A kálisók közgadasági jelentősége, - értve a „kálisók” fogalma alatt a rendszerint a kősó mellett előforduló különféle káli-, magnézia- és borsavas sókat, - közismeretü. Használhatóságuk ugy a mezőgazdaság körében, mint az iparban nagy arányokat ölt. A mi a kálisók szerepét a mezőgazdaságban illeti: a káli, vagyis a káliumnak oxigénné való vegyülete a növényzet legfontosabb tápláléka. A kálium azon növényi tápanyagok közé tartozik, melyek nélkül a növényzet ki nem fejlődhetik. Ez a körülmény már eléggé megvilágitja a kálisóbányászat különböző nyersterményeiből készülő kálitrágyáknak mezőgazdasági jelentőségét. A kálitrágyasó jelentékenyen növeli, sőt megsokszorozza a föld termelő erejét, nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is elősegiti a mezőgazdasági termények kifejlődését s ily módon magasra szökteti fel a mezőgazdaság által közvetitett nemzeti értékforgalat. A kálisóbányászat jelentősége fokozott mértékben érvényesül egy agrikol jellegű államban, mint a miénk, a hol a belterjesebb, nagyobb hozadékra számitó gazdálkodási rendszer meghonositása és az egész vonalon való alkalmazása műtrágyázás nélkül el sem képzelhető. De nem kisebb fontosságu a kálisók szerepe az ipar körében is.
A kálisókból gyártják ugyanis n agyban a klórkáliumot és a káliszulfátot, a mikből aztán sokféle hasznos iparczikket készitenek. Igy a klórkáliumnak chili- (nátron)-salétrommal való vegyületéből nyerik a kádsalétromot, mely mint rothadást gátló, antiszeptikus hatásu szer a hus konzerválásánál nélkülözhetetlen. Ily hasznos készitmény továbbá a káliumkarbonát vagy hamuzsir, mely főkép az üveggyártásban, a szappangyártásban, a berlini kék- és a vérlugsó gyártásában használatos, ugyszintén a klórsavas káli-, mely főként a gyufa- és a tűzijáték-iparban nyer alkalmazást. Utalnunk kell továbbá a káliumkromát-, a ciankálium-, a káliumsilikát (kálivizüveg)-, a káliumhipermanganát-, a klórmész- és a timsógyártásra, a mely közhaszon iparágak nyersanyaga szintén a kálisóbányászat termékeiből kerül ki. A káliumkromátot a krómfestékekhez, galvánelemek töltéséhez és a fényképezéshez használják. A ciankálium ipari fontosságát illetőleg elegendő itten az aranytartalmu szegény érczek hasznositásánál való alkalmazására (ciánlugzás) utalni. A káliumsilikátnak főképen tüzmentes volta adja a fontosságot. A klórmész használata főként fertőtlenitési czélokra, további a klór, kloroform és oxygén előállitására eléggé ismeretes, a timsó pedig tudvalevőleg a szövet- és a papirgyártásban fontos stb.
A kálisóknak ily széleskörü mezőgazdasági és ipari használhatósága mellett már első tekintetre természetesnek tünhetik fel az a tapasztalás, hogy a kálisóbányászat ott, a hol az ásványok ezen értékes fajának előfordulása megállapitva lőn, rohamos fejlődésnek indult. Példa reá Németország kálisóbányászata, mely 1861-ben 22,930 mm, 1870-ben 2.933,000 mm, 1880-ban 7.030,000 mm, 1890-ben 12.794,000 mm, 12.794,000 mm, 1900-ban 30.370,000 mm, 1906-ban 51.294,000 mm nyert sót adott s melynek évi termelése napjainkban már megüti a 60 millió métermázsát kereken 100 millió márka nyers értékben. A kálisóbányák főtermékei, - Németországnak, mint a kontinensen kálisóbányászattal ugyszólván csak egyes egyedül foglalkozó országnak kálisóbányászatát tartva szem előtt, a következők: 1. Karnaltit (K CL+Mg CL2 + 6 H2O) csipős és kesernéys só, melynek ize a tenger vizére emlékeztet; a chlorvegyületek összege benne 60%-ra rug. 2. Kainit (K Cl+Mg S O4+H2O) sárgás, vagy vöröses szinü szilárd só, mely tulajdonképen a karnallit másodlagos képződménye s mint ilyen többnyire a karnallit-telepeket tartja.
