A mezőgazdasági kultura ujabb fejlődése igazolja, hogy az állattenyésztés, illetve az állati termékek termelése joformán világszerte legalkalmasabb arra, hogy nemcsak a földnek hozamát annak belértékét növelje és akként a mezőgazdasági üzem jövedelmezőségét fokozza, hanem hogy egy nemzeti nagy tőkét, az állatállományban rejlő értéket gyorsan gyarapitva a és gazdagon kamatoztatva az országoknak kiapadhatatlan jövedelmi forrást, a közélelmezés javithatásához biztos alapot, a gazdának hasznot, szóval az egész vonalon anyagi jólétet teremtsen. A mezőgazdaság terén, a mezőgazdasági termékek világpiaczi versenyében azon országok vezetnek és győznek, melyek az állattenyésztés rendkivüli értékének felismerésével, méltatásával és teljes kihasználásával egyrészt a mezőgazdaságra nehezedő és állandóan növekedő terhek viseléséhez erőt gyüjtenek, másrészt a világpiaczi igényekhez a követelményeknek megfelelően alkalmazkodnak.
Ott találunk ma virágzó mezőgazdaságot, ahol ezen kultura a világgazdaság versenyviszonyaihoz simulva, főleg oly termékek előállitására törekszik, melyek sulyegységének értéke a gabonáét többszörösen fölülmulja. Ezen tapasztalat nemcsak figyelmeztetés, hanem valóságos utalás az állattenyésztés felkarolására és fejlesztésére. Könnyen érthető tehát, hogy a mezőgazdasági kultura szinvonalának emelése körül egyetlen más irányban sem tapasztalhatunk oly lázas tevékenységet, mint épen az állattenyésztés fejlesztésének érdekében. Ily irányu törekvések érvényesülnek nálunk is. Az utóbbi két évtized lezajlása alatt az állattenyésztést és ezzel kapcsolatosan a tejgazdaságot a magyar gazda szintén felkarolta és különösen a legutóbbi évek alatt figyelemreméltó sikerek követik abbeli fáradozásunkat, melylyel mezőgazdaságunk jövedelmezőségét és jövőjét, az állattenyésztésnek, állatok és állati termékek produkcziójának alapján iparkodunk fokozni, illetve biztositani.
Szarvasmarhaállományunk, melyben a mult század második felének közepéig eltekintve kisebb vidékek szines marhájától, kizárólagosan a parlagi marha uralkodott, időközben nemcsak számban növekedett és különösen minőségben javult, hanem nagyrészben azon átalakuláson is átesett, mely a belterjes gazdálkodás kapcsán a gyorsan fejlődő, tejelő és hizékony szarvasmarhafajták elterjedésében nyilvánul. Egykor virágzó sertéstenyésztésünk, mely a sertésvész sujtó csapása alatt jóformán megsemmisült, a számlálási és a külkereskedelmi forgalom adatainak tanusága szerint ujabban lendületnek indult. Hasonlóan a juhtenyésztés is, különösen a fejős juhgazdaság észrevehetően fejlődik. A haladásnak mutatkozó ezen jelei azonban más országok hasonló természetü fejlődésével szemben épen nem megnyugtatók.
