A § második bekezdése lényegileg megfelel az 1876:XIV. tc. 87. §-ának.
A községi bábát illetőleg az 1876:XIV. tc. intézkedése igen határozatlan. Ez a törvény minden 1500 lakost számláló községet csak arra kötelezett, hogy bábát tartson, de a bába képesitését nem határozta meg; 50. §-a pedig azt a teljesen kivihetetlen rendelkezést tartalmazza, hogy rendes oklevél megszerzésére azok a bábák köteleztetnek, kik valamely bábaképző intézettől 75 km-t meg nem haladó távolságban laknak. A javaslatnak ezen §-a tekintet nélkül a bábaintézettől való távolságra, már az 1000 lakost számláló községet is okleveles bába tartására kötelezi. Ennek szükségességét és fontosságát külön indokolni felesleges. Ezenfelül a javaslat az 1000 lakosnál kevesebbet számláló községeket is, bár kisebb képzettségü, de tanult, a főorvos által képesitett bábák alkalmazására kötelezi. Ezt a képesitést már az 1876:XIV. tc. is megengedte, de azt sem a törvény, sem rendelet nem irta szabatosan elő, hogy tulajdonkép miből álljon ez a képesités.
A gyakorlat szerint a faluhelyeken szüléseknél segédkező nők hosszabb vagy rövidebb kiképzés után kaptak a tiszti főorvostól képesitési bizonyitványt. Hogy az ilyen nők, kik csak arra a községre nézve bírnak bábai jogosultsággal, a mely őket kiképeztette, további ismereteket szerezhessenek és az illető községek által esetleg hivatalos bábául is alkalmazhatók legyenek, a belügyninister 7 év óta, kórházakkal kapcsolatosan 2 havi tanfolyamokat rendezett be, a szükséghez képest előbb 14, most 8 vidéki városban, a mely tanfolyamok befejeztével tartott vizsgán az illető vármegyei főorvos is köteles jelen lenni s a kijelölt községre szóló képesitési bizonyitványt aláirni. Az ilyen tanfolyamra küldött nőknek összes költségeit a belügyi tárcza viseli. Minthogy azonban az 1000 lakoson felüli községeknek okleveles bábákkal való fokozatos ellátása szükséges, a bábaügy fejlesztésére a belügyi tárcza költségvetésébe e czélra felvett összegből a belügyminister nagyobb számu, 180 koronás bábaösztöndijat bocsát a vármegyék rendelkezésére, hogy ezek felhasználásával oly 1000 lakosu községek számára, melyekben okleveles bába nincs, s melyek a bába kiképzésére kellő anyagi erővel nem rendelkeznek, okleveles bábákat képeztethessenek ki, a kik arra kötelezik magukat, hogy legalább 5 évig az illető községben fognak gyakorlatot folytatni. Ilyen módon azon 7 év óta, a mióta a bábaügy rendszeres fejlesztése czélba vétetett, 973 okleveles és 2459. főorvos által képesitett másodrendü bábával összesen 3432 olyan község láttatott el, a hol ezelőtt tanulatlan egyének üzték a bábamesterséget.
Az 1876:XIV. tc. -nek azon intézkedését, hogy a mennyiben oly községekben, a hol csak főorvos által képesitett. u. n. másodrendü bába van, okleveles bába telepedik le, a csak főorvos által képesitett bába a gyakorlattól eltiltandó, feltéve, hogy két év lefolyása alatt rendes oklevelet nem szerzett, a törvényjavaslat még szigoritja az által, hogy ily esetekkel a képesitéssel biró bábának csak egy évi időt enged az oklevél megszerzésére. Az orvosi körök módjára több községből álló bábakörök rendszeresitését a javaslat nem engedi meg, mert ilyenekben a bába hivatásának meg nem felelhet és csak két, egymástól legfeljebb 2 kilométernyire eső község, melynek együttesen 2000-nél több lakosa nincs, tarthat közösen okleveles bábát. A 2000-nél népesebb községekre nézve azt is megengedi a §., hogy esetleg két bába tartására is kötelezhetők legyenek.
