Az 1. Cikkhez
Vannak törvényhozások, melyek a házassági életközösség megszüntetése végett csak a házasság felbontását, továbbá olyanok, melyek csak az ágytól és asztaltól való elválást és végül olyanok, melyek mind a kettőt ismerik. Mindezektől az elvi eltérésektől eltekintve a részletek szabályozása, különösen a bontási és a válási okok meghatározása is igen különböző. A szerződő államok törvényhozásának ilyen nagy különfélesége mellett az egyezmény 1. czikke ama kérdés eldöntésénél, lehet-e helye a házasság felbontásának vagy az ágytól és asztaltól való elválásnak, egyaránt figyelembe veszi ugy a házasfelek hazai törvényét, mint ama hely törvényét, a hol a kérelem előterjesztetett. A hazai törvényen nagy suly fekszik azért, mert enm volna megengedhető, hogy a házasfelek lakóhelyüknek megváltoztatásával vagy egyszeri külföldi utazás segitségével megszerezzék házasságuk felbontásának vagy az ágytól és asztaltól való elválásnak lehetőségét, melynek hazai törvényük szerint helye nem lenne és mert éppen ugy, mint a házasság megkötése, a házasság felbontása s az ágytól és asztaltól való elválás is, a személyes állapot kérdéseivel vannak szoros összefüggésben; valamint tehát a házasságkötés anyagi érvényességének kellékei a hazai törvény uralma alatt állanak, ugyane törvénynek kell irányadónak lennie, midőn arról van szó, vajjon helye van-e a házasság felbontásának vagy az ágytól és asztaltól való elválásnak.
Sőt itt erősebb uralma van a hazai jognak, mint a házasságkötés érvényességének szabályozásánál, mert eltérve az érvényességre vonatkozó egyezmény 1. czikkének álláspontját, a jelen egyezmény nem adott helyt ama kivételnek, hogy a felek hazai joga csak annyiban legyen irányadó, a mennyiben a kifejezetten más törvényre nem utal. De ily kivételre a jelen egyezményben nincs is szükség, mert az államok közül, melyek a konferenczián résztvettek, azt, hogy a házasság felbontását vagy az ágytól és asztaltól való elválást polgáraik külföldön kizárólag a külföldi anyagi jogszabályok szerint eszközölhessék ki, kifejezetten még azok sem engedik meg, melyek a házasság megkötését a lakóhely törvényének uralma alá helyezik. A felek hazai törvénye azonban nem lehet kizárólagosan irányadó, mert egyik államtól sem lehet követelni, hogy saját birói hatóságaival oly intézményeket alkalmaztasson, melyeket a belföldi törvényhozás nem ismer. Azok az országok tehát, a hol a belföldi törvényhozás a házasság felbontásának nem ad helyt, a bontás alkalmazására, azok pedig, a hol a belföldi tövényhozás az ágytól és asztaltól való elválást nem ismeri, az elválás alkalmazására még külföldi házasfelek irányában sem kötelezhetők. Felmerült azonban a kérdés, vajjon nem lehetne-e az ágytól és asztaltól való elválásnak abban az esetben helyt adni, ha a hazai törvény csak a bontást, a lex fori pedig csak az ágytól és asztaltól való elválást engedi meg. Az igenlő válasz oly megoldást eredményezne a házas felek közt, melyet hazai törvényük nem ismer és elismerni sem fog, mert tévedés azt hinni, hogy a törvényhozónak, ki megengedi a házasság felbontását, még kell engedni az ágytól és asztaltól való elválást is, minthogy a több magában foglalja a kevesebbet.
Ez oly országban, mely úgy a házasság felbontását, mint az ágytól és asztaltól való elválást ismeri, általában véve igaz. De nincsen úgy oly államban, a hol cak a felbontás intézménye áll fenn; mert itt az ágytól és asztaltól való elválást a törvényhozó nem kevesebbnek, hanem másnak tekinti, mint a házasság felbontását. Ilyen országban a törvényhozó helyesen vagy helytelenül abból indul ki, hogy a házassági életközösség megszüntetésére csak egy megfelelő mód van és ez a házasság felbontása. Az ilyen törvényhozó kizár minden más modot, még pedig saját területén mindenkire nézve és külföldön saját polgáraira nézve oly értelemben, hogy nem ismeri el az ágytól és asztaltól való elválást, melyet polgárainak házassági ügyében külföldi birói hatóság, habár a lex fori rendelkezéseinek megfelelően kimont. Ilyen esetekben a házasfelek, kik a házassági életközösséget ágytól és asztaltól való elválással akarják megszüntetni, csak hazai biróságukhoz fordulhatnak. A mi a házassági jogról szóló magyar törvényt (1894:XXXI. tc.) illeti, az nemcsak a házasság felbontását, hanem az ágytól és asztaltól való elválást is ismeri. Az idézett törvény tehát nem áll utjában annak, hogy a hatályának területén lakó külföldi házasfelek akár a házasság felbontását, akár az ágytól és asztaltól való elválást kérhessék a magyar biróságtól a szerint, a mint hzai törvényük az egyiket vagy a másikat engedi meg nekik.
Magyar államolgárok azonban az egyezmény beczikkelyezése esetén sem fognak házasságuk felbontása vagy ágytól és asztaltól való elválás végett külföldi birói hatósághoz fordulhatni, mert az egyezmény 5. czikkének 2. pontja érintetlenül hagyja az 1894:XXXI. tc. 114. §-át, mely szerint magyar állampolgár házassági perében csak a magyar biróság itélete hatályos. Meg kell itt még jegyeznem, hogy az 1. czikkben, valamint az egyezmény későbbi rendelkezéseiben is nem a kereset, hanem a kérelem helyének törvényéről van szó, mert a szerződő államok némelyikének törvényhozása szerint megtörténhetik, hogy a házasság felbontását, illetőleg az ágytól és asztaltól való elválást nem formaszerü perben kell kérni.