Ugyanis a szarvasmarha-, sertés- és juhállományt állategységekre átszámitva, a legutóbbi két évtized alatt az állatállomány gyarapodott: Svájcban 62,5%-kal, Dániában 25,2%-kal, Németalföldön 15,8%-kal, Németbirodalomban 16,7%-kal, Ausztriában 12,1%-kal, Magyarországban 3,5%-kal. Viszont a felsorolt országok állatállományát a mezőgazdaságilag használt területre osztva. következő eredmény mutatkozik:
Egyszáz négyzetkilométerre esik: Németbirodalomban 7.895 állategység, Dániában 6.526 állategység, Németalföldön 6.436 állategység, Svájczban 5.614 állategység, Ausztriában 3.907 állategység, Magyarországon 3.120 állategység. Vagyis, mig a felsorolt idegen országokhoz viszonyitva a mezőgazdaságilag használt terület, nálunk engedi és követeli leginkább az állattenyésztés fejlesztéstét, addig a haladás e téren nálunk a legcsekélyebb. Midőn elismert tény, hogy a mezőgazdaság eltérő ereje az állattenyésztés, melynek állapota a mezőgazdasági kultura legmegbizhatóbb fokmérőjéül szolgál, az őstermelés jövedelmi forrásaira utalt országban az imént közölt számadatok bizonyitó hatása elől nem lehet, de nem is szabad-e kitérni. E körülmény és a gondozásomra bizott országos érdekek mérlegelése vezetett tehát azon ellhatározásra, hogy a hazai állattenyésztés fejlesztésének kivánatos, sőt szükséges előmozditására ismerten bevált, alkalmas eszközöket kérjék e törvény, e törvényjavaslatban foglalt felhatalmazás alapján a tisztelt, országgyüléstől.
Az eszközök megválasztásánál főleg három szempont vezérelt. u. m. az állattenyésztés fejlesztése érdekében az állam részéről eddig folytatott beavatkozás során szerzett tapasztalat, az idegen országokban e téren elért fényes sikereket teremtő eljárás, illetve gyakorlat mérlegelése, végül az államháztartás egyensulyára vetett különös figyelem. A javaslat részletes indokolásából az első két szempont különben is kidomborodik. E helyen tehát csupán a pénzügyi kérdés tisztázásával óhajtok foglalkozni. Elismerem, hogy az országgyülés e törvény elfogadásával évek sorára szóló kötelezettségek vállalására ad felhatalmazást. Egyidejüleg hangsulyozni merem azonban, hogy mig egyrészt ezen vállalható kötelezettségek feltétlenül a leggazdagabban jövedelmező tehernek fognak bizonyulni, másrészt ezen megterhelés az 1908-ik évi állami költségvetés vonatkozó részében (XX. fejezet 14. czim. 2. rovat 5. és 8. alrovat és IX. fejezet, 20. czim. 3. rovat) tényleg teljes födözetre talál.
Ha pedig a szarvasmarhatenyésztés országos emelésére szolgáló alapról szóló 1895. évi XLVII. törvénycikk hatályon kivül helyezésével felszabaditott és országos állattenyésztési alappá átvedlett négy és félmillió koronának és kamatjövedelmének jövőbeli rendeltetését figyelembe vesszük - mellőzhetőnek találjuk egyrészt az állami, rendes költségvetés XX. fejezet 14. czim. 2. rovat, 2. alrovat alatt beállitott kiadási tételnek már is szükségesnek mutatkozó és az állattenyésztés fejlesztéséről szóló törvénynek életbeléptével egyébként el nem kerülhető további emelését, másrészt az állandó jellegü tenyész- és haszonállat-vásártelep létesitéséhez igényelt beruházási hitelről való külön gondoskodást. (1906/II. képviselőház 893. sz. iromány.) A javaslat megokolásához „állatszámlálási adatok 1884-1907. ” czimü melléklet volt csatolva, mely hazánkban a szarvasmarha-, sertés- és juhállomány 3,5%-os gyarapodását tünteti föl, 20 évi időközben, holott az a Németbirodalomban 16,7%-os. Dániában 25,2%, Németalföldön 15,8%, Svájczban 62.5%, Angliában 12,1%.
Az 1., 2. és 3. pont kizárólag a köztenyésztés czéljaira szolgáló apaállatokban (a lótenyésztéstől eltekintve) mutatkozó szükséglet kielégitésének támogatására vonatkozik. Az állatállománynak szám- és minőségbeli fejlesztését a megfelelő apaállatok kellő száma nélkül egyéb eszközökkel elérni nem lehet és kiszámithatatlan azon kár, melyet az apaállatok hiánya, valamint a meglevőknek selejtes minősége okoz. Pedig az apaállathiány csekély kivitellel az ország legtöbb vidékén észlelhető, noha a m. kir. állattenyésztési felügyelőségek szervezése és szaporitása óta folytatott s az idézett pontokban jelzett gyakorlattal a helyzet lényegesen javult. Czélom tehát ezen javulás folytonosságát biztositani. Ez okból méltányosnak és czélszerünek látszik, hogy az anyagi eszközök vagy a szakbeli ismeretek hiányának esetére is a beszerzés lehetősége ugyancsak törvényes alapon biztosittassék.
