A javaslat azokat a szabályokat tartalmazza, a melyek a m. kir. honvéd biróság szervezetét, hatáskörét és eljárását szabják meg. Minthogy pedig a népfelkelés és a csendőrség elvileg és egészében mind a jelenlegi jogállapot (1886. évi XX. törvénycikk 6. §-a s az 1881. évi III. törvénycikk 8. §-a), mind a javaslat (11. és 13. § szerint a honvéd büntetőbiráskodás alatt áll: önként értetődik, hogy a javaslat rendelkezései általában a népfelkelésnél és a csendőrségnél is alkalmazást nyernek. A javaslat különben a közös haderő katonai bűnvádi perrendtartásáról egyidejüleg beterjesztett törvényjavaslattal tartalom és szöveg szerint megegyezik s ettől csak annyiban tér el, a mennyiben tárgyi okok, főleg szervezeti különbségek szükségessé tették. A két javaslat egyöntetüsége abban leli magyarázatát, hogy a honvédség a jelenleg érvényben álló védtörvénynek, valamint a véderő tárgyában beterjesztett törvényjavaslatnak 2. §-a szerint is, a fegyveres erőnek egyik része és igy a honvédségben sem lehet a bünvádi eljárás más, mint a fegyveres erő másik részében, t. i. a közös haderőben. Tekintettel erre az egyöntetüségre, elégséges, ha ebben az indokolásban csak azokra a rendelkezéseknek a megokolására szoritkozom, a melyek a közös haderő bűnvádi perrentartásától eltérnek; egyebekben pedig az utóbbi bűnvádi perrendtartás törvényjavaslatának az indokolására utalok. Azok az eltérések pedig, a melyek csak abban állnak, hogy e javaslat a közös hadsereg egyénei, hatóságai és közegei stb. helyett a honvédség népfelkelés, csendőrség) illető egyéneit, hatóságait és közegeit stb. emliti és viszont, és hogy e javaslatba a had tengerészetre vonatkozó különleges rendelkezések felvéve nincsenek, bizonyára nem igényelnek külön megokolást.
A 11. §-nak a rendes honvéd büntetőbiráskodásra vonatkozó rendelkezései és a közös haderő számára szóló javaslat 11. §-ában a rendes hadseregi büntetőbiráskodásra vonatkozólag foglalt rendelkezések részint azonosak, részint kölcsönösen kiegészitik egymást. Általában megfelelnek a létező jogállapotnak (l. a véderőről szóló 1889. évi VI. törvénycikk 62. §-át, a népfelkelésről szóló 1886. évi XX. törvénycikk 6. §-át és a csendőrségről szóló 1881. évi III. törvénycikk 8. §-át, valamint Ő Felsége legfelsőbb jóváhagyásával e tárgyban részletes törvényhozási intézkedés hiányában kiadott rendeleteket és utasitásokat). A honvéd büntetőbiráskodás alól a honvédségnek és a csendőrségnek csak azok a tényleges egyénei vannak kivéve, a kik a közös haderőnél tartós szolgálati alkalmazásban vannak vagy ott próbaszolgálatot teljesitenek, továbbá a behivott népfelkelésnek azok az egyénei, a kiket a közös hadseregnek vagy haditengerészetnek hadilétszámra kiegészitésére alkalmaznak, vagy a kiket a közös haderőhöz a háboru czéljából különös szolgálattételre osztanak be. Ezek az egyének állandó beosztásuknak és katonai alárendeltségüknek megfelelően eddig is a hadseregi büntetőbiráskodás alá tartoztak. Viszont ugyanez áll hasonló okból a honvédséghez vagy a csendőrséghez nem tartozó azokra a tényleges katonai egyénekre nézve, a kik a honvédségnél, a népfelkelésnél vagy a csendőrségnél hasonló beosztásban vannak (11. § 1-3. pontok). A 4-6. pontokra nézve a közös haderő számára szóló javaslat ide vonatkozó indokolására utalok. Miután a közös haderő számára szóló javaslat 11. §-ának 6. pontja csak a haditengerészetre vonatkozik s igy azt a pontot a honvédségi javaslatba nem kellett felvenni, czélszerü volt a közös haderő számára szóló javaslat 11. §-ának 7. pontját