I. A gyakorlati jogi pályák s nevezetesen a birói, az ügyészi és az ügyvédi pálya czéljára ezidőszerint két különböző gyakorlati képesitővizsga van szerezve: a gyakorlati birói vizsgálat és az ügyvédi vizsga. Az ügyvédi vizsga, melynek szabályai az 1874:XXXIV. törvénycikkbe foglalt ügyvédi rendtartás 4-6., 11-14. és 108. §-án, az 1907:XXIV. törvénycikk 1. §-án és az 1912:VII. tc. 2. §-án alapulnak, az ügyvédség gyakorlásának egyik törvényes előfeltétele; képesitő ereje azonban nem szoritkozik kizárólag az ügyvédi pályára, mert nemcsak a birói és az ügyészi pályára nézve megállapitott gyakorlati birói képesitővizsgálatot, hanem minden más jogi képesitővizsgát pótol, amely a jogi képesitéshez kötött pályákra nézve meg van állapitva. Ezzel szemben az 1874:XXIV. törvénycikknek egyes még hatályban levő rendelkezésein, az 1891:XVII. tc. 17-21. §-ain és az 1912:VII. tc. 1. §-án alapuló gyakorlati birói vizsgálat, jóllehet ugyanazokat a jogi tárgyakat öleli fel, mint az ügyvédi vizsga, csupán a birói és az ügyészi pályára képesitő vizsga gyanánt van szervezve; s bár képesitő ereje ezenfelül egyes más állatokra is, például a kir. közjegyzői állásra (1886:VII. tc. 1. § c) pontja), a községi jegyzői állásra (1900:XX. tc. 3. § 3. bekezdése) s az igazságügyi ministeri fogalmazói szakba tartozó állásokra (1883:I. tc. 5. § 1. pontja) ki van terjesztve, hatálya lényegesen szükebbkörü az ügyvédi vizsgáénál, mennyiben nevezetesen az ügyvédi pályára nem képesit.
Az itélőbirói és az ügyvédi képesitésnek ez a megkülönböztetése igazolható alappal nem bir. Nyilvánvaló, hogy az itélőbirói és az ügyészi álláshoz sem lehet elegendő csekélyebb jogi képzettség, mint amelyet az ügyvédi pálya megkiván. De az amahhoz szükséges jogászi képzettség általános iránya és jellege sem lehet más, mint az ügyvédi pályához megkivánt jogászi képzettségé. Annak oka, hogy az itélőbirói és az ügyvédi képesítés a gyakorlati vizsgák tekintetében különvált, nyilvánvalóan nem is az érintet szemponttal ellenkező elvi felfogásból eredt, hanem főként abból a körülményből, hogy a vizsga előfeltételéül megszabott három évi joggyakorlat, czélszerüségi okokból, mindegyik vizsgára nézve másként szabályoztatott, nevezetesen a gyakorlati birói vizsgálatra nézve két évnek kötelezően kir. biróságnál, az ügyvédire nézve pedig másfél évnek ügyvédnél, kincstári vagy közalapitványi ügyészségnél való eltöltése kivántatott meg. A joggyakorlat ily eltérő szabályozásának egyik czélja azonfelül, hogy mindegyik pálya részére biztositani kivánta az illető pálya különleges igényeinek megfelelően képzett utódokat, az is lehetett, hogy megneheziteni kivánta az itélőbirói képesitést nyert egyéneknek az amugy is tulnépes ügyvédi pályára való átmenetelét. Még messzebb ment ebben az irányban az 1874. évi ügyvédi rendtartás, mely az ügyvédi karnak folyton növekvő tulnépesedésével szemben az ügyvédi vizsga előfeltételéül megkivánt elméleti képzettség kellékének szigoritásában, nevezetesen a legszigorubb elméleti képesitővizsgáknak, a jogtudori szigorlatoknak megkivánásában keresett még hatályosabb ellensulyt; mig a gyakorlati birói vizsgálatra nézve a korábbi állapotnak megfelelően az ugy tárgykörénél, mint szervezeténél fogva enyhébb jellegü jogtudományi államvizsga megtartotta képesitő erejét. A gyakorlati képesitővizsgálatok előfeltételeiben az elméleti jogi képzettségre nézve tett eme megkülönböztetésnek az itélőbirói képesitésre hátrányos következményeit az 1912:VII. tc. 1. §-a immár megszüntette azáltal, hogy a gyakorlati birói vizsgálatra bocsátáshoz is előfeltételül a jogtudori oklevél megszerzését állapitván meg, az itélőbirói képesitést az elméleti képzettség előfeltételére nézve az ügyvédi képesitéssel egyenlővé tette s a mindkettőre nézve egyenlően megkivánt három évi joggyakorlatot is akként szabályozta, hogy ezidőszerint már a két gyakorlati képesitővizsga előfeltételei között csupán az a különbség áll fenn, hogy a gyakorlati birói vizsgálatra bocsátáshoz a joggyakorlati időből két évnek kötelezőleg a biróságnál, az ügyvédi vizsgára bocsátáshoz pedig másfél évnek kötelezően ügyvédnél, kincstári vagy közalapitványi ügyészségnél való eltöltése szükséges.