A 2. czikkhez
Az 1. czikk szerint szükséges, hogy a hazai törvény és a lex fori meegyezzenek abban a kérdésben, vajjon a házasság felbontásának vagy az ágytól és asztaltól való elválásnak elvben helye lehet-e. A 2. czikkben pedig arról van szók, hogy a bontási, illetőleg válási okok tekintetében mennyire kell egyeznie az emlitett két törvénynek. Szigoruan véve az egyezményt, mindjárt a 2. czikkel lehetett volna kezeni, mert az utóbbi már föltételezi a hazai törvény és a lex fori megegyezését a házasság felbontásának, illetőleg az ágytól és asztaltól való elválásnak elvi megengedhetősége tekintetében. A világosság kedvéért azonban czélszerünek mutatkozott az 1. czikkben az elvi megengedhetőség kérdését rendezni, a 2. czikkben pedig megállapitani az okokat, melyek alapján a házasság felbontása, illetőleg az ágytól és asztaltól való elválás külföldön kérhető. Az Institut de drott international és - a házai nemzetközi magánjogi konferencziákon- Svájcz azt a megoldást pártolták, hogy ha a házasság felbontását ugy a honi törvény, mint a lex fori elvben megengedik, meg kell elégedni olyan bontási okokkal is, mely csupán a lex fori és nem egyszersmind a felek ahzai törvénye szerint forog fenn. E megoldás mellett felhozták különösen azt, hogy az megkönnyiti a biró feladatát, kinek, miután megállapitotta, hogy a külföldi házasfelek hazai törvénye a házasság felbontását elvben megengedi, csupán saját törvényeit kell figyelembe venni, nem pedig idegen törvényeket is, melyeknek megismerése és főképen interpretácziója reá nézve nehézséggel járhat.
De ez a megoldás az azt pártolók szerint még azért is elsőbbséget érdemel, mert az a rendszer, mely a fennforgó bontási ok tekintetében a hazai törvény és a lex fori megegyezését követeli, a házasság felbontását az estek legnagyobb részében lehetetlenné tenné, a mennyiben ritkán lesznek a két törvényhozásban azonos rendelkezések találhatók és majdnem mindig lehetséges lesz vitatni, hogy a kérelem alapjául szolgáló ténykörülményt nem mind a két törvényhozás ismeri el bontási ok gyanánt. Az egyezmény a szóban forgó megoldást nem fogadta el és a 2. czikk első bekezdése a bontási okok tekintetében ugy a felek hazai tövényére, mint a lex fori rendelkezéseire figyelmet fordit. A mi ugyanis a biró feladatának megkönnyitését illeti, az komonyan számban nem jöhet olyan nemzetközi egyezményben, melynek egyik czélja éppen az, hogy a belföldi birót az eléje terjesztett jogviszonynak leginkább megfelelő jogszabály alkalmazására kötelezze, még ha ezt a jogszabályt külföldi forrásból kellene is meritenie. Ezt az argumentumot elejtve, el kell ismerni, hogy ama megoldás fenntartása, mely szerint a házasság felbontását lehetne kérni a lex fori által megállapitotott okokból, habár a hazai törvény által kivánt ilyen ok nem forog fenn, annyi volna, mint egyenes ellentétben helyezkedni azzal a sarkalatos elvvel, mely szerint a házasság felbontása külföldön csak akkor engedhető meg, ha annak nemcsak a lex fori, hanem a felek hazai törvénye szerint is helye van.
Ha Belgiumban, ott lakó franczia házasfelek, házasságuk felbontását kölcsönös beleegyezés alapján kérnék, nem lehet azt mondani, hogy a házasság felbontása az emlitett esetben mindkét törvényhozás szerint még csak elvben is meg volna engedve. E részben nem csupán árnyalati különbség van a két törvényhozás közt, melyek közül Francziaországé megengedi ugyan a házasság felbontását, de csak kis számu és pontosan megállapitott okokból, mig Belgium törvényhozása ezen a téren nagy szabadságot enged. Feltehető-e, hogy a szigorubb törvényhozással biró Francziaországot elismerje francziák házasságának felbontását, daczára annak, hogy a franczia törvények szerint bontási ok fenn nem forgott és igy megengedje polgárainak lakóhelyük egyszerü megváltoztatásával a kényelmetlen hazai törvények kijátszását? Egyáltalában nem valószinü. Mindenesetre tulzás azt mondani, hogy a házasságok felbontása külföldön majdnem lehetetlenné válik, a mennyiben ritkán lesznek a két törvényhozásban azonos rendelkezések találhatók. A házasság felbontásának komoly okai ugyanis mindenütt megvannak, a hol a törvényhozás bontásnak egyáltalában helyt ad és csupán a kétesebb okok azok, a melyekre nézve eltérések állanak fenn a törvényhozások között, már pedig ilyen okok kedvéért a felek hazai törvényozása meg nem hátrálhat.
Az egyezmény egyébiránt nem is áll ridegen azon az állásponton, hogy a bontási kérelem alapjául egy és ugyanazon, még pedig olyan ténykörülmény szolgáljon, melyet mindkét törvényhozás bontási okul elismer. Megtörténhetik uganis, hogy valamely házasfélnek két oka van a házasság felbontásának kérelmezésére. Az egyik ok megfelel a hazai törvénynek, de nem a lex fori rendelkezéseinek; a másik megfelel a lex fori rendelkezéseinek, de nem a hazai törvénynek. Ebben az esetben a házasság felbontását mind a két törvény megengedi, habár más-más okból. Az egyezmény 2. czikkének első bekezdése tehát kifejezetten ugy van szögezve, hogy az utóbbi esetet is födje. A házasság felbontására nézve a 2. czikk első bekezdésénél előadottak megokolják a második bekezdést is, mely szerint az első bekezdés szabályát az ágytól és asztaltól való elválásra szintén alkalmazni kell.