a szőnyegen levő javaslatban két (6. és 7.) pontra osztani, hogy azután a következő pontokat mindkét javaslatban már ismét ugyanazzal a folyószámmal lehessen megjelölni. A mi az igy nyert 7. pontot illeti, meg kell jegyeznem, hogy a honvédség letartóztató intézetei ma még nincsenek akként berendezve, hogy azokban a hosszu tartalmu szabadságvesztésbüntetéseket is a büntetés czéljának megfelelően lehetne végrehajtani. Ezidőszerint a honvéd kerületi fogházakban elvileg csak azokat a szabadságvesztésbüntetéseket hajtják végre, a melyek egy évnél nem hosszabb tartamuak s az ennél hosszabb tartamu szabadságvesztésbüntetésre itélteket, büntetésük elszenvedése végett rendszerint a polgári letartóztató intézetenek adják át. Az igy átadott egyének nagyobb része (például az oly csendőr, a kit elitéltetése következtében egyszersmind a csendőrségből elbocsátottak, vagy a szolgálati kötelezettségének eleget tett, lefokozott altiszt) az elitélés folytán csapatának állományából is kiválik s igy az ily egyéneknek a honvéd büntetőbiráskodás alatt tartása nem áll a katonai szolgálat érdekében. Ellenben a polgári letartóztató intézetnek átadott, csapatuk állományában megmaradó katonai (csendőr) egyénekre nézve, katonai szolgálati érdekből s a javaslat rendszerének megfelelően szükséges volt a honvéd büntetőbiróságok illetékességét fenntartani.
E § a rendkivüli katonai büntetőbiráskodást állapitja meg oly egyénekre vonatkozólag, a kiknek rendes birósága a polgári büntetőbiróság. A 14. § szerint a rendkivüli honvéd büntetőbiráskodás és subsidiariter a hadseregi büntetőbiráskodás is csupán az állam hadereje ellen elkövetett bűntettek (katonai büntető törvény III. része) és a katonai behivó parancs iránt engedetlenségre csábitás, valamint az ily cselekményekkel elkövetett még sulyosabb bűncselekmény miatt és csak mozgósitás vagy háboru tartama alatt vagy háboru kitörésének veszélye esetében léphet hatályba és a szükséglethez képest bizonyos területrészre vagy egyes bűncselekményre szoritható. Az idevonatkozó rendelkezés a magyar ministerium elhatározásának van fenntartva; a rendeletet, ha Horvát Szlavonországok területére is kiterjed, a magyar ministerium Horvát-Szlavon- és Dalmátországok bánjával egyetértve adja ki. A rendelet közzététele az igazságügyministert, Horvát-Szlavonországokban a bánt illeti. Ugyanezen a módon történik a kivételes rendelkezés hatályon kivül helyezése is. A katonai büntetőbiráskodásnak s vele a katonai büntetőjog hatályának (7. § ily kivételes kiterjesztését megköveteli a haderőnek kifelé és befelé való biztonsága, a mi mozgalmas időkben csakis ugy tartható fenn, ha a katonai hatalom és autoritás mindenütt, a hol a haderő érdekei veszélyeztetve vannak, erélyesen közbeléphet. A javaslatnak ezt a rendelkezését az idevonatkozó külföldi törvények példája is támogatja. Hogy a javaslat a katonai büntetőbiráskodás e kiterjesztését nem szoritja a bekövetkezett hadüzenet vagy kitört háboru esetére, hanem megengedi a mozgósitás esetére, sőt már akkor is, ha háboru kitörésének közvetlen veszélye fenyeget: annak magyarázata abban a sokszoros tapasztalatban rejlik hogy az állam hadiereje ellen irányuló legveszedelmesebb és hatásukban legártalmasabb merényleteket (a kémkedést, jogosulatlan toborzást) épen a háborut közvetlenül megelőző időben szokták megkisérelni vagy elkövetni. Hatályos meggátlásuk czéljából tehát bizonyos körülmények közt elengedhetetlenül szükséges lehet a szóban forgó bűncselekmények ellen még a háboru kitörése előtt, szigorubb