A főudvarnagyi biráskodásról egyik hivatali elődöm, dr. Plósz Sándor 1904. évi márczius hó 2-án már terjesztett elő törvényjavaslatot, a mely azonban nem került országgyülési tárgyalásra. Ezt a törvényjavaslatot több pontjában lényegesen átdolgozva, ujból benyujtom és indokolásul a következőket van szerencsém előadni:
Ő Felségének főudvarnagyi hivatala nálunk is gyakoról birói hatóságot. A magyar törvényhozás a főudvarnagyi hivatalnak Magyarországra is kiterjedő hatóságát egyes rendelkezésekkel ismételten elismerte. Igy az 1868:LIV. tc. 272 §-a akképen rendelkezik, hogy acsászári és királyi udvarnál levő idegen követeknek s ezen követségekhez tartozó egyéneknek a főudvarnagyi hivatal utján eszközöltetik minden kézbesités. Az 1881:LX. tc. 33. §-a szerint pedig a királyi palotában és általában a királyi udvari épületekben és a területekenkivüliség jogát élvezők lakásán végrehajtási cselekmények csak a főudvarnagyi hivatal kiküldöttje vagy az általa megkeresett birói közeg által teljesithetők. Ezekben a rendelkezésekben annak törvényhozási elismerése rejlik, hogy a királyi ház tagjai és a területenkivüliséget élvezők a rendes biróságok hatóságának nincsenek úgy, mint mások, alávetve.
Határozottan elismerte a főudvarnagyi hivatal birói hatóságát a magyar biróságok állandó gyakorlata. Igazolják ezt a következő felsőbirósági határozatok: a kir. curiának mint volt semmitőszéknek 1874. évi február hó 20-án 1117. szám alatt (Dt. XI. folyam 35. szám. sz.) és 1878. évi deczember 28-án 26,281. szám alatt (Dt. XXII. folyam 4. sz.), továbbá a kir. curiának 1893. évi február hó 10-én 11,857/1892. sz alatt (Dt. újfolyam XXXV. kötet 7. sz.), valamint 1899. évi szetember 22-én 664. sz alatt (Márkus:X. köt. 16,694. sz.) és 1902. évi január hó 8-án 1541/1901. szám alatt (Grill Döntvénytár VI. köt. 333. sz. 116. I.) hozott határozatai. A magyar birói gyakorlat, a mint az idézett határozatok tanusitják, arra támaszkodik, hogy a főudvarnagyi hivatal birói hatósága az 1868:LIV. tc. életbelépte előtt tényleg gyakorlatban volt és hogy ezt a hatóságot sem az 1868:LIV. tc. sem az ezt életbeléptető 1869. évi márczius hó 30-án (R. T. 41. sz.) kelt igazságügyminiszteri rendelet meg nem szüntette. A mi Fiume városát és kerületét, valamint Horvát-Szlavonországokat illeti, ott az 1853. évi február hó 16-án (B. T. L. 30. sz.) kelt patens V. czikke, mely a főudvarnagyi hivatal birói hatóságát fenntartotta, most is hatályban van.
Habár a főudvarnagyi hivatal birói hatósága a magyar állam egyes részeiben tételes jogszabálynál fogva fennáll, egyéb területen pedig a birói gyakorlat, esetről-esetre hozott határozatokkal, fennállónak ismeri el: annyi tagadhatatlan, hogy a főudvarnagyi hivatalnak, mint biróságnak maui szervezete és eljárása nem felel meg a magyar közjog követelményeinek. Ez idő szerint a főudvarnagyi hivatal peres ügyekben testületi biróság gyanánt jár el. A birói tanács a főudvarnagyio hivatal irodaigazgatójának vagy birói helyettesének elnöklete alatt a bécsi elsőfolyamodású törvényszékek négy birájából alakul, a kiket Ő Felsége nevez ki előadkul és szavazókul. A fellebvitel a főudvarnagyi hivatal, mint biróság határozatai ellen másodfokban a bécsi országos főtörvényszékhez, harmadfokban a bécsi legfőbb itélőszékhez történik. Ugy a főudvarnagyi hivatal, mint fellebviteli biróságai tisztán osztrák eljárási szabályokat alkalmaznak.
A mint ez az ismertetés mutatja, a főudvarnagyi hivatal, mint biróság mai szervezete és eljárása mellett egyáltalában nem jut kifejezésre az, hogy a magyar szent korona országaiban és eljárása mellett egyáltalán nem jut kifejezésre az, hogy a magyar korona országaiban a főudvarnagyi biráskodás csak a magyar király birói hatalmának lehet kifolyása. A főudvarnagyi biráskodás reformjára megfelelő alkalom gyanánt kinálkozik, sőt azt halaszthatatlanná is teszi az az átalakulás, a mely előtt most a polgári perjogunk áll. A képviselőház igazságügyi bizotsága a polgári perrendtartásról szóló 1902. évi törvényjavaslat tárgyában tett és az 1903. évi julius hó 28-án benyujtott jelentésében a 9. §-nak kapcsán kifejezést adott annak a várakozásnak, hogy a perrendtartásra vonatkozó életbeléptetési törvény a főudvarnagyi hivatal biráskodásának kérdésében is rendelkezést fog tartalmazni.
A mai napon előterjesztett törvényjavaslat megfelel ennek a várakozásnak s attól csak annyiban tér el, hogy a főudvarnagyi biráskodás rendezést külön javaslatba foglalja. Indokolja ezt nemcsak az, hogy a főudvarnagyi biráskodás kérdését Horvát-Szlavonországokra is kiterjedő törvényben kell megoldani, de indokolja a külön törvényjavaslat előterjesztését a tárgy jelentősége és intézményszerü szabályozásának szüksége is. A törvényjavaslat a főudvarnagyi biráskodás alá tartozó magyarországi peres ügyekre nézve, a magyar király birói hatalmának fentemlitett kizárolagosságából kiindulva, magyar főudvarnagyi biróságot tervez, magyar birói szervezettel, a magyarországi ügyekre vonatkozó hatáskörrel, magyar fellebviteli forumokkal és magyar szabályokkal. Rendezi továbbá a törvényjavaslat a királyi ház tagjainak bizonyos peres ügyeiben a király személyes biráskodást, valamint a nem peres ügyek intézését is. A királyság intézményének egyenes következménye, hogy a királyi ház tagjainak megkülönböztetett jogi állása legyen. Ez a megkülönböztetett jogi állás más intézményekben is nyilvánul, igy a nagyobb rangban, a fokozott büntetőjogi védelemben stb.
A nagyobb ranggal, a magasabb állással van összefüggésben az is, hogy a királyi ház tagjainak külön birósága legyen. A reform nem mozoghatott tehát abban az irányban, hogy a törvényhozásnak egyes intézkedéseivel és az állandó birói gyakorlattal elismert főudvarnagyi biráskodást megszüntesse, hanem a törvényjavaslatnak arra kellett törekednie, hogy ezt a biráskodást a magyar közjog követelményeivel egybehangzó módon szabályozza. A mi ezt az utóbbi szempontot illeti, a törvényjavaslatnak fentebb jelzett főbb vonásai mellett utalhatok arra, hogy - a mint ismeretes - a magyar királynak, kit elvben az egész birói hatalom megillet, régebben is megvolt a személyes birói hatósága, a melyet közvetlenül gyakorlat és e mellett megvolt az a birósága, a mely ő vele szorosabb kapcsolatban állott, mint más biróság s a melyben a király személye inkább jelenlevőnek tartatott mint más biróságnál. Lényegébenn ezt tartja szem előtt a jelen törvényjavaslat, midőn a királyi ház tagjainak bizonyos peres ügyeire megállapitja a király személyes biráskodását és midőn a királyi ház tagjainak más peres ügyeire oly biróságot állit fel, mely a király személyével szorosabb kapcsolatban van, mint más egyéb biróság.
