Az állami feladatok szaporodásával egyre nagyobb szükséggé válik, hogy e feladatok teljesitéséhez az államok minél tisztább képet nyerjenek népességüknek nemcsak számbeli, hanem erőbeli viszonyairól is s gazdasági és kulturális állapotáról.
A XVIII. század vége óta mind sürübben előfordul, mintegy félszázad óta pedig szinte általános gyakorlat tehát a müvelt államoknál, hogy tiz évenkint - ujabban néhány állam egy évtizedben kétszer is - népszámlálásokat tartanak. A magyar szent korona országaiban az alkotmány helyreállitása óta 1869-ben, 1880-ban, 1890-ben és 1900-ban voltak eddig népszámlálások, s bár nincs törvényünk, mely határozottan elrendelné, hogy bizonyos időszakokban a népszámlálások megismételtessenek, egyes törvényeink az időnkint tartandó népszámlálásokra ugy utalnak, mint valamely természetszerüen, szükségképpen bekövetkezendő műveletre. Igy a véderőről szóló 1889. évi VI. törvénycikk 14. §-a szerint „az évi ujonczjutalék a magyar korona országai között egyfelől, a birodalmi tanácsban képviselt kiárlyságok és országok között másfelől, a népesség számaránya szerint, és pedig mindenkor a legutóbbi népszámlálás eredménye alapján osztandó fel”; továbbá a magyarországi városok és községek fogyasztási adó természetü jövedelmének ideiglenes rendezéséről szóló 1899. évi VI. tc. 6. §-a szerint a pénzügyminister felhatalmaztatik, hogy azokat a községeket és városokat, a melyeknek népessége a legutóbbi általános népszámlálás adatai szerint a 20,000 lelket meghaladja, a boritaladó szempontjából adóvonallal körülzárhassa” stb.; s az ugyancsak 1889. évi XXV: tc. (az állami italmérési jövedékről) 18. §-ában az engedélyilleték minimumát a községek (városok) lélekszámától függően állapitván meg, megjegyzi, hogy „valamely község népessége számának a kivetési időszakot megelőzőleg megejtett utolsó általános (országos) népszámlálás eredménye veendő”. Legujabban pedig a házadóról szóló 1909. évi VI. tc. 12. §-a annak megállapitására, hogy valamely községben a házadónak melyik neme és fokozata alkalmaztassék, az a) pontban előirja, hogy „a lakosság száma az utolsó népszámlálásról közzétett hivatalos adatok alapján számitandó”.
Állami feladataink az utóbbi időben annyira sokasodtak ugyan, hogy népességi viszonyainknak a tiz évi időközöknél gyakrabban való számbavétele is kivánatos volna, mégis tekintettel az állam korlátolt anyagi erejére, egyelőre meg kell elégednünk azzal, hogy a költséges népszámlálási műveletet tiz évenkint - legközelebb tehát az 1910. év végével - ismételjük, nagyobb gondot és költséget forditván inkább arra, hogy a népszámlálásnak tetemes munkával és anyagi áldozattal beszerzendő anyag minél jobban kihasználtassék, s a népesség valóban fontos életviszonyairól s a közérdek szempontjából figyelemre méltó tagozódásáról minél teljesebb képet szerezzünk.
A mint a fentiek szerint kétségtelen tehát, hogy az évtized végén, az 1910. deczember 31-ike és 1911. január 1-je közti időpontban népszámlálást tartanunk hasznos és szükséges, ugy kétségtelen és indokolásra nem szoruló a népszámlálási módszerének néhány, évtizedek óta bevált és eredményesnek bizonyult főelve is, a minő például az egyéni laprendszer, a melynek értelmében minden egyes jelenlévő egyénről külön számlálólap állittatik ki, továbbá a népesség összeirásán kivül a lakóházak és egyéb tényleg lakott épületek, s a lakások számbavétele is.