A 3. czikk azt az esetet tartja szem előtt, hogy valamely ország belföldi törvénye a külföldi házasfelek házasságának felbontására vagy ágytól és asztaltól való elválásukra a külföldi felek hazai törvényének alkalmazását rendeli el vagy engedi meg. Ilyen eset szerfölött ritkán fog előfordulni, de mivel lehetséges, szabályozása nem látszott fölöslegesnek. Tegyük föl, hogy franczia vagy német házasfelek, kiknek hazai törvénye a házasságok felbontását megengedi, oly országban laknak, a hol a házasságok felbontásának nincs helye, de a hol a belföldi törvény megengedi az ott lakó idegeneknek, hogy házasságuk felbontását hazai törvényük értelmében kérhessék: és tegyük fel, hogy ott ezen az alapon felbontó itélet csakugy létre is jön. Ésszerüen Francziaországnak vagy a Németbirodalomnak nem lehet ellenvetése az emlitett itélet ellen, mert az megfelel a nevezett két ország törvényeinek. Mindazonáltal ha erre az esetre az 1. és 2. rendelkezései nyernének szó szerint alkalmazást, az itéletet nem lehetne szabályszerünek tekinteni, mert nem tartattak meg a hazai törvény mellett a lex fori rendelkezései is és mert a különböző törvények összeütközésének elintézésénél azokban a kérdésekben, melyekre az egyezmény vonatkozik, nem a belföldi törvénynek, hanem az egyezménynek szabályait kell alkalmazni. Hogy tehát az észszerü megoldás a két első czikk szavai miatt ne legyen kizárva, a 3. czikk kivételt állapitott meg az 1. és 2. czikkek rendelkezései alól.
Ez idő szerint a 3. czikknek csak Olaszországgal szemben lehet gyakorlati értéke. Már a második hágai nemzetközi magánjogi konferenczia rámutatott az anconai főtörvényszéknek 1884. évi márczius hó 22-én kelt itéletére, mely egy olasz származásu né és Anconában lakó német férje közt kötött házasság felbontását mondatta ki a házasfelek hazai (német) törvénye alapján, jóllehet az olasz törvény a házasságok felbontását nem ismeri. Ezt az itéletet, habár az olasz jogtudomány élesen megtámadta, több hasonló itélet követte és Olaszország képviselőjének a harmadik nemzet özi magánjogi konferenczián tett nyilatkozata szerint az olasz birói gyakorlat a jelzett irányban megállapodottnak tekinthető. A szerződő államok közül tehát azoknak, melyek a házasságok felbontását megengedik és a melyeknek polgárai Olaszországban eszközölnék ki házasságuk felbontását, módot kellett nyujtani a 3. czikknek arra, hogy az emlitett olasz birósági gyakorlatot - a mennyiben belföldi törvényhozásuknak megfelel - elismerhessék. Az 1894:XXXI. tc. hatályának területén az egyezmény 3. czikke tárgytalan, mert az idézett törvény sem nem rendeli, sem meg nem engedi, hogy a magyar biróság Magyarországban lakó külföldi házasfelek házasságának felbontásánál vagy ágytól és asztaltól való elválasztásuknál a magyar törvényt figyelmen kivül hagyja. De tárgytalan a 3. czikk ránk nézve annyiban is, a mennyiben az 1894:XXXI. tc. 114. §-a és az egyezmény 5. czikkének 2. pontja értelmbéen magyar állampolgár házassági perében csak a magyar biróság itélete lévén hatályos, nem fordulhat elő az az eset, hogy magyar állampolgárok házasságuk felbontását, vagy ágytól és asztaltól való elválasztásukat Olaszországban, vagy bármely más külföldi államban érvényesen kieszközölhessék.
A 4. Cikkhez
A 4. czikk rendelkezése megegyez az 1894:XXXI. tc. 115. §-ának alapeszméjével. Kiindulási pont gyanánt a következő vagy hasonló főeset szolgál: A házastársak francziák, később németekké válnak. Mialatt francziák voltak, oly tény törént, mely a franczia jog szerint a házasság felbontására okul nem szolgálhat, de bontási okot képez a német törvény értelmében. Ezt a tényt a házasfelek uj hazai törvénye nem ruházhatja fel oly jelleggel, melylyel az akkor, midőn történt, nem birt. A szóban forgó szabály megakadályoz bizonyos csalárd üzelmeket, melyekre az állampolgárság megváltoztatása alkalmat adhatna. A 4. czikk és az 1894:XXXI. tc. 115. §-a közt csak árnyalati különbség van. Teljesen megegyez e két rendelekzés abban, hogy a korábbi hazai törvény szerint indifferens tények az uj hazai törvény uralma sem szolgálhatnak bontó vagy ágytól és asztaltól elválasztó ok gyanánt, habár az uj hazai törvény szerint ilyen okot képeznének.
