A tengerészet szempontjából igen számottevő közérdek fűződik ahhoz, hogy a tengerpart a tengerészeti érdekek gondozására hivatott hatóságok ellenőrzése és irányitása mellett a közhasználatnak maradjon fentartva s azon ne létesüljön olyan magánjogi uralom, amely a közhasználat érvényesülését állandóan megnehezíthetné vagy gátolhatná. E közérdekkel számol a fennálló jog, midőn a tengerpartot a köz, vagy nyilvános javak közé sorolja, amelyeknek használata az állam minden polgárának meg van engedve. Ez a rendezés könnyen áttekinthető jogi helyzetet teremt, lényegesen megkönnyiti a tengerészeti érdekek gondozására hivatott hatóságok részére a szóbanforgó érdekek védelmét. A tengerpart közvagyoni jellege mellett ugyanis e területeken nem a magánjogi szabályok uralkodnak, hanem a közjog tételei, ami lehetővé teszi, hogy a tengerészeti igazgatás ezeken a területeken sokkal szabadabban érvényesülhessen, mint érvényesülhetne akkor, ha ezek a területek egyéni czélokat szolgáló magántulajdon tárgyai lennének. A fennálló jog azonban annak folytán, hogy nem nyujtott közelebbi útmutatást arra nézve, mit kell a konkrét esetben tengerpart alatt érteni, a helyes gyakorlat kialakulásáig átmenetileg számos kétségre adott alapot. A tengerpartra vonatkozó specziális rendelkezéseknek gyakorlati értéke ugyanis azon fordul meg, mit kell tengerpartnak tekinteni. Ebben a kérdésben már a római jognak az volt az álláspontja, hogy a tengerpart a szárazföld felé a dagálykori legmagasabb vízállás vonaláig terjed („quousque maximus fluctus protendit”). Ugyanígy határozták meg a tengerpart fogalmát az egyetemes jellegű európai tengerjogok alapjául szolgáló franczia jogforrások és pedig különösen az 1861. évi „Ordonnance de la Marine”, amely utóbbi szerint: „Est reputé bord ou rivage de la mer tout ce qu’elle couvre et découvre pendant les nouvelles et pleines lunes, jusqu’ ou le plus grand flot de la marée se peut étendre”. Ez a meghatározás a szem előtt tartott érdekek szempontjából czélszerűen alkalmazást nyerhet ott, ahol az mint a franczia és vele rokon természetű partvidékeken - egy 4-6 és több méteres apály-dagály áramlat és megfelelő partalakulás (plage) mellett a tengerészeti érdekeket teljesen kielégítő átlag 6 m széles, könnyen kimutatható földsávot jelöl meg tengerpartul. De nem felel meg az emlitett meghatározás a szem előtt tartott czélnak ott, ahol, mint az osztrák partvidékeken és a magyar szent korona országainak tengermellékén az apály-dabály alig fél méternyi, a part pedig legnagyobbrészt sziklás és meredek, minthogy itt e szabály alkalmazása mellett tengerészeti czéloknak megfelelő tengerpart vagy egyáltalában, vagy legalább is megfelelő terjedelemben nem állana rendelkezésre. Ennek felismerése szükségkép óvatosságra intett a római jogi szabály alkalmazásánál és más megfelelőbb megoldás keresésére utalt. Míg az osztrák bíróságnak, így különösen az osztrák legfőbb bíróságnak gyakorlatában visszhangra talált a római jog fent ismertetett szabálya, addig az osztrák tengerészeti hatóság következetesen azon az állásponton volt, hogy az osztrák tengerpart specziális viszonyai mellett a római jog meghatározása nem lehet feltétlenül irányadó és hogy a tengerpart kiterjedését tüzetesen esetről-esetre csak a tengerészeti hatóság állapíthatja meg. A tényleges viszonyok azonossága folytán a magyar szent korona országainak tengermellékén is az osztrák tengerészeti hatóság gyakorlatában megnyilvánult felfogás jutott érvényre. Részint azért, mert a fennálló jog nem adott közelebbi útmutatást arra nézve, hogy mit kell tengerpart alatt érteni, de egyéb okokból is számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy a tengerparttá minősítendő terület egyik vagy másik részében magántulajdon tárgya lett. És nincs kizárva annak a lehetősége sem, hogy tengerparttá kell majd minősíteni a tengerpart alakulatának közbejött változása folytán oly területet, amelynek tengerparti minősége előzőleg szóba sem jöhetett. Ily esetekre tekintettel gondoskodni kell arról, hogy a magántulajdonban álló területeknek tengerparttá minősítése az érdekeltek megfelelő kártalanításával legyen kereszültvihető. Ezt a czélt szolgálja a törvényjavaslat 1. §-a, amikor erre a czélra kisajátítást enged. Minthogy pedig a tapasztalat tanusága szerint egyesek a tengerészeti érdekek és a közhasználat sérelmére különböző jogokat szereztek, vagy vélnek gyakorolhatni olyan területeken is, amelyeket a tengerészeti hatóság tengerpartul máris kijelölt, ennélfogva az ily területek jogviszonyainak rendezése czéljából gondoskodni kell arról is, hogy az ily területeken egyesek által jogosan vagy jogtalanul gyakorolt használatok megfelelő eljárás mellett kipuhatoltassanak és hogy azok - méltányos esetben megfelelő kártalanítás mellett - megszüntethetők legyenek olyankor, amikor gyakorlásuk a közérdeket sérti. E részben a 2. § tartalmaz megfelelő intézkedéseket.