Mellőztetik azonban ezuttal a lakási czélra nem szolgáló épületeknek (középületek, gazdasági épületek stb.) fölvétele, mely a népszámlálás végrehajtását az előző évtizedekben rendkivül megnehezitette, sőt a község lakott részeitől távol eső jelentéktelen épületek (havasi majorok, borházak stb.) összeirása sok helyütt legyőzhetetlen akadályokba ütközött, s mellőztetik az ipari alkalmazottak munkabérének és munkaidejének, továbbá a kisipari üzemek termelési viszonyainak és felszerelésének tudakolása is, a melyre vonatkozólag az 1900. évi népszámlálás tett csupán kisérletet, nem kielégitő eredménnyel. A lakási czélokra nem szolgáló épületek számbavételének mellőzése nemcsak azért ajánlatos, mivel ezeknek az épületeknek az összeirása a népszámlálás tulajdonképeni feladatát, a népesség számbavételét hátráltatja, hanem azért is, mivel a legkülönbözőbb rendeltetésü és minőségü épületekre vonatkozó statisztikai adatoknak egybefoglalásával tapasztalás szerint nem is kapunk oly becses statisztikai anyagot, a mely ezen adatgyüjtés nagy munkájával arányban állana és a nagy munkaráforditást igazolná. Ennek kell tulajdonitani, hogy az 1900. évi népszámlálás alkalmával begyült terjedelmes épületstatisztikai anyagból is valósággal csak a lakóházakra vonatkozó adatok használtattak fel, s csak ezek az adatok tétettek közzé.
A mi pedig az ipari alkalmazottak munkabérére és munkaidejére, továbbá a kisipari üzemek termelési viszonyaira és felszerelésére vonatkozó kérdőpontoknak mellőzését illeti, e tekintetben is sajnosan kell utalni az 1900. évi népszámláláskor szerzett tapasztalatokra, a mennyiben a termelési és felszerelési adatok, daczára minden igyekezetnek, a melylyel a számlálóbiztosok különösen ezen kérdőpontok gondos kitöltésére buzditottak, annyira hiányosak voltak, hogy azokat még csak feldolgozni sem volt érdemes, a munkabérre és munkaidőre vonatkozó adatok pedig az alkalmazottaknak szintén csak mintegy 40-50%-áról gyültek be s nem csak hiányosságuknál, hanem nyilvánvaló megbizhatatlanságuknál fogva is ezek az adatok sem érték meg a költséget, mely feldolgozásukra és közzétételükre fordittatott.
A népszámlálásnál használandó felvételi minták szövegét ezen indokolás mellékleteként van szerencsém bemutatni, megjegyezvén, hogy e minták a m. kir. központi statisztikai hivatalnak az 1897. évi XXXV: tc. 3. §-a értelmében szerkesztendő 1910. évi munkatervébe is felvétettek.
A felvételi minták közül a számlálólapot minden jelenlévő egyénről ki kell tölteni, tekintet nélkül a nemre és életkorra. A számlálólap ezuttal is mindazokat a fontosabb kérdéseket tartalmazza, melyek az egyén életviszonyaira legjellemzőbbek. Az 1900. évi népszámlálással szemben felötlőbb eltérés az a már föntebb emlitett körülmény, hogy az ipari alkalmazottak bérébe és munkaidejére s a kisiparosok termelési viszonyaira vonatkozó kérdések ezuttal elhagyattak. Szükséges volt azonban másfelől a számlálólapot néhány fontosabb társadalmi és népességi kérdés megvilágitása érdekében egyes uj rovatokkal kibőviteni. Igy a házasságok termékenységének gyors hanyatlása s az egyes vidékeinken elharapózott s egyre terjedőnek látszó egy-gyermekrendszer indokolttá teszi egy oly kérdés felvételét, mely a megszámlálandó házas egyén gyermekeinek számát tudakolja. A népesség stabilitásának vagy vándorhajlamának megvilágitására szolgálnak azok a kérdések, melyek az ugyanazon munkaadónál töltött időt s a községben lakás idejét tudakolják, továbbá azt is - s ez utóbbi kérdés a visszavándorlás mérvének megitélése szempontjából is nagyon fontos - hogy mely külföldi országokban fordult meg már az illető? Ez adatok értékét emeli az a körülmény, hogy nemcsak a közlekedésnek folytonosan fokozódó könnyebbsége, hanem a foglalkozási és társadalmi viszonyok alakulása is mind gyakoriabbá teszik a népességnek térbeli mozgalmát, a miről nálunk, a hol, mint némely más államban, a lakosságról még rendszeres községi törzskönyvek nem vezettetnek, más uton mint a népszámlálás segitségével adatokat szerezni alig lehet.
