Az országnak déli és kivált délkeleti határán régi gyakorlaton alapuló szokás volt az, hogy a határ közelében lakó belföldi gazdák a vámhatáron túl fekvő legelőket és kaszálókat vették bérbe gazdasági haszonállataiknak, különösen pedig a juhok, sertések és szarvasmarhák legeltetése czéljából s állataikat oda kihajtván, vámhivatali előjegyzés utján biztositva maguknak a vámmentes visszahozatal jogát, állatjaikat, de különösen a juhokat, hosszu ideig sokszor éveken át külföldön tartották, miközben vámmentesen hozták be nemcsak a rendszerint igen nagy számu szaporulatot, hanem az állitólag ezen állatoktól nyert nyerstermények nagy tömegeit is. Ez a gyakorlat a belföldi állatállomány egészségének megvédésére szolgáló rendelkezések sikerét állandóan veszélyeztette, másrészt pedig a vámszabályok ellenőrizhetetlen kijátszására vezetett, mert a külföldön sokszor éveken át folytatott és részünkről nem ellenőrizhető vándorlegeltetésből visszatérő nyájakkal a ragadós állatbetegségek behurczolásának veszélye állandóan fenyegetett, azonkivül pedig ezen módozat mellett, az emlitett ellenőrzési nehézségek folytán, évenként sok ezer darab oly állat hozatott be vámmentesen, a mely után vámot kellett volna fizetni. Ezen vámmentes legeltetési forgalom hatályban maradt a Szerbiával 1892. évi augusztus 9-én kötött állategészségügyi egyezmény 10. czikkének határozmányai folytán és a Rumániával 1893. évi deczember 21-én kötött és az 1894. évi XIV. törvénycikkbe iktatott kereskedelmi egyezmény pótczikkének 5. pontjában foglalt határozmány értelmében is.
A szerb állategészségügyi egyezmény hatálya 1906. évi február 28-án megszünt és ezzel meg is szünt a Szerbiával való legeltetési forgalom, melyre vonatkozólag a Szerbiával 1908. évi márczius 14-ikén kötött és 1908. évi szeptember 1-től 1909. évi márczius 31-ig ideiglenes hatályban volt s azontul megszünt kereskedelmi szerződés sem tartalmazott többé rendelkezéseket. Rumániából a sertések behozatala nyomán megállapitott sertésvész következtében a sertések behozatala és átvitele 1895. évi augusztus 14-én megtiltatott és ez a tilalom a honi származásu és legeltetés végett Rumániába hajtott sertések visszabocsátására is kiterjesztett.
Az állatorvosi közszolgálat államositásáról szóló 1900. évi XVII. tc. az állategészség-rendőri szolgálat hatályosságát lényegesen fokozván és egyöntetüségét biztositván, a ragadós állatbetegségek ellen való védekezés fejlesztése során kiváló súly helyeztetett arra, hogy a betegség megállapitásával kapcsolatosan a betegség honnan való eredeti és terjedésének iránya is lehetőleg pontosan kinyomoztassék.
