Az állami alkalmazottakra vonatkozó új állami nyugdíjtörvény folyományaként gondoskodni óhajtottam a nem állami tanároknak, valamint a tanárok özvegyének és árváinak ellátását biztosító 1894. évi XXVII. tc. reviziójáról is. Ennek a - két évtizeddel ezelőtt készült - törvénynek több olyan rendelkezése, amely a törvény megalkotásakor elkerülhetetlenül szükséges volt, a jelen viszonyok közt, a fejlődés mai fokán már felesleges vagy indokolatlan terhes, igazságtalan. Az új törvényjavaslat készítésénél arra törekedtem, hogy mindaz a kedvezmény, amit az állami tanároknak, a tanárok özvegyeinek és árváinak az 1912. évi LXV. tc. biztosít, a nem állami tanárokra, s azok özvegyeire és árváira is kiterjesztessék.
Az 1. § első bekezdése azokat a tanintézeteket sorolja fel, amelyek kötelező tagjai ennek az országos nyugdíjintézetnek. Az 1894. évi XXVII. tc. 1. §-ában felsorolt tanintézeteken kívül idesoroltam még a bölcsészeti akadémiákat, a tanárképző intézeteket, valamint a nem állami felső nép- és polgári iskolákat és a nem állami gyógypedagógiai intézeteket is. A nem állami felső nép- és polgári iskolák, valamint a gyógypedagógiai tanintézetek tanítói eddig az országos tanítói nyugdíj- és gyámintézet kötelékébe tartoznak, most azonban, minthogy az állami felső nép- és polgári iskolák, valamint az állami gyógypedagógiai intézetek tanítói az 1912. évi LXV. tc. hatálya alá tartoznak, teljesítendő volt a nem állami felső nép- és polgári iskolai, valamint a nem állami gyógypedagógiai tanszemélyzetnek az az óhaja, hogy őket viszont ezen országos nyugdíjintézet kötelékébe tegyem át. Az 1894. évi XXVII. tc. 1. §-ában foglalt azt az eddigi korlátozást, mely szerint csak oly tanintézetek lehetnek ennek az országos nyugdíjintézetnek tagjai, amelyeknek állandó fennmaradása biztosítva van, a kötelező nyugdíjintézeti tagság kimondása folytán el kellett ejteni, egyrészt azért, mert lehetetlennek tartom, hogy nyilvános tanintézetben működő tanár (tanítói) és annak családja végellátás nélkül maradhasson, másrészt azért, mert a korlátozó rendelkezés főoka, hogy t. i. az egyes fenntartók esetleg nem képesek intézetüket fenntartani s ezen az országos nyugdíjintézettel szemben fennálló kötelezettségüknek eleget tenni, az utolsó évtizedben lényegesen megváltozott azáltal, hogy a tanintézetek legtöbbje az államkincstárból fenntartási, alkalmazottaik pedig fizetéskiegészítő államsegélyt élveznek. Épen ezért az 1. §-ban felsorolt tanintézetek - ellentétben az 1894. évi XXXVII. tc. rendelkezéseivel - kötelező tagjai ennek az országos nyugdíjintézetnek, tekintet nélkül arra, hogy az intézet az 1894. évi XXVII. tc. életbelépése előtt vagy azután keletkezett.