A müveltségi viszonyok ismereténél sem szoritkozhatunk már csupán arra a kezdetleges adatra, mely csak az irni-olvasni tudásról számol be, hanem szem előtt tartva azt az élénk törekvést, mely még az alsóbb néposztályokat is arra ösztönzi, hogy gyermekinknek minél magasabb müveltséget biztositsanak, az elemi iskolának négy vagy hat, továbbá a középiskolának (s ezzel egyenlő foku egyéb intézetnek) négy alsó hat, vagy pedig mind a nyolcz osztályát végzettek külön számbavételét tervezzük. A müveltség különböző fokozatainak tudakolása egyuttal világot fog vetni arra az érdekes kérdésre is, hogy az egyes foglalkozási és társadalmi osztályok az élet nagy versenyében minő általános müveltsége támaszkodhatnak. A férfinépség fizikai fejlettségének és testi épségének megitélésére mint legkönnyebben megszerezhető adat kinálkozik az a kérdés, hogy volt-e katona az illető? Végül abból a czélból, hogy a népszámlálás adatai a választójogi reform czéljaira is használhatók legyenek, a számlálólap hátlapján a 24 éven felüli férfinépesség eddigi választói jogosultságára, lakásviszonyaira és állami adóira vonatkozó kérdések vétettek fel. Az 1904. évi választói összeirás eredményei ugyanis már elavultak s a népszámlálás most kinálkozó alkalom arra, hogy a szükséges adatoknak birtokába jussunk költséges külön összeirás nélkül. Az állami adók bejegyzése - a mennyiben az összirandó fél ezt maga nem tudná bejelenteni - a községi vagy körjegyző, illetőleg a városi adóhivatal kötelessége. Ez uj kérdéseken kivül az eddigi tapasztalatokhoz képest szabatosabban és részletesebben szövegeztettek a számlálólapnak főleg a foglalkozásra vonatkozó kérdései, melyek közül külön megemlitést érdemel az a kérdés, mely az iparüzésnek és kereskedésnek közelebbi módját tudakolja (tulajdonképeni rendes ipar, háziipar, vándoripar stb.).
A számlálólap mindazon rovatainál, a melyeknél csak néhány változatu, határozott választ lehet adni, az a technikai ujitás lép életbe, hogy a lehetséges válaszok előre benyomatnak s a számlálólap kitöltése alkalmával a választ nem kell beirni, hanem csupán a megfelelő szót aláhuzni. Különösen oly vidékeken, a hol a lakosság csekélyebb müveltsége folytán a számlálólapok kitöltése majdnem kizárólag a számlálóbiztosra hárul, ez az eljárás - mely különben a statisztikai hivatalnak több rendszeres évről-évre ismétlődő adatgyüjtésben (népmozgalmi, kivándorlási, tanügyi, bünügyi statisztikai stb.) már életbe van léptetve - számottevő könnyebbséget fog okozni, a népszámlálás adatainak megbizhatóságát ellenben nem veszélyezteti, minthogy az adatszolgáltatók az emlitett rendszeres adatgyüjtéseknél más hozzászoktak ehhez az eljáráshoz.