rendszabályokhoz nyulni. Mindenesetre hiba volna, ha a törvény az erre való lehetőséget már eleve kizárná. Hogy a polgári egyéneknek kivételesen katonai büntetőbiráskodás alá helyezése csakugyan az elkerülhetetlen szükség esetében fog csupán bekövetkezni, arra nézve garancziát nyujt a javaslatnak az a rendelkezése, a mely szerint az a magyar ministertanács határozatából van függővé téve. A javaslat szerint különben, mint már emlitettem, a kivételes katonai büntetőbiráskodást polgári egyének fölött elvileg csak a honvéd biróságok gyakorolhatják és a honvéd büntetőbiráskodás helyébe csak subsidiariter és kivételesen, vagyis csak akkor léphet a hadseregi büntetőbiráskodás, ha a honvéd büntetőbiráskodás egyes esetben a hadiesemények következtében (például ellenség által körülzárt várban, a hol honvéd biróság nincs) nem gyakorolható. Az a rendelkezés, a mely szerint itt a honvéd büntetőbiráskodás a szabály és a hadseregi büntetőbiráskodás csak kivétel, azon a megfontoláson alapszik, hogy ha a büntetőbiráskodás gyakorlását polgári egyének fölött kényszeritő okokból, kivételesen, átmenetileg s részben a katonai biróságokra kell is bizni, nem volna indokolt azt az elkerülhetetlen szükségesség határain tulmenve, a közös haderő biróságaira ruházni, holott vannak olyan katonai biróságaink: nevezetesen a honvéd biróságok, a melyek kizárólag a magyar állam biróságai. A katonai érdek pedig csak az, hogy a szóbanforgó bűntettek gyorsan és a katonai büntetőjog szigorával toroltassanak meg, a mit a javaslatban megszabott módon is el lehet érni. A hadseregi biróságoknak ily feladattal megbizást tehát azokra a kivételes esetekre kellett szoritani, a midőn a honvéd biróságok a hadiesemények miatt nem járhatnának el.
A honvéd büntetőbiráskodást honvéd biróságok gyakorolják (18. §.). Honvéd biróságok a javaslat szerint (19. §) a honvéd dandárbiróságok, a honvéd hadosztálybiróságok és mint legfelsőbb biróság: a legfelsőbb honvéd törvényszék. Ez elnevezésre vonatkozólag megjegyzem, hogy a honvédségnél ezidőszerint békében a hadosztályparancsnokságok helyett kerületi parancsnokságok működnek ugyan, de a honvédségre vonatkozólag beterjesztett törvényjavaslat már a honvédségnél is hadosztályparancsnokságok leállitását tervezi. A büntetőbiráskodást különben a honvédségnél már ezidőszerint is két folyamodásban gyakorolják. Arra nézve, hogy mely okok tették kivánatossá a közös haderőnél is, meg a honvédségnél is külön felsőbbrendü és külön alsóbbrendü elsőfoku biróságok felállitását, a közös haderő számára szóló javaslat idevonatkozó fejtegetéseire utalok.
A honvédségnél a tisztán katonai vezetésre és felügyeletre külön honvéd főparancsnokot nevez ki a király (l. a honvédségről szóló 1890. évi V. törvénycikk 22. §-át.) A honvédség főparancsnokának ez a magas parancsnoki állása hozza magával, hogy őt a bűnvádi üldözés jogával már magában a törvényben fel kell ruházni, magától értődik azonban, hogy a szőnyegen levő javaslat törvényerőre emelkedésével megszünik a honvédség főparancsnokának a jelenleg érvényben levő honvédségi törvényben biztositott „birói felsőbbségi jog”-a, mert az uj katonai bűnvádi perrendtartás a katonai parancsnokoknak ezt a kiterjed jogát nem tartja fenn. Ugyancsak el kellett látni a honvéd kerületi parancsnokokat is a bűnvádi üldözés jogával, mert ők a honvédségben a honvéd hadosztályparancsnokságoknak az uj honvédségi törvényjavaslat szerint tervezett felállitása után a közös hadsereg katonai területi parancsnokaival analog állást fognak elfoglalni.
