Az ügyvédi pálya nem mindenkor oly jutalmazó, hogy a vagyontalan ügyvéd munkaképtelensége esetére önmagának s családjának, halála esetére pedig hátrahagyott családtagjainak megélhetését, vagy csak a nyomortól és nélkülözésektől való megmentését is eleve biztositva láthatná. Sok esetben az ügyvédi karnak nem a legérdemetlenebb tagjai azok, a kik e pálya esélyei és mostoha kereseti viszonyai miatt aggodalommal nézhetnek a maguk és családjuk jövője elé. Az ügyvédi pálya természetével jár, hogy egyenlőtlenül és aránytalanul oszlik meg a kereset a kar tagjai között; e pályának évről-évre fokozódó tultömöttsége pedig még sulyosbitja e helyzetet s állandóan közrehat a pálya jövedelmezőségének csökkentésében.
Az ebből keletkező verseny nem csak a megélhetés föltételeit sulyosbitja, de az ügyvéd müködését némelykor oly térre is terheli, a mely a kar tékintélyével össze nem egyeztethető. De ha magasabb szempontból kárhoztatnunk kell is egyeseknek ily terekre tévedését, sokszor annak szülő okát a család jövőjeért való jogosult aggodalomban ismerhetjük fel, a melyből a jövőről való gondoskodásnak a kellő korlátokat átlépő tulhajtása legtöbbször fakad.
A jelen javaslatnak ugyan nem az a czélja, hogy az ügyvédi pálya kereseti viszonyait megjavitsa; ehhez sok mindenféle tényezőknek közrehatása lenne szükséges s az ügyvédi szervezet munkában levő reformjának keretében kell majd ebben az irányban megfelelő intézkedéseket tenni; a javaslat azonban az ügyvédi kar erkölcsi és anyagi erejének fokozására oly intézményt kiván teremteni, a mely e pálya legégetőbb baján fog - habár egyelőre szerényen is - segiteni, a mennyiben a munkaképtelenné vált ügyvédeknek és az elhalt ügyvédek hátrahagyott családtagjainak megélhetését - legalább a létminimum határáig - s ezzel az ügyvédi pályának azt az erkölcsi támasztékát fogja biztositani, melynek hiánya ma tagadhatatlanul elég sulyosan érezhető.
Az ügyvédi kar már régen felismerte e bajt s a testületi közérzés által indittatva különböző módok keresésével törekedett azon segiteni. Az ügyvédi kamarák kebelében segélyalapok keletkeztek, a melyeknek czélja a segélyre szoruló kartársak és azok özvegyeinek és árváinak legalább a nyomortól s nélkülözésektől való megmentése. Ezek a segélyalapok azonban tulnyomó részben csak önkéntes adományokból és egyéb igen szük jövedelmi forrásokból keletkezvén, az ügyvédi kamaráknak immár több mint 30 évi fennállása alatt is, a czélhoz viszonyitva, csak igen jelentéktelen összegekre szaporodtak, a melyekből a segélyezendőknek csak igen csekély része s csak igen csekély mértékben nyerhet támogatást. E mellett ennek a segélyezési rendszernek kétségtelenül egy szembetünő hátránya van. A nyujtott segély könyöradományként jut a segélyre szorulóknak s feltételezvén a szükség és nélkülözés igazolását, némileg megalázó azokra nézve, a kik reá szorulnak.
Éppen azért az ügyvédi kar már évek óta felismerte azt, hogy az elérendő czélra bővebb forrásokat szükséges keresni és a segélyezésnek oly módját kell megállapitani, a mely egyenesen jogigény alapján nyujtja azt, a mire a segélyezendőknek szüksége van. Sokan ezt az önkéntes belépés elvére alapitott nyugdijintézet létesitése utján kivánták megvalósitani. Ámde az e részben más téren tett kisérletek és az általános tapasztalat reámutattak arra, hogy ezen az uton a czélt elérni nem lehet. Az önkéntes belépés elve elkerülhetetlenül magával hozza azt, hogy az ügyvédi karnak számos tagja nem fog az intézmény létesitéséhez hozzájárulni. Már ennek következtében is csökken az a vagyoni erő, a mely egy ily intézmény sikeres müködésének nélkülözhetetlen előfeltétele.
Ennélfogva szükségképpen emelkedniök kell azoknak a vagyoni hozzájárulásoknak, a melyeknek terhe az intézet kevesebb számu tagjaira hárul. Ámde ez az intézmény jótéteményeiböl épp azokat zárná ki, a kik arra kedvezötlen vagyoni helyzetükben legjobban reá volnának utalva és az intézmény tulajdonképpen azoknak szolgálna, a kiknek arra egyáltalán nincs vagy legalább is kevésbé van szükségük. E mellett magasabb évi hozzájárulások utján a meglevő biztositó intézetek segélyével is el lehetne érni azt, a mit az ily nyugdijintézet nyujtani képes volna, sőt esetleg jóval többet is.
Az önkéntes belépés rendszerével továbbá az a hátrány is jár, hogy megneheziti, sőt majdnem lehetetlenné teszi az intézetnek mathematikai alapon való szervezését, mert ez a szervezés feltételezi egyfelől azt, hogy az intézet nagy számu tagokat öleljen fel, másfelől azt, hogy a rendszeres bevételeknek bizonyos minimális mértéke biztositva legyen, a mi az ügyvédi karnak mégis korlátoltabb számára való tekintetţel a tagok puszta akaratától függő belépés mellett nem igen érhetö el. Erre való tekintettel az ügyvédi kar az intézet szervezésének ezt az alapját nem találta elfogadhatónak, s oly módozatokat keresett, a melyek mellett az intézetet biztosabb alapokon lehet felépiteni.
Egyesek a megoldásnak azt a módját ajánlották, hogy a kötelező belépés alapján mindegyik kamara tagjai számára külön kamarai nyugdijintézetet létesitsen. Ez a módozat azonban szintén nem mutatkozik megfelelőnek, mert - minden egyébtől eltekintve - a legtöbb kamarának oly csekély számu tagja van, hogy az ilyen külön kamarai nyugdijintézetek legtöbb esetben czéljuknak - a legszerényebb mértékben is - alig volnának képesek megfelelni. Az ügyvédi kar tulnyomó része ennélfogva országos intézet szervezését találta szükségesnek. Az országos intézet szervezésének alapjául eleinte az az elv fogadtatott el, hogy a budapesti ügyvédi kamara által tervezett gyám- és nyugdíjintézethez a vidéki kamarák is önként társulhattak volna oly módon, hogy a nyugdijintézetbe belépő kamarák saját tagjaikra nézve az intézeti tagságot kötelezővé nyilvánithatták volna. Az intézetnek ily alapon való szervezését ugy vették tervbe, hogy a kamarának azt a jogát, hogy tagjait a nyugdijintézethez való vagyoni hozzájárulásra kötelezhesse, ujabb törvényhozási intézkedés nélkül egyenesen az ügyvédi rendtartásról szóló 1874:XXXIV. tc. 18. §-ának az évi kamarai illetményre vonatkozó rendelkezéséből vélték levezethetni. A megoldásnak ez a módozata azonban szintén nem volt megvalósitható.
Már magában véve az, hogy az intézet a vidéki kamarák önkéntes belépésére lett volna alapitva, habár kisebb mértékben, de lényegileg ugyanazon nehézségeket idézte volna fel, a melyek a tagok egyáltalán önkéntes belépésének elvére alapitott intézet felállitásánál felmerülnének. De meg arra, hogy a kamarák tagjaikat az intézet czéljaihoz való vagyoni hozzájárulásra kötelezhessék, a mai ügyvédi rendtartás nem is nyujt törvényes alapot, mert e törvény 18. és 21. §-ának alapul vételével az ügyvédi kamarák csak oly kiadások fedezése végett vethetnek ki tagjaikra évi illetményt, a mely kiadásokat az ügyvédi rendtartásban megszabott kamarai feladatok ellátása, tehát egyenesen a kamarai rendszer megvalósitása kiván meg, ezen kategoria alá azonban az ügyvédi kamarák tagjainak és azok hátramaradottjainak akármily szerény, de rendszeres nyugdijjal való ellátása nem vonható.
E megfontolások arra utalnak, hogy a tervezett ügyvédi gyám- és nyugdijintézet a czélnak legjobban megfelelő módozatok szerint, vagyis az egész ügyvédi kart felölelő s a kötelező tagság elvére fektetett országos jellegü intézet létesitésével, a megfelelő törvényes szabályozás alapján valósittassék meg. Csak igy érhető el az a czél, hogy ugy az intézet fennállásának és müködésének szilárd biztositékai, mint a tagok jogai és kötelezettségei megfelelő jogalapot nyerjenek s egyszersmind a létesitendő intézetnek az ügyvédi kar autonom szerveihez: a kamarákhoz való viszonya is szerves szabályozás utján oldassék meg. Ebből a czélból a budapesti ügyvédi kamara az e kérdéssel több izben foglalkozó országos ügyvédgyülések kivánsága által is indittatva, az ügyvédi nyugdij megoldásának előkészitése végett albizottságot küldött ki, mely az emlitett szempontok szem előtt tartásával ebben a tárgyban törvényjavaslatot készitett. A törvényjavaslat alapelveire nézve az összes ügyvédi kamarák véleménye meghallgattatván, a kamarák az ügyvédi gyám- és nyugdijintézetnek a tervezett alapokon való szervezését négy kamara kivételével általában helyeselték.
A beérkezett vélemények felhasználásával azután a budapesti ügyvédi kamara nyugdijügyi albizottsága a törvényjavaslat tervezetét ujból átdolgozta s a legutóbb az 1907. év október havában Budapesten tartott országos ügyvédgyülés ugyszólván egyhangulag az ekként készült törvényjavaslat értelmében való megoldás mellett foglalt állást és ebben a tárgyban megfelelő specziális törvény mielőbbi alkotását kérelmezte. A meghallgatott kamarák közül az a négy kamara, a melyik a nyugdijügynek az érintett alapokon való megoldását nem helyeselte, magának az ügyvédi nyugdij kérdésének szabályozását elvileg szintén szükségesnek találta, csakhogy ezt inkább kamarai segélyalapok fejlesztése utján vélte a legczélszerübben megvalósithatónak.
Ámde kétségtelen az, hogy a segélyalapok fejlesztése mellett sem lehetséges semmi esetre annak a fentebb már kiemelt hátránynak megszüntetése, hogy a segélyre szorulóknak nyujtandó támogatás ne legyen könyöradomány, hanem törvényes alapon nyugvó jogigény. Egyébiránt ezek a kamarák is a legutóbbi ügyvédgyülésen, látva az ügyvédi karnak általánosan megnyilvánuló óhajtását, már eleve is megnyugvásukat jelentették ki arra az esetre, ha a nyugdijügy kérdésének a budapesti ügyvédi kamara nyugdijügyi albizottsága által ajánlott megoldása fogadtatnák el. A most bemutatott törvényjavaslat szövege a budapesti ügyvédi kamara nyugdijügyi albizottsága által kidolgozott tervezet alapul vételével s annak az alapelveket és a lényeget nem érintő részleteiben történt átdolgozásával állapittatott meg.
A javaslat az ügyvédi gyám- és nyugdijintézetet a következő alapelvek szerint épiti fel:
I. Az intézet az ügyvédi kamarákkal több tekintetben szoros kapcsolatban ugyan, de mégis azoktól különálló és pedig az ország összes gyakorló ügyvédeit felölelő központi szervezetet nyer, Budapest székhelylyel (1. §). Ily központi szervezet a kamarák közremüködésének kellő felhasználása mellett a czélnak leginkább felel meg; mert lehetővé teszi a nyugdijügynek egységes, egyenlő elvek szerint való intézését és a biztosabb alapokra fektetett valószinüségi számitásokat a nélkül, hogy az intézet sokszoros adminisztrativ munkával és költségekkel terheltetnék meg.
II. E szervezetet a javaslat a kötelező tagság elve alapján az ügyvédi kar autonomiájának keretében valósitja meg akként, hogy az intézetet az ügyvédi kamarákkal és ezek törvényes autonomiájának érintése nélkül kellő összhangba hozza. A kötelező tagság elve abban nyer kifejezést, hogy minden ügyvéd, a ki az ország bármely ügyvédi kamarájának ügyvédi lajstromába jogerejüleg felvétetett, mindaddig, a mig valamelyik kamarának tagja, már a törvénynél fogva tagja az intézetnek is, a nélkül, hogy ehhez az intézettel vagy akár csak a saját kamarájával szemben tőle külön belépő nyilatkozat kivántatnék meg (2. §). Ehhez képest az intézeti tagság teljesen összeesik a kamarai tagsággal és pedig ugy, hogy az intézeti tagság a kamarai tagságnak szükségszerü, törvényes folyománya. A mint már fentebb hangsulyozva volt, az ügyvédi nyugdíj kérdésének czélra vezető megoldása csak ily kötelező tagság alapján valósitható meg. Ebből folyik, hogy az ügyvédi nyugdijintézet javára az egész ügyvédi kart bizonyos kötelező évi hozzájárulásokkal kell megterhelni.
A javaslat sulyt helyez arra, hogy ez a megterhelés az intézet czéljának megfelelő legyen, de e mellett ne váljék a szegényebb ügyvédekre nézve elviselhetetlen teherré. Éppen azért a javaslat a kötelező hozzájárulásokat ugy a minimum, mint a maximum tekintetében korlátozza (3. §). A kötelező intézeti tagság a vele járó kötelező hozzájárulásokkal kétségtelenül oly uj terhe lesz az ügyvédségnek, mely az ügyvédi gyakorlatot megneheziti s a mennyiben e hozzájárulások pontos fizetéséhez szigoru sanctiót is füz a javaslat, nevezetesen a nem fizető tagnak az űgyvédek lajstromából való törlését rendeli el (7. §), ezzel a javaslat az ügyvédi gyakorlatra nézve az ügyvédi rendtartásban foglalt előfeltételeken felül egy ujabb előfeltételt is állapit meg.
Ez a szigoritása az ügyvédi gyakorlatnak, a melyet különösen az intézet mathematikai alapjainak szilárdsága tesz szükségessé, nemcsak szemben az ügyvédi karnak általánosan panaszolt tulnépesedésével, de tekintettel az ügyvédi hivatásnak közbizalmat feltételező természetére is, nem szorul bővebb indokolásra. A jogvédelem érdeke éppen nem szenved sérelmet az által, hogy az ügyvédi karból kizáratnak egyes tagok, a kik hibájukból még az ily csekély összegben megszabott intézeti járulékot sem tudják vagy akarják megfizetni. Az ügyvédi karnak megterhelése pedig, a mint emlitve volt, távolról sem oly jelentékeny, hogy az ügyvédi hivatás függetlensége tekintetéből aggályt kelthetne.
Midőn a javaslat az intézet czélja és sikeres müködése érdekében ezt az uj terhet az érintett szigoru sanctióval az ügyvédi karra rója, különös gonddal ügyel arra, hogy ez ne váljék az ügyvédi pályának merőben plutokratikus természetü korlátjává, hanem csakis a kötelesség kikényszeritésének végső és elkerülhetetlen eszköze maradjon. Erre való tekintettel a javaslat módot nyujt arra, hogy az olyan szegényebb, de érdemes ügyvédeket, a kik hibájukon kivül jutottak abba a helyzetbe, hogy tagsági kötelezettségüknek megfelelni nem tudnak, a kamara az ügyvédi lajstromból való törlés sulyos következményétől megmenthesse. (6. §) De továbbá a javaslat nem a pillanatnyi pénzzavart, hanem a nyilván menthetetlen magatartását kivánja csak sujtani annyiban is, hogy az intézeti hozzájárulások megfizetésére hosszu, kétéves határidőt enged s csak ennek az eredménytelen elteltével engedi meg a törlési eljárás folyamatba tételét és még ennek folyamán is módot nyujt arra, hogy az intézeti tag a járulék utólagos lefizetésével a törlést elhárithassa s ezen kivül a javaslat az esetleges sérelmek orvoslására a törlés tárgyában hozott határozat ellen még jogorvoslatot is enged. (7. §)
És végül még a hozzájárulások nem fizetése okából kimondott törlés sem zárja el a törölt üyyvédet véglegesen az ügyvédi pályától; mert a javaslat megengedi, hogy a törölt tag akár ugyanazon, akár más kamara lajstromába ujból felvétethesse magát, ha összes hátralékait pótlólag lefizeti. (8. §) Igaz, hogy a kötelező tagság természetéből szigoruan véve csak az következnék, hogy az intézeti tagsággal járó kötelezettségeknek végrehajtási kényszer utján is behajthatóknak kell lenniök. Ebben az irányban a javaslat az eljárásnak megfelelő gyors és czélszerü módjáról gondoskodik is. (5. §) Ez azonban magában véve még nem elegendő. Midőn tehát a javaslat ezen tulmenőleg a törlés sanctióját is hozzáfüzi e kötelezettségekhez, ezzel az intézet nagyjelentőségü czéljának legfontosabb követelményét, létfeltételét: a hozzájárulások absolut biztosságát, de főleg pontosságát kivánja csak minél hatályosabban érvényre emelni, a mi nélkül a kamarai tagilletmények behajtása körül szerzett tapasztalatok alapján itélve az intézet sikeres, gyors és erőteljes müködése lenne leginkább megbénitva. E nagy érdekre való tekintettel a felhozott cantélák mellett a kötelező tagsághoz ily messzebb menő következményt füzni nem mutatkozik aggályos intézkedésnek.