II. A gyakorlati képesitővizsgálatoknak ezen az alapon való bifurkáczióját igazolható érdek nem kivánja. Mind a gyakorlati birói vizsgálat, mind az ügyvédi vizsga az egész tételes joganyagot öleli fel s mind a kettő a jog gyakorlati alkalmazásához szükséges jogászi képzettségnek igazolására szolgál. Ezt a gyakorlati képzettséget sem az egyoldaluan biróságnál, sem a kizárólag ügyvédnél folytatott joggyakorlat önmagában nem biztosithatja. A birósági joggyakorlat megismertet ugyan a biróság belső életével s működésének kivánalmaival, de az azt folytatók előtt rejtve maradnak a jogéletnek azok a külső vonatkozásai, amelyek csak az élettel közvetlenebb kapcsolatban működő ügyvédi gyakorlatban tárulnak fel. A biró és az ügyvéd feladatainak közvetlenebb ismerete kölcsönhatásában a jó igazságszolgáltatás érdekeit mozditja elő; mert amig a biró mélyebb bepillantást nyer az eléje kerülő jogesetek természetébe, addig viszont az ügyvéd is a birói feladatok ismeretében jobban képes a biró munkáját a jog érvényesülésében előmozditani. Ez az általános szempont arra utal, hogy mind a birói, mind az ügyvédi képesitéshez egyaránt kötelező előfeltételül meg kell kivánni azt, hogy e pályák jelöltjei mind a két pálya feladataival a joggyakorlat ideje alatt lehetőség szerint közvetlenül megismerkedjenek s azokban kellő jártasságot szerezzenek. Ez ugyszólván kivétel nélküli általános óhaja ma már a jogászi közvéleménynek s megvalositva látjuk azt a Németbirodalomban (Gerichtsverfassungsgesetz vom 27. Január 1877, R. G. B. Nr. 4. § 2 és Rechtsanwaltsordnung vom 1. Juli 1878, R. G. B. Nr. 23. § 1); továbbá Ausztriában is annyiban, amennyiben az ügyvédi képesitéshez az ügyvédnél töltött joggyakorlaton felül egyévi birósági joggyakorlat is megkivántatik, a birói képesitéshez pedig a birósági joggyakorlat mellett az igazságügyminiszter az ügyvédnél vagy a kincstári ügyészségnél töltendő egyenként hat hónapnál nem hosszabb joggyakorlatot egyes főtörvényszéki kerületekre nézve kötelezővé teheti (Advokatenordnung, R. G. B. 1868 No. 96. § 1 és Gerichtsorganisationsgesetz, R. G. B. 1896 No. 217. § 5).
Ha azonban ennek megfelelően mindkét gyakorlati vizsgának egyaránt kötelező előfeltételéül állapittatik meg mind a birósági, mind az ügyvédi joggyakorlat, akkor ezzel megszünvén az egyetlen eltérés is, amely ma még a gyakorlati birói vizsgálat és az ügyvédi vizsga előfeltételei tekintetében fennáll, két gyakorlati vizsga fenntartása minden jelentőségét teljesen elveszti; mert azonos tárgykörben azonos előfeltételek mellett oly két különböző képesitővizsgát, amelyek közül az egyiknek képesitő ereje nagyobb, mint a másiké, észszerüen fenntartani nem lehet. Az ügyvédi, birói és ügyészi hivatás ugyanis más-más szerepkörben ugyan, de czéljuknál fogva együttműködésre hivatott tényezői az igazságszolgáltatásnak, ami egyenlő elméleti és gyakorlati jogi képzettséget feltételez. Éppen azért elvileg sem helyes közöttük a képesitővizsgák tekintetében válaszfalat felállitani s amennyiben e hivatásoknak mint életpályáknak eltérő szervezte esetleg gyakorlati okokból különleges előfeltételek megállapitását kivánja, ezeket nem a képesitővizsgákban, hanem más tényezőkben kell keresni. Egyébiránt ezek között az életpályák között az egyikről a másikra való átmenetelt más előfeltételek felállitásával sem kivánatos megneheziteni. A viszonosság alapján ugyanis egyenlő feltételek mellett jobban lehet remélni azt, hogy mindegyik pályán a maguk különleges gazdasági és egyéb viszonyainak megfelelően arányosan fognak a szükséges erők elhelyezkedni. Épen azért a javaslat az itélőbirói és az ügyvédi képesités tekintetében ma fennálló bifurkácziót, amely egyik legfőbb akadálya az érintett szempontok érvényesülésének, megszünteti és a fennálló külön gyakorlati vizsgák helyébe egységes jellegü birói és ügyvédi vizsgát szervez. Egységes a birói és ügyvédi pályára képesitő vizsga a Németbirodalomban is (Justizprüfung). Egységes vizsgaként a birói vizsgát állapitja meg az ügyvédi pályára nézve az uj osztrák ügyvédi rendtartás javaslata (1. § f) pontja). Ügyvédtől (Avocat) és birótól egyenlő jogi képzettséget kiván a franczia jog is. Az uj vizsga nevéül a javaslat a „birói és ügyvédi vizsga” elnevezést választotta; mert a vizsga képesitő erejének két főirányát és azt, hogy az uj vizsga az eddigi két vizsga egyesitéséból állott elő, már magában az elnevezésben is kifejezésre kivánta juttatni.
