Az 1. § szól a budapesti központi kir. járásbiróságról, amelynek költségéről a törvényhozás az 1912. évi állami költségvetésben már gondoskodott. Az 1. § a budapesti központi kir. járásbiróság felállitását mondja ki és területét meghatározza. E meghatározásból következik, hogy a budapesti központi kir. járásbiróság hatáskörébe mennek át azok az ügyek is, amelyeket törvény vagy más jogszabály (pl. az 1881:LX. tc. 2. §-a vagy a 3,333/1881. számu I. M. E. rendelet) a budapesti IV. kerületi vagy a budapesti V. kerületi kir. járásbiróság különös hatáskörébe utal.
A helyes vezetés biztositása indokolja a 2. §-nak azt a rendelkezését, hogy a budapesti központi kir. járásbiróság vezetője kir. itélőtáblai birói czimmel és jelleggel felruházott járásbiró legyen és mint ilyen az állami tisztviselők VI. fizetési osztályába tartozzék, továbbá, hogy e biróság vezetője esetleg kir, kuriai birói czimmel és jelleggel legyen kinevezhető vagy felruházható. Vezetőnek és különösen oly nagy biróság vezetőjének, amilyen a budapesti központi kir. járásbiróság lesz, csak különös tulajdonságokkal rendelkező kiváló biró alkalmas; ha tehát a biróság vezetője nem tartoznék a VI. fizetési osztályba és nem lehetne őt kir. kuriai birói czimmel és jelleggel kinevezni, akkor ki volna zárva az, hogy e biróság élére a kir. itélőtábla birái, a kir. itélőtáblai birói czimmel és jelleggel felruházott törvényszéki birák vagy ügyészek, vagy vidéki törvényszéki elnökök sorából lehessen a legalkalmasabb vezetőt kiszemelni. A vezetőnek kir. kuriai birói czimmel és jelleggel felruházása pedig azt biztositja, hogy a kir. itélőtáblai birói czimmel és jelleggel kinevezett vezető, ha erre megérett, előmenetelét eddigi működési körében megtalálja és ne legyen kénytelen előmenetele czéljából elhagyni azt a működési kört, amelynek betöltésére kiválóan alkalmasnak bizonyult. Nem hagyható továbbá figyelmen kivül a méltányosság szempontja sem, amely amellett szól, hogy az épp oly nehéz, sőt talán még nehezebb munkát végző központi járásbirósági vezető a Budapesten székelő törvényszéki elnökökkel egy rangban és fizetésben lehessen.
A kir. járásbíróságok hatáskörének kiterjesztése és a polgári törvénykezési eljárásban is a szóbeliség és közvetlenség elvének következetes keresztülvitele folytán fokozottabb mértékben szükséges arról gondoskodni, hogy a jogkereső közönség jelentékenyebb időpazarlás és nagyobb anyagi áldozat nélkül érhesse el illetékes biróságát. A kir. járásbiróságok mai száma és elhelyezése ennek a szempontnak nem teljesen felel meg. A kir. járásbiróságok száma az 1885. év óta lényegesen nem változott, holott ezzel szemben az ország népessége erősen megnövekedett, különösen egyes községek és városok rohamos fejlődésének indultak, némely vidék lakossága ipartelepeknek létesitése, uj művelési ágak meghonositása, a kereskedelem fellendülése folytán megkétszereződött, ugy, hogy ennek következtében egyrészről egyes, már működő kir. járásbiróságoknál tulterheltség jelentkezik, másrészről pedig oly helyeken, ahol ma kir. járásbiróság nem működik, ennek hiányát a jogkereső közönség mindinkább sulyosan kénytelen érezni. Ily helyeken kir. járásbiróság felállitása a kincstár anyagi érdekében is áll, mivel ezáltal a biráknak és a többi igazságügyi alkalmazottaknak kiszállási költségei, a bűnvádi eljárásban megidézett tanuknak illetményei, a letartóztatottaknak szállitási költségei jelentékenyen csökkenthetők. Emellett a tulterhelt biróságok helyes igazgatása, a felügyelet gyakorlása nem csekély nehézségekkel jár, amelyeknek megszüntetése a rendes ügymenet, végelemzésben tehát a jogszolgáltatás érdeke.