A közös haderő számára szóló javaslat indokolásban a 33. § 1. bekezdésére vonatkozó az a rész, a mely annak a megokolására szolgál, hogy miért volt szükséges a 32. § szabálya alól kivétel megállapitásával a katonai területi parancsnok bűnvádi üldözési jogát azokra az alárendeltjeire szoritani, a kik ugyanolyan hatáskörü más parancsnoknak alávetve nincsenek, a szőnyegen levő javaslatnak a honvédség fő parancsnokára és a honvéd kerületi parancsnokra vonatkozó hasonló rendelkezéseire is illik. A 32. §-ban foglalt alapelv alól további kivételt állapit meg a 33. § 2. bekezdése, még pedig a csendőrségre vonatkozólag, a mely fölött az illetékes parancsnok jogait nem a csendőrségnek, hanem a honvédségnek parancsnokai fogják gyakorolni. Ennek az eltérésnek okai a csendőrség állomány- és elhelyezési viszonyaiban rejlenek. A csendőrség állományviszonyai folytán ugyanis a csendőrség parancsnokait a bűnvádi üldözés jogával felruházni azért nem lehet, mert a csendőrségi parancsnokok - a Budapesten állomásozó csendőrségi felügyelőt kivéve, - nem állnak abban a magas rendfokozatban, a mely a javaslat rendszeréhez (v. ö a 27. és a 28. §-t) képest az illetékes parancsnok magas tisztségének ellátására szükséges. E mellett a csendőr kerületi parancsnokoknak, a kik mint dandárbiróságokhoz utalt illetékes parancsnokok szóba jöhetnének, a székhelyük sem azonos mindig a dandárbiróságok székhelyével, az uj eljárás azonban elvileg megköveteli, hogy az illetékes parancsnok és ügyész közege a biróság székhelyén állomásozzék. Ha tehát a 32. §-ban felállitott alapelvet a csendőrségre is alkalmazni akarnók, az előadottaknál fogva nem maradna más hátra, mint az, hogy a bűnvádi üldözés jogát valamennyi csendőr egyénre vonatkozólag a csendőrségi felügyelőre ruházzuk s ehhez képest valamennyi csendőrségi bűnvádi ügyet a Budapesten székelő honvéd biróságokhoz utaljunk, vagyis hogy a büntetőbiráskodást az egész államterület csendőrsége fölött Budapesten, mint a csendőrségi felügyelő székhelyén központositsuk, a mi önként érthető okokból czélszerütlen és gyakorlatilag kivihetetlen volna.
A közös haderő számára szóló javaslat a legfelsőbb katonai törvényszéknél működő közvádlót katonai vezérügyésznek nevezi. Ez a kifejezés, a mely különben a katonai nomenklaturának megfelelően van képezve, értelem szerint teljesen egyező a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok törvényhozása elé terjesztett azonos tárgyu javaslatban használt „Generalmilitäranwalt” kifejezéssel és tekintettel arra, hogy a szóban forgó katonai egyén a közös haderőnél működik, kivánatos is, hogy őt a két törvényhozás e hasonló törvények mindegyikében azonos névvel illesse. Ez az utóbbi tekintet, vagyis az az egyébként szintén méltánylást igénylő kivánalom, hogy a közös haderő és a honvédség igazságügyi functionariusai is lehetőleg azonos névvel neveztessenek, a honvédség katonai bűnvádi perrendtartásának megalkotásánál már nem lépett oly nyomatékkal előtérbe, hogy utján állhatta volna annak, hogy a honvédségnek, mint kizárólag hazai intézménynek bűnvádi perrendtartásában a hazai jog intézményeit és műkifejezéseit tartva szem előtt, a legfelsőbb honvéd törvényszéknél müködő közvádlót honvéd koronaügyésznek nevezzük.