III. A javaslat a vizsga előfeltételéül megszabott háromévi joggyakorlat idejéből a paritás elvének megfelelően kötelezően legalább egyévi birósági és legalább egyévi ügyvédi jellegü joggyakorlatot kiván meg; ezenfelül a jelöltek tetszésére bizza azt, hogy a többi időt az általuk választott életpályára tekintettel a joggyakorlat folytatására kijelölt hatóságok és személyek közül hol kivánják eltölteni. A kötelező birósági és ügyvédi joggyakorlat tartamára nézve több oldalról az a kivánság merült fel, hogy mindegyik külön-külön másfél évben állapittassék meg. Igaz, hogy a joggyakorlatnak ilyen irányban való szabályozása a birósági és ügyvédi joggyakorlatnak egyetemesebb jogászi képzőereje által az e tekintetben elérni kivánt czélnak jobban megfelelne, de különösen a birósági joggyakorlat tartamának ily felemelése a mai állapottal szemben tulságos mértékben szigoritaná a jogi pályák feltételeit, ennélfogva a javaslat ezt már csak ebből az okból sem fogadhatta el. Másfelől az egész joggyakorlati időnek kizárólag a birósági és az ügyvédi pálya számára való lefoglalása ugy a jelöltekre nézve az életpálya választását, mint a többi jogi pályára nézve a szükséges segédszemélyzet megszerzését is szükségen tul megnehezitené és a vizsgát megelőzően nehezitené a többoldalu gyakorlati ismeretek megszerzésének lehetőségét is. Már pedig a javaslat ép az utóbb érintett irányban el akar térni a fennálló jogállapottól abban a tekintetben is, hogy az egyoldalu jogászi képzésnek gyakorlati pénzügyi, közigazgatási és közgazdasági ismeretekkel való kiegészitésére is módot kiván nyujtani. Erre való tekintetből megengedi, hogy a joggyakorlat idejébe összesen hat hó tartamáig beszámittassék a jelöltnek oly szolgálati ideje is, amelyet nem szorosan vett joggyakorlaton, hanem pénzügyi vagy más közigazgatási hatóságnál a fogalmazói szakban vagy gyári vagy közlekedési vállalat vagy pénzintézet üzletében töltött.
IV. A birósági és az ügyvédi joggyakorlatnak kötelezővé tétele a joggyakorlatnak tüzetes szabályozását teszi szükségessé. A birósági joggyakorlat ugyanis az ügyvédi képesités megszerzésének is előfeltételévé válván, nem függhet attól, hogy az azt megszerezni kivánó jelölt hivatali állásban mint joggyakornok vagy jegyző alkalmazást nyerhet-e, hanem mindenkinek, aki a joggyakorlatra bocsátáshoz megkivánt feltételeknek megfelel, a hivatali alkalmazási viszonyon kivül is jogának kell lennie ahhoz, hogy a törvény által megszabott joggyakorlatot megszerezhesse. Az ekként csupán joggyakorlat szerzése czéljából a birósághoz belépő jelöltek tehát nem fognak a hivatali előlépésre igényt adó alkalmazási viszonyban állani, hanem a javaslatban tervezett s a kiadandó rendeletben részletesebben szabályozandó módozatok szerint fogják a joggyakorlat szerzése czéljából megállapitandó tennivalóikat végezni addig az időig, amig a kötelező egyévi gyakorlatot eltöltötték vagy amig ezen tul terjedő alkalmazásukat a közszolgálat érdeke megengedi. Az a közeli viszony azonban, amelyben a hivatal belső életéhez állanak, megkivánja, hogy a biróságnál való működésük a közszolgálat természete által követelt feltételekhez köttessék és működésük megszünése is a közszolgálat megszünésének módjára történjék. Ezért kivánja meg a javaslat a joggyakorlat megkezdéséhez az itélőtáblai elnök engedelmét (6. §) és a hivatali esküt (9. §), annak abbanhagyásához pedig a hivatalos felmentést (11. §).