A chlorvegyületek összege benne 48%. 3. Szilvin (K Cl) csipős izü fehéres só; igen becses anyag, a mely azonban tisztán csak gyéren fordul elő. 4. Szilvinit nem egyéb, mint a szilvin és a kősó keveréke. 5. Kizerit (Mg SO3+H2O) szürkés só, a mely vizes oldatából kristályositva, mint keserüsó válik ki; kősóval váltakozó padokban fordul elő. 6. Keménysó nem más, mint a kősó, a szilvin és az anhydrit keveréke. 7. Pohhalit (2 Ca S O4+K2 S O4+Mg S O4+2H2 O) vizben felolvad, de gipszet hagy hátra. 8. Boracit vagy Stassfurtit (2 Mg3 B8 O15+Mg Cl2) fehér vagy sárgás, vizben oldatlan só, mely itt-ott kisebb lencsékben terem. Végül mellőzve a jelentéktelenebbeket. 9. Kősó (Na Cl). Az Oczeánok vizében átlag 3 1/2% só van feloldva, még pedig chlornatrium 2.700%, chlorkalium 0.70%, clormagnesium 0.360%, brommagnesium 0.002%, magnesiumsulfát 0.230%, calium 0.140%, összesen 3.502%. Ez a vegyi összetétel mutatja hogy a mai tengervizben is együtt fordulnak el a kálisók alkotó elemei a kősóval. A kálisók fentebb elősorolt fontosabb alakjainak vegyi összetételéből kitünik, hogy a kálisók gyüjtő nevezet alatt nemcsak kálisókat, hanem magnesiasókat és borsavas sókat is kell érteni. De mivel a gyakorlati életben a Mg tartalom csak alárendelt mértékben hasznosittatik s a fődolog a káliumtartalom: ezért használjuk valamennyi ily só megjelölésére a kálisó gyüjtő elnevezést. A kálisókat - mielőtt azok használhatósága közismeretüvé vált - hulladéksónak (Abschaumsalz) nevezték, mert tisztátalan, hasznavehetetlen kősónak tartották s mint ilyen a tányagorczra dobták.
A kálisóbányászat fentebbiekben vázolt nagy közgazdasági jelentősége teljesen érthetővé teszi azt a törekvést, mely a kálisóbányászat létalajának kinyomozása végett ugyszólván világszerte észlelhető. Magyarország abban a szerencsés helyzetben van, hogy ásványkincsekkel megáldott területén a föld mélyében a kálisók előfordulása is remélhető, annyival is inkább, mert a geologiai tudomány tanitása és a gyakorlati tapasztalás szerint is a kálisók a kősó (Na Cl) kiséretében lépnek fel; már pedig hazánkban a kősó nagytömegü előfordulása évszázadok óta ismeretes. Tekintettel a kálisóbányászat nagy közgazdasági jelentőségére, a kormány már évekkel ezelőtt munkaprogrammjába felvette a magyarországi kálisókérdés megoldását. Már évek óta f olyamatban van különösen egyes konyhasós vizü területeinknek a kálisók előfordulása szempontjából eszközölt tüzetees szakszerü megvizsgálása, jelesül a talajvizsgálat, a források és kutak vizének gondos elemzése; s miután ezen elővizsgálati eljárás biztató eredményekre vezetett, a kálisótelepek feltárására irányuló mélyfurás is megindittatott. Az első mélyfurás geologiai szakértők véleménye alapján az eredélyrészi Mezőségen, Nagysármás község területén telepittetett. A legnagyobb valószinüség szerint hazánkban is előforduló kálisótelepek felkutatásának és feltárásának előkészitésére irányuló munkálatok során foglalkozni kell a kálisóbányászat jogrendjének megállapitásával is s itt első sorban meg kell állapitan ia kálisók bányajogi jellegét.