A javaslat előkészitése folyamán több ügyvédi kamara részéről az az óhaj nyert kifejezést, hogy a belépés kényszere s illetőleg a kötelező tagság elve alól átmenetileg kivétessenek azok az ügyvédek, a kik az alkotandó törvény életbelépte idejében bizonyos magasabb életkort (60-70 évet) meghaladtak; mert tekintettel a javaslat által az ellátási igény előföltételéül megkivánt tiz és öt évi várakozási időre (14. § 2. pontja, 15. § 1 pontja, 16. § 2. pontja), ezekre nézve sokkal csekélyebb a valószinüsége annak, hogy akár maguk, akár családtagjaik az intézet jótéteményében, az ellátásban részesedni fognak, e nélkül pedig nincs igazi jogosultsága annak, hogy a kötelező intézeti járulékokkal megterheltessenek. Ennélfogva ezeket vagy feltétlenül ki kellene zárni az intézetből, vagy tetszésükre kellene bizni a belépést, vagy bármi módon biztositani kellene azt, hogy az intézet előnyeiben minden esetben részesülhessenek vagy maguk vagy családtagjaik. A javaslat az intézeti tagság általánossá tett kényszerének ezt a korlátozását nem fogadta el.
Az ily kivétel mindenekelőtt az ellátási táblázat mathematikai alapjait a legérzékenyebben zavarná s tulajdonképen nem áll az emlitett magasabb életkorban levő ügyvédek jól felfogott érdekében sem; mert ha kisebb is a valószinüsége annak, hogy ezekre vagy családtagjaikra nézve az ellátási igény meg fog nyilni, mégis ezt feltétlenül kizártnak tekinteni nem lehet s ha a várakozási időt tényleg elérik, az a jótétemény, a melyben ők vagy hátrahagyott családtagjaik részesülni fognak, erkölcsi értékében messze meg fogja haladni azoknak a szolgáltatásoknak anyagi értékét, a melyekkel az intézet vagyonához hozzájárultak. Bármi módon feltétlenül biztositani részükre vagy családtagjaik részére az ellátást szintén nem lehet; mert ez nyilván indokolatlan egyenlőtlenséget szülne a tagok között a fiatalabb korban levők hátrányára. De elvi szempontból sem jogosult a magasabb életkorban levő ügyvédeknek az intézeti tagság s az azzal járó terhek alól felmentése. Az intézeti kötelező járulékokat voltakép az ügyvédi kar egyetemes érdekében az ügyvédi gyakorlattal járó teherként megállapitott oly közszolgáltatásoknak kell tekinteni, mint a tulajdonképeni kamarai illetményeket, a melyeket minden ügyvédnek mindaddig, mig az ügyvédi gyakorlatot folytatni kivánja, korára való tekintet nélkül viselnie kell, akár hárul abból reá előny, akár nem.
Ily kivétel megállapitása csupán akkor lenne belsőleg indokolható, ha az ellátást a javaslat akként szabályozná, hogy az bizonyos magasabb életkorban levő ügyvédet már koránál fogva megilletné; ebben az esetben természetesen joggal lehetne azt megkivánni, hogy azok az ügyvédek, a kik az intézet létesitésekor ezt az életkort már elérték, ne is vétessenek fel az intézet kötelékébe. Ámde a javaslat az ellátásnak ezt az alapját, a mint alább tüzetesebben ki van fejtve, nem fogadta el, hanem az ellátást az ügyvédnek csak munkaképtelensége esetére biztositja és igy az érintett kivételnek igazoló alapja a javaslatban egyáltalán hiányzik.
III. Az országos ügyvédi gyám- és nyugdijintézetnek szervezeti különállása abban jut kifejezésre, hogy az intézetnek saját, külön képviselő és cselekvő szervei vannak. Az intézet szerveiül a javaslat más egyesületek s különösen a részvénytársaságok és szövetkezetek mintájára az intézeti közgyülést (9. §), az igazgatóságot (10. §), a felügyelő-bizottságot (11. §) és ezenfelül az intézet tisztviselőit (12. §) állapitja meg. Mindezek a szervek az ügyvédi kar kebeléből alakulnak, a mennyiben tagjaik kivétel nélkül csak intézeti tagok lehetnek s megalakitásukra is az egész ügyvédi karnak van befolyása, a mennyiben részint közvetlenül az intézeti közgyülés tagjainak megválasztása utján, részint közvetve az intézeti közgyülést illető választás utján jönnek létre.
IV. A mi az intézetnek az ügyvédi kamarákhoz való viszonyát illeti, a javaslat az intézetet akként létesiti, hogy annak ugy létrejövetelében, mint müködésében a kamarák közremüködésének tág kör jut, a nélkül, hogy ez a kamarák törvényes autonom hatáskörét csorbitaná, sőt ellenkezőleg ezt jelentékenyen bőviti. Mindenekelőtt az ügyvédi kamarákra bizza a javaslat az intézeti járulékoknak az intézeti tagoktól való beszedését és az intézetnek való beszolgáltatását, a kamarák ebből folyó szükségszerü vagyoni felelősségének, még pedig egyenes és kizárólagos felelősségének megállapitása mellett (4., 5. §). Ily módon az intézeti járulékok fizetése tekintetében maga az intézeti tag nem is jut az intézettel közvetlen jogviszonyba s az intézet a tagok felett arra nézve nem is nyer közvetlenül jogokat, hanem a tagok az e kötelezettségükből folyó felelősségük tekintetében saját kamarájuk kizárólagos hatósága alatt maradjanak. Az intézeti járulékok beszedésének ekként való szabályozása, a mig egyfelől az intézetre nézve - minden mástól eltekintve - azzal az előnynyel jár, hogy az intézeti administratiót egyszerüsiti és az intézetet nagy munkatehertől és vele nagy igazgatási költségtől menti fel, addig másfelől megóvja a kamaráknak tagjaik fellett gyakorolható autonom joghatóságát.
E szabályozás folyamányaként a kamarát illeti meg a javaslat szerint az a jog is, hogy méltánylást érdemlő esetekben fizetni nem tudó tagjait saját költségvetése terhére az intézeti járulékok fizetése alól felmenthesse (6. §), és hogy végső esetekben a törvényes maximalis határidőben nem fizető tagot az űgyvédi lajstromból törölje (7. §). A kamara választja az intézeti közgyülés tagjait is, azoknak kivételével, a kik tisztviselői állásuknál fogva tagjai a közgyülésnek. Az ügyvédi kar tehát kamaránként vesz részt az intézeti közgyülés megalakitásában és mindenkori megujitásban és pedig oly elvek szerint, a melyek mellett egyfelől megóvatik az a szempont, hogy az ügyvédi kar a maga egészében befolyást nyerjen választott képviselői utján az intézet ügyeire, másfelől biztositva marad az a követelmény is, hogy az egyes kamarák tagjai minden esetben számarányuknak megfelelő képviseletet nyerjenek az intézet közgyülésében, a nélkül azonban, hogy a legnagyobb számu tagokból álló budapesti ügyvédi kamaratulsujra juthatna a többi kamarák felett (10. § harmadik bekezdése).
Érintetlenül marad a kamara hatásköre annyiban is, hogy az ügyvédnek a lajstromból való s az intézeti tagságra is kiható törlése általában, de különösen az intézeti tag ellátásának feltételéül megkivánt mnnkaképtelenség okából való törlés vagy felfüggesztés is a kamarát fogja megilletni (14. §). A kamarák végre az intézet administratiójában közremüködnek a tagok névjegyzékének összeállitása s az azokban változásoknak kimutatása utján is 25. § Az intézetet ekként megszabott szervezetében a javaslat az igazságügyminister főfelügyelete alá helyezi (27. §).
V. Az intézet által a tagok szolgáltatásai fejében ellenszolgáltatásként nyujtandó ellátás a jogosultak körét és az ellátás előfeltételeit illetőleg a következő alapelvek szerint van szabályozva. Ellátás jár a következő személyeknek: 1. magának a intézeti tagnak munkaképelensége esetében (14. §); 2. az elhalt intézeti tag hátrahagyott családtagjainak (özvegyének, volt nejének és gyermekeinek, 15 - 18. §). Az intézeti tagot magát megillető ellátás tisztán rokkantsági ellátás; csak munkaképtelenség esetében, vagyis - a mint a javaslat tüzetesen mondja - oly esetben jár a tagoknak, miden az ügyvédség gyakorlatára betegség vagy testi fogyatkozás miatt tartósan vagy végképen képtelen és ez az ügyvédi kamarának az ügyvédi lajstromból való törlést vagy az ügyvédség gyakorlatától való felfüggesztést kimondó jogerős határozatával van konstatálva. A javaslat tehát nem fogadta el az ellátásnak azt az alapját, mely a köztisztviselők nyugdijazásánál van megvalósitva, melynél fogva az, a ki bizonyos meghatározott magasabb életkort elért vagy bizonyos számu szolgálati éveket eltöltött, munkaképességére való tekintet nélkül jogot nyer a nyugdijazásra. Az ellátás eseteinek ily széles körre kiterjesztése az ügyvédi pálya sajátlagos természetére való tekintettel nem mutatkozik feltétlenül szükségesnek.
Az ellátásnak az az összege, a melyet az intézet magoknak az intézeti tagoknak nyujthat, még az ellátási eseteknek a legszükebb körre szoritása mellett sem emelkedhetik oly magasra, hogy egyenértéke vagy pótlása lehetne annak a jövedelemnek, a melyet az ügyvéd az ügyvédi gyakorlatról való, az ellátás előfeltételéül szükségképen megkivánandó lemondásával elveszit. Ennélfogva még ha az ellátás az érintett esetekre kiterjesztetnék is, hacsak kötelezővé nem tétetnék azokban az esetekben az ügyvédi gyakorlat abbahagyása, nem valószinü, hogy az ügyvédek legnagyobb része az intézetből nyerendő - a kiterjesztés folytán még szerényebb - ellátásért hajlandó volna ügyvédi gyakorlatát önként abbahagyni. Csakis a vagyonilag jól szituált és általában az oly ügyvédeknek válhatnék tehát ez előnyére, a kik az ügyvédi gyakorlat folyatására reá nem szorulnak s ezért vagy bármi más okból az attól való visszavonulásra határozták el magukat. A szegényebb, vagyis épp az ellátásra reá szoruló ügyvédek érdekeinek e szerint ez a kiterjesztés nyilván nem tenne szolgálatot és pedig annál kevésbbé, mert az ellátási esetek ily messzemenő kiterjesztése szükségképen maga után vonná az ellátási öszszegnek csökkenését azokban az esetekben is, a midőn azokra a legnagyobb szükség lenne.
Az ügyvéd mindaddig, mig munkaképtelenné nem válik, a magasabb életkorban is fentarthatja irodáját s könnyen megkeresheti azt az összeget, mely az intézeti ellátás értékével legalább is felér. Ennélfogva a munkaképtelenség esetén kivül az ügyvéd ellátásáról gondoskodni nem mulhatatlanul szükséges. De helyesebb is, ha az ügyvéd ellátásának esetei a legszükebb körre szorittatnak: mert ily módon lehetővé válik az intézet anyagi erejének az elhalt ügyvédek hátrahagyott családtagjai gyámolitására való nagyobb mértékü felhasználása.
A javaslat főként az elhalt ügyvédek hátrahagyott családtagjairól való minél teljesebb gondoskodást kivánja lehetővé tenni; mert az intézeti gyámolitás szüksége leginkább ezeknél érezhető. Főleg ezek érdekeinek szem előtt tartásával lesz az alapszabályokban is megállapitandó a mathematikai táblázat, mely az ellátási összegeket fogja meghatározni. Ezek érdekét tartja szem előtt a javaslat akkor is, a midőn lehetőséget nyujt arra, hogy az intézeti tag az őt munkaképtelenség esetében megillető ellátásról özvegye és gyermekei ellátási összegének fokozása érdekében saját személyére nézve lemondhasson (20. §).
Az ellátás eseteit, előfeltételeit és a jogosultak körét tüzetesen és taxative ugy állapitja meg a javaslat, hogy azokat az alapszabályok sem fogják módosithatni. Magát az ellátási összeget azonban a javaslat érthető okokból nem határozza meg; mert ez csak az intézet vagyoni és egyéb viszonyain alapuló számitások segélyével határozható meg. Azért is a javaslat ezt az alapszabályoknak, illetőleg az ezekbe foglalandó mathematikai táblázatnak tartja fenn. De ebben az irányban a javaslat módot kiván nyujtani arra, hogy az intézeti tagok vagyoni viszonyaikhoz képest tőkebefizetésekkel fokozhassák az intézet jövedelméhez való hozzájárulásaikat, s ezeknek fejében növelhessék a nekik s családtagjaiknak ellenértékül járó ellátási összegek nagyságát (21. §). A javaslat e részben abból indul ki, hogy az intézet javára az egész ügyvédi karra kötelezőlen róható rendes évi járulékok az ügyvédeknek felette eltérő vagyoni és kereseti viszonyaira való tekintettel átlagosan csak lehetőleg csekély összegekben szabhatók meg, s ennek megfelelően csak aránylag csekély összegek biztosithatók ellátásként is a tagoknak s családtagjaiknak.
Az ügyvédi pálya kereseti viszonyai azonban, a melyek mellett az ügyvéd nem ritkán egyszerre jut nagyobb összegü jövedelemhez lehetőséget nyujtanak arra, hogy az ügyvédek nem állandó s időnkint visszatérő szolgáltatásokkal, hanem egyszer s mindenkorra befizetendő tőkével járuljanak az intézet vagyonához s ily uton az alapszabályokban tüzetesebben meghatározandó módozatok szerint biztosithassák nagyobb ellátási összegeknek élvezetét maguknak és családtagjaiknak.