Az 5000 lélekszámnál népesebb községekre pedig azon módozat alkalmazását teszi lehetővé, hogy minden 3000 lélekre jusson egy bába, de megengedi azt is, hogy az ilyen községek a szegény szülő nők szülési segélye iránt a magánbábák dijazása utján szabályrendeletileg intézkedhessenek. Arról is kell gondoskodni, hogy a mennyiben a község bábatartási kötelezettségének nem tenne eleget, az alispán a község terhére bábát rendelhessen ki, a kinek megbizatása addig tart, a mig a község megfelelő bábát nem alkalmaz.
A 28. § azzal egésziti ki az 1876:XIV. tc. intézkedését, hogy a városi (községi) bábának képesitését is előirja és tőle az erkölcsi kifogástalanságot s a magyar állampolgárságot is megköveteli.
A községi bába alkalmazásáról az 1876:XIV. törvénycikk 147. §-a csak annyiban rendelkezett, hogy a bábát a községi közegészségügyi bizottság kijelölése alapján a „község” választja. Ezt a nem eléggé világos intézkedést a gyakorlatban különbözőképen értelmezték, s a bábát majd a községi képviselőtestület, majd a községi választó közönség választotta. Felmerült esetben a közigazgatási biróság akként döntött, hogy a községi bábát, mint községi alkalmazottat, a képviselőtestületnek kell választania. Ennek a bizonytalan helyzetnek kiván véget vetni a törvényjavaslat 29. §-a, midőn törvénybe iktatja azt a helyes elvet, melyet a közigazgatási biróság törvénymagyarázat utján a jelenlegi törvényből kifejtett, hogy t. i. a bába választása a képviselőtestület (törvényhatósági városokban a törvényhatósági bizottság) hatáskörébe tartozik.
A szakképzett bábák alkalmazásának előmozditása czéljából szükségesnek mutatkozott a törvényjavaslatba felvenni a járandóság azon minimumát is, mely a hivatalos bába számára a községi képviselőtestület által megállapitandó s az iránt is intézkedni, hogy ha a községi képviselőtestület a bába fizetését megállapitani vonakodnék, ezt a község terhére a vármegyei törvényhatósági bizottság határozhassa meg. Minthogy pedig lesznek helyek, hol szakképzett bábák a községek által nyujtható fizetés mellett vállalkozni nem fognak, szükséges, hogy e czélra az állam nyujtson a községeknek segélyt. E végből felhatalmaztatik a belügyminister, hogy ily helyeken szakképzett bábák letelepedését az államkincstár által nyujtandó helyi pótlékkal tegye lehetővé, a mely helyi pótlék a 100 koronát meg nem haladja.
Az ország egyes vidékeinek vagyoni viszonyai igen különbözők lévén, a bábák működési dijainak megszabását a községi képviselőtestületre kell bizni, ugyszintén a fuvardíját is, a mire különösen a pusztákkal biró községekben van szükség. A fuvardijjal a szegényeknek való segélynyujtás esetében a községet terheli meg a javaslat, mert csak igy lehet kilátás arra, hogy a szülési segélyt a szegényebb néposztályok is kiterjedtebb mértékben vegyék igénybe. Egyéb esetekben a fuvardijat a bába segélyét igénybe vevő fél fizetné.
A községi bába a községi segéd- és kezelőszemélyzethez tartozván, természetes, hogy fegyelmi tekintetben reá a községi segéd- és kezelőszemélyzetre vonatkozó szabályok irányadók.
Az ezen §-ban foglalt az az intézkedés, hogy a belügyminister hivatalos községi bábákat ismétlő rövid tanfolyamok hallgatására kötelezheti, igen fontos, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a kisebb képzettségü falusi bábáknak a tőlük kivánt ismeretek koronkénti megujitására és pótlására nagy szükségük van.
A községi egészségügyi bizottságra vonatkozó ezen §-ok intézkedései több tekintetben eltérnek az 1876:XIV. törvénycikk idevágó rendelkezéseitől. Igy nevezetesen azok szerint a vármegye törvényhatósági bizottsága elrendelheti, hogy az egészségügyi bizottság a vármegye területén levő, esetleg a helyi szükséghez képest egy vagy több orvosi körben is megalakittassék; továbbá tüzetesen előirják az egészségügyi bizottság (bizottságok) szervezetét és hatáskörét, s azt is, hogy az egészségügyi bizottság három évi megbizatással alakitandó, a mi a jelenlegi törvényben nincs kimondva.