A birósági joggyakorlat teljesitésének szabályozása egyébként arra irányul, hogy az minél többoldalu és általánosabb jellegü, de egyszersmind minél intenzivebb s eredményesebb legyen. A birósági joggyakorlatnak az ügyvédjelöltekre is kötelezővé tétele azt az aggályt keltette fel, hogy a biróságoknál akadályba fog ütközni a nagyszámu ügyvédjelölteknek elhelyezése. Ezt az aggályt azonban igazoltnak tekinteni nem lehet. Tekintettel ugyanis arra, hogy a javaslat 23. §-a szerint a vizsga érintett előfeltételének nem lesz visszaható ereje, hanem csupán azokra fog kiterjedni, akik a joggyakorlatot az alkotandó törvény hatálybalépése után fogják megkezdeni, a birósági joggyakorlat megszerezhetése végett nem az ügyvédjelöltek összes mai létszámának, hanem csupán évi szaporodásuknak elhelyezéséről lesz szükség gondoskodni. Az évenkénti szaporodás azonban, ha az országban egy év alatt jogtudori oklevelet nyert összes egyéneket vennők is számitásba, a legutóbbi 1911. évi statisztikai kimutatás szerint csupán 984-et tesz ki; s ha ehhez még az ugyanezen év alatt jogtudományi államvizsgát sikerrel kiállott jelöltek összes számát (65) is hozzávesszük, ez együtt is csak 1049-re rug. Ily számu jelölteknek az elsőbiróságoknál egy év tartamára való elhelyezése, tekintettel arra, hogy az elsőbiróságok itélőbiráinak mai létszáma 2600, és hogy a végrehajtás során gondoskodás fog történni arról, hogy a jelöltek az elsőfolyamodásu biróságok között egyenletesen szétosztva nyerjenek elhelyezést, előreláthatólag nem fog nehézséget okozni, annál kevésbé, mert a vizsgának a jelen javaslatban tervezett uj szabályozása végeredményében előreláthatólag csökkenteni fogja az ügyvédjelöltek számát.
V. Sulyosabb természetü aggály merült fel a birósági joggyakorlatnak kötelezővé tétele ellen abban az irányban, hogy ez a joggyakorlat nem szervezett hivatali alkalmazásban lévén eltöltendő, dijazásra igényt nem ad, s ezzel szegényebb sorsu jelölteknek a jogi pályát tulságosan meg fogja neheziteni. Ezt az aggályt azonban igazoltnak szintén nem lehet tekinteni. A javaslat ugyanis csupán a gyakorlati vizsga előfeltételéül szolgáló joggyakorlatot szabályozza, egyébként nem érinti a fennálló birói szervezetet, s ennek körében nevezetesen a kinevezés alá eső birósági joggyakornoki intézményt, melyet a joggyakorlat uj szabályozása mellett is fenntartandónak tekint. A birósági joggyakornoki intézmény a birósági szolgálatra tüzetesen kiképzendő állandó birói szukkreszczencziát lévén hivatva biztositani, azt, habár a kötelező birósági joggyakorlat révén a birósági segédmunkának ellátása is részben biztositva lesz, továbbra is fenn kell tartani, mert csupán az egy évi kötelező birósági joggyakorlat teljesitése végett belépő jelöltekben a biróságok még nem fognak rendelkezni olyan szakképzett segédmunkaerők felett, akik a segédszemélyzetre háruló birósági tennivalók szakszerü ellátására képesek.
A birósági joggyakornokok továbbra is segélydijjal fognak kineveztetni s a dolog természetében rejlik, hogy ezek a joggyakornokok a birósághoz joggyakorlatra belépő érdemes jelöltek sorából fognak kiszemeltetni. Ennélfogva a birósági joggyakorlat ideje alatt a gyakorlaton levőknek csupán egy része, nevezetesen az a része nem fog dijazásban részesülni, amelyik a birói szukkreszczenczia biztositására megállapitott segélydijas joggyakornoki létszámot meghaladja s mint ilyen az ügyvédi vagy más életpályára lesz utalva. A segélydij hiánya ennélfogva a birósági joggyakorlat ideje alatt csupán elsősorban az ügyvédi pálya tekintetében fogja a pályát nehezitő hatását éreztetni, amit azonban az ügyvédi kar fokozódó tulnépesedésével szemben aggályosnak tekinteni nem lehet. Az ügyvédi pályának ily irányban történő megnehezitése a javaslat intencziója szerint is csökkenteni lesz hivatva az e pályára lépők számát s a pályának ettől várható gazdasági értékemelkedése kellő kárpótlása lesz annak is, hogy a jelölt a joggyakorlati kiképzés egy évi idejének esetleg dijtalan eltöltésére lesz utalva. Ausztriában az ügyvédjelöltek kötelező birósági joggyakorlatát az 1910. évi deczember hó 24-iki osztrák törvény (Gesetz über die Gerichtspraxis der nicht im richterlichen Vorbereitungsdienste stehenden Rechtspraktikanten. Reichsgesetzblatt 1911. No. 1.; v. ö. továbbá Verordnung des Justizministers vom 8. Jänner 1911., Reichsgesetzblatt 1911. No. 5.) a joggyakorlat módozatai tekintetében a javaslattal több irányban egyezően szabályozza.