Hogy ez a külön biróság teljesen független legyen, annak biztositéka abban van, hogy a birói függetlenség minden attributumával rendelkező birákból fog állani, valamint abban, hogy másod- és harmadfokon teljesen beleolvad a birói szervezetbe. A törvényjavaslat számol az általános forgalom érdekeivel is, a mennyiben a főudvarnagyi biráskodás alá tartozó személyek gazdasági vállalataiból származó pereket a rendes biróságok elé utalja és igy az utóbbiak hatáskörét a mai állapottal szemben jelentékeny mértékben kiterjeszti.
A törvényjavaslat szerint tervezett főudvarnagyi biróság, de független és magyar. A magyar főudvarnagyi biróság az 1. § első bekezdése értelmében az elnökkel együtt hármas tanácsban határoz, a mi megfelel a törvényszéki tanácsokra nézve az 1881:LIX tc. 3. §-ában (1908:X. tc. 1. §) és a polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslat 55. §-ában foglalt általános szabálynak. Az 1. § második és harmadik bekezdése a magyar főudvarnagyi biróság birói szervezetét állapitja meg, Tekintettel a magyar biróság hatásköréhez utalt ügyek természetére, az 1. § második bekezdése szerint e biróság elnöke a főudvarnagyi hivatal személyzetének létszámába tartozik. Az állami szempontoknak az 1. § második bekezdése azzal a rendelkezéssel tesz eleget, hogy az elnököt Ő Felsége a király a magyar királyi ministerium meghallgatása után nevez ki és hogy az elnöknek a magyar szent korona országaiban fennálló szabályok szerint a birói hivatal viselésére képesitett magyar állampolgárnak kell lennie.
Ehhez járul, hogy a 2. § az elnök részére is biztositja a magyar birói fügetlenség összes garancziáját. A mi a nagyar főudvarnagyi biróság két ülnökét illeti, őket, valamint két helyettesüket az 1. § harmadik bekezdése szerint a magyar szentkorona országaiban müködő törvényszékek birái közül ebbeli hivatali alkalmazásuk tartamára a magyar királyi ministerium előterjesztésére Ő Felsége a király nevezi ki az elnök helyetteséül az egyik ülnököt. Ugy az elnök minősitésének meghatározásánál, mint pedig azoknak a biróságoknak megjelölésénél, a melyeknek köréből az ülnököt és helyetteseik kinevezhetők, figyelemmel van a törvényjavaslat Horvát-Szlavonországokra is, mert a főudvarnagyi biráskodás az 1868:XXX. tc. 69. §-ánál fogva Magyarországnak Horvát-Szlavonországokkal közös ügye. Minthogy ovábbá ezekre a közös ügyekre nézve az idézett törvénycikk 43. §-a értelmében a végrehajtó hatalmat Horvát-Szlavonországokban is a Budapesten székelő központi kormány gyakoroloja, ennélfogva a magyar főudvarnagyi biróság birói állásainak betöltésére vonatkozó javaslatok megtételét az 1. § a központi magyar kormányra ruházza, mint a mely központi kormány egészének kebelében a társországok érdekeit a horvát-szlavon-dalmát minister képviseli (1868:XXX. tc. 44. §).
A magyar főudvarnagyi biróságnál a jegyzői és a kezelői munka ellátásáról is kell gondoskodni. E kivánalomnak az 1. § negyedik bekezdése azzal a rendelkezéssel vél legczélszerübben megfelelni, hogy az emlitett munkát a főudvarnagyi hivatal személyzete végzi Budapesten. A törvényjavaslat a magyar főudvarnagyi biróságnak magyar állami jellegét hangsulyozza, midőn az 1. § ötödik, hatodik és hetedik bekezdésében kimondja, hogy a magyar főudvarnagyi biróság Ő Felsége a király nevében itél és hogy pecsétje a magyar szent korona országainak egyesitett czimre ezzel a körirattal: „Magyar főudvarnagyi biróság Budapesten”. A magyar főudvarnagyi biráskodásnak, mint magyar állami intézménynek szervezetét betetőzi az 1. § utolsó bekezdése, mely szerint a magyar főudvarnagyi biróság fellebviteli biróságai: a budapesti kir. itélőtábla és a kir. curia. Ezzel egyszersmind a törvényjavaslat a főudvarnagyi biróságot az általános birósági szervezetbe is beilleszti.
A 2. § fölvételét különösen az teszi szükségessé, hogy a magyar főudvarnagyi biróság elnöke a főudvarnagyi hivatal személyzetének létszámába fog tartozni, de egyszersmind biró is lesz és igy elkerülhetetlen, hogy birói állásból folyó szolgálati és egyéb viszonyai szabályozást nyerjenek. Rendezve vannak ezek a viszonyok a 2. §-ban az ülnökökre és helyetteseikre nézve is.
A 3. § meghatározza azoknak a személyeknek a körét, akikre a magyar főudvarnagyi biróság birói hatósága kiterjed. Ide tartoznak első sorban a királyi ház tagjai. Ők azok, a kiknek részére az a kivételes biróság ulajdonképen rendelve van. A mult században külön legfelsőbb intézkedések kiterjesztették a főudvarnagyi hivatal birói hatóságát a királyi házhoz nem tartozó egyes személyekre vagy családokra is. Ezek a személyek többnyire olyanok kik a területenkivüliség jogához, a mennyiben a nemzetközi jog értelmében őket az amúgy is meg nem illeti, igen közel állottak, mert leginkább volt uralkodó-családok tagjai. Arrol van itt szó, hogy Ő Felsége által adományozott és jobbára hosszú idő óta élvezett privilégiumokat a magyar törvényhozás megerősitsen.
Ezzel egyszersmind ki van mondva, hogy jövőben hasonló privilégiumok csak a törvényhozás közremüködésével lesznek adományozhatók. Az emlitett törvénykezési kiváltságokra vonatkozó legfelsőbb intézkedések közül némelyek elhalálozások, házasságkötések stb. következtében egészen tárgytalanokká váltak, némelyek az illető családra nézve, habár a családfő elhunyt, még actualisak, némelyek pedig mitsem vesztettek actualis jellegükből.
A főudvarnagyi biráskodásnak ez idő szerint egészen vagy részben actualis kiváltságát Ő Felsége a következők részére engedélyezve volt, u. m.: Braganzi Dom Miguel herczeg részére, valamint a szülői házban tartozkodó kiskorú nem házas gyrmekei részére; Liechtestein uralkodó fejedelme, ugyszintén neje és a szülői házban tartozkodó kiskorú nem házas gyermekei részére; Liehstein Ferencz herczeg (az uralkodó Liechstein fejedelem fivére) részére, valamint házasságra lépése esetében neje s a szülő házban tartozkodó kiskorú gyermekei részére; Modena-Estei Mária Beatrix főhercegnő Don Juan de Bourbon herczeg neje (1906 márcz. 18.) részére, valamint fiai Károly és Alfonz részére; Pármai Illés herczeg, valamint neje; Született Mária Anna főherczegnő továbbá anyja; özvegy Pármai Mária Antónia herczegné, úgyszintén testvérei részére, még pedig fivérei részére saját személyüket illetően, nővérei részére férjhezmenetelükig; Szász-Coburg és Gothai Ágost herczeg (1881 julius 26.), valamint családja részére, Württemberg Fülöp herczeg és neje Mária erézia főherczegnő, valamint az e házasságból leszármazók részére.
