A községi és körjegyzők illetményeinek első rendszeres szabályozása az 1904:XI. törvénycikkel történt. Azelőtt a jegyzők és segédjegyzők javadalmazásukat, az anyakönyvvezetői és anyakönyvvezetőhelyettesi tiszteletdijak kivételével, kizárólag a községektől nyerték. Az 1904:XI. tc. a jegyzők és segédjegyzők illetményeinek rendezését az állam és a községek együttes feladatává tette olyképpen, hogy a jegyzőknek és a segédjegyzőknek a községek részéről addig élvezett fizetését és fizetés természetével biró egyéb járandóságait, ugyszintén a lakást és a terhes átalányokat továbbra is a községek adják; a fizetésnek a törvényben megállapitott minimum erejéig való kiegészitése vagy az állam, vagy az illető község (községek) terhére esik a szerint, amint a községi pótadónak a törvény életbeléptét megelőző utolsó három évi átlaga a 2%-ot meghaladta-e, avagy azon alul maradt. A jegyzők évi fizetésének minimuma az 1904:XI. tc. értelmében 1600 korona, mely 100 korona ötödéves korpótlékokkal 2000 koronáig emelkedhetik. A segédjegyzők évi fizetésének minimuma pedig 1000 korona, korpótlékra való igény nélkül. Az 1904:XI. tc. életbelépte óta az élelmi és egyéb fogyasztási czikkek ára köztudomás szerint oly rendkivüli mértékben emelkedett és a pénz vásárlóképessége oly tetemes mértékben csökkent, hogy az 1600 koronás fizetés nemcsak nem méltó egyenértéke többé a jegyzők által végzett munkának, de arra sem elégséges, hogy a családos jegyzőt az anyagi gondoktól mentesitse. Az 1000 koronás segédjegyzői fizetés pedig még családnélküli egyéneknek is annyira nem biztositja a lehető legszerényebb életmód mellett való megélhetést sem, hogy ujabb időben az 1000 koronát meg nem haladó fizetéssel egybekötött segédjegyzői állásokat sok helyütt pályázó hiányában már be nem lehetett tölteni. Ily körülmények között a jegyzők és segédjegyzők fizetésének felemelését a községek küszöbén álló szervezeti reformjának megvalósitásáig sem lehet elodázni, hanem a törvényhozásnak ez iránt sürgősen rendelkeznie kell, habár a rendezés igy természetesen csak ideiglenes lesz, s végleges alakot csak a szervezeti reform keretében fog ölteni. A jegyzők és segédjegyzők illetményeinek sürgős rendezését az a körülmény is indokolja, hogy az utóbbi időben a község alkalmazottak minden más csoportjának, így pl. legutóbb a néptanitóknak - tehát épen a közjegyzőkkel azonos területen működő köztisztviselőknek - illetményei is már jelentékenyen emeltettek.
A jegyzők és segédjegyzők fizetésének ujabb felemelését lényegileg az 1904:XI. tc. elvei alapján, vagyis akképen javaslom, hogy a fizetésemelés terhét ezuttal is elsősorban és tulnyomó részben az állam viselje. E törvényjavaslat szerint is a községek közül csak azok az aránylag kisszámu és jobb módu községek lesznek kötelesek az ujabb fizetésemelés terhét viselni, amelyek utolsó három évi pótadójának átlaga - levonva a haszonhajtó befektetésekre pótadóból forditott összegeket - a 20%-on alul van, s ezek is legfeljebb csak addig a határig, ameddig az a pótadónak 20%-on felül való felemelése nélkül lehetséges. Ami az illetmények emelésének mértékét illeti, a törvényjavaslat a jegyzők alapilletményének legkisebb összegét 2000, a segédjegyzők alapilletményének minimumát pedig 1400 koronában állapitja meg. Ezenkivül tetemesen felemeli a javaslat a jegyzők korpótlékát is, amelyet ötévenkint járó 200 koronában állapit meg, kimondván egyuttal, hogy az végösszegében 1200 koronára emelkedhetik; a segédjegyzők számára pedig szintén korpótlékot rendszeresit, amely ötévenkint járó 100 korona lenne s végösszegében 600 koronáig emelkedhetnek. A jegyző által a hosszabb (30 évi) szolgálat esetében elérhető illetmények összege tehát - nem számitva a lakást (esetleg lakáspénzt) és a magánmunkálatok jövedelmét - 3200 korona, a segédjegyző által elérhető illetményeké pedig 2000 korona lenne. Ez összegek megállapitásánál figyelembe kellett venni az állam teherbiró képességét s különösen a jelenleg uralkodó pénzügyi viszonyokat. Azon az át nem hágható korláton belül azonban, amelyet ez a szempont megjelölt, a törvényjavaslat a méltányosság végső határáig megy el s olyan megoldást igyekszik létesiteni, amely mint a mai viszonyok közt elérhető legelőnyösebb, méltán szolgálhat az érdekelt körök megnyugvására és megelégedésére.