A járásbirósági hatáskörnek az uj perrendtartásban megvalósuló kiterjesztése folytán, továbbá a kir. járásbiróságok ügyforgalma különösen a nagyobb góczpontokon jelentékenyen meg fog növekedni. Egyes járásbiróságok ebből eredő tulterheltségét lehetőleg meg kell előzni. A beszerzett adatok alapján remény van arra, hogy a jogos igények e téren a járásbiróságok számának emelésével kielégithetők lesznek. A javaslat értelmében a királyi járásbiróságok számának csak a legmagasabb határa volna törvényileg megállapitandó s annak keretén belül a minisztérium rendelkeznék a mutatkozó szükséghez képest egyes kir. járásbiróságok felállitásáról. Ugyanis, bár egyes helyekre nézve kir. járásbiróság felállitásának szüksége már ma is megállapitható, valószinünek látszik, hogy az 1911:I. tc. életbeléptetését követő időszakban szerzendő gyakorlati tapasztalatok más helyeken is szükségessé tesznek majd ily szervezést, de viszont az sincs kizárva, hogy egyes helyeken a járásbiróság létjogosultsága a felállitása óta megváltozott viszonyok következtében megszünik. Nem volna tehát czélszerü a létszámot a törvényben akként megállapitani, hogy az a kir. járásbiróságok tényleges számával is szükségképpen azonos legyen, hanem alkalmasabbnak mutatkozik az, ha a törvény csak a létszám keretét határozza meg és a minisztériumot ruházza fel azzal a jogkörrel, hogy a meghatározott számon belül akkor is annyi járásbiróságot állitson fel, amikor és amennyi szükségesnek mutatkozik. Magától értetődik, hogy a minisztérium az e § alapján felállitott járásbiróságok számát csökkentheti is, de e csökkentésben a járásbiróságnak a §-ban idézett törvényekkel megállapított számát nem hagyhatja figyelmen kivül, vagyis háromszáznyolczvanöt járásbiróságból csak ugy szüntethet meg, ha egyuttal másikat felállit. A kir. járásbiróságok székhelyének és területének megállapitását már az 1890:XXIX. tc. 2. §-a is a minisztérium jogkörébe utalta, amely rendelkezés a gyakorlati élet követelményeit teljesen kielégitvén, továbbra is fenntartható volna.
A 4. § az itélőbiráknak a jelen törvényen alapuló szervezeti változások következtében szükséges áthelyezhetőségéről rendelkezik. Szükséges ilyen rendelkezés azokra az itélőtáblákra nézve, akik oly járásbiróságoknál működnek, amelynek területéből az uj járásbiróság alakul, továbbá ott is, ahol a járásbiróság és területe más járásbirósághoz csatoltatik. Ellenben nincs szükség áthelyezésre akkor, ha a járásbiróságnak csak a székhelye változik meg, területe ellenben változatlan marad, mert a székhely változásával az itélőbirónak az illető járásbirósághoz tartozósága nem szünik meg, ez a változás tehát az előmozdithatatlanságát nem érinti. Az áthelyezhetőséget ily esetekre azért kell törvényben kimondani, mert az 1871:IX. tc. 1. §-ának a) pontja a birósági szervezet változása alapján csak akkor engedi meg a birónak hivatalból áthelyezését, ha a birósági szervezetben törvényhozási intézkedés folytán történt változás, ezt a törvényszakaszt tehát nem lehetne alkalmazni a jelen törvény 3. §-ának esetére, amikor a birósági szervezet változása nem törvényhozási, hanem miniszteriumi intézkedés folytán történik.