A 3. § 3. pontja akképen intézkedik, hogy a magyar főudvarnagyi biróság birói hatósága kiterjed azokra a személyekre, a kik a nemzetközi jog értelmében területenkivüliséget élveznek, ha magukat a főudvarnagyi biráskodásnak alávetik. A nemzetközi jog értelmében területen kivüliséget élvező személyek ellen ugyanis azokban az ügyekben, a melyekre a területenkivüliség kiterjed, birói eljárást - önkéntes alávetés esetét kivéve - csak az emlitett személyek hazai birósága előtt lehet inditani. A törvényjavaslat nem zárja ki azt, hogy a területenkivüliséget élvező személyek magukat a magyar rendes biróságoknak önként alávethessék. Minthogy a magyar jogkereső közönségnek érdekében csak kivánatos, még kedvezmények árán is, elősegiteni azt, hogy a területenkivüliséget élvező személyek ellen egyébként is lehessen a magyar állam területén pert inditani, a törvényjavaslat, az ausztriai törvényhozással megegyezőleg, módot nyujt a területenkivüliséget élvező személyeknek, hogy a főudvarnagyi biráskodásnak is alávethessék magukat.
A magyar állam területén a nemzetköüzi jog értelmében a területenkivüliséget élveznek az idegen államfők és kiséretük (vagyis családjuknak és egyéb kiséretüknek tagjai), továbbá azok a diplomácziai tisztviselők (agents diplomatiques), kik, a menynyiben az alábbi 1., 2. vagy 3. osztályba tartoznak Ő Felségénél, a mennyiben pedig a 4. osztályba tartoznak, a közös külügyministernél akkreditálva vannak. A diplomácziai tisztviselők osztályozása a bécsi koongresszus alkalmával 1815. évi márczius hó 19-én megállapitott szabályzat és az 1818. évi november hó 21-én Achenben kelt jegyzőkönyv szerint a következő: 1. a nagykövetek (ambassadeurs), valamint a pápai legátusok és nuncziusok; 2. a követek, a kiket rendkivüli követeknek és meghatalmazott ministereknek is neveznek (envoyés extraordinaires et ministres plénipotentiaires); a pápa internuntisok velük egy sorban állanak; 3. a ministerresidensek (ministres résidents); 4. a diplomácziai ügyvivők (charges d’ affiaires). A területenkivüliség a diplomácziai missió vezetőjén kivül kiterjed: a) családjának vele lakó tagjaira; b) a missió tagjaira, a katonai és müszaki attachékat is ideértve, ugyszintén mindezen személyek családjának velük lakó tagjaira; c) a missióhoz tartozó egyéb hivatali személyzet tagjaira, ugymint titkárokra, irodatisztekre, lelkészekre, orvosokra: d) a szolgaszemélyzetnek tagjaira.
Ama kérdés eldöntésénél, hogy valakit a terülenkivüliség megillet-e, bizonyos szerepet játszik az is, vajjon az a személy, kiről szó van, a diplomácziai missió államának honos-e vagy sem. Ha kétség támad az iránt, vajjon valamely személyt a területenkivüliség egyáltalán és mennyiben illet meg, az igauzságügyministerhez kell Magyarországon fordulni, a kinek nyilatkozata az uj perrendtartásról szóló törvényjavaslat 9. §-ának utolsó bekezdése értelmében a biróságokra kötelező.
A 4. § a magyar főudvarnagyi biróságnak peres ügyekben való hatáskörét állapitja meg pozitiv irányban. Azokat a kivételeket, a melyekre a § bevezetése utal, az 5. és 6. §foglalja magában.
A 4. § 1. pontja szerint a magyar főudvarnagyi biróság hatáskörébe tartoznak a királyi ház tagjainak magyar szent korona országaiban levő hitbizományi viszonyból eredő peres ügyek. A királyi ház tagjának birtokában álló hitbizomány a magyar szent korona országainak területén ez idő szerint csak egy van, jelesül az, melyet Károly Lajos főherczeg 1826, évi julius hó 25-én alapitott és a melynek első birtokosa néhai Albrecht főherczeg volt. Erre a hitbizományra nézve Ő Felsége hitbizományi hatóságul 1851. évi február hó 10 én kelt legfelsőbb elhatározásával a főudvarnagyi hivatalt jelölte ki. A törvényerőre emelkedése esetében ugy a most emlitett hitbizományra, mint pedig a királyi ház tagjainak a magyar állam területén jövőben netalán alapitandó hitbizományaira nézve a hitbizományi viszonyból eredő peres ügyek a magyar főudvarnagyi biróság hatáskörébe fognak tartozni.
A 4. § 2. pontjaiból, kapcsolatban az 5. § 6. pontjaival általános szabályként következik, hogy a 3. § 2. pontjában emlitett személyek hitbizományaira nézve felmerülő peres ügyek az 1868:LIV. tc. 21. §-ához, illetőleg a polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslat 2. §-ához, Horvát-Szlavonországokban, valamint Fiume városában és kerületében pedig az 1853. évi február hó 16-án kelt nyilt parancscsal a birói hatáskör és illetékesség tárgyában kibocsátott jogszabályok 38. §-ához képest jövőre is a rendes kir. törvényszékek hatáskörébe fognak tartozni. Kivételt a 4. § 2. pontja csak Koháry István és Koháry András grófnak 1723. évi január hó 12-én, illetőleg 1757. évi április hó 18-án, valamint szász-Coburg és Gothai ferdinánd herczegnek 1854. évi deczember hó 12-én alaptott magyarországi hitbizományaira nézve tesz, midőn kimondja, hogy addig, mig e hitbizományok haszonélvezője a Szász-Coburg és Gothai herczegi család jogosult férfitagja, az emlitett hitbizományokra nézve a hitbizományi viszonyból eredő peres ügyek a magyar főudvarnagyi biróság hatáskörébe tartoznak. Ez a rendelkezés arra vezethető vissza, hogy Ő Felsége a nevezett két Koháry gróf hitbizományára nézve 1852. évi junius hó 13-án, Szász-Coburg és Gothai Ferdinánd hitbizományára nézve pedig 1852. évi február hó 2-án kelt legfelsőbb elhatározásával hitbizományi hatóságul a főudvarnagyi hivatalt jelölte volt ki.