A 4. ponttal megállapitott állami kedvezmény az egyéb tenyészanyag beszerzését könnyiti meg. Ugyancsak gyakorlati tapasztalatok szólnak a mellett, hogy az országnak egyes, a tenyésztés terén már előrehaladott vidékén található, jóminőségű tenyészanyagfelesleggel vagy ilyennek az idegenből való beszerzésével egyes községekben vagy községcsoportokban már a közel jövőben viruló tenyészetnek lehet az alapját megvetni. Gazdatársadalmi testületek, egyesületek és szövetkezetek, továbbá a törvényhatóságoknak a mezőgazdasági érdekeket szolgáló testületei és a m. kir. állattenyésztési felügyelőségek iparkodtak eddig, még pedig több esetben sikerrel a tehén-, illetve üsző-tenyészanyagnak beszerzésére az érdeklődést felébreszteni és a kistenyésztőket ilyennel akár valamely pénzintézettől, akár a szarvasmarhatenyésztés országos emelésére szolgáló alapból felvett kölcsön utján ellátni.
Az emlitett alapnak az 1895. évi XLVII. t.-cz rendelkezésének megfelelő ily értelmü felhasználása körül szerzett tapasztalatok pénzügyi szempontból sajnos nem füzödik az alap létesitésekor táplált reményeket. Az alap ugyan szolgálja a rendeltetését, vagyonálladéka is teljesen biztositott, de nem valósul azon remény, hogy a rövid időre részlettörlesztés kötelezettsége mellett nyujtott kölcsönök megtérülvén ujból és ujból más és más igényjogosultaknak engedélyezhetők legyenek, szóval, hogy ezen tekintélyes tőkével rendelkező alap állandóan forgatható legyen. Az alapból engedélyezett kölcsönbe részesültek rendszerint megfizetik a kamatokat, de a tőkéből nem törlesztenek s ekként elvonják az alapot voltaképeni rendeltetésétől. Ezen tapasztalaton okulva tettem kisérleteket a tenyészanyag bevásárlására forditandó és pénzintézetektől felveendő kölcsönök kamatterhének megkönnyitésével. Ezek beváltak. Az 1895-ik évi XLVII. törvénycikk hatályon kivül helyezésével és a kérdéses alapnak más czélokra való felhasználásával egyidejüleg gondoskodni kell tehát arról is, hogy az állattenyésztés érdeke ugyanazon téren és irányban az alap helyett egyéb és ennél gyakorlatibb eszközökkel szolgáltassék.
A jelzett tenyészanyag bevásárlásához felvett kölcsönök kamatterhének megkönnyitésével a m. kir. állattenyésztési, illetve ezentul m. kir. gazdasági felügyelőségek azon befolyását is biztositom, mely a kérdéses bevásárlások vezetésével a köztenyésztés irányitásában rendkivül hasznosnak bizonyult. Figyelemmel pedig ezen természetü állami kedvezmény iránt előreláthatólag ezentul még nagyobb mértékben várható érdeklődésre, megszabandó annak idő- és értékbeli határa, a mi annál inkább lehetséges, mert tapasztalat szerint a kérdéses kölcsönök czéltudatos és okos felhasználása esetén az állami kedvezménynek megállapitott mértéke a siker biztositásához tényleg elégséges.