Ellenben az 1. § értelmében megszünt budapesti kerületi járásbiróságok itélőbiráira nézve ilyen rendelkezést nem kell a jelen törvénybe felvenni, mert ezeknek a járásbiróságoknak a megszüntetését a jelen törvény 1. §-a, tehát törvényhozási intézkedés mondja ki, itélőbiráikat tehát már az 1871:IX. tc. 1. §-ának a) pontja alapján át lehet helyezni. A netán szükségessé váló kényszeridézés biztositására szolgál az a rendelkezés, hogy az áthelyezést el nem fogadó vagy az uj állását elfoglalni nem akaró biró állásáról lemondottnak tekintetik. Nehogy azonban ez a rendelkezés arra a félreértésre szolgáltasson alapot, mintha az ily biró állását minden ellátási igény nélkül elvesztené, indokolt annak is kifejezést adni, hogy ha az illető itélőbirónak ellátásra igénye van, ez az igénye érintetlenül marad. Ehhez hasonló rendelkezés van a kir. itélőtáblák szervezéséről szóló 1890:XXV. tc. 20. §-ában, valamint a polgári perrendtartás életbelépéséről szóló 1912:LIV. tc. 83. §-ában is. A javaslat 4. §-ának szóbanforgó rendelkezése különben az 1869:IV. tc. 16. és az 1871:IX. tc. 1. §-ával is összhangban van.
A kir. Kuria hátraléka a polgári ügyekben ijesztő módon szaporodik; a polgári ügyek hátraléka a polgári ügyekben ijesztő módon szaporodik; a polgári ügyek hátraléka 1912. év végén 4,047 volt és minthogy a hátralék évről-évre állandóan nő, minthogy egyrészt az utolsó év gazdasági viszonyainak rosszabbodása, másrészt pedig az alsóbiróságoknak nagyobb erőkifejtése a polgári ügyek tömegét a kir. Kurián a legközelebbi években a rendesnél is nagyobb mértékben növeli, feltétlenül bizonyos, hogy a kir. Kuria polgári ügyeinek a hátraléka a mai személyzet mellett az 1913. év végén az 5000-et elérné és hogy ez a hátralék a legközelebbi években állandóan növekednék. A nagy hátralék következtében a polgári perek körülbelül egy évig hevernek a kir. Kurián, mig elintézésre kerülnek. Hogy az igazságszolgáltatásnak ilyen nagy késedelem veszedelmes, azt nem kell bővebben fejtegetnem. Teljes tudatában vagyok annak, hogy ennél a kérdésnél az államháztartás pénzügyi viszonyaira tekintettel kell lenni. Ezért törekedtem oly megoldási módokat keresni, amelyek a birói létszám szaporitása nélkül alkalmasnak lennének a javulást előidézni; azonban arra a meggyőződésre kellett jutnom, hogy a birói létszám szaporitása nélkül gyökeres és sürgős javulást elérni nem lehet.
A kir. Kuria biráinak mostani létszámával annyi ügyet sem képes elintézni, mint amennyi egy év alatt beérkezik, tehát a hátralékból semmit sem dolgozhat fel. A birák tevékenységét tovább fokozni nem lehet, az már most is azon a határon van, amelyen tulmenni és több ügy elintézését követelni az elintézés alaposságának veszélyeztetése nélkül lehetetlen. A kir. Kuria egy-egy birája az 1912. évben átlag 288 ügyet intézett el, vagyis épen mégegyszer annyit, mint amennyi a német legfőbb biróság, a Reichsgericht egy-egy birájára esett (144). Az ügyeket a kir. Kuriáról erőszakosan leszoritani a jogbiztonságra és gazdasági életünkre egyaránt káros volna. Nem marad tehát más hátra, mint a birói létszám szaporitása és e czélból a kir. Kuria számfeletti birói létszámának, amelyet az 1893:XXXII. tc. 1. §-a háromban állapit meg, tizenháromra felemelése, vagyis a kir. Kuria mai birói létszámának tizzel szaporitása. Ez évenkint 125,000 korona többkiadást okoz, azonban remélni lehet, hogy a polgári perrendtartás életbeléptetésével, amikor a járásbirósági értékhatárnak erős felemelése következtében az ügyek jelentékeny része nem fog a kir. Kuriára kerülni, a Kuria munkaterhe apad és a most létesitett számfeletti állások fokozatosan csökkenthetők lesznek; az emlitett költségtöbblet tehát csak átmeneti.