A 4. § 3. pontja a 3. § 1. és 2. pontjában emlitett személyek után örökösödést, hagyományt vagy általában hagyaékot tárgyazó perekben a magyar főudvarnagyi biróság hatáskörét a magyar szent korona országaiban fekvő hagyatéki ingatlanokra föltétlenül megállapitja, bárhol volt az örökhagyó utolsó rendes lakhelye. A 4. § 3. pontja szerint továbbá ilyen perekben a magyar főudvarnagyi biróság lesz hivatva eljárni a hagyatéki ingóságokra nézve is, bárhol feküdjenek azok, ha az örökhagyó utolsó a magyar szent korona országaiban volt. Ezek a rendelkezések lehetővé teszik, hogy a magyar szent korona országain kivül fekvő hagyatéki ingatlanokra vagy oly örökhagyó ingóságaira, a kinek utolsó rendes lakhelye a magyar szent korona országain kivül volt, a peres eljárás a viszonosság követelményeihez képest az illető másik államban fennálló jogszabályok értelmében illetékes biróságnak engedtessék át. Nem zárja ki azonban a 4. § 3. pontjának szövege azt, hogy abban az esetben, ha a 3. § 1. vagy 2. pontjában emlitett valamely örökhagyó utolsó rendes lakhelye oly külföldi államban volt, a mely saját biróságainak hatáskörét az utolsó rendes lakhely alapján ily idegen örökhagyókkal szemben állapitja meg, a magyar főudvarnagyi biróság az ily külfőldi államban maradt hagyatéki javak tekintetében is eljárhasson, ha erre nincs is más alap, mint az, hogy hagyatékhoz a magyar szent korona országaiban fekvő ingatlan is tartozik.
A 4. § 4. pontja szerint pedig a 3. § és 2. pontjában emlitett személyek ellen inditott egyéb polgári peres ügyek, ha azokban a főudvarnagyi biráskodás hiányában a magyar szent korona országainak valamelyik rendes birósága volna illetékes, a magyar főudvarnagyi biróság hatáskörébe fognak tartozni. Ezekben, ugyszintén az előbbi pont alatt emlitett perekben eddig a főudvarnagyi hivatal bécsi tanácsa és felsőbb fokon a bécsi fellebviteli biróságok jártak el.
A 4. § 5. pontja minden kétség elkerülése végett kifejezetten a magyar főudvarnagyi biróság hatáskörébe utalja az e § 1-4. pontjaiban felsorolt perekből a 3. § 1. és 2. pontjában emlitett személyek ellen végrehajtás elrendelése iránt előterjesztett kérelem elintézését. Megfelel ez az 1881:LX. tc. 2. §-ában is kifejezett annak az általános elvnek, mely szerint a végrehajtást a perbiróság rendeli el.
A 4. § 6. pontja a 9. § alá nem eső nem peres ügyekből a 3. § 1. és 2. pontjában emlitett személyek ellen végrehajtás elrendelése iránt előterjesztett kérelem elintézéséről rendelkezik és ezeket is a magyar főudvarnagyi biróság hatáskörébe utalja, ha a végrehajtás elrendelése a főudvarnagyi biráskodás hiányában kizárólag a magyar szent korona országainak valamelyik hatósága volna illetékes az a 3. § 1. és 2. pontjában emlitett személyek ellen olyan nem peres ügyekből kéretnék, a mely a 9. § alá esik, mert ilyen végrehajtás elrendelésére irányuló kérelem felől a 9. § 6. pontjánál fogva a magyar főudvarnagyi biróság elnöke, mint egyesbiró határoz, nem pedig a magyar főudvarnagyi biróság költségekben marasztaló birói határozat végrehajtását kell a 3. § 1. vagy 2. pontjában emlitett személy ellen elrendelni.
A 4. § 6. pontjára következő bekezdés akképen intézkedik, hogy a 3. § 1. pontjában emlitett személyek, vagyis a királyi ház tagjai a főudvarnagyi biráskodásról érvényesen le nem mondatnak. Ennek oka az, hogy a főudvarnagyi biráskodás első sorba a királyi háznak és nem annyira az egyes tagoknak privilegiuma. A 3. § 2. pontjában emlitett személyekkel szemben e tételnek elforditotta áll és ezért az utóbbiak a főudvarnagyi biráskodásról esetről-esetre lemondhatnak.
A 4. § utolsóelőtti bekezdése ugy rendelkezik, hogy a 3. § 2. pontjának vagyis a területenkivüliséget élvező személyek önkéntes alávetésének esetében a magyar főudvarnagyi biróság jár el mindazokban az ügyekben, a melyekben azt a felet, a ki ellen az eljárás irányul, a nemzetközi jog értelmében megillető területenkivüliség hiányában a magyar szent korona országainak valamelyik hatósága volna illetékes. Nem nyer ez a szabály alkalmazást, ha a területenkivüliséget élvező személy magát önként a rendes és nem a főudvarnagyi biróságnak veti alá, mer ebben az esetben a nemzetközi jog értelmében is az a biróság illetékes, melynek magát az alperes alávetette, tehát a rendes, nem pedig a főudvarnagyi biróság. Önkéntes alávetés nélkül a főudvarnagyi biróság területenkivüliséget élvező személyek ellen inditott perekben soha sem járhat el. Ellenben a rendes biróság az önkéntes alávetéstől függetlenül jár el oly perekben, a melyekre a területenkivüliség a nemzetközi jog értelmében nem terjed ki. Azokat a pereket, a melyekre a nemzetközi jog értelmében a területenkivüliség nem terjed ki, és a melyek ennélfogva az önkéntes alávetéstől függetlenül a rendes biróság hatáskörébe tartoznak, az uj polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslat 9. §-a jelöli meg.
A 4. § utolsó bekezdése a 3. §-ban emlitett személyek pertársait is részesiti, még pedig méltányossági tekintetnél fogva, a kivételes biráskodás kedvezményében. A 4. § utolsó bekezdésének rendelkezése a magyar főudvarnagyi biróság perbeli hatáskörére van korlátozva, mert nincsen ok arra, hogy a magyar főudvarnagyi biróságnak nemcsak perbeli, hanem ezenfelül még a végrehajtás elrendelése körüli hatásköre is kiterjedjen azokra a pertársakra, a kik nem tartoznak a 3. §-ban emlitett személyek közé.
Az 5. § a magyar főudvarnagyi biróság hatáskörét a rendes biróságokéval szemben határolja el. Minthogy a nemzetközi jog értelmében területenkivüliséget élvezőkkel szemben a 4. § utolsóelőtti bekezdése értelmében a magyar főudvarnagyi biróság hatásköre csak azokra a perekre szoritkozik, a melyekre a területenkivüliség kiterjed, mig ily személyeknek egyéb perei - az uj magyar polgári perrendtartásról szóló törvéyjavaslat 9. §-a szerint is - a rendes biróságok hatáskörébe tartoznak: ennélfogva a területenkivüliséget élvezők pereire nézve a határvonalat a magyar főudvarnagyi biróság és a rendes biróságok hatásköre közt az 5. §-ban megállapitani nem szükséges és igy az utóbbi § rendelkezései nem is vonatkoznak a nemzetközi jog értelmében területenkivüliséget élvezők pereire. Vannak ugyan az 5. §-ban felsorolt perek közt is olyanok (igy például mindjárt az 5. § 1. pontja alatt emlitett perek), a melyek a területenkivüliséget élvezőkkel szemben is a rendes biróságok hatáskörébe tartoznak, de ennek oka nem az, hogy a szóban forgó perek az 5. §-ban fel vannak sorolva, hanem az, hogy e perekre a területenkivüliség a nemzetközi jog értelmében és az uj polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslat 9. §-ához képest ki nem terjed.
Az 5. § 1. pontjában felsorolt perek feltétlenül a rendes biróságok hatáskörébe tartoznak, mert azokra nézve a rendes biróság illetékessége az ingatlan fekvése alapján kizárólag van megállapitva. Ez a mostani helyzetnek felel meg.
