Általánosan ismert tény, hogy az élelmiszerek s a különböző fogyasztási czikkek árának az utóbbi időben bekövetkezett nagy mértékű emelkedése a megélhetési viszonyokat mind nehezebbé és nehezebbé tette s habár ennek az állapotnak súly társadalmunk egészére, annak ugyszólván minden rétegére többé-kevésbé reánehezedik, legjobban érzik azt azok az osztályok, a melyek kizárólag fogyasztók lévén, nincsenek abban a helyzetben, hogy az élelmiszerek és fogyasztási czikkek árainak emelkedését másokra átháritsák. Ezek közé tartoznak elsősorban az állami alkalmazottak nagy csoportjai, a kik különböző kongresszusaik alkalmával már régebb idő óta hangoztatják panaszaikat s kérik bajaik orvoslására az állam segitségét. Ez a körülmény inditott arra, hogy - jóllehet az állami alkalmazottak anyagi helyzetének javitása érdekében, részint az illetményeknek általános emelése, részint a létszámviszonyoknak rendezése által 1904. év óta több ízben, mondhatni évről-évre történtek az államkincstárnak nem csekély megterheltetésével járó intézkedések - a legujabb időben beállott kedvezőtlen megélhetési viszonyokra való tekintettel az állami alkalmazottak részére, az állam pénzügyi helyzete által adott kereteken, ujabb anyagi támogatást hoztak javaslatba. Ennek a czélnak a szolgálatában áll a jelen törvényjavaslat. A midőn az állami alkalmazottak anyagi helyzetének törvényhozási uton való javitását ilykép javaslatba hozom, teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ezzel az anyagi támogatással az állami alkalmazottakra nehezedő drágaságnak gyökeres orvoslását nem lehet elérni, mert ezzel az intézkedéssel a drágaságot nem lehet megszüntetni. S tudatában vagyok annak is, hogy ezzel az intézkedéssel a kormány nem mentesül ama feladata alól, hogy a folyton növekvő drágaság okait kutatva, megtegye, illetőleg kezdeményezze mindazt, a mi törvényhozási és kormányzati intézkedésekkel a drágaság megszüntetésére vagy csökkentésére tehető.
Ennek a törvényjavaslatnak egyedül az a czélja, hogy az emlitett alkalmazottaknak sulyossá vált anyagi helyzetén a lehetőséghez képest könnyitsen. Ennek a czélnak s a czél megvalósitásához szükséges anyagi áldozatnak a szem előtt tartása mellett kellett megállapitani a szóban forgó állami segitésnek mértékét, módját s eszközeit is, s ez vezetett éppen ahhoz a megoldáshoz, a mely ebben a törvényjavaslatban a családi potlék engedélyezése által terveztetik.
Az állami alkalmazottak részéről mind gyakrabban nyilvánitott azt az óhajtást, hogy az összes állami alkalmazottnak a fizetésük valamely százalékában megállapitandó drágasági pótlékban részesíttessenek, megfontolás tárgyává tettem, de az e tekintetben megejtett számítások arra az eredményre vezettek, hogy drágasági pótléknak általánosságban és olyan mértékben való engedélyezése, hogy az az egyes alkalmazottak részére számba vehető segitséget is jelentsen, már csak az alkalmazottak nagy számára való tekintettel is, oly óriási többletet igényelne, a mely az állam háztartását uj bevételi források nyitása nélkül okvetlenül megrenditené, ugy hogy ennek ellensulyozásául az adóterhet lényegesen emelni kellene. Ha pedig az általános drágasági pótlék az állam pénzügyi helyzete által adott korlátok között, az adóteher emelése nélkül engedélyeztetnék, akkor a drágasági pótlék mértékét olyan alacsony százalékkal kellene megállapitani, hogy az egyes alkalmazottak részére aránylag olyan kis összegek jutnának, hogy azt nem lehetne komoly segitésnek tekinteni.
A mellékelt 1. számu kimutatás tanusága szerint az összes állami, vármegyei és államvasuti alkalmazottak száma 1912-ben 168.876 egyén, a kik részére fizetésük, illetőleg napidijak és napibérek czimén - tehát lakáspénzek és egyéb mellékilletmények nélkül - összesen kereken 269 millió korona van előirányozva. A fizetéseknek 30 százalékával megállapitandó általános drágasági pótlék tehát legalább 80 millió korona évi kiadási többletet jelentene. Azt hiszem, nem szorul bővebb magyarázatra, hogy ez olyan óriási tehertöbblet, a melynek engedélyezéséről csakis akkor lehetne szó, ha ezzel egyidejüleg az adóteher is megfelelően emeltetnék. Ha pedig az általános drágasági pótlék a fizetéseknek 10 százalékával állapittatnék meg, a mi kereken évi 27 millió korona többletet jelentene, akkor a kisebb fizetésü alkalmazottak részére aránylag igen csekély összegek jutnának. A szolgák például évi 60, 70, 80, 90 vagy 100 K, a dijnokok évi 90-120 K, a XI. fizetési osztályba tartozó tisztviselők pedig évi 140-180 korona drágasági pótlékot kapnának. Az alábbiakból kitünik, hogy a szóban levő törvényjavaslatban tervezett segitésnek a mértéke ezeket az összegeket éppen a kis fizetésü alkalmazottaknál jóval meghaladja. A drágasági pótléknak általánosságban való engedélyezését még más okból sem tartom czélhoz vezetőnek. A közel mult tapasztalatai ugyanis azt mutatták, hogy az állami alkalmazottak illetményeinek bármilyen általános jellegü emelése az élelmiszereknek csak ujabb megdrágulását, a lakbéreknek ujabb emelkedését vonta maga után, ugy hogy az ilyen általános illetményjavitás tulajdonképen alig segitett az állami alkalmazottak helyzetén. Ilyen körülmények között azt a megoldási módozatot kellett választanom, a mely - az állam teherviselési képességével is számolva - a segitést ott és azoknak adja, a hol s a kiknél az kiválóan indokolt és ezt olyan mértékben adja, hogy tényleg javitson is azoknak a helyzetén, a kik a segitésre legjobban rá vannak utalva. Ezek az alkalmazottak a gyermekkel biró alkalmazottak, a kiket a megélhetési nehézségek sulya a családfentartás kötelezettsége miatt a legjobban s a legérezhetőbben terhel s a kik a gyermeknevelés s az ehhez füződő nemzetgazdasági érdekek előmozditása révén az állam részéről egyébként is különösebb támogatásra tarthatnak számot.
