Legközelebb megalkottatott az 1908:VII. törvénycikk az ország erdélyi részeiben, továbbá a volt Kraszna, Közép-Szolnok, Zaránd megyék és a volt Kővár vidék területén a birtokrendezésről, arányositásról és tagositásról szóló 1871:LV., 1880:XLV. és 1892:XXIV. törvénycikkek módositása és kiegészitése tárgyában. Ehhez a törvényhez csatlakozik a most bemutatott törvényjavaslat, a melynek czélja a birtokrendezésre különösen az urbéri elkülönitésre, arányositásra és tagositásra fennáló jogszabályokat az ország többi részeinek területén módositani és kiégésziteni, még pedig a következő irányokban. Az ország azon területére nézve, a melyre az erdélyrészi birtokrendezési törvények hatálya ki nem terjed, az 1836:XII. tc. (a határbeli közös haszonvételekre nézve gyakorlatból behozandó arányoságról) ma is érvényben van és alkalmaztatik. E törvény hatálya alá tartoznak az ugynevezett nemesi közbirtokossági erdők és legelők. A hivatkozott törvény 18. és 19. §-ai szerint ezekben a közösségekben az arányositás bármely közbirtokos kérelmére elrendelendő, és pedig akként, hogy a közösségből az egyes közbirtokosokat megillető illetmények, tekintet nélkül azok területi nagyságára, természetben elkülönitve - mint egyéni magánbirtokok - kihasitandók és birtokba adandók.
Az erdélyi részekre és a volt Partiumra hatályos jogszabályok, nevezetesen az 1880:XLV. tc. 25. §-a és a fenti rendelkezések között tehát az a lényeges külömbség állott fenn, hogy az erdélyi részekre és a volt Partiumra hatályos rendelkezések szerint nem minden közbirtokos kivánhatja illetményének természetben való elkülönitését a megjelölt területekből, hanem csak a volt földesurak, illetve jogutódaik, és azok a többi jogosultak, a kiknek egyéni illetménye a 100 kataszteri holdat meghaladja; ellenben a többi jogosult állandó közösségben marad és az illetményeknek csupán használatára tarthatnak igényt az állandó közösségben maradó részesek. Ez az intézkedés kétségtelenül abból a gazdasági elvből kifolyólag tétetett, hogy az erdő- és havasi legelőterületeket, mint extensiv- gazdasági területeket a népesség okszerüen csak közösségben használhatja. Hasonlatos intézkedés áll fenn mindkét jogterületre nézve az 1871:LIII. tc. 32. §-a rendelkezéseiben a volt urbéresek részére elkülönitett erdőbirtokok tekintetében, a melyek szintén, mint közös vagyon kezelendők. Ugyanez a gazdasági elv jut kifejezésre a későbbi 1894:XII. tc. 12. §-ában is, mely a közös legelőterületek felosztását földmivelésügyi ministeri beleegyezéstől teszi függővé.
A mely közbirtokosságok kevés számu jogosult tagot számláltak, s inkább családi leszármazás, élágazás folytán keletkeztek, mint a tulajdonképeni nemesi compossesoratusok, azokra az 1836:XII. törvénycikknek hivatkozott rendelkezései az egyéni magántulajdon kialakulására egészen más kihatással voltak, mint azoknak a közbirtokosságoknak arányositásánál, a melyek tulajdonképen eredeti nemesi szállás-birtokok voltak, mint volt a székely föld területe, a Jászkun és Hajdu kerületek és több nagyobb nemesi közbirtokosság Kővárvidéken és különösen Máramarosmegyében, mely helyeken tulajdonképen a közbirtokosság és az ős község eredetileg fedte egymást, a hol tehát a közös használatnak gazdasági jelentősége a jogosultakat illetőleg ugyanolyan elbirálás alá vonható, mint az urbéres községek urbéres birtokosait illető közös területek gazdasági jelentősége. Ezekben a népes - legtöbbször az egész községet, ennek minden tagját felölelő közbirtokosságokban az egyéni tulajdon kiválásának gazdasági okszerüsége és annak feltételei egészen más szempontból itélendők meg.