Az 5-ik pont alatt a tenyészállatok állami dijazásáról van szó. Az állattenyésztés fejlesztése körül külföldi tapasztalatok szerint a jó minőségű apaállatokról való gondoskodás mellett a legelő és a dijazás kérdésének szerencsés megoldása bir kiváló jelentőséggel. A svájczi tenyésztők csodás haladása, mely az állattenyésztés iránti általános érdeklődésnek s a tenyésztési ismeretek általánositásának tulajdonitható, az ezen czélokat szolgáló dijazással kapcsolatos szemlék évtizedes gyakorlatára vezethető vissza. A dijazások törvényes szabályozásáról a kantonok nagy tanácsa már a mult század közepén gondoskodott. Ezt szolgálják a kantonális rendeleteken és regulativokon kivül az alábbi törvények is:
„Gesetz betreffend die Ertheilung von Prämien zur Förderung der Thierzucht.” (1881.) „Bundesgesetz betreffend die Förderung der Landwirtschaft durch den Bunn.” (1894.) A törvényhozás és az egyes kantonok évente százezreket forditanak a tenyészállatok dijazására. Semmivel sem jellemezhető találóbban az angolok állattenyésztésének magas szinvonala, mint az évente megismétlődő állatdijazások szakadatlan sorával, mely áprilistól októberig jóformán minden napot igénybe vesz. Hogy mennyire az állattenyésztés az angol mezőgazdasági életnek teljes és mondhatni kizárólagos alapja és czélja, legfontosabb eleme, a dijazással kapcsolatos állatszemlék igazolják. Nem elég, hogy egy-egy hétre négy, öt díjazás esik, de gyakori, hogy felette jelentékeny és nagy vidéket felölelő ily szemlék egyidejüleg tartatnak. Önként értetődik, hogy legtöbbje helyi jelentőségű.
Valamennyi azonban egy czélt szolgál. Rendeztessék ily szemle akár valamely faluban, szük körben, akár nagy pompával és az egész országra terjedőleg: állandósitják az állattenyésztés iránti legnagyobb érdeklődést és terjesztik az állattenyésztési gyakorlati ismereteket, nemes versenyt keltve a tenyésztő gazdaközönség helyi vagy országos körében. E dijazások nemcsak közvetlenül, hanem a kitüntetett tenyésztő nevének ismerttététele folytán közvetve is jutalmazták a szakértelmet és kitartó szorgalmat, az illetőre terelvén az egész ország gazdaközönségének a dijazások iránt állandóan feszült figyelmét. A sikerek iránti nagy érdeklődés révén gyorsan és biztosan juttatják a köztudatba a tenyésztésben bevált hatékony ujitásokat és forrását képezik egyuttal azon példátlan magas állatáraknak, melyeket az angol gazda állatai után kap.
Hasonló, bár nem ily nagyszabásu a német gazdák állatdijazási szervezete, melynek kimagasló momentuma a Deutsche Landwirtschafts-Gesellschaft által évente rendezett nagyméretü vándorkiállitás. A népies tenyésztés érdekében a gazdatársadalmi testületek évenkint országszerte nálunk is rendeznek állatdijazásokat. Régente néhány ezer korona, utóbb nagyobb összeg erejéig állami dijak czimén az állam is támogatja ezen szemléket. Az országos magyar gazdasági egyesület által már negyed évszázad óta Budapesten dijjazással kapcsolatosan rendezett tenyészállatvásáron és az erdélyi gazdasági egyesületnek 2-3 évi időközben megismétlődő állatkiállitásán viszont a tiszta vérben való tenyésztés jutalmaztatik ugyancsak állami dijakkal.
Az utóbbi három évben a budapesti tenyészállatvásáron több és értékesebb állami dij volt kitüzve. A hatás feltünőnek bizonyult. Az érdeklődés, a versenyen való részvétel és a vásár látogatása szemlátomást fokozódott, bizonyitékául annak, hogy a magyar gazda is fogékony ama nemes verseny iránt, melyen a tiszta vérben való tenyésztés terén elért eredmények elbirálás alá bocsáttatnak. Az állami dijazás ezen utóbb emlitett módjával különösen a tiszta vérben való tenyésztés terjesztésére és ennek keretében a minél értékesebb apaállatok nevelésére, valamint a legjelesebb üszőanyagnak a tenyésztésben való lekötésére kell hatni.