A 5. § 2. pontja a főudvarnagyi biráskodás mai terjedelmével szemben a rendes biróságok hatáskörének kiterjesztését foglalja magában. A főudvarnagyi hivatalnak, mint biróságnak a bérleti és haszonbérleti perekre vonatkozó gyakorlata szerint a bérleti és haszonbérleti viszonyokból származó perek a rendes biróságok elé tartoznak ugyan, de ki vannak véve azok, a melyeket ily szerződés fennállására nézve és a melyeket a bér vagy haszonbér megfizetése végett inditanak a főudvarnagyi biráskodás alá tartozó személyek ellen. A törvényjavaslat a bér vagy haszonbér megfizetésére irányuló pereket szintén a főudvarnagyi biráskodás részére tartja fenn, mert az 5. § 2. pontja a 3. § 1. és 2. pontjában emlitett személyek csak mint bérbe vagy haszonbérbe adók ellen inditott perekről szólván, nincsenek a rendes biróságok hatáskörébe utalva azok a perek, a melyek ellenük mint bérlők vagy haszonbérlők ellen indittatnak, tehát azok sem, a melyek bér vagy haszonbér megfizetésére irányulnak. Ellenben a 3. § 1. és 2. pontjában emlitett személyek, mint ingatlanok bérbe vagy haszonbérbe adói ellen inditott perek az 5. § 2. pontja szerint egyáltalában a rendes biróságok hatáskörébe utaltatván, ide fognak tartozni az ily szerződés fennállására nézve ellenük inditott perek is, melyek eddig a főudvarnagyi biráskodás részére voltak fenntartva. Az 5. § 2. pontja nem zárja ki azt, hogy a 3. § 1. és 2. pontjában emlitett stzemélyek, mint bérlők vagy haszonbérlők ellen inditott perekben is a rendes biróságok járjanak el, ha ezek a perek az 5. § 4. vagy 5. pontja alá esnek.
Az 5. § 3. pontja kiveszi a főudvarnagyi biráskodás alól és a rendes biróságok elé utalja a bányabirósági pereket, tekintet nélkül arra, vajjon reálperek vagy egyéb perek természetével birnak-e. Ebben az utóbbi körülményben a rendes birósági hatáskör további kiterjesztése rejlik.
Ugyancsak a rendes birósági hatáskör tágitását mutatja az 5. § 4. pontja is, a mely szerint ki vannak véve a főudvarnagyi hatásköréből és a rendes biróságok hatáskörébe tartoznak a 3. § 1. és 2. pontjában emlitett személy ellen inditott perek, ha az alperesnek gyári, kereskedelmi, ipari vagy más olyan telepe van, a hol ügyletek kötésével foglalkozik és a per a telep ügykörét illeti. A mostani gyakorlat az, hogy abban az esetben, ha a 3. § 1. vagy 2 pontjában emlitett személynek bejegyzett czége van, a czég ellen inditott személyes természetü pereket a főudvarnagyi hivatal a rendes biróságok hatáskörébe tartozónak tekinti. A törvényjavaslat ennél sokkal tovább megy, mert a rendes biróságok hatáskörébe utalja az 5. § 4. pontjában felsorolt pereket akár van a 3. § 1. vagy 2. pontjában emlitett alperesnek czége, akár nincs. A törvényjavaslat az általános forgalom érdekeinek bizonyára szolgálatot tesz, midőn a köznapi életnek ezen ügyleteiből származó pereket a kivételes biráskodás alól elvonja.
Hasonló szempont vezeti az 5. § 5. pontját is, mely akképen rendelkezik, hogy nem a főudvarnagyi biráskodás alá, hanem a rendes biróságok hatáskörébe fognak tartozni a 3. § 1. és 2. pontjában emlitett személy ellen inditott perek, Ha az alperes lakó- és gazdasági épületekkel ellátott jószágon gazdaságot folytat és a per a jószág gazdaságát illeti. A mostani gyakorlat szerint a 3. § 1. és 2. pontjában emlitett személyek uradalmának vagy családi alapjának gazdaságát illető és az uradalom vagy családi alap igazgatósága vagy egyéb intéző közege ellen inditott pereket a főudvarnagyi hivatal a rendes biróságok elé tartoznak ismeri el, mert az uradalom vagy családi alap, illetpleg annak igazgatósága vagy egyéb intéző közege ellen inditott perek nem tekinthetők a 3. § 1. és 2. pontjában emlitet személyek ellen inditott pereknek. Az ilyen perek természetesen, figyelemmel arra, hogy a föudvarnagyi biráskodás a 3. §-ban emlitett személyekre van szoritva, ezentúul is a rendes biróságok hatáskörében maradnak. De kiterjeszteni az 5. § 5. pontja a rendes biróságok hatáskörét azokra az esetekre is, midőn a jószág gazdaságát illető per maguk ellen a 3 § 1. és 2. pontjában emlitett személyek ellen van inditva.
A 4. § 2. pontjánál kifejtettem, hogy a 3. § 2. pontjában emlitett személyeknek hitbizományaira nézve a hitbizományi viszonyból eredő peres ügyek közül csak azok tartoznak a magyar főudvarnagyi biróság hatáskörébe, a melyek a 4. § 2. pontjában jelzett Coburg-Koháry-féle egyesitett hitbizományokra vonatkoznak. Ennek megfelelően az 5. § 6. pontja kimondja, hogy a 3. § 2. pontjában emlitett személyeknek többi, vagyis a 4. § 2. pontja alá nem tartozó hitbizományi ügyei a rendes biróságok hatáskörébe esnek.
Hogy az 5. § szerint a rendes biróságok hatáskörébe tartozó ügyekből a 3. § 1. és 2. pontjában emlitett személyek ellen végrehajtás elengedése iránt előterjesztett kérelmeket a perbiróságnak, tehát szintén a rendes biróságnak kell elintéznie, az a dolog természetéből kövekezik, és az 5. § 7. pontja csak a teljesség kedvéért utalja e kérelmek elintézését kifejezetten a rendes biróságok hatáskörébe.
Nem rendelkezik a javaslat arról, hogy a javaslatban felállitott külön forumok (1. és 9. §) hatáskörébe utalt ügyekből a 3. §-ban nem emlitett személyek ellen végrehajtás elrendelése iránt előterjesztett kérelem elintézése mily hatóság hatáskörébe tartozzék. Önként értetik, hogy az ily személyek elleni végrehajtási kérelmeket a rendes biróságnak kell elintéznie, mert a jelen javaslattal felállitott kivételes forum hatósági köre más személyek, mint a 3. §-ban emlitett szemelyek ellen - a 4. § utolsó bekezdésének esetét kivéve - nem áll fenn és a 4. § utolsó bekezdésének esetében is csak magára a perre szoritkozik, tehát nem terjed ki a végrehajtásra is.
A magyar király a régibb századokban, mint a középkori uralkodók általában, nem csak birta a birói hatalmat, hanem gyakran személyesen biráskodott is. Igy egyebek közt akkor, ha a királyi személyes biráskodását a peres felek előkelősége kivánta. Lényegileg összhangban áll tehát a törvényjavaslat a régi magyar joggal, midőn a 6. §-ban akképen intézkedik, hogy a királyi ház tagjainak egymás közti magánjogi pereit és az ő személyállapotukat tárgyazó pereket Ő Felsége a király, mint a királyi ház feje, közvetlenül dönti el vagy eldöntésüket választott biróságra bizza. A 6. §-ban „perek” eldöntéséről van szó, még pedig - a mint a szöveg kiemeli - „magánjogi” perek elintézéséről, ideértve a személyállapot kérdéseit is. Ebből következik, hogy a törvényjavaslat nem érinti és nem is kivánja érinteni a királyi ház tagjaira nézve netalán felmerülő ama közjogi kérdések rendezését, a melyeknek rendezése alkotmányunk értelmében fedezése határozottan ki is mondja, hogy a megelőző rendelkezéseknek alkotmányjogi vonatkozásuk nincsen.