Az 1. § második bekezdése azokat a tanintézeteket sorolja fel, amelyek nem tartoznak ezen országos nyugdíjintézet kötelékébe. Ezek a tanintézetek: 1. az államiak, melyeknek alkalmazottairól az 1912. évi LXV. tc. alapján történik gondoskodás, 2. a közalapokból fenntartott tanintézetek. Ezeknek alkalmazottai szintén az 1912. évi LXV. tc. szerint részesülnek nyugdíjban, 3. azok a tanintézetek, amelyeken csak szerzetesrendi alkalmazott van. Az 1894. évi XXVII. tc. 1. §-ának nem egészen világos szövegezése folytán az 1894. évi XXVII. tc. alapján létesített országos nyugdíjintézet kötelékébe tartoznak ezidőszerint szerzetesrendi tanárok is, és pedig az olyan tanintézeteknél alkalmazottak, amelyeknek fenntartásáról nem maga a szerzetesrend gondoskodott. Minthogy azonban nézetem szerint a szerzetesrend kötelékébe való tartozás a szerzetesrendi fogadalom következtében szükségtelenné teszi ezen alkalmazottak nyugdíjjogosultságának biztosítását, úgy vélem, hogy a szerzetesrendi alkalmazottak, a már szerzett joguknak a 89-ik §-ban biztosított épségben tartásával, a jövőben kihagyhatók. Ez annál is inkább indokolt, mert a kötelező nyugdíjintézeti tagság nem áll se a közoktatás, se a szerztesrend érdekében, anélkül pedig - amint azt már eddig is tapasztaltam - az egyes tanintézetek alkalmazottainak áthelyezési lehetősége válnék kétségessé, vagy már szerzett jogaik elvesztésével az alkalmazottak szenvednének sérelmet, 4. azok a tanintézetek, amelyeknek a fenntartóit a vallás- és közoktatásügyi miniszter feljogosítja arra, hogy az alkalmazottaikról saját külön nyugdíjintézetük útján gondoskodjanak. Ezekről részletesen a 3-ik §-ban lesz szó.
A 2-ik § azokat a tanintézeteket sorolja fel, amelyeknek fenntartói önként határozhatnak afölött, hogy tagjai óhajtanak-e lenni ennek a nyugdíjintézetre, vagy sem? A protestáns egyház már évekkel ezelőtt emlékirattal fordultak hivatali elődeimhez, hogy ennek az országos nyugdíjintézetnek kötelékébe a theológiai akadémiákat is vegyék fel. Azt hogy ezek a tanintézetek tagjai lesznek-e ennek a nyugdíjintézetnek vagy sem, a fenntartók szabad elhatározására kellett bíznom, mert különösen a kath. theológiai tanárok között nagyon sok felszentelt lelkész van, kiknek nyugdíjáról esetleg másként történik gondoskodás. Ezeknek a tanintézeteknek fenntartói önként határozhatnak ugyan, hogy a nyugdíjintézetnek tagjai kívánnak-e lenni, de a nyugdíjintézet fontos anyagi érdekében szükséges volt kimondani, hogy a tagság elfogadására nézve már nyilatkozott, s ennek alapján már e nyugdíjintézet kötelékébe tartozó tanintézetek, állandó tagjai maradnak ennek az országos nyugdíjintézetnek. Azt, hogy az ilyen tanintézetek nyugdíjintézeti tagsága mindig szeptemberben kezdődjék, részint a tanári alkalmazás megszokott kezdőidőpontja, részint a tanulójáradék beszedhetése miatt ítélem szükségesnek.
Ebben a szakaszban jelölöm meg azokat a feltételeket, melyek szükségesek ahhoz, hogy egyes iskolafenntartók jövőben maguk gondoskodhassanak alkalmazottaik végellátásáról. Ezt a jogot természetesen ahhoz a feltételhez kötöttem, hogy alkalmazottaiknak legalább annyi kedvezményt, legfeljebb annyi megterheléssel adjanak, mint amennyit ez a törvény ad - az itt megjelölt megterheléssel - ezen országos nyugdíjintézet tagjainak. Ezeknél az - eddig e tekintetben jórészt független - intézeteknél is nagyobb befolyást óhajtok biztosítani a közoktatásügyi kormánynak azáltal, hogy a tanügy érdekében esetleg szükségessé váló kényszernyugdíjazások elrendelése körül szakközegeimnek mind a kezdeményező lépést, mind a felülvizsgálat lehetővé tételével a kellő ellenőrzést biztosítottam. Az állandó ellenőrzés érdekében tartom szükségesnek azt is, hogy a felmentett fenntartók a nyugdíjasaikra vonatkozó adatokat évente bemutassák.