Az egyéni tulajdon elkülönitését, illetve magántulajdon kialakulását a közös használatu közösségből itt is ugyanazon közgazdasági jelentőségü korlátolások közé kellett volna szoritani, mint az az urbéresi közösségekre nézve az egész ország területén és az ország Királyhágón tuli részében a nemesi közbirtokosságokra nézve megtörtént. Az extensiv gazdasági területek, az erdő-, havasi legelőközösségek a jogtörténeti eredetre való tekintet nélkül ugyanazon éghajlati, talajviszonyok behatása alatt állanak és ha szomszédos urbéresi közösségre a korlátolás gazdasági jelentőségű érdekből ma is érvényben áll - e jogtörténeti különbség épen nem indokolja ma a nem-urbéresi közösségre nézve a törvény eltérő rendelkezéseinek érvényben tartását.
Különösen Máramarosmegyében, a hol nagy kiterjedésü nemesi közbirtokosságok vannak még arányositatlanul, előfordul az, hogy az elkülönitésre igényt tartó jogosultak illetményei a természetben oly kis területeknek felelnek meg, a melyeknek kihasitása nem egyszer valósággal fizikai lehetetlenség. (Igy pl. a máramarosszigeti kir. törvényszék 17,802. 905. sz. alatt kelt itélete szerint Felső- és Közép-Visóban elrendelt arányositás során a felosztandó terület 8500 osztályozott hold. Ebből a megállapitott kulcs arányszáma 509,379-ed rész. Az itélet 293 sorszáma alatt felsorolt belsőség, mint aránykulcs tulajdonosai 300-dok szerint részesednek. Most már a 8,500 holdnak 82/509,379-ed része illeti meg 1/300-ad részekben a tulajdontársakat, mint egyéni magántulajdon.)
Az aránykulcsot képező régi belsőség maga is örökösödés, adás-vétel, osztály utján több felé oszlik és az ekként megállapitott hányadrészek egyéni tulajdonná való átalakitása gyakran az itélet rendelkezéseitől eltérő módon eszközöltetik a birtokba adás folyamán. De az ily hányadrészekben megállapitott tulajdon illetőségek a jogosultak tulajdonában leggyakrabban meg sem maradnak, hanem az arányositás folyama alatt potom áron - épen ugy, mint`a Királyhágón tuli részben történt - a spekuláczió szabad zsákmányává válnak. Ilyképen alakulnak itt is át a közbirtokossági területek magánosok nagyterületü magánbirtokaivá, a földmives kisbirtokos osztály gazdasági érdekei ellenére.
Ennek a nemzetgazdaságilag nagy kárral járó és különösen a parasztbirtokos osztály valóságos depossedálását előidéző folyamatnak megakadályozása a törvényjavaslat egyik czélja, a melyet azáltal vél elérhetni, hogy az egyéni illetmények elkülönitésénél az egyéni magántulajdon és a közösségben használandó közös tulajdon kategoriáit állitja fel e jogterületen is. és ezek kialakulását ugyanazon korlátolás alá helyezi, a mint azt az erdélyi részek és a volt Partiumra hatályos 1880:XLV. tc. 25. §-a és az ezt módositó 1908:VII. törvénycikk rendeli. Ezért a javaslatnak erre vonatkozó rendelkezései csaknem szóról-szóra megegyeznek az erdélyrészi legujabb birtokrendezési törvény intézkedésével. Eltérés a kettő között csak az, hogy az erdélyrészi törvény az élők közötti jogügylettel szerzett ingatlanok, vagy az ingatlanok nélkül szerzett arányrészek után egyéni illetmények elkülönitését feltétlenül csak ugy engedi meg, ha azok az 1880:XLV. tc. életbeléptetése napja: 1880. évi szeptember 10-ike előtt szereztettek meg, mig az ezen időpont után szerzett ily egyéni illetmények elkülönitése csak abban az esetben rendelhető el, ha azok elkülönítését a volt tulajdonosok egyénenként is igényelhették volna.
Ellenben a jelen törvényjavaslat vonatkozó szakasza (1. §) az egyéni illetmények elkülönitésére nézve akkép rendelkezik, hogy a még folyamatba nem tett arányositási ügyekben a törvény hatályba lépte napját jelöli meg az uj rendelkezések alkalmazásának kezelő időpontjául, a törvény életbeléptetésekor már folyamatban levő arányositási ügyekben pedig csupán a megengedhetőség tárgyában kelt határozat jogerőre emelkedése után szerzett illetmények egyéni elkülőnitését vonja a törvény hatálya alá. Az eltérést az indokolja, hogy az 1836:XII. tc. érvényben álló rendelkezései szerint ma az ily illetmények minden korlátolás nélkül elkülönithetők. Ugyancsak czélszerünek mutatkozott ezzel kapcsolatosan az 1908:VII. tc. más rendelkezéseit is átvenni és alkalmazni a szóban levő jogterületre, nevezetesen a közös legelő-területek felosztásának korlátolását és uj közös legelők alakitásának előfeltételeit.