A kérdésnek ilyen megoldása nemcsak igazságos és méltányos, de szociális szempontból is nagy horderővel bir, mert kétségtelen, hogy ugyanabból a jövedelemből, a melyből a nőtlen, vagy a csak nős, de gyermekkel nem biró alkalmazott még tisztességesen megélhet, az egy vagy több gyermekkel biró családos ember már sokkal nehezebben tud kijönni. Kétségtelen továbbá, hogy a kisebb fizetésü alkalmazottat a drágaság is jobban sujtja, s hogy a gyermekek eltartása is sulyosabban nehezedik reája. Éppen erre való tekintettel a családi pótlék mértékének megállapitásánál a fizetéshez alkalmazkodó százalékos kulcsot mellőztem, s a családi pótlék mértékét a törvényjavaslatban a fizetésre való tekintet nélkül az összes tisztviselőkre nézve ugyanazzal az összeggel, még pedig egy gyermek után évi 200 koronával, két gyermek után évi 400 koronával és három vagy ennél több gyermek után évi 600 koronával, s hasonlóképen az összes egyéb alkalmazottakra nézve is ugyanazzal az összeggel, még pedig egy gyermek után évi 100 koronával, két gyermek után évi 200 koronával és három vagy ennél több gyermek után évi 300 koronával állapittatom meg. A fizetéshez alkalmazkodó százalékos kulcsnak azonkivül, hogy az éppen a kisebb fizetésü alkalmazottak részére csak kisebb összegü segitést jelentene, még az a nagy hátránya is lenne, hogy az adminisztráczióra óriási munkatöbbletet háritana, a mennyiben ez esetben a fizetésnek minden emelkedése esetén a családi pótlékot ujból és ujból kellene folyósitani, a mely munkatöbbletet - tekintettel az alkalmazottaknak s ebből folyólag a családi pótlékra igényjogosultaknak is rendkivül nagy számára - csak a személyzetnek ujabb szaporitásával lehetne sikeresen lebonyolitani.
A családi pótlék mértékére nézve még megjegyzem, hogy a háromnál több gyermekkel biró alkalmazott részére azért nem tartottam indokoltnak a tervezettnél magasabb összegü családi pótlék megállapitását, mert ezzel tulmennék a törvényjavaslatnak tulajdonképeni czélján, a mely egyedül abból áll, hogy a gyermekkel biró alkalmazottak anyagi helyzetén segitsünk, s a mit nézetem szerint elértünk akkor, a mikor egy három, vagy ennél több gyermekkel biró tisztviselő részére évi 600 K és egy három vagy ennél több gyermekkel biró egyéb alkalmazott részére évi 300 K segitséget adunk. Ez a segitség az évi 1400 K fizetést élvező tisztviselőknél fizetésüknek 43%-át, az évi 2000 K fizetést élvezőknél 30%-át s az évi 2600 K fizetést élvezőknél 23%-át, az évi 600 K fizetést élvező szolgáknál pedig fizetésüknek 50%-át s az évi 1000 K fizetést élvező szolgáknál és altiszteknél fizetésüknek 30%-át teszi. Ezek a számok még azt is bizonyitják, hogy minden más megoldás mellett ki volna zárva az, hogy azok a kisebb fizetésü alkalmazottak, a kik a segitségre leginkább rá vannak szorulva, ilyen mértékü támogatásban részesülhessenek. A családi pótlék mértékének fix összegekkel való megállapitása esetén ez a pótlék a magasabb fizetésü tisztviselőknél természetesen a fizetésnek kisebb százalékát teszi, de ezt legkevésbé sem lehet méltánytalanságnak vagy igazságtalanságnak tekinteni, mert a magasabb fizetésü tisztviselőknek megélhetési viszonyai semmiesetre sem olyan kedvezőtlenek, mint a kisebb fizetésüeké, s mert a magasabb fizetésü tisztviselőknél is feltétlenül némi segitséget jelent az évi 200, 400 vagy 600 K családi pótlék.
A segitésnek a fentiekben ismertetett módja - nézetem szerint - annyira helyes és igazságos, hogy még abban az esetben is, ha az állam pénzügyi helyzete a tervezettnél nagyobb arányu segitést tenne lehetővé, a segitést semmi esetre sem szabadna általánositani s az összes - családdal nem biró alkalmazottakra is - kiterjeszteni, hanem akkor is csak arról lehetne szó, hogy a családi pótlékok mértéke a tervezettnél magasabb összegekkel állapittassék meg.
