Az 1911. év első négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1910. évi XIX. tc. hatálya 1911. évi április hó végével lejár. Minthogy az 1911. évi állami költségvetési előirányzatoknak folyamatban levő tárgyalása az országgyülés képviselőházában és főrendiházában esetleg annyi időt veend igénybe, hogy az 1911. évi állami költségvetésről szóló törvény 1911. évi április hó végéig megalkotható nem lesz: kénytelen vagyok az államháztartás törvényes menetének biztositása czéljából a jelen törvényjavaslatot, mely szerint az elől idézett törvény hatálya arra az időre, a mennyit az 1911. évi állami költségvetésről szóló törvény megalko tását megelőző országgyülési tárgyalások még igénybe venni fognak, még további két hóra, azaz 1911. évi junius hó végéig kiterjesztetik, alkotmányos tárgyalás czéljából bemutatni, megjegyezvén, hogy a törvény 1. §-ának a hatálya az 1911. évi állami költségvetésről szóló törvény életbeléptével megszünik.
A jelen törvény keretébe még egy oly függő kérdés rendezését vontam be, mely az illetékek egy részének megállapitásával kapcsolatos s igy az állam bevételeinek alakulására is befolyással birván, mielőbbi törvényes rendezést igényel. A földadó, házbéradó és házosztályadó alá tartozó ingatlanok után járó illetékek, valamint az illetékegyenértékek kiszabásánál alapul szolgáló legkisebb érték megállapitására vonatkozó határozmányokat magában foglaló 1887. évi XLV. tc. 4. §-ának 2. és 3. pontja és 5. §-ának második bekezdése a házbéradó és házosztályadó alá tartozó házak legkisebb értékének kiszámitása tekintetében akként rendelkezik, hogy a legkisebb érték, az előző évi házbéradó alapjául vett tiszta jövedelem, illetőleg az előző évi házosztályadó többszörösében állapitandó meg. Ezeknek a rendelkezéseknek értelmében a házbéradó alá tartozó ingatlanok legkisebb értékének megállapitása 1911. január 1-je utáni időben többé nem eszközölhető, mert a házadóról szóló s az 1910. évi január hó 1-én életbe lépett 1909. évi VI. tc. 17. §-ában foglalt határozatok szerint a házbéradó nem a tiszta, hanem a nyers bérjövedelem alapján vetendő ki; a tiszta házbérjövedelem tehát hivatalosan meg sem állapittatik s igy rendelkezésre sem áll.
E változott viszonyokra való tekintettel az 1887. évi XLV. tc. idevonatkozó határozatának módositása és kiegészitéséről a mult évi deczember hó 9-én törvéyjavaslatot terjesztettem be az országgyülés képviselőházához (képviselőházi irományok 160. sz.); ez a törvényjavaslat azonban a képviselőház egyéb irányú elfoglaltsága miatt tárgyalás alá vehető nem volt s 1911. január 1-ig törvényerőre sem emelkedhetett, minélfogva kénytelen voltam e kérdés törvényhozási uton való rendezéséig a házbéradó alá eső ingatlanokat tárgyazó jogügyietek és hagyatékoktól járó illetékek megszabásának az 1911. évi január hó 1-től kezdve függőben való tartása iránt administrativ uton intézkedni. Minthogy az illetékkiszabásoknak még továbbra való függőben tartása a kincstár szempontjából nem kivánatos, de az illetékköteles felek érdekeit is sérti: szükségesnek mutatkozott, hogy a házbéradó alá tartozó ingatlanok legkisebb törvényes értékének megállapitása körül követendő eljárás a változott viszonyok figyelembevételével mielőbb törvényes rendezést nyerjen.