Az emelkedés, amelyet a most tervbevett rendezés az 1904-ikihez képest felmutat, igen jelentékeny. Az 1904:XI. tc. szerint a jegyző illetménye a korpótlékokkal együtt legfeljebb 2000 koronáig, a javaslat szerint ellenben - mint emlitettem - 3200 koronáig emelkedhetik; a segélyező pedig, aki az 1904:XI. tc. értelmében nem érhetett el 1000 koronánál nagyobb fizetést, most 2000 koronát, tehát a minimális jegyzői fizetést abban az esetben is elérheti, ha nem sikerül önállóságra vergődnie. A törvényjavaslatban tervezett rendezés kiállja a versenyt más fontos közalkalmazottaknak ujabban történt fizetésrendezésével, sőt kedvezőbb is amazokénál. Igy mind a községi és hitelfelekezeti, mind pedig az állami tanitók számára csak 1200 K kezdőfizetést biztosit a törvény, mig a fizetés maximuma a községi és hitfelekezeti tanitóknál csak 37 (az államiaknál 34) évi szolgálat után éri el a 3200 koronát. A lelkészeknek a törvényben biztositott összes kezdőfizetése pedig csak 1600 korona, s 3000 koronánál magasabb összegre bármily hosszu működés esetében sem egésziti ki azt az állam.
A községi és Körjegyzők Országos Egyesületének a kormányhoz intézett emlékirataiban foglalt óhajtásokkal ez a rendezés nem egyezik meg mindenben. Azonban a jegyzői karnak az állami és vármegyei tisztviselőkéhez hasonló fizetési osztályokba sorozását, ami az országos egyesület elsősorban kérelmezett, a községi közigazgatás szervezeti reformja előtt, egy ideiglenesnek szánt rendezés keretében elvi okokból nem lehet megvalósitani. Annak pedig nagy pénzügyi nehézségek állják utját, hogy a családi pótléknak egyébként helyes és méltányos intézménye a jegyzői karra kiterjesztessék. E tekintetben meg kell jegyezni különben, hogy a többi közalkalmazottaknak is vannak olyan csoportjai, amelyeknek családi pótlékáról az állam nem gondoskodott. Igy még a vármegyei alkalmazottakra nézve ezt az 1904:X. tc. 15. §-ának rendelkezése következtében meg kellett tennie, addig már a városokban nem vállalta magára az állam ezt a terhet, hanem az 1912:LVIII. tc. magokat a városokat kötelezte a családi pótlék megfelelő rendszeresitésére. A községekkel szemben azonban az ilyen kötelezés nem lenne lehetséges. A községi és hitfelekezeti tanitók és a lelkészek sem részesülnek családi pótlékban. S nem lehet feledni a magánmunkálatokból származó jövedelmet, amelyet a jegyzők és más közalkalmazottakkal szemben élveznek, s amely a családi pótlék hiányát legalább is ellensulyozza. A családi pótlék kérdése különben a községi szervezeti reform megalkotása s a jegyzői állásnak esetleges államositása alkalmával kerülhet végleges döntés alá. Az alapilletmények megállapitása tekintetében a törvényjavaslatban tervezett és a jegyzők országos egyesületének utolsó emlékiratában óhajtott rendezés között a különbség csekély, amennyiben az emlékirat a jegyzők számára 400, a segédjegyzők számára pedig 200 koronával kivánt többet kezdőfizetés gyanánt; a korpótlékokkal emelkedő fizetés maximális összege pedig - az egyesület kivánsága szerint - a jegyzőknél mindössze 200 koronával lenne magasabb, mig a segédjegyzőknél teljesen azonos.