A családi pótlék engedélyezését nem kivánom annyira korlátozni, hogy abban kizárólag csak a gyermekkel biró alkalmazottak részesülhessenek. Kétségtelen ugyanis, hogy a megélhetés sulya a gyermekkel biró alkalmazottakon kivül azokra az alkalmazottakra is hasonló mértékben nehezedik, a kiknek ugyan nincsen gyermekük, de a kik háztartásukban más családtagokat tartanak el, s a kikre ennélfogva a családfenntartás terhe nagyjában véve épp olyan sulylyal nehezedik, mint azokra, a kiknek gyermekei vannak. Ugyanez áll természetesen azokra is, a kiknek gyermekük is van s emellett még más családtagokat is eltartanak. Ez a körülmény szolgált alapul arra, hogy a családi pótlékot olyan alkalmazottak részére is igyekezzen biztositani, a kik a családfenntartóknak ez utóbb említett csoportjába sorozhatók. Viszont nem tartom a családi pótlékot kiterjeszthetőnek a nős, de gyermekkel nem biró alkalmazottakra, mert a kisebb javadalmazásu alkalmazottnak felesége, ha gyermek nincs, nem hogy nehezitené, de határozottan könnyiti az alkalmazott megélhetését. Az előadottakból kitünik, hogy a szóban levő törvényjavaslat, mely nemcsak az állami, hanem a vármegyei és az államvasuti alkalmazottakra is kiterjedne, a tervezett segitést ugyan csak az alkalmazottaknak egy bizonyos, arra leginkább reászoruló körének kivánja biztositani, de viszont aztán ezt a segitséget annál teljesebb mértékben nyujtja és pedig az ebbe a körbe tartozó alkalmazottak mindennemü csoportjának.
Áttérve a szóban levő törvényjavaslat pénzügyi kihatására, mindenekelőtt megjegyzem, hogy az összes alkalmazottak családi viszonyainak egyénenkint való összeirását, a mi a családi pótlék szükségletének pontos megállapításához okvetlenül szükséges lenne, főkép azért mellőztem, mert ilyen összeírás nagyon sok időt venne igénybe, ugy hogy ez esetben a szóban levő törvényjavaslatot talán csak hónapok mulva nyujthattam volna be. Azonban olyan czélból, hogy a szükségletet legalább megközelítő pontossággal meg lehessen állapitani, a pénzügyi alkalmazottak tekintélyes részére nézve egyénenkint összeirattam az illetőknek családi viszonyait, illetőleg azt, hogy azok közül hány alkalmazott milyen összegü családi pótlékra tarthatna igényt. Ez az összeirás a mellékelt 2. számu kimutatás tanusága szerint összesen 4859 tisztviselőre és 650 hivatalszolgára nézve történt meg; a tisztviselők között pedig vannak főiskolai, középiskolai és alsóbbfoku minősitésü tisztviselők. Ebből a kimutatásból kitünik, hogy a 4859 tisztviselő közül 832-nek van egy, 700-nak két és 981-nek három vagy ennél több, a törvényjavaslatban megkivánt feltételeknek megfelelő gyermeke, továbbá hogy a 2366 nőtlen vagy csak nős, de gyermekkel nem biró tisztviselő közül 710 olyan tisztviselő van, a ki legalább két, vele közös háztartásban élő és saját jövedelemmel nem biró családtagot tart el keresményéből. Ha már most az egy gyermekkel biró tisztviselők részére egy-egy, a két gyermekkel birók részére két-két, a három vagy ennél több gyermekkel birók részére három-három, a legalább két családtagot eltartó tisztviselők részére pedig csak egy-egy évi 200 koronás családi pótlékot számitunk, kiderül, hogy a szóban levő 4859 tisztviselő részére összesen 5825, egyenkint évi 200 koronás családi pótlékot kell engedélyezni, vagyis hogy minden 100 tisztviselőre átlagban 120 családi pótlék esik. A kimutatásban szereplő 650 hivatalszolgára nézve beszerzett adatok pedig azt mutatják, hogy minden 100 hivatalszolgára átlagban 162 családi pótlék esik. Ha ezeket az egyénenkint való összeiráson alapuló, tehát a tényleges állapotnak megfelelő adatokat alkalmazzuk az összes alkalmazottakra, akkor a mellékelt 3. számu kimutatás tanusága szerint 52.182 tisztviselőre esik összesen 60.082 és 114.319 egyéb alkalmazottra összesen 153.138 családi pótlék. A tisztviselők családi pótlékát 200 koronával, az egyéb alkalmazottként pedig 100 koronával számitva, kitünik, hogy a családi pótléknak a törvényjavaslatban tervezett mértékben való engedélyezése esetén összesen évi 27,330.200 K többkiadás fog felmerülni.