VI. Ami az egyévi kötelező ügyvédi joggyakorlatot illeti, ennek megszerzése az ügyvédi pályának mint szabad foglalkozásnak természeténél fogva csak az ügyvéd és a jelölt szabad egyessége alapján volna lehetséges. Ebből szorosan az következnék, hogy az állam is a birói szukkreszczenczia megválasztásánák az ügyvédi kar azon korlátozó befolyására lenne utalva, amelyet az ügyvédi kar a nála töltendő joggyakorlatra lépő jelöltek kiválasztása utján gyakorol. Ez a végső következmény az állam igényei szempontjából elfogadhatatlan. Azok a tekintetek ugyanis, amelyek az ügyvédi pálya jelöltjeinek megválasztásánál irányadók, nem lehetnek döntők arra nézve is, hogy az állam a birói hivatás számára kiket válasszon ki. Ennélfogva a javaslat a birósági joggyakornokok tekintetében szükségesnek látta oly kisegitő intézkedés megállapitását, amely arra a kivételesen netalán előforduló esetre vonatkozólag, ha a birósági joggyakornok nem talált megfelelő ügyvédjelölti elhelyezést, lehetővé teszi a joggyakornoknak valamely ügyvédhez az ügyvédi autonómia keretében megvalósuló kényszerbeutalás segélyével való beosztását a törvény által kötelezővé tett ügyvédi joggyakorlat megszerezhetése végett.
A javaslat az ily kényszerbeutalásra a vele együtt járó visszásságokra tekintettel csakis mint végső eszközre gondol s ennek lehető elkerülését elsősorban azzal kivánja biztositani, hogy a törvény végrehajtása tárgyában kibocsátandó rendeletben gondoskodás tárgya lesz, hogy joggyakornokokká lehetőleg csak oly jelöltek neveztessenek ki, akik az egyévi kötelező ügyvédi joggyakorlatot már megszerezték. Ha kivételesen indokolt esetben nem ily jelölt neveztetnék ki, a joggyakornokok csakis az ügyvédi joggyakorlat megszerzéséhez szükséges szabadságidő engedélyezésére tarthat elsősorban számot; de a kiadandó rendelet gondoskodni fog azoknak a módozatoknak megszabásáról is, amelyek lehetővé fogják tenni, hogy a joggyakornok valamely az ügyvédi joggyakorlat megszerzésére alkalmas hivatalban vagy személynél való elhelyezésében hivatali fellebbvalói részéről is megfelelő támogatást nyerhessen, hogy a kényszerbeutalás szüksége elkerülhető legyen. Ugyanez a rendelet fogja szábályozni azt a kérdést is, hogy az ekként kinevezett joggyakornok az ügyvédi joggyakorlat ideje alatt segélydiját megtarthatja-e.
VII. A javaslat a joggyakorlati képzés alaposságát kivánja előmozditani azzal, hogy mind a kir. törvényszéknél, mind az ügyvédi kamaráknál időnkinti rendszeres összejövetelek tartását szabja meg a jogfejlődés ujabb eredményeinek, vitás kérdéseknek és jogeseteknek megbeszélése és a joggyakorlaton levők elméleti és gyakorlati kiképzésének más alkalmas módon való előmozditása végett, amely összjöveteleknek részleteit, s különösen az azokban való részvétel kötelező voltának kérdését rendelet fogja tüzetesebben szabályozni.
VIII. A joggyakorlati képzés hatályosabbá tételét mozditja elő a javaslatnak az ügyvédi rendtartásról szóló 1874:XXXIV. tc. 108. §-ában foglalt szabályt általánositó (16. §) az a rendelkezése is, amely szerint a fegyelmi biróság sulyosabb fegyelmi vétség esetében a joggyakorlat idejét hat hótól két évig terjedheő idővel meghosszabbithatja. A fegyelmi biráskodást ebből a szempontból az a fegyelmi biróság gyakorolja, amely alatt a joggyakorlaton levő joggyakorlatának minőségéhez képest áll. Mindezek a fegyelmi biróságok törvényben szabályozott s törvény alapján eljáró hatóságok, miért is azokra e sulyos jogkövetkezmény megállapitását aggály nélkül rá lehet bizni.