A törvényjavaslat pénzügyi kihatása tekintetében a következőket van szerencsém megjegyezni: Az összes jegyzők fizetésének 2000 koronáig való kiegészitéséből az államkincstárt terhelő rész összesen 1.735,405 K. A jegyzők ötévenkint ismétlődő, legfeljebb hat 200 koronás korpótlékára szükséges 1.208,600 K. Az összes segédjegyzők fizetésének 1400 koronáig való kiegészitésére szükséges 759,334 K. Végül a segédjegyzők ötévenkint ismétlődő legfeljebb hat 100 koronás korpótlékára szükséges 225,900 K. Az összes szükséglet tehát 3.929,239 K. Megjegyzem, hogy ebbe az összegbe nincs beleértve az a többletösszeg, amelyet a jövő évi költségvetés (illetőleg hat hónapos indemnity) értelmében rendszeresitendő uj segédjegyzői állások fizetésének 1000 korona helyett 1400 koronában való megállapitása igényel. Viszont nincs számitásba véve az az összeg, amely a 20%-nál kevesebb pótadót fizető községek hozzájárulása következtében az állami terhet csökkenteni fogja. Mindezek figyelembevételével a fentebb jelzett állami hozzájárulási összeg maximálisnak tekinthető.
A M. i.-hoz csatolva van: 1. Kimutatás a községi (kör-) és segédjegyzők létszámáról és fizetés természetével biró jelenlegi illetményeiről. 2. Kimutatás azon községi (kör-) jegyzők számáról, akik alapilletményük ujabb kiegészitésére igényt tarthatnak és az e czélra szükséges összegekről. 3. Kimutatás azon segédjegyzők számáról, akik alapilletményük ujabb kiegészitésére igényt tarthatnak és az e czélra szükséges összegekről. 4. Kimutatás arról, hogy az alapilletménynek a tvjavaslatban tervezett kiegészitésében a jegyzők vármegyénkint milyen mértékben részesülnek. 5. Kimutatás arról, hogy az alapilletménynek a törvényjavaslatban tervezett kiegészitésében a segédjegyzők vármegyénkint milyen mértékben részesednek. 6. Kimutatás azon községi (kör-) jegyzőkről, akik korpótlék czimén illetményemelésben részesülnek és az e czélra szükséges összegekről. 7. Kimutatás azon segédjegyzőkről, akiknek korpótlékra van igényük és az e czélra szükséges összegekről. 8. Kimutatás arról, hogy a jegyzők uj korpótlékban, illetőleg korpótlékemelkedésben vármegyénkint milyen mértékben részesülnek. 9. Kimutatás azon segédjegyzőkről, akik korpótlékban fognak részesülni.
E tv. épúgy, mint az 1904:XI. tc. is, „jegyző” alatt mindig az önálló hatáskörü jegyzőket tehát azokat a „rendes jegyzőket” érti, akik az 1886:XXII. tc. 63. §-a értelmében a közsági ellőjáróságnak tagjai.
E § egyfelől nem engedi meg a községeknek, hogy a törvényes minimumnál kisebb fizetéssel rendszeresitsenek uj állásokat; azonban az uj állásokkal járó fizetésre nézve a törvényes minimumot maximummá is teszi. Ez okvetlenül szükséges azért, mert a törvényhozás a jegyzők és segédjegyzők fizetésének rendezését már eddig is a saját feladatának ismerte el, s ha ezenkivül a községeknek is megmaradna az a joguk, hogy a jegyzői és segédjegyzői állásokkal járó fizetést maguk is emelhessék, akkor a különböző községekben létező fizetések közötti aránytalanságok ujból előállanak, illetőleg tovább növekedhetnének. A fizetések között előálló ez ujabb aránytalanságok nagyon megnehezitenék a kincstár helyzetét is a községi jegyzők és segédjegyzők esetleges államositásánál. A tv. azzal, hogy a jegyzői és segédjegyzői állásnak a törvényben megállapitott összegen felüli fizetéssel való rendszeresitésnél a jövőre kizárja, nem akarja megtiltani azt, hogy egyes községek - indokolt esetekben és amennyiben anyagi erejük megengedi - arra érdemes jegyzőjük vagy segédjegyzőjük részére esetleg ne adhassanak csupán az illető személyére szóló működési pótlékot sem. Ezzel a joggal a vármegyék is fel vannak ruházva saját tisztviselőikkel szemben.