Az eltérés csak az, hogy mig a 4. czikk értelmében oly tény alapján, mely a korábbi hazai törvény szerint csupán ágytól és asztaltól elválasztó ok jellegével bir, nem lehet a bontásnak helyt adó uj hazai törvény uralma alatt bontást, hanem - a mennyiben az uj hazai törvény ezt az intézményt szintén ismeri - legfölebb csak ágytól és asztaltól való elválást kérni, addig az 1894:XXXI. tc. 115. §-a és a magyar törvény kapcsolatos rendelkezései ilyen esetekben az egyezménynyel megegyezőleg nemcsak azt engedi meg, hogy a magyar biróság a külföldiekből magyar állampolgárokká lett házasfeleket ágytól és asztaltól elválaszthassa, hanem az egyezmény 4. czikkétől eltérőleg azt is, hogy házasságukat a jelzett ok miatt akár közvetlenük, akár az ágytól és asztaltól való elválasztást kimondó külföldi birósági itéletre támaszkodva felbonthassa. Az egyezmény álláspontja, mely az uj hazai törvény uralma alatt sem enged bontást, ha a fennforgó korábbi tny miatt bontásnak a korábbi hazai törvény szerint nem lett volna helye, mindenesetre hathatósabban védi a hazai törvényt kijátszás ellen és az egyezmény beczikkelyezése esetén a magyar biróságnak az 1894:XXXI. t-cz. 120. §-ánál fogva is az egyezmény 4. czikkének rendelkezéseit kell majd alkalmazniok a szerződő államok polgáraiból lett magyar házasfelekkel szemben.
Az 5. Cikkhez
Az 5. czikk az illetékességet állapitja meg a házasságok felbontásának, vagy az ágytól és asztaltól való elválásnak kimondására. Rendelkezései közül az 1894:XXXI. tc. szempontjából legnagyobb fontosságal bir a 2. pont utolsó előtti mondata, mely érintetlenül hagyja az idézett magyar törvény 114. §-ának azt a sarkalatos szabályát, hogy magyar állampolgár házassági perében csak a magyar biróság itélete hatályos. Magyar állampolgárok tehát házasságuk felbontása vagy ágytól és asztaltól való elválás végett az egyezmény beczikkelyezése esetén sem fognak külföldi birósághoz fordulni. A magyar biróság illetékességének kizárólagossa nemcsak abban az értelemben van fenntartva, hogy Magyarország nem köteles a magyar házastársak külföldi lakóhelyének birósága által hozott itéleteket elismerni, hanem abban az értelemben is, hogy a külföldi biróság ily perek tárgyalásától tartozkodni és azt az illetékes magyar biróságnak átengedni köteles, meg pedig annyival inkább, mivel az ennek ellenére hozott külföldi birósági itéletek a 7. czikk értelmében érvényesek nem lennének. Ellenben a magyar biróság illetékes lesz a többi szerződő államoknak Magyarországban lakó polgárai részéről Magyarországban a házasság felbontása vagy az ágytól és asztaltól való elválás iránt inditott perek elbirálására, ha csak az illető külföldi házastársak hazai törvénye a hazai biráskodás kizárólagosságát fenn nem tartja. Az ilyen fenntartások azonban a többi szerződő államok törvényhozásai szerint csak mint kivételek fordulnak elő. Fennforgásuk esetén természetesen a magyar biróság az eljárástól az 1894:XXXI. tc. 116. §-ánál fogva is tartózkodni fog.
Ha ily kivételes eset fenn nem forog, a magyar biróság a kerületében lakó külföldieknek emlitett házassági pereiben nemcsak illetékese lesz az eljárásra, hanem itéleteit a 7. czikk értelmében a többi szerződő államok területén is mindenütt érvényeseknek kell majd elismerni. Minthogy figyelemmel az 1894:XXXI. tc. 114. §-ára és az 5. czikk 2. pontjának utolsóelőtti mondatára, nem fordulhat elő az az eset, hogy magyar házastársak házasságuk felbontását vagy ágytól és asztaltól való elválásukat külföldi biróság előtt érvényesen kieszközölhessék, az 5. czikk rendelkezéseit itt most már csak a Magyarországon lakó külföldi házastársak szempontjából kell megvizsgálni. Az 5. czikk 1. pontja szerint a házasság felbontása vagy az ágytól és asztaltól való elválás a házastársak hazai törvénye szerint illetékes hatóság előtt mindenesetre kérhető. A szerződő államoknak Magyarország területén lakó polgárai tehát nem tartoznak házasságuk felbontását vagy ágytól és asztaltól való elválásukat a lakóhelyük szerint illetékese magyar biróság előtt kérni, hanem szabadságukban áll e végből a hazai törvényük szerint illetékes hatósághoz fordulni. A hatóság kifejezés magában foglalja nemcsak a szó szoros értelmében vett biróságokat, legyenek azok akár világi, akár egyházi biróságok, hanem magában foglalja azokat a közigazgatási hatóságokat is, melyek némely ország törvényei szerint az emlitett házassági ügyekben biráskodásra hivatvan vannak.
Az 5. czikk 2. pontjában a házastársak lakóhelyének hatóságáról van szó két szempontból, ugymint egyfelől a hatóság illetékességének megállapitása, másfelől kizárása szempontjából. A hatóság szó itt abban a tág értelemben van használva, mint az 1. pontban. Az 5. czikk 2. pontjából következik, hogy a szerződő államoknak Magyarország területén lakó polgárai házasságuk felbontását vagy ágytól és asztaltól való elválásukat - a mennyiben az 1. pont alapján a hazai törvényük szerint illetékes hatósághoz fordulni nem akarnak - magyarországi lakóhelyüknek illetékes birósága előtt kérhetik, föltéve, hogy kivételesen a hazájuk törvénye szerint illetékes hatóság biráskodásának kizárólagossága fenntartva nincsen. A házastársaknak lakóhelye többnyire ugyanaz, ha azonban hazai törvényükhöz képest nem igy volna, a 2. pont második mondata értelmében alkalmazni kell az ismeretes jogszabályt: actor sequitur forum rei. A 2. pont ezenkivül a lakóhely szerint való illetékessének két különös esetét is szabályozza. Ha a felek egyike, például a férj elhagyja házastársát, lehetetlen az elhagyott házastársat kötelezni, hogy az elhagyás miatt a házassági pert az alperes lakóhelyének hatóságánál inditsa meg, mert ez a lakóhely majdnem mindig ismeretlen előtte. Megtörténhetnék továbbá, hogy midőn már a házasság felbontásának vagy az ágytól és asztaltól való elválásnak oka fennforog, az egyik házastárs megváltoztatná lakóhelyét abból a czélból, hogy megnehezitse a másik félre nézve a házassági per meginditását. Ebben a két esetben a 2. pont megengedi, hogy a házasság felbontását, vagy az ágytól és asztaltól való elválást az utolsó közös lakóhely illetékes hatóságánál lehessen kérni. Önként érthető, hogy ez csak könnyités és mi sem akadályozza a felperest abban, hogy ő a jelzett két esetben is az alperes tényleges lakóhelyének illetékes hatósága előtt lépjen fel.