A mint már emlitve volt, magát az ellátás összegét a javaslat nem határozza meg; erre nézve az alapszabályok által megállapitandó mathematikai táblázat lesz irányadó. A törvényjavaslat előkészítése folyamán azonban a budapesti ügyvédi kamara nyugdijügyi bizottsága szakférfiakkal elkészitette a megállapitandó mathematikai táblázatnak tervezetét, mely az akkor ismeretes adatok alapján a megfelelő mathematikai képletek segélyével az alapszabályok által meghatározandó évi járulék lehető összegeihez és az intézeti tag belépésekor volt életkorához képest állapitja meg a javaslat szerint igényelhető ellátás nagyságát, az utolsó rovatban pedig feltünteti azon tőkeösszegeket is, a melyeknek egyszer s mindenkorra szóló dijként való egyszeres vagy többszörös befizetésével az egyszeres ellátási összegnek kétszeresét vagy többszörösét lehet ellátásként biztositani.
| I. Ha az évi járulék 60 korona | |||||
| Ha a tagság kezdetén az intézeti tag éveinek száma volt: | Az intézeti tag évi ellátási összege munkaképtelenség esetében (14. §) | Az elhalt intézeti tag családtagjait illető évi ellátási összeg (15. 16. §) | A családtagok évi ellátási összege, ha az intézeti tag saját ellátásáról lemond (20. §) | Egyszersmindenkorra szóló dij az ellátási összeg egyszeres emelésére (21. §) | |
| 25 | 310 | 620 | 880 | 1040 | |
| 26 | 298 | 598 | 852 | 1026 | |
| 27 | 290 | 578 | 828 | 1012 | |
| 28 | 280 | 560 | 804 | 996 | |
| 29 | 270 | 540 | 776 | 982 | |
| 30 | 262 | 524 | 756 | 966 | |
| 31 | 254 | 508 | 736 | 952 | |
| 32 | 244 | 488 | 716 | 936 | |
| 33 | 236 | 472 | 696 | 920 | |
| 34 | 230 | 460 | 676 | 902 | |
| 35 | 222 | 444 | 660 | 886 | |
| 36 | 216 | 432 | 640 | 868 | |
| 37 | 208 | 416 | 620 | 852 | |
| 38 | 202 | 404 | 608 | 834 | |
| 39 | 196 | 392 | 588 | 816 | |
| 40 | 192 | 382 | 576 | 798 | |
| 41 | 186 | 372 | 560 | 780 | |
| 42 | 180 | 360 | 548 | 760 | |
| 43 | 176 | 352 | 532 | 740 | |
| 44 | 172 | 344 | 520 | 720 | |
| 45 | 168 | 336 | 508 | 700 | |
| 46 | 164 | 330 | 496 | 680 | |
| 47 | 162 | 324 | 488 | 660 | |
| 48 | 160 | 318 | 480 | 640 | |
| 49 | 158 | 316 | 476 | 618 | |
| 50 | 156 | 314 | 472 | 598 | |
| és ezen felül | |||||
| II. Ha az évi járulék 80 korona | |||||
| Ha a tagság kezdetén az intézeti tag éveinek száma volt: | Az intézeti tag évi ellátási összege munkaképtelenség esetében (14. §) | Az elhalt intézeti tag családtagjait illető évi ellátási összeg (15. 16. §) | A családtagok évi ellátási összege, ha az intézeti tag saját ellátásáról lemond (20. §) | Egyszersmindenkorra szóló dij az ellátási összeg egyszeres emelésére (21. §) | |
| 25 | 414 | 826 | 1172 | 1386 | |
| 26 | 398 | 796 | 1142 | 1368 | |
| 27 | 386 | 770 | 1104 | 1348 | |
| 28 | 372 | 746 | 1066 | 1328 | |
| 29 | 360 | 720 | 1034 | 1308 | |
| 30 | 350 | 698 | 1008 | 1288 | |
| 31 | 338 | 678 | 982 | 1268 | |
| 32 | 326 | 650 | 954 | 1248 | |
| 33 | 316 | 630 | 928 | 1226 | |
| 34 | 308 | 614 | 902 | 1204 | |
| 35 | 296 | 592 | 880 | 1182 | |
| 36 | 288 | 576 | 854 | 1158 | |
| 37 | 278 | 554 | 826 | 1136 | |
| 38 | 270 | 538 | 810 | 1112 | |
| 39 | 262 | 522 | 784 | 1088 | |
| 40 | 254 | 510 | 768 | 1064 | |
| 41 | 248 | 496 | 746 | 1038 | |
| 42 | 240 | 480 | 730 | 1012 | |
| 43 | 234 | 470 | 710 | 988 | |
| 44 | 228 | 458 | 694 | 960 | |
| 45 | 224 | 448 | 678 | 934 | |
| 46 | 220 | 440 | 661 | 908 | |
| 47 | 216 | 432 | 650 | 880 | |
| 48 | 212 | 424 | 640 | 852 | |
| 49 | 210 | 422 | 634 | 824 | |
| 50 | 210 | 420 | 632 | 796 | |
| és ezen felül | |||||
| III. Ha az évi járulék 60 korona | |||||
| Ha a tagság kezdetén az intézeti tag éveinek száma volt: | Az intézeti tag évi ellátási összege munkaképtelenség esetében (14. §) | Az elhalt intézeti tag családtagjait illető évi ellátási összeg (15. 16. §) | A családtagok évi ellátási összege, ha az intézeti tag saját ellátásáról lemond (20. §) | Egyszersmindenkorra szóló dij az ellátási összeg egyszeres emelésére (21. §) | |
| 25 | 516 | 1032 | 1464 | 1732 | |
| 26 | 496 | 994 | 1428 | 1708 | |
| 27 | 480 | 962 | 1380 | 1684 | |
| 28 | 466 | 932 | 1354 | 1660 | |
| 29 | 450 | 900 | 1292 | 1636 | |
| 30 | 436 | 874 | 1260 | 1612 | |
| 31 | 424 | 848 | 1228 | 1584 | |
| 32 | 406 | 812 | 1192 | 1558 | |
| 33 | 394 | 788 | 1160 | 1532 | |
| 34 | 384 | 768 | 1128 | 1504 | |
| 35 | 370 | 740 | 1100 | 1476 | |
| 36 | 360 | 720 | 1068 | 1448 | |
| 37 | 346 | 692 | 1032 | 1418 | |
| 38 | 336 | 672 | 1012 | 1390 | |
| 39 | 326 | 652 | 980 | 1360 | |
| 40 | 318 | 638 | 960 | 1328 | |
| 41 | 310 | 620 | 932 | 1298 | |
| 42 | 300 | 600 | 912 | 1266 | |
| 43 | 294 | 588 | 888 | 1234 | |
| 44 | 286 | 572 | 868 | 1200 | |
| 45 | 280 | 560 | 848 | 1168 | |
| 46 | 274 | 550 | 828 | 1134 | |
| 47 | 270 | 540 | 812 | 1100 | |
| 48 | 266 | 530 | 800 | 1066 | |
| 49 | 264 | 528 | 792 | 1032 | |
| 50 | 262 | 524 | 788 | 996 | |
| és ezen felül | |||||
| IV. Ha az évi járulék 80 korona | |||||
| Ha a tagság kezdetén az intézeti tag éveinek száma volt: | Az intézeti tag évi ellátási összege munkaképtelenség esetében (14. §) | Az elhalt intézeti tag családtagjait illető évi ellátási összeg (15. 16. §) | A családtagok évi ellátási összege, ha az intézeti tag saját ellátásáról lemond (20. §) | Egyszersmindenkorra szóló dij az ellátási összeg egyszeres emelésére (21. §) | |
| 25 | 620 | 1240 | 1760 | 2080 | |
| 26 | 596 | 1196 | 1704 | 2052 | |
| 27 | 580 | 1156 | 1656 | 2024 | |
| 28 | 560 | 1120 | 1608 | 1992 | |
| 29 | 540 | 1080 | 1552 | 1964 | |
| 30 | 524 | 1048 | 1512 | 1932 | |
| 31 | 508 | 1016 | 1472 | 1904 | |
| 32 | 488 | 976 | 1432 | 1872 | |
| 33 | 472 | 944 | 1392 | 1840 | |
| 34 | 460 | 920 | 1352 | 1808 | |
| 35 | 444 | 888 | 1320 | 1772 | |
| 36 | 432 | 864 | 1280 | 1736 | |
| 37 | 416 | 832 | 1240 | 1704 | |
| 38 | 404 | 808 | 1216 | 1668 | |
| 39 | 392 | 784 | 1176 | 1632 | |
| 40 | 384 | 764 | 1152 | 1596 | |
| 41 | 372 | 744 | 1120 | 1560 | |
| 42 | 360 | 720 | 1096 | 1520 | |
| 43 | 352 | 704 | 1064 | 1480 | |
| 44 | 344 | 688 | 1040 | 1440 | |
| 45 | 335 | 672 | 1016 | 1400 | |
| 46 | 320 | 660 | 992 | 1360 | |
| 47 | 324 | 648 | 976 | 1320 | |
| 48 | 318 | 636 | 960 | 1280 | |
| 49 | 316 | 632 | 952 | 1236 | |
| 50 | 314 | 628 | 944 | 1196 | |
| és ezen felül | |||||
A javaslat az intézet szervezetének és működésének csakis alapvonalait és irányelveit állapitja meg. E szabályok kiegészitése az alapszabályoknak marad fenntartva, melyekre nézve azonban biztositékot szerez a javaslat abban az irányban, hogy azok az intézet feladatának s az ügyvédi kar egyetemes érdekének megfeleljenek, egyfelől a felsőbb kormányhatósági jóváhagyásnak megkivánásában, másfelől annak kimondásában, hogy az alkotandó alapszabályok a törvénynyel - jelesül a jelen különleges törvénynek mindvégig kényszeritő jellegü rendelkezéseivel - nem ellenkezhetnek. (26. §)
Tekintettel arra, hogy az ügyvédi kamarákra háruló ujabb feladatuk eredményes teljesitéséhez az ügyvédi kamarákat vagyoni erejükben minél teljesebben megerősiteni szükséges: azokat az elveket, melyeket a javaslat az intézeti járulékok tekintetében - különösen a fizetési kötelezettség teljesitésének absolut biztossága és fontossága érdekében - megállapit, kiterjeszti az évi kamarai tag illetményekre is. (29. §)
Az intézeti tagsághoz nem szükséghez semmiféle külön belépő nyilatkozat, hanem az`a kamarai tagsággal törvénynél fogva együtt jár és addig tart, mig a kamarai tagság meg nem szünik. Arra nézve, hogy mikor szünik meg a kamarai tagság, az ügyvédi rendtartás szabályai lesznek irányadók. A mostani ügyvédi rendtartás IV. fejezete egyes esetekben kétséget hagy ugyan fenn arra nézve, hogy a kamarai tagság mely időponttal szünik meg, nevezetesen az ügyvédi rendtartás 34. §-ában felsorolt körülmények beálltával-e vagy pedig a lajstromból való törléssel. Ennek a kérdésnek a megoldása azonban nem tartozik a jelen javaslat keretébe és igy az intézeti tagságra nézve is azt a magyarázatot kell elfogadni, a mely e részben a kamarai tagságra nézve érvényesül. Az intézeti tagság és a kamarai tagság a javaslat szerint ezekhez képest szükségképpen egybeesik. A javaslat mégis szükségesnek találja az „intézeti tagság”, „intézeti tag” kifejezéseknek külön használatát, hogy rendelkezései tekintetében ne merülhessen fel legcsekélyebb kétség abban az irányban, hogy e rendelkezések az ügyvédekre, mint az intézetnek avagy mint a kamarának tagjaira vonatkoznak-e.
Az évi járulékok nagyságát az alapszabályok lesznek hivatva megállapitani. Erre nézve kétségtelenül a mathematikai számitásoknak kell irányadóul szolgálni; mert a járulékok nagyságától függ az intézet által nyujtandó ellátási összegek mértéke. Nehogy azonban a tagok az általánosan kötelező és állandó évi járulékokkal esetleg tulságos mérvben igénybe vétessenek az intézet czéljaira, szükséges, hogy az évi járulék legkisebb és legmagasabb összegét maga a törvény szabja meg. A javaslat az évi járulék legkisebb összegét hatvan koronában, legmagasabb összegét százhusz koronában állapitja meg. Ez a határ elegendőnek mutatkozik arra, hogy ezen belül oly összeg vétessék alapul, a mely annyira-amennyire megfelelő nagyságu ellátási összeg nyujtását lehétővé teszi a tagok tulságos megterhelése nélkül. A javaslat szerint az évi járulékok fizetése minden tagra nézve feltétlenül kötelező. És pedig ugy, hogy ezt a kötelezettséget egyszer s mindenkorra szóló tőkebefizetéssel vagy más módon megváltani nem lehet (v. ö. a 21. § utolsó bekezdését).
Tekintettel azonban arra, hogy egyes tagok esetleg kedvezőtlen vagyoni viszonyaik miatt nem lesznek képesek a járulékokat fizetni, a javaslat 6. §-a módot nyujt arra, hogy helyettük ezt az ügyvédi kamara egyeteme fizesse meg. A mi az ügyvédi gyakorlattól való felfüggesztés esetét illeti, tekintettel arra, hogy a felfüggesztéssel nem szünik meg a kamarai és intézeti tagság, az évi járulékokat önként érthetőleg; a felfüggesztés alatt is szabály szerint fizetni kell; ha azonban a felfüggesztés munkaképtelenség okából történt és a felfüggesztett intézeti tag ellátási igényére nézve megkivánt tiz évi várakozási idő (14. §) eltelt s ezzel az intézet ellátási kötelezettsége már beállott, a járulékok további fizetése, tekintette1 a 19. § első bekezdésének rendelkezésére, nem lesz követelhető. A felfüggesztés következményeit egyébiránt az alapszabályok fogják tüzetesen szabályozni.
Azt a kérdést, hogy a járulékot mikor kell fizetni, mikor válik az esedékessé, a javaslat közelebbről nem szabályozza, hanem ezt az alapszabályokra bizza. A javaslat csak annyit kiván meg, hogy az egy évre eső járulékokat a kamarák legalább is az illető évnek végéig beszolgáltassák. Fizetési helyül a kamarákra nézve a javaslat az intézet székhelyét állapitja meg, mert addig, mig az intézet a járulékokat tényleg meg nem kapta, a kamarát a beszolgáltatásra nézve fennálló felelőssége alól felmenteni nem lehet. A kamarának ez a kötelessége nemcsak a közvetitésben áll. Minthogy a javaslat az évi járulékok beszedését a kamarákra bizza és a járulékok fizetése tekintetében az intézet a tagokkal nem áll közvetlen jogviszonyban, az intézettel szemben a kamarára nézve valóságos fizetési kötelezettséget kell megállapitani, mert egyedül igy biztositható az, hogy az intézet a tagokra eső járulékokat szükségképen és kellő időben meg fogja kapni. Erre való tekintettel mondja ki a javaslat 4. §-ának harmadik bekezdése, hogy a tagjaira eső évi intézeti járulékok beszolgáltatásáért az intézettel szemben az ügyvédi kamara egyenes adósként felelős, tekintet nélkül arra, hogy e járulékokkal a tagoktól tényleg behajtotta-e vagy sem.
E felelősségből önként következik, hogy a kamara, a járulékokat kellő időben, azaz az illető naptári év végéig be nem szolgáltatja az intézetnek, a be nem szolgáltatott járulékok után késedelmi kamatot köteles fizetni, melynek mértékére nézve a javaslat a mai törvényes kamatlábat (50%) állapitja meg. Ez a kamat végleg nem marad a kamara terhe, mert a tagoknak fizetési kötelezettsége szükségképpen előbb válik esedékessé, mint a kamara kötelezettsége az intézettel szemben, ennélfogva a kamara az általa fizetendő késedelmi kamatokat a késedelmes tagoktól befolyó késedelmi kamatokból fogja fizetni.
Önként érthető, hogy ez a joga a választmánynak csak a már esedékessé vált járulékokra vonatkozik, ellenben nem terjedhet ki annyira, hogy a tagot tagságának egész idejére a összes, még csak a jövőben esedékessé váló járulékok fizetése álól is felmenthesse. Ez kifelyezett rendelkezés hiányában önként következik abból, hogy a kamarának költségvetésében a hiányzó járulékok fedezetéről évről-évre kell majd gondoskodni. Az azonban, hogy a kamara ugyanazt a tagot évről-évre folyton felmentse a fizetés alól, ez által nem lesz kizárva. Azt, hogy mikor forog fenn a felmentést igazoló különös méltánylást érdemlő ok, az esetek különbözősége miatt nem lehet eleve meghatározni, ennélfogva helyesebb azt a kamara választmányának méltányos belátására bizni.
Ez a kifejezés „fizetni nem tudó tag” önként érthetőleg nem jelenti a műszói értelemben vett fizetésképelenséget, hanem csupán azt feltételezi, hogy a tag a fenforgó körülmények között saját megélhetésének veszélyeztetése nélkül nem képes fizetési kötlezettségét teljesiteni. Minthogy az intézet kötelezettségeinek csak ugy felelhet meg, ha a mathematikai alapokon kiszámitott bevételei teljesen és pontosan befolynak, a fizetni nem tudó tag felmentésével eleső járulékot nem lehet az intézettől elvonni, hanem ezt a terhet a felmentést kimondó ügyvédi kamarára - a többi tagok összeségére - kell háritani. Erre való tekintettel esetleges kételyek kizárása végett világosan kimondja a javaslat, hogy a kamara a felmentett tag intézeti járulékáért az intézettel szemben felelős marad (u. n. egyetemleges teherviselés elve).
Az intézet sikeres müködésének előföltétele, hogy az összes tagjai után járó járulékok az intézet pénztárába pontosan befolyjanak. Ebben az irányban kellő biztositékot nyujt a javaslat az által, hogy a járulékok beszolgáltatásáért az intézettel szemben magát az ügyvédi kamarát teszi felelőssé. Ámde a kamara ennek a kötelezettségének csak ugy fog eleget tehetni, ha viszont a tagokkal szemben az ő részére is kellő biztositék állapittatik meg arra nézve, hogy a tagokat terhelő jövedelmei szintén pontosan befolynak. Az, hogy a kamara a tagoktól a járulékokat végrehajtási uton hajthatja be, magában véve erre a czélra még nem volna eléggé hatályos eszköz; mert a végrehajtás nem mindig jár éredménynyel s nem volna méltányos, sőt esetleg a kamarára nézve elviselhetetlen lenne, ha a fizetni nem tudó kamarai tagokra eső intézeti járulékok fizetése a kamarának állandó és el nem háritható terhe maradna. Az említett czélra egyedűl hatályos eszközül csakis az mutatkozik, ha a törvény jogot ad a kamarának arra, hogy fizetni nem tudó tagjait az ügyvédi kamara tagjai közül kizárhassa és ily módon az erre esti járulékok terhét magáról elhárithassa.