A 3. § megjelöli, hogy kiket kell segédjegyzőknek tekinteni. Ugyanis egységes törvényhozási rendelkezés hiányában jelenleg egyes vármegyékben, illetőleg némely községekben olyan községi alkalmazottak is viselik a segédjegyzői czimet, akikre az e törvényjavaslatban tervezett fizetésrendezés előnyei már alkalmazásuk ideiglenes volta következtében sem terjeszthetők ki. Az 1886:XXXII. tc. az akkori kezdetlegesebb községi közigazgatási viszonyok között még nem számított arra, hogy a nagyközségekben a jegyzők mellett segédjegyzők is alkalmaztassanak. A körjegyzőség által esetleg tartandó segédjegyzőről megemlékezik ugyan (67. §), de a körsegédjegyző minőséget sem tekintette olyan rendszeres alkalmazásnak, amilyenné a községi élet fejlődésével a segédjegyzői állások lassankint átalakultak. Mivel e kérdést az 1886:XXII. tc. nyitva hagyta, ennélfogva az 1904. év előtt a segédjegyzők (aljegyzők, jegyzősegédek stb.) tulnyomó részét a községi jegyzők fogadták fel és ugyanők voltak jogosultak azokat el is bocsátani. Aránylag csak kis számban voltak a község által rendszeresen alkalmazott segédjegyzők. A segédjegyzők jogállását az 1904:XI. tc. sem szabályozta közvetlenül, de azáltal, hogy csak a képviselőtestület által élethossziglan megválasztott segédjegyzők fizetésének kiegészitéséről rendelkezett, közvetve törvényesitette azt a helyenkint szokást, hogy a segédjegyzőket a nagyközség képviselőtestülete, illetve a kisközségek képviselőtestületeinek közös közgyülése, a jegyzők választásának módja, élethossziglan választja.
Az 1904:XI. tc. életbelépte óta a rendszeres állásban levő segédjegyzők száma lényegesen megszaporodott, és bár a segédjegyzői czimet még jelenleg is sok helyütt viselik helyesebben csak dijnokoknak nevezhető olyan munkaerők is, akiket a jegyző fogad fel és bármikor elbocsáthat, mindazonáltal a gyakorlatban jelenleg már meglehetősen tisztázódott a rendszeres segédjegyzői állás fogalma. A 3. § ezt a tisztázódott meghatározást foglalja szabályba.
E § értelmében a segédjegyzőknek fizetéskiegészitésre igénynyel biró köre az 1904:XI. tc. rendelkezéseivel szemben bővül annyiban, hogy mig az 1904:XI. tc. községenkint rendszerint csak egy segédjegyző fizetéskiegészitésre tarthatnak igényt, addig a törvényjavaslat értelmében fizetéskiegészitésre tarthatnak igényt az összes segédjegyzők, tekintet nélkül az egyes községekben létező létszámokra, föltéve azonban, hogy állásuk élethossziglani választáshoz kötötten, e törvényjavaslat törvényerőre emelkedés és életbelépése előtt rendszeresíttetett. Továbbá a segédjegyzőül való elismerésnek, illetőleg az e tv. alapján igényelhető fizetéskiegészitésnek feltétele az is, hogy az illető jegyzői minősitéssel birjon. Ezen utóbbi feltétel alól kivételt a törvényjavaslat csak azokkal szemben tesz, akik bár jegyzői minősitéssel nem birnak, de 1904-ben segédjegyzői fizetéskiegészitésben részesültek, akik tehát ezáltal már akkor mintegy segédjegyzőknek elismertettek; továbbá akik az 1904:XI. tc. végrehajtása során csak azért nem részesültek segédjegyzői fizetéskiegészitésben, mert illetményük a minimális 1000 koronát elérte. Az ilyeneket nem volna méltányos az illetményrendezés előnyeitől megfosztani, de viszont, tekintettel a jegyzői minősitéssel biró, állást kereső egyénekre, nem látszik megengedhetőnek, hogy a jegyzői minősitéssel nem biró segédjegyzők száma szaporittassék.
A 4. § lényegében az 1904:XI. tc. 4. §-ával egyező. Uj az a rendelkezés, hogy a pótadóátlag kiszámitásánál a hasznothajtó befektetésekre (ingatlanvétel, üzemek létesitése stb.) tett kiadásokat le kell vonni.