A 7. § ugy intézkedik, hogy a magyar főudvarnagyi biróság és fellebviteli biróságai a budapesti kir. törvényszék területén a törvényszéki hatáskörbe tartozó ügyekre hatályban levő eljárási szabályokat alkalmazzák. Nevezetesen alkalmazni kell majd az uj magyar polgári perrendtartás törvényerőre emelkedése után ennek a szabályait. Nem követi tehát a törvényjavaslat Ausztria példáját, a hol a főudvarnagyi biráskodásra vonatkozó eljárási szabályok az uj perjogi törvények hatályba lépte után is a régiek maradtak és nélkülözik ugy a szóbeliségnek, mint a bizonyitékok szabad mérlegelésének előnyeit. A jelen törvényjavaslat az itt figyelmen kivül nem hagyható tekintetekkel is számot vet, midőn a 7. §-ban megállapitja, hogy a főudvarnagyi biráskodás alá tartozó perek érdemleges tárgyalásának megkezdése előtt az egyezségi kisérlet kötelező, továbbá hogy a szóbeli tárgyalást bármelyik fél inditványára a nyilvánosság és a bizalmi férfiak kizárásával tartják és hogy a királyi ház tagjai személyes megjelenésre nem idézhetők.
A 7. §-ban előforduló „eljárási szabályok” kifejezés alatt természetesen nemcsak magát a polgári perrendtartást kell érteni, hanem a végrehajtási eljárást is és általában mindazokat a jogszabályokat, a melyek eljárási szabályok természetével birnak. A jelen törvényjavaslat alaki jogot szabályoz. Nincs tehát szó benne arról, hogy a főudvarnagyi biróság minő anyagi jogot alkalmazzon. Kétségtelen azonban, hogy a magyar főudvarnagyi biróságra, minthogy magyar biróság, a magyar anyagi jogrendszer irányadó. Egyéb anyagi jogot a magyar főudvarnagyi biróság csak annyiban alkalmazhat, a mennyiben olyant az eset körülményeinél fogva rendes magyar biróság is alkalmazna.
A 9-10. §-okhoz
A nem peres ügyek elintézése tulajdonképen nem birói feladat. A magyar törvényhozás a nem peres ügyek egy részét, jelesül a gyámhatósági ügyeket, nem is utalja a biróságok, hanem a közigazgatási hatóságok, nevezetesen az árvaszékek hatáskörébe. (1877:XX. tc.) Ugyancsak az árvaszékek jártak el az 1894:XVI. t.-cz hatályba lépte előtt az örökösödési ügyekben is, ha gyámhatóság alá tartozó személy vagy méhmagzat vagy ismeretlen helyen távollevő volt érdekelve és a hagyatékhoz ingatlan vagyon nem tartozott (1877:XX. tc. 233., 236., 254. §). Ugy, mint azelőtt, most is teljesen az érdekeltekre van bizva a hagyaték rendezése, tehát sem birói, sem közigazgatási hatóság abba bele nem avatkozik, ha ily beavatkozásra a törvényben axative felsorol okok egyike sem nyujt alapot (1894:XVI. tc. 98. §).
Mindezek a példák azt bizonyitják, hogy a magyar törvényhozás a nem peres ügyek elintézését nem tekinti feltétlenül birói feladatnak, hanem a czélszerüség szerint oldja meg azt a kérdést, vajjon a nem peres ügyek egyes csoportjai a biróság vagy a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozzanak-e, vagy pedig minden hivatalos eljárás mellőzésével egészen az érdekeltekre bizassanak. A törvényjavaslat tehát csak ezen a nyomon halad, mikor a királyi ház tagjainak a 9. §-ban felsorolt magyarországi ügyeit - a 11. §-ban rendes biróságok számára fentartott kivételekkel - elvben a királyi családra, illetőleg a család fejére bizza. Hogy a törvényjavaslat a családi intézkedés körébe több ügyet utal itt, mint más téren: az összefüggésben van a királyi ház közjogi helyzetével, melyet magánügyeinek rendezésénél sem lehet szem elől téveszteni.
A mi a legfelsőbb családi intézkedés körébe utalt magyarországi ügyek ellátásának gyakorlati megvalósulását illeti, a főudvarnagyi biráskodásről szóló törvényjavaslat 1904. évi szövege szt tervezte, hogy az emlitett ügyeket, ha Ő Felsége a király közvetlenül magának fenn nem tartja, magyar előadóval a főudvarnagyi hivatal intézze. Ezzel szemben a mostani javaslat 8. §-a biztositja azt, hogy a szóban forgó ügyeket ne Bécsben a főudvarnagyi hivatal németül, hanem Budapesten magyar egyesbiró magyarul intézze. Magyarország közjogi különállásának felel meg ez a rendelkezés, a mely a főudvarnagyi biráskodás terén az Ausztiával fennállott tényleges közösséget egészen megszünteti.
Néhány eltéréstől eltekintve, a törvényjavaslat a 9. §-ban a királyi ház tagjaival egyenlő elbánásban részesiti a 3. § 2. pontjában emlitett személyeket, a mi egyrészt a rájuk vonatkozó külön legfelsőbb intézkedésekből és másrészt abból folyik, hogy ők a királyi családdal többnyire közeli rokonságban vannak. A jelzett eltérések közül az egyik az, hogy mig a királyi ház tagjainak hitbizományai fölött a felügyelet minden esetben a 9. § alá esik, addig a 3. § 2. pontjában emlitett személyeknek hitbizományai nem peres ügyei a rendes biróságok elé tartoznak, kivéve a 4. § 2. pontja alatt emlitett hitbizományokat, a mely utóbbiakra vonatkozó felügyeletet azért kellett a 9. § rendelkezése alá vonni, mert a 4. § 2. pontja alatt felsorolt hitbizományokra nézve a hitbizományi viszonyból eredő peres ügyekben sem a rendes biróság, hanem a magyar főudvarnagyi biróság biráskodik.
A 3. § 2. pontjában emlitett személyekkel szemben a javaslat a királyi ház tagjainak javára eltérést mutat abban is, hogy a 10. §-ban csak az utóbbiakra nézve rendeli, hogy, ha ellenük ingókra irányuló végrehajtási foglalás kéretnék, a körülményekhz mért intézkedést a király Ő Felsége magának tartja fenn. A királyi ház tagjainak magas közjogi állásánál fogva ugyanis csak kivánatos lehet, ha pervesztés esetében a biróság által ingóikra elrendelt végrehajtás foganatositása előtt alkalma nyilik Ő Felségének, hogy az ügy kiegyenlitése iránt intézkedhessék. A 3. § 2. pontjában emlitett személyek irányában ellenben ilyen tekintetek fenn nem forognak. A 3. § 1. pontjában emlitett személyekkel szemben pedig egyáltalában, a 9. § 5. pontja értelmében kell foganatositani a magyar szent korona országainak területén az ingókra irányuló végrehajtásokat birói vagy közigazgatási hatóság rendelte el azokat.
