I. Évtizedek óta foglalkoztatják az illetékes kormányhatóságokat, az érdekelt társadalmi köröket, de mondhatni az egész hazai közvéleményt is azok a problémák, a melyek a gazdasági és népesedési viszonyok ujabbkori alakulásai kapcsán a földbirtokmegosztás kérdése terén merültek fel. Hosszabb idő óta vagyunk tanui olyan irányu birtokmozgalmaknak, melyeknek nemcsak nagy arányai, de természete is azoknak irányitását állami és nemzeti szempontokból elsőrendü fontosságu közgazdasági és szocziális feladattá teszik, mert kétségtelen immár, hogy e birtokmozgalmak éppugy mint inditó okaik, nem muló természetüek.
A földmivelő nép körében mindenütt tapasztalható földéhség, a mely a birtokoknak a nemzedékek során való felaprózása folytán állandóan nő s a melynek kellő mértékben való ki nem elégithetése sok helyt a népesség természetes szaporodását is károsan befolyásolja: a falusi népességnek a városokba való tódulása s a városi proletariatusnak ennek folytán beállott szaporodása; a gyors meggazdagodás, illetve a munkásnép életviszonyaihoz mérten jelentékeny tőkegyüjtés lehetősége által táplált tengerentuli kivándorlás s a némi tőkére szert tett kivándorlottaknak állandó törekvése, hogy szülőföldjükön földbirtokot szerezzenek; a nagy s különösen a középbirtokosok jelentékeny részének tőkehiánya, a melynek folytán birtokaikat a mai viszonyok közt megkivánt intenzitással müvelni nem képesek s a melynek következtében gazdaságosabb birtokaik egy részének eladása, hogy igy felszabaduló tőkeerejükkel birtokuk megmaradó részét annál jobban müvelhessék; a munkabérek állandó emelkedése, mely egyrészt a mezőgazdasági üzemnek fizetett munkerőkkel való folytatását mindinkább nehézzé teszi s a mely másrészt a munkásoknak a tőkegyüjtést s a mi a nép széles rétegeiben ezzel egyértelmü, a földszerzést lehetővé teszi, illetve az eziránti vágyat felébreszti, az okai ezeknek a birtokmozgalmaknak.
Ez okok megszüntetése megszüntetése részben nem kivánatos, részben nem áll vagy alig áll az állam hatalmában, de feladata az államnak oda törekedni, hogy az általuk előidézett birtokmozgalmak az állam nemzeti, szocziális és gazdasági czéljait előmozditó, nem pedig ezekkel esetleg ellentétes irányzatoknak szolgáljanak.
Mert a magánvállalkozást, a mint ezt a mulban láttuk s mint ez a dolog természetéből következik, csak a magángazdasági szempontok vezérelhetik s e tekintetben, a mennyiben a szolid és reális üzletvitel követelményeinek megfelel s jogi és erkölcsi szempontból megengedett eszközökkel dolgozik, nem is érheti szemrehányás.
Ilyen természetü akczióknak magasabb rendü közszempontból való irányitása nem lehet a magánvállalkozás feladata, sőt szükség esetén az akczió egyes részleteinek ily szempontokból való lebonyolitása sem lehet az. Erre csak az állam vállalkozhatik, a helyes munkafelosztás figyelembevételével nem igyekezvén elvonni vagy leszoritani a magánvállalkozást azokról a terekről, a melyeken való érvényesülése indokolt, sőt indokoltabb, mint az állami irányitásé. Az állami irányitás legkézenfekvőbb módját, az állam anyagi erejével s az állami kzöegek utján való közvetlen beavatkozást kisérelte meg az 1894:V. törvénycikk, de a törvény végrehajtása során szerzett tapasztalatok azt bizonyitották be nálunk is, a mit máshol is észlelhetünk, hogy: a hol az állam már vásárolt birtokokon folytatja a telepitést, az állam administracionalis költségeit is figyelembe véve, az akczió olyan áldozattal jár, mely az eredményekkel nem áll arányban s melyet az állam, még ha bőségesen lenne is ilyen czélra felhasználható pénze, azért sem vállalhat magára, mert a telepitő állammal szemben az igények mindig emelkednek, viszont a telepesek öntevékenysége és teljesitési készsége mindig csökken s igy hovatovább elhalványul az állami telepitésnek az a feladata is, a mely a gazdasági kultura terjesztése által az elmaradt vidékekn éppen a legértékesebb lehetne.
Ezek a tapasztalatok önknytelenül rávezettek bennünket annak a gondolatnak a megvalósitására, hogy az állam birtokpolitikai akcziójának nem az a lényege, hogy az állam adja a pénzt és minden teendőit ő maga végezze, hanem szintugy állami birtokpolitikai akczió az is, ha a magántőkét megnyeri az állam arra, hogy az ő vezetése és irányitása szerint vegyen részt a közérdekü munkában.
Ezért tekintettel arra is, hogy az állami irányitásnak hatályosabbá tételére most már jóformán ütött az utolsó óra, a kormány olyan szervezet alkotását határozta el, a mely alkalmas lenne arra, hogy állami ellenőrzés alatt, a már létező hitelszervekre támaszkodva kezdje meg a veszélytelenül immár el nem odázható birtokpolitikai akczió végrehajtását.
II. A földmivelésügyi minister urral egyetértőleg olya intézetnek állami hozzájárulással való alapitását készitettük tehát elő, a melynek egészen sajátlagos szervezete tisztán a rá váró, állami irányitást igénylő, de a nyerészkedést eleve kizáró birtokpolitikai feladatok követelményeihez lesz alakitva.
Ily intézet alkotását lehetővé tette a Magyar Földhitelintézeet, a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete és az 1898:XXIII. tc. alapján alakult Országos Központi Hitelszövetkezet áldozatkész elhatározása, a melylyel anyagi hozzájárulásukat, valamint a vezetésben és a kölcsönnyujtásoknál való közremüködésüket ajánlották fel.
Jól tudja a kormány, hogy ennek a szervezetnek felállitásával még nem merülnek ki mindazok az intézkedések, a melyeket a birtokpolitika megkiván. Ez az intézet a birtokpolitikának csak egy eszköze lesz, habár meggyőződésünk szerint egyik igen fontos és mindenestre a legsürgősebb feladatok megoldására alkalmas eszköze, a melynek müködése nyomás szerzendő értékes gyakorlati tapasztalatok biztos alapot fognak nyujtani a további teendők megitélésére.
Az intézet czélja elsősorban, hogy a földmivelésügyi minister irányitása alatt álló állami birtokpolitika érdekében és az állami czéloknak megfelelő tervek alapján hajtson végre ingatlanfeldarabolásokat, telepitéseket, tegye lehetővé ezeknek kapcsán középbirtokokok keletkezését, közvetitse a nagyobb, valamint korátolt forgalmu ingatlanokon a kisbérleti rendszer (bérlőszövetkezetek) meghonositását; továbbá hogy előmozditsa a kivándorlottak tervszerü visszatelepitését és a mennyiben erre az előfeltételek meglesznek, járadékbirtokokat létesitsen, ha pedig sikerült a jelzálogkölcsönnyujtással kapcsolatos életbiztositás nagy arányban való meghonositására czélszerü pénzügyi megoldást találni, gondot forditson ennek a rendkivüli jelentőségü intézménynek elterjesztésére.