IX. A javaslat a joggyakorlat igazolásának módozatait azon az alapon szabályozza (17. §), hogy a joggyakorlatról az az igazságügyi hatóság (bírósági főnök, igazságügyminiszter, ügyvédi kamara, közjegyző kamara) állitja ki a tanusitványt, amelynek felügyelete alatt a jelölt a joggyakorlatot töltötte. Az ügyvédi rendtartásnak a ügyvédi vizsgához megkivánt joggyakorlat igazolására vonatkozólag fennálló szabályait, melyek értelmében mindennemü, bárhol töltött joggyakorlatról csak az ügyvédi kamara állithatott ki hiteles tanusitványt, a javaslat, tekintettel a vizsga ujabb jellegére, nem tartja fenn. Az ügyvédvizsgáló bizottságok tapasztalata igazolta, hogy a joggyakorlaton levőknek ily módon történő egységes nyilvántartása sok visszássággal járt, és szemben azzal, hogy a joggyakorlatnak ilyen igazolása inkább csak formális jellegü, felesleges munkaterhet is rót az ügyvédi kamarákra. A bírói és ügyészi hatóságokkal és közjegyzői kamarákkal szembem, amelyek jelöltjeikről külön nyilvántartás különben is vezetnek, az ügyvédi kamara vagy a bíróság részéről még egy további nyilvántartást megkivánni nem szükséges.
X. A vizsgálóbizottság szervezetére nézve a javaslat az ügyvédi vizsgálóbizottság szervezetének szabályait fogadja el a vizsga egységesitéséből folyó némi eltéréssel. Habár a vizsga egyenlő szinvonalon tartásának hatályosabb biztositéka lenne az, ha a vizsga czéljára, ugy mint a gyakorlati bírói vizsgálatnál történt, csupán egy vizsgálóbizottság szerveztetnék, mégis a javaslat, tekintettel a marosvásárhelyi ügyvédi vizsgálóbizottság történelmi multjára, Maros-Vásárhelyen külön vizsgálóbizottság szervezését indokoltnak találta, s ez okból tartózkodott attól is, hogy az e részben több oldalról felhangzó kivánalmaknak megfelelően a bizottság székhelye Maros-Vásárhelyről az e czélra egyébként alkalmasabb Kolozsvár városába helyeztessék át. A vizsgálóbizottság eljárásának fennálló szabályait is módositja a javaslat, amennyiben a vizsga szigora érdekében a jelölt vizsgájának részleges visszautasitását a tárgyaknak két szakcsoportjából is lehetővé teszi és a pótvizsgának ismétlését is egyszer megengedi, ami az ügyvédi vizsgánál ezidőszerint ki van zárva. A vizsgának további megosztását azonban, amit több oldalról óhajtottak, a javaslat nem találta megengedhetőnek. Különösen a vizsga két részletben való letételének megengedését nem fogadta el a javaslat, mert ezzel koczkáztatva látta a vizsgának azt a nagy előnyét, hogy a jelöltet az egész jogrendszer összefüggő áttekintésére képesiti.
Az egységes bírói és ügyvédi vizsga nemcsak az eddigi bírói vizsgálatnak, hanem az ügyvédi vizsgának is helyébe lépvén, ebből következik, hogy képesitő ereje is a nagyobb képesitő erejü ügyvédi vizsgáéval lesz egyenlő (1. § és a 25. § utolsó bekezdése). V. ö. az Ált. ind I. és II. részét.
A vizsga tárgykörében a fennálló állapottal szemben annyiban tesz a javaslat némi változtatást, hogy a nagyterjedelmü közigazgatási és pénzügyi jogot nem a legapróbb szakszerü részletekre is kiterjedő terjedelemben, hanem a bírói vizsgánál már ma is kifejezett, az ügyvédi vizsgánál pedig tényleg a gyakorlatban érvényesülő szabálynak megfelelően csupán annyiban teszi vizsgatárgygyá, amennyiben ismerete az ügyvédi és a bírói hivatáshoz szükséges (2. §). V. ö. az Ált. ind. II. részét. A vizsga nyelve tekintetében a javaslat Fiume város és kerületére nézve épúgy, mint az ügyvédi rendtartás 6. §-a is tette, a fennálló gyakorlatot az ottani különleges viszonyokra való tekintetből érintetlenül hagyja.
A vizsgárabocsátás előfeltételei a joggyakorlat eltöltésének módozataiban történt s fentebb (Ált. ind. II.) már érintett változtatásokkal a fennálló állapotnak felelnek meg. Csupán a jogtanárokra nézve állapit meg a § még egy továbbmenő eltérést annyiban, hogy tekintettel magasabb tudományos működésükre, a ma tőlük az ügyvédi vizsgához megkivánt kétévi joggyakorlat kellékét (1874:XXXIV. tc. 5. §) egészen mellőzni, aminek már eddig sem volt különösebb jelentősége, mert a kir. Kuria álláspontja szerint a jogtanárok a joggyakorlatot tanári foglalkozásuk ideje alatt is megszerezhették s magas képzettségüknél fogva különben is feltételezni kell, hogy a gyakorlati ismereteket, amennyiben a vizsga jellegére való tekintettel szükséges, törvényes kényszer nélkül is alkalmas módon meg fogják szerezni. V. ö. az Ált. ind III. részét.
