A váltótörvény (1876:XXVII. tc.) 41. §-a értelmében a fizetés hiánya miatt a kibocsátó és a forgatók ellen érvényesithető visszkereset fenntartására a váltó bemutatása és a kellő időben felvett óvás szükséges. A váltó bemutatásának és az óvás felvételének elmaradása vagy elkésése esetében a fizetési visszkereset elenyészik, tekintet nélkül arra, vajjon terheli-e a váltóbirtokost mulasztás vagy nem, és vajjon a mulasztás az ő hibájából, vagy pedig valamely akaratán kivül fekvő eseményből származik-e. Uralkodónak mondható az a felfogás, hogy elenyészik a visszkereset akkor is, ha a váltóbirtokost erőhatalom (vis major) gátolta abban, hogy kellő időben mutassa be a váltót és vétesse fel az óvást. Hasonló az eset, ha a telepitett váltót az elfogadó elleni váltókereset fenntartása végett a váltótörvény 43. §-a értelmében a telep helyén fizetés végett bemutatni és ugyanott óvatoltatni kell. Váltójogunknak a vis major-t teljesen figyelmen kivül hagyó ez a szigoru magyarázata rendkivüli mértékben sujthatja a váltóbirtokosokat és háboru, valamint nagyobb természeti csapások (áradás, földrengés, járvány) esetében az egész közhitelt károsan befolyásolhatja.
Az a háboru, a mely Bulgária, Görögország, Montenegro és Szerbia közt egyrészről és Törökország között másrészről kiütött, továbbá a nevezett országok közül egyesekben ennek folytán kihirdetett moratoriumok azzal a veszélylyel fenyegetik a mi gazdasági köreinket, különösen a hazai pénzintézeteket és egyéb váltóbirtokosokat, hogy elvesztik azokon a váltókon alapuló kereseti jogaikat, a melyeket a nevezett országokban fizetés végett bemutatni és óvatolni kellene. A váltójog egységesitése tárgyában Hágában 1912. évi julius hó 23-án kelt és Magyarország részéről is aláirt nemzetközi egyezményhez tartozó egységes váltójogi szabályzat 53. czikke megfelelő rendelkezéseket tartalmaz a vis major esetére. Minthogy azonban ennek az egyezménynek aláirása 1913. évi julius hó 31-ig nyitva maradt és ilykép törvényhozási elintézése valamint megerősitése csak e határidő után történhetik, ennélfogva a fentemlitett bajon orvoslása végett szükséges, hogy törvényhozásunk az emlitett rendelkezéseket ideiglenesen külön törvénynyel megalkossa. Ily törvény nemcsak a mostani háboru következtében mutatkozó bajokat orvosolná, hanem az erőhatalom váltójogi hatásának általános szabályozásával váltójogunk régen érzett hézagát is kitöltené.
A törvényjavaslat 1. §-a megegyezik a hágai váltójogi szabályzat 53. czikkével.
Minthogy a kereskedelmi törvény (1875:XXXVII. tc.) 298. §-a és a csekkről szóló 1908:LVIII. tc. 17. és 22. §-a a kereskedelmi utalvány és a csekk alapján érvényesithető visszkeresletre, valamint az ennek fenntartása végett szükséges bemutatásra és óvásra hasonló módon rendelkeznek, mint a váltótörvény az 1. §-ban foglalt rendelkezéseknek itt is indokolt.
A 3. § visszaható erőt tulajdonit az alkotandó törvény rendelkezéseinek abból a czélból, hogy elháritsa azokat a káros következményeket, a melyek a hitelezőket érnék amiatt, mert a váltó, a kereskedelmi utalvány vagy a csekk bemutatását és az óvás felvételét a háborus viszonyok beállta gátolta. A visszaható erő szabályozásánál a javaslat abból indul ki, hogy a Balkán félsziget egyes országaiban a mozgositás és egyéb hadi előkészületek következtében a viszonyok már az 1912. évi szeptember hó 29. napja után olyanok voltak, hogy ott a bemutatás és az óvás felvétele akadályba ütközhetett. A hadviselő államok közül a velünk határos Szerbia az ottani moratoriumot szintén az 1912. évi szeptember hó 29-ét követő napon vagyis szeptember hó 30-án (ó időszámitás szerint szeptember 17-én) léptette életbe. Természetesen a váltónak, a kereskedelmi utalványnak és a csekknek birtokosa e törvény megalkotása előtt nem lévén kötelezve arra, hogy az 1. § második bekezdése értelmében az erőhatalom esetéről az őt közvetlenül megelőző forgatót haladéktalanul értesitse és az értesitést a váltóra (a kereskedelmi utalványra, a csekkre) feljegyezze, igazságtalanság volna, ha az emlitett értesités és feljegyzés elmulasztása miatt hátrányt szenvedne. Ennélfogva az ily hitelezőre nézve az 1. § második bekezdése nem nyer alkalmazást.
A 3. § nem veszi ki a visszaható erő alól az 1. § ötödik bekezdésében foglalt rendelkezést, a mely szerint a látra vagy lát után bizonyos időre szóló váltók tekintetében az 1. § negyedik bekezdésében megjelölt harmincz napi határidőt az erőhatalom esetéről szóló értesités napjától kell számitani. Igaz ugyan, hogy a javaslat alapján alkotandó törvény életbelépte előtt az 1. § második bekezdésében megszabott értesitési kötelezettség nem állott fenn és ebből az okból a visszaható erő a javaslat szerint nem is terjed ki az 1. § második bekezdésének rendelkezésére; mindazonáltal lehetséges, hogy a váltóbirtokos az őt megelőző forgatót az erőhatalom esetéről a törvény életbelépte előtt tényleg értesitette. Méltányos tehát, hogy az 1. § ötödik bekezdésének megfelelő ilyen értesitéssel kezdetét vehesse az a harmincz napi határidő, a melynek elteltével az 1. § negyedik bekezdése értelmében a visszkereset érvényesithető a nélkül, hogy akár a bemutatásra, akár az óvás felvételére szükség volna.