Feladata továbbá az intézetnek, hogy az 1908:XLIII. és 1907:XLVI. törvénycikkek rendelkezéseinek eredményesség tétele czéljából községek, közbirtokosságok, illetőleg törvényhatóságok részére közlegelők szerzésére és gazdasági munkásházak épitésére, valamint az ingatlanfeldarabolásoknál és telepitéseknél házépitésekre és gazdasági felszerelés czéljaira olcsó kölcsönöket nyujtson, illetve szerezzen és egyáltalában erejéhez mérten hathatós eszköze legyen az állami birtokpolitikának minden olyan müveletnél, a melyet az megkiván. Az emlitett egyes müködési ágazatok fontosságának részletes méltánylását ugy hiszem bátran mellőzhetem, mert hiszen éppen azokat a nemzeti és közgazdasági érdekü feladatokat kivánja a kormány az alapitandó intézetre bizni, a melyek megoldásának égető sürgőssége már átment a köztudatba és nézetkülönbség nélkül hangoztatik régóta az összes szakkörök által.
A felsoroltakon kivül természetesen módjában lesz az intézetnek müködési körét alapszabályainak megflelő módositásával más, az alapitásnál czélbavetteket kiegészitő irányokban is kiterjeszteni és kifejleszteni a szerint, a mint ez a gyakorlati élet tapasztalatai szerint az állami és nemzeti birtokpolitika szolgálatában szükségesnek és czélszerünek fog mutatkozni.
Az intézet szervezetének megalkotásánál mindenekfölött arra forditottunk gondot, hogy maga ez a szervezet szorosan hozzá alkalmaztassék az intézet rendeltetésének és birtokpolitikai feladatainak sajátosságaihoz, de figyelemmel kellett lennünk arra is, hogy egyrészről az intézet müködésének állandó irányitására az állam a szükséges befolyást gyakorolhassa és a kormány pénzügyi és földmivelésügyi szakközegei az intézet müködésébe teljes betekintést nyerjenek, másrészről az alapitásban résztvevő és az intézet müveleteivel kapcsolatos kölcsönöket nyujtó intézetek e kettős irányu közremüködésük által indokolt állandó befolyást gyakorolhassanak az intézet vezetésére.
Ilyen szervezet a kereskedelmi társaságoknak a fennálló törvényes rendelkezések által megadott alakjaiban nem lett volna czélszerüen megalkotható. Ez okból az intézet részére egy egészen különleges alakulatot kellett megalkotni a kereskedelmi törvény (1875:XXXVII. tc.) keretein részben tulmenőleg. A mi az intézet alaptőkéjét illeti, az alapitványok állandóbb jellegüek lesznek, mint akár a részvénytársaságok, akár a szövetkezetek alaptőkéi, illetve üzletrészei.
Az alapitványok - az alapszabályok rendelkezései szerint - csak a kormány hozzájárulásával ruházhatók át és csak abban az esetben lesznek felmondhatók, ha az alapitó intézet maga felszámolna, vagy - feltéve, hogy az alapitvány az alapitó intézet kibocsátványainak biztositására alapszabályszerüen kijelölt tartalékalapokból fizettetik be - ha e tartalékalapok elhasználásának tényleges szüksége beáll.
Az intézet vezetése olyan igazgatósági szervre bizatik, a melyben az állami birtokpolitika végrehajtásában résztvevő és az intéet vezetésében való közremüködésre a kormány által kirendelt magasrangu pénzügyi és földmüvelésügyi ministeri tisztviselőknek a megfelelő hatáskör biztosittatik. Az igazgatóság azonban tulnyomóan az alapitó intézetek által kijelölt pénzügyi és mezőgazdasági szakférfiakból fog alakulni. A nyerészkedési érdek az intézet müködéséből ki léven zárva, az ilyen módon összeállitott igazgatóság teljes biztositékot nyujt, hogy a vezetésben a tiszta közérdek mellett a pénzügyi és gazdasági czélszerüség, valamint a szakszerü hozzáértés és tárgyilagosság teljes mértékben érvényesülni fognak. Az intézet egyébként a magánvállalati szervezetek elvein épül föl és a földmüvelésügyi minister által jóváhagyott tervek szerint végrehajtandó müveletek technikai lebonyolitásánnál az ily szervezetek üzletszerüségének és agilitásának előnyeit fogja biztositani az állami birtokpolitika részére.
Az intézet birtokpolitikai müveletei kapcsán felmerülő nagyarányu hiteligények kielégitésének kérdése szerencsésen volt megoldható annak folytán, hogy az alapitó intézetek elvállalván a szükséges kölcsönök nyujtásánál való együttes közremüködést, olyan rendszer megalkotása és alkalmazása vált lehetővé, a mely a lehető legjobban felel meg az ily müveletekből folyó hitelszükségletek sajátlagosságainak.
Az ujabbkori birtokmozgalmak természete a földhitelszükségletnek ujabb alakulatát hozta létre, a melynek megfelelő functióra hitelszervezetünk egészen az 1897:XXXII. tc. hozataláig egyáltalában nem volt berendezve. A feldarabolt birtokrészletek vevőinek és a telepeseknek gazdaságilag teljesen jogosult földvásárlási hitelszükséglete tulterjed azon a mértéken, a mely rendes záloglevélkölcsönnek elégithető ki, de e mellett - mint minden földvásárlási hitel - olyan természetü, hogy egész terjedelmében hosszulejáratot, a föld hozadékából járadékszerüen való törlesztést és a hitelező részéről való felmondhatatlanságot kiván. Ily hitelezések részére a szükséges tőke, természetesen csak hosszulejáratu kötvények kibocsátása utján szerezhető be.
E czélból sorolta az 1897:XXXII. tc. a bizonyos korlátok között nyujtott földbirtokfeldarabolási és telepitési kölcsönöket a törvény hatálya alá tartozó s állami kedvezményekben részesitett kötvények kibocsátási alapjai közé. Teljes siker azonban ezzel nem éretett el. A birtokfeldarabolási kölcsönök legmagasabb összege az idézett törvény 6. §-ában a jelzálogilag lekötött ingatlan becsértékének 2/3 részére korlátoltatott. A kölcsönöknek ez a mértéke gyakran nem bizonyul elégségesnek, különösen olyan esetekben, mikor állami érdekek éppen egyes vidékek szegényebb lakosságának földhöz juttatását kivánják meg. Magasabb megterhelési határ megállapitása azonban nem állana az ily kölcsönök alapján kibocsátott kötvények érdekében s e kötvényeknek a piaczon eddig elért elsőrendü osztályozását oly irányban befolyásolhatná, hogy ezáltal a szóban levő kölcsönök megdrágulhatnának. Éppen ez egyik oka annak is, hogy pénzintézeteink idegenkednek a telepitési kölcsönök nyujtásától is, a melyek az 1897:XXXII tc. 3. §-a szerint a jelzálogul lekötött ingatlan becsértékének 75%-áig nyujthatók.
Oly megoldási módot kellett tehát keresnünk, a mely lehetővé teszi, hogy a földbirtok, különösen pedig a földarabolt birtok részleteinek vevője hosszulejáratu és járadékszerüen törleszthető, lehetőleg jutányos földvásárlási kölcsönt kaphasson a birtok értékének 75%-a erejéig, a nélkül, hogy az 1897. évi XXXII. törvénycikknek a gyakorlatban jól bevált alapjai megbolygattatnának, s a nélkül, hogy m. kötvénytípus alkottatnék. Mert egy uj typus, a mely kevésbé erős fundáltság folytán okvetlenül háttérbe szorulna zálogleveleink és ugynevezett communális kötvényeink mögött, eltekintve attól, hogy megdrágitaná az adandó kölcsönöket, nehezen volna bevezethető a különben is szerfelett igénybevett kötvénypiaczon. Az uj typus elhelyezésének állami garantia vállalása által való előmozditását pedig kizártnak kell tekintenem nemcsak azért, meert magánhitel kielégitésére szolgáló kötvényeknek állami garantiában való részesitését, bármily fontos legyen is állami szempontból az a czél, a melynek szolgálatában e kötvények állanak, ugy államgazdasági, mint közgazdasági szempontból, feltétlenül kerülendőnek kell tartanom, de azért is, mert ily garantia vállalása a hiteligények egészséges és természetes kielégitését zavarnőá meg s például az adott esetben az önmagukban véve erősebb hitelezési alapon nyugvó záloglevél és communalis kölcsönöket kedvezőtlenebb helyzetbe juttatná az állami garantiával felruházandó s a földbirtok értékének 75%-a erejéig adható kölcsönökkel szemben.