A 2. pont utolsóelőtti mondata, tekintettel az 1894: XXXI. tc. 114. §-ára, különösen Magyarország kivánsága folytán vétetett fel. Jelentőségéről a Magyarországban (1894:XXXI. tc. 135. §) községi illetőséggel biró magyar állampolgárokkal (1894:XXXI. tc. 147. §) szemben már fentebb volt szó. Elismeri azonban az emlitett kikötés a Horvát-Szlavonországokban községi illetőséggel biró magyar állampolgárok házassági ügyeiben a horvát-szlavonországi egyházi biróságok illetékességének kizárólagosságát is. Egyes külföldi államok szintén fenntartják a hazai házassági biráskodás kizárólagosságát, a mire a magyar biróságok az illető államoknak Magyarország területén lakó polgáraival szemben, hasonlóképen mint eddig, az 1894:XXXI. tc. 116. §-ánál fogva, jövőre majd az egyezménynél fogva figyelemmel lenni tartoznak. Igy a spanyol törvényhozás szerint a spanyolok egyházi házasságaira a spanyol egyházi biráskodás illetékessége kizárólagos. A svéd törvényhozás nem engedi meg, hogy a házasságok felbontásának vagy az ágytól és asztaltól való elválásnak a király elbirálása alá tartozó okai fölött külföldi biróság itélkezzék. A német és a belga törvényhozások megengedik ugyan, hogy polgáraik házassága fölött külföldi biróság határozzon, de fenntartják a hazai biráskodást, ha polgáraik külföldi lakóhelyén nem biróság, hanem közigazgatási hatóság volna illetékes. Még csak az 5. czikk utolsó mondatáról kell szólani. Annak lehetősége, hogy a felek hazai törvény a külföldi házassági biráskodást kizárhatja, szükségessé tette a gondoskodást a következő esetről.
Házasság jön létre külföldi polgári hatóság előtt a felek hazai törvénye ellenére, mely egyházi kötést kiván. A házasságok érvényességéről szóló egyezmény 5. czikkének második bekezdése szerint csak a hazai ország az, melynnek joga van arra, hogy e házasság érvényességét el ne ismerje. Ha tehát ily esetben a felek hazai törvényének a külföldi biráskodást kizáró szabálya alkalmaztatnék, az emlitett házasságnak nem volna illetékes birósága. A hazai biróság előtt ugyanis azért nem lehetne az emlitett házasság felbontása vagy arra voantkozólag az ágytól és asztaltól való elválás végett föllépni, mert ezt a házasságot a felek hazája nem létezőnek tekintheti, a külföldi lakóhely biróságához pedig azért nem lehetne fordulni, mert annak illetékességét a jelen 5. czikk 2. pontjának utolsó előtti mondata kizárná. Nehogy tehát ilyen visszásság előfordulhasson, szükség van az 5. czikk utolsó mondatára.
A 6. czikkhez
A 6. czikk általánositja a szerződő államokra nézve az 1894:XXXI. tc. 118. §-ának szabályát, mely szerint külföldi házasfeleknek Magyarországon tartózkodása esetében a magyar biróságok a 98., 101-103. §-oknak megfelelő (azat a szükséges ideiglenes) intézkedéseket akkor is megtehetik, ha a házassági per hatóságuk alá nem tartozik. Tekintettel az 5. czikk 2. pontjának utolsóelőtti mondatára, gyakrabban fog előfordulhatni, hogy a házastársak ott, a hol laknak, nem találnak illetékes biróságot, mely házasságuk felbontását vagy ágytól és asztaltól való elválásukat kimondhatná, mert hazai törvényük a külföldi biráskodást általában vagy az ileltő esetben kizárja. Hazai illetékes hatóságukhoz kell tehát majd fordulniok, de e végből többé-kevésbé hosszu időre lesz szükségük és azalatt ideiglenes intézkedések válhatnak nélkülözhetetlenekké, hogy megszüntethető legyen köztük a házassági életközösség, mely türhetetlenné lett. Ezeknek az ideiglenes intézkedéseknek kieszközlésére nyjt a házastársak bármelyikének alapot a 6. czikk. Az természetesen a kérelem helyének törvényhozásától függ, vajjon van-e ott az ideiglenes intézkedések megtételére illetékes hatóság és hogy az utóbbi intézkedések miben állhatnak.