A kálisóbányászat jogi szabályozását veszi czélba a jelen törvényjavaslat. A föld szilárd kérgében előforduló ásványok a bányajogi jellegg szempontjából tudvalevőleg három csoportba sorozhatók, u. m.: 1. szabad ásványok, vagyis a melyek ki vannak véve a földtulajdonos szabad rnedelkezése alól s a melyek kutatásának és kiaknázásának jogát a bányatörvény határozmányai szerint mindenki megszerezheti; 2. állami bányamonopolium tárgyát képező ásványok, a melyek szintén ki vannak véve a földtulajdonos, szabad rendelkezése alól, de a melyek felkeresésének és bányászásának joga kizárólag az állam részére van fentartva; ilyen ásvány ez idő szerint a kősó; 3. kötött ásványok, a telek tartozékai, melyek tehát a földtulajdonos kizárólagos jogi uralma alatt áltanak.
A kálisókat ez a törvényjavaslat egyrészt jogtörténeti, helyesebben tételes jogi alapon, másrészt nyilvánvaló országos érdekek követelményeként is a fentebbi osztályok másodikába, a kősó mellé sorozza, azzal a kiegésztéssel, hogy a kálisóbányászatot az állam külön engedélye alapján s annak korlátai között magánvállalkozók is üzhessék. Hogy ez a törvényjavaslat akkor, midőn a kálisókat az állami bánymonopolium tárgyainak deklarálja, jogelvonást vagy jogmegszüntetést semmiféle érdekeltséggel szemben sem eszközöl, az az alábbiakból kételyt kizáró módon kitünik. A kálisók hovatartozását két érdekeltséggel szemben kell itt vizsgálat tárgyává tenni. Az első a bányaművelési szabadság (ált. bányatörvény 3. elvi alapján álló bányásztársadalom érdekeltsége, a második pedig a földbirtokosi érdekeltség. Igaz ugyan, hogy az ált. bányatörvény 3. §-a a timsót is a fentartott (bányaszabad) ásványok közé sorozza; az is kétségtelen továbbá, hogy a termésállapotban előforduló kálitimsó is a tágabb értelemben vett kálisók fogalmi körébe tartozik, illetve a bányászatilag termelt kálisókból kálitimsót is nagyban gyártanak: ámde a jelen törvényjavaslat a bányatörvény 3. §-ában emlitett timsó államositását nem veszi czélba, hanem csak azon kálisókét, melyek egyes beszáradott tengeröblök sósanyaglugjából lerakodás, illetve kijegeczesedés utján a kősóval együtt jöttek létre.
A bányaszabadság körének megszoritásáról tehát szó sem levén a jelen törvényjavaslatban, az első vagyis a bányászati érdekeltség a tételes bányajog korlátozásáról, illetve valamelyes érdeksérelemről itt abszolute nem beszélhet. Vizsgáljuk meg most a javaslat horderejét a másik, vagyis a földbirtokosi érdekeltséggel szemben. A törvényjavaslat abból a jogi alapból indul ki, hogy az állam már a ltéező kősóbányamonopolium jogán is magának vindikálhatja a kálisók tulajdonjogát. E kiindulási pont helyességét a következők igazoják: A fennálló sójövedéki szabályok a létező állami sóbányamonopolium körét következőleg határozzák meg: „Minden az ország határán belül földszint, vagy földalatt, természetben, tisztán, vagy más anyagokkal vegyesen előjövő, vagy műuton termelt só (chlornatrium) kizárólag az ország tulajdona”. A létező állami sóbányamonopolium tulajdonképeni tárgyát tehát voltaképen csak a kősó vagy konyhasó (Chlornatrium) képezi ugyan, de nemcsak a tiszta kősó, hanem az a kősó is, mely más anyagokkal keverten fordul elő.