A tengerparti területeket bizonyos tengerészeti czélokra már az 1881:XLI. tc. 1. §-a 3., 7. és 12. pontjainak kiterjesztő magyarázata alapján is lehetne kisajátítás alá vonni. Ámde míg egyrészről kétely merülhet fel az iránt, hogy az említett kisajátítási esetek nem inkább csak a belvizekkel kapcsolatos ily munkálatokra vonatkoznak-e, addig másrészről abban az esetben is, ha az 1. § idézett pontjait a tengerparti területekre vonatkoztatjuk is, kétségtelen, hogy azok az esetek, amelyekben az 1881:XLI. törvénycikk szerint tengerparti területeket kisajátítás alá lehetne vonni, nagyon hiányosan vannak ott felsorolva. E részben tehát a törvényt módosítani és kiegészíteni kell s az illetékes hatóságoknak alkalmat és módot kell nyujtani arra, hogy valahányszor a tengerészeti érdekek előmozdítása ezt megkivánja, tengerparti területeket kisajátítás alá vonhassanak. Minthogy azonban azok az esetek, amelyekben a kisajátítás a tengerészeti érdekek előmozdítása szempontjából kivánatos, legfeljebb exemplifikativ módon volnának felsorolhatók, czélszerűbb, ha a törvény minden felsorolás mellőzésével a kisajátítást az 1868:XXX. tc. értelmében a magyar szent korona országai közös törvényhozásának és kormányzatának hatáskörébe tartozó tengerészeti czélokra általában megengedi. A kisajáítás a kereskedelemügyi minister tárczájának terhére esik, mert a kereskedelemügyi minister a legfőbb tengerészeti hatóság.
A kisajátítás alá vont földterületért, ha tulajdonosa azt a tengerparttá minősítendő területből 10 éven belül foglalás útján szerezte, az 1. § 2. bekezdése értelmében nem jár kártalanítás. A tengerpart ugyanis, amint említve volt, közvagyon és mint ilyen foglalás útján való tulajdonszerzésnek tárgya nem lehet. Ehhez képest az, aki a kisajátítás alá vont földterületet foglalás útján szerezte, kártalanításra egyáltalában nem tarthatna számot. A foglalás tényének bizonyítása azonban hosszabb időn túl nehézségekbe ütköznék s hosszadalmas és költséges, gyakran sikertelen bizonyítási eljárást tenne szükségessé. Ezért czélszerűnek mutatkozott a 10 évi határidő felállítása. Az a tulajdonos tehát, aki a kisajátítás alá vont földterületet a tengerparttá minősítendő területből foglalás utján 10 évnél régebben szerezte, kártalanításban részesül, ellenben az, akinek a kérdéses terület 10 éven belül került foglalás útján birtokába, a kisajátítás alá vont földterületért kártalanítást nem kap, de a beruházások értékét számára ebben az esetben is meg kell téríteni, mert a beruházások az illető ingatlan használhatóságát rendszerint emelik s mert a méltányosság is emellett szol. Ha ily - utóbb említett - tulajdonos a beruházások értékének megtérítésével nem elégszik meg s teljes kártalanításra tart igényt, módot nyujt neki az 1. § utolsó mondata arra, hogy igényeit a rendes bírói úton érvényesíthesse.
A tengerpart, mint közvagyon felett elvileg mindenkit egyaránt megillető közhasználat áll fenn; ámde gyakran felmerül a szüksége annak, hogy a tengerparton végzendő munkálatok vagy az ott felállítandó létesítmények czéljából meghatározott időn át a tengerpart közhasználatának korlátozása, vagyis a tengerpart valamely részének kizárólagos vagy kiváltságos használata egyesek javára engedélyeztessék. A jövőben a tengerpartról a tengerészeti hatóság nyilvántartás végett törzskönyvet fog vezetni s ebbe a tengerpart közhasználatának engedélyezett korlátozásait is be fogja jegyezni.
Ámde köztekintetekből szükséges annak a megállapítása is, hogy már a jelen törvénynek hatályba léptéig tengerparttá minősített területeken minő szerzett jogok állanak fenn s gondoskodni kell arról is, hogy az ily tengerparti területeken engedély nélkül szerzett jogok, minthogy e jogok a tengerpart közhasználatát a közérdek sérelmével korlátozzák, megszüntethetők legyenek, méltánylást érdemlő esetekben a jogok megszüntetése kártalanítás ellenében történik. A szerzett jogok megállapítására s az engedély nélkül szerzett jogoknak megszüntetésére vonatkozó eljárás csupán átmeneti jellegű s szabályozása részletes rendelkezéseket kiván, ezért czélszerűbbnek mutatkozott e szabályozást nem törvénybe iktatni, hanem rendeletre utalni.