A 2. címhez
A joggyakorlatnak a fentebb (Ált. ind. IV., V., VI. rész) érintett általános szempontokból folyó részletes szabályai, amelyeket még a 28. §-ban tervezett felhatalmazás alapján kiadandó rendelet fog kiegésziteni, tüzetesebb megokolására nem szorulnak. A birósági joggyakorlat megengedése, vezetése és irányitása, valamint a gyakorlatra lépőknek az egyes bíróságok között való szétosztása a kir. itélőtáblai elnökök kezében fog összpontosulni, akikhez a bírósági joggyakornokok tekintetében ez ma is tartozik. A joggyakorlat teljesitésének módozatai kényszeritő szabályokkal ugy vannak megállapitva, hogy megtartásuk a vizsgárabocsátás előfeltételi közé fog tartozni. Ezért szükséges azokat magában a törvényben megállapitani.
A 7. § ut. bek. a kötelező bírósági joggyakorlatnak egyfolytában való eltöltését kivánja meg, mert ennek a joggyakorlati időnek az elsőfolyamodásu biróságok és az egyes ügyszakok között való czélszerü beosztása csak igy valósitható meg.
Minthogy nem okvetlenül szükséges az, hogy a joggyakorlatra lépő jelölt a joggyakorlat megkezdéséhez megkivánt hivatali esküt a kir. törvényszék elnöke előtt tegye le, ami különösen olyankor, amidőn a joggyakorlatot a törvényszéki székhelyen kivül levő járásbiróságnál kezdi meg, reá elkerülhető terhet róna, a bizottság ugy találta, hogy megfelelőbb lesz, ha a jelentkező az esküt annak a biróságnak vezetője előtt fogja letenni, amelynél a joggyakorlatot megkezdi.
A kötelező ügyvédjelölti joggyakorlatról a 13. § csak a teljesség kedvéért és csakis a vizsga előfeltételei szempontjából rendelkezik; egyebekben tüzetesebb szabályozását az ügyvédi rendtartásának hagyja fenn. Minthogy a fennálló ügyvédi rendtartás szerint jelenleg kétség merül fel arra nézve, hogy az ügyvédjelölti gyakorlat az ügyvédhez való belépés, a kérvénynek a lajstromba való bejegyzés végett a kamarához történt benyujtása vagy a bejegyzés teljesitésének időpontjától számit-e, ebben a kérdésben a 13. §. ut. bek,. a közjegyzőjelölti gyakorlatra nézve az 1886:VII. tc. 2. §-ának utolsóelőtti bekezdésében megállapitott szabálylyal egyezőleg akként rendelkezik, hogy ha a kamara a jelöltet a lajstromba felveszi, a bejegyzés hatálya a kérvény benyujtásának napjától kezdődik.
Minthogy a bírói pályára lépőkre nézve is az ügyvédjelölti joggyakorlat kötelezővé lesz, rendelkezni kellett arról is, vajjon a kötelező ügyvédi joggyakorlat ideje a köztisztviselők ellátási igényei szempontjából beszámitható szolgálati időnek tekinthető-e. A 18. § tekintettel arra, hogy a különben is igen sulyos feltételekhez kötött bírói szolgálatot nem lehet kedvezőtlenebb elbánásban részesiteni, mint más közszolgálatot, az annak előfeltételéül megkivánt ügyvédi joggyakorlat idejét az ellátás kiszabásának alapjául szolgáló közszolgálatba beszámitható szolgálati időnek nyilvánitja azon feltétel alatt, ha az ellátásra jogositó közszolgálati alkalmazáshoz a nyugdijtörvény szabályainak megfelelően közvetlenül (1912:LXV. tc. 15. §) csatlakozott, nem tévén különbséget abban a tekintetben, hogy a tisztviselő az ügyvédi gyakorlatot közszolgálatát megelőzően vagy annak félbeszakitásával teljesitette-e.
A fennálló szabályok szerint az ügyvédjelölt az ügyvédi rendtartásban megszabott ügyvédi esküt az ügyvédi vizsga letétele után az ügyvédi vizsgálóbizottság előtt teszi le s az ügyvédi oklevelet részére a bizottság csak az eskü letétele után adja ki (1874:XXXIV. tc. 6. §-a). Minthogy az uj egységes vizsga nem csupán az ügyvédi pályára lépőktől kivánhatik meg, az ügyvédi eskü letételére vonatkozó érintett szabályt sem lehet helyesen tovább fenntartani, annál kevésbbé, mert az 1912:VII. tc. 2. §-a értelmében az ügyvédek lajstromába való bejegyzéshez a vizsga letétele után még további kétévi joggyakorlat is megkivántatván, az eskünek a vizsga letétele alkalmával való megkivánása időelőtti is. Ennélfogva a § ebben a tárgyban akként rendelkezik, hogy az ügyvédi esküt ezentul az ügyvédek lajstromába történő első felvétel alkalmával az ügyvédi kamara választmánya előtt kell letenni s minthogy az eskü letételét csak egyszer lehet megkivánni, a javaslat az eskü letételéről szóló tanusitványnak az oklevélre való reávezetését szabja meg.