Másrészt azonban - mint fentebb már érintettem - a gyakorlati tapasztalás is beigazolta a geologiának a legkiválóbb szatudosok egybehangzó véleményén alapuló ama tanitását, hogy a kősó és a kálisók közös eredetüek, jelesül egyes kiszáradó tengeröblök sós anyalugjából rakódtak le, más szóval, hgoy a kálisók a természetben a kősó társaságában lépnek fel. A geologia tanitásának igazsága mellett szól különösen ugy Németország, mint Kelet-Galiczia kálisóbányászata. Hogy több példára ez idő szerint nem hivatkozhatunk, ez csak azért van, mert másutt kálisóbányászat manapság még nincsen. Ilyetén, a kősóval vegyes kálisóelőfordulásokat kell feltételeznünk Magyarországon is, mert a természet törvényei, a kideritett geologiai igazságok mindenütt egyformán érvényesülnek. Minthogy pedig tételes jogunk szerint a kősó ugy tisztán, mint más anyagokkal keverten előfordulva is az ország tulajdona, az álami bányamonopolium tárgya: a konyhasó kiséretében fellépő kálisókat már az eddigi jog szerint is a földbirtokos szabad rendelkezése alól kivett ásványoknak kell minősíteni.
De ha nem is léteznék minálunk sómonopolium s ha nem is vindikálhatná magának az állam ezen a czimen a kálisókat: akkor is - a külföld példáját követve - keresztül kellene vinni a kálisók tekintetében az államositást, mert az ország érdeke, a közjó hangosan követeli azt. A kálisók nagy közgazdasági jelentősége, messzemenő mezőgazdasági és ipari használhatósága ugyansi azt a követelményt állitja homloktérbe, hogy az ország jövendő kálisóbányászata szilárd alapokon nyugodva oly irányban fejlődjék, hogy a mezőgazdaság és az ipar elegendő mennyiségben, állandóan megfelelő jó minőségben és - a mi fődolog - minél jutányosabb árakon vehesse át a kálisóbányászat terméleit, illetve a nyers bányaterményekből készülő gyártmányokat és keverékeket, milyenek a chlorkálium, kénsavas káli, kristályos és kalczinált kénsavas magnesia, kalczinált trágyasó, kálisalétrom, hamuzsir, chlorsavas kali, kaliumkromát, timsó, ciankálium, chlormész stb., ugyszintén a nyers kalisók és az azokból készülő gyártányok különféle vegyitékei.
A tapasztalás beigazolta, hogy a bányaszabadság, illetve a szabadipar rendszere mellett ez a követelmény nem valósulhat meg kielégitő mértékben, mert a társadalom mai gazdasági életében a kartellek, trösztök és szindikátusok önző uralma folytán egészséges szabad verseny, a kereslet és a kinálat közti természetes viszony ki nem alakulhat. Még kevésbé volna a czél elérhető a kálisók földhözkötöttsége mellett, mert a röghözkötöttség már magában véve is nehezitené a kálisóbányászat föllendülését s a mezőgazdaság és az ipar e rendszer mellett csak fokozottabb mértékben érezhetné a magánkezekben lévő kálisóbányászat és káligyáripar hátrányait. Imminens közgazdasági követelmény, hogy a káisóbányászat és káliipar berendezkedésénél és üzleténél nem a j öv edelmezőségre, n em a rentabilis lehető fokozására, hanem a mezőgazdasági és ipari szükségletek állandó egyöntetü és minél jutányosabb kielégitésére fektettessék a fősuly.