A 6. pontban történik gondoskodás arról, hogy a közös használatra szolgáló apaállatok gondozói (cselédek, pásztorok), a mennyiben a kötelességüket hiven teljesitették és ezzel az apaállatoknak huzamosabb időn át való használatát lehetővé tették, illetve ugy az apaállatok tulajdonosainak, mint a köztenyésztésnek érdekeit méltánylást érdemlő módon szolgálták, jutalomban részesithetők legyenek. Ezen jutalmak egyénenként harmincz koronát meg nem haladhatnak.
A 7. pontban rendelkezésemre bocsájtatnak a központi fekvésü azon nagyobbszabásu állandó vásártelep létesitéséhez szükséges anyagi eszközök, mely hivatva lesz a tenyész- és haszon-állatforgalmat a kinálat és kereslet közvetlen találkozása révén az eddig elég károsan nélkülözött alkalmas szervezettel lebonyolitani. Állatokban és állati termékekben évi háromszázmillió korona értéket jóval meghaladó kivitelünk, a lakosság közélelmezési igényeinek követelt kielégitése és végre a jelentőségének kellő mérlegelésével talán az első helyen emlitendő mezőgazdaság maga az állatkereskedelem és forgalom szervezése iránt ma oly lényeges követelményeket állit homloktérbe, melyeknek szerencsés kielégitésétől függ sok esetben az üzleti siker és mindenkor az üzlet sima lebonyolitásának lehetősége. Az állattenyésztés és az állatkereskedelem egymásra a legszorosabban vannak utalva. Igaz, hogy hazánkban nagy számban tartatnak állatvásárok, de épen mértéktelen szaporitásuk megfosztotta azokat régebbi jelentőségükől és alkalmatlanná váltak arra, hogy azokon bizonyos specziális igények akár a kinálat, akár a kereslet szempontjából kielégithetők legyenek.
Vásáraink a közvetitő kereskedelem anyaggyüjtő piaczává alakultak és megszüntek azon nagy üzletek lebonyolitását szolgálni, melyek régente állatvásárainknak európai hirt kölcsönöztek. De ha ily átalakulás nem is ártott volna értéküknek, egyébként sem volnának ma már bizonyos czélok szolgálatára alkalmasak. A specziálizmus ugyanis minden téren, igy az állattenyésztés és haszon-állattartás keretében is érvényre jutott. Az egyes gazdák az állattenyésztés és állattartás sokféle ága és módozata közül azokat karolják fel leginkább, melyek egymástól eltérő különleges viszonyaik közt a legnagyobb hasznot igérik. Miután pedig ily gyakorlat fejlődött, ennek kielégitéséről, illetve kielégitésének megkönnyitéséről annál is inkább gondoskodni kell, mert fennálló állatvásárrendszerünket erre használni nem lehet.
Valamint hogy az állathizlalás csak azóta fejlődhetett mai tökélyére mezőgazdaságunk üzemében és csak azóta vált ugy a kiviteli kereskedelemnek, mint a hazai fogyasztás kielégitésének egyrészt, másrészt a gazda termelési érdekének nagybecsü eszközévé, mióta a hizott anyagnak kereskedelmi és forgalmi lebonyolitására külön és csak ezt szolgáló intézmények létesültek, ép ugy követelik első sorban a tenyészállatanyag, mint legértékesebb produktuma az álattenyésztésnek, valamint az ugynevezett haszonállat is, hogy a kinálat és kereslet találkozhatása czéljából nagyobbszabásu oly intézmény létesittessék, mely ezen különleges kereskedelmi és forgalmi igények lebonyolitására alkalmas. Szükségünk van oly vásári berendezésre, mely a forgalom fejlődésével arányban egész éven át minél többször alkalmat szolgáltasson a tenyészanyag értékesitésére, illetve az ez iránt jóformán napról-napra fokozódó mértékben nyilvánuló kereslet kielégitésére.