A házi gyüjtőiv, mely minden lakási czélra szolgáló épületről kiállitandó, az épület és lakás leirását czélzó rovataiban szavatosabb szövegezést nyert s bővült annyiban, hogy a lakásban tartózkodó egyéneknek a szerint való részletezését kivánja, hogy mi czimen laknak a lakásban? E változtatást különösen az a körülmény tette szükségessé, hogy a számláló-lapoknak a különböző combinatiók szerint való feldolgozása alkalmával az egy családhoz tartozó egyének lapjai egymástól szétválasztattak s igy az összefüggés megszakadt, mig a most tervezett mód a háztartások egyes tagjainak összetartozását állandóan megőrzi. A házi gyüjtőivet kiegésziti még a távol levő egyéneknek részletezése nemük és tartózkodási helyük szerint.
A községi gyüjtőiv, mely minden számlálókerületről s a községi összesitőiv, mely minden községről állitandó ki, a házi gyüjtőiv főbb rovatainak összefoglalását tartalmazza.
A népszámlálásról szóló törvényjavaslat részletes indokolásával ezek után a következőket van szerencsém megjegyezni.
Az 1. § azonos az 1900. évi népszámlálással alkotott 1899. évi XLIII. tc. 1. §-ával, azzal a csekély eltéréssel, hogy ezuttal a kisipari üzemek statisztikája mellőztetvén, a szövegből is kimaradt az erre váló utalás, s az épület- és lakás-statisztika is csak a tervezett szükebb keretben emlittetik.
A 2. § egy két irályi módositáson kivül abban tér el az 1899. évi XLIII. tc. 2. §-ától, hogy a népszámlálásnál alkalmazandó számlálóbiztosokon kivül népszámlálási felülvizsgálok közremüködését is emliti. A gyakorlatban nem teljesen uj ez az intézkedés, a mennyiben az 1900. évi népszámlálás alkalmával a hivatali elődöm által kibocsátott általános utasitás kötelezte a községi és körjegyzőket, hogy községük vagy körük területén a számlálóbiztosok munkáját vizsgálják felül. Népesebb községekben vagy nagyobb körökben azonban ez a munka a rendelkezésre álló rövid idő alatt tulhaladja egy ember munkaerejét, s minthogy másfelől sulyt kell helyezni arra, hogy ez a felülvizsgálat ne felületesen, hanem minél alaposabban történjék, a felülvizsgálati teendőket is a szükséghez képest meg kell osztani. Méltányos továbbá az is - s egyuttal a felülvizsgáló felelősségérzetét is növeli - hogy a felülvizsgáló e munkájáért - mely szintoly fáradságos, mint a számlálóbiztosé, és szintugy elvonja őt egyéb teendőitől - szintén részesittessék megfelelő dijazásban. E dijazás elvét a 4. § mondja ki, a felülvizsgálókat azonban a népszámlálásnál közremüködésre hivatott tényezők sorában már a 2. §-ban meg kellett emliteni.
Uj a törvényjavaslat 3. §-a, mely a nyilvános vagy nyilvánossági jogu elemi iskolák férfi tanitóinak azon kötelezettségét mondja ki, hogy számlálóbiztosi megbizatást elfogadni és teljesiteni kötelesek. A m. kir. központi statisztikai hivatalról szóló 1887. évi XXXV. tc. 8. §-ában majdnem szószerint azonos intézkedést tartalmaz, tanügyi összirásokra s nagyobb időszaki felvételekre vonatkozólag (a melyek sorába tartozik a népszámlálás is), de e kötelezettséget csupán a kis- és nagyközségekben alkalmazott tanitókra mondja ki, abban a feltevésben, hogy városunkban a tanitókon kivül is akad elég képzett és müvelt egyén, a ki számlálóbiztosi tisztben hajlandó eljárni. Ugyane feltevésben az 1900. évi népszámlálásról intézkedő 1899. évi XLIII. tc. is elégségesnek tartotta csak utalni az 1897. évi XXXV. tc. 8. §-ára. A népszámlálás végrehajtásánál szerzett tapasztalatok azonban azt mutatták, hogy városaink a legnagyobb nehézségekkel küzdöttek számlálóbiztosaik kiválasztásában, mert olyan, müveltségénél fogva alkalmas egyén, a ki megfelelő időt is szentelhetett volna a számlálóbiztosi teendőknek, kevés akadt.