Az 1894:XXXI. tc. hatályosságának területén a 118. § megállapitja a magyar biróságoknak e részben való illetékességét és a 98., 101-103. §-ok idézésével megjelöli azokat az ideiglenes intézkedéseket, melyek a magyar biróság a szóbanforgó esetekben tenni jogositva van és a melyek abban állanak, hogy a magyar biróság az ideiglenes különélést elrendeli (98., 101., ideiglenesen intézkedik a közös kiskoru gyermekek elhelyezése és ezeknek, valamint a 102. § korlátai közt a nőnek tartása és a szükséges tárgyaknak az utóbbi részére kiadása iránt (102., végül módot nyujt arra, hogy - a mennyiben a gyermek nyilvánvaló érdekével nem ellenkezik - a szülő a gondviselésére nem bizott gyermekével is érintkezhessék és nevelését ellenőrizhesse. (103. §) A házastársak lakóhelyének illetékes hatósága által az egyezmény 6. czikke alapján elrendelt ideiglenes intézkedések tartalmát a 6. czikk kettős korlátozásnak veti alá. Egyfelől a házastársak hazai hatósága, mely a házasság felbontásának vagy az ágytól és asztaltól való elválasztásnak érdemében dönt, van hivatva arra is, hogy a lakóhely hatósága által elrendelt ideiglenes intézkedések fölött határozzon; a felek hazai hatósága fenntarthatja, elejtheti vagy másokkal helyettesitheti azokat; ha azonban egy éven belül a felek hazai hatósága nem határoz, a lakóhely hatósága által elrendelt intézkedések hatályukat vesztik. Másfelől a lakóhely törvényhozása s állithat fel korlátot, a mennyiben meghatározhatja az időtartamot, a melyen tul a szóbanforgó ideiglenes intézkedések fenn nem tartható. Az 1894:XXXI. tc. hatályosságának területén a magyar biróság által elrendelt és a házastársak hazai illetékes hatósága által egy éven belül meegerősitett ideiglenes intézkedések érvénye csak a házassági per jogerős befejeztével ér véget.
A 7. Cikkhez
Ha kivánatos, hogy az egyik országban szabályszerüen kötött házasságot a többi országok szintén érvényesnek ismerjék el, ugyanaz kivánatos a házasság felbontására nézve is. Az a körülmény, hogy az egyik országban felbontott házasságot a másik országban fel nem bontottnak tekintik, az érdekek sulyos összeütközésére, sőt botrányokra adhat alkalmat. Természetes tehát, hogy az egyezmény, miután az 5. czikkben az illetékesség szabályait megállapitotta, gondoskodik a házasságok felbontását vagy az asztaltól és ágytól vaó elválást kimondó határozatok elismeréséről. A 7. czikk két esetet különböztet meg. Az első bekezdésben arról az esetről van szó, midőn a házasság felbontását vagy az ágytól és asztaltól való elválást biróság mondotta ki. A biróság szó itt ellentétben van használva a szerződő államok némelyikében házassági biráskodást gyakorló közigazgatási hatóságokkal. A biróságoknak a szóbanforgó ügyekben hozott határozatait a 7. czikk első bekezdése szerint mindenütt el kell ismerni, ha azok bizonyos feltételeknek megfelelnek. E föltételek közül az első az, hogy a biróságnak az 5. czikk értelmében illetékesnek kell lennie. A második föltétel az egyezmény kikötéseinek, különösen az 1-4. czikkben foglalt rendelkezéseknek betartása. A harmadik feltétel arra a különleges esetre vonatkozik, midőn a határozat meg nem jelenés folytán hozatott; ilyen esetekben attól lehet tartani, hogy az elmarasztaltnak nem volt alkalma védekezni, mert idézésének módozata nem biztositja elégé, hogy ő a keresetről értesült.
Ezen a 7. czikk első bekezdése akképen kivánt segiteni, hogy megszabta azoknak a különleges idézési szabályoknak megtartását, melyektől az alperes hazai törvénye a külföldi itéletek elismerését függővé teszi. A mennyiben egyes szerződő államok a külföldi házassági biráskodást ki nem zárják, a magyar biróságok, ha az emlitett három föltételnek megfelelnek, eljárhatnak az egyezmény hatályba lépte esetén a többi szerződő államoknak Magyarországban lakó polgári részéről Magyarországban házasságuk felbontása vagy ágytól és asztaltól való elválasztásuk iránt inditott perekben, mert az illető szerződő államok alávetvén magukat a jelen egyezmény rendelkezéseinek, ennek következtében a 7. czikknél fogva a magyar biróságok által hozott ilyen itéletek hatályosak lesznek abban az államban, a melynek a házasfelek polgárai és igy a magyar biróságok eljárásának az 1894. tc. 116. §-a sem áll utjában. A 7. czikk második bekezdése azt az esetet tartja szem előtt, hogy a házasság felbontását vagy az ágytól és asztaltól való elválást nem biróság, hanem a szerződő államok némelyikének törvényhozása szerint illetékes közigazgatási biróság mondotta ki. Kötelezettség az ilyen bontás vagy elválasztás elismerésére a 7. czikk második bekezdése szerint csak arra az esetre áll fenn, ha a házastársak mindegyikének törvénye elismeri ezt a bontást vagy elválasztást. Igy például mindenütt el kell ismerni svéd felek házasságának a svéd király által kimondott felbontását, mert ez a bontás a svéd törvénykezés szerint érvényes.
A 8. Cikkhez
A 8. czikk akképen intézkedik, hogy ha a házastársak állampolgársága nem ugyanaz, utolsó közös törvényhozásukat kell az előző czikkek alkalmazásánál hazai törvényük gyanánt tekinteni. A 8. czikk kivonja a magyar törvény alkalmazása és a magyar biróságok illetékességének kizárólagossága alól azt az esetet, ha a külföldi házastársak közül csak az egyik szerez magyar állampolgárságot. Most ugyanis, midőn az egyezmény a velünk szerződő államokkal szemben még hatályba nem lépett, az 1894:XXXI. tc. értelmbéen ilyen esetekben a házasság felbontását vagy az ágytól és az asztaltól való elválást a magyar biróság mondja ki és - a mennyiben az idézett törvény 115. §-a külföldi törvény figyelembe vételét nem rendeli - kizárólag a magyar törvényt alkalmazza. Minthogy azonban a jelzett esetben a magyarrá lett félnek házastársa külföldi, ennélfogva most, kifejezett rendelkezés hiányában, a külföldi biróság is eljárhat, még pedig, ha az illető külföldi törvény másképen nem intézkedik, a lex fori szerint. Megtörténhetik tehát, hogy egy és ugyanazon házasságra nézve két különböző biróság két különböző jog szerint határoz és megtörténhetik, hogy a házasságot az egyik biróság felbontja, a másik biróság pedig fenntartja. Ez az eredmény Magyarországban nem szokatlan és ahhoz hasonló helyzet előállhatott már az 1895. évi október hó 1-ig érvényben volt 1868:XLVIII. tc. folytán is, mely lehetővé tette, hogy egy és ugyanazon házasság tekintetében a különböző hitvallásu házastársakra nézve más-más egyházi vagy világi biróság más-más szabályok szerint határozzon és mindenik félre nézve egyedül saját illetékes biróságának az illető fél saját hitelvei alapján hozott jogerejü itélete legyen kötelező.