A kitüzött feltételeknek teljesen megfelel az uj intézet működési körében alkalmazandó módszer, a mely mellett a földvásárlók a vételár 75%-ig terjedhető kölcsönökben lesznek részesithetők, olykép, hogy a kölcsönök részben földhitelintézeteink záloglevélkölcsöneiből, részben az 1897:XXXII. tc. alapján nyujtható birtokfeldarabolási kölcsönökből, az ezeknek törvényes mértékét meghaladó részükben pedig az Országos Központi Hitelszövetkezet által az 1898:XXIII tc. alapján nyujtott és jelzálogilag is biztositott kötvénykölcsönökből lesznek összetéve, ugy azonban, hogy az adós az egész kölcsönterhet évi egyenlő összegü járadékokkal fogja törleszthetni. E kölcsönök egységes előkészitésénél s az együttesen egyenlő évi összeget tevő évjáradékok beszedésénél a kölcsönvevővel szemben egységes szervként helyi hitelszövetkezetek fognak eljárni.
Ezek az összetett forrásokbó együttesen nyujtott kölcsönök azza a rendkivül nagy előnynyel járnak, hogy az uj intézetnek tulnyomóan szerény anyagi helyzetü közönsége számára, a nagy tőkepiaczokon a legjobb hirnévnek örvendő záloglevelek s kötvénye utján, a lehető legolcsóbb kölcsönök biztosithatók.
Meg kell jegyeznem, hogy a jelzálogi és szövetkezeti kölcsönök ily összetétele ingatlan feldarabolási műveletek kapcsán kezdeményezésemre már évek óta igen kedvező eredménynyel probáltatott ki a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete és az Országos Központi HItelszövetkezet által és hogy ennek a rendszernek nem kicsinyelhető előnye az sem, hogy az ingatlan feldarabolások folytán alakuló ujabb kisgazda csoportok azonnal gazdálkodásuk megkezdésétől fogva részesülnek a jó hitelszövetkezetek által nyujtott minden előnyben és azok szocziális és gazdasági nevelő hatásában.
Az intézetnek kétségtelenül nagyobb arányokban kel foglalkoznia ingatlan feldarabolásokkal. De hangsulyozni kivánom, hogy ebbeli működésének korántsem az a czélja, hogy az e téren máris kifogástalanul működő magánvállalkozást elnyomja. Mindenesetre hozzá fog járulni az egészséges verseny fejlesztéséhez, de az egészséges alapokon nyugvó magánvállalkozást a birtokpolitika terén az uj intézet nélkülözhetetlen munkatársának kell tekintenünk. Csakhogy a magánvállalkozás - mint már fentebb emlitettem - nem meritheti ki e téren sem mindazokat a teendőket, a melyek az állami birtokpolitikai szempontjából szükségeseknek mutatkoznak.
Joggal várható az alapitandó intézettől, hogy a mellett, hogy hivatásának megfelelő és még kiaknázatlan teret fog találni, üdvös működést fog kifejthetni az egészségtelen földeladási üzelmek korlátozásával.
Ebből a szempontból kedvező eredményt várok attól, hogy a kormány birtokpolitikájának végrehajtására hivatott szakközegek, az uj intézet vezetésében való közreműködésük folytán, állandó s közvetlen érintkezésben fognak állani a tényleges élettel s igy gazdag tapasztalatokra tehetnek szert a kormány további teendőinek előkészitésére. Ezt azért kivánom kiemelni, mert épen az ingatlan feldarabolások terén helylyel-közzel mutatkozó tagadhatatlan visszásságok sokakban azt a meggyőződést érlelték meg, hogy az ingatlan feldarabolásoknak szigoru, törvényes szabályozása lenne helyénvaló.
De remélhető, hogy az uj intézetnek az egészséges alapokon nyugvó magánvállalkozással karöltve - ugy, a mint annak idején a földhitel terén is tapasztaltatott, földhitelintézeteink és a záloglevél kibocsátó részvénytársaságok működése nyomás - sikerülni fog a szabad verseny s a rendelkezésre álló anyagi és erkölcsi tőkék erejével e téren olyan helyzetet teremteni, hogy nem lesz szükség olyan szigorubb törvényes rendszabályokra, a melyek elkerülhetetlenül korlátoznák általában a birtokforgalom szabadságát s ezzel többé-kevésbé hátrányosan befolyásolnák a földtulajdon értékét is. Ennek a kérdésnek végleges eldöntésére remélhetőleg értékes tapasztalatok fognak felmerülni az uj intézet működésének során.
Az intézetre váró közérdekü feladatok természete megkivánja, hogy a közvetitő szerepet játszó intézet az általa vásárolt földbirtokokat az általa fizetett vételárnál lehetőleg kevéssé magasabb áron adhassa tovább a részletek vagy telephelyek vevőinek. Erre való tekintettel gondoskodtam róla, hogy az intézet alapszabályaiban az alapitványok osztalékainak legmagasabb mértéke 5%-ra, tehát mérsékelt összegre korlátoztassék.
Természetesen azonban, hogy az intézetre nemzet birtokpolitikai feladatok megoldása bizatván, ennek a müködésnek minél sikeresebb kifejthetését magának az államnak is elő kel mozditania, azokon a korlátokon belől, a melyeket az államháztartás helyzete s az állam egyéb feladatainak egyenletes kielégitésére irányuló törekvés megvonnak. Az összes körülmények mérlegelésével az államnak az intézet alaptőkéjéhez való hozzájárulását nyolcz millió koronában véltük megállapitandónak.
Ezenkivül azonban felhatalmazást kér a kormány arra, hogy az állami ingó vagyonból tiz millió korona névértékü kötvényt az intézet czélaira átengedhessen, továbbá, hogy az intézet igazgatási és kezelési költségeit, valamint az intézet által a törvényben megállapitott működés körében közvetlenül lerótt vagy a felek vagy a vele közreműködő intézetek helyett magára vállalt bélyegeket s illetékeket a telepitési alap terhére vállalhassa el és a törvényjavaslatban foglalt adó-, illeték- és portókedvezményeken felül (2. §) kiterjesztetnének a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségére azok a külön jogok is (3. § 6.), a melyeket a törvényhozás a Magyar Földhitelintézetnek megadott s a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetére is kitrjesztett. Ezek a kedvezmények végeredményben mind első sorban az intézettől földet vásárló kisgazdák előnyére lesznek.