Ez a sulyos következménye a járulékok nem fizetésének természetszerüleg csak azokat érheti, a kik vétkesen nem teljesitik ebbeli kötelezettségüket, a kikre nézve tehát nem forog fenn oly különös méltánylást érdemlő ok, a melyre való tekintettel a kamara a fizetni nem tudó tag járulékainak megfizetését magára vállalni kész. A javaslat a járulékfizetésnek érintett sulyos sanctióját lehetőleg enyhiteni kivánja azzal, hogy a fizetésre megfelelő hosszu határidőt enged, nevezetesen a kamarai tagok közül való törlést csak abban az esetben engedi meg, ha a tag intézeti járulékát az esedékesség napjától számitott két éven belül nem fizeti le. Sőt a törlés mellőzését kötelezőleg szabja meg abban az esetben is, ha az intézeti tag a fizetésre engedett két év eltelte után ugyan, de a törlés jogerőre emelkedése előtt intézeti járulékát, a késedelmi kamatot és az esetleg felmerült költséget lefizeti. A javaslat továbbá a törlés tárgyában hozott határozat ellen jogorvoslatot enged a kir. Curia ügyvédi tanácsához. E jogorvoslat azonban önként érthetőleg nemcsak a kamarai tagot fogja megilletni, hanem a kamara érdekeinek képviseletére hivatott kamarai ügyészt is s helye lesz annak, nemcsak a törlést kimondó, hanem a törlést megtagadó határozat ellen is.
A törlést nemcsak jogként, hanem kötelességként állapitja meg a javaslat a kamarára nézve, mert ha a kamara törlési jogával élni nem kiván, módjában áll a javaslat 6. §-a értelmében a fizetni nem tudó tagot a fizetés alól felmenteni s ezzel a törlést elháritani. Oly esetben azonban, a midőn a felmentésre különös méltánylást érdemlő okot nem talál, a többi kamarai tag érdekeinek védelme szempontjából szükséges, hogy a kamara az illető tagot az ügyvédi lajstromból törölje, mert ellenkező esetben, ha a kamarák ezt a szabályt enyhén alkalmaznák, esetleg a kamara vagyoni helyzetét oly állapotba juttathatnák, hogy az sem önkormányzati feladatainak, sem az intézet irányában fennálló kötelezettségének nem volna képes eleget tenni.
Egyébiránt a részletes szabályokat s nevezetesen a törlési eljárást az alapszabályok fogják megállapitani.
Azt a sulyos következményt, mely a járulékokat nem fizető tagot a 7. § szerint éri, enyhiti a javaslat azzal is, hogy az érintett okból törölt tagot nem kivánja az ügyvédi pályától végleg elzárni, hanem módot nyujt neki arra, hogy kötelezettségeit utólag még a törlés után is teljesithesse, mely esetben az ily tag akár a törlést kimondó, akár más kamarának ügyvédi lajstromába ujból felvehető.
A törlés azonban önként érthetőleg nem lehet minden következmény nélkül. A törölt tag helyzetének szükségképen sulyosabbnak kell lennie, mint az oly tagénak, a ki a törlés előtt tesz eleget kötelezettségeinek, mert különben a törlés lehetőségében nem lenne meg az a kényszeritő erő, melylyel a kamara a fizetésben vétkesen hanyag tagjait a kötelességek pontos teljesitésére szorithatja. Első ily következménye a törlésnek, hogy a törölt tag az ügyvégi lajstromba csak akkor vehető fel, ha nem csupán azt az intézeti járulékot, ennek késedelmi kamatát és a felmerült költségeket fizeti le, a melynek nem fizetése miatt a törlés folyamatba tétetett, a melynek kifizetésével azonban a törlést a 7. § utolsó bekezdésében érintett időpontig még elhárithatta volna, hanem a törlés jogerőre emelkedéséig felmerült összes hátralékát, tehát még azokat az intézeti járulékokat, ezek késedelmi kamatait és az ezekre vonatkozó költségeket is lefizeti, a melyekre nézve a törlési eljárás meginditásának előfeltételei abban az időben még nem állottak fenn.
Az uj tagságot tehát, nem szabad a korábbi tagság idejéből fennmaradt tartozással megkezdenie; e nélkül a kamara könnyen juthatna a legrövidebb idő alatt ismét abba a helyzetbe, hogy az ujonnan felvett tag ellen a fennmaradt korábbi tartozások miatt törlési eljárást lenne kénytelen ujból folyamatba tenni. Hogy melyik kamaránál kell a hátralékokat lefizetni s hogy e hátralékok melyik kamarát fogják illetni, ezt a javaslat nem mondja meg; de ez nem is szükséges, mert annak, hogy melyik kamaránál, nevezetesen az ujonnan felvevő a törlést kimondó vagy annál a kamaránál, melynél adós maradt, fizeti-e le tartozását, nincs különösebb jelentősége, minthogy azt, hogy összes hátralékát kiegyenlitette, minden esetben igazolni kell a tagnak azon kamara előtt, a melynél az uj felvételt kérelmezi. A mi pedig azt a kérdést illeti, hogy a hátralékok melyik kamarát fogják illetni, erre nézve kifejezett rendelkezésre azért nincs szükség, mert az általános elvekből okszerüleg következik, hogy e hátralékok csak azt a kamarát fogják illethetni, a melynek a tag azokkal adósa maradt.
Abból, hogy a javaslat az uj felvételt a törlés jogerőre emelkedéséig felmerült összes hátralékok lefizetésétől teszi függővé, önként érthetőleg nem lehet azt következtetni, hogy a járulékok nem fizetése miatt bekövetkezett törléssel a tagnak e hátralékok megfizetése iránt fennálló kötelezettsége különben megszünnék, ha az uj felvételt nem kérelmezi. A tagnak ezt a kötelezettségét a törlés nem érintheti s annak teljesitésére az illető kamara a törölt tagot végrehajtás utján a rendes elévülési idő alatt a törlés után is szorithatja. Másik, és pedig a legsulyosabb következménye a törlésnek, hogy a törölt tag a törlésig befizetett intézeti járulékait elveszti s az ezen befizetések alapján az intézettel szemben esetleg már megszerzett várományi jogai végkép elenyésznek (v. ö. 22. §), ugy, hogy azok az ügyvédi lajstromba történt uj felvételével sem élednek fel, hanem az intézeti tagság az uj felvétellel ujra kezdődik és pedig akként, mintha a lajstromból törölt ügyvéd előbb nem is lett volna tagja az intézetnek (8. § első bekezdésének második mondata). Ez az intézkedése a javaslatnak szükségszerü folyománya annak, hogy az eltátási igénynek mellőzhetlen előfeltétele, hogy a tagság az ellátás alapjául szolgáló esemény bekövetkeztéig szakadatlanul tartson (v. ö. 14. § 2. pontja. 15., 16. §). A törléssel az intézeti tagság megszünik s igy az uj felvétel esetében a törlést megelőző időre nézve nincs többé meg annak folytonossága.
Az intézet sikeres működése a törlésnek ezt a sanctióját nem nélkülözheti s tekintettel egyfelől a fizetésre engedett hosszu határidőre, másfelől arra, hogy a köztisztviselők nyugdijigénye is a szolgálatnak hasonló folytonosságától függ, a szóbanforgó intézkedés ellen kifogást tenni nem lehet. A tagok a törlésnek fentebb emlitett következményeit, ellenkező szabály hiányában, könnyen elkerülhetnék, ha a járulékok nemfizetése miatt fenyegető törlést a kamarai tagságról való önkéntes lemondással előzik meg. Ennek elhárítására a javaslat (8. § második bekezdése) kifejezetten rendeli, hogy azokat a következményeket. a melyekkel az intézeti járulékok nemfizetése okából bekövetkező törlés jár, alkalmazni kell arra a volt intézeti tagra is, a kinek ügyvédi kamarai tagsága lemondás következtében szünt meg.
Ehhez képest a lemondó tagnak is a lemondásig felmerült összes hátralékait uj felvételét megelőzőleg ki kell fizetnie s az ő intézeti tagsága is az uj felvétellel fog kezdődni. Igaz ugyan, hogy ezek a következmények nemcsak azokat fogják érni, a kik in fraudem legis az intézeti járulékok nemfizetése okából bekövetkezhető törlést kivánnák a lemondással elkerülni, hanem azokat is, kik a lemondással igy czélt elérni nem kivánnak; ámde ezekre nézve az érintett következményeket megállapitó rendelkezések alkalmazása rendszerint nem jár sulyosabb eredménynyel, mint a lemondás e szabályok alkalmazása nélkül is járna mert ily tagoknak többnyire nincsenek a korábbi tagság idejéből fennmaradt hátralékai és igy az uj felvételnél a 8. § első bekezdésében megkivánt kellék nem fogja felvételüket megneheziteni; az a szabály pedig, hogy intézeti tagságuk is az uj felvétellel fog kezdődni, az intézeti tagság folytonosságának a lemondással beállott megszakadása folytán különben is már a 14-16. §-ok alapján alkalmazást nyerne rájuk. Ennélfogva a szóbanforgó rendelkezés ezeknek helyzetét sulyosbitani nem fogja.
Az ügyvédkedés megszünésének egyéb eseteire vonatkozólag (v. ö. 1874. évi XXXIV. tc. 34. §) a javaslat nem vett fel olyan rendelkezést, a milyet a 8. § utolsó bekezdése az ügyvédkedésnek önkéntes lemondással történő megszünése esetére megállapit. Nem is emlitve az ügyvédkedésnek elhalálozással történő megszünését, mely a javaslatban mint az özvegy és a gyermekek ellátási igényének egyik előfeltétele van megállapitva s melyre nézve a 8. §-ban érintett kérdések fel sem merülhetnek, a megszünésnek itt szóba jöhető egyéb eseteire nézve ily rendelkezésre szükség nincs.
Akár az állampolgárság elvesztése, akár az ügyvédségtől fegyelmi uton történt elmozditás vagy a büntető biróság által kimondott hivatalvesztés következtében szünik meg az ügyvédkedés, ez az intézeti tagság megszünését is maga után vonja; ennélfogva az érintett okokból törölt kamarai tagnak ujabb felvétele esetében az ezt illetőleg a törlést megelőző időre nézve nem lesz meg az intézeti tagságnak a 14-16. §-okban megkivánt folytonossága és igy az ujabb felvételt, illetőleg a törlést megelőző idő az ellátási igény szempontjából nem lesz figyelembe vehető. Az a szabály tehát, hogy az uj felvétellel az intézeti tagság ujra kezdődik, ezekben az esetekben kifejezett külön rendelkezés nélkül is alkalmazandó lesz.
A mi pedig a 8. § első bekezdésében az uj felvételre nézve megállapitott azt az elöfeltételt illeti hogy az uj felvételt kérelmező tagnak az előző időkből származó összes hátralékait előzetesen le kell fizetnie, az itt szóban forgó esetekben ily előfeltételt megállapitani már csak azért sem szükséges, mert ezekben az esetekben az uj felvétel más különleges és sokkal szigorubb előfeltételekhez van kötve, nevezetesen az állampolgárság elvesztése okából bekövetkezett törlés esetében az állampolgárság visszaszerzéséhez, az ügyvédségtől történt elmozditás és a hivatalvesztés miatt történt törlés eseteiben pedig azokhoz a feltételekhez, a melyeket az 1880:XXXVII. tc. 8. §-a megállapit. Ezekben az esetekben továbbá az a lehetőség, hogy a tag a törlést az intézeti kötelezettségek kijátszására használja fel tekintettel a törlés okainak természetére, nem forog fenn s ennélfogva ily kijátszások megelőzéséről, ugy mint a lemondás esetében, gondoskodni nem szükséges.
Arról az esetről, midőn az intézeti tag egyik kamara területéről más kamara területére költözik át s ebből az okból töröltetik elöbbi kamarájának ügyvédi lajstromából, a javaslat 24. §-a rendelkezik. A 7. és 8. §-nak az intézeti járulékokra vonatkozó rendelkezéseit a javaslat 29. §-a kiterjeszti az évi kamarai tagilletményekre is (v. ö. a 29. § indokolásával).
Az ügyvédi kamarák tagjainak 1907. évi létszáma arányában az intézeti közgyülésbe kiküldendő tagok száma kamaránként a javaslat értelmében következőképpen alakulna:
| Ügyvédi kamara | Ügyvédek száma 1907. év végén | Az intézet közgyülésébe küldendő tagok száma lenne | |
| Arad | 263 | 4 | |
| Balassagyarmat | 87 | 2 | |
| Beszterczebánya | 56 | 1 | |
| Brassó | 76 | 2 | |
| Budapest | 1623 | 22 | |
| Debreczen | 279 | 4 | |
| Eger | 110 | 2 | |
| Eperjes | 151 | 3 | |
| Győr | 134 | 2 | |
| Kassa | 188 | ?? | |
| Kecskemét | 99 | 2 | |
| Kolozsvár | 210 | 3 | |
| Máramarossziget | 164 | 3 | |
| Marosvásárhely | 127 | 2 | |
| Miskolcz | 127 | 2 | |
| Nagyszeben | 80 | 2 | |
| Nagyvárad | 209 | 3 | |
| Pécs | 177 | 3 | |
| Pozsony | 339 | 5 | |
| Sopron | 63 | 1 | |
| Szabadka | 293 | 4 | |
| Szatmárnémeti | 115 | 2 | |
| Szeged | 275 | 4 | |
| Székesfehérvár | 120 | 2 | |
| Szombathely | 115 | 2 | |
| Temesvár | 303 | 5 | |
| Zalaegerszeg | 191 | 3 | |
| Összesen | 5774 | 93 | |
| Fiume | 20 | 1 | |
Hogy mely intézeti ügyek fognak az intézeti közgyülés hatáskörébe tartozni, ezt részletesen szintén az alapszabályoknak kell majd megállapitaniok. A javaslat az ügyeknek csupán egyes csoportjai emeli ki, mint olyanokat, a melyeknek már természetüknél fogva szükségképpen a közgyülés hatáskörébe kell tartozniok. Ezzel a kitétellel azonban: „a közgyülés hatáskörébe tartoznak különösen”, világosan utal a javaslat arra, hogy a közgyülés hatáskörét nem kivánja kimeritően szabályozni s egyáltalán nem akarja kizárni azt, hogy az alapszabályok a törvényben felsorolt ügyeken felül még egyéb ügyeket is utalhassanak a közgyülés elé.
Az intézeti közgyülés határozatképességéhez a javaslat 30 tag jelenlétét kivánja meg. Tekintettel van a javaslat e szám megállapitásánál arra, hogy az intézet öt tisztviselője és az igazgatóságnak ezenfelül öt rendes és két póttagja is tagja az intézeti közgyülésnek és a javaslat ki akarja zárni, hogy ezek esetleg önmagukban döntő többségét alkothassák a határozatképességhez megkivánt legkisebb számmal megalakult közgyülésnek. Ez a szabály azonban önként érthetőleg a közgyülés határozatképességének megszünését nem vonja maga után oly esetben, midőn a határozatképességhez megkivánt harmincz szám csak a szavazásból kizárt, de jelenlevő igazgatósági tagokkal együtt van meg; mert a határozatképességhez a harmincz tagnak csupán jelenléte s nem egyszersmind az kivántatik meg, hogy a, 30 tag a szavazásban is részt vegyen.
Az igazgatóság tagjai alatt azonban itt nem csupán az igazgatosági rendes tagokat és póttagokat, hanem az intézet tisztviselőit is kell érteni, mert a javaslat 10. §-ának első bekezdése szerint az igazgatóságnak ezek is tagjai. Az igazgatóság tagjait a szavazásból egyéb oly ügyekben is kizárni, a melyekben közvetlenül vagy közvetve érdekelve vannak, nem mutatkozik - legalább a törvényben - mellőzhetetlenül szükségesnek, sőt gyakran az intézet sikeres működése érdekében nem is volna - még az alapszabályokban sem - kivánatos.