Ez a követelmény az ősi bányaregalitás elvi alapján valósitható meg a legjobban, a hol az állam erős kézzel nyulhat bele a kálisóbányászat viszonyainak alakulatába, erős kézzel irányithatja a káliipart és forgalmat, biztositván különösen a fogyasztásnak átadandó nyers sók és gyártmányok állandóan egyforma jó minőségét és a mérsékelt árakat. E törvényjavaslat korántsem czélozza azt, hogy a kálisóbányászat teréről az államinál kétségkivül elevenebb, mozgékonyabb magánvállalkozás kiszorittassék; csak biztositani akarja a javaslat a magánvállakozás körében is a kálisóbányászathoz füződő közgazdasági érdekek már érintett követelményeinek érvényesülését az által, hogy a kormány belátására bizza annak elhatározását, hogy kinek és mily feltételek mellett adassék meg a kálisók felkeresésére és kiaknázására vonatkozó jogosultság. Virágzó kálisóbányászattal a kontinensen ez idő szerint még csak Németországban találkozunk, a hol az évi nyers bányatermelés mennyisége - mint fentebb már emlitettem - megüti a 60 millió métermázsát kereken 100 millió márka értékben. Németországban is ujabb időben a legtöbb szövetséges állam a bányaszabadság elvi álláspontjáról visszatért a sók regalitására, az átruházható állami monopolium jogalapjára; igy Poroszország az 1907. év junius 18-iki bányanovellában, Würtemberg az 1906. év február 17-iki. Bajorország az 1900. év julius 20-iki és Szászország a legujabban szentesitett bányatörvényében stb.
Az eddig előadottakból kitünik, hogy jelen törvényjavaslat, illetve a megalkotandó törvény a kálisók tekintetében nem tervez uj jogállapot llétrehozását, hanem lényegileg csak mint lex declaratoria az államnak meglevő sóbányamonopolium jogán állapitja meg a kálisók bányajogi jellegét. S nem fiskalitási tekintetek, hanem a mezőgazdaság és az ipar hathatós állami támogatására, a nemzeti vagyonosodás előmozditására és a közteherviselés megkönnyebbitésére irányuló törekvés adta meg az impulsust arra nézve, hogy a kormány a kálisóbányászat megteremtésével és kifejlesztésével a czélnak legjobban megfelelő bányaregalitás meglévő ősrégi álláspontján megmaradva minél intenzivebben foglalkozzék. Végül az előadottak után nem szorul bővebb igazolásra, hogy a kálisóbányászat jogrendjének ilyetén megállapitásánál a földbirtokosi érdekeltség az állammal szemben kártalanitási igényt nem támaszthat.
az általános indokolásban már utalás történt arra, hogy az állam a kősómonopolium jogán tart igényt a kálisókra, miután a kősó és a kálisók közös eredetüek, egy és ugyanazon telepképződményhez tartoznak s mint ilyeneknek közös településben kell előfordulniok. Ennek az álláspontnak felel meg az 1. § tartalma is, a midőn e szakasz a kálisókat is a sójövedék tárgyainak minősiti. E szakasz határozza meg továbbá a kálisók fogalmi körét. Némely ujabb külföldi törvény, igy pl. az 1907 junius 18-iki porosz novella is, a káli- és a magnesia sókon kivül a borsókat is külön felemliti, de mivel a természetben a bórsavas sók mindenkor magnéziát is tartalmaznak, a magneziasó elnevezés a bórsókat is fedi. A kálisók is ép ugy, mint a kősó, többnyire erősen higroskopikusak, vizben könnyen oldódnak, ezért az állam jogát - épen ugy, mint a kősónál van - a kálisóoldatokra is ki kellett terjeszteni. Ezzel szemben a 8. § a kálisót tartalmazó ásványvizeket, a melyeket egyébként nem is lehet sóoldatnak minősiteni, kiveszi a törvény hatálya alól. A kősóra (Chlornatirium) vonatkozó állami sójövedéket külön törvények (1868. évi XI., 1875. évi L. tc.) és törvényesitett intzkedések szabályozzák. Minthogy a jelen törvényjavaslat a kálisókat is a sójövedék tárgyai közé sorozza s minthogy a kősóra vonatkozó jövedéki szabályok tekintettel a kálisók másnemü jelentőségére és használhatóságára a kálisókra nem alkalmazhatók, ki kellett mondani a javaslatban, hogy az 1868. évi XI. és 1875. évi L. tc. rendelkezései, valamint a sójövedékre vonatkozó egyéb jogszabályok a kálisókra ki nem terjednek.