Ha azonban az a lehetőség, hogy egy és ugyanazon házasságra nézve két különböző biróság két különböző jog szerint határozzon, nem szokatlan is Magyarországban, teljesen elfogadhatatlannak mutatkozott hasonló elvi alapon nyugvó megoldásnak nemzetközi megállapodás erejére emelése a hágai nemzetköz magánjogi konferenczián képviselt többi államok részéről és az egyezmény 8. czikkében az emlitett lehetőség kizárása iránt történt megállaodás. A 8. czikk elfogadásával lemondunk tehát arról, hogy oly esetekben, ha külföldi házastársak közül csak az egyik szerez magyar állampolgárságot, a másik ellenben külföldi marad, a magyar törvény értelmében kizárólag a magyar biróság mondhassa ki a házasság felbontását vagy az ágytól és asztaltól való elválást a magyarrá lett félre nézve. Ezek az esetek azonban majdnem kivétel nélkül olyanok, hogy a magyarrá lett fél in fraudem legis akar kibujni korábbi hazai törvényhozásának rá nézve kényelmetlenné vált rendelkezései és korábbi hazai hatóságának illetékessége alól és in fraudem legis, többnyire szinleges örökbefogadás utján, szerzi meg a magyar állampolgárságot. A külföldiekből magyarokká lett ilyen felek tehát, kik a magyar állampolgárságot nem czélnak, hanem csupán eszköznek tekintik és azt korábbi hazai törvényük kijátszása végett szerzik csak meg, nem érdemlik, hogy részükre a magyar törvény alkalmazásának és a magyar biróság illetékességének kizárólagosságához a többi szerződő államok felfogásával ellentétben ragaszkodjunk.
Ilyen esetekre nézve a házastársak utolsó közös hazai törvényének alkalmazásába és az utolsó közös törvényük szerint eljárásra hivatott hatóság illetékességébe annál is inkább belenyugodhatunk, mert ezzel viszont olyan esetekre nézve biztositjuk a magyar törvény alkalmazásának és a magyar biróság illetékességének kizárólagosságát, a melyek ránk nézve oly czélból, hogy a magyar törvényt kijátszás ellen megvédelmezzük fontosabbak és a melyek tekintetében az emlitett kizárólagosság eddig a többi államok részéről elismeerve nem volt. Eddig ugyanis oly esetekben, ha eredetileg magyar házastársak közül az egyik külföldivé lett, a másik pedig magyar maradt, vagy ha közülök mindegyik más-más külföldi államban szerzett állampolgárságot, a magyar biróságnak a magyar törvény szerint hozott bontó vagy elválasztó itélete a többi államokban kétségtelen elismerésre nem számithatott. Az egyezmény 8. czikkének elfogadásával azonban kötelezik magukat a szerződő államok a szóbanforgó magyar birósági itéletek elismerésére, mert ilyen esetekben a magyar törvényhozás képezi a házastársak utolsó közös törvényhozását. Ezzel el vanak ismerve az 1894:XXXI. tc. 117. §-ának második bekezdése alá eső, vagyis a házasság felbontása végett inditott ama perekben hozott itéletek is, melyeket a nő, ki férjét a külföldre nem követte és igy a magyar állampolgárságát az 1879:L. tc. 26. §-a értelmében el nem vesztette, abban az esetben indithat a magyar biróság előtt, ha a férj magyar állampolgár volt és a bontó okul szolgált tény elkövetése után más állam polgára lett.
A mi az 1894:XXXI. tc. 117. §-ának első bekezdését illeti, az érintetlenül van hagyva, mert az idézett 117. § első bekezdése a magyar biróságnak egy bizonyos érvénytelenségi perben való illetékességével foglalkozik, már pedig a jelen egyezmény csupán a házasságok felbontása vagy az ágytól és asztaltól való elválása, tehát nem egyszersmind az érvénytelenség kimondására való illetékességet álapitja meg és a házasságok érvényességének kellékeiről rendelkező egyezmény az illetékesség szabályozására egyáltalában ki nem erjeszkedik s ez a kérdés későbbi nemzetközi megállapodás számára van fenntartva. Arról, hogy oly esetekben, ha külföldi házastársak közül csak az egyik szerez magyar állampolgárságot, a másik ellenben külföldi marad, a magyar törvény értelmében a magyar biróság határozhason a házasság felbontása vagy az ágytól és asztaltól való elválás fölött, a szerződő államokkal szemben nemcsak azért mondhatunk le, mert ezzel a mint emlitve volt, az egyezmény 8. czikkében foglalt kikötésnél fogva viszont eléjrük a magyar törvény alkalmazásának és a magyar biróság illetékességének kizárólagosságát azokban az esetekben, ha az eredetileg magyar házastársak közül csak az egyik lett külföldivé, vagy ha közülök mindegyik más-más külföldi állampolgárságot szerzett, hanem lemondhatunk azért is, mert az egyezmény még más idevágó előnyöket is biztosit számukra. Igy tekintettel az egyezmény 5. czikkének 2. pontjára és 7. Cikkére, a szerződő államok elismerik, hogy akár a magyar korona országainak, akár a többi szerződő államoknak területén lakjanak a felek, kizárólagosan a magyar biróság lesz hivatva eljárni a házasság felbontása vagy az ágytól és asztaltól való elválás iránt inditott perekben, ha a magyar házastársak közül egyik sem változtatta meg állampolgárságát, vagy ha az eredetileg külföldi házastársak mindketten magyar állampolgárokká váltak.