A § harmadik bekezdésében foglalt az a rendelkezés helyet, hogy az igazgatóság rendes tagjainak és póttagjainak fele részét az intézet közgyülési tagjai, másik fele részét ellenben az intézetnek más tagjai közül kell választani, indokát abban találja, hogy a mint egyfelől szükséges az, hogy az igazgatóság bizonyos mértékben a közgyülés határozatára is szavazatával befolyást gyakorolhasson, épp ugy másfelöl óvakodni kell attól, hogy az igazgatóság tekintélyes számával az intézet közgyülésén esetleg döntő befolyással érvényesülhessen; miért is az igazgatoság tagjainak egy részét oly intézeti tagokból kell választani, a kik a közgyűlésnek nem lévén tagjai, ott szavazati jogot nem is gyakorolhatnak.
Azt, hogy a közgyülésen ezek is jelen lehessenek s ott véleményük nyilvánitásával és felvilágositások adásával az ügyek helyes eldöntését elősegithessék, a javaslat nem kivánja kizárni. A mi pedig azt a rendelkezést illeti, hogy az igazgatoságnak mind rendes tagjait, mind póttagjait fele részben a budapesti kamara, fele részben pedig a vidéki kamarák tagjaiból kell megválasztani, ez tekintettel arra, hogy az intézet székhelye s igy az igazgatóság működésének helye is Budapesten lesz, egyfelől az intézeti ügyek intézésének fennakadás nélküli menetét, másfelől azt, kivánja biztositani, hogy az igazgatóság összetétele megóvassék a budapesti kamara egyoldalu tulsulyától.
Itt is ugy, mint a 9. §-ban a közgyülés hatáskörének megszabásánál, a javaslat épen nem kivánja kizárni, hogy az alapszabályok még további teendőket is ruházhassanak a felügyelő bizottságra. Erre utal itt az a szó: „különösen”.
Önként érthető, hogy az intézet tisztviselőinek meghatározásával a javaslat nem zárja ki azt, hogy az intézet tisztviselői mellett az intézet munkájának ellátásához szükséges fogalmazó-, kezelő- és egyéb személyzetről az alapszabályok megfelelő rendelkezéseket állapitsanak meg.
A javaslat abból indul ki, hogy az intézetnek tulajdonképeni czélja és feladata arra irányul, hogy lehetőleg azoknak nyujtson ellátást, a kik arra leginkább reá szorulnak és hogy ez az ellátás a lehető legmagasabb legyen; a melyet az intézel erőihez képest a valószinüségi számitások alapján nyujtani képes. Ezen szempontnak megfelelően tüzetesen és lehető szigorusággal szabja meg; a javaslat az ellátásra jogosult személyek körét és ellátásuk feltételeit, a melyeknek számbavételével egyenesen mathematikai alapon kell az ellátási összeg nagyságát kiszámitani. Erre való tekintettel az ellátásra jogosult személyek felsorolása és az ellátás feltételeinek megállapitása taxativ és állandó jellegü, melyet az alapszabályok sem módosithatnak, sem kiterjesztő, sem megszoritó irányban; mert különben megdőlne az alap, a melyre az ellátási összegnek mathematikai mértéke épitve van s az intézet esetleg vagy kötelezettségeinek nem volna képes megfelelni, vagy szerzett jogok teljesitését lenne kénytelen csorbitani. Ezért is a javaslat minden kétség kizárására kimondja, hogy az intézettől ellátás csak a törvényben meghatározott személyeknek jár (13. §).
A mi az első feltételt illeti, már az általános indokolásban ki volt emelve, hogy a javaslat miért bíztositja csak a mnnkaképtelenség esetében az ellátást. Az, hogy a javaslat ezenfelül elöfeltételként megkivánja azt is, hogy a tagot előzetesen munkaképtelensége miatt az ügyvédi lajstromból töröljék vagy ebből az okból az ügyvédség gyakorlatától felfüggesszék, indokát abban találja, hogy a mig egyfelől a munkaképtelenség igazi fenforgását czélszerüen és megnyugtatóan csak az illető ügyvédi kamara - végső fokon a kir. Curia ügyédi tanácsa - fogja megállapithatni, addig másfelől csak ily módon lesz biztositható az a czél,hogy az intézet ellátásban csak oly ügyvédeket részesitsen, akik munkaképtelenségük miatt az ügyvédi gyakorlatot nem folytathatják s ennélfogva az ellátásra csakugyan rászolgálhatnak.
Ellenkező esetben nemcsak hogy egészen a közvetlenül érdekelt intézetre lenne bizva a mnnkaképtelenség fenn- vagy fenn nem forgásának megállapitása, hanem könnyen előfordulhatna az is, hogy az intézet megállapitaná a munkaképtelenséget s ez alapon az intézeti tagot ellátásban részesitené, holott az az ügyvédi gyakorlatot az intézet előtt igazolt, de a kamara által meg nem állapitott munkaképtelensége alatt is vagy ennek az intézet előtt ismeretlen megszünése után is folytathatná, mely esetben pedig a javaslat az ellátást feltétlenül ki akarja zárni. Ezért, szükséges, hogy a munkaképtelenség jogerős kamarai határozattal legyen megállapitva. A javaslat eltérő magyarázatok kizárására szükségesnek találta a munkaképtelenség fogalmát is tüzetesen meghatározni. A javaslat 14. §-ának második bekezdése szerint mnnkaképtelenség okából csak az oly intézeti tag törölhető vagy függeszthető fel, a ki az ügyvédség gyakorlására betegség vagy testi fogyatkozás miatt tartósan vagy végképpen képtelen.
Ehhez képest a magas életkorral - mint ilyennel -járó gyengeség, ha ez nem fajul kórtani értelemben betegséggé, nem elegendő a mnnkaképtelenség megállapitására. Ellenben az, hogy a betegség elmebajban vagy testi bajban jelentkezik-e, nem tesz különbséget. Akár betegségből, akár testi fogyatkozásból származzék azonban a munkaképtelenség, ez csak akkor nyujt az ellátásra alapot, ha az intézeti tagot az ügyvédség gyakorlására állandóan vagy pedig legalább is tartósan, azaz előreláthatólag huzamos időn át képtelenné teszi. A munkaképtelenség okából való törlés és felfüggesztés az ügyvédi rendtartás alapján rendszerint hivatalból lesz folyamatba teendő. Tekintettel azonban arra, hogy ettől a tag ellátási igénye is függ, a javaslat nem akarja a tagot a hivatalból való eljárás bevárására utalni, hanem esetleges kételyek kizárása végett kifejezetten és megadja neki a jogot, hogy a törlést maga is kérhesse. Ha az intézeti tag munkaképtelenség okából az ügyvédség gyakorlatától csak felfüggesztetett, a mi akkor fog előfordulni, ha a munkaképtelenség előreláthatólag nem végleges, az ellátás önként érthetőleg csak addig járhat a tagnak, mig a felfüggesztés tart. A javaslat kétségek elháritásaira czélszerünek látta ezt is kifejezetten kimondani. Ebből következik az is, hogy ha a felfüggesztés véget ér, erröl az intézetet a kamara hivatalból értesiteni lesz köteles.
A felfüggesztés hatályának megszünte után az ügyvéd ellátása beszüntetendő ugyan, azonban minthogy az ügyvéd intézeti tagsága a felfüggesztés folytán meg nem szakadt, ugy később beálló munkaképtelensége, mint halála esetében a várakozási idő szempontjából intézeti tagságának a felfüggesztés előtt eltelt ideje is számitásba vétetik. Más lenne az eset, ha az intézeti tag munkaképtelenség okából nem felfüggesztetnék az ügyvédség gyakorlatától, hanem a lajstromból töröltetnék s utóbb munkaképelensége megszünvén, a lajstromba ujra felvétetnék. Ily esetben, minthogy a lajstromból való törléssel az intézeti tagsága megszünik, és igy a tagságnak folytonossága megszakad, az uj felvételnek szigoruan véve már nem lehet a várakozási időre kiterjedő visszaható ereje s az uj felvétellel az intézeti tagságot ujból kezdődőnek kell tekinteni a várakozási időt illetőleg is.
Az eset körülményeitől függ azonban, hogy ilyen esetekben is különösen, ha a munkaképtelenség időleges tartama nem volt előrelátható, s nyilvánvaló, hogy a felfüggesztés helyett a törlés csupán a munkaképtelenség természetének és tartamának téves megitélése, nem pedig az ügyvédnek tudatos lemondási szándéka következtében mondatott ki, a formai törlés ellenére is csak a felfüggesztésnek fentebb érintett enyhébb következményei álljanak be. Az efféle, előreláthatólag csakis kivételesen előfordulható esetek méltányos megitélését megnyugvással lehet az intézet igazgatóságának belátására bizni; de az érintett következmények különbözősége különösen gondos eljárásra utalják az ügyvédi kamarákat is a munkaképtelenség természetének vizsgálata s megállapitása tekintetében abban az irányban, hogy a munkaképtelenség okából való törlést csak olyan esetekben mondják ki, amidőn a kerülményekből, s különösen a betegség vagy testi fogyatkozás természetéből valószinüséggel következtethető, hogy az ügyvédi gyakorlat folytatásának lehetősége utóbb nem fog beállani.
Az intézeti tag ellátási igényének másik előfeltétele: a legalább tiz éven át szakadatlanul tartó tagság, azon a megfontoláson alapszik, hogy az intézet tagjainak korlátolt számára s az évi hozzájárulások csekély ősszegére való tekintettel az intézetet nem lehet arra kötelezni, hogy az életbiztositó intézetekhez hasonlóan a belépés után azonnal nyujtsa az ellátást, ha az előfeltételéül megszabott esemény bekövetkezik. Az intézet nem biztositási alapon épülvén fel, hanem nyugdijintézet jellegével birván, az ellátás terhét csak egy bizonyos idő (várakozási idő, carenzidő) elteltével lehet reá róni, ép ugy, mint ez a közhivatalnokok nyugdijánál és más nyugdijintézeteknél is megkivántatik. A várakozási idő alatt az intézet a befolyó dijakból egy bizonyos minimális dijtartalékot szerezhet, mely a biztositott esemény beálltától függő kötelezettségeinek teljesitésére őt mindjobban képessé teszi. Mennél rövidebb ez az idő, annál nagyobbaknak kell lenniök az évi járulékoknak, a melyeket a tagoknak fizetniök kell.
Az ügyvédi nyugdijintézet tagjainak a javaslatban megszabott évi járulékaihoz képest a mathematikai alap tiz évi várakozási időt kiván meg, mely mellett az intézet a reá háruló koczkázatot nagyobb veszély nélkül elvállalhatja. Az előadottakhoz képest önként érthető és a 3. § rendelkezéseiből is következik, hogy az ellátás előfeltétele oly tiz évig tartó tagság, a mely a tag vagy helyette a kamara (6. §) az évi járulékokat, mint az ellátásért járó dijakat fizette. Az esetleges felfüggesztés ideje ennélfogva, habár nem szakitja is meg a tagság folytonosságát, csak az évi járulékok befizetésének feltétele alatt lesz a várakozási időbe beszámitható. E részben az alapszabályoknak kell majd tüzetesebben rendelkezniök. A fennálló nyugdijintézmények általában bizonyos huzamosabb időn át szakadatlanul tartó intézeti tagságot (közszolgálatot.) kivánnak meg az ellátás előfeltételéül. A tagság megszakitása a számitási alapot zavarja meg s bonyodalmak nélkül nem is lehet az ily megszakitásokkal létrejövő várakozási időt figyelembe venni.
A tagságnak az ügyvédi lajstromból való törlés vagy felfüggesztés iránt inditott eljárás folyamatbatételéig kell szakadatlanul tartania. Jóllehet az ellátás alapjául szolgáló esemény. a munkaképtelenség, már előbb következik be, azonban minthogy a javaslat szerint az ellátási igény megnyiltához ezenfelül szükséges a törlés vagy felfüggesztés is, ennélfogva az, hogy a tagság a mnnkaképtelenség beálltáig tartson, magában véve még annál kevésbbé lenne elegendő, mert az, hogy a munkaképtelenség mely időpontban állott be, többnyire nehezen megállapitható, bizonytalan időpont. A munkaképtelenség bekövetkezte tulajdonképen csak a törlés vagy felfüggesztés jogerőre emelkedésével válik teljesen bizonyossá, liquiddé. Ámde ezt az időpontot viszont méltánytalan lenne alapul venni azért, mert a törlési vagy felfüggesztési eljárás tartama nem függ az intézeti tag akaratától s igy ellátási igényének megnyilta tőle nem függő okból esetleg huzamos időre kitolatnék.
Helyesebbnek mutatkozik azért, ha a törlési vagy felfüggesztési eljárás folyamatbatételének időpontját vesszük az ellátási igény megnyiltának időpontjául, mert az eljárás folyamatbatételét az intézeti tag, esetleg törvényes képviselője is kérheti, s ezzel a tagnak vagy törvényes képviselőjének módjában áll az ellátási igény megnyiltát is előidézni. De meg másrészt nyilván előnyösebb az intézeti tagra, ha a tiz évi várakozási időnek nem már a munkaképtelenség bekövetkeztekor kell teljesen leteltnek lennie, hanem ebbe az időbe a munkaképtelenség bekövetkezte és legalább a törlés vagy fellfüggesztés iránti eljárás folyamatbatétele közt lefolyó idő is a beszámittatik. Az ellátás mértékét az alapszabályok által megállapitandó mathematikai táblázat határozza meg.
A 15. § az elhalt intézeti tag után hátramaradt feleség ellátási igényét s ennek előfeltételeit állapitja meg.
Itt első sorban az özvegy nő jő tekintetbe. Az özvegyet a következő két előfeltétel együttes fenforgása esetében illeti ellátás. Az egyik előfeltétel az elhalt férj intézeti tagságára vonatkozik, melyre nézve azt kivánja meg a javaslat, hogy a férj a halálát közvetlenül megelőző öt év alatt szakadatlanul tagja lett légyen az intézetnek (15. § 1. pontja). E szerint tehát a javaslat az özvegyre nézve a várakozási időt rövidebbre szabja ugyan, mint magára az intézeti tagra nézve, mert az özvegyen s általában az elhalt intézeti tag családján kiván a javaslat első sorban segiteni; teljesen azonban itt sem ejti el a várakozási idő kellékét, bármily kivánatos lenne ez, mert ezt a mathematikai számitások épenséggel nem engedik meg a javaslat által különben kedvezőbb elbánásban részesiteni kivánt családtagokra vonatkozólag sem. Az, hogy az intézeti tagságnak a férj haláláig kell tartania, kizárja az özvegy ellátási igényét, ha a férj halála előtt a 7. és 8. §-on alapuló törlés, büntető vagy fegyelmi itélet vagy az állampolgárság elvesztése következtében megszünt az intézet tagja lenni, habár tagsága az öt év várakozási időnél hosszabb időn át tartott is:
Ellenben, ha a férj halála időpontjában azért nem volt az intézet tagja, mert az ügyvédi lajstromból mnnkaképtelenség okából törölték, ez esetben az özvegyet az ellátási igény a javaslat 17. §-a értelmében fogja megilletni. Másik előfeltétele az özvegy ellátási igényének, hogy házassága a férj intézeti tagsága alatt legalább két évig tartott és a férj halálakor közös háztartásban éltek (15. § 2. pontja) légyen. A javaslat ugyanis nem akarja az intézetet oly nő ellátásával megterhelni, a kit férje az ellátási eset bekövetkeztének küszöbén, esetleg csak azért tett törvényes feleségévé, hogy részére az ellátást biztositsa; azért tehát szükséges kellékül megkivánni, hogy bizonyos huzamosabb időn át álljon fenn az intézeti tag házassága. A javaslat oly lazasságot kiván meg, mely az elhalt tag intézeti tagsága alatt legalább két éven át állott fenn, tehát a melyet az intézeti tag halálát legalább két évvel megelőzőleg kötött.
Ha azonban az intézeti tagot halála előtt az ügyvédi lajstromból munkaképtelenség okából törlik, nem szükséges, hogy a házasság két évi fennállása az intézeti tagság idejére essék; erről a 17. § külön rendelkezik. Az utóbb érintett előfeltétel alatt az özvegyet feltétlenül megilleti az ellátás, de csak ugy, ha férjével ennek halálakor közös háztartásban, tényleg együtt élt (15. § 2. pontja). Nem közömbös ugyan az intézet czélja szempontjából az sem hogy a házastársak belső erkölcsi viszonya s házasélete milyen volt, hogy abban a nő méltónak mutatta-e magát arra, hogy az ügyvédi kar által fentartott humanitárius intézet a férj halála után róla gondoskodjék; ámde ily kérdések vizsgálata alig bizható az intézetre akkor, ha a tényleges együttélése a házastársaknak az ellátási igény megnyilta időpontjában meg volt, s az ebben megnyilvánuló külső magatartása a házassági viszony elbirálására első sorban illetékes férjnek, a nő magatartásával való megelégedésére vagy legalább is abban való megnyugvására enged következtetést. Ennélfogva az özvegy ellátási igényében abban az esetben, ha a házasélet törvényszerü rendjének megfelelően férjével ennek halálakor tényleg együtt élt, a házasélet benső viszonylatainak semmi további vizsgálatát megkivánni nem szükséges.