A kősótelepek felnyitásához és a kősó kiaknázásához az államnak tudvalevőleg sem kutatási engedélyt, sem bányaadományozást nem kell szereznie, s a kősóbányászat gyakorlása iparengedélyhez sincsen kötve. A kálisók is a kősóra vonatkozó állami bányamonopolium körébe illesztetvén be, logikai követelmény, hogy a kutatásra és kiaknázásra vonatkozó külön állami engedély itt is mellőztessék. Minthogy azonban közérdekü követelmény, hogy a kálisóbányászat ugy a kutatás, mint a kiaknázás stadiumában bányahatósági (bányarendőri) felügyelet alatt álljon, meg kellett állapitani e szakaszban a munka meginditásának és a kiaknázás megkezdésének bányahatósági bejelentésére vonatkozó kötelezettségét. Bányahatóság alatt az első folyamodásu bányahatóság (bányakapitányság, bányabiztosság) értendő. A pénzügyi hatóságnak való külön jelentésététel kötelezettségét a kálisóknak a kősóval való közös települése, illetve a pénzügyi hatóságnak az állami sójövedék tekintetében fennálló hatásköre indokolja. A szakasz végső rendelkezése nem szorul indokolása.
Az állam nem akarja a magánvállalkozást a kálisóbányászat köréből egészen kizárni; a javaslat is a pénzügyminister diszkrétionális jogkörébe utalja az állam részére fentartott jogoknak magánvállalkozóra való átruházását. Az átruházási okiratban történik gondoskodás arról, hogy a közgazdasági érdek a magánvállalkozás tulkapásaival szemben minden irányban kellő és hatályos védelemben legyen részesithető, jelesül, hogy méltányos normálárak tartassanak fenn a fogyasztási piaczokon és biztosittassék a forgalomba jövő nyers bányatermények és kálisókészitmények megfelelő minősége és a piacz kellő ellátása. A jogátruházás csak meghatározott területre és meghatározott időtartamra szólhat és csak megfelelő ellenszolgáltatás mellett történhetik. E kikötések indoka a dolog természetében rejlik. Az államhatalom befolyásának minden körülmények között kivánatos és szükséges megóvását és hatályos biztositását veszi czélba az a rendelkezés is, hogy az átruházott kutatási és kiaknázási jog a pénzügyminister beleegyezése nélkül el nem idegenithető és meg nem terhelhető. A magánvállalkozó külföldi (természetes vagy jogi személy) is lehet. Országunk - mint tőkeszegény ország - bányászata érezhetően rá van utalva a külföldi tőke érdeklődésére és támogatására. A kálisókutatások és kálisóbányák nyilvántartásának rendje a végrehajtási utasitásban közelebbről meg lesz határozva.