A 3. számu kimutatásra nézve még a következőket jegyzem meg: Az összes alkalmazottak létszáma az 1. számú kimutatás szerint 168.876, mig a 3. számu kimutatás szerint 166.501; ezt a 2375 főnyi eltérést az okozza, hogy a 3. számu kimutatásba nem vétettek fel az I-IV., illetőleg az államvasuti rendszerü I. fizetési osztályba tartozó tisztviselők, valamint a majdnem kivétel nélkül családdal nem biró gyakornokok. A 3. számu kimutatásban a családi pótlékok száma tulnyomó részben - a pénzügyi alkalmazottak egy részére nézve az egyénenkénti összeirás adatainak alapul vétele mellett - ugy számittatott ki, hogy minden 100 tisztviselőre 120 és minden 100 egyéb alkalmazottra 162 családi pótlék vétetett. Ettől eltérően állapittatott meg a családi pótlékok száma a 11. sorszám alatt felvett állami rendőrség, határrendőrség, csendőrség és pénzügyőrség legénységénél, a hol - tekintettel arra, hogy ezeknek nősülése bizonyos korlátokhoz van kötve - minden 100 ilyen alkalmazottra csak 60 családi pótlék számittatott, továbbá a 6., 7., 9., 24. és 26. sorszám alatt felvett nőalkalmazottaknál és a 16. és 17. sorszám alatt felvett kezdő alkalmazottaknál, a hol minden 100 alkalmazottra csak 20 családi pótlék számittatott. A 3. számu kimutatásban az 5. és 23. sorszám alatt külön vétettek fel a férfitanitók és a 6. és 24. sorszám alatt külön a tanitónők. Ez a megosztása a tanitóknak csak hozzávetőleges, a mennyiben részletes adatok hiányában a tanitók összlétszámának 70%-a férfitanitonak és 30%-a tanitónőnek vétetett.
A családi pótlék engedélyezése által, a mely betetőzését képezné az állami alkalmazottak anyagi helyzetének javitása érdekében 1904. évben megkezdett s azóta szakadatlanul folytatott intézkedéseknek, a kormány kétségtelenül elment az államháztartás helyzete által megengedett legszélső határokig, s csakis az alatt a feltétel alatt vállalhatja el a felelősséget ez intézkedésért, ha ez által az állami alkalmazottak egyes csoportjainak külön aspirácziói is kielégitetteknek tekintetnek s az állami alkalmazottak anyagi helyzetének javitására irányuló intézkedések nyugvó pontra jutnak, mert további igények csak az adóterhek ujabb növelésével lennének kielégithetők.
A jelen szakasz felsorolásában kitünik, hogy - a fentebb emlitett legmagasabb fizetési osztályokba tartozó tisztviselők, továbbá a cselédek, napszámosok, munkások és munkásnők, valamint az ezekhez hasonló minőségben alkalmazottak kivételével - a törvényjavaslat hatálya az államnak, a vármegyéknek és a m. kir. államvasutaknak összes állandóan alkalmazottaira kiterjed, tekintet nélkül arra, hogy évi fizetést, zsoldot, havidijat, napidijat, havibért vagy napibért élveznek-e. Viszont önként érthető, hogy a családi pótlék nem terjeszthető ki az alkalmazottak ama nagy csoportjaira, a kik az állam alkalmazottainak nem tekinthetők, bár illetményeiket kisebb-nagyobb mértékben az állam viseli vagy egésziti ki.
A jelen szakasz alapján, vagyis a gyermek után járó családi pótlékra való igényt az alkalmazottnak vagyoni viszonyai egyáltalán nem befolyásolják. Az a körülmény, hogy a gyermek nem él az alkalmazottal közös háztartásban, a családi pótlékra való igényt nem szünteti meg. Például rokonokhoz, ismerősökhöz vagy esetleg idegenekhez tartásdijfizetése ellenében ellátásba adott gyermek; tanintézetbe, nevelőintézetbe nem teljesen ingyenes helyre elhelyezett gyermek; nejétől jogerősen elválasztott, vagy nejétől külön élő alkalmazottnak az anyánál levő gyermeke stb. A jelen szakasznak első bekezdése még azt a határozmányt is tartalmazza, hogy a királyi kegyelem utján törvényesitett gyermeket a családi pótlékra való igény szempontjából az anyával szemben is törvényesitett gyermeknek kell tekinteni. Erre azért volt szükség, mert a királyi kegyelem utján való törvényesités a törvénytelen gyermeknek családjogi állását az anyával szemben nem változtatja meg, ugy hogy az ilyen gyermek a törvényesítés daczára is az anyjával szemben törvénytelen gyermek marad. Az egyenlő elbánás elve azonban megkivánja, hogy az ilyen gyermek után az anyának is legyen igénye családi pótlékra abban az esetben, ha az anya a 2. § alá eső alkalmazott és ha a jelen javaslatban megkívánt egyéb feltételek megvannak. Az életkor, a melynek betöltéséig a gyermek szülőjének családi pótlékra van igénye, azért állapittatott meg különbözően az első és a második csoportba tartozó alkalmazottaknak gyermekeire nézve, mert a második csoportba tartozó alkalmazottaknak gyermekei tizenhat éves korukban rendszerint már befejezték tanulmányaikat és rendszerint már keresettel is bírnak, míg az első csoportba tartozó alkalmazottaknak gyermekei a tanulmányokat rendszerint csak jóval később fejezik be. A 8. §-ban foglalt határozmány azonban módot nyujt arra, hogy ha a második csoportba tartozó alkalmazottnak gyermeke még a tizenhatodik életév betöltése után is folytat kiváló eredménynyel tanulmányokat, az ilyen gyermek után is részesülhessen az alkalmazott családi pótlékban. A családi pótlék csak olyan gyermek után jár, a ki még nincsen ellátva. Azt, hogy a családi pótlék beszüntetése szempontjából mit kell ellátásnak tekinteni, azért nem tartottam czélszerünek magában a törvényjavaslatban szabályozni, mert ezek a körülmények könnyen változás alá eshetnek s ez esetben mindig törvénymódosításra lenne szükség. Azonban abból a szempontból, hogy a családi pótléknak ellátás esetén való beszüntetése a 2. §-ban felsorolt összes alkalmazottakra nézve egységes legyen, az a határozmány vétetett fel, hogy a ministerium rendeleti uton állapitja meg, hogy a családi pótlék szempontjából mit kell ellátásnak tekinteni, valamint hogy ilyen ellátás élvezésének esetében mikor kell a családi pótlékot véglegesen és mikor csak időlegesen beszüntetni.