Másként áll az eset, akkor, ha az elhalt intézeti tag volt felesége az intézeti tag halálakor ezzel nem élt közös háztartásban és pedig akár ugy, hogy közöttük már a házassági kötelék sem állott fenn, akár ugy, hogy közöttük csak a tényleges házassági együttélés volt megszakadva. Ebben az esetben igen is kérdéses lehet az, vajjon ki kell-e egyáltalán terjeszteni az intézet ellátási kötelezettségét az oly nőre, a kivel az intézeti tag halálakor már nem állott abban a szorosabb családi kapcsolatban, a amely a nő ellátásának tulajdonképeni alapját és indokát szolgáltatja. A javaslat abból indul ki, hogy oly esetben, ha az elhalt intézeti tag a nő eltartására törvénynél fogva köteles volt, a midőn tehát a nőt a házassági kötelék vagy a házassági életközösség felbomlásában vétkesség nem terheli, a méltányosság és a humanitás szempontja igazolja azt, hogy az intézet ellátási kötelezettsége az ily nő irányában is megállapittasék, nehogy a nő esetleg a vétkes férj vagyontalansága esetében hibáján kivül teljesen megfosztassék fentartásának eszközeitől. A javaslat e részben összhangban kiván maradni házassági vagyonjogunknak humánus szellemével, mely a nőről még ily esetekben is méltányosan gondoskodik.
A mi különösen az egyes itt szóba jöhető eseteket illeti, a törvény, illetőleg az ezzel egyenlő erejü joggyakorlat szerint eltartás illeti a nőt: 1. a házasság érvénytelenné nyilvánitása esetében, ha ő a házasságkötéskor a házassági akadályt nem ismerte (putativ házasság); 2. a házasság felbontása és az ágytól és asztaltól való elválasztás esetében, ha az itéletben nem lett vétkesnek nyilvánitva s tartására saját jövedelme elégtelen (1894:XXXI. tc. 90., 105. §); 3. tényleges különélés esetében, ha a házassági együttélés megszakitására a férj vétkes vagy türhetetlen magatartása szolgáltatott okot. Az által, hogy a javaslat ebben az irányban a méltányosság szempontjának megfelelően kiterjeszti az ellátásra jogosult személyek körét, valami különösen számbavehető terhet nem hárit az intézetre, mert az, hogy az elhalt intézeti tag után a most érintett körbe tartozó nő marad, a ritkább esetek közé tartozik és ha ily módon esetleg több nő lenne is ugyanazon intézeti tag után ellátásra jogositva, ezek együttesen csakis egy ellátási összegben fognak részesedni (v. ö. 18. §). A most érintett körbe tartozó nőt a javaslat, a mint emlitve volt, csak akkor részesül ellátásban, ha az elhalt intézeti tag a nő eltartására törvénynél fogva köteles volt.
Ezzel a javaslat az ellátási igényt a nőnek csak abban az esetben adja meg, ha a férj eltartási kötelezettsége közvetlenül a törvényből folyt, ellenben kizárja azt akkor, ha az a felek megállapodásán, szerződésén alapult. Minthogy a nőtartást a felek a törvénytől eltérőleg is szabályozhatják s ennélfogva a férj eltartási kötelességét olyan esetre is, igy különösen a nő vétkessége esetére is, kiterjeszthetik, a midőn ez a kötelesség a férjet a törvény szerint nem terhelné, nem volna helyes az intézet ellátási kötelességét általában megállapitani, tekintet nélkül arra, vajjon az elhalt intézeti tag a nő ellátására a törvénynél avagy a szerződésnél fogva volt-e köteles. Az eltartás törvényes eseteit kiterjesztő szerződés alapján az intézetet a volt feleség ellátásával megterhelni nem lenne indokolt; mert ezt sem a méltányosság nem követeli, sem az intézet czéljaival nem lehetne összeegyeztetni, hogy a házastársak egymás között létrejövő önkényes, esetleg mivel sem indokolt megállapodásától függjön az intézet kötelezettsége.
A javaslat azt, hogy a férj eltartási kötelessége már jogerős birói itélettel meg legyen állapitva, előfeltételül nem kivánja meg. Igaz ugyan, hogy az eltartási kötelességnek a birói itélettel liquiddé tétele felette megkönnyitené az intézet helyzetét ilyen esetekben, ámde az ellátási igénynek ezen előfeltétele sok esetben igazolhatatlanul sujtaná a nőt, a ki elmulasztotta eltartási igényét férje életében birói uton érvényesiteni vagy a kinek erre esetleg elegendő ideje sem volt, vagy a ki eltartási igényét még férje életében érvényesitette ugyan, de férje haláláig jogerős itéletet nem nyerhetett. Minthogy a nőnek férje halála után esetleg már nem áll módjában eltartási igényét birói itélettel megállapittatni, az érintett előfeltétel megkivánása reá nézve ily esetekben egyenesen jogfosztást jelentene. Minthogy az ellátás előfeltételeinek igazolása az ellátást igénylő nőt terheli, a szóbanforgó esetekben önként érthetőleg a nőt fogja terhelni annak igazolása is, hogy az elhalt intézeti tag az ő eltartására a törvénynél fogva köteles volt.
A felhozott bizonyitékokat az intézet belátása szerint fogja azután méltathatni és szükség esetén az ellátási igény érvényesitését birói utra terelheti. A most érintett körbe tartozó nők ellátásának további előfeltételéül a javaslat ép ugy, mint a férjével közös háztartásban élt özvegynél, az öt évi várakozási időt és ezenfelül azt kivánja meg, hogy a házasság az elhalt intézeti tag tagsága alatt és halálát legalább két évvel megelőzőleg jött létre (15. § második bekezdése). Arra, hogy a házasság meddig állott fenn, a javaslat itt már nincs tekintettel, mert a nő jóhiszemüsége s illetőleg véletlensége és majdnem mindig a férj vétkessége lévén az ellátási igény alapfeltétele, azt, hogy a házasság esetleg csak igen rövid ideig állott fenn, a nő hátrányára betudni nem lehet.
Mindazonáltal az oly házasságot, mely az intézeti tag halálát megelőző két éven belül jött létre, a javaslat ilyenkor sem veszi tekintetbe; mert ép ugy, mint az özvegynél, itt sem akarja előmozditani annak lehetőségét, hogy a házasság formáját esetleg czélzatosan az intézet kárára használják fel. Azt, hogy a házasság az elhalt ügyvéd intézeti tagsága alatt jött légyen létre, szintén az intézet s illetőleg a többi tagok érdekeinek lehető kimélete végett kivánja meg a javaslat; s nem is volna igazolható oka annak, hogy az intézet oly nő ellátására is köteleztessék, a kinek házassága még a férj intézeti tagságát megelőzőleg jött létre s még esetleg ugyanez megelőzőleg fel is bomlott, a kinek tehát a házasságra lépésekor még tulajdonképen kilátása sem volt arra, hogy férje után ellátásban fog részesülni.
Az a kellék. hogy a nő házassága a férj halálát két évvel megelőzőleg jött légyen létre a 17. § rendelkezése értelmében oly esetben, ha a férjet az ügyvédi lajstromból halála előtt mnnkaképtelenség miatt törölték; a midőn tehát a férj ellátási igényét a törlés egyébként nem érinti, oda módosul, hogy a halált megelőző két év helyett a törlést megelöző két évet kell érteni.
Az özvegyet s általában a jogosult nőt megillető ellátás mértéke szintén a mathematikai táblázatban meghatározott összegben fog állani. Ha ily jogosult van, mellette a gyermekeket külön ellátási összeg nem fogja illetni. Ez az ellátási összeg azonban önként érthetőleg nem kizárólag a nőnek van szánva; magában foglalja az az ellátásra egyéb esetben jogosult gyermekek ellátási összegét is s ennek megfelelően a nő köteles lesz a neki járó ellátásban az intézeti tag ily gyermekeit is részesiteni. Minthogy lehetséges, hogy ezek a gyermekek nem annak a nőnek a gyermekei, a kit az ellátási összeg illet s tehát e gyermekeket az ellátásra jogosult nő a törvény szerint esetleg nem lenne köteles eltartani, ily esetekre való tekintettel a javaslat a gyermekek érdekeinek biztositására kifejezetten is kimondja a fentebb érintett elvet. A részesités módozatairól a 18. § intézkedik. Ha a jogosult nő ujra férjhez megy, az intézettől többé ellátást nem igényelhet; ép ugy, a mint ily esetben özvegyi joga s a házasság felbontása esetében a férjjel szemben őt megillető eltartási igénye is megszünik (1894:XXXI. tc. 93. §). Az intézet ellátási kötelezettsége azonban ezzel csak az ujra férjhez ment nőre nézve szünik meg; mert egyébként, ha ellátásra jogosult gyermekek vannak, az ellátási összeg ezeket fogja a 16. § értelmében megilletni.
A javaslat az intézeti tagnak csupán törvényes és törvényesitett gyermekeit részesiti ellátásban, nem tévén különbséget egyébként a törvényesités módjai közt. A törvényesitett gyermeket is tehát, akár utólagos házasság, akár királyi kegyelem utján történt a törvényesités, az ellátás meg fogja illetni. A törvényes és törvényesitett gyermek egymás mellé helyezése reá utal arra, hogy a törvényes gyermek fogalmát a legszükebb értelemben kell venni, tehát nem lesz alatta érthető az elhalt intézeti tagnak házasságon kivül született (nem törvényesitett) gyermeke, vagy birói itélettel törvénytelenné nyilvánitott gyermeke vagy örökbe fogadott gyermeke. Ellenben az u. n. putativ házasságból származott gyermekek ellátási igényét nem kivánja a javaslat kizárni. A javaslatot az a törekvés vezetvén, hogy az intézet szerény anyagi erejéhez mérten a lehető legszükebb körre szorittassék az ellátásra jogosult személyek köre. a törvénytelen gyermekeket és az örökbefogadott gyermeket az ellátandó gyermekek körébe nem vehette fel, bár tagadhatatlanul socialis és méltányossági tekintetek is szólanának az ellátásnak ezekre is kiterjesztése mellett.
Ezeknél azonban az intézet létesitésének küszöbén fontosabbnak kell tekinteni azt a szempontot, hogy az intézet eleve megóvassék a tulságos megterheléstől, mely az első sorban ellátást igényelhető személyek megfelelő ellátását veszélyeztethetné vagy tetemesen csökkenthetné. A gyermekek önálló igényének előfeltélelei: 1. hogy az elhalt intézeti tag után ellátásra a 15. § szerint jogosult nő nem maradt, vagy a jogosult ujra férjhez ment, ellátási igényéről lemondott, avagy meghalt és 2. hogy az elhalt atya a halálát közvetlenül megelőző öt év alatt szakadatlanul tagja volt az intézetnek. Az első előfeltétel önként foly abból, hogy ha jogosult nő van, az ellátási összeg a 15. § szerint ezt illeti meg, ugy azonban, hogy - a mint már kiemelve volt - abban a gyermekeket is részesiteni köteles. A mathematikai számitások nem nyujtanak ugyanis támpontot arra, hogy a gyermekek a nő mellett önálló ellátási összegben (nevelési pótlékban) részesittessenek; ebben az esetben az özvegyi ellátás összegét kellene jelentékenyebben korlátozni.
Tagadhatatlan ugyan, hogy a javaslatnak ez az álláspontja, mely az özvegynek egyenlő ellátást nyujt tekintet nélkül arra, vannak-e ellátásra szoruló gyermekek vagy sem, némileg aránytalannak és méltánytalannak látszik a gyermekes özvegyekre nézve, azonban tekintettel arra, hogy egyenlő nagyságu évi járulékok fizetése alapján az intézeti tagok a gyermekek lététől és számától független egyenlő ellátást joggal igényelhetnek özvegyeik számára, a javaslat érintett álláspontját a mathematikai alapra való tekintet nélkül is igazoltnak kell tekinteni. Az öt évi várakozási idő is önként foly abból, hogy az özvegy ellátási igénye is ettől van függővé téve; mert a gyermekek igénye a nő ellátási igénye helyébe lépvén, annak előfeltételéül is következetesen az öt évi várakozási időt - ugyanazon alapon mint ott - meg kell kivánni. A gyermekek ellátásának mértékét is az alapszabályok, illetőleg a mathematikai táblázat fogja megállapitani. Ez az összeg a javaslat szerint független a gyermekek számától. Akár egy, akár több gyermek van, ezek ellátására ugyanaz az egy összeg lesz kiadandó. Ha több gyermek van, az ellátási összeg ennek megfelelően valamennyit együttvéve fogja megilletni (16. § második bekezdése).
A gyermeknek az ellátás tizennyolczadik életéve betöltéséig jár. Azonban már előbb is megszünhetik a gyermek ellátási igénye teljeskoruvá váltával, tehát a 18 évnél fiatalabb leány férjhezmenetele esetében (16. § harmadik bekezdése). Kétségtelen, hogy kivánatos lenne, ha az intézet legalább a fiugyermekeket még 18 éves koruk után is, legalább az egyetemi évek és a katonai szolgálat ideje alatt ellátásban részesitené. A mathematikai számitások eredményére való tekintettel azonban erről le kellett a javaslatnak mondania. Egyébként a pályaválasztástól függ, hogy a gyermek már 18 éves korában oly állásba jusson, a mely fenntartását biztositja. Ezen a koron tul ennélfogva a gyermek ellátására nincs feltétlen szükség; egyébként pedig okszerüen nem lehet az intézetet azzal megterhelni, hogy esetleg teljesen vagyontalan gyermeket oly pályának választásában támogasson, a mely hosszas tanulmányok és költségek árán is gyakran még huzamos időn át nem nyujt a pályavégzett ifju fenntartására elegendő jövedelmet.
Ha az ellátásra jogosult gyermekek száma halállal, a 18 éves kor betöltésével, teljes koruvá válással vagy egyéb körülmények. p. o. lemondás következtében megfogyatkozik, a többi gyermeket fogja az egész ellátási összeg megilletni. Ez önként foly a javaslatnak fentebb érintett abból az álláspontjából, hogy a gyermekek ellátási összege független a gyermekek számától, minélfogva mindaddig, mig csak egy ellátásra jogosult gyermek van, az egész ellátási összeget ki kell adni.
A 15. § 1. pontja és második bekezdése értelmében a nőnek, a 16. § 2. pontja értelmében pedig a gyermeknek ellátási igénye attól függ, hogy a férj, illetőleg az atya a halálát közvetlenül megelőző öt év alatt szakadatlanul tagja volt az intézetnek. Ebből okszerüleg következik, hogy ha a férj, illetőleg az atya halála időpontjában már nem volt tagja az intézetnek, sem a feleséget, sem a gyermeket nem fogja az ellátás megilletni. Ez a következmény helyes és a javaslat intentióinak is megfelel akkor, ha a férjnek, illetőleg az atyának intézeti tagsága a 7. és 8. §-on alapuló törlés, állampolgárság elvesztése, büntető vagy fegyelmi itélet következtében szünt meg. Ellenben nem állhat meg akkor, ha a férj, illetőleg az atya munkaképtelenség okából volt törölve az intézeti tagok sorából; mert hiszen az intézetnek egyik főfeladata éppen az, hogy az ily tagok családján segitsen. Akár élvezte maga az elhalt munkaképtelen ügyvéd a 14. §-ban megállapitott ellátást, akár nem élvezte azért, mert a tiz évi várakozási idő nem telt el vagy a javaslat 20. §-a értelmében az ellátásról a saját személyére nézve lemondott, volt feleségét és gyermekeit ellátásban kell részesiteni a 15. és 16-ik §-ok megfelelő alkalmazásával.