III. Azokon az intézkedéseken kivül azonban, a melyek szorosan véve a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége megalkotására és kedvezményekkel való támogatására vonatkoznak, elkerülhetetlen volt, hogy a telepitésről szóló 1894. évi V. tc. némely rendelkezésének módositása, illetve kiegészitése is felvétessék a törvényjavaslatba. Ezeknek a módositásoknak, illetve kiegészitéseknek szükségét sok évi tapasztalatok mutatták meg. Ugyancsak elodázhatatlanul szükségesnek tartjuk a birtokpolitikai akczió sikere érdekében, hogy a mező- és erdőgazdasági ingatlanok árverésre bocsátásáról a földmivelésügyi minister a telekkönyvi hatóságok által hivatalból értesittessék.
az I. fejezethez
A mi a törvényjavaslat egyes rendelkezéseit illeti, az 1. §-ban felhatalmaztatnék a kormány, hogy a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségét, az 1-4. pontok alatt körülirt támogatásban részesitse. E kedvezmények közül egyik-másik nem igényel külön indokolást s a jelen indokolás általános részében előadottaknak természetes folyománya. A 2. pontra vonatkozólag meg kell jegyeznem, hogy a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége fejlődésképességének és működése szabadságának biztositására szükségessé válhatik, hogy a műveleteivel kapcsolatos kölcsönöket vagy az összetett kölcsönök alkotórészei közül akár a jelzálogkölcsönöket, akár a szövetkezeti kölcsönöket saját maga nyujtsa s tehát e kölcsönök alapján a kötvényeknek egyik vagy másik nemét saját maga bocsássa ki. Ha szükségess válik, hogy az uj intézet maga is bocsásson ki kötvényeket, a kötvények biztositására rendelt törvényszerü külön biztositéki alap alkotása az intézet folyó tőkéjének egy jelentékeny részét kötné le. Ez a nehézség elkerülhető azzal, ha az intézetnek az állami ingó vagyon részét alkotó záloglevelekből és kötvényekből egy megfelelő mennyiség oly rendeltetéssel adatik át, hogy azt fennállása alatt a szükséghez képest kibocsátványai külön biztositéki alapjainak alkotására fordithassa.
Ehhez hasonló segédeszközt alkalmazott a törvényhozás az Országos Központi Hitelszövetkezet alapitásánál is (1898. évi XXIII. tc. 78. § 2. pont). A Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége azonban az ingatlan feldarabolásoknál és telepitéseknél első sorban mint a földvásárlások közvetitője fog szerepelni, a mely szerepet czélszerüen csak akkor töltheti be, ha a birtokforgalmi konjunkturákat teljesen képes kihasználni. Az ilyen működés sikere főként az intézet forgótőke eszközeinek rugalmasságától függ. Nagy előnynyel jár, ha az intézet kedvező konjukturák között átmenetileg tetemesen nagyobb forgótőke fölött rendelkezhetik, mint a mennyit rendes üzletvitele igényel. E czélból meg kell engedni az intézetnek, hogy az állami ingó vagyonból rendelkezésére bocsátott kötvényeket - a mennyiben a külön biztositékok alkotására nem vétetnek igénybe - ideiglenesen forgótőke beszerzésére is felhasználhassa. A kötvények kamatjövedelme azonban az intézet fennállása alatt is beszolgáltatandó az államkincstárba és maguk a kötvények az intézet felszámolása esetében - a hitelezők kielégitése után, ismét az állam tulajdonába fognak visszakerülni. A Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete és az Országos Központi Hitelszövetkezet annak folytán, hogy az uj intézet müveleteivel kapcsolatos kölcsönök nyujtását elvállalták, olyan nagyobb mérvü záloglevél- illetve kötvény kibocsátására lesznek kénytelenk, a mely külön biztositéki alapjaiknak fokozottabb gyarapitását is meg fogja követelni. Ezeknek az alapoknak erősebb javadalmazása azonban nem jár nehézségek néllkül, főként a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetére nézve, a melynek tőkéje már is majdnem egészen le van kötve a külön biztositéki alapokban. Ennél az intézetnél ugyanis a külön biztositéki alapok emelése egyenesen áldozatokkal jár, a mennyiben az intézet az alapitványokért 5%-os osztalékot fizet, maga pedig a külön biztositéki alapokban lekötött tőkét, a melyet az erre vonatkozó törvényes rendelkezések folytán bizonyos meghatározott nemű kötvényekbe kell fektetnie, ily magasan nem gyümölcsöztetheti.
Ezeknek az intézeteknek a birtokpolitikai akczióban való önzetlen közreműködése indokolttá tszi tehát, hogy az állam tulajdonában levő azoknak a kötvényeknek egy része, a melyeket a törvényhozás a birtokpolitika támogatásánál való felhasználásra szánt, a szükséghez képest esetleg ezeknek az intézeteknek is rendelkezésükre legyen bocsátható biztositéki alapjaik kiegészitésére. Bővebben kell még foglalkoznunk az 1. § 4. pontjának rendelkezéseivel, a melyeknek az a céljuk, hogy az intézet üzletfelei, kiknek földhöz juttatását magasabbrendü közérdek kivánja meg, az ily czélu ügyletekkel járó bélyeg- és illetékterhek tekintetében bizonyos mértékig állami támogatásban legyenek részesithetők. A javaslatban foglalt megtéritési módozatnl első pillantásra egyszerübben látszanék ugyan elérhetőnek a kitüzött czél az itt tekintetbe jövő egyes jogügyleteknek s okiratoknak bélyeg- és illetékmentessé nyilvánitásával, ámde ez csak látszólagosan lenne igy, mert a gyakorlatban ez uj intézet működési körébe utalt egyes ügyletek tekintetében, mint például a czélbavett jelzálogkölcsönbiztositási ügyletek vagy a több intézet által nyujtott kölcsönök tekintetében, ez a módozat a pénzügyi közigazgatás szempontjaiból rendkivül bonyolult és kötlséges ellenőrzést követelne s előreláthatólag számtalan tévedésre és a felek zaklatására vezetne. Igen természetes, hogy a javasolt megtéritési módozat csak annak folytán alkalmazható, hogy az uj intézet köréből a nyereségszerzés érdekét teljesen kizárjuk, továbbá, hogy az intézet czéljai a telepitési alap czéljaival teljesen megegyezők és hogy az intézet a pénzügyi és földmivelésügyi ministernek igen nagy foku ellenőrzése és befolyása alatt áll.
Fentebb mellékesen emlitettem a jelzálogkölcsönbiztositás kérdését. Habár a jelen törvényjavaslat erre nézve nem is tartalmaz kifejezett rendelkezést, tekintve, hogy ezt az intézményt az alapitandó intézet működési körében reméljük megvalósithatni, legyen szabad e helyen röviden kitérnem erre a kérdésre is. Hosszab ideje foglalkoztatja már a szakköröket a jelzálogkölcsönöknek az életbiztositással való kapcsolatbahozása. Ez intézmény meghonositására alig lehet valahol nagyobb szükség, mint épen hazánkban és épen egy nemzeti irányu birtokpolitikai akczió keretében. Alkalmasabb eszköz nem is képzelhető az adóssággal való tulterhelés meggátolására, az egyes kisgazda családoknak a megszerzett birtokon állandóan való megtartására, az örökösök közötti elaprózás szükségének elkerülése és a kisgazdák jövőbe tekintő gondosságának élesztése czéljából. Hogy ez az intézmény siker kilátásával bevezethető-e és ha igen, milyen módszer alkalmazásával, az még további alapos tanulmányok eredményétől függ. Azonban az eddigi tapasztalatok és tanulmányok eredményeként már most felemlithetem, hogy a siker lényeges feltételének látszik az, hogy a biztositás lehetőleg kötelezővé tétessék az uj intézet által nyujtott vagy közvetitett összes földvásárlási kölcsönöknél. Egyrészt, mert biztositás-technikai okokból csak ugy lehet a biztositást olcsón és egyáltalában biztos alapon eszközölni, másrészt, mert más országokban is tapasztaltatott, hogy az ily biztositás messzebb fekvő áldásai a kisgazdák tulnyomó részére nem birnak akkora vonzó erővel, hogy saját jószántukból valamivel magasabb évi terheket vállaljanak el a jövő nemzedék érdekében.