Az első bekezdés három esetet sorol fel, a melyek valamelyikének bekövetkezése esetén a nőalkalmazottnak - feltéve természetesen, hogy a jelen javaslatban megkívánt egyéb feltételek megvannak - igénye van a családi pótlékra. Az 1. pont alatt említett esetben a nőalkalmazottnak, igénye van családi pótlékra tekintet nélkül arra, hogy a gyermek apja a 2. § alá eső alkalmazott volt-e vagy sem; a családi pótlék mértékének megállapítására nézve pedig mindig a nőalkalmazottnak az alkalmazása irányadó. A 2. pont alatt említett eset majdnem kizárólag csak akkor állhat elő ha a gyermek apja nem a 2. § alá eső alkalmazott, mert ha a gyermek apja ilyen alkalmazott vagy ilyen alkalmazott volt, - egyes kivételes esetektől eltekintve - állandó ellátást is élvez. Előfordulhat azonban az az eset, hogy a gyermek apja - daczára annak, hogy a 2. § alá eső alkalmazott volt - nem élvez semmiféle állandó ellátást és hogy egyéb állandó jövedelme sincsen; ha ilyen esetben a gyermek apja még keresetképtelen is, a nőalkalmazottnak szintén van igénye családi pótlékra. A családi pótlék mértékének megállapitására nézve itt is a nőalkalmazottnak az alkalmazását irányadó, még akkor is, ha a gyermek apja is a 2. § alá eső alkalmazott volt. A 3. pont azokra az esetekre vonatkozik, a mikor a gyermeknek a nőalkalmazottól különválva élő apja nem a 2. § alá eső alkalmazott, a mely esetekben a családi pótlék mértékének megállapitására nézve a nőalkalmazottnak alkalmazása irányadó; mig a jelen szakasznak utolsó bekezdése tartalmazza az olyan esetekre vonatkozó határozmányokat, a mikor a gyermeknek a nőalkalmazottól különválva élő apja is a 2. § alá eső alkalmazott. Megjegyzem, hogy a 3. pontban említett különválva élés alatt nemcsak azokat az eseteket kell érteni, a mikor a házastársak nem élnek együtt, hanem azokat is, a mikor házasságuk jogérvényesen felbontatott.
A második bekezdés kimondja egyrészt, hogy a nőalkalmazottat megillető családi pótlékhoz való igényt a nőalkalmazottak ujabb férjhezmenetele nem szünteti meg, másrészt hogy háromnál több gyermek után a nőalkalmazott akkor sem tarthat igényt családi pótlékra, ha a gyermekek a nőalkalmazottnak különböző házasságából származnak. Ezekből a határozmányokból következik tehát, hogy olyan nőalkalmazott, a ki az első bekezdés 1. vagy 3. pontja alapján egy, két vagy három gyermek után családi pótlékot élvez, s a ki a 2. § alá eső alkalmazotthoz ment újból férjhez, ezt a családi pótlékot akkor is megtartja, ha az újabb házasságból származott gyermekek után a gyermekek apjának is van igénye családi pótlékra; viszont, hogy háromnál több gyermek után a nőalkalmazottnak akkor sincs igénye családi pótlékra, ha - a korábbi házasságból származott gyermekek után élvezett családi pótlékon felül - a nőalkalmazott a jelen szakasz első bekezdése alapján az ujabbi házasságból származott gyermekek után is igényt szerez családi pótlékra. A harmadik bekezdés kimondja, hogy az első bekezdés 3. pontja alatt említett esetben, vagyis ha a nőalkalmazott a gyermek apjától különválva él, a nőalkalmazott nem tarthat igényt családi pótlékra abban az esetben, ha a gyermek apja is a 2. § alá eső alkalmazott. Ebből következik, hogy ilyen esetben a családi pótlék mértékének megállapítására nézve ilyen esetben az apa alkalmazása irányadó. A különválva élő házastársaknál azonban előfordulhat az az eset, hogy a gyermekek részben vagy egészben nem az apa, hanem a nőalkalmazott gondviselése alatt állnak és hogy egy-két gyermek vagy esetleg valamennyi gyermek eltartásáról a nőalkalmazott gondoskodik. Méltányosnak tartom, hogy ilyen esetben a gyermekek után járó s tulajdonképen az apát az ő alkalmazása után megillető családi pótlék a nőalkalmazottnak, vagyis annak a kezéhez folyósitassék, a ki a gyermekek eltartásáról gondoskodik. Ennek megfelelően vétetett fel a harmadik bekezdésbe az a határozmány, hogy ilyen esetben a nőalkalmazott kívánhatja, hogy a családi pótlék az ő kezéhez folyósittassék, az után a gyermek után, a ki az ő gondviselése alatt áll; továbbá, hogy ilyen esetben a családi pótlékot az apa és a nőalkalmazott gondviselése alatt álló gyermekek számának arányában megosztva kell az apa és a nőalkalmazott kezéhez folyósitani akkor, ha több olyan gyermek van, a kik után az apának családi pótlék jár és ha a gyermekek részben az apa, részben a nőalkalmazott gondviselése alatt állanak. Ez utóbbi határozmány azt jelenti, hogy ha például öt gyermek közül kettő az apa és három a nőalkalmazott gondviselése alatt áll, akkor az apát - mint az első csoportba tartozó alkalmazottat - megillető összesen 600 K családi pótlékból 240 koronát az apa és 360 koronát a nőalkalmazott kezeihez kell folyósítani.