Már az 1894:XII. tc. 12. §-a akként rendelkezett, hogy az osztatlan közös tulajdont képező közlegelők csak akkor oszthatók fel, ha a földmivelésügyi minister arra az engedélyt megadta. Ez a rendelkezés a gyakorlatban nem mindig vétetett figyelembe és azt általában akként magyarázták, hogy csak az arányositás, urbéri elkülönitési eljárás folytán alakult közlegelőkre szól, mig az emlitett birtokrendezési eljárások folyama alatt a felosztás akadálytalanul megtörténhetett. A jelenben javasolt rendelkezések szerint a korlátolás minden közlegelőre vonatkozik. De nemcsak a meglevők konzerválása a czélja a javaslatnak, hanem ugy, a mint az az 1908:VII. törvénycikkben foglaltatik, a javaslat is elrendeli, hogy azokban a községekben, a melyekben az általános tagositás idejében közös legelő nincsen, ily legelők a tagositandó összterületekből való levonással létesittessenek.
A közlegelők nagy szocziálpolitikai jelentősége abban áll, hogy azok majdnem kizárólag a kisbirtokos és csak belsőséggel biró napszámos népelem gazdasági érdekeit szolgálják. A nagybirtokos és középbirtokos az állattenyésztés más eszközeit inkább veheti igénybe, vagy kizárólagos tulajdonát képező területeken gondoskodhatik a legeltetésről, ellenben a kisbirtokos paraszt népelem általában az állattenyésztésnek reá nézve egyedül lehetséges formájára, a közös legelőgazdaságra van utalva. A tapasztalat azt mutatta, hogy a közlegelők felosztása nyomán a kisbirtokosok állattenyésztése hanyatlott, a mi nagy visszahatással volt az egész ország ezen irányu mezőgazdasági termelésére. Áll ez igen gyakran a sikföldre is, de feltétlenül és minden esetben áll a hegyes vidékekre, a hol az extensiv gazdasági területeket, az erdő és legelő képezik a gazdálkodás tulajdonképeni alapját. A paraszt néposztálynak a tagositástól való idegenkedése legtöbbször onnan ered, hogy a tagositás az eddigi gazdasági rendszer megváltoztatásával nemcsak az ugar legeltetést, de a közlegelő felosztásával általában a közös legeltetést is lehetetlenné tette.
Másik főczélja a törvényjavaslatnak, hogy a Királyhágón inneni jogterületen a birtokrendezési, eljárás egységesen szabályoztassék. Ezen a területen ugyanis az 1871:LIII. tc. 43-54. §-ai a birtokrendezési eljárásra nézve általában a birói hatáskör megállapitása után akképen rendelkeznek, hogy arra az 1832/6:VI. tc. 3. §. és az 1832/6:X. tc. 6-10. §-ai és a polg. törv. rendtartásnak a rendes perekre vonatkozó határozatai alkalmazandók, a törvényben meghatározott, különösen a jogorvoslatra vonatkozó némi eltérésekkel. Mig az erdélyi részekre a 356/893. IM számu utasitás, illetőleg az 1908 május 1-én annak helyébe lépő 500/908 IM számu utasitás részletes és egységesen felépített eljárási szabályokat alkotott, addig a Királyhágón inneni jogterületen a különböző időközökben hozott törvények egymással alig összefüggő, sokszor ellentmondó rendelkezéseit és hiányosságait a birói gyakorlat pótolta.