Az országban 1903-ban nagy mértékben elterjedve volt ragadós száj- és körömfájás Rumániából eredt, e mire nézve az 1901. és 1902. években a legeltetési forgalom utján történt kórbehurczolások számos esete kétséget kizáró konkrét bizonyitékokat szolgáltatott. De ezt, és még az 1896. évi járványt is megelőző időkben tett tapasztalatok egybehangzóan azt mutatják, hogy a mintegy hét évenként ismétlődött nagy járvány rendszerint Rumániából eredt és pedig az emlitett legeltetési forgalom vagy a csempészetek utján történt kórbehurczolásokkal. Ekként nemcsak ismételten meghiusittatott a betegség elfojtása érdekében hozott sulyos áldozatok sikere, hanem a behurczolt és igen gyakran eltitkolt betegségnek a határszélről az ország nagy területeire történt elterjedéséből gazdáinkra és egész közgazdaságunkra szinte kiszámithatatlan mérvü sulyos károk háramlottak. Ennek a káros állapotnak és a fentjelzett visszaéléseknek lehető gyökeres megszüntetése czéljából és miután az 1906. és 1907. években átmeneti intézkedésként kiadott rendeletekkel az érdekeltek figyelmeztetve lettek arra, hogy a honi bárczás állatok Rumániából való visszabocsátása nem fog többé megengedtetni: az emlitett állandó veszélyek elháritására immár elodázhatatlan szükségként az 1907. évi május 24-én kiadott 4718/eln. számu földmivelésügyi ministeri rendelettel, a fenthivatkozott kereskedelmi egyezmény pótczikkének 6. pontjában kölcsönösen biztositott autonom szabad rendelkezési jog alapján, ezen legeltetési és teleltetési állatforgalom, egyelőre ideiglenes hatálylyal való beszüntetése, illetőleg megtiltása iránt intézkedés történt. Nehogy pedig az érdekeltek önhibájukon kivül esetleg károsodhassanak, kizárólag méltányossági okokból 1907. évi október 24-én általános engedélyt nyertek arra, hogy azok a magyarországi állattulajdonosok, a kik még érvényben levő legeltetési bárczák jogos birtokában voltak és honi állataikat ilyen bárcza alapján és az előirt eljárás mellett hajtották ki Rumániába, a szóbanforgó állatokat legkésőbben 1907. évi november 30-áig visszahozhassák, részletesen megállapitott állategészség-rendőri ellenőrzési eljárás mellett, kifejezetten hangsulyoztatván egyuttal, hogy az emlitett határidő semmi körülmények között sem hosszabbittatik meg.
Ezen általános engedély alapján tényleg 3615 darab szarvasmarha és - daczára annak, hogy az emlitett engedély minden egyes érdekeltnek a legrövidebb uton haladéktalanul kézbesittetett és hogy a nyilvántartás szerint több, mint 83 ezer darab juhra volt akkor bárcza érvényben a visszabebocsátásra - tényleg csak 5695 darab juh került behozatalra, mert a bárczákon szereplő, állitólag a „határszélen” való legeltetésre kihajtott juhok tulnyomó része nem is volt az itteni juhos gazdák tulajdonában és mert a Rumániában levő szóbanforgó juhnyájak a mondott időben jórészt Rumánia belsejében, különösen a Dobrudzsában legeltek, nem pedig a határmenti legelőkön.
A fentebb ismertetett tilalmi rendelkezés indokolt és elengedhetetlenül szükséges voltát mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy a betegségbehurczolások esélye az emlitett időponttól kezdve mindinkább csökkenvén, az 1908. és 1909. évben az országnak a Királyhágón tul fekvő részében a ragadós száj- és körömfájás ujabb esetei többé elő nem fordultak és hogy végre lehetővé vált ezt a betegséget az ország egész területén teljesen elfojtani és ezen jó eredményt mindeddig fentartani.
Ezen eredmény tartós biztositása, ugyszintén nemzetközi kereskedelmi és forgalmi politikánkban elfogadott azon elvnek sikeres gyakorlati érvényesithetése végett, mely szerint a magyar szent korona országai területe állatállományainak ragadós betegségek behurczolásától való megvédelmezése czéljából a Balkán-államokból állatoknak (szarvasmarha (bivaly), juh, kecske és sertés) élő állapotban való behozatalára nézve a tilalmat állandóan fenn kell tartanunk, mellőzhetetlenül szükséges, hogy a fenntebb jelzett s egyelőre ideiglenes jelleggel kiadott tilalmi intézkedés a törvényhozás szentesitésével állandósittassék s ekként az emlitett legeltetési forgalom tilalmazása - az imént előadottakhoz képest és önként érthetően a sertésekre is kiterjedőleg - intézményszerü jelleggel ruháztassék fel s e törvényhozás további intézkedéséig maradjon érvényben.
A fentemlitett elv gyakorlati keresztülvitelének szükségszerü folyománya, hogy a jelen törvényjavaslat 2. §-a esetében az elkobzott állatok - tekintet nélkül egészségi állapotukra - mielőbb leölessenek és semmi körülmények között s juthassanak élő állapotban forgalomba. Nem szorul tehát külön indokolásra annak a szükségessége, hogy az elkobzási határozatot csakis birtokon kivül lehessen fellebbezni és hogy az elkobzott állatok haladéktalan leöletése és közfogyasztásra feltétlenül alkalmas husának értékesitése a legszigorubb hatósági felügyelet alatt történjék, az egész eljárás pedig mindenkor a legcsekélyebb késedelem nélkül viendő keresztül.