Az egyetemi, műegyetemi és bábaképezdei adjunktusok és tanársegédek, daczára annak, hogy csak bizonyos meghatározott időre alkalmaztatnak, családi pótlékra igényjogosultak, mert ezek az állások rendszeresített és fizetési osztályokba tartozó állások, a melyek csak a betöltés módjára nézve különböznek a rendszeresitett és fizetési osztályokba tartozó egyéb állásoktól. A második bekezdés megállapítja, hogy a dijnokok csak akkor tarthatnak igényt családi pótlékra, ha az 1897. évi XXIV. törvénycikk 2. §-ában körülírt kedvezményekre igényt nyertek, illetőleg - a mennyibe nem tartoznak az 1897. évi XXIV. törvénycikk határozmányai alá - ha legalább egy évi jó szolgálatuk van és ha napidíjukon felül nem élveznek - állami, vármegyei vagy államvasuti pénztárból - olyan nyugellátást vagy kegyelmi ellátást, a melynek összege meghaladja az őket megillető családi pótléknak mértékét.
Az 1897. évi XXIV. törvénycikk 1. §-a szerint az állami hivatalokban alkalmazott dijnak egy évi jó szolgálat után igényt nyer az idézett törvénycikk 2. §-ában körülírt kedvezményekre, a miből következik, hogy alkalmazása mindaddig, a mig ezt az igényt el nem nyerte, csak ideiglenesnek tekinthető. Ebből az okból szükségesnek tartottam a családi pótlékra való igényt is ugyanehhez a feltételhez kötni; megjegyzem azonban, hogy e feltétel mellett a családi pótlékra való igényre már nincs befolyással az a körülmény, hogy a dijakon az 1897. évi XXIV. törvénycikk 1. §-ában említett Értesítéssel el van-e látva vagy sem.
A vármegyei és az államvasuti dijnokok nem tartoznak az 1897. évi XXIV. törvénycikk határozmányai alá s ennél fogva az ilyen díjnokokra nézve a családi pótlékra való igény szempontjából az egy évi jó szolgálatot kellett feltétlenül megállapitani. A nyugellátást vagy kegyelmi ellátást élvező dijnokokra vonatkozó korlátozó határozmányra pedig azért van szükség, mert a nyugdíjasok egyáltalán nem tarthatnak igényt családi pótlékra s ennélfogva nem lenne indokolt, hogy az a nyugdijas, a ki mint dijnok van alkalmazva s a ki ennek következtében a többi nyugdijassal szemben már is kedvezőbb helyzetben van, ezenfelül még családi pótlékban is részesülhessen. Ez alól a korlátozás alól azonban kiveendőknek tartottam azokat a díjnokokat, a kik nyugellátásukat vagy kegyelmi ellátásukat nem állami, vármegyei vagy államvasuti pénztárból kapják, valamint azokat a díjnokokat, akiknek állami, vármegyei vagy államvasuti pénztárból élvezett nyugellátása vagy kegyelmi ellátása az őket megillető vagy a részükre engedélyezett családi pótlék összegénél kisebb, ez utóbbiakat azonban csak annyiban, hogy az ilyen díjnok részére csak az általa élvezett nyugellátás vagy kegyelmi ellátás és az őt megillető vagy a részére engedélyezett családi pótlék összege közötti különbözetet lehet családi pótlék czimén folyósítani.
Egyes állomáshelyeken, nevezetesen a Budapesten, Fiumében és Kolozsvárott, valamint a fő- és székváros környékén fekvő állomáshelyeken alkalmazott családos állami elemi népiskolai tanitók és tanítónők néhány év óta - az állami költségvetésben erre a czélra engedélyezett hitel terhére - családi pótlék jellegével biró s fejenkint évi 400 koronával megállapított működési pótlékot élveznek. Minthogy nem lenne indokolt, hogy ezek az alkalmazottak kétféle családi pótlékot kapjanak, ki kellett mondani, hogy az általuk már élvezett és családi pótlék jellegével biró működési pótlék a jelen javaslat alapján élvezett családi pótlék erejéig megszünik.
Az utolsóelőtti bekezdés azokra az esetekre vonatkozik, a melyekben az alkalmazottnak - akár az alkalmazásban, akár a családi viszonyokban beállott változás következtében - a már élvezettnél alacsonyabb összegü családi pótlékra van igénye. Ezek az esetek: ha az első csoportba tartozott alkalmazottból a második csoportba tartozó alkalmazott lesz, ha a családi pótlékra igényt adó gyermekek száma háromról kettőre, vagy kettőről egyre apad, vagy ha a családtag után engedélyezett családi pótlékra nézve a 12. § e)-h) pontjai alatt felsorolt beszüntetési esetek valamelyike bekövetkezik. Ilyen esetekben a beállott változás napját követő naptári évnegyedtől kezdve az alkalmazottnak már csak az alacsonyabb összegü családi pótlékra van igénye.