Az, a mi a közös haderő számára szóló javaslat indokolásában e § 4. bekezdéséhez annak megokolására fel van hozva, hogy a katonai területi parancsnok a katonai ügyészi teendők ellátására a katonailag alája rendelt illetékes parancsnokok valamelyik katonai ügyészét is igénybe veheti: teljes mértékben áll a jelen javaslatnak a honvédség főparancsnokára, valamint a honvéd kerületi parancsnokra vonatkozólag rendelkezésére is. Annak indokolására, hogy a csendőrségi bűnvádi ügyekben az ügyészi tiszt helyettesitésére csendőrtiszt is kirendelhető, utalok az 53. §-ra vonatkozólag alább a következőkre.
Az 53. § utolsó bekezdésében ki van emelve, hogy a haditörvényszék tagjai csak a honvédség egyénei lehetnek. Hogy őket a népfelkelés egyénei helyettesithetik, az alig szorul megokolásra. Az, hogy a csendőr egyének fölött itélő haditörvényszék katonaállományu tagjai gyanánt, a mennyire lehetséges, csendőr egyéneket kell vezényelni, megfelel a jelenleg is érvényben álló szabályoknak. Indoka az, hogy a csendőrség egyénei legjobban ismerik ennek a testületnek különleges szolgálati viszonyait, különös szolgálati utasitásait és igy ők tudják leginkább megitélni az e szolgálati viszonyok közt elkövetett és e szolgálati utasitásokat mellőző büntető cselekményeket. Másfelől azonban gyakorlati okokból nem volt lehetséges a csendőr egyéneknek haditörvényszéki tagokként alkalmazását imperative elrendelni, mert esetleg a biróság székhelyén csak egy vagy néhány csendőr tiszt fog rendelkezésre állni s ezek közül is egyik-másik esetleg mint az ügyészi tiszt helyettese (45. § 2. bek.) vagy a tényvázlat (130. § 1. bek.) szerkesztője a birói működésből a javaslat 110. §-ának 2. pontja értelmében ki lesz zárva. A szóban forgó rendelkezés az 55. § utolsó bekezdésében foglalt utalás folytán a hadosztálybiróságok előtti eljárásban is alkalmazandó s előfordul a legfelsőbb honvéd törvényszék eljárásának szabályozásánál is (v. ö. a 71. § utolsó bekezdésével).
Miután a teljes-ülés alakitásához szükséges legalább tizenkét igazságügyi tiszt, (tanácselnökök és tanácsosok) a legfelsőbb honvéd törvényszéknél esetleg nem mindig fog rendelkezésre állani, gondoskodni kell, hogy a teljes-ülést más módon lehessen megalakitani. Ezt a kérdést a javaslat 68. §-ának 3. bekezdése ugy oldja meg, hogy a részrehajlatlan igazságszolgáltatásnak megbizható garancziákat nyujt. E szerint ugyanis az esetleg hiányzó igazságügyi tiszteket más, a legfelsőbb honvéd törvényszékhez nem tartozó, rangban legmagasabb oly tényleges honvéd igazságügyi tisztek meghivásával kell pótolni, a kik ügyészi functiokat nem teljesitenek.
A 80. §-nak a törvénykezési nyelvre vonatkozó rendelkezése a most létező állapotot tartja fenn, némely, a horvát nyelvet illető kiegészitéssel. V. ö. 464, 487. §.
A közös haderő katonai bűnvádi perrendtartásának javaslata szerint (214. § 2. bekezdése) akkor, ha az orvos- vagy vegyészszakértői vélemények helyességéhez kétség fér, a közös haderő biróságai a cs. és kir. katonai egészségügyi bizottság véleményét kérhetik ki, mig e javaslat szerint a honvéd biróságok ily esetben a magyar országos birósági vegyészhez vagy a m. kir. igazságügyi orvosi tanácshoz, Horvát-Szlavonországok területén pedig a horvát-szlavonországi egészségügyi tanácshoz fordulhatnak. Ez az eltérés, esetleg közjogi aggályokról nem is szólva, abban leli indokát, hogy ilyen szakértői véleményeket a honvédség számára, az igazságügyministerrel és Horvát-Szlavon s Dalmatországok bánjával létrejött megegyezéshez képest, már jelenleg is az emlitett szakközegektől kell beszerezni.