Számos város kénytelen volt ezért - köztük maga Budapest székesfőváros is - a saját rendelkezése alatt álló községi iskolák tanitói számlálóbiztosul kirendelni, s az összeirás idejére a vallás- és közoktatásügyi minister urtól iskolai szünet engedélyezését kérni. Tekintve, hogy a városi népesség számbavétele - bonyolultabb foglalkozási viszonyainál fogva - különösen megkivánja, hogy megfelelő müveltségü számlálóbiztosok kellő számban álljanak rendelkezésre, a népszámlálás sikere érdekében szükségesnek látszik az 1897. évi XXXV. tc. 8. §-ának hatályát ezuttal - egyelőre ezen egy népszámlálásra kiterjedő érvénynyel - az összes elemi iskolai férfitanitókra (tehát a városban alkalmazottakra is) kiterjeszteni. Az ebből folyó változtatáson kivül a 3. § szövege megegyezik az 1897. évi XXXV. tc. 8-ával.
A 4. § lényegileg azonos az 1899. évi XLIII. tc. 3. §-ával, s a népszámlálás költségeiről, s a számlálóbiztosok és felülvizsgálók dijazásáról intézkedik, ezuttal is fenntartván azt az elvet, hogy az állam gondoskodjék a népszámlálási nyomtatványokról, továbbá az anyag központi feldolgozásának s az eredmények közzétételének költségeiről, mig a népszámlálás végrehajtása körül fölmerülő helyi költségeket a községek viseljék. Annak az 1900. évi népszámlálás alkalmával többször fölmerült eszmének, hogy a népszámlálás összes költségeit az állam vállalja magára, első sorban állampénzügyi akadályai vannak; de félő, hogy e megoldással nem is lehetne szem előtt tartani a kellő takarékosság elvét, mert a dijazásnak a helyi körülményekhez képest változó mérvét központilag nem lehetne megállapitani, a helyi hatóságok megállapitása pedig ez esetben aligha történnék oly szigoru takarékossággal, mint akkor, ha az igy megállapitott költségeket maguknak a községeknek kell viselniök. Különben a népszámlálás épp ugy szolgálja a községeknek érdekét, mint az államét, sőt a kettőnek érdeke ily közczélnál nem is választható szét, ugy hogy leghelyesebbnek látszik a költségek megosztása tekintetében ezuttal is a már évtizedek óta követett gyakorlathoz ragaszkodni. A 4. § intézkedik továbbá a népszámláló közegek dijmegállapitásáról s az ez ellen használható jogorvoslatokról, csekély helyesbitéssel ismételve az 1900. évi népszámlálásnál alkalmazásban volt s akkor részben a törvényben, részben a végrehajtási utasitásban kifejezett irányelveket.
A 6. §, mint az 1899. évi XLIII. tc. 4. §-a, a népszámlálásból az államot terhelő költségekről szól. A költségeket jelentékenyen magasabban kellett előirányoznom az 1900-ban előirányzott összegnél, 1.200,000 koronában. Ez összegből 50,000 korona esik helyiségbérletre, tehát oly kiadósra, a mely az 1900. évi népszámlálás feldolgozásánál egyáltalán nem szerepelt. A m. kir. központi statisztikai hivatal részére az 1896. évi XX. tc. alapján emelt épület ugyanis a hivatal munkakörének folytonos növekedése következtében az utolsó évtizedben annyira szükké vált, hogy oly rendkivüli nagy munkálatot, a minő a népszámlálás, s helyiségekben végezni egyáltalán nem lehet. A népszámlálás czéljaira szükséges nagy raktárhelyiségekről, s időnkint a kétszáz főnyit is meghaladó rendkivüli személyzet munkatermeiről bérlet utján kell tehát gondoskodnom. Ezenkivül is emelnem kellett azonban a népszámlálásra előirányzott költségeket. Az összes költségekre 1900-ban tervezett 740,000 korona ugyanis már akkor elégtelennek bizonyult, s