Minthogy a polgári perrendtartás (1911:I. tc.) Fiume városára és kerületére is ki fog terjedni és ott az eddigi eljárási szabályok hatályukat vesztik: bővebb indokolásra nem szorul, hogy a polgári perrendtartást a tengerészeti ügyekre is ki kell terjeszteni. A javaslat azonban nem szoritkozik egyedül ennek a kimondására (2.§), hanem meg kell állapitania a tengerészeti biráskodás körét is ki kell terjeszkednie ezeknek az ügyeknek különleges természete által szükségessé vált egyes eltérésekre is. A javaslat, tekintve azt, hogy a tengerészeti jog kiszolgáltatása Horvát-Szlavonországokkal közös (1868:XXX. tc. 48.§) , a magyar szent korona országainak egész területére minden tengerészeti ügyben a fiumei biróságok kizárólagos illetékességét állapitja meg (1. §). A javaslat a tengerészeti biráskodás körét a mai joggal, nevezetesen a Fiuméban ma érvényes 1853. évi február 16-iki birósági illetékességi szabályzattal megegyezően határozza meg azzal az eltéréssel, hogy az ügyek példaszerü felsorolását is mellőzi és általában tengerészeti pereknek minősiti mindazokat a pereket, a melyek tengeri hajókra vagy tengeri hajózásra vonatkoznak vagy a tengeri magánjogban szabályozott jogviszonyból származnak. Ilyenek nevezetesen azok a perek, a melyek a tengeri jármüvek épittetéséből, illetve készittetéséből vagy élők közötti más jogügylet utján való megszerzéséből, ily jármüveken eszközölt javitásokból vagy felszerelési tárgyaiknak beszerzéséből származnak, a mennyiben a beszerzés raktáron készletben tartás czéljából történik; ilyenek továbbá azok a perek, a melyek a hajótulajdonos és a hajóvállalkozó között a hajóbérleti viszonyból, - ezek, vagy egyikök és a hajóparancsnok, a hajótisztek és legénység között ez utóbbiak szolgálati viszonyából, - végül azok a perek, a melyek a tengeri fuvarozásból, a hajóösszeütközésből, a hajókölcsönből, hajójelzálogból, a tengeri biztositásból, a segélyből és mentésből származnak.
A javaslat nem tartja czélszerünek, hogy ezeket a pereket a törvény kimeritően (taxative) felsorolja, mert ez tulságos részletezés lenne és a felsorolás esetleg nem is lehetne kimeritő. Épugy nem sorolja fel a javaslat 4. §-a a perenivüli tengerészeti ügyeket sem, a melyek közül különösen a tengeri szerencsétlenség esetének feltétele (Seeverklarung, prova di fortuna) bir fontossággal. A javaslat a tengerészeti ügyeket általában, tekintet nélkül a per tárgyának értékére, a fiumei törvényszék hatáskörébe utalja. Ez alól a javaslat csak a tengeri hajó bérletéből, személyzetének szolgálati viszonyából, valamint az utasoknak tengeri fuvarozásából keletkezett perekre nézve tesz az elintézés sürgőssége és aránytalan költség elkerülése szempontjából kivételt, a mennyiben ezeket a pereket, ha tárgyuk értéke kétezerötszáz koronát meg nem halad, a fiumei kir. járásbirósági hatáskörébe utalja (1. §). A perrendtartás illetékességi szabályait a javaslat a tengerészeti ügyekre nézve a 2. § második bekezdésében foglalt rendelkezéssel egésziti ki. Ennek a fakultativ illetékességnek felvételét az indokolja, hogy módot kell nyujtani arra, hogy a külföldi alperest különösen a személyfuvarozásból eredő perekben akkor is a fiumei biróság előtt lehessen perelni, ha a magyar szent korona országaiban csak ideiglenesen tartózkodik, illetőleg az utazást itt fejezi be vagy szakitja félbe. Hasonló tekintetek indokolják ezt az illetékességet a hajóbérletből és a személyzet szolgálati viszonyából eredő perekben is, mert a felperes itt nem követheti az alperest addig, a mig a perrendtartás szerint illetékességét megtalálja. Árukra nézve pedig a javaslat rendelkezését egyrészt az azokra vonatkozó törvényes zálogjog, másrészt a polgári perrendtartás 27. §-ában megállapitott illetékesség hasonszerüsége is indokolja. A révhivatalok a ma fennálló jog szerint mint békéltető közegek járnak el a hajó személyzetének fizetése, élelmiszerek, hajószolgálatok teljesitése stb. iránti ügyekben. E hatáskör fenntartását czélszerüségi tekintetek indokolják (5. §). A 3. §-ba foglalt átmeneti rendelkezés megfelel a polgári perrendtartásra vonatkozó átmeneti rendelkezéseket illetőleg ez a törvény életbeléptetési javaslatának 59. §-ában elfoglalt álláspontnak.
A 6. § a találmányi szabadalmakról szóló 1895:XXXVII. törvénycikknek az eljárásra vonatkozó rendelkezéseit a polgári perrendtartással hozza összhangba. A szabadalmi perekhez füződő nagy érdek indokolttá teszi, hogy ezekben a perekben a szabadalmi tanács előtti fellebbezési eljárás a szóbeli tárgyalás és ne a nyilvános előadás utjára utaltassék. Az 1895:XXXVII. tc. 39. §-ának második bekezdése szerint az idézésre meg nem jelenő vagy vallomásaikra az esküt megtagadó tanuk és szakértők birságolását a szabadalmi hivatal megkeresésére a kir. biróságok teljesitik. Ugyancsak ennek a 39. §-nak harmadik bekezdése szerint a szabadalmi hivatalnak a kiszabott birság tekintetében hozott és jogerőre emelkedett határozatai végrehajtható közokiratok. Ebből az látszik, hogy a szabadalmi hivatal, a melynek birói osztálya a szabadalmi törvény 38. §-a értelmében a szabadalommegvonási és megsemmisitési perekben a kereskedelmi eljárás szabályai szerint jár el, az ezen eljárás szerint alkalmazható birságolás jogát is gyakorolhatja. Az idézett 39. § második és harmadik bekezdése tehát ellent mond egymásnak. A javaslat 6. §-ának második bekezdése ezt az ellentmondást megszünteti olykép, hogy a szabadalmi hatóságokat is felruházza a birságolás jogával. Mivel ezek állami hatóságok, nincs ok arra, hogy ne gyakorolhassák ezt a jogot. Az utolsó bekezdés az 1895: XXXVII. tc. 59. §-ában emlitett kártéritési perekre vonatkozó birói hatáskört hozza a polgári perrendtartás hatásköri szabályaival összhangba.