Mig a közös haderő biróságai itéleteiket: „Ő Felsége Ausztria császára és Magyarország apostoli királya nevében” hozzák, addig a honvédség biróságainak, mint kizárólag hazai biróságoknak, a magyar közjog követelményeihez képest, itéleteiket „Ő Felsége a király nevében” kell hozniok.
A közös haderő katonai bűnvádi perrendtartásáról szóló javaslat indokolásának kiegészitéseül még ki kell emelnem, hogy a hadi események következtében könnyen beállhat az az eset, hogy a magyar honvédségnek (népfelkelésnek vagy csendőrségnek) egyes részei vagy egyénei elvezénylés vagy a saját köteléküktől akaratlan elszakadás folytán a császári királyi (osztrák) honvédség valamelyik illetékes parancsnokának parancsai alá kerülnek és viszont (2. bek.). De megtörténhetik az is, hogy a hadi szükség kényszere alatt a magyar honvédség (népfelkelés, csendőrség) egyes részeit vagy egyéneit hadrendileg vagy állandó hadi beosztással a császári királyi (osztrák) honvédség valamelyik illetékes parancsnokának kell alárendelni (1. bekezdés). Habár ily eset csak egészen kivételesen fordulhat elő, mindamellett teljesen kizártnak még sem tekinthető és igy a törvény hézagos lenne, ha erre a kivételes eshetőségre nem rendelkeznék. A mennyiben pedig az egyik honvédség egyes részei vagy egyénei ekkép kivételesen a másik honvédség valamelyik illetékes parancsnokának parancsai alá kerülnek, a dolog természetéhez képest erre az időre nemcsak gyakorlati szempontból, de még abból az okból is ennek az utóbbi honvédségnek büntetőbiráskodása alá kell őket teljes viszonossággal helyezni, mert a katonai fölé- és alárendeltségi viszony, a parancsadás joga és az engedelmesség kötelessége a közös haderőnek, valamint mindegyik állam honvédségének és csendőrségének minden részében, ezek minden tagjára nézve egyenlő, maga a bűnvádi üldözés joga pedig, mint már a közös haderő számára szóló javaslat indokolásának illető helyén kifejtettem, elvileg a parancsnoki hatalomnak elválaszthatatlan alkotóeleme és igy a szóban forgó joggal felruházott katonai parancsnoknak kell az illetékes parancsnok jogait gyakorolnia mindazok fölött, a kik vele szemben a katonai alárendeltség viszonyába jutnak, kivéve, ha az ily viszonyba jutott csapat parancsnoka a maga is fel van ruházva az illetékes parancsnok jogaival.
A közös haderő számára szóló javaslatban idézett 461. § 2. bekezdése nem volt idézendő, mert a közös haderő katonai bűnvádi perrendtartása 461. §-ának 2. bekezdése a tengeren való eljárásra vonatkozik.
A közös haderő javaslatának az a korlátozása, a mely a 475. § A) pontjára hivatkozásban kifejezésre jut, a szőnyegen levő javaslatban nem volt helyén, mert azok az esetek, a melyek e korlátozással ki lettek zárva: a tengeri vezér- és hajóhaditörvényszékeknek békében a tengeren hozott itéleteire (l. a hadseregi javaslat 475. § B) pontját) vonatkoznak s igy a honvéd biróságok eljárásában elő nem fordulhatnak. A szőnyegen levő javaslat 476. §-ának rendelkezését tehát megszoritás nélkül kell érteni és igy a hivatkozás szüksége elesik.
Ugyanebből az okból nincs idézve a 477. § 1. és a 478. § 1. bekezdésében: a 476. § és a 479. § 1. bekezdésében: a 478. § 2. bekezdése, továbbá, ugyanezzel van indokolva a 485. § 2. és 4. bekezdésének szövegében előforduló egyszerüsités a közös haderő javaslatával szemben, valamint az is, hogy a szőnyegen levő javaslat 486. §-ában a közös haderő bűnvádi perrendtartásának javaslatától eltérően, nem fordul elő utalás a 475. § A. pontjára.