Nagymértékben és csekély költséggel bonyolódjék le ezen intézmény utján hazai tenyészanyagforgalmunk, ép ugy, mint a huszonöt év óta az Országos Magyar Gazdasági Egyesület által Budapesten rendezett tenyészállatvásárokon az kis keretben és nagy költséggel évente egyszer történik. Ugyanezen telep volna felhasználható rövidebb időközben megismétlendő oly különleges vásárok rendezésére is, melyek külön-külön a fejős tehenek, a hizlalási czélra szánt anyag és a növedékjószág iránt mutatkozó keresletnek kielégitését czélozzák. Ugyancsak alkalmat kellene szolgáltatni e telepen az eddig felsorolt haszonállatokkal kereskedőknek és bizományosoknak, hogy az ily különleges vásárok megküldésére állásokat bérleti alapon czéljaiknak eleve lefoglalhassanak. A kérdéses vásártelep hozzávetőleg másfélmillió korona költséggel létesithető.
A 8-ik ponttal legelők javitása, ilyeneknek örök áron való vásárlása, üszőlegelők (kifutók) és havasi telepek létesitése nyerne támogatást. A sik és dombvidéken hozzávetőleg öt millió kat. hold legelővel, hegyeinkben viszont másfél millió kat. hold havasi, illetve hegyi jellegü legelővel rendelkezünk. Ezen óriási terület viszonyitva az ország jelenlegi állatállományhoz, elégségesnek látszik. Ha azonban az éghajlat és csapadékviszonyok kedvezőtlen befolyásán kivül a legelők kizsarolt állapotát és hanyag kezelését figyelembe vesszük, érthető, miszerint állattenyésztésünk fejlesztése tekintetében nélkülözzük a legelők azon áldásos befolyását, melyet azok más országokban az állattenyésztésre gyakorolnak. A sik és dombvidék legelőit és azok siralmas állapotát mindenki ismeri. A havast azonban kevesen. Pedig a „Kárpátok” hegylánczolata a fa vegetácionális vonalán felül kimagasló hegytömbökön, csucsokon, gerinczeken, lankás vagy nem ritkán meredek oldalakon bővelkedik ugynevezett „havasi” legelőkben.
És ha ehhez még számba vesszük pásztorkodó hegylakóinak évszázados azon szokásának gyümölcsét, melylyel a havasi legelők határát az övező erdők rovására tágitani, mélyebb fekvésü gerinczeken gyepnyujtványokat, sőt még az erdők közepette is ilynemü tisztásokat létesiteni iparkodtak, kétségtelen, miszerint másfél millió kat. holdat. meghaladó „havasi” és „havas jellegü” legelő kinálkozik arra, hogy az állattenyésztésre utalt mezőgazdaságnak megmérhetetlen értékü előnyt biztositson. Ne ringassuk azonban magunkat azon hitben, hogy a magyarországi havasok ismeretlen és nehezen megközelithető régiókban nagyrészt használatlanul hevernek és ne keressük a megmérhetetlen értékü előnyt abban, hogy ezek felfedeztetvén, majd csak ezentul vontatnak be a gazdasági czélok szolgálatába. Ilyen havasra Kárpátainkba alig akadnánk. A hegyvidéki pásztornép nemcsak hogy legázolt mindent, a mi legelhetőnek mutatkozott, hanem évszázadok óta zsarolja a hegyek fühozamát a nélkül, hogy a legcsekélyebbel is hozzájárult volna ezen gyeprengetegek fentartásához vagy épen javitáshoz a nélkül, hogy a kihasználás sikerének bármely módon és akár a legcsekélyebb mértékben való biztositását saját érdekéből bárcsak meg is kisérelte volna.