Az előadottakból nyilvánvaló, hogy a kir. Kuria munkaerejének növelése akkor is szükséges volna, ha nem állanánk a nagy igazságügyi reformnak, az évtizedek óta várt polgári perrendtartásnak a küszöbén, de elodázhatatlanul és sürgősen ez a növelés most, amikor elsőrendü igazságügyi feladat az, hogy a polgári perrendtartásnak a kir. Kurián életbeléptetése ott rendezett állapotokat találjon, mert ha az uj eljárás szerinti ügyek oly időben kerülnek föl tömegesen a kir. Kuriára, amikor az régi hátralékok nagy sulyával küzd, ez oly munkatorlódást idéz elő, amely beláthatatlan igazságszolgáltatási bajokat rejt magában és amelyért a felelősséget el nem vállalhatom. Figyelmet érdemel végül az a szempont is, hogy az igazságszolgáltatás gyorsasága és jósága elsőrendü állami érdek, amelynek kielégitése gazdasági és szocziális téren busásan meghozza gyümölcseit.
A felsőbiróságok tagjainak és más hasonló rangu igazságügyi tisztviselőknek, továbbá a kir. Kuria segéd- és kezelőszemélyzetének fegyelmi biróságát az 1881:LIX. tc. 104. §-a határozza meg. Minthogy azonban az uj polgári perrendtartás életbeléptetéséről szóló 1912:LIV. tc. 3. §-a az egész 1881:LIX. törvénycikket hatályon kivül helyezte, addig is, mig a fegyelmi biráskodás uj törvényi szabályozást nyer, szükséges az emlitett fegyelmi biróságot fenntartani; ezt teszi a 6. §.
A közjegyzőkről szóló 1874:XXXV. tc. 6. §-a szerint a közjegyzői állomás pályázat utján töltetik be. Ez a rendelkezés nyilvánvalóan csak olyan esetre vonatkozik, amikor a közjegyzői állásra olyan egyént neveznek ki, aki még nem közjegyző; netáni kétség elkerülése végett azonban czélszerünek mutatkozik világosan is kijelenteni azt, hogy ha a megüresedett állást nem kinevezéssel, hanem áthelyezéssel lehet czélszerüen betölteni, ez pályázat nélkül is történhetik; ilyen rendelkezést tartalmaz a 7. §. A kinevezések körül követett gyakorlat is ilyen irányban fejlődött, amennyiben kölcsönös áthelyezés esetében eddig is mellőzték a pályázatot, olyankor pedig, amikor már eleve el van határozva a megüresedett közjegyzői állásnak áthelyezéssel való betöltése, mert pl. a megüresedett jobb állásra egy kevésbbé jó helyen régóta működő, kiválóan érdemes közjegyző áthelyezése mutatkozik indoltnak, alig volna helyes értelme a pályázatnak és az ezzel járó tömeges kérvényezésnek, amelyekről már eleve nyilvánvaló, hogy egészen fölöslegesek.
A csődtörvényről szóló 1881:XVII. tc. 72. §-a második bekezdésének első mondata szerint a kereskedelmi csődeljárásra a budapesti és pestvidéki kir. törvényszék területén a budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék illetékes; minthogy azonban a budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszéket az 1912:LIV. tc. 84. §-a megszüntette, szükséges a 8. §-nak az a rendelkezése, amely szerint általában a kereskedőnek a telepe vagy a kereskedelmi társaságnak a székhelye határozza meg a kereskedelmi csődeljárásra illetékes törvényszéket. Ez a rendelkezés kétségtelenné teszi, hogy ha a telep, illetőleg a székhely a budapesti kir. törvényszék területén van, akkor a budapesti, ha pedig a pestvidéki kir. törvényszék területén van, akkor a pestvidéki kir. törvényszék lesz illetékes. a kereskedelmi csődeljárásra.