Az 5. § - lényegében az 1904:XI. tc. 5. §-ával egyezően - felsorolja azokat az illetményeket, amelyeket a jegyzők és segédjegyzők alapilletményeinek kiegészitésénél számba kell venni. Ezek közé sorolja mindazokat az illetményeket, amelyeket a jegyző és segédjegyző rendszeresen, az állandóság jellegével élvez, igy nevezetesen a községtől nyert fizetést, esetleges személyi pótlékot és drágasági pótlékot, de az utóbbit csak abban az esetben, ha az nem alkalomszerüen, hanem 1914. évi január 1-én tul is fennmaradólag, tehát állandóbb jelleggel rendszeresittetett; továbbá a jegyzői javadalomhoz tartozó ingatlanok haszonélvezetének, az ezen ingatlanok megművelése körül teljesitett szolgálmányok és a községek által nyujtott terményjárandóságoknak pénzbeli egyenértékét, végül az állam által adott fizetéskiegészitést, korpótlékot és személyi pótlékot. Nem jön számitásba ellenben semmi olyan illetmény, amely nem rendszeresitett jellegü (jutalom, alkalmi drágasági pótlék stb.), vagy amelyet csak visszavonhatólag (pl. az állami fizetésrendezés megtörténtéig) szavaztak meg, vagy amely nem tisztán hivatali illetmény természetével bir, minő különösen a magánmunkálatokból eredő jövedelem. Ami a magánmunkálatokból származó jövedelmet illeti, kétségtelen, hogy az egyes helyeken jelentékeny összegre rug. Kétségtelen továbbá, hogy éppen ez a jövedelem az, amely a jegyzők anyagi helyzetében vidékenkint és jegyzőségenkint nagy és aránytalan különbségeket okoz. Ez inditott sokakat arra a meggyőződésre, hogy az állami segélyezésnél ezeknek az aránytalanságoknak kiegyenlitésére kellene törekedni s igy teljesen figyelmen kivül kellene hagyni azokat a jegyzőket, akiknek jövedelme a magánmunkálatok révén nemcsak eléri, hanem sokszor jóval felül is mulja sokkal magasabb minősitésü más közalkalmazottaknak elérhető maximális illetményeit. A magánmunkálati jövedelmek hozzávetőleges megállapitása végett a belügyminiszterium adatgyüjtést is foganatositott, s az adatok feldolgozást is nyertek. A tv. mindamellett megmaradt az 1904:XI. törvénycikknek azon az álláspontján, hogy a magánmunkálati jövedelmet a kiegészités alá eső illetmények számbavételével figyelmen kivül kell hagyni; mert igaz ugyan, hogy ez a jövedelem elválaszthatatlanul a jegyzői álláshoz kapcsolódik, azonban valóságos hivatali illetménynek még sem tekinthető, s annak következtében, hogy ingadozásoknak van alávetve és hogy a nyugdij kiszabásánál nem számitható be, a rendszeres fizetést teljes értéke szerint nem is helyettesitheti.
Az ingatlan haszonélvezetének és a terményjárandóságnak pénzbeli egyenértékét rendszerint az annak idején végzett becslés alapján kell számitásba venni. Uj becslést csak azon jegyzői és segédjegyzői állásokra nézve kell végezni, amelyeknek a községtől (községektől) kapott javadalmazása az évi 2000, illetőleg az 1000 koronát eléri vagy meghaladja. Mivel ugyanis az 1904:XI. tc. értelmében a törvényben biztositott jegyzői javadalmazás összege a korpótlékokkal együtt legfeljebb 2000 koronára emelkedhetett, a segédjegyzői törvényes javadalmazás pedig 1000 korona volt olyan helyeken, ahol ezen összeg erejéig maga a község gondoskodott a jegyző (segédjegyző) javadalmazásáról, egyáltalában nem lehetett szó állami kiegészitésről, illetőleg korpótlékról. Valószinü tehát, hogy egyes ilyen helyeken, nevezetesen ott, ahol már a község által készpénzben adott fizetés is meghaladta a törvény szerint járó összeget, az állami hozzájárulás kiszámitása szempontjából szükséges becslés - közvetlen gyakorlati czél hiányában - nem hajtott végre olyan mindenre kiterjeszkedő pontossággal, mint ott, ahol a becslés gyakorlati szükség nyilvánvaló volt. A becslőbizottság megalakitására és a pénzbeli egyenérték kiszámitására nézve a § teljesen az 1904:XI. tc. 6. §-ának megfelelő rendelkezéseit követi.