Ezért havasi legelőink kihasználásában az emberi értelem és kéz áldásos alakitásának nyomára sem akadni. Ezért szegény a hegyi lakó. És ezért nem játszhatott eddig komolyan figyelemreméltó szerepet állattenyésztésünk fejlesztésében a havasi legelő, vagyis az állattenyésztésnek ismert ama éltető ereje, melynek a szarvasmarhatenyésztés terén elért sikereiket a svájcziak jórészt köszönhetik és mely a legegyszerübb, de mégis a kultura keretébe beillesztett kihasználásával ugy ezen svájcziaknak, mint a bajor és osztrák alpesi gazdáknak a tisztességes megélhetést az általa elönyösen szolgált állattenyésztés és tejgazdaság révén mindenkor biztositotta. Hegyvidéki népünk különben sem állattenyésztő, hanem pásztor, kinek sejtelme sincs az általa lakott vidéknek az állattenyésztés és tejgazdaság révén való oly kamatoztatásáról, mely nemcsak mostoha sorsát irigylésreméltóvá varázsolhatná, hanem egyuttal az egész ország állattenyésztésének felvirágoztatására is kedvezően kihatna.
Ennélfogva a havasok kihasználásában a sikert biztositó kultura megteremtését a sik és dombvidék állattenyésztőinek beavatkozása kell, hogy siettesse annál is inkább, mert hazánk mezőgazdasági életében az állattenyésztésnek jutott a vezérlő szerep. Ennek betöltése körül több mint másfél millió kat. hold havasi legelőnek igénybevételét nem szabad halogatni. Az ország kitünő tenyészeteiben óriási képviselő tenyészanyag van. Ennek fentartása, egészségbeli edzése, ellentálló képességének fokozása, sokkal komolyabb és mélyebbre ható kérdés, mintsem hogy a havasi legelők bizonyos részének igénybevételével való sikeres megoldása nem érintené a tenyésztőket a legközelebbről. Sőt a hegyvidéki földmivelő népnek is érdeke, hogy a havasi kultura minél több helyen ekként bevonuljon és részére követésre méltó példát szolgáltasson.
A havasi legelők kihasználásánál azonban nem kevésbé fontos az, hogy az ország sik és dombvidékeinek községi legelői javittassanak s kivánatos, hogy mindazon községekben, hol közös legelők a tagositás alkalmával kihasitva nem lettek, ilyenek a kisbirtokosok tulajdonában levő állatállomány nyári eltartásának megkönnyitésére, valamint egészséges fejlődésének és edzésének érdekében lehetőleg létesittessenek és szükséges, hogy az elválasztott borjak felnevelésének megkönnyitése, sőt sok esetben annak lehetővé tétele végett könnyen megközelithető zárt legelőterületek (kifutók) berendeztessenek. Az ország állattenyésztésének fellendülése és virágzása szoros kapcsolatban van a községi közös legelőkkel, mert a kisgazdaosztály az állattenyésztést nagyobb mérvben csak ott karolhatja fel s ezzel behatóbban csakis ott foglalkozhatik, a hol elegendő és jó karban tartott közös legelő van. A mezőgazdasággal foglalkozó kisbirtokososztály, hogy kisebb birtokának hozamát emelhesse, a talajminőséget javithassa s gazdaságát belterjesebben kezelhesse, az állattenyésztésnek fokozottabb mértékben való felkarolására van utalva.
Oly kiterjedésü földbirtokkal azonban, melyen állatállományát legeltethetné, a legtöbb esetben nem rendelkezik. Ennélfogva és mert szórványos kivételektől eltekintve elegendő takarmánynyal nem rendelkezik, jóformán egyedül a közös legelő az, melyen a kisgazda állatállományát az év azon szakában, midőn egész háza népével a külső mezei munkákkal van elfoglalva, kellő felügyelet mellett tarthatja és csakis a zárt legelőterületek (kifutók) szolgáltathatnak ahhoz kedvező alkalmat, hogy ugyancsak a nyári időszakban a zsengekoru növendékállatok a sötét, meleg és bűzös istállók helyett, hol egyébként zárva vannak, a szabadban tölthessék a napközi időt.