Ebben a szakaszban soroltam fel azokat az alkalmazottakat, akik ennek az országos nyugdíjintézetnek terhére végellátást kaphatnak. Azt, hogy a jelen törvény alapján mely tárgyak tanításával foglalkozó alkalmazottak szerezhetnek nyugdijjogosultságot, nem tartottam szükségesnek tanintézetek szerint csoportosítva, külön-külön feltüntetni, egyrészt azért, mert a tanintézetek tanterve folytonosan változhatik, másrészt azért, mert e tekintetben is az állami tanintézetek rendjéhez óhajtok igazodni. Ez utóbbiakra való tekintettel például a gimnáziumi ének- és zenetanítói állások - mint hogy az ének és zene csak rendkívüli tárgy - ezen országos nyugdíjintézet terhére csak akkor köthetők egybe nyugdíjjogosultsággal, ha ezek az állami gimnáziumoknál is nyugdíjra jogosult állások lesznek.
Az 5-ik §, - utolsó pontjának kivételével, melyben ép úgy, mint a kényszernyugdíjazás esetében, részben az iskolafenntartó által kijelölt tagokból álló vegyes bizottságra bíztam az ügy megvizsgálását, - megegyezik az 1912. évi LXV. tc. 6-ik §-ával. A fentemlített vegyes bizottság megalakításáról a törvény 38-ik §-a rendelkezik.
Az 1912. évi LXV. tc., - amikor méltányos körülmények forognak fenn - nagyon sok esetben (a 7., 42., 45., 55., 60., 62. és 76-ik §-okban) eltérést enged a szigorú rendelkezéstől; az ilyen esetekben teendő érdemleges intézkedésekhez azonban a pénzügyminiszter előzetes hozzájárulása a feltétel. Az ezen országos nyugdíjintézet kötelékébe tartozó alkalmazottakra nézve ez a kikötés módosul, mert az országos tanári nyugdíjbizottság üléseire, mely ezen törvény helyes értelmezésének ellenőrzésre van hivatva, a pénzügyminiszter képviselője is hivatalos, miért is csak abban az esetben tartom az ügyet a pénzügyminisztériumba terelendőnek, ha a nevezett miniszter képviselője a kedvező előterjesztést magáévá nem tenné. Önként következik ebből az ily kérdések csak oly üléseken tárgyalhatók, amelyeken a pénzügyminiszter képviselője jelen van. Egyebekben ez a § megegyezik az állami nyugdíjtörvény 7-ik §-ával.
A beszámítható szolgálati idő meghatározásánál le kellett szögeznem azt az elvet, hogy nyugdíjjogosultsággal csak az az alkalmazás köthető egybe, amelynél az alkalmazásra jogosított tényező nevezte ki, illetve választotta meg az alkalmazottat. Értetődik, hogy az ily választást, vagy kinevezést visszaható erővel felruházni nem lehet. Szükséges volt ennek határozott megjelölése, nehogy - a multhoz hasonlóan - vélt sérelmek támadjanak a meg nem felelő szolgálatok figyelmen kívül hagyása következtében. Az állami tisztviselőknél használt „a szolgálat köteléke alól való felmentés” helyett a nyugdíjazás kezdőpontját kellett tennem, mert addig senki sem menthető fel, míg a nyugdíjazására vonatkozó kérés ügyében a döntésre hivatott vallás- és közoktatásügyi miniszter nem határozott.
Ez a § jelöli meg az egyes alkalmazottak beszámítható szolgálati idejének különböző kezdőpontjait.
