A fő- és székváros háztartása a legutóbbi időkben számos körülmény hatása alatt kedvezőtlen helyzetbe jutott. Ennek a helyzetnek az orvoslása végett a fő- és székváros közönsége a kormányhoz fordult és a fő- és székvárosi állami rendőrség költségeihez az 1881. évi XXI. törvénycikk 53. §-a szerint fizetendő járulék, u. n. rendőrségi kvóta, teljes elengedését, a magasabb foku iskolák fentartási költségeinek a megtéritését, a népiskolai segélynek egy millió koronára való felemelését, az italmérési jövedék tiszta jövedelméből való részesedésének egy millió koronával való emelését és végül az állami adó alul mentes égetett szeszes folyadékok után járó városi fogyasztási adó megtéritési összegének a felemelését kérte. A főváros számitása szerint ezeknek a kérelmeknek a teljesitése kereken mintegy öt millió koronát jelentene.
Habár a kormány a fő- és székváros most ismertetett kivánságait teljesithetőknek nem tartja, részben a teljesitéssel az államra háruló uj teher méretei, részben főleg és azért, mert a kivánságok belső jogosultságát is jórészt el nem ismerheti: a fő- és székváros közintézményeinek sajátos fejlődése és e fejlődés által alkotott pénzügyi helyzet elől nem hunyhat szemet és kötelességének ismeri az általa indokolhatónak vélt határokon belül megtenni azt, a mit a valódi szükséglet és a méltányosság alapján a közvetlen gondozására bizott érdekek elhanyagolása nélkül megtehet. Tény az, hogy a fővárosnak annál a központositásnál fogva, a melyet majdnem összes társadalmi, gazdasági, kulturális és közigazgatási intézményeink és szerveink fejlődése az utóbbi évtizedekben mutat, ugy az átruházott, mint saját autonom hatáskörébe eső tevékenysége oly arányokat öltött és ezzel a városi háztartás kiadási része annyira emelkedett, hogy e kiadások jelentékeny részét nem lehet helyi jellegünek tekinteni.
Nem vitatható, hogy a fő- és székváros háztartási viszonyainak rendezett volta az ország közhitelének megitélésénél is számot tevő tényező. Tény végül az is, hogy ha az állam a fő- és székváros háztartása érdekében nem teszi meg azt, a mit tényleg a fönnebbi szempontok mérlegelésével megtehet, a város kénytelen-kelletlen oly adóztatási intézkedésekhez fog nyulni, a mely intézkedések az állami adóforrások lehető konzerválása szempontjából az államra nézve nem közömbösek.
A kormány ezeken az elveken elindulva először is megállapitandónak vélte a tényleges szükségleteket, másodszor birálata tárgyává teendőnek tartotta azt, melyek azok az ügycsoportok, a melyeknél a segélynyujtás indokoltnak mondható. A fő- és székváros költségvetése a tanács pénzügyi és gazdasági ügyosztályainak jelentése szerint 1907-re 2 millió koronát meghaladó hiánynyal zárul, a mi mellett egyes, a közel jövőben megoldható feladatok megoldásából keletkező többkiadás még nem szerepel. Az egész hiánynak megszüntetésére és a még megoldható feladatok czéljaira szolgáló szükséglet előteremtésére az állam nem lehet hivatva. Nemcsak a jövő szükséglet méreteire való tekintettel, nemcsak azért, mert a városi pénzügyi kezelés saját segédeszközökkel s rendelkezik, hanem főleg azért is, mert az állam a fő- és székváros fejlesztése érdekében nem egy intézkedést tervez és tényleg végre is hajt, a mely a fővárosi gazdasági viszonyok főllendülésére és ezzel a város bevételeinek természetes fejlődésére közvetve határozottan emelő hatással lesz.
Mindezeknek az általános szempontoknak a mérlegelése alapján a kormány nem szoritkozhatott arra, hogy a főváros által felvállalt kötelezettségek leszállitása, vagy egyenes segélynyujtása által segitsen a főváros háztartási viszonyain, hanem a főváros fejlesztése által kivánja azt a gazdasági alapot megteremteni, a mely a fokozottabb teherviselési képességet is magában rejti. Ezt az álláspontot kellett a kormánynak elfoglalni annyival inkább, mert a főváros fejlesztésével járó munkálatok az ipar nagyobb mérvü elfoglaltságát s széles társadalmi rétegek keresetképességét hivatvák azonnal elősegiteni.