Az uj szabályok az eddigiektől főként a joggyakorlatnak uj elvek szerint való szabályozásában térnek el. Ezeket a szabályokat a már megkezdett joggyakorlat megzavarása s az azzal elkerülhetetlenül együtt járó méltánytalanságok nélkül csakis azokra a jelöltekre lehet kiterjeszteni, akik a joggyakorlatot az uj törvény hatálybalépése után fogják megkezdeni. Azokra nézve tehát, akik az uj törvény életbelépése idejében a joggyakorlatot már megkezdették, a vizsgárabocsátás előfeltételei tekintetében leghelyesebb az eddigi szabályokat fenntartani. Ami pedig a vizsga letételét és hatályát illeti, e részben azok tekintetében, akik az eddigi ügyvédi vizsgához megkivánt feltételeknek megfelelnek, a javaslat akként rendelkezik, hogy az ily jelöltek az uj egységes bírói és ügyvédi vizsgát tehetik le, melynek hatálya az eddigi ügyvédi vizsgának megfelel, egyebekben pedig a reá vonatkozó szabályok oly természetüek, hogy azoknak reájuk is kiterjesztése minden tekintetben igazoltnak látszik.
Más szempont alá esnek azok, akik a fennálló szabályok szerint csupán azoknak a feltételeknek felelnek meg, amelyek jelenleg a gyakorlati bírói vizsgálatra nézve vannak megállapitva. Ezeket csupán a jogtudományi államvizsga és kizárólag a birósági joggyakorlat alapján nem lehet az ügyvédi vizsgával egyenlő hatályu uj vizsgára bocsátani, másrészről azonban fenn kell tartani számukra a lehetőségét annak, hogy a bírói képesitéshez szükséges gyakorlati vizsgát letehessék. A tv. abból indul ki, hogy erre az átmeneti czélra a mai gyakorlati bírói vizsgálóbizottságot átmenetileg fenntartani nem volna indokolt és nem is szükséges, mert az uj vizsgálóbizottság kebelében is meg lehet az eddigi vizsgálati szabályoknak megfelelő bizottságot alakitani. Ép azért a tv. akként rendelkezik, hogy az ily jelöltek a gyakorlati birói vizsgálatot a jelen törvény alapján szervezett bizottságból az eddigi szabályok szerint alakitandó vizsgálóbizottság előtt az eddigi szabályok szerint tehetik le. Minthogy azonban az ily szükebb hatályu vizsgát huzamosabb időn át, esetleg időbeli korlátozás nélkül nem indokolt fenntartani, a tv. csupán ötévi határidő enged az ily jelölteknek arra, hogy ezt a kedvezményt igénybe vehessék. Ez az idő elég hosszu arra, hogy a joggyakorlaton levők, akikre az uj vizsgaszabályok nem fognak kiterjedni, ez alatt az idő alatt nemcsak joggyakorlatukat befejezhessék, hanem a gyakorlati vizsgára is előkészülhessenek. Elegendő, ha az ily jelöltek az öt évi határidőn belül a vizsgárabocsátáshoz szükséges előfeltételek birtokában jelentkeznek a vizsgára; az, hogy ezen határidőn belül a vizsgát sikerrel le is tegyék, messzemenő szigoritása lenne a szabálynak.
Ez a rendelkezés, mely a gyakorlati vizsgák egységesitése következtében a jövőre nézve már csak mint átmeneti szabály marad fenn, megfelel az 1874:XXXIV. tc. 5. § 4. bekezdésének.
Az eddigi vizsgáknak különböző képesitő erejére és a 25. § utolsó bekezdésében foglalt szabályra tekintettel elháritására kivánatos annak megállapitása, hogy a fennálló vizsgáknak eddigi joghatálya továbbra is érintetlen marad.
Ugyanaz a szempont, mely a vizsgárabocsátás előfeltételéül megkivánt joggyakorlati idő tekintetében a pénzügyi és más közigazgatási szolgálatban, vagy gyári vagy közlekedési vállalat vagy pénzintézet üzletében eltöltött szolgálati idejének beszámitását igazolja, indokoltnak tünteti fel, hogy megfelelően az 1912:VII. tc. 1. és 2. §-ában megkivánt utógyakorlat tekintetében is az ilyennemü szolgálat beszámittassék. Minthogy az itt emlitett beszámitás előreláthatólag elő fogja mozditani azt is, hogy az ügyvédjelöltek más pályákon is keressenek megélhetést, ez a szabály elsősorban az ügyvédi kar érdekében áll; éppen azért a tv. ilyennemü szolgálatnak hosszabb tartamban való beszámitását engedi meg, mint a vizsga előtt eltöltött hasonló szolgálatot. A beszámitás azonban, épp ugy mint ott, csak fakultativ, mert attól függ, hogy az emlitett szolgálat oly természetü volt-e, hogy a beszámitást kellően igazolja.