Az 1. bekezdés szövegezéséből kitünik, hogy azok a törvények, szabályok és rendeletek, a melyek a honvéd büntetőbiráskodásra s a honvédség biróságainak szervezetére és eljárására vonatkozó rendelkezéseket tartalmaznak, csak annyiban vesztik hatályukat, a mennyiben rendelkezéseik hatásköri, perjogi vagy biróságszervezeti természetüek. Például a véderőről szóló, jelenleg érvényben álló 1889. évi VI. törvénycikk 62. §-ának rendelkezései csak annyiban jutnak hatályon kivül, a mennyiben a katonai büntetőbiráskodást szabályozzák, ellenben e §-nak azokat a rendelkezéseit, a melyek a közös haderő és a honvédség egyéneinek polgári viszonyaira vagy pedig a katonai fegyelmi fenyitő hatalomra vonatkoznak, a szőnyegen levő javaslat nem érinti. Hasonlókép hatályon kivül jut a honvédségről szóló 1890. évi V. törvénycikk 22. §-ának az a része, a mely a honvédség főparancsnokát a birói felsőbbségi joggal ruházza fel, ellenben nem jut hatályon kivül ugyane §-nak az a része, a mely szerint a fegyelmi fenyitő hatalmat a honvédség főparancsnoka gyakorolja s ő van hivatva az alárendelt parancsnokok ebbeli joggyakorlatának ellenőrzésére is stb. A 488. § 2. bekezdése elrendeli, hogy oly katonai egyéneket, a kik a császári királyi (osztrák) honvédség büntetőbiráskodása alatt állnak és bárhol bűncselekményt követnek el, a bűnvádi eljárás lefolytatása végett a császári kir. (osztrák) honvédség biróságainak kell átadni, ha a viszonosság törvénynyel biztositva van. Ezt a viszonyosságot a császári királyi (osztrák) honvédség katonai bűnvádi perrendtartásának analog rendelkezése fogja biztositani, a mely rendelkezés az osztrák honvédség számára készült javaslat 488. §-ába fel is van véve. Az emlitett rendelkezés a következő megfontoláson alapul: A m. kir. honvédség számára készült uj katonai bűnvádi perrendtartás hatálya - törvényerőre emelkedés után - ugyanarra a területre fog kiterjedni, mint a magyar szent korona országai számára szóló más törvényeké. Ép igy a cs. kir. (osztrák) honvédség számára azonos elveken kidolgozott katonai bűnvádi perrendtartás is csak azon a területen lesz hatályos, a melyre a többi osztrák törvények hatálya is kiterjed. Előfordulhat azonban, hogy oly katonai egyének, a kik a magyar honvédség büntetőbiráskodása alá tartoznak, az osztrák törvények hatályosságának területén követnek el Ausztriában, a hol szolgálati vagy magán okból tartózkodnak, bűncselekményt, vagy ott kerülnek kézre. Ezek az egyének ily módon, más törvényes rendelkezés hiányában, az osztrák polgári büntetőbiróságok büntetőbiráskodása alá jutnának, a mennyiben kiszolgáltatásuk Magyarország részére kieszközölhető nem volna. Viszont az osztrák honvédség büntetőbiráskodásának alávetett oly katonai egyéneket, a kik a magyar szent korona országainak területén követnek el bűncselekményt vagy itt kerülnek kézre, a magyar (horvát-szlavonországi) polgári büntetőbiróságoknak kellene átadni. Ezt azonban katonai szempontból helyeselni nem lehetne. Ez okból a gyakorlatban már ezidőszerint is az az alapelv érvényesül, hogy a magyar vagy az osztrák törvények szerint a magyar vagy az osztrák honvédség büntetőbiráskodásának alávetett katonai egyének megmaradnak e biráskodás alatt, akárhol követték is el a tettet vagy akárhol kerültek is kézre. A javaslat tehát csak a már amugy is fennálló czélszerü gyakorlatnak igyekszik törvényes alapot nyujtani, a viszonosság teljes biztositása mellett. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a javaslat szóbanforgó rendelkezése csak azokra az egyénekre vonatkozik, a kik katonai minőségüknél fogva tartoznak az osztrák honvédség rendes büntetőbiráskodása alá és nem egyszersmind azokra is, a kik különös rendelkezés folytán, például a 453. § alapján jutnak az emlitett honvédség büntetőbiráskodása alá.