A fejlesztés szépészeti és egészségügyi irányainak megóvása mellett a gazdasági irány volt a döntő ennek a javaslatnak előkészitésénél. Ez inditott arra, hogy az ipari és kereskedelmi érdekek elősegitése végett a főváros legélénkebb ipari góczpontjait, a Váczi-ut környékét és az óbudai részeket egy ujabb hiddal javasoljuk összekötni s a jobboldalon az óbudai Pacsirtamező utczáig, a baloldalon pedig a Váczi-utig terjedőleg egy hosszabb vonalon javasoljuk a szabályozást az avval járó csatornázással együtt végrehajtatni. Az uj hid, mely a Margitsziget felső végét is érintené, nemcsak forgalmi igényeket fog kielégiteni, hanem lényegesen hozzá fog járulni a tulterhelt Margithid forgalmi viszonyainak megkönnyitéséhez. Főelőnye azonban a szabályozással kapcsolatosan az leend, hogy a munkás- és a lakásviszonyok jobbitása leend következése.
A főváros fejlődésére ónsulyként nehezülő két bajnak minden lehető módon elejét kell vennünk. Az egyik az élelmiszerek mód nélküli magas ára, mely a fővárost és kormányt külön folytatott tárgyalások meginditására s a piaczi viszonyok rendezésének előkészitésére inditotta, a másik a lakbéreknek folytonos emelkedése. A főváros fejlődésének tanulságai azt igazolják, hogy a főváros külterjes fejlesztése csökkentőleg hatott a lakbérek emelkedésére. A nagy-körutnak, a Lipót-köruti s utóbb a Ferencz-köruti résznek kiépitése nemcsak mérséklő hatással volt a beljebb eső városrészekben mutatkozó lakásdrágulásra, hanem miután az azokon épült uj házak a modern igényeknek minden tekintetben megfeleltek, a beljebb eső részben fekvő házak ujjáépitésére vagy legalább modern átalakitására is inditó okul szolgáltak.
E nagyobb vonalak kiépitésének befejezése karöltve az utóbbi időben beállott épitési pangással odavezetett, hogy a legutóbbi időben szerfeletti lakásdrágulást idézett elő, ugy hogy szocziális szempontok teszik elodázhatatlanná az emelkedő tendenczia megakasztását. Ennek egyik eszköze a módjával eszközölt külterjes fejlesztés; a külterjes fejlesztés addig a határig, amely határig menve nem fog okozni a városnak elviselhetetlen ujabb terheket s nem fog a beljebb eső részek fejlődésének rovására esni. E végből javasoljuk az épitési kedv elősegitése végett a 11. §-ban részletezett adómentességi kedvezmények megadását, továbbá e végből javasoljuk azokat az ujabb szabályozási vonalakat, melyek egyfelől az Attila-körut és környékének szabályozásából, másfelől az óbudai részekben a hidfeljáróval kapcsolatos s a Pacsirtamező-utczáig terjedő szabályozásból, a baloldali részen pedig a Váczi-utig terjedő szabályozásból állanak.
Az Attila-körut és környékének szabályozása oly vonalon hajtatik végre, amelynek mindkét részén a szabályozás már be van fejezve, a többi szabályozási vonalakon pedig a főcsatornák kiépitését is a szabályozás körébe vontuk. Az a jelenség, hogy az óbudai telekárak s lakbérek messze mögötte maradnak a baloldali rész hasonló távolságu kültelki helyeinek telekárai és lakbérei mögött, azt mutatja, hogy a hid létesitése a forgalmi igények kielégitésén kivül kétségtelenül a lakásviszonyok javitásának s különösen a munkásosztály immár elviselhetetlen lakbérviszonyainak javitására is lényeges befolyással leend.
A szépészeti és egészségügyi szempontokon kivül ugyancsak gazdasági szempontok inditottak a Sáros- és Rudas-fürdők kiépitésének s a Margit sziget megszerzésének javaslatba hozatalára. Az az óriási kincs, mely fővárosunk páratlan hőforrásaiban rejlik, s ma ugyszólván csak a helyi igények kielégitésére szoritkozik, oly parlagon heverő tőkét képvisel, a melyet gyümölcsözővé tenni s a főváros fejlődése és erőforrásainak nevelése érdekében hasznositani elsőrendü gazdasági feladatot képez.
Már az 1894-ben a főváros fejlesztése érdekében tett intézkedések alkalmával tervbe volt véve, hogy a Sáros-fürdő avval a kötelezettséggel adassék át a fővárosnak, hogy a Sáros- és Rudas-fürdőket korszerüen épitse ki. Ezt az eszmét kivánja most megvalósitani a javaslat. A végrehajtás során lesz helyén az eszmének oly testet adni, hogy az ne meddő befektetés legyen, necsak a helyi igényeket kielégitő fürdők létesüljenek, hanem hogy kapcsolatosan a többi fürdőkkel rendszeres intézményszerü gyógykezeléssel oly nagyobbszabásu fürdőintézetek keletkezzenek, amelyek a fővárost az elsőrendü fürdők sorába emelik.