igy jelentékeny emelés volna szükséges már a költségelőirányzat realitása szempontjából is. Számba kell venni ezenkivül a népességnek 10 év alatt történt számbeli emelkedését, mely a feldolgozási költségeknek ismét mintegy 10%-kal való növekedését vonja maga után. Érdemleges költségtöbbletet okoz továbbá a nyomdai munkáknak az utóbbi években előállott mintegy 30-40%-nyi drágulása. A napidijasok illetményeinek legutóbb történt szabályozása is drágitani fogja a feldolgozás költségeit, sőt, tekintettel a megélhetési viszonyok rosszabbodására, nem zárkózhatom el az elől sem, hogy a feldolgozásnál alkalmazott egyéb rendkivüli munkaerők részére is a korábbinál magasabb dijazás állapittassék meg. Midőn megemlitem végül, hogy a népszámlálási anyag feldolgozását is tüzetesebben kivánom végeztetni annyiban, hogy az összes fontosabb összehasonlitásokat községekig menő részletességgel, a legfőbb adatokat pedig a nagyobb puszták, telepek (városoknál városrészek) szerint is óhajtom kimutattatni, ugy hiszem, nem szorul még további indokolásra a költségelőirányzatnak 1.200,000 koronára történt emelése. E költségek részletezését - az 1900. évi népszámlálásnál szerzett tapasztalatok nyomán ugyan, de mégis csak hozzávetőlegesen s az egyes tételek közt az átruházás jogának a fenntartásával - a következőkben van szerencsém közölni:
| Korona | |||
| 1. | Előkészitési munkálatok, nyomtatványok expediciója stb. | 25.000 | |
| 2. | Házbér mintegy 3-3 1/2 évre | 50,000 | |
| 3. | Adatgyüjtési, feldolgozási stb. nyomtatványok | 220.000 | |
| 4. | Irodai szükséglet (fütés, világitás, irodaszerek, fölszerelés) | 60.000 | |
| 5. | Segédszolgák dijazása | 40.000 | |
| 6. | Az anyag szállitása | 5,000 | |
| 7. | Az anyag központi reviziója, pótlása, megolvasása stb. | 50.000 | |
| 8. | Lakóházak, háztartások, lakások s a családból távollevők statisztikája a házi gyüjtőivek alapján | 40,000 | |
| 9. | Az anyag kombinativ feldolgozása a számlálólap kérdései szerint | 400.000 | |
| 10. | A feldolgozás ellenőrzése és felülvizsgálata | 110,000 | |
| 11. | Községi, városi, járási, vármegyei és országos összesitések | 150,000 | |
| 12. | Nyomdai kéziratok készitése | 50,000 | |
| Összesen | 1.200,000 |
Megjegyzem, hogy ebben az összegben a horvát-szlavonországi adatoknak a központ részére való feldolgozásáért a zágrábi kir. országos statisztikai hivatalnak juttatandó költségtéritmény is benne foglaltatik. Abban a felfogásba különben, hogy, ha már a népszámlálás nagy szervezete mozgósittatik, a számlálás anyaga minél jobban - a költségekkel nem fukarkodva - használtassék ki, nem költségekre, hanem a költésgeknek évtizedről-évtizedre rohamos, szinte haladványszerű emelkedésével találkozunk. A kis Belgium legutóbb közel 800,000 koronát forditott népszámlálási költségeire; az északamerikai Egyesült-Államok censusának költsége 1880-ban mintegy 29 m. korona volt, 1890-ben 57 millió, 1900-ban több mint 59 millió s 1910-re a költségeknek megint 10 millió koronával való emelése terveztetik. A népszámlálás költségeit a pénztári készletekből kivánom fedeztetni s a szükségletet évenkint a kereskedelemügyi tárcza átmeneti kiadásainál elszámolni. A költségek felhasználása 4-5 év alatt fog történni, minthogy azonban az egyes évek szükségletét nem lehet előre pontosan megállapitaji, a törvényjavaslatban mellőztem a hitelnek az egyes évekre való felosztását.