A kötelező biztositás természetesen csak akkor vihető keresztül észszerüen, ha a mellett, hogy kisgazda mérsékelt áron jut földhöz, az ingatlant terhelő kölcsönök járulékai is mérsékeltek, ugy hogy e járulékok a biztositási dijjal együttesen sem emelkednek magasabbra, mint a mennyi évi járadékszolgáltatás mellett a kisgazda magát s családját eltartani minden körülmények között képes. A biztositás tehát csak akkor biztat sikerrel, ha olcsón s nagy arányokban, tehát valamely nagy tőkével rendelkező intézet bevonásával vihető keresztül. Az ily czélu és az intézet által nyujtott vagy közvetitett kölcsönökkel kapcsolatos biztositási ügyletek olcsóbbá tételére kivánatos, hogy az ily ügyletek bélyeg- és illeték terhei alól a biztositottak mentesithetők legyenek, a mire alkalmas eszközt szolgáltatnak az 1. § 4. pontjának rendelkezései. A törvényjavaslat 2. §-a az uj intézet részére nyujtandó adó-, bélyeg-, illeték- és portókedvezményeket tartalmazza. A mi különösen a vagyonátruházási illetékre vonatkozó kedvezményt illeti, az intézetre bizandó birtokpolitikai műveletek közérdeküsége kétségtelenül indokolttá teszi, hogy az állam az ily műveletekből folyó vagyonátruházásoknál az illetékek révén neki jutható haszonnak legalább egy részéről lemondjon.
Ha indokolt és méltányos is ezekben az esetekben az illetékteher leszállitása, a birtokszerzéssel járó előnyre való tekintettel a közteherviselés elvével nem tartottuk megegyeztethetőnek a vagyonátruházási illeték teljes elengedését. Tekintettel kellett lennünk azonban arra is, hogy az uj intézetnek közérdekű közvetitő tevékenysége olyan esetekben, mikor a czélszerüség megkivánja, hogy az intézet a birtokot előbb saját tulajdonául megszerezze, az illetékek révén ne okozzon a vevő félnek nagyobb terhet, mintha az ingatlant közvetlenül az eredeti tulajdonostól szerzi meeg. Ezért rendelkezik ugy a javaslat, hogy olyan esetekben, mikor az ingatlannak az intézet által való megszerzése alkalmából az állam egy izben már illetékbevételre tett szert, a parczellavevőre vagy telepesre való második vagyonátruházás ne essék többé illeték alá, a mely kedvezmény egyébként a törvényes feltételeknek megfelelő ingatlan feldarabolások és telepitések tekintetében, más pénzintézeteknek is megadatott az 1897:XXXII. törvénycikk 23. §-ának rendelkezéseivel. Ezen tulmenő kedvezményt az intézet csak annyiban élvezi, a mennyiben személyes illetékmentességben részesül és a mennyiben az általa foganatositott műveletekből folyó vagyonátruházások után akkor is csak az illeték fele fizetendő, ha az intézet az eladási ügyletnél csak mint közvetitő szerepel.
A törvényjavaslat 3. §-a tartalmazza azokat a különleges intézkedéseket, a melyeket az tesz szükségessé, hogy a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége czéljainál és a rendeltetésével kapcsolatos különböző szempontoknál fogva a kereskedelmi törvény által felállitott szabályok keretében nem volt megalkotható. Nagyban s egészben alkalmazhatók ugyan az intéztre, annak különleges alkata mellett is, a kereskedelmi törvénynek a szövetkezetekre vonatkozó határozatai, azonban - minthogy az intézet annak czéljánál és a tőketársulás sajátos alakjánál fogva épen oly kevéssé tekinthető szövetkezetnek, mint részvénytársaságnak - csakis bizonyos kivételekkel és kiegészitésekkel, a melyek a 3. § 1-8. pontjaiban soroltatnak fel. Első sorban arról kellett gondoskodnunk, hogy a kormány az intézet támogatása czéljából hozott állami áldozatok mikénti felhasználására kellő ellenőrzést és ugy e részben, mint a birtokpolitikai érdekü működés tekintetében, kell irányitó befolyást gyakorolhassn. Ezt a czél a következő rendelkezések szolgálják: A 3. § 1. pontjának rendelkezései szerint az alapszabályok, valamint azok módositásai csak a pénzügy- és földmivelésügyi ministerek jóváhagyásával léphetnek hatályba.
E korlátozás czélja az, hogy az intézet működése eredeti rendeltetésétől, a melyre való tekintettel állami kezdeményezésre és jelentékeny állami támogatással alapittatik meg, el ne tereltessék. Az intézet irányának és szellemének megőrzése teszi kivánatossá azt is, hogy a kormány, illetve a pénzügyminister befolyást gyakorolhasson az alapitványi üzletrészek átruházása utján az intézeet kötelékébe kerülő uj alapitók megválasztására (3. § 3. pont, negyedik bekezdés). A 3. § 4. pontjának első, második és ötödik bekezdései biztositják, hogy a kormány az intézet irányitására hathatós befolyást gyakorolhasson, hogy az igazgatóságba kirendelt szakközegei utján az intézet működésébe teljes betekintést nyerhessen és a birtokmozgalmakról eme szakközegeinek közvetlen tapasztalásai alapján állandó és beható tájékozást szerezhessen, továbbá, hogy az intézet valódi hivatásának meg nem felelő vagy az intézet anyagi érdekeit veszélyeztető, szintugy az állami birtokpolitika szempontjából nem kivánatos ügyleteket szükség esetén megakadályozhassa.
Az állami tisztviselők kirendelésének czélja teszi indokolttá azt a rendelkezést, hogy az igazgatóságba kirendelt tisztviselők a kereskedelmi törvény 183. §-ának ama határozata alól, a mely szerint az igazgatóság tagjait a közgyülés bármikor elmozdithatja s a mely határozat hatályát a kereskedelmi törvény 241. §-a a szövetkezetekre is kiterjesztette, kivétessenek. A 3. § 7. pontjában történik gondoskodás arról, hogy az intézet közgyülési határozat folytán (1875:XXXVII. tc. 247. § 2. pont) és azt az esetet kivéve, ha alapitványi tőkéjének fele elveszett, fel ne oszolhassék, a mig működését a kormány az állami érdekek szempontjából kivánatosnak tartja. Az intézet különleges rendeltetése és az alapitásban résztvevő hitelintézeteknek rendeltetéséből folyó érdekek teszik szükségessé a javaslat 3. §-ának 2. pontjában foglalt azokat a rendelkezéseket, a melyekkel a szövetkezetekre vonatkozólag fennálló általános jogszaabályok egynémelyikének hatálya alól az intézet kivétetik. Igy nem alkalmazhatók az intézetre a kereskedelmi törvény 14. és 223. §-ai, mert az intézet sem czéljánál fogva, sem a szövetkezeteknek a kereskedelmi törvényben foglalt meghatározása értelmében, sem a közfelfogás szerint nem tekinthető szövetkezetnek. Az uj intézet érdeke kivánja meg, hogy az üzletrészek felmondására vonatkozólag a kereskedelmi törvény 235. § első bekezdésében a szövetkezeti tagoknak biztositott jog az uj intézet alapitóival szemben jobban korlátoztassék.
A szövetkezetek czélja az, hogy tagjaik magángazdálkodási érdekeit a kölcsönösség által nyujtott fokozottabb erőtársulás alapján előmozditsák. Természetes tehát, hogy tagjaik részére a kilépés tekintetében nagyobb szabadságot kell fentartani, mert az ily czélu társulás természetéből folyik, hogy a tagnak, ki saját érdekében lépett a társaságba, megadassék a lehetőség a kiválásra, ha saját érdeke ezt ugy kivánja. A Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége alapitásának czélja nem a tagok saját gazdasági érdekeinek előmozditására irányul, hanem az alapitók kizárólag magasabb rendü közczél érdekében vesznek részt az alapitásban s magánérdekeik háttérbe szoritásával épen ugy hajlandók lemondani a tetszésük szerinti kilépés jogairól, a mint lemondtak e jogról annak idején a Magyar Földhitelintézet és a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete alapitó tagjai. De meg kell jegyezni, hogy az intézet tagjai kilépésének egészen más következményei is volnának az alapitandó intézetre nézve, mint lehetnek a szövetkezetekre nézve. Az uj intézet tagjai előreláthatólag csak igen kis számra maradnak korlátozva. Maguk az alapitásban résztvenni hajlandó hitelintézetek határozottan kivánják, hogy a tagok további felvétele - a czél érdekében - erős korlátozásokhoz köttessék.