Lényegesen elősegiti ennek az eszmének megvalósitását a Margitszigetnek s az azon levő gyógyfürdőknek megszerzése is. Nagyobb nyilvános parkokban szükölködő fővárosunk szépészeti és egészségügyi viszonyai már magukban véve kivánatossá teszik, hogy a város két része között elterülő s könnyen hozzáférhető Margitsziget közkertképen maradandóan biztosittassék s eleje vétessék annak, hogy az ettől a közczéltól elvonassék. A Margit-szigetnek mint köztulajdonnak megszerzése régi vágyódást képez. 1894-ben 7 millió koronáért lett az a fővárosnak felajánlva, ez az ajánlat azonban visszavonatott. Az azóta eszközölt beruházások, jelesül a Margit-hiddal való összeköttetés létesitése, a körtöltés, a sziget több részén eszközölt feltöltések, a felső épületek felemelése, a felső fürdő- és töltőház épitése és berendezése, a munkásház és üvegházak épitése, a villamvilágitás berendezése, az alsó kávéház és sporttelepek épitése és berendezése és más apróbb berendezések és felszerelések időközi kamatok nélkül öt millió koronát igényeltek, ugy, hogy a Margitsziget azokkal a tartozékokkal, berendezésekkel és felszerelésekkel együtt, a melyek fővárosi pénzalap s illetőleg az állam tulajdonába jutnának, 12 millió koronára értékelhető.
Ha a Margitszigetbe 1867. óta tényleg beruházott tőkék összege alapján ejtetnék meg az értékelés az érték messze nagyobb összeget eredményezne. A 11 millió koronányi értéket tehát megnyugvással vélte a kormány alapul vehetni, nem csak azért, mert az bőven fedezve van a sziget értéke s az abba eszközölt beruházások által, hanem másfelől azért is, mert a megszerzés módja olyan, hogy a fővárosi pénzalap és az államkincstár külön megterhelése nélkül válik lehetővé a megszerzés s oly szükségletek elégittetnek ki, a melyek kielégitése, ha más módon történnék a kielégités, kétségtelenül tetemes és nehezebben elviselhető áldozatokat igényelne. A kormány a Margit-szigetnek közcélokra való megszerzését a növénykert létesitésének kérdésével hozta kapcsolatba. Jelenlegi növénykertünk az egyetemi kórodai épitkezésekre használtatott fel, illetőleg fog e czélra közelebb felhasználtatni, ugy, hogy kereken csak 7500 négyszögölet tesz az a terület, mely fennmarad.
Ez a terület növénykerti czélokra nem elégséges, s e czélra azért sem használható, mert az csoportositott kórodák kerti czéljaira és fejlesztési területére tartandó fenn. Ez indokokból már a korábbi kormányok kisérleteket tettek a tekintetben, hogy egy uj növénykert telepittessék. A kisérletek azt mutatták, hogy magának a teleknek megszerzése milliókba kerülne, betelepitése és felszerelése pedig oly hosszu időt venne igénybe, hogy évek során át nélkülöznünk kellene a gyakorlatilag is használható növénykertet. A könnyen hozzáférhető Margit-sziget s különösen annak üvegházakkal is ellátott középső része alkalmas területül kinálkozik arra, hogy a mai növénykert üvegházainak áttelepitésével viszonylag kis költséggel azonnal megoldjuk a kérdést.
Miután kereken 36.000 négyszögölnyi terület hasittatnék ki a sziget középső részén a növénykert czéljaira s menne át az állam tulajdonába, mig a sziget többi része a fővárosi pénzalap tulajdonává válnék, a szigetért válnék, a szigetért adandó ellenszolgáltatást akként oldjuk meg, hogy a cserébe adandó hat millió korona értékü telekből 2.100,599 korona értékü telket az állam a saját tulajdonát képező telekből, 3.899,401 korona értékü telket pedig a fővárosi pénzalap adna át saját telkeiből, mig a készpénzben fizetendő 5 millió korona a sziget saját jövedelmeiből törlesztetnék.