Ezt fejezi ki a 17. § első bekezdése. A szövegben a 15. és 16. §-ok megfelelő alkalmazására történt utalás annyit jelent, hogy az ott megállapitott szabályok nem szószerinti értelmükben, hanem az eset különleges körülményeinek megfelelő változtatással értendők. Ehhez képest a 15. § 1. pontjában és a 16. § 2. pontjában megkivánt öt évi várakozási idő alatt nem a férj, illetőleg atya halálát, hanem a munkaképtelenség okából való törlést közvetlenül megelőző öt évet kell érteni. A 15. § 2. pontjában megállapitott szabály megfelelő alkalmazása pedig abban fog állani, hogy a házasságnak nem kell szükségképen a férj intézeti tagsága alatt két évig tartania, hanem e tekintetben a mnnkaképtelenség okából történt törlés után következő idő is számit; azt azonban, hogy a házastársak a férj halála idejében együtt éljenek, önként érthetőleg ebben az esetben is meg kell kivánni. A 17. § második bekezdése kimondja, hogy az ügyvédi lajstromból mnnkaképtelenség miatt történt törlést közvetlenül megelőző két éven belül kötött házasság a 15. § második bekezdésében emlitett nőt nem jogositja az ellátásra.
A contrario tehát következik ebből, hogy a 15. § első bekezdésében emlitett özvegy ily esetben igen is követelhet ellátást. Hogy a javaslat a 15. § második bekezdésében emlitett nőt ebből kizárja, ennek indoka az, hogy az ily nőről való egyáltalán csakis humanitarius szempontok által indokolható gondoskodást erre a körre is kiterjeszteni messze vezetne. Épp igy nem igazolható azoknak a gyermekeknek ellátása sem, a kik a mnnkaképtelenség okából való törlés után kötött házasságból származtak; mert lehetőleg korlátozni kell azt, hogy a munkaképtelenség miatt már törölt tagok is ujabb terheket hárithassanak az intézetre.
Az elhalt intézeti tag után kiszolgáltatandó ellátási összeg a dolog természete szerint azt fogja illetni, a ki a 15. vagy 16. § szerint ellátásra jogosult. E §-ok értelmében addig, mig ellátásra jogosult nő van, a gyermekeknek az intézettel szemben ellátásra igényök nincsen, a 15. § utolsóelőtti bekezdése értelmében azonban a jogosult nő a neki járó ellátásban az intézeti tagnak ellátásra jogosult gyermekeit részesiteni köteles. A 16. § második bekezdése szerint pedig, ha több gyermek van, a nekik járó ellátási összeg valamennyit együttvéve illeti meg. E szabályok a gyakorlati élet rendszerint előforduló eseteiben teljesen megfelelnek a szükségletnek, a mennyiben az elhalt intézeti tag után özvegye ettől származó gyermekeivel maradt hátra, vagy csupán ugyanegy anyától származó gyermekek vannak ellátásra jogositva. Ilyen esetekben az ellátási összegnek az özvegy, illetőleg az ellátásra jogosult gyermekek törvényes képviselője kezéhez történt kiszolgáltatásával teljesen biztositható az ellátás czélja. Ellenben nem vezetne kielégitő eredményre az emlitett szabályok alkalmazása oly esetekben, ha az intézeti tag után több nő, vagy különböző házasságokból származó gyermekek vannak az ellátásra jogositva, valamint akkor sem, ha nem az ellátásra jogosult nő gondozása alatt vannak a gyermekek és nem ő tartja ezeket.
Ha az intézeti tag után több nő van az ellátásra jogositva, az ellátási összeget szigoruan véve ezek között fejenként egyenlő részekben kellene megosztani. Ámde az ily megosztás sok esetben nem lenne igazságos; mert lehetséges, hogy az elhalt intézeti tagnak vagyontalanul hátramaradt özvegye egy régebben elvált vagyonos feleséggel osztaná meg a különben sem jelentékeny ellátási összeget, mely az ő fenntartását is alig fedezheti; vagy az egyik nőtől az intézeti tagnak ellátásra szoruló gyermekei is maradtak hátra, a másiktól ellenben ily gyermekei nincsenek vagy kevesebben vannak. Igaz ugyan, hogy a javaslat nem könyöradományként, hanem egyenesen mint jogot kivánja az ellátást a jogosultnak biztositani, ámde ez nem zárja ki azt, hogy az érintett és ehhez hasonló esetekben lehetővé tegye, hogy az ellátást az arra valóban vagy jobban reá szoruló jogosultnak nyujtsa, vagy abban ezt a szükségnek megfelelő nagyobb mértékben részesitse, még ha ezzel a többinek igénye teljesen kizáratnék avagy korlátozást szenvedne is. Épp igy különleges figyelembevételt igényel az az eset is, a midőn különböző házasságból származó gyermekek vannak az ellátásra jogositva.
Ebben az esetben sem volna mindenkor megfelelő az ellátásnak fejenként való megosztása; mert lehetséges, hogy az egyik házasságból származó gyermekek arra jobban vagy kevésbbé vannak reászorulva, mint a másik házasságból származottak. Épp oly kevéssé lenne minden esetben megfelelő az ellátási összegnek oly módon való felosztása, hogy az ellátás összege felében az egyik, felében a másik házasságból származó gyermekeknek jusson. Ugyanez áll arra az esetre is, ha nem az ellátásra jogosult nő gondozása alatt vannak a gyermekek és nem ő tartja ezeket. Igaz ugyan, hogy a 15. § utolsóelőtti bekezdése értelmében a nő a neki járó ellátásban ily esetben is köteles lenne a gyermekeket részesiteni, ámde ily esetben nemcsak nehézséggel járna a gyermekek részére kiszolgáltatandó összegnek a szükségletekhez mérten változás alá eső megállapitása, hanem az ekként megállapítható összeg a körülmények szerint esetleg nem is volna teljesen elegendő. E mellett ehhez birói vagy gyámhatósági beavatkozásra lenne szükség, a mit az eljárás egyszerüsitése érdekében lehetőleg kerülni kell. Ezekre az esetekre valamely oly általános elvet felállitani, mely az esetek sokféleségében felmerülő s figyelembe veendő körülményeknek minden esetben egyaránt megfelelne, alig lehetséges.
Azért is a javaslat czélszerübbnek látta minden hatósági beavatkozás kizárásával magára az intézet igazgatóságára bizni, hogy a fennforgó eset összes körülményeinek, különösen a gyermekek személyi és vagyoni viszonyainak szorgos méltatása mellett, szabad belátása szerint határozzon a felől, hogy a jogosultak közül ily esetekben kinek jusson az egész ellátási összeg vagy hogy azt közöttük nem kell-e és ha igen, hogyan kell megosztani. Az intézet igazgatóságának állása s az intézeti tagok érdekei iránt nála szükségszerüen feltételezendő gyakorlati érzék kellően képesiti őt arra, hogy ebben a minden más hatósági beavatkozást kizáró hatáskörében a reá háruló feladatot a legmegfelelőbben fogja megoldani.
Az ellátási összeg kiszolgáltatásának módozataira nézve a javaslat azt a szabályt állitja fel, hogy azt levonás nélkül negyedévi előleges részletekben kell kiszolgáltatni. Az ellátási összegnek ennél kisebb, nevezetesen havi részletekben való kiszolgáltatása nemcsak a kezelésben okozna nagyobb munkaterhet, hanem az ellátási összeg csekélyebb voltára való tekintettel nem is lenne indokolt. A levonás kifejezett kizárását különösen az teszi szükségessé, hogy az intézetnek ne álljon módjában a volt intézeti tag esetleges hátralékai vagy az intézet irányában fennálló tartozásai miatt az amugy is szerény és legkisebb részében sem nélkülözhető ellátást - kiváltképp a családtagok ellátását - megröviditeni és esetleg saját mulasztása miatt az ellátásra szorulókat sujtani. Az ellátási igényt a javaslat szerint nem kell hivatalból megállapitani, hanem azt a jogosultnak az intézettel szemben bejelentéssel kell érvényesitenie; mert számit a javaslat arra az eshetőségre, hogy lesznek az intézetnek oly vagyonosabb tagjai, akik az intézet humánus czéljának előmozditása végett az ellátást a maguk részére egyáltalán nem fogják igénybe venni.
Az ellátási összeg ennélfogva csak a bejelentéssel eszközölt érvényesités időpontjától kezdve lesz voltakép követelhető (csak innét mondható, hogy „actio nata”). Az igény bejelentésében késedelmes jogosultat tehát, az a hátrány éri, hogy az igény megnyiltától a bejelentésig terjedő időre ellátást, nem fog követelhetni. Az intézet rendes vagyonkezelésének érdeke és esetleges zavaroktól való megóvása követeli meg ezt a megszoritást, mert különben előfordulhatna, hogy a jogosult huzamosabb időn át felügyelni engedné a neki járó ellátási összegeket. Önként érthető, hogy a javaslat az ellátási igénynek per utján való érvényesitésére nézve az előzetes bejelentést nem kivánja előfeltételül megszabni; a keresetnek ily bejelentés nélkül történő meginditása esetében azonban az ellátási összeg csak a keresetnek az intézet részére történt kézbesitésétől lesz megitélhető. Egyébként az igény érvényesitésének módozatait tüzetesen az alapszabályokban lesz lehetséges megállapitani. Az ellátási igénynek az a rendeltetése, hogy a jogosult fenntartásának biztositására szolgáljon, igazolja, hogy a javaslat azt a végrehajtás alól kiveszi.
Az intézet kötelezettsége és az ellátás esélye szükebb körre szorul s ennek megfelelően az intézet terhére eső koczkázat is csökken, ha az intézeti tag a 14. § szerint munkaképtelenség esetében őt megillető ellátásról saját személyére nézve eleve lemond s azt csakis özvegye és gyermekei részére kivánja biztositani. Ebben az esetben tehát arányosan emelhető az az ellátási összeg, a mely az utóbbiakat meg fogja illetni. Erre való tekintettel a javaslat megengedi, hogy az intézeti tag az érintett irányban akár tagsága kezdetén, akár tagsága alatt utóbb is irásbeli nyilatkozatot legyen azzal a hatálylyal, hogy özvegye és gyermekei a mathematikai táblázatban kitüntetett magasabb ellátási összeget fogják kapni. Azt, hogy e nyilatkozatot az intézeti tag necsak tagsága kezdetén, hanem tagsása alatt utóbb is megtehesse, azért szükséges megengedni, mert ily nyilatkozat tételére a tag főként nősülésekor vagy azután fogja magát elhatározni. Lehetővé kell tehát tenni azt arra nézve is, a ki tagsága kezdetén még nőtlen volt, minélfogva akkor ily nyilatkozat tétele még nem állott. érdekében. E magasabb ellátási összegre nézve egyébként az ellátási igénynek ugyanazok az előfeltételei kivántatnak meg, a melyek a 15. s 16. §-ban meg vannak állapitva.
Mindazáltal olyan esetben, midőn az intézeti tag a szóban forgó nyilatkozatot nem tagsága kezdetén, hanem tagsága alatt utóbb teszi meg, a 15. § 1. pontjában, illetőleg a 16. § 2. pontjában megkivánt öt évi várakozási idő a magasabb ellátási összegre nézve az utólagos nyilatkozat időpontjától fog számittatni; mert eddig az időpontig az intézet a felelősséget a z intézeti tag ellátásának esélyére nézve is viselte ugyan, de a családtagok ellátásának esélyére nézve csak csekélyebb mértékben, a felelősségnek ez a lényeges módositása tehát ugy tekintendő, mintha a tag e nyilatkozat időpontjában ujból lenne az intézet tagjává, éppen ezért - de meg azért is, nehogy a tag az utólagos lemondással az intézet rovására jogtalanul spekulálhasson, akkor élve az utólagos lemondás jogával, a mikor az ellátási igény neki előreláthatólag már amugy sem használhatna, - a várakozási időnek is ujból kell kezdődnie s ennek folyományaként az ellátási összeg nagysága tekintetében is a mathematikai táblázat alkalmazásánál az intézeti tagnak az az életkora irányadó, a melyben ő az utólagos nyilatkozat időpontjában volt.
Ha tehát az utólagos nyilatkozatot tevő intézeti tag az uj várakozási idő elteltét nem éli meg, vagy annak eltelte előtt az intézet tagjai közül munkaképtelenség miatt töröltetik: özvegye és gyermekei a magasabb összegü ellátást nem fogják követelhetni; a dolog természetétől következik azonban. hogy a rendes összegü ellátáshoz való igényüket, ha ennek a 15. és 16. §-ban meghatározott előfeltételei meg vannak, ebben az esetben is érvényesithetik. Maga a munkaképtelenség okából törölt tag, azonban a munkaképtelen tagot megillető ellátást többé nem fogja érvényesithetni, mert lemondó nyilatkozata vele szemben végleg hatályos marad. E nyilatkozat rendszerint nem is vonható vissza, mert a visszavonás a számitásokban zavart s az intézet viszonyaiban bonyodalmakat idézhetne elő s különösen, mert különben a tag a lemondás visszavonásával az intézet rovására ugyancsak jogtalanul spekulálhatna, akkor élve a lemondás visszavonásának jogával, a mikor egyfelöl már tudja, hogy nem nősül, másfelől pedig érzi, hogy a munkaképtelenség küszöbén áll.
Csakis akkor ha a nyilatkozattal kedvezményes helyzetbe jutott feleség meghalt és ellátásra jogosult gyermekek nincsenek, lehet a visszavonást nyugodtan megengedni, mert ilyenkor a lemondás visszavonásból zavar és bonyodalmak nem származhatnak, a jogtalan számitás veszélye sem fenyeget annyira, de különösen, mert nyilvánvaló méltánytalanság lenne, ha a lemondó tag, a ki esetleg korán veszti el feleségét és gyermekeit, de a kiről ennek daczára a másodszori nősülés nem vélelmezhető, egész életfogytáig kénytelenittetnék minden ellenszolgáltatás reménye nélkül az évi járulékok terhét továbbviselni. Az érvényes visszavonással önként érthetőleg az intézeti tag a mnnkaképtelenség estében őt megillető ellátáshoz való igényét ismét visszanyeri.
Már az általános indokolásban ki volt emelve, hogy tekintettel azokra a nagy eltérésekre, a melyek az egyes ügyvédek rendes évi jövedelmeinél előfordulnak, a rendes évi intézeti járulékukat a javaslat oly lehetőleg csekély összegben állapitja meg, hogy azokat általában a legcsekéllyebb jövedelmű ügyvéd is rendszeresen fizethesse. A javaslat módot kiván azonban nyujtani arra is, hogy az ellátási összeget az intézeti tagokra vagyoni viszonyaikhoz képest fokozhassák s a rendes évi járulékoknak megfelelő összeg többszörösére is emelhessék. Az ügyvédi pálya természetének s változó jövedelmezőségének ebben az irányban leginkább az a megoldás teszi meg, a mely lehetővé teszi, hogy az intézeti tag egyszer s mindenkorra szóló tőkebefizetéssel érhesse el azt, hogy részére, valamint felesége s gyermekei részére az évi járulékoknak megfelelő ellátási összeg többszörösét biztosithassa ellátásként. Csekélyebb jövedelmü ügyvéd is nem ritkán juthat abba a helyzetbe, hogy egy nagyobb ügy egyszerre egy kis tőkét vagy legalább is jelentékenyebb összeget juttat birtokába, de még rendszeres megtakaritásokkal, melyekre jövedelmének állandó hullámzása mellett kényszeritve van, ily kisebb tőkét egyébként is könnyen gyüjthet magának.
E tőke gyümölcsöző elhelyezésének reá s családjára nézve legczélszerübb módja lesz, ha azt az ellátási összeg fokozására az intézet pénztárába fizeti be. Igaz ugyan, hogy e befizetéssel a tőke tulajdona elvész reá nézve, de azzal sokszorosan felér az anyagi és erkölcsi érték, mely az ellátási összeg fokozásában ellenértékül jut neki s családjának. De meg azért is kellett az ellátási összegnek ezt a fakultativ emelhetőségét a járulékfizetés rendszere helyett a tőkebefizetés rendszerébe kötni, mert az itt szóban forgó önkéntes biztositásokra nézve egyrészt nem lehetett méltányosan a kamarákat az évről-évre ismétlődő járulékbeszedés és beszolgáltatás munka- és koczkázattöbbletével terhelni, másrészt pedig nem lehetett helyesen az intézetnek sem megengedni, hogy az ügyvédi lajstromból való törlés sanctiója által nem is védett ezt a járulékbeszedést maga végezve, igazgatási, kezelési költségeit esetleg a kötelező biztositások érdekének veszélyeztetésével beláthatatlanul növelhesse.