Áll ez akár az emlitett eljárás kiváltságát élvező épületekben vagy lakásokban, akár pedig más helyeken tartózkodnak ezek a személyek. A 9. § 5. pontja értelmében kell továbbá foganatositani a magyar szent korona országainak területén a végrehajtást a királyi palotában és általában a királyi udvari épületekben, valamint a királyi ház valamely tagjának lakóépületeiben, úgyszintén a 3. § 2. pontjában emlitett személyek lakásán, akár a 3. § 1. vagy 2. pontjában emlitet személy, akár más valaki a végrehajtást szenvedő.
Megfelel ez a 3. § 1. pontjában emlitett személyek felsorolt épületeire vonatkozólag az 1881:LX. tc. 33. §-ában foglalt álláspontnak, a törvényjavaslat 3. § 2. pontjában emlitett személyek lakásaira vonatkozólag pedig annak, hogy a törvényjavaslat a 3. § 2. pontjában emlitett szeméyeket hacsak az ellenkezőre különös ok nincsen, a királyi ház tagjaival nagyban és egészben lehetőleg azonos elbánásban részesiti.
Az ingókra irányuló végrehajtások foganatositásáról szóló rendelkezéshez hasonló szabályt állit fel a 9. § 5. pontja arra az esetre is, ha az emlitett helyeken halálesetet kell fölvenni vagy leltározást kell foganatositani. Oka ennek a rendelkezésnek, mely egyébiránt a fennálló gyakorlatra támaszkodhatik, az, hogy ily helyeken az elhunytnák vagy a leltározás alá kerülő tárgyak közt gyakran vannak fontos családi vagy más oly okiratok, melyeket a rendesnél nagyobb figyelemben kell részesiteni.
A mi Fiume és kerületét, valamint Horvát-Szlavonországokat illeti, a 9. § 5. pontjában felsorolt feladatok és - a mennyiben ott előfordulhatnak - a 9. § előbbi pontjaiban emlitett ügyek is, az 1853. évi február hó 16-án kibocsátott patens V. czikke értelmében most sem tartoznak a rendes biróságok, hanem a főudvarnagyi hivatal hatáskörébe. Ezen a két jogterületen az ujitás a törvényjavaslat értelmében csak az lesz, hogy ezentuk az emlitett ügyek nem a bécsi főudvarnagyi hivatalnak, hanem a magyar főudvarnagyi biróság elnökének, mint egyes birónak hatáskörébe fognak tartozni.
A 9. § 6. pontja az 1-5. pontokban meghatározott ügyekből a 3. § 1. és 2. pontjában emlitett személyek ellen végrehajtás elrendelése iránt előterjesztett elintézését adott esetben szintén a magyar főudvarnagyi biróság elnökére, mint egyes biróra bizza, mert abból indul ki, hogy a mely hatóság az ügy értelmében határozni hivatva van, az határozzon az ügyből felmerülő végrehajtás elrendelésének kérdésében is.
A 11. § azokat a nem peres ügyeket határozza meg, a melyek nem esnek a 9. § rendelkezései alá, hanem a rendes biróság hatáskörébe tartoznak. A 11. § 2. pontja szerint a telekkönyvi ügyek - ideértve a telekkönyvi hatóság hatáskörébe tartozó végrehajtási ügyeket is - nem esnek a 9. § rendelkezései alá, hanem azokban, még a 3. §-ban emlitett személyekkel szemben is, a telekkönyvi hatóságok járnak el. Ez a rendelkezés a mai állapotnak felel meg. Ellenben tágitja a törvényjavaslat a rendes biróságok hatáskörét a főudvarnagyi hivatal mai hatáskörével szemben, midőn a 11. § 1. és 3. pontjában ugy rendelkezik, hogy a 3. § 1. és 2. pontjában emlitett személyek elleni végrehajtási és csődügyek, a melyek e vállalatok czéljára szolgáló és elkülönithető vagyonra terjedjenek, a rendes biróságok hatáskörébe tartoznak. Összhangban áll ez a rendelkezés a törvényjavaslat 5. §-ának, különösen az 5. § 4. és 5. pontjának már fentebb megbeszélt azzal az álláspontjával, mely szerint a 3. § 1. és 2. pontjában emlitett szemlélyeknek gyári, kereskedelmi, ipari vagy más vállalatból vagy gazdasági tevékenységekből származó peres ügyei felett jövőben a rendes biróságok fognak határozni. A 11. § utolsó bekezdése folyománya az 5. § 1. pontjában is kifejezésre jutó annak az elvnek, hogy a főudvarnagyi biráskodás az ingatlanokra ki nem terjed.
A törvényjavaslat a 12. §-ban foglalt rendelkezésekkel főképen a birói ügyek előkészitésének és a biróságok részéről kért jogsegélynek számos feladatát teszi át a magyar főudvarnagyi biróság elnökének, mint egyes birónak hatáskörébe azok közül, a melyek most a bécsi főudvarnagyi hivatalra vannak bizva.
A 12. § első bekezdése értelmében ugyanis - eltekintve egyelőre a területkivüliséget élvező személyektől, a kikről alább lesz szó - a 3. § 1. és 2. pontjában emlitett személyekkel szemben a magyar szent korona országainak területén a birói kézbesitéseket vagy egyéb hivatalos cselekményeket rendszerint a magyar főudvarnagyi biróság elnöke, mint egyesbiró utján kell foganatositani. A 12. § második bekezdése szerint a § első bekezdésének rendelkezése akkor is áll, ha a magyar szent korona országainak területén a királyi palotában és általában a királyi udvari épületekben, továbbá a királyi ház valamely tagjának lakóépületeiben, ugyszintén a 3. § 2. pontjában emlitett személyeknek lakásán bárkivel szemben birói kézbesitéseket vagy egyéb hivatalos cselekményeket kell foganatositani.
A felsorolt személyekkel szemben és a felsorolt helyeken tehát ezeket a hivatalos cselekményeket, a melyeket eddig a bécsi főudvarnagyi hivatal végzett, jövőben a magyar főudvarnagyi biróság elnöke, mint egyesbiró utján kell majd foganatositani. A főudvarnagyi hivatal helyett a szóban forgó ügyekbe a magyar főudvarnagyi biróság elnökének, mint egyes birónak igénybevétele ujitás lesz a Fiume városában és kerületében, valamint Horvát-Szlavonországokban hatályban levő 1853. évi február hó 16-án kelt patens V. czikkével szemben is.
A 12. § első bekezdése a 3. § 1. és 2. pontjában emlitett személyekre nézve, a 12. § második bekezdése pedig a királyi palotára és általában a királyi udvari épületekre, továbbá a királyi ház valamelyik tagjának lakóépületeire, ugyszintén a 3. § 2. pontjában emlitett személyek lakására nézve a 9. §-t kiegészitő rendelkezéseket tartalmaz, a mennyiben a 12. első és második bekezdése a magyar főudvarnagyi biróság elnökének, mint egyesbirónak közremüködését kivánja akkor is, ha a jelzett személyekkel szemben bárhol vagy ha a felsorolt helyeken bárkivel szemben birói kézbesitést vagy egyéb oly hivatalos cselekményt kell foganatositani, a mely a 9. §, különösen pedig 9. § 5. pontja értelmében nem esnék a magyar főudvarnagyi biróság elnökének, mint egyesbirónak hatáskörébe.