Figyelmen kivül nem hagyható elvi okból, jelesül azért, mert a javaslat a meglevő állami sómonopolium körébe helyezi a kálisókat, a hol a bányatörvéynben kontemplált alapvető bányajogiintézmények (kutatási engedély, bányatulajdon) gyakorlati alkalmazást nem találnak, mellőzni kellett a kálisóbányászat jogrendjének megállapitásánál ugy a különszerű kutatási jogok engedélyezését, mint a bányaadományozást. Szükségesnek mutatkozik azonban másrészt, hogy mindazok a jogkedvezmények, melyeket a szabad bányászat a bányatörvény alapján élvez, s melyek a bányászat létezésének és fejlődésének mindmegannyi nélkülözhetetlen előfeltételei, a milyen pl. a kisajátitási jog, az üzemi berendezések, segédművek létesitésének joga stb. a kálisóbányászatra is kiterjesztessenek, és hogy e művelési ág körében is minden tekintetben (élet- és vagyonbiztonság, munkásvédelem stb.) gondoskodás törtéjék a közérdek hatályos védelméről. Ennek elérését czélozza a 4. § rendelkezése. Különösen kiemelendőnek tartom itt a kálisóbányászatnak, d e egyuttal a kősóbányászatnak is bányahatósági (bányarendőri felügyelet alá való helyezését. Eddig a sóbányák a közrendőri hatóságok felügyelete alatt állottak, a mi olyan országban, a hol a bányászat feletti állami felügyeletet az egész vonalon külön e czélra szervezett szakhatóságok gyakorolják, szembeszökő anomália.
A szakasz rendelkezése természetes folyománya a javaslat szerint a kálisóra vonatkozólag az államot megillető kizárólagos jognak. Az is természetes, hogy a véletlen kálisó-leletért megváltására vagy kártalanitásra igényt senki sem formálhat, de sőt a végzett munka költségének megtéritését sem követelheti, mert a munka teljesitésére az államtól megbizást nem nyert. Kivételt e szabály alól a javaslat csak arra az esetre statuál, ha az állam létesitett kutató vágatot vagy más művet, mely a sótelepet feltárta, használati czélra átvenné. A méltányosság követelménye, hogy abban az esetben a vágat vagy más mű létesitésének költsége a vállalkozónak megtérittessék. Egyszerüsités kedvéért a költségek megállapitását a javaslat a bányászati közigazgatás ügykörébe utatja a jog utjának birtokon kivül való meghagyása mellett.
E szakasz rendelkezését a sóbányászathoz füződő államérdek és más bányászattal szemben tulsulyban levő közgazdasági érdek indokolja. Különben a sóbányászat és más bányászat közti gyakori kulliziótól nem kell tartani, mert tapasztalás szerint a sóképződmények területén a szabad bányászatnak nincs mit keresnie. Még leginkább a kőolaj előfordulása tételezhető fel a sós területeken, de egy másik törvényjavaslat a folyékony bitumeneknek is az állam részére való fentartását veszi czélba. E szakasz rendelkezésének tehát nem lehet nagyobb gyakorlati jelentőséget tulajdonitani.
Az előző szakaszhoz adott indokolás szerint a sóképződmények területén való zártkutatmányi térfoglalásnak az ily területek egyébkénti meddőségénél fogva alig van értelme. Előfordulhat azonban mégis oly eset, főként a mai nagy mérveket öltő zártkutatmányi térfoglalások mellett, hogy valamely zártkutatmányi területen is indokoltnak mutatkozik a kálisóra való kutatás. Ezt teszi lehetővé a szakasz rendelkezése, mely minden irányban kellőképen megvédi a zártkutatmányos érdekeit is. Hiszen az állam ily esetben ugy sem fog ott mást csinálni, mint legfeljebb egy mély furást bocsát le a rétegek megvizsgálása végett, a mi a zártkutatmányi jogon kutató vállalkozónak munkálatait nem fogja zavarni, és esetleg még hasznos is lehet reá nézve, a mennyiben a mély furás eredménye a kutatónak is tájékoztást fog nyujtani a helyi geologiai viszonyok tekintetében.
Káli- és főként magnéziasók egyes hazai ásványvizekben is előfordulnak. A törvényjavaslat ezen szakasza kifejezetten rendelkezik az iránt, hogy az állam nem akarja érinteni az ily ásványvizek tulajdonjogát. Az elős szakasz rendelkezése („kálisók.....oldot állapotban”) csak a tömény kálisóoldatokra vonatkozik, melyek a sótelepeknek viz által való megtámadása folytán csak magában a sótestben, illetve vannak közvetlen közelében jöhetnek létre.