Az alapszabályoknak s illetőleg mathematikai táblázatnak kell majd tüzetesebben szabályozni azokat a módozatokat, a melyek mellett a magasabb ellátási összeg biztositható, nevezetesen a kifizetendő tőke nagyságát, az ennek arányában emelkedő ellátási összeg mértékét s a rendes ellátási összegnek azt a többszörösét, a melynek nagyságáig ily emelésnek helye lehet. A javaslat lehetővé kivánja tenni, hogy ily emelése az ellátási összegnek ne csupán egyszer és egyszerre, hanem több izben és fokonként is történhessék, hogy jelesül a tőkegyüjtés ösztönét is ily uton lehetőleg előmozdithassa. A fokozott mértékü ellátásnak is egyébként ugyanazok az előfeltételei, mint a melyek az egyszerü ellátásra nézve a 14-16. §-okban meg vannak állapitva.
Minthogy azonban az ellátási összeg emelésével az intézetre uj kötelezettség hárul s különösen, hogy az előző 20. § kapcsán kifejtettekben jelzett mindenféle jogtalan spekulálás itt se foglalhasson helyet, megkivánja a javaslat, hogy az emelt összegre - mint ilyenre - nézve a várakozási idő (14. § 2. pontja, 15. § 1. pontja, 16. § 2. pontja) külön számittassék ugy, mintha az intézeti tag tagsága a magasabb ellátást biztositó tőke befizetése időpontjában venné csak kezdetét. S ugyanennek kell természetesen állania fokonként és időnként történő minden egyes emelésre nézve is. Ennek folyományaképen végül az emelés dija, valamint az ellátási összeg emelkedése tekintetében is a mathematikai táblázat alkalmazásánál az intézeti tagnak azt az életkorát kell irányadónak venni, a melyben ő a mindenkori emelés idöpontjában volt. A magasabb ellátási összegnek egyszersmindenkorra szóló tőkebefizetéssel történő biztositása nem érinti a rendes évi járulékok fizetésére vonatkozó kötelezettséget. Ezt egyszer s mindenkorra szóló tőke befizetésével sem lehet megváltani. Az intézet rendes ellátási kötelezettsége az évi járulékok számbavételére van alapitva; ezt az alapot e kötelezettség megváltása zavarná és megbolygatná.
De az évi járulékok természetével is ellenkeznék az ily megváltás; mert az évi járulékok fizetése a kényszer elvén alapszik, melyre nézve a tagok nem is az intézettel, hanem a kamarákkal állanak jogviszonyban; mig ellenben a tőkebefizetés a tag és az intézet között közvetlenül létesülő önkéntes szerződésen alapszik, a törvény kényszeritő rendelkezésén alapuló járulékfizetés helyébe tehát nem állitható. De meg azért sem lehet a kötelező biztositásokra nézve az évről-évre ismétlődő járulékfizetésnek az egyszer és mindenkorra szóló tőkebefizetéssel való megváltását megengedni, mert hisz az arithmetikai tőkésités mindig a tőkének jelenlegi gyümölcsözőségével számolván, a megváltásnak ez a joga a tőke későbbi gyümölcsözőségének netalán csökkentése esetében könnyen végzetessé válhatnak az egész intézetre. A tőkebefizetés s az ezen alapuló emelése az ellátási összegnek végleges és visszavonhatatlan.
Az intézet a tőkebefizetés alapján esetleg valamely biztositó intézettel lép további jogviszonyba vagy más irányban vállal további kötelezettséget, hogy saját kötelezettségét biztositsa, mely jogviszony vagy kötelezettség a tag változott, esetleg teljesen önkényes akaratával már nem szüntethető meg és pedig még akkor sem, ha az intézeti tag azon családi viszonyai is, a melyek őt a tőkebefizetésre inditatták, utóbb megváltoztak, s nevezetesen ha a kedvezményes helyzetbe jutott feleség meghalt és ellátásra jogosult gyermekek nincsenek is. Ebből tehát önként következik s kétségek elháritására a javaslat kifejezetten is kimondja, hogy az emelésre vonatkozó nyilatkozatot a 20. § utolsó bekezdése esetében sem lehet visszavonni. Ily visszavonásnak annál kevésbbé kell itt helyt engedni, mert itt az e bekezdés indokolása kapcsán felhozott méltányossági tekintet nem talál, a mennyiben itt már nem arról van szó, hogy az intézeti tag minden ellenszolgáltatás reménye nélkül kényszeritetnék évi járulékok folytatólagos fizetésére, hanem csupán arról lehet szó, hogy a tőkebefizetéssel elérni kivánt fokozott ellátásra jogosultak köre utóbb szükebb lesz s esetleg magára az intézeti tagra fog szoritkozni, a mi a visszavonásra jogos okul még nem szolgálhat.
S végül az intézeti tagság megszünésének is más, és pedig enyhébb kihatása van a kifizetett tőkére, mint az intézett járulékokra; mert az utóbbiakat mindig elveszti az intézeti tag (22. §), ellenben a tőke visszafizetése külön biztositható vagy az, habár esetleg csak egy részében is, már a törvénynél fogva vissza jár, ha a tagság az ellátási igény megnyilta nélkül szünnék meg; éppen azért az a különösebb érdek, a mely a 20. §-ban érintett nyilatkozat visszavonását igazolja, az itt szóbanforgó emelések viszavonhatóságához már nem füződik.
Az intézeti tag által fizetett évi járulékok lényegileg ellenszolgáltatásnak tekintendők azért a kötelezettségért, a mely az intézetet a munkaképtelenné vált tag valamint az elhalt tag hozzátartozóinak ellátása tekintetében terheli. Igaz ugyan, hogy az intézet ellátási kötelezettsége s a jogosultat annak megfelelően megillető ellátási igény tényleges beállta többrendbeli előfeltételtől függ, a melyeknek bekövetkeztéig az ellátási kötelezettség s illetőleg az ellátási igény csak virtuális, de mint ilyen természetü kötelezettség és igény kétségtelenül attól az időponttól kezelve terheli az intézetet, a mely időpontban az ügyvéd az intézet tagjává vált. Okszerüleg következik ebből, hogy a befizetett évi járulékoknak, mint az intézetet terhelő eme kötelezettség és igény ellenértékének visszatéritési igény nélkül az intézetet kell megilletniök minden esetben, tehát akkor is, ha az ügyvéd megszünik az intézet tagja lenni a nélkül, hogy az intézet ellátási kötelezettsége és a jogosult ellátási igénye ezzel egyuttal tényleg meg is nyilnék.
Ennélfogva a javaslat kifejezetten kimondja, hogy a befizetett évi járulékokat az intézettől az intézeti tagság megszünése alapján visszakövetelni nem lehet, még ha az intézeti tagság az ellátási igény megnyilta nélkül szünt is meg. A befizetett évi járulékok e szerint az intézetet fogják minden visszatéritési igény nélkül illetni nemcsak akkor - a mi egyébként magától érthető - ha az intézeti tagot munkaképtelenség okából törlik s ezzel a tag irányában vagy az intézeti tag elhalálozásának a felesége s gyermekei irányában a szükséges előfeltételek meglétében megnyilik az intézet ellátási kötelezettsége, hanem akkor is, ha az intézett tagság az ellátást igény megnyilta nélkül szünt meg, akár azért, mert az intézeti tagot az évi járulékok illetőleg a kamarai tagilletmények nemfizetése vagy önkéntes lemondás következtében a 7., 8. s illetőleg a 29. § alapján törölték, vagy az ügyvédség gyakorlatától fegyelmi vagy büntető itélet következtében elmozditották, akár azért, mert a tagság megszünésekor a 14. §-ban megszabott tiz évi, de sőt a 15. és 16. §-ban megkivánt öt évi várakozási idő sem telt még el. A visszakövetelési igény azonban önként érthetőleg csak a tagság megszünése alapján van ily feltétlenül kizárva.
Ellenben más alapon, ha p. o. a befizetés tévedésen alapult, arra nem kötelezett személytől származott, vagy ha téves volt a kamarai bejegyzés stb., a befizetett járulékok visszakövetelése, feltéve, hogy az általános elvek szerint e részben megszabott előfeltételek teljesen fennforognak, nem lesz kizárva.
A 21. § értelmében az ellátási összeg többszörösének biztositására egyszer s mindenkorra önként befizetett tőkére az intézetnek nem lehet oly feltétlen jogot biztositani, mint az évi járulékokra nézve. Ez utóbbiak fizetése az ügyvédi gyakorlattal törvénynél fogva együtt járó teher; mig ellenben a tőkebefizetés a tag önkéntes elhatározásából az intézettel kötött szerződésen alapszik. Amaz adózás az intézet javára, emez valóságos életbiztositási szerződés az intézettel. E kétféle szolgáltatás eltérő természetéből következik, hogy az intézeti tagság megszünésének következményeit a befizetett, járulékokra és a befizetett tőkére való igény szempontjából a javaslat eltérően szabályozza. E helyütt a befizetett tőkéről van szó s erre nézve a következők jegyeztetnek meg. Ha az intézeti tagság az intézeti tag halála következtében szünik meg s nejének vagy gyermekeinek ellátási igénye megnyilik, a befizetett tőke mint a megnyilt ellátásnak ellenértéke, önként érthetőleg kell hogy visszatérités nélkül az intézetet illesse.
Kérdés merülhet fel azonban arra nézve, vajjon olyan esetben. ha az intézeti tag a 15. illetőleg 16. §-ban megszabott öt év eltelte előtt halt meg s igy az idézett §-ok értelmében a nő, illetőleg a gyermekek ellátási igénye egyáltalán nem nyilt meg, az egyszer és mindenkorra szóló dijként befizetett tőkét egészben vagy legalább részben nem kellene-e az elhalt tag özvegyének vagy gyermekeinek visszafizetni. A javaslat abból indul ki, hogy az intézetet a visszafizetésre ilyen esetben sem lehet feltétlenül kötelezni. A befizetett tőke valóságos életbiztositási dij azzal a koczkázattal, hogy ha a tag halála az öt évi várakozási idő eltelte előtt következik be, az a tagra, illetőleg az utódokra nézve az ellátási igény megnyilta nélkül is el fog veszni. Az intézetet a visszafizetésre kötelezni annál kevésbé lehet, mert az ellátás kötelezettségének esélyét volt akép ezen idő alatt is viselte, sőt erre nézve a tökebefizetés alapján esetleg viszontbiztositási szerződést kötött valamely intézettel s ezt a kötelezettségét a tag korábbi elhunytat természetesen nem érintheti.
Megengedi azonban a javaslat, hogy az intézeti tagja tőkével együtt 4%-át még külön dijul befizethesse, azzal a hatálylyal, hogy a 15. illetőleg a 16. §-ban megszabott öt év eltelte előtt bekövetkező halála esetében az intézet köteles legyen a befizetett tőkét kamat nélkül ugyan, de minden egyéb levonás mellőzésével az özvegynek vagy az ellátásra jogosult gyermekeknek visszafizetni. E nagyságára nézve is számtanilag kellően igazolt külön dij képesiti az intézetet arra, hogy a tőke visszafizetésének kötelezettségét erre az esetre elvállalja. Ha a tag intézeti tagsága nem halál, hanem más ok következtében szünik meg az ellátási igény megnyilta nélkül, a javaslat a befizetett teljes tőke elvesztését nem füzi a tagság megszünéséhez, külön dij (pótdij) befizetését e végből meg sem kivánva.
Akár az évi járulékok, illetőleg tagilletmények nemfizetése vagy önkéntes lemondás következtében szünik meg az intézeti tagság, akár az állampolgárság elvesztése, fegyelmi vagy büntető itélet következtében, ezeket a kivételes eseteket nem lehet nyilvánvaló méltánytalanság nélkül a tagság halál által történt megszünésével aequiparálni, már azért sem. mert ezek az esetek semmiféle statisztikai és számtani esetek caltulatió tárgyául nem szolgálhatnak. Tul szigoru lenne az ily okokból bekövetkező törlést még az önként befizetett tőke elvesztésével is tetézni; az intézetnek ily esetekben minden igazság és méltányosság szerint meg kell elégednie azzal, hogy a kockázat eddigi viseléséért részint a tőke kamataival, részint a tőkének egy csekélyebb hányadrészével kárpótoltatik.
Ehhez képest a javaslatnak álláspontja az, hogy ha a tagság ily megszünése a tiz, illetőleg (ha a 20. § esete forog fenn) öt évi várakozási idő eltelte előtt következik be, mielőtt tehát az intézet a teljes koczkázatot tényleg viselni megkezdte volna, a befizetett tőke kamat nélküli összegének 70%-át (azaz többet), ha pedig a tagság ily megszünése a tiz, illetőleg (ha a 20. § esete forog fenn) öt évi várakozási idő eltelte után következik be, miután tehát az intézet a teljes koczkázatot tényleg viselni már megkezdette, a befizetett tőke dijtartalékának 70%-át (azaz kevesebbet) kell visszatériteni a tag, illetőleg özvegye vagy gyermekei részére.
Ha pedig a tagság az intézeti tagnak munkaképtelenség okából való törlése következtében szünt meg a nélkül, hogy az intézeti tagnak ellátási igénye megnyilt volna a magasabb ellátásra és az intézeti tagnak nincsenek oly családtagjai, a kik halála után a magasabb ellátásra igényt tarthatnának, a befizetett tőke visszakövetelésére szintén a 23. § második bekezdése fog állani. Ellenkező esetben, ha a munkaképtelenség okából törölt tagnak ily családtagjai vannak, vagy az ellátási igény már reá nézve is megnyilt, a befizetett tőke, mint az ellátási igények ellenértéke önként érthetőleg az intézetet fogja illetni. A visszatéritési igénynyel a rendes elévülő időn át nem lehet az intézetet kötelezettségben tartani. Azért is a javaslat az ily igények érvényesitésére öt évi záros határidőt szab. Ha ez alatt az idő alatt a visszatéritési igényt birói uton nem érvényesitik, az igény elenyészik.
E mellett önként érthetőleg az alapszabályok tüzetesebben fognak intézkedhetői az eljárásról azokra az esetekre vonatkozólag, a midőn a tagok sorában az ellátási igényt közvetlenül érintő változások állanak be.
A javaslat intézkedései sorában is már többször utal az alapszabályokra (v. ö. 10. § utolsó bekezdése, 13. § utolsó bekezdése, 21. § első bekezdése); a jelen §-ban pedig egyenesen kiemeli azokat a legfontosabb tárgyakat, a melyekről az alapszabályoknak mindenesetre intézkedniük kell. Igy a nélkül, hogy kimeríteni szándékoznék a szabályzás körét, előirja különösen, hogy az alapszabályok állapitják meg az évi intézeti járulék tényleges összegét és az ellátás mértékét összegszerüen meghatározó mathematikai táblázatot. Minthogy pedig előre nem is lehet a szabályozás összes részleteit áttekinteni és meghatározni, a javaslat szerint egész általánosságban az alapszabályok állapitják meg a jelen törvénynek, mint az ügyvédi nyugdijügy alaptörvényének kiegészitésére szükséges szabályokat.
Mindezen rendelkezéseknek csak egy áthághatatlan korlátot állit fel a javaslat, hogy az alapszabályok a törvénynyel nem ellenkezhetnek. Az intézet jellege s az a szempont, hogy az intézetnek, mint az ügyvédi kar ujabb autonom intézményének az ügyvédi kar egyetemes érdekét kell szolgálnia, igazolja, hogy a javaslat az alapszabályok érvényességéhez, valamint az alapszabályok megváltoztatásának és kiegészitésének érvényességéhez is, az igazságügyminister jóváhagyását kivánja és kimondja, hogy az intézet müködését egyáltalán csak az elnyert jóváhagyás után kezdheti meg.
Az 1874:XXXIV. tc. 25. §-ára való utalásból következik, hogy az intézeti közgyülés tagjává való megválasztas elfogadása elvileg kötelező s a választás csak az idézett §-ban meghatározott esetben utasitható vissza s a ki ezen eseten kivül vonakodnék a választást elfogadni vagy tisztét teljesiteni: ellene az idézett §-ban megszabott jogkövetkezmények állapitandók meg. Az 1874:XXXIV. tc. 26. §-ára való utalásból pedig az következik, hogy a § itt szóbajöhető első bekezdésének megfelelő alkalmazása értelmében a megválasztott az intézeti közgyülési tagsággal járó tisztét ingyen köteles viselni s csakis az e megbizatásából folyólag felmerült kiadásai, utazási költségei stb. térittetnek meg a kamara pénztárából. Tekintettel az intézeti közgyülési tagsággal járó feladatok közérdekü természetére, az ügyvédi rendtartás érintett szabályainak ebben az irányban való kiterjesztése közelebbi igazolásra nem szorul.