Ilyképen sok tekintetben szinte törvényszékenkint más és más joggyakorlat fejlődött az eljárás egyes részletkérdéseiben. A felek képviselete az eljárásban, az osztályozás, becslés, a szakértők eljárása, az egyezségek alakszerüségének elbirálása, a működő mérnökök müködése és hatásköre, a hitelesités kérdése, a költségek kezelése, elszámolása a legkülönbözőbb formákban nyer elintézést. Különösen nagy hiányossága az eddigi eljárásnak az, hogy eltérőleg az ország erdélyi részeiben hatályos jogszabályoktól, a tagositás czéljából történt felmérések semmi összefüggésben nincsenek a kataszteri felméréssel. A legtöbb felmérést, noha a háromszögelés az illető területen végrehajtatott, nem háromszögelési alapon foganatositják. A munkálatok müszaki szempontból alig állanak ellenőrzés alatt. Mig a Királyhágón tuli területen az országos felmérés keretébe van beillesztve a műszaki eljárás és ez által hatályos ellenőrzést, és megbizhatóságot nyer, addig a Királyhágón innen más e tekintetben az eljárás.
Ezeken a hiányokon a javaslat 4. §-a akképp segit, hogy az igazságügyministert az eljárásnak rendeleti uton való szabályozására felhatalmazza. Alkotmányjogi szempontból ez a jelen esetben aggálytalan azért, mert a törvényhozás által megállapitott és gyakorlatilag tulnyomólag már kipróbált erdélyrészi eljárási szabályok fognak a felhatalmazás tartalma szerint a rendeleti szabályozásnál irányadóul szolgálni.
Az 1836:XII. tc. 10. §-a szerint. egyéni illetményeinek természetben való kihasitását minden részes fél kivánhatja. A javasolt rendelkezések szerint ez csak a szántók, rétek, kaszálók és nádasokból kérhető; ellenben erdőkből, legelőkből és havasokból csak a volt földesur és az a részes fél igényelheti az elkülönitett magántulajdont, a kinek kihasitandó illetménye a 100 kataszteri holdat meghaladja, mig a többi részesek állandó közös használatra kötelezvék. Ezen szabály a folyamatban levő ügyekben az arányositás megengedése tárgyában hozott határozat jogerőre emelkedése után, a még arányositatlan közösségekben pedig a törvény hatályba lépése után akként nyer alkalmazást, hogy az arányrészeknek élők közötti jogügyletekkel történt tömegesitése és azok területének 100 kataszteri holdat meghaladó kiterjedése daczára sem hasitandók ki az illetőségek, kivéve azt az esetet, ha az összeszerzett illetmények már volt tulajdonosaik kérésére eredetileg egyénenkint elkülünithetők voltak, pl. mint a földesuri birtokok, vagy mert az uj rendelkezések hatályba lépte avagy a megengedhetőségi itélet jogerőre emelkedése után szereztettek ugyan élők közötti jogügylettel, de volt tulajdonosaik azért, mert az illetmény a megengedhetőség megállapitása előtt vagy a törvény életbelépésé előtt a 100 kataszteri holdat meghaladja, már maguk is elkülönitést kérhettek volna.
Az urbéri és nemesi közösségek állandó jellegü közösségek; és ezek felosztása polgári peres eljárás utján sem foghat helyet. A földmivelésügyi minister azonban gazdasági okokból megengedheti az erdő és legelő-terület kicserélését.
A közlegelők, és pedig jogtörténeti jellegükre való tekintet nélkül nemesi és urbéri jellegüek egyaránt, csak a földmivelésügyi minister engedélyével oszthatók fel. A felosztás megengedhetöségét szabályozó 1871:LIII. tc. 42. § 2., 3. pontjai egyébként hatályukban maradnak. A közlegelő a tagositás folyamán más területre, áthelyezhető, illetve kicserélhető a földmivelésügyi minister beleegyezésével.
A 3. § a folyamatban levő birtokrendezési ügyekben rendel el átmeneti intézkedéseket részben visszaható erővel. A 3. § szerint az 1. §. szabályait alkalmazni kell a törvény hatályba léptekor folyamatban levő arányositási és arányositással kapcsolatos ügyekben is. Ha azonban az arányositás már annyira haladott elöre, hogy a természetben való elkülönitésre igényt tartó részes fél illetménye a törvény hatályba lépte előtt jogerősen elkülönittetett, a törvénynek ily visszaható ereje nincsen. A tagositásokban és legelőfelosztásokban a javaslat rendelkezései: nevezetesen a 2. § szabályai csak azokban a folyamatban levő ügyekben alkalmazandók, a melyekben az uj törvény hatályba léptekor a megengedhetőség jogerősen még nincs mondva. A megengedhetőségi itélet jogerőre emelkedése esetében tehát a vonatkozó rendelkezések már nem nyernek alkalmazást.