A jegyzők eddig ötévenkint, de legfeljebb négy izben 100 koronás korpótlékban részesülhettek. E § értelmében az ötévenkinti korpótlékok száma 6-ra, egy-egy korpótlék évi összege pedig 200 koronára emelkedik. Tehát mig eddig a jegyző egész szolgálata alatt összesen legfeljebb évi 400 korona korpótlékra tehetett szert, addig e tv. értelmében a jegyzői korpótlék összesen évi 1200 K-ra emelkedhetik. Ezenkivül a segédjegyzők is, akik eddig korpótlékban egyáltalán nem részesültek, szintén ötévenkint járó 100 K korpótlékban részesülnek, amely hat izben ujulhat meg, s igy végösszegében 600 K-ra emelkedhetik. Ezeken a kétségtelenül igen méltányos, az eddigi helyzettel szemben nagy haladást jelző rendelkezéseken kivül a 7. § ujitást tartalmaz a jelenlegi állapottal szemben annyiban is, hogy mig jelenleg a korpótlékra való igénynél a helyettesi minőségben eltöltött szolgálat csak akkor vehető tekintetbem ha azt közvetlenül megelőzőleg és közvetlenül utána is az illető jegyző végleges minőségben szolgált, addig a § a korpótlékra való igény szempontjából a helyettesi szolgálatot a végleges minőségben eltöltött szolgálattal teljesen egyenlőnek tekinti. A jegyzők javára természetesen csakis a jegyzői szolgálat számitható be, a segédjegyzői szolgálat nem. Ellenben a segédjegyzők javára a segédjegyzői szolgálaton kivül s jegyzői szolgálat is figyelembe jön. S mivel a korpótlék összegének megállapitásánál a törvény életbelépését megelőző szolgálat is számitásba jön, sok jegyző és segédjegyző már 1914. évi január hó 1-től kezdve illetményeinek igen számottevő emelkedésére számithat, amint az az indokoláshoz mellékelt részletes kimutatásokból látható.
A tv. nem zárja ki a jövőre sem azt, hogy egyes községek a jegyzők és segédjegyzők részére személyükre szóló működési pótlékot adhassanak. Jelenleg a község (községek) saját pénztáruk terhére a jegyzői és segédjegyzői állás illetményeit nyugdijba beszámitható összegekkel is emelhetik: azonban a jelenleg érvényben levő szabályok szerint a jegyző abban az esetben, ha fizetését a község legalább olyan összegre emeli, mint amennyit a törvényben biztositott fizetési minimum és a megfelelő szolgálati idő után járó korpótlék együttes összege kitesz, a még esedékessé nem vált korpótlékra való igényétől elesik. Igy a községek saját áldozatukkal sok esetben csak azt érhették volna el, hogy az államkincstár a korpótlékokat megtakaritja, anélkül, hogy a jegyző bármiféle előnyhöz jutna, mert reá nézve teljesen közömbös, hogy az emelkedést a községtől élvezi-e fizetésjavitás alakjában, vagy pedig az államkincstártól korpótlék czimén. E visszás helyzet megszüntetését czélozza a 7. § utolsó bekezdésének az a rendelkezése, hogy a községek által ezentul a jegyzőknek és segédjegyzőknek esetleg adott működési pótlékok az állami korpótlékra való igényt nem érintik.