A d) pont alatt említett tanintézetek csak a fenntartó önkéntes jelentkezését követő szeptember hó elsejétől lesznek ennek az országos nyugdíjintézetének tagjai s így az ott alkalmazottak beszámítható szolgálatának kezdőidőpontja eszerint alakul. A és pontok alatt általánosságban meghatározott időpontok módosulhatnak - átmenetileg - ha t. i. a fenntartó, jelen törvény életbelépésétől számított egy éven belül, azt kéri, hogy alkalmazottainak előző szolgálatát figyelembe vegyem. Ebben az esetben hó elsejétől lesznek ennek az országos nyugdíjintézetnek tagjai s az így az ott alkalmazottak beszámítható hó elsejétől lesznek ennek az országos nyugdíjintézetnek tagjai s így az ott alaklamazottak beszámítható szolgálatának kezdőidőpontja eszerint alakul. A b) és d) pontok alatt általánosságban meghatározott időpontok módosúlhatnak - átmenetileg - ha t. i. a fenntartó, a jelen törvény életbelépésétől számított egy éven belül, azt kéri, hogy alkalmazottaink előző szolgálatát figyelembe vegyem. Ebben az esetben a kezdőidőpont a 90-ik § határozmányai szerint módosul.
Ebben a §-ban az 1912. évi LXV. tc. hasonló szakaszával azonos rendelkezések vannak. Szükséges volt e szakaszt már csak azért is felvenni, mert se a jogi, se a theológiai akadémiák szervezete nem kívánja meg a tanári képesítést, sőt a felekezeti jogakadémíákon elegendő a jogtudományi, illetve az államtudományi doktorság is.
Minthogy csak a végleges minőségben alkalmazottak tartoznak ennek az országos nyugdíjintézetnek a kötelékébe, gondoskodnom kellett arról, hogy az idetartozó tanintézetnek alkalmazottai ezen országos nyugdíjintézet szempontjából bizonyos időn belül véglegeseknek tekintessenek. Ki kellett mondanom ezt egyrészt az illető alkalmazottak és azok családja érdekében, másrészt azért, mert a hátralékos követelések halmozása nem kívánatos. A § többi része az 1912. évi LXV. tc. 13-ik §-ában foglaltakkal megegyező rendelkezéseket tartalmaz.
Ez a § az állami nyugdíjtörvény 15-ik §-ával kapcsolatos. A rendelkezési állapotban töltött időre vonatkozó intézkedést, az itteni különleges viszonyokra való tekintettel, ki kellett hagynom, míg az egy éven túl terjedő szabadságot, a vallás- és közoktatásügyi miniszter előzetes beleegyezésétől feltételezetten, megengedőnek találtam. Önként értetődik, hogy ez a beleegyezés csak a jövőben adandó szabadságokra nézve előfeltétel. A szolgálat abbahagyását illetőleg úgy a fenntartók, mint az alkalmazottak érdekében tett kivételes rendelkezés az eddigi állapottal szemben nagy haladást jelent, mert eddig a szolgálat abbahagyásának következménye - a megszakítás okára való tekintet nélkül - mindenkor a nyugdíjjogosultság elvesztése volt. Kedvezményként ide iktattam azt az esetet is, amikor az alkalmazott ennek a törvénynek 2-ik §-a alá tartozó. de a fenntartó önkéntes jelentkezésének elmaradása folytán nyugdíjjogosúltsággal egybe nem kötött álláson tölt öt éven alul lévő szolgálatot. Figyelemmel kellett arra is lennem, hogy egyes intézetek (magániskolák) esetleg nem boldogulnak s a szolgálatnak az iskola megszünése miatt kényszerült megszakítást igazoltnak kell tekintenem. Ezen alkalmazottak további sorsáról a 31-ik, özvegyekről a 49-ik és árváikról az 57-ik §-ban történik rendelkezés.
Ez a § a tanítói és a tanári nyugdíjintézetek kötelékében, valamint az ezen országos nyugdíjintézet kötelékébe való tartozás kötelezettsége alól a 3-ik § alapján, felmentett fenntartók tanintézeteinél teljesített szolgálatok kölcsönös beszámítását tárgyalja az országos tanítói nyugdíj- és gyámintézettel szemben eddig is érvényben volt viszonosságnak megfelelő módon. A jelenlegi állapottól eltérő azonban az utolsó bekezdés.