Tekintve már most az uj tagok felvételének szigoru korlátait, valamint azt, hogy az intézet minden egyes tagja az összes alapitványi tőkének igen jelentékeny részét jegyzi, az egyes tagok kilépése az intézetet egyszerre tőkerejének jelentékeny részétől fosztaná meg, a mi annál inkább elkerülendő, mert az intézet üzletkörének természetéből folyólag előrelátható, hogy az intézet időnként tőkéjének egy részét hosszabb időre lesz kénytelen egy-egy üzletben lekötve tartani. Az uj intézet az emlitett törvényes határozatok hatálya alól a fentiekre való tekintettel kivétetvén, annak alapszabályaiban ekként óvatnak meg egyrészről az az uj intézet, másrészről az alapitó hitelintézeteknek, illetve ezek záloglevelei és kötvényei tulajdonosainak érdekei, hogy az alapitók alapitványaikat csak felszámolásuk esetén vagy akkor mondhatják fel - mindenkor hat havi előzetes bejelentés mellett - ha az alapitványokra az alapszabályaik értelmében kibocsátványaik biztositására szolgáló tartalékalapokat vették igénybe s e tartalékalapok rendeltetésszerü igénybevételének szüksége áll be.
Az uj intézet, illetőleg az alapitó hitelintézetek érdekében áll az is, hogy az intézetre ne alkalmaztassék a kereskedelmi törvény 237. §-ának második bekezdése, a mely ellentétben állana az üzletrészek 6 hóra való felmondhatóságával, valamint a 239. § második és harmadik bekezdése, a melyek alkalmazása alól az 1898:XXIII. tc. 60. §-a harmadik bekezdésében foglalt rendelkezéssel az országos központi hitelszövetkezet tagjai is kivétettek és a melyek nem egyeztethetők össze azzal, hogy az üzletrészek csak az emlitett kivételes esetekben mondhatók fel. A tagok magánhitelezői részére fenntartatik azonban az a jog, a melylyel a kereskedelmi törvény 95. §-a szerint a magánhitelezők a betéti és közkereseti társaságok tagjaival szemben birnak. Nem lenne indokolt a kereskedelmi törvény 242. §-a rendelkezésének alkalmazása sem, tekintve, hogy az intézetnek csak néhány tagja lesz, t. i. az alapitványi üzletrészek tulajdonosai s azok is szinte állandóaknak tekinthetők. A kereskedelmi törvény 248. §-a azért nem alkalmazható az intézetre, mert ennek czélja szorosan véve nem felel meg a kereskedelmi törvény 223. §-ában megjelölt czéloknak. De fölösleges is a hatósági feloszlatás lehetőségét biztositanunk, mert a kormány befolyását és irányitását biztositó, fentebb részletezett határozatok módot nyujtanak rá, hogy az intézetnek rendeltetésétől való elterelése megakadályoztassék.
Megjegyzem, hogy a 3. § 2. potjának második bekezdését azért kellett a javaslatba felvennem, mert jóllehet a kereskedelmi törvény a szövetkezetek megalakulását nem köti ahhoz, hogy a szövetkezetnek legalább hét tagja legyen, a birói gyakorlat a kereskedelmi törvény 155. §-ának a részvénytársaságokra vonatkozó ezt a rendelkezését per analogiam kiterjesztette a szövetkezetekre is. A 3. § 4. pontjába oly rendelkezést vettünk fel, a mely lehetővé teszi, hogy az alapitók az igazgatósági tagokat - t. i. azokat, kik nem a kormány által kirendelt tisztviselők - az első három évre, a mint ezt a kereskedelmi törvény 183. §-a részvénytársaságok alapitóinak megengedi, kinevezhessék, illetőleg később választásra kijelölhessék. Indokoltnak tartom ugyanis, hogy az alapitó közhasznu intézetek, a melyek vagyonuk jelentékeny részeit és kölcsöneiket bocsátják az alkotandó birtokpolitikai intézet rendelkezésére és a melyeknek működése nemcsak annálfogva, hogy a nyerészkedés kizárásával közérdekü czélokra irányul, hanem egyébként is rokon az uj intézetével, bizalmukat biró szakférfiak közreműködését biztositsák az intézet vezetésében ugy a saját érdekükben, mint az uj intézetében is. Tekintettel arra, hogy egyrészről az igazgatóságba kirendelt állami tisztviselőknek az intézet vezetésében hivatalos ügykörükből kifolyólag kell részt venniök, másrészről az intézet részére, nemzeti érdekű czéljainál fogva, az arra termett szakférfiak közreműködése számottevő anyagi előnyök nyujtása nélkül is biztositható lesz, az igazgatóságba kirendelt tisztviselőknek az intézet által való dijazása kizáratott s az igazgatóság többi tagjai részére is csak az alapszabályokban mérsékelt összeggel meegállapitandó jelenléti dijak élvezete tétetik lehetővé. Az intézet birtokpolitikai műveleteinél alkalmazandó kölcsönrendszer mellett, a melyet az indokolás általános részében ismertettem, kivánatos, hogy az összetett kölcsönök közül a másodhelyi jelzálogkölcsön és főként a harmadik helyen bekebelezett hitelszövetkezeti kölcsön biztositékai az eme kölcsönök alapján kibocsátandó kötvéynek bonitásának emelése czéljából megerősittessenek.
E végből vettük fel a javaslat 3. §-ába az 5. alatti rendelkezést, a melynek folytán az alapitó intézetek által az uj intézet czéljaira nyujtott második és harmadik helyi kölcsönöknél netalán - a hitelező intézetek mulasztása nélkül - beálló veszteségek az uj intézet tartalékalapjából lesznek fedezhetők. Ezzel főképen a jelzáloggal legkevésbé fedezett szövetkezeti kölcsönök alapján kibocsátandó kötvények magasabbrendü bonitása lesz elérhető, mert e kölcsönök többszörös biztositékkal fognak birni. Az adós személyi kötelezettségén és a harmadhelyi telekkönyvi bekebelezésen felül ugyanis a kölcsönt átengedményező hitelszövetkezet szavatossága, a kötvénykibocsátó központi intézet vagyona és törvényszerü külön biztositéki alapja s ezeken felül még a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége tartalékalapja is felelni fognak ezekért a kölcsönökért. Az uj intézet tartalékalapjának ez a szavatossága egyszersmind fokozottabb biztositékát fogja nyujtani annak is, hogy az intézet vagyonában nagy anyagi érdekeltséggel biró alapitók által kirendelt, illetve kijelölt igazgatóság az intézet műveleteivel kapcsolatos hitelek meghatározásánál kettőzött óvatossággal fog eljárni.
A II. fejezethez
A törvényjavaslat II. fejezete tartalmazza a telepitésről szóló 1894. évi V. törvénycikk némely rendelkezésének módositását, kiegészitését.
Természetes, hogy e módositások nem olyan természetüek, mint az előző kormány alatt készült s a technikai lebonyolitás tekintetében sok értékes dolgot összefoglaló telepitési törvénytervezet volt, de ha sikerült a telepitési kérdés pénzügyi részét jól megoldanunk, egyelőre elegendő, ha az 1894. évi V. törvénycikk ama rendelkezéseit módositjuk, a melyek nyilvánvalóan hiányosak, vagy helytelenek.
A Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségének alapitása folytán ugyanis remélhető, hogy olyan telepitések, a melyek birtokpolitikai szempontokból szükségesek, nagyobb aranyokban lesznek az intézet utján végrehajthatók. Az 1894. évi V. törvénycikkben azonban több olyan korlátozást állitott fel, a mely a telepitést megnehezitette. Minthogy a telepitések az 1894. évi V. törvénycikk 9. §-a szerint amugy is csak hatósági engedélylyel s végeredményben a földmivelési minister döntésével hajthatók végre és az engedély ennélfogva csakis akkor adatik meg, ha a telepités a közérdek szempontjának megfelel, minthogy főként a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége csakis a földmivelésügyi minister által jóváhagyott tervek alapján fog telepitéseket végrehajtani, alkalomszerünek tartjuk, hogy a telepitést sok esetben igen megnehezitő, merev korlátozások megszüntetését javasoljuk a törvényhozásnak. Ezt czélozzák a javaslat 5. §-ának rendelkezései.
Kiemeljük ezekre vonatkozólag, hogy a telephelyek területének számszerü meghatározása teljesen czélszerütlennek mutatkozott a gyakorlatban. Az ország egyes vidékeinek különnemü gazdasági viszonyai mellett főként a helyes miniumot szinte lehetetlen megállapitani. A telephelyek czélszerü területnagysága csakis esetről-esetre a helyi viszonyok mérlegelésével állitható meg. A javaslat 5. §-ában ugyan a terület maximális határának megszabását szükségesnek láttuk, ezt a maximumot azonban már olyan magasan állapitottuk meg, hogy azon belül a szabad értékelésnek igen tág tere nyilik. Az 500 kat. holdnyi maximum megengedi azt is hogy a kisebb telephelyek között egy-egy középbirtok is legyen alakitható, a mi ugy szocziális, mint kizárólag gazdasági szempontokból is rendkivül kivánatos.
A 6-10. §-ok rendelkezései ugyan nincsenek szoros összefüggésben a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége alapitásával, azonban az emlitett szakaszok rendelkezései is igen sürgős szükségletnek felelnek meg s a tapasztalatok által kimutatott sürgősségük kötelességünkké teszi, hogy az alkalommal gondoskodjunk a birtokpolitikai akczió eme égető hiányának orvoslásáról.
Az 1894. évi V. t-czikk 17. §-ában szabályozott elővásárlási jog a telepités czéljának biztositására nem bizonyult elégségesnek, mert csak akkor gyakorolható, ha a telepes elidegeniti telephelyét, de nem nyujt módot arra, hogy a telepes eltávolittassék olyan esetekben, mikor az eltávolitása a telepités érdekében azért áll, mert a telepes lényeges kötelességeinek meg nem felel és a telepités czélját kellően nem szolgálja. Az állami telepités sikere érdekében a javaslat 6-9. §-ai az állam javára visszavásárlási, illetve kimozditási jogot biztositanak, körülirva a jog gyakorolhatásának egyes eseteit, módját és a visszavásárlási ár számitásának szabályait. A visszavásárlási jog gyakorlásának esetei kizárólag olyanok, a melyeket a telepités czélja és érdeke önmaga okol meg: a visszavásárlási ár pedig ugy van megállapitva, hogy a telepitési jogviszony felbontása sem az egyik, sem a másik félnek jogosulatlan anyagi előnyeket ne biztositson.
A 10. § rendelkezései a jövőben lehetővé fogják tenni, hogy olyan telepesek, illetve családok, a kik egyébként a telepitésre alkalmasak, de kisebb vagyoni erejük miatt a vételár törlesztésének terheit vagy éppen nem vagy csak nehezen viselhetik el, haszonbérlőkként juthassanak földhöz addig is, a mig a telephely megvételére szükséges pénzt megtakaritani képesek.
Általánosan ismeretesek azok a nagy nemzeti és közgazdasági érdekek, a melyek ahhoz fűzödnek, hogy olyan vidékeken, a hol a népesség másként földhöz jutni nem tud, a vidék szaporodó népességének megkötése és hasznos foglalkoztatása a haszonbérleti telepités rendszerének az erre alkalmas korlátolt forgalmu birtokokon való meghonositása által tétessék lehetővé. Ez nemcsak a köz érdekében áll, hanem az ily birtokok tulajdonosainak, illetve haszonélvezőinek érdekében is, ha maguk nem rendelkeznek a birtok intenziv gyümölcsöztetésére elengedhetetlenül szükséges eszközökkel, nevezetesen a megfelelő forgó tőkével. A javaslat 11. §-ában foglalt rendelkezéseket időszerüvé teszi az, hogy a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségének üzletkörében korlátolt forgalmu birtokok bérbevétele és részletekben vagy szövetkezeteknek való albérbe adása is szerepel és hogy a kivándorlást lényegesen apasztaná, a visszavándorlást pedig előmozditaná, ha az intézetnek sikerülne e programmpontját mennél szélesebb körben megvalósitania.
Természetes ugyanis, hogy a kisbérleti rendszernek korlátolt forgalmi birtokon való meghonositása nagy nehézségekkel jár mindaddig, a mig az ily birtokok tulajdonosát, illetve haszonélvezőt az egyes kisbérlőkkel egyenkint kénytelenek szerződni és az egyes szerződések pontos betartását maguk kénytelenek ellenőrizni. Megszünik azonban ez a nehézség és kézenfekvővé lesz ennek a rendszernek nagy előnye az ily birtokok tulajdonosainak és haszonélvezőinek érdekei szempontjából is, ha velük szemben a bér megfizetésére vonatkozó kötelezettséget - közvetlenül vagy szavatossággal közvetve - egy tőkeerős, közhasznu intézet vállalja el, a mely a kisgazdákkal maga bonyolitja le a bérleti ügyeket és szerződéses kötelezettségeik teljesitését, valamint gazdálkodásuk helyes vitelét is szigoruan ellenőrzi.
A javaslatban nem láttuk szükségesnek szabályozni a korlátolt forgalmu birtokok részletekben vagy szövetkezeteknek való bérbeadását azokban az esetekben, a mikor a kisbérleti rendszer nem telepitéssel kapcsolatban alkalmaztatik. Módjában fog állani ugyanis a kormánynak ebben az esetben is, hogy a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége közreműködésével teljes mértékben érvényesithesse a birtokpolitikai és közgazdasági szempontokat. A haszonbérleti telepités azonban, a mely a bérlők eddigi életviszonyainak változásával jár, inkább kiván törvényhozási szabályozást, főként abban az irányban, hogy a telepesek részére hosszabb tartamu bérleti viszonyt, a birtokforgalmi korlátoltságnak megszünése esetében pedig jogot is biztositson arra, hogy az általuk bérelt földet - méltányos feltételek mellett - tulajdonul megszerezhessék. Viszont a telepitőnek módot kell adni arra, hogy olyan telepessel szemben, a ki bérletét megváltani nem akarja, a jogviszonyt könnyen megszüntethesse.
A birtokpolitika szempontjait tették szükségessé, hogy az állam az általa létesitett telephelyek további sorsára is több irányban gyakorolhasson befolyást. Erre a czélra szolgálnak az 1894:V. törvénycikk 17. és 18. §-aiban az állam részére biztositott elővásárlási és kimozditási jogok, valamint a jelen törvényjavaslat 6. és következő §-aiban szabályozott visszavásárlási jog.