Remélni lehet ugyan, hogy a segédjegyzői illetménynek jelentékeny emelése mellett ezentul kevesebb lesz a kellő minösitésü egyénnel be nem tölthető segédjegyzői állások száma, mindamellett kétségtelen, hogy ezentul is számolni kell az ilyen esetekkel. Erre a czélra szolgál a 8. §., amely az 1904:XI. tc. 3. §-ának utolsó bekezdését van hivatva helyettesiteni. Az utóbbi törvény kimondja, hogy rendszeresitett segédjegyzői állásra jegyzői minősitéssel nem biró egyén csak ideiglenesen és csakis azon időig alkalmazható, amig az állásra törvényszerü minősitéssel biró pályázó nem jelentkezik s hogy az ilyen ideiglenesen alkalmazott segédjegyző fizetésének kiegészitésére állami segély nem igényelhető. Ezzel szemben a 8. § megengedi, hogy a kiirt pályázat sikertelensége esetében ideiglenesen, megfelelő minősitésű pályázó jelentkezéséig, a jegyző a szükséges munkaerőt az állás javadalma terhére alkalmazhassa, amelyben természetesen az állam által kiegészitésül adott segély is bennfoglaltatik; egyszersmind kiköti azonban a §, hogy ilyen munkaerőként csak a községi közigazgatási tanfolyamra való feltételhez szükséges elméleti képesitéssel biró jegyzőgyakornokot lehet alkalmazni. Ez a rendelkezés egyrészt a jegyzői pályára készülő ifjak helyzetén akar könnyiteni, lehetővé tevén számukra azt, hogy az 1900:XX. tc. 1. §-a értelmében megkivánt egy évi gyakorlatot olyan helyzetben tölthessék el, amely módot nyujt az önfenntartásukról való gondoskodásra; másrészt a jegyzőképzés érdekét is szolgálni kivánja azzal, hogy a szóbanlevő ideiglenes alkalmazásra kizárólagos igényt biztosit azoknak az ifjaknak, akiknek a községi közigazgatási tanfolyamra való felvételhez szükséges minősitésük van. Viszont természetes, hogy az ily gyakornok segédjegyzőnek sem a hivatali jelleg, sem javadalom szempontjából nem tekinthető, s hogy az e minőségben töltött szolgálat a korpótlékok szempontjából sem jöhet számitásba. A § utolsó bekezdését a P. b,. vette fel az
országos jegyzői értekezlet kivánságának részbeni kielégitése czéljából.
Az 1904:XI. tc. 11. §-a szerint az államsegély a nyugdijigény kiszámitásánál csak abban az esetben vehető figyelembe, ha az erre vonatkozó vármegyei szabályrendelet megfelelően módosittatik, illetőleg a vármegye közönsége az ezáltal előálló magasabb nyugdijak megfelelő fedezéséről gondoskodik. Eszerint tehát a vármegye közönségének akaratára volt bizva, hogy az illetményeknek az a része, amely az 1904:XI. tc. rendelkezése értelmében nyujtott állami segélyt terheli, a nyugdijigény kiszámitásánál figyelembe vétetik-e vagy sem? A tv. ezzel szemben kimondja, hogy a nyugdij kiszabásánál valamennyi jegyzőre és segédjegyzőre nézve olyan összeget kell alapul venni, mint amely az 1. és a 7. § értelmében legkisebb alapilletmény és korpótlék czimén jár. A tv. ezzel azonos szabályt állapit meg az összes jegyzőkre, s tekintet nélkül arra, hogy részesülnek-e állami kiegészitésben és korpótlékban, vagy sem, a nyugdijuk alapjául veendő összeget egységesen szabja meg. Ezt a megoldást a méltányosság kivánja, mert minden közszolgálati alkalmazott joggal igényelheti azt, hogy nyugdijának kiszabásánál az állására nézve törvényben biztositott illetmények mind figyelembe jöjjenek. Viszont ennél nagyobb összegnek beszámitását, igy nevezetesen a községek által esetleg adandó működési pótlékoknak a nyugdijazásnál való tekintetbevételét nem lehet megengedni, mert a jegyzői nyugdijak nem a község, hanem a nyugdijintézmény pénztárát terhelik, s ennélfogva egyes községek, nyugdijba beszámitható működési pótlék megszavazásával anélkül, hogy magukra számottevő terhet vállalnának, az ezentul különben is nagyobb mértékben igénybe veendő nyugdijalapokat tulságosan megterhelhetnék. A szerzett igényeket azonban természetesen nem érinti a tv.
Ez a § teljesen megegyez az 1904:XI. tc. 12. §-ának tartalmával. A magánmunkálatokra nézve I. az 5. § indokolását.
E tv. - abból a szempontból indulva ki, hogy a helyes törvényszerkesztés érdekében a lehetőségig kerülni kell az azonos kérdést szabályozó régibb törvények egy-két rendelkezésének hatályban tartását, - a jegyzői illetményrendezésre vonatkozó összes kérdéseket felöleli, s igy az 1904:XI. törvénycikket egész terjedelmében hatályon kivül kell helyeznie.