Ez a § az állami és az egyéb közszolgálatok, valamint az ezen országos nyugdíjintézet kötelékében teljesített szolgálatok közötti viszonosságot tárgyalja. A rendezett tanácsú városoknál töltött szolgálatokról a 102-ik § intézkedik. Ez a viszonosság - az előző §-ban tárgyalt teljes viszonosságtól eltérőleg - csak a tényleges szolgálatból való átlépés esetére biztosítja a szolgálati idő beszámítását. A nyugdíjas állapotból való átlépés esetére az utolsó bekezdés tartalmaz megfelelő rendelkezést.
A 17-ik § a szolgálati idő miként számításának eseteit tárgyalja. A törvényhatósági szolgálatokra nézve az 1912. évi LXV. tc. 16-ik, míg az állami szolgálattal viszonosságban lévő többi szolgálat mikénti számítása tárgyában az idézett tc. 19-ik §-ában vannak megfelelő rendelkezések.
Az egy éven alul levő szolgálat miként számítása iránt az 1912. évi LXV. tc. 20-ik §-a rendelkezik.
A hadi év számítására vonatkozó ez az intézkedés az 1912. évi LXV. tc. 21-ik §-ának rendelkezéseivel azonos.
Ez a szakasz az 1912. évi LXV. tc. 22-ik §-ának rendelkezésein alapul.
A beszámítható javadalmazást az állami alkalmazottakra nézve az állami nyugdíjtörvény 23-ik §-a tárgyalja. Az ezen országos nyugdíjintézet kötelékébe tartozó alkalmazottakkal szemben azonban - e részben - eltérően kellett rendelkeznem. Amíg ugyanis a fizetéskiegészítő államsegélyt élvező alkalmazottak javadalmának - a szolgálati időhöz igazodó - fokozatos emelkedését az állami segélyezés ténye és formája szabályozza, addig az államsegélyt nem élvező alkalmazottak beszámítható meghatározásánál általánosságban csak a maximumot tudtam volna megállapítani s habár ezzel elérhettem volna, hogy a beszámítható javadalom sohase haladta volna meg a hasonló állami tanintézeteknél működő s hasonló szolgálati idővel bíró állami alkalmazottak beszámítható javadalmát, a maximumon alul azonban nagy és a nyugdíjintézet bevételei szempontjából lényeges eltérések lehettek volna. Ezt a kérdést tehát akként oldottam meg, hogy különbséget tettem a fizetéskiegészítő államsegélyt élvező s az azt nem élvező alkalmazottak beszámítható javadalma között.
1. Kimondottam, hogy az államsegélyt élvező alkalmazottak beszámítható javadalma az államsegéllyel és kiegészített fizetés, amelyhez hozzáadandó - a hasonló állami tanintézetnél működő alkalmazottak által élvezett mértékig - a fizetés természetével bíró egyéb illetmény (korpótlék, személyi pótlék), valamint az állandó igazgatói díj is. Ezeknél az alkalmazottaknál a nem állandó igazgatók igazgatói díjának beszámítását - bizonyos feltételek teljesedése esetére - szintén biztosítottam. Azt a körülményt ugyanis, hogy az egyes hitfelekezetnek az igazgatói megbízásra vonatkozó intézkedése zsinati törvényen alapul, mérlegelnem kell s az alkalmazottakat ezen - önhibájukon kívül való - időhöz kötött megválasztás miatt nem akartam megfosztani fárasztó igazgatói munkájuk elismerésétől. Viszont legalább hat évet meghaladó igazgatói működést kellett kikötnöm, nehogy az igazgatói díj beszámítását minden kikötés nélkül lehetővé téve, a tanügy érdeke helyett az idős, a nyugdíjazáshoz közel álló alkalmazottak magasabb nyugdíjigényét szolgáljam. Azt, hogy ez az igazgató díj szintén csak a hasonló állami tanintézetek igazgatói által élvezett - beszámítható - jutalom mértékéig vehető figyelembe, indokolnom nem szükséges.