Az előadott gazdasági jellegü intézkedéseken kivül a főváros háztartási viszonyainak rendezését két szempontból véljük az állam részéről elősegitendőnek. Először a főváros által a rendőrség költségeihez fizetett hozzájárulás leszállitása által s másodszor az italmérési engedélyekből fizetett italmérési illetékek átengedése által. A fővárosi rendőrség a helyi és közrendőri teendőkön kivül főleg oly államrendőri teendőkkel van terhelve, a melyek messze tulterjedve a helyi jelentőségen, országos, sőt internaczionális jellegüek. A méltányosság követeli azért, hogy a rendőrségi költségeknek evvel a részével a főváros ne terheltessék. Másrészt az is kétségtelen, hogy a közvetett adókból eredő fővárosi adójövedelem a fogyasztási adók ujabb rendezése által fejlődésében több tekintetben meg lett akasztva. A méltányosság igényeinek minden tekintetben megfelelőleg alig lehetne e kérdést rendezi azon az uton, hogy minden bevételi ágazatnál adjuk meg ennek az elmaradt haszonnak ellenértékét s azért leghelyesebbnek véljük, ha az italmérési illetékekből eredő egész bevételt engedjük át az elmaradt hasznokkal kétségtelenül felérő ellenértékképen.
A 9. §-ban 800,000 koronára javasoljuk leszállitani azt az évi járulékot, a melylyel a főváros az állami rendőrség költségeihez járul. Midőn az 1881. évi XXI. törvénycikk alapján a rendőrség Budapesten államosittatott, a fővárosnak hozzájárulását az idézett törvény 53. §-a akkép szabályozta, hogy a főváros évi járuléka álljon abból az összegből, mint a mennyit a főváros akkor rendőri járulék czimén a törvény életbeléptéig tényleg fizetett, és hogy ez az összeg addig fel nem emelhető, mig a szükséglet annyira szaporodni nem fog, hogy az állam is ugyanannyit fizet, mint a főváros. Ezen időpont beálltával a további költségtöbblet a főváros és az állam egyenlő részben viseli. Az eredeti költségjárulék 509,758 K volt és ennyi maradt is 1887-ig. Ettől az évtől kezdve a járulék emelkedik és 1907-re a belügyi tárcza költségviselésében 2.372,279 koronával van bevételkép előirányozva.
Igaz, hogy az államositás óta a személyzet megháromszorozódott és közbeesik több illetményjavitás is. Mindazonáltal a fővárosnak ezen a czimen való megterheltetését tulságosnak tartom. Támpontot nyerek ebbeli vélekedésemben arra, hogy Bécs városának hozzájárulása évi 1.050,000 K átalánynyal van megállapitva. Ugyanazért azt javaslom, hogy a rendőrségi járulék kerek összegben 800,000 K-val, vagyis annyival állapittassék meg, mint a mennyit a fő- és székváros a rendőrség államositása idejében fizetett. A rendőrségi járulék befizetése tekintetében az az eljárás divott, hogy a főváros havonta 96.000 K-t fizetett az állampénztárba. A törvény alapján ezenfelül fizetendő összeget a főváros csak a zárszámadások elkészülte után egyenlitse ki. Ebből az a helyzet állott elő, hogy a főváros a maga költségvetésében mindig a két évvel korábbi időre eső rendőrségi kvótának a fedezéséről gondoskodott.
A főváros, pénzügyi helyzetére és arra való tekintettel, hogy a rendőrségi kvótának leszállitását már évekkel ezelőtt kérte, a költségvetéseiben még nem fedezett 1905. és 1906. évi járulékainak elengedését javaslom, melyek összege kereken 1.840,000 koronára tehető. Ezzel a könnyitéssel azonban a kormány a javasolható könnyitéseket nem véli kimeritetteknek. Habár a fő- és székvárosnak a fogyasztási és italadók ujabb törvényhozási szabályozása miatt több izben tett panaszait jogosultaknak nem ismerhetem el, a fő- és székváros szükségleteire való méltányos tekintettel azt javaslom, hogy az italmérési illeték czimén 1907-től kezdve a fő- és székváros területén tényleg beszedett összegeket évente a fő- és székvárosnak átengedhessem.
Ennek az ezidőszerint kereken 600,000 K-t tevő, de emelkedő irányzatot mutat bevételnek az átengedése a pénzügyi hatóságnak az italmérési jövedékről szóló törvényben és szabályokban megállapitott jogkörét nem befolyásolhatja, a miért is, nemkülönben azért, hogy minden munkaszaporitás és netáni felszólalásnak elejét vegyük, kimondandónak tartom, hogy az átengedés elszámolási kötelezettséget az állam részére nem állapit meg és a pénzügyi hatóságnak az évi összegek megállapitására vonatkozó intézkedése birálat tárgyává a fő- és székváros részéről nem tehető. Az előlegnyujtásra való felhatalmazás annak a természetszerü következménye, hogy a javaslat szerint a fő- és székvárosnak átengedendő összeg végleges megállapitása csak a tárgyévet követő évben történhetik.