Nyilvánvaló, hogy mikor a birtokpolitikai akczió végrehajtása, a melyet az állam eddig magának tartott fenn, egy külön e czélra alapitandó intézet feladatává tétetik és az intézet által végrehajtandó telepitéseknél, valamint a szintugy közérdekü czélokból végrehajtandó ingatlanfeldarabolásoknál ugyanazok az állami szempontok lesznek irányadók, mint az állam által közvetlenül végrehajtott telepitéseknél, meg kell adni a módot az alapitandó intézetnek is (13. §) - és pedig természetesen tekintet nélkül arra, hogy a birtokpolitikai műveletet saját vagy más tulajdonában levő ingatlanon hajtja végre, - hogy a birtokpolitika czéljait az eladási ügyletek lebonyolitásán tul is biztosithassa. Már az 1897:XXXII. törvénycikk 4. §-ával is kiterjesztetett a telepitő pénzintézetekre az állam részére megadott kimozditási jog (1894. évi V. tc. 18., a mely nemcsak a telepitő anyagi érdekeinek megóvására, hanem részben a telepités czéljának biztositására is szolgál.
Az elővásárlási jogot azonban (1894:V. tc. 17. §) természetesen nem lehetett magánvállalatokra kiterjeszteni. Aggály nélkül kiterjeszthetők azonban az állam messzebbmenő jogai is a Magyar Fölhitelintézetek Országos Szövetségére, nemcsak mert nyereségszerzési érdeke nem lesz, hanem főként, meert biztositékok alkottatnak a jelen törvényjavaslatban arra nézve, hogy a kormány eme különleges jogoknak mikénti gyakorlását teljesen ellenőrizhesse és ha e jogok gyakorlását nem kivánná kétségtelen közérdek, azt meg is akadályozhassa.
Hogy a vissza-, illetve elővásárlási jogot az intézet a törvényhozás által az állam részére körülirt kereteken belül milyen esetekben és milyen módozatok s feltételek mellett gyakorolhassa, szerfölött bajos és czélszerütlen lenne előre megszabni. Elégnek tartjuk, ha e tekintetben a törvényhozás az állam részére fennálló rendelkezések kereteit irja elő, mig a részletek a tapasztalandó gyakorlati szükséghez képest rendeleti uton lesznek megállapitandók.
A birtokpolitika irányitásának egyik eszköze a birói árverésen való közbelépés is. Abból a czélból, hogy a földmivelésügyi minister mező- vagy erdőgazdasági ingatlant birói árverésen is szerezhessen, szükséges, hogy az árverés idejéről és feltételéről idejekorán értesitést nyerjen. A javaslat 14. §-ának ily czélu rendelkezése alkalmas természetesen arra is, hogy a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége birtokpolitikai működésének sikerét előmozditsa. Nem tartanánk méltányosnak, hogy az árverésben való részvételnél akár a földmivelésügyi ministernek, akár az alapitandó intézetnek olyan előjogokat adjon a törvényhozás, a melyek a többi árverelőnek bármely más árverésnél élvezett jogait legkevésbé is csorbithatnák. Azt azonban a közérdek teszi indokolttá, hogy a földmivelésügyi minister és a birtokpolitikai czélból alapitandó uj intézet számára az ily árveréseknél legalább a képviseltetés, illetve meghatalmazás alakszerüségei tekintetében adassék könnyebbség és a bánatpénz, valamint utóárverési költségek letétele tőlük ne követeltessék. Ezekről gondoskodik a javaslat 15. §-a.
A III. fejezethez
A 16. §-ban azok az ingatlan feldarabolások, a melyeket az intézet a földmivelésügyi minister által jóváhagyott tervek szerint hajt végre s a melyeknél tehát meglesz a biztositék arra, hogy végrehajtásuknál a közérdek szempontjai teljes mértékben érvényesittetnek, felmentetnek az 1897. évi XXXII. törvénycikk 6. §-ában a magánvállalkozással szemben megállapitott korlátozások alól.
A 17. § rendelkezését az indokolja, hogy a Magyar Földhitelintézet az uj intézettel való közremüködés folytán ezentul a kisebb összegü kölcsönöknek sokkal nagyobb számát fogja nyujtani, mint eddig. Minthogy az intézet alapszabályai szerint a kölcsönvevők az intézet tagjaivá válnak, a kereskedelmi törvény 242. §-ának a tagok névjegyzékének időszakonkénti bemutatására vonatkozó rendelkezése nagy terhet róna az intézetre. E kötelezettség alól a törvényhozás a Kisbirtokosok Országos Földhitel intézetét már az 1879. évi XXXIX. törvénycikk 14. §-ában felmentette.
A 18. § határozataival lehetővé tétetik az Országos Központi Hitelszövetkezetnek, hogy a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége alapitásához jelentékeny összeggel járuljon hozzá a nélkül, hogy ebből folyólag tőkéinek lekötésével üzletvitele korlátoztatnék.
Az 1898. évi XXIII. törvénycikk 78. §-ának 2. pontja ugyanis akként rendelkezett, hogy az állami ingó vagyonból az Országos Központi Hitelszövetkezet tulajdonába bocsátott 3 millió korona névértékü italmérési kártalanitási kötvények kamatai, a mennyiben az üzemi költségek fedezésére nem szükségeltetnek (78. § 2. pont 3. bekezdés), az intézet által kibocsátott kötvények külön biztositéki alapjának gyarapitására forditandók. A szóban forgó kötvényekből, illetve az azok konvertálásából eredő 4%-os m. koronajáradék-kötvényekből és az azok kamataiból létesitett alap azonban jelenleg meghaladja azt az aranyt, a melyet az 1898. évi XXIII. törvénycikk 73. §-a a kibocsátott kötvények névértéke és a külön biztositéki alap mértéke között megállapitott. Az előállott fölösleget használhatja tehát fel a Központi Hitelszövetkezet az uj intézet alapitásához való hozzájárulásra.
Ennek a fölöslegnek igénybevétele nem csökkenti az Országos Központi Hitelszövetkezet kötvényeinek jelenlegi fedezetét és nem érinti a kincstárnak azt a törvényes igényét sem, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet felszámolása esetén az állami ingó vagyonból adott kötvényekkel együtt azok fölszaporodott kamatai is az államkincstárra szálljanak vissza. (1898:XXIII. törvénycikk 78. § 2. pont 1. bek.) Mind a két szempont teljes érvényesitését lehetővé teszi ugyanis a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége alapszabályaiba felveendő az a rendelkezés, hogy az alapitó intézetek alapitványaikat felmondhatják akkor, ha felszámolnak, vagy ha az alapitványokra befizetett összegek a kibocsátványaik biztositására szolgáló valamely alapból vétettek igénybe és ez alapok rendeltetésszerü igénybevételének szüksége áll be.
Végül a javaslat 19. §-a a törvény végrehajtására vonatkozó rendelkezéseket tartalmazza. Megjegyzem, hogy ezt a szakaszt azért kellett a javaslatban foglalt szövegezéssel megszerkesztenünk, mert jóllehet a javaslat egyes intézkedései Horvát-Szlavonországokkal nem közös ügyekre vonatkoznak, más intézkedései részben közös ügyekre vonatkoznak, részben közös ügyeket szabályozó törvények módositására, illetve ilyen törvények rendelkezései alóli kivételek alkotására vonatkoznak. Természetes tehát, hogy ezek a különböző intézkedések, a mennyiben logikai és részben szervezeti összefüggésük folytán egy törvényben ö........... fel, csakis közös törvénybe foglalhatók. Mégis a törvényben minden kétséget kizáró módon kifejezésre kellett juttatni, egyrészt hogy melyek azok az intézkedések, a melyeknek hatálya tartalmuk természeténél fogva Horvát-Szlavonországokra ki nem terjed, másrészről, hogy egyes intézkedések, habár közös törvényben szabályozandó kérdésekre vonatkoznak, a javaslat czélzata szerint Horvát-Szlavonországokra nézve tényleg alkalmazást nyerni nem fognak.