2. Az olyan tanintézetek fenntartóit, amely intézeteknél fizetéskiegészítő államsegélyt nem élvező alkalmazott van szolgálatban, az egész szolgálati idő tartamára kiterjedő javadalmi táblázat kiegészítésére és bemutatására köteleztem. E táblázatok elbírálása nagy gondosságot kíván, mert mindenkor azt kell szem előtt tartani, hogy egyrészt a nem állami alkalmazott beszámítható javadalma sohasem haladja meg a hasonló fokú állami tanintézet hasonló szolgálati idővel bíró alkalmazottjának figyelembevehető javadalmát, másrészt a kezdő javadalom tekintetében is lehetőleg az állami javadalom vétessék irányadóul. Ezért akként intézkedtem, hogy e táblázatok jóváhagyásra a vallás- és közoktatásügyi miniszternek bemutatandók, aki azokat csak abban az esetben - illetve csak abban a mértékben - hagyja jóvá, ha - illetve amily mértékben - a javadalom időszerű, arányos beosztása mind az alkalmazottaknak, mind az országos nyugdíjintézetnek érdekeit kielégíti.
Ebbe a §-ba vettem át az 1894. évi XXVII. tc. 7-ik §-ának azon - jövőben is fenntartandó - rendelkezéseit, amelyek a több tanintézetnél működő, a más állást is betöltő és a más tanintézettől átlépő alkalmazottak nyugdíjjogosultságára vonatkoznak. A § utolsó bekezdése az állami nyugdíjtörvény 23-ik §-ának utolsóelőtti bekezdésében foglaltakkal azonos határozmányt tartalmaz.
Ebben a §-ban az 1912. évi LXV. tc. 24. §-ában foglaltakkal azonos rendelkezések vannak.
Az ellátások kikerekítésére vonatkozó rendelkezés az 1912. évi LXV. tc. 25. §-ának rendelkezéseivel azonos.
Az ellátási igény beálltára vonatkozó intézkedés az 1912. évi LXV. tc. 26. §-ának rendelkezéseivel azonos.
Ez a § az ellátások folyósításának kezdőpontját szabályozza az állami nyugdíjtörvény 27. §-ában foglalt rendelkezésekhez hasonló módon.
Az állandó ellátások kifizetésének módozatait az állami alkalmazottakra nézve a minisztérium rendeleti úton állapítja meg, ellenben a nem állami alkalmazottakra nézve e módozatokat - ez utóbbiak viszonyaihoz alkalmazva - a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a pénzügyminiszterrel egyetértőleg, határozza meg.
Ez a § az állami nyugdíjtörvény 32. §-ához hasonlóan a nyugalombahelyezés részleteit tárgyalja. Minthogy ez a törvény csak a tanüggyel foglalkozók nyugdíjügyében intézkedik, állandósítani lehetett azt az eddig teljesen bevált s a közoktatásügy érdekeit is szolgáló gyakorlatot, hogy a nyugdíjazás lehetőleg a tanév végével történjék és pedig akként, hogy az új tanév már az új alkalmazottal legyen megkezdhető. A nyugdíjazásig, illetve a miniszteri rendeletben megjelölt időpontig az alkalmazott tényleges szolgálatban levőnek tekinthető. A nyugalombahelyezés - feltéve, hogy az alkalmazott sem az előírt életkort, sem a köteles szolgálati időt be nem töltötte - csak akkor rendelhető el, ha a szolgálatképtelenség tisztiorvosi bizonyítvánnyal igazoltatik. Abban az esetben azonban, ha a szolgálatképtelenségre nézve bármely tekintetben kétség támad, az országos tanári nyugdíjbizottság meghallgatásával az alkalmazottnak orvosi felülvizsgálatáról gondoskodom. Ezt a felülvizsgálatot leghelyesebben akként vélem megoldhatónak, hogy a nyugdíjbizottságot az ily alkalmakra orvosszakértővel egészítem ki s az alkalmazottnak felülvizsgálatra való berendelése iránt a szóbanforgó bizottság véleménye alapján intézkedem.