Ezt a feltételt, hogy a tanulmányokat kiváló eredménynyel kell folytatni, azért tartom szükségesnek, mert egyáltalán nem tartom indokoltnak, hogy olyan gyermekek, a kik tanulmányaikat csak nagy nehezen, közepes vagy elégséges eredménynyel birják folytatni, ebben meg a családi pótlék engedélyezése által is támogattassanak. Társadalmi szempontból is czélszerübb, ha az ilyen gyermekek a feltétlenül szükséges előtanulmányaik befejeztével olyan pályára tereltetnek, a melyen sokkal hamarabb juthatnak önálló keresethez. A szakasz szövegezéséből kitünik, hogy a tanulmányoknak kiváló eredménynyel való folytatása esetén nemcsak a már folyósított családi pótlékot lehet továbbra is engedélyezni, hanem hogy az ilyen gyermek után akkor is lehet családi pótlékot engedélyezni, ha utána családi pótlék folyósítva még nem volt, vagy ha az időközben be is szüntettetett.
A mi azt a feltételt illeti, hogy legalább két családtagnak kell lenni, hogy az alkalmazott részére családi pótlékot lehessen engedélyezni, megjegyzem, hogy a 3. § alapján - vagyis a gyermek után - járó családi pótlékoknál is, az esetek tulnyomó részében az alkalmazott legalább két családtagnak és pedig nejének és legalább egy gyermekének eltartásáról gondoskodik s így abban az esetben, ha a jelen szakasz alapján már egy családtag után is engedélyezhető lenne a családi pótlék, ezek az alkalmazottak esetleg kedvezőbb helyzetbe jutnának, mint a gyermekkel biró alkalmazottak, a mit pedig - nézetem szerint - feltétlenül kerülni kell már csak azért is, mert a törvényjavaslatnak tulajdonképen az a czélzata, hogy családi pótlékban az alkalmazottak a gyermekek után részesüljenek s az alól a főelv alól csak kivételt képeznek a gyermekkel nem biró, de családfenntartónak tekinthető alkalmazottak. A fentiekben leli magyarázatát a jelen szakasz második bekezdésébe felvett az a határozmány is, hogy két családtag után csak olyan összegü családi pótlékot lehet engedélyezni, mint egy gyermek után, három családtag után olyan összegüt, mint két gyermek után és négy vagy ennél több családtag után olyan összegüt, mint három vagy ennél több gyermek után. A családtag fogalmának a törvényjavaslatban való meghatározását szándékosan mellőztem, mert lehetetlenség a felmerülhető összes esetekre kiterjeszkedni. Mindenesetre családtagnak lehet számítani a szóban forgó családi pótlék engedélyezése szempontjából az alkalmazottnak házastársát, testvéreit, szüleit, nagyszüleit, anyósát, apósát, a 3. §-ban megkívánt feltételeknek meg nem felelő gyermekeket, a mostoha, a törvénytelen, az örökbefogadott gyermekeket, a megállapitott életkornál idősebb gyermekeket, az unokákat és egyéb rokonokat, feltéve természetesen: 1. hogy az alkalmazottal közös háztartásban élnek, 2. hogy saját vagyonuk vagy saját jövedelmük nincsen. A közös háztartásban élés feltételét - nézetem szerint - itt a legszigorubban kell alkalmazni, s ez alól talán csak egy kivétel lenne tehető és pedig az, ha a családtag csak azért nem él az alkalmazottal közös háztartásban, mert valamely gyógyintézetben ápoltatik, még pedig ugy, hogy az ápolási költségeket az alkalmazott viseli. A családi pótlék engedélyezését még ahhoz a feltételhez is kötni, hogy a figyelembe vehető családtagok munka- és keresőképtelenek is legyenek, mert nem tartottam szükségesnek egyrészt, mert a munka- és keresetképtelenségnek megállapítása a gyakorlatban sokszor felette nehéz, másrészt mert igen gyakori azoknak az eseteknek a száma, a hol a munka- és keresetképesség, ugyan megvan, de az illető tényleg nem jut olyan munkához vagy keresethez, a mit képes is ellátni. Elegendőnek tartom tehát annak a feltételnek kikötését, hogy a figyelembe vehető családtagnak ne legyen saját vagyona vagy jövedelme.
Az utolsóelőtti bekezdés állapítja meg, hogy a minister (állami számvevőszék elnöke) által a 8. § alapján ujból engedélyezett, valamint a minister (állami számvevőszék elnöke) által a 9. § alapján engedélyezett családi pótlék csak az engedélyező ministeri (állami számvevőszéki elnöki) határozat keltét követő naptári évnegyedtől kezdve jár. Ennek indoka főképen az, hogy ilyen esetekben - nézetem szerint - feltételnül mellőzni kell a visszaható időre szóló utalványozásokat. Megjegyzem, hogy abban az esetben, ha a minister (állami számvevőszék elnöke) a már folyósított családi pótlékot a 8. § alapján továbbra is engedélyezi, akkor ez a családi pótlék folytatólag, tehát nem csak a ministeri (állami számvevőszéki elnöki) határozat keltét követő naptári évnegyedtől kezdve jár.
Erre a határozmányra szükség van azért, mert a családi pótlékra igényt adó körülményeknek megszünéséről majdnem kivétel nélkül csak az alkalmazott bejelentése alapján szerezhet a közvetlen hivatali főnök tudomást s mert ugy az ilyen bejelentésnek teljes elmulasztása vagy késedelmes eszközlése, mint hamis adatok bejelentése esetén az alkalmazott részéről rosszhiszeműséget lehet feltételezni, mely körülménynek fennforgását éppen a fegyelmi eljárás lesz hivatva megállapitani.
Ez a szakasz állapitja meg, hogy a gyermek után járó családi pótlékokra való igényét (3. és 4. §, illetőleg a 8. és 9. § alapján engedélyezhető családi pótlékban való részesitésére irányuló kérését az alkalmazott közvetlen hivatali főnökének tartozik bejelenteni. Ez a bejelentés történhetik szóbelileg vagy írásbelileg, s ezek a bejelentések, a mint azt a 17. § külön ki is mondja, bélyegmentesek. A közvetlen hivatali főnök azután alkalmas módon meggyőződést köteles szerezni arról, hogy a bejelentett adatok és körülmények megfelelnek-e a valóságnak. A legtöbb esetben a közvetlen hivatali főnök az alapja tartozó alkalmazottnak családi viszonyait közvetlen tapasztalásból fogja ismerni, az előtte nem ismert körülményekre nézve pedig az általa czélszerünek tartott igazolásokat és bizonyitványokat fogja az alkalmazottól követelni. Szükségesnek tartottam a közvetlen hivatali főnökre nézve a vagyoni felelősséget kimondani, a mi azt jelenti, hogy az alkalmazott valamely, a közvetlen hivatali főnök által valónak elismert olyan adat vagy körülmény alapján részesült családi pótlékban, a melynek valótlansága később kiderült, a közvetlen hivatali főnök tartozik a kincstárnak okozott kárt megtériteni abban az esetben, ha a kárt bármely okból nem lehetett az alkalmazott által megtérittetni.
E határozmányok megállapitásánál azt az elvet tartottam szem előtt, hogy a tévesen megállapított illetményt helyesbiteni kell, még pedig az érvényben álló törvény, illetményrendszer vagy szabályzat szerint járó illetmény összegénél alacsonyabb összeggel megállapított illetményt az alkalmazottnak, illetőleg ha az alkalmazott már nem volna életben, özvegyének vagy árvájának a kérelmére, a magasabb összeggel megállapított illetményt pedig hivatalból. Az első és második bekezdés tartalmazzák az erre vonatkozó határozmányokat, a melyek annyiban térnek el egymástól, hogy míg az alkalmazott (illetőleg özvegye vagy árvája) a különbözetet az alacsonyabb és magasabb összegü illetmény között a multra nézve is igényelheti, addig az államkincstár, illetőleg a vármegye törvényhatósága a multra nézve jóhiszemüleg felvett többletnek visszatéritését nem követelheti. Ez utóbbit azért tartom indokoltnak, mert az alkalmazott a tévedésből magasabb összeggel megállapított illetményt a legtöbb esetben teljes jóhiszeműséggel veszi fel, s az illetménynek, a törvény, illetményrendszer vagy szabályzat szerint járó összegre való leszállítása már magában is jövedelmének csökkenését vonja maga után, nem lenne tehát méltányos, hogy az illetőt a hatóságok által elkövetett tévedés miatt még azzal is sujtsuk, hogy főleg az illetéktelenül, de teljes jóhiszemüséggel felvett többletnek visszatérítését követeljük. Az eddig előfordult esetekben az ilyen czimen előírt téritmények legtöbbször elengedtettek, sőt a közigazgatási biróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az illetéktelenül, de jóhiszemüleg felvett illetménytöbbletek nem téritendők vissza.
Az első bekezdés szerint a különbözet csak az alkalmazott (illetőleg özvegye vagy árvája) által ez iránt benyujtandó kérvény alapján és csak annyiban lehet megtériteni, a mennyiben a tévesen megállapított illetménynek esedékessé válta és a kérvény benyujtása között nem telt el három évnél hosszabb idő. Ezt az utóbbi korlátozást szükségesnek tartom azért, hogy az államkincstár ne legyen kitéve annak, hogy illetménykülönbözeteket hosszu időre visszamenőleg legyen kénytelen utólag kiutalványozni. Az elévülés határidejéül megállapitott három év elég hosszu idő arra, hogy az alkalmazott (illetőleg özvegye vagy árvája) meggyőződést szerezhessen arról, hogy az alkalmazottnak illetményei helyesen vagy tévesen állapíttatik-e meg. Az elévülés határidejéül megállapitott három év az illetménynek esedékessé váltától számit. Ez a határozmány vonatkozik ugy az egyszersmindenkorra járó, mint az állandó, vagyis visszatérő illetményekre. Ha tehát például az alkalmazottnak havi részletekben esedékes fizetése állapittatott meg tévesen, a különbözetet meg kell tériteni minden olyan esetben, a mikor az alkalmazott (illetőleg özvegye vagy árvája) a helyesbités iránti kérvényét a tévesen megállapitott fizetés utolsó havi részletének esedékessé váltától számitott három esztendőn belül nyujtja be. A helyesbités azonban ugyancsak legfeljebb három esztendőre történhetik, vagyis ha az alkalmazottnak illetménye több mint három éven át fizettetett is ki tévesen, az alkalmazott (illetőleg özvegye vagy árvája) a különbözet megtéritését legfeljebb a kérvény benyujtásától visszafelé számitott három esztendőre igényelheti.