Ezenkivül ugyancsak az 5. czikk 2. pontjából és a 7. czikkből következik, hogy a magyar biróságok fognak itélkezhetni azokban a perekben is, melyeket a szerződő államok Magyarországban lakó polgárai Magyarországban inditanak meg házasságuk felbontása vagy ágytól és asztaltól való elválásuk végett, a mennyiben hazájuk törvényhozása hazájuk hatóságának illetékességét kivételképen fenn nem tartotta. Figyelemmel mindezekre a tulnyomó előnyökre, a 8. czikk elfogadhatónak mutatkozik. A 8. czikkben nem volt szükséges gondoskodni arról, hogy mi történjék akkor, ha a különböző állampolgárságu házastársaknak sohasem volt közös hazai törvényhozásuk. Ilyen eset ugyanis nem fordulhat elő, mert - a mint a hágai harmadik nemzetközi magánjogi értekezlet megállapitotta - a szerződő államok között egy sincsen, a melynek törvényhozása szerint a hő a házasság által a férj állampolgárságát meg ne szerezné és igy a házastársaknak legalább közvetlenül a házasság megkötése után mindenesetre kell közös hazai törvényhozással birniok.
A 9. Cikkhez
A jelen egyezmény 9. czikke - hasonlóképen mint a házasság érvényességére voantkoz egyezmény a 8. czikke - körülhatárolja a jelen egyezmény alkalmazásának terét. Hogy a jelen egyezmény rendelkezései csak akkor kötelezők, ha a házasság felbontása, vagy az ágytól és asztaltól való elválás végett a kérelem a szerződő államok valamelyikében lett előterjesztve, az bővebb megokolásra nem szorul, mert a szerződő államok nem vállalhatnak szerződési kötelezettséget nem szerződő államok hatóságainak eljárásával szemben. Ha azonban az emlitett kérelem a szerződő államok valamelyikének területén lett is előterjesztve, az egyezmény alkalmazása még sem lesz kötelező, ha a házastársak egyike sem polgára a szerződő államok valamelyikének, mert ilyen esetekben a szerződő államoknak semmi érdekük sincsen követelni, hogy a kérelem helyének állama nem szerződő államok polgárainak házassági ügyét az egyezmény alá vonni tartozzék. De megelégszik az egyezmény azzal, hogy egyik fél és nem kivánja, hogy mindkét fél valamelyik szerződő állam polgára legyen, mert az illető szerződő államnak érdekében áll, hogy a kérelemre melyet polgára egy nem szerződő állam polgára ellen vagy megforditva, a köztük fennálló házasság felbontása vagy ágytól és asztaltól való elválásuk végett a szerződő államok valamelyikének területén előterjeszt, az egyezmény rendelkezései, vagyis azok az elvek nyerjenek alkalmazást, melyeket a szerződő államok valamennyien helyeseltek. A 9. czikk 1. bekezdéséből következik, hogy ha a szerződő államok polgárai a szerződő államok területén kivül terjesztenek elő kérelmet házasságuk felbontása vagy ágytól és asztaltól való elválásuk végett, vagy ha ilyen kéelmet a szerződő államok területén oly felek terjesztenek elő, kik közül egyik sem polgára valamelyik szerződő államnak, az egyezmény nem nyer alkalmazást.
Mindkét esetben mindegyik szerződő állam saját belföldi törvényeit, Magyarország különösen az 1894:XXXI. tc. 114-117. §-ait fogja az egyezményre való minden tekintet nélkül alkalmazni. Ez az elhatárolás fontos, mert azokban az esetekben, melyek az egyezmény alá esnek, az egyezmény rendelkezéseit kell majd alkalmazni a belföldi jogszabályok helyett (1894. tc. 120. §). A 9. czikk 2. bekezdés szerint a jelen egyezménynyel egyik állam sem kötelezi magát oly törvény alkalmazására, mely nem volna a szerződő államok valamelyikének törvénye. Előfordulhat ugyanis, hogy az egyezmény elveiből oly törvény alkalmazása következnék, mely nem a szerződő államok valamelyikének törvénye. Igy a 8. czik értelmében, ha a házastársak állampolgársága nem ugyanaz, utolsó közös törvényhozásukat kell az 1-7. czikkek alkalmazásánál hazai törvényük gyanánt tekinteni. Ez az utolsó közös törvényhozás pedig a szerződő államokon kivül álló ország törvényhozása lehet. A szerződő államok tehát nem kötelezhetik magukat arra, hogy figyelembe fognak venni bárminő törvényt, melynek alkalmazása az egyezmény elveiből következnék, mert ilyen kötelezettség terjedelme át nem tekinthető és mert megtörténhetnék, hogy az illető törvény egészen más czivilizáczió törvénye. Ha az egyezményből oly ország törvényének alkalmazása következnék, mely nem tartozik a szerződő államok közé, akkor mindegyik szerződő állam szabadon, vagyis a nélkül, hogy az egyezmény által kötve lenne, kizárólag saját belföldi jogszabályai (Magyarország különösen az 1894:XXXI. törvénycikk 114-117. §-ai) alapján dönti el, vajjon az illető esetben hatóságai eljárhatnak-e és ha igen: melyik ország törvényét kell alkalmazniok.