A nyugalombahelyezés ideiglenessége és véglegessége tekintetében az 1912. évi LXV. tc.-től lényegesen eltérő rendelkezéseket kellett felvennem. A legtöbb iskolafenntartónak ugyanis nem áll módjában az állás betöltése után bármikor gondoskodni az időközben munkaképessé váló alkalmazott elhelyezéséről, ezért az ezen országos nyugdíjintézet kötelékébe tartozókra nézve az ideiglenes nyugdíjazás rendszerint csak egy évre terjedhet, viszont a végleges nyugdíjazásnál szigorúbb elbírálásra van szükség, mert a visszarendelés (reaktiválás) lehetősége a legtöbb esetben ki lévén zárva, el kellett ejtenem azt az állami alkalmazottakra nézve törvénybe iktatott s megbecsülhetetlen feltételt, hogy hatvanadik életévének, illetve a beszámítható javadalmazással egyenlő összegű nyugdíjra igényt adó szolgálati idejének betöltése előtt véglegesen senki sem nyugdíjazható. (L. 1912. évi LXV. tc. 33. §). Éppen ezért a hatvanadik életév, illetve a teljes nyugdíjra igényt adó szolgálati idő betöltése előtt kért nyugdíjazásoknál a felülvizsgálat lehetőségére és annak alaposságára különös súlyt kell helyeznem.
Attól a fenntemlített általános rendelkezéstől, hogy az ideiglenes nyugdíjazás csak egy évre terjedhet, bizonyos esetekben eltérésnek lehet helye. Vannak egyes fenntartók (például az erdélyi róm. kath. státus), akiknek esetleg módjukban áll az ideiglenesen nyugalomba helyezett alkalmazottat évek elteltével is alkalmazni s ezért megadtam a törvényes lehetőségét annak, hogy a fenntartónak valamely alkalmazott érdekében a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez juttatott kérésre az ideiglenes nyugdíjazás egy éven túl is, de legfeljebb öt évig, meghosszabbítható legyen. Az állás ily esetben rendes alkalmazottal és véglegesen is betölthető s a fenntartó az ideiglenesen nyugalomba helyezett alkalmazottat szolgálatképességének helyreállta után az előzőhöz hasonló fokú bármely iskolájánál alkalmazhatja.
A hivatalból való nyugdíjazásra vonatkozólag fenn kell tartanom azt az eljárási módot, amelyet már az 1894. évi XXVII. tc. 12. §-a biztosított a fenntartó és a közoktatásügyi kormány részére. A §-nak egyéb rendelkezései az állami nyugdíjtörvény 32. §-ának rendelkezéseivel azonosak.
Ez a § - az 1912. évi LXV. tc. 35. §-ában foglaltakhoz hasonlóan - a szabályszerű elbánás eseteivel foglalkozik. E § biztosít ellátást az olyan alkalmazottaknak is, aki a jelen törvény 14. §-ának h) pontjában felsorolt ok miatt állását elvesztette s három éven belül nyugdíjjogosultsággal egybekötött álláshoz jutni nem tudott.
Ez a § - az 1912. évi LXV. tc. 36. §-ának rendelkezéseihez hasonlóan - az ellátási igény fenntartásának eseteit tárgyalja. A vallás- és közoktatásügyi miniszternek a fenntartásra vonatkozó határozatát a jelen törvény 6. §-ának megfelelő bizottsági tárgyalás előzi meg.
Ez a § a nyugdíjnak a szolgálati évek arányában való emelkedését, valamint a nyugdíjösszeg minimumát és maximumát az állami nyugdíjtörvény 37. §-ához hasonlóan tárgyalja.
Az állami alkalmazott részére esetleg engedélyezhető kedvezményes nyugdíjat az 1912. évi LXV. tc. 42. §-a tárgyalja. Ettől annyiban van eltérés, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter határozatát a jelen törvény 6. §-ában megjelölt bizottsági tárgyalás előzi meg.
A nyugdíjmegváltás feltételeit az állami alkalmazottakra nézve az 1912. évi LXV. tc. 43. §-a tárgyalja.
Az ellátás beszüntetésének esetei annyiban térnek el az 1912. évi LXV. tc. 42. §-ában foglaltaktól, hogy a 6., 7. és 8. pontok alatt említett esetekben a jelen törvény 5. §-ában megszabott eljáