Az 1906. évi III. tc. 1. §-a felhatalmazta a kormányt, hogy a külállamokkal való kereskedelmi viszonyok ideiglenes szabályozása czéljából a szükséghez képest átmeneti rendelkezéseket tehessen, ideiglenes megállapodásokat létesithessen, oly időbeli megszoritással azonban, hogy ezeket rendeleti uton legkésőbb 1906. deczember hó 31-éig terjedő hatálylyal léptethesse életbe. Miután a külállamokkal való kereskedelempolitikai viszonyaink ezen időpontig végleges alapon rendezhetők nem voltak, a szóban forgó felhatalmazásnak immár két izbeni meghosszabbitására volt szükség.
Az elsőt az 1906. évi XXI. tc. az 1907. év végéig, a másodikat az 1907. évi LVI. tc. az 1908. év végéig adta meg. Az 1906. évi III. tc. megalkotása óta kereskedelmi szerződést csak egy külállammal: Szerbiával kötöttünk, mely azonban ez idő szerint szintén csak az 1907. évi LVI. tc. által nyert felhatalmazás alapján van ideiglenesen életbe léptetve, miután a vonatkozó szerződés mostanig sem Magyarországon, sem Ausztriában alkotmányos elintézést nem nyerhetett. Szerződéskötésre egyáltalán nem kerül még a sor Rumániában, Bulgáriában. Montenegróban, Spanyolországgal és Portugáliával és nehány tengerentuli állammal, (pl. Mexicóval) miért is még az 1909. év folyamán is szüksége lesz a kormánynak egy oly irányu felhatalmazásra, hogy a külállamok egyikével, vagy másikával szemben a felmerülő tényleges helyzet követelményeinek megfelelően esetről-esetre ideiglenes és átmeneti intézkedéseket foganatosithasson.
Az ideiglenes és átmeneti intézkedések alatt az oly módozatok is értendők, midőn netán a végleges formájunak és tartalmunak szánt hosszabb lejárati határidejü szerződést a kormány - tekintve, hogy a szerződés vivmányainak élvezetét közgazdasági tekintetekből kár volna késleltetni - a törvénybe czikkelyezéshez szükséges alkotmányos tárgyalás s a ratificatió megejthetéséig egyelőre provisorium gyanánt lépteti életbe. Ez az eljárás annál inkább fedve van az eddigi (fentebb emlitett) felhatalmazási törvények valódi szelleme által, mert hiszen az intentio más nem is lehet, mint hogy az országnak netán megszerzendő közgazdasági előnyök mihamarább aktiváltassanak a nélkül, hogy a törvényhozásnak a fontosabb s hosszabb tartamu szerződések beczikkelyezése iránti döntő elhatározása csorbát szenvedjen. De különben is véglegeseknek szánt szerződéseknek - a maguk teljes anyagi tartama szerinti - ideiglenes életbeléptetése mindenha nagyon könnyen forma szerint is külön „ideiglenes nemzetközi megállapodásba” lenne öltöztethető.
Habár a szerb szerződés ideiglenes életbeléptetése alkalmával is a provisorium szerződési formáját, mint feleslegest, mellőztük volt, - lényegileg véve a szerződésnek ilyetén kölcsönös egyetértéssel való ideiglenes aktiválása mégis csak „ideiglenes megállapodás” volt. Megjegyzem egyébként, hogy mivel épen a szerb szerződés a megerősitő okmányok kicserélésének végső időpontjául 1908. évi deczember hó 31-ik napját veszi kilátásba, kérdéses, hogy ezen határideig a ratificatio megejthető lesz-e, tehát a kormány 1909. évi január hó 1-én esetleg még Szerbiával szemben is ideiglenes és átmeneti rendelkezésekhez lesz kénytelen nyulni.
De Bulgáriával és Montenegróval szemben is a de facte legnagyobb kedvezményü elbánásunk is csak folyó év végéig van kormányrendeletileg szabályozva. Tehát már 1909. évi január elsején beáll szüksége annak, hogy - noha addigra Bulgáriával szerződést nem köthetünk - a fontos bulgár piaczi kivitelünk érdekében, illetőleg a végből, hogy mi is viszont ottan a legnagyobb kedvezményt egyelőre tovább élvezhessük, mi ujabb kormányrendelettel szintén prolongáljuk a legnagyobb kedvezmény szerinti elbánást.
Oly végből tehát, hogy a kormány addig, mig a törvényhozásunk fentebb emlitett többrendbeli végleges szerződéseket bemutathatja, a fentebb fejtegetett átmeneti és ideiglenes rendelkezéseket a közérdek kivánalmai szerint megtehesse, az itt beterjesztett törvényjavaslat az eddigi felhatalmazásnak 1909. év végéig való meghosszabbitását czélozza.