Mindezeket figyelembe véve s oly czélból, hogy addig is, mig az illetékkiszabásoknál alapul veendő értékek megállapitásának kérdése rendszeres megoldást nyerhet, az eddig függőben tartott illetékkiszabások foganatosithatók legyenek, a jelen törvény 2. §-ába az e tekintetben mellőzhetetlenül szükséges rendelkezéseket felvettem. Az eddigi törvényes rendelkezéseknek javasolt módositásával szem előtt tartottam, hogy a házbéradó alá eső ingatlanokra vonatkozó átruházásoktól járó illetékek kiszabásánál alapul veendő legkisebb törvényes érték lehetőleg változatlanul maradjon s a nyers házbérjövedelem segitségével kiszámitandó érték, az eddig érvényben volt eljárás szerint a tiszta házbérjövedelem meghatározott többszörösével kiszámitandó értéktől lényegesebb eltéréseket fel ne tüntessen.
Ennek megvilágitásául a következőket jegyzem meg:
az 1909. évi VI. tc. életbelépte előtt érvényben volt házadótörvények értelmében a házak nyers bérjövedelméből épületfenttartási költség- és értéktörlesztés fejében: a) Budapesten az óbudai rész kivételével 20%; b) Óbudán és az általános házbéradó alá eső községekben (városokban) 25%; c) másutt 30% volt levonható, mely levonás után mutatkozó tiszta házbéradónak az 1887. évi XLV. tc. 4. § 2. pontjában meghatározott 16-szoros, 15-szörös, illetve 12-szeres összege tekintetett a házbéradó alá tartozó házak legkisebb értékének. Ehhez képest a tiszta házbérjövedelem és az ennek alapján kiszámitandó minimális érték 100 korona nyers házbérhez viszonyitva következőleg alakult; a) Budapest 100-20=80X16=1.280 K; b) Ó-Budán és az ált. házbéradó alá eső községekben 100-25=75X15=1.125 K; c) másutt 100-30=70X12=840 K. Ezeknek a számitási eredményeknek alapján, hogy teljesen azonos eredmények legyenek elérhetők, ezentul a nyers házbérjövedelemnek a) Budapesten 12.8-szorosa; b) az ált. házbéradó alá eső helyeken 11.25-szöröse; c) másut 8.4-szerese volna illetékkiszabáskor törvényes legkisebb értéknek tekintendő. Technikai szempontokból és az illeték kiszabásánál mellőzhetetlen ki számitásoknak lehető egyszerüsitése érdekében ezeknek a kiszámitási kulcsoknak kikerekitését hoztam javaslatba, a minek következtében az eddigi minimális értékekkel szemben számba alig vehető emelkedés fog jelentkezni. Ezzel az emelkedéssel szemben azonban figyelemmel az aránylag legkisebb vagyoni erővel rendelkező kisgazdálkodásokra változatlanul hagytam, az 1887. évi XLV. tc. 4. §-a 3. pontjának azt a rendelkezését, a mely a házosztályadó alá tartozó házak minimális értékét az előző évi házosztályadó hatvnszoros öszegében szabja meg; holott az a körülmény, hogy az 1909. évi VI. tc. 24. §-a a házosztályadó I. osztályának első fokozatába tartozó házak házadó tételét az eddiginél alacsonyabb mérvben állapitja meg - indokolttá tenné, hogy a kiszámitásnál alkalmazandó másik tényező megfelelőleg emeltessék. Az 1887. évi XLV. tc. 4. §-a utolsó bekezdésében az adóbizonylatokra vonatkozó rendelkezések módositása szintén a változott viszonyokban lelt magyarázatát. Az 1887. évi XLV. tc. 5. §-a második bekezdésében a tudományos intézetek és köztanintézetek részére biztositott azt a kedvezményt, hogy illetékegyenértékköteles ingatlanaik minimális értéke, - a szabályszerünél kedvezőbb mérvben állapittassék meg - lényegében érintetlenül hagyni kivánván, ennek a törvényszakasznak rendelkezéseit csak annyiban módositom, a mennyiben azt a számitási kulcsok változása szükségessé teszi.