Áttérve a nemzetközi jog értelmében területenkivüliséget élvező személyekre, a velük szemben, valamint az ő lakásukon teljesitendő kézbesitések és egyéb birói cselekmények ekintetében a törvényjavaslat a bécsi főudvarnagyi hivatal közremüködését szintén egészen kiküszöböli. (12. § első és második bekezdése). Meg fognak tehát változni a fennálló gyakorlat s különösen az 1853 február hó 16-án kelt patens hatályosságának területén e patens V. czikkében foglalt azok a rendelkezések, melyek a nemzetközi jog értelmében területenkivüliséget élvező személyekre és lakásaikra vonatkoznak. A törvényjavaslat 12. §-ának első és második bekezdése szerint ugyanis a magyar szent korona országainak területén a nemzetközi jog értelmében területenkivüliséget élvező személyekkel szemben, valamint az ő lakásukon bárkivel szemben birói kézbesitéseket vagy egyéb birói cselekményeket a magyar főudvarnagyi biróság elnöke, mint egyesbiró utján kell foganatositani, föltéve, hogy ilyeneknek egyáltalában helyük van.
Azt, vajjon van-e helye a területenkivüliséget élvezőkkel szemben vagy lakásukon valamely birói cselekménynek, a nemzetközi jog értelmében kell eldönteni. Igy például nem lehet foganatositani oly végrehajtási cselekményeket, melyek a területenkivüliséget élvező követ személyének vagy lakásának mentességét érintenék. Tanukép sem lehet őket megidézni, hanem vallomásukat, ha arra valamely perben szükség van, diplomácziai uton kell beszerezni, vagy irásbeli nyilatkozat tételére kell őket felszólitani. Ha ilyen vagy más esetekben kétség támad, Magyarországon az igazságügyminiszterhez kell fordulni, kinek nyilatkozata a biróságokra a polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslat 9. §-ának utolsó bekezdése értelmében kötelező. A területenkivüliséget élvező személyekre nézve a 12. § első és második bekezdésének rendelkezései oly perekből felmerült birói cselekmények foganatositására is állanak, a mely perekre a területenkivüliség ki nem terjed.
A 12. § harmadik bekzdését az első bekezdéssel kell szemben állitani. Az első bekezdés ugyanis egyebek közt akképen rendelkezik, hogy a 3. § 1. és 2. pontjában emlitett személyekkel szemben a birói cselekményeket a magyar főudvarnagyi biróság elnöke mint egyesbiró utján kell foganatositani. E szabály alól kivételt állit fel a harmadik bekezdés, midőn megengedi, hogy a tanukép a 3. § 1. és 2. pontjában emlitett személyeket a rendes biróságok a saját eljárási szabályaik szerint is kihallgathatják. Ha azonban a királyi ház tagját kell tanukép kihallgatni, ezt a kihallgatást a rendes biróságok a magyar főudvarnagyi birósági elnök, mint egyesbiró közvetitésének mellőzésével a saját eljárási szabályaik szerint csak abban az esetben eszközölhetik, ha az utóbb emlitett eljárási szabályok a királyi ház tagjainak kihallgatásáról külön rendelkezést foglalnak magukban.
Ilyen rendelkezés, van az uj polgári perrendtartás javaslatának 290. §-ában, a bünvádi perrendtartás (1896:XXXIII. t.-cz) 201. §-ában és az 1875. évi horvát-szlavonországi bünvádi perrendtartás 145. §-ában. Ezek a rendelkezések, melyek szerint a királyi ház tagjait tanukép lakásukon az illető birósági elnökök hallgatják ki, jövőben is hatályban maradnak, tehát a rendes biróságoknak szabadságukban áll majd a királyi ház tagjait tanukép akár az idézett §-ok szerint erre nézve külön meghatározott módon kihallgatni, akár pedig kihallgatásuk végett a törvényjavaslat 12. §-ának első bekezdése értelmében a magyar főudvarnagyi biróság elnökéhez, mint egyesbiróhoz fordulni.
A 12. § utolsó bekezdése régi gyakorlatnak felel meg. Ha már Ő Felségénél akkreditált követ sem tartozik a belföldi hatóság előtt esküvel megerősitett tanuvallomást tenni, hanem - a mint emlitve volt - tanuvallomás helyett irásbeli nyilatkozatot tehet, alig kifogásolható a 12. § utolsó bekezdésében foglalt törvénykezési privilegium, a mely szerint a királyi ház tagjai, bármilyen minőségben hallgattatnak ki, esküt vallomásuk megerősitése végett nem tesznek, hanem irásban kijelentik, hogy vallomásukat esküvel megerősitettnek tekintik, a mely kijelentés az eskü tényleges letételét helyettesiti és annak következményeivel bir.
A 13. § első bekezdése a magyar főudvarnagyi biróság elnökének, mint egyes birónak a 9. és a 12. §-ban felsorolt ügyekre vonatkozó illetékességet állapitja meg hasonló elvi alapon, mint a 4. §, különösen ennek 4. és 6. pontja, valamint utolsó előtti bekezdése a peres ügyekben a magyar főudvarnagyi biróságét. A dolog természetéből következik és igy tüzetesebb megokolást nem kiván a 13. § második bekezdése, mely szerint a magyar főudvarnagyi biróság elnöke, mint egyesbiró a hatásköréhez hasonló oly esetekben, a melyekben valamely hivatalos cselekményt kiküldött utján kell teljesiteni, e czélból vagy a főudvarnagyi hivatal valamelyik közegét küldheti ki, vagy pedig más birósághoz fordulhat az illető hivatalos cselekmény foganatositása véget. Évtizedeken át tett tapasztalatok mutatják, hogy a főudvarnagyi hivatalnak nem peres ügyekben tett intézkedései fellebbviteli jogorvoslatot nem adnak. Ehhez járul, hogy a hivatal peren kivül tett intézkedéseit, ha netalán helyesbitésre szorulnának, maga is ujabb megfontolás tárgyává teheti. Ezek a gyakorlati szempontok vezették a törvényjavaslatot a 13. § utolsó előtti bekezdésében annak kimondására, hogy a magyar főudvarnagyi biróság elnökének, mint egyes birónak a 9. vagy a 12. § értelmében tett intézkedései ellen fellebbviteli jogorvoslatnak helye nincsen. A 13. § utolsó bekezdése kétségek eloszlatására szolgál.
A 14. § az ügyvédi képviseletet rendezi a magyar főudvarnagyi biróság és a magyar főudvarnagyi biróságnak elnöke, mint egyesbiró elé tartozó ügyekben. Ez a § ugy van szövegezve, hogy a fiumei és a horvát-szlavonországi ügyvédekre is kiterjedjen.
A 15. § müködési pótlékot biztosit a magyar főudvarnagyi biróság ülnökei részére. Praecedens eset gyanánt hivatkozhatom arra, hogy az 1895:XXXVII. tc. 26. §-a értelmében a szabadalmi tanács ülnökeivé kinevezett felsőbirósági tagok is kapnak müködési pótlékot, az 1907:XIX. tc. 159. §-a értelmében pedig az ott emlitett választott biróságok elnökeivé vagy elnökhelyetteseivé kinevezett itélőbirák tiszteletdijat. Hogy a müködési pótlékról kifejezetten törvény intézkedjék: az Magyarországon tekintettel az 1869:IV. tc. 5. §-ára szükséges. Az elnök helyettese az 1. § értelmében kijelölt ülnök lévén, részére külön pótlékról gondoskodni nem kell. A mi pedig az ülnökök helyetteseit illeti, nekik csak kivételesen lesz dolguk, és akkor is olyan kevés, hogy azt pótlék nélkül is elvégezhetik; a 15. § második mondata tehát akképen rendelkezik, hogy az ülnökök helyetteseinek müködési pótlék nem jár.
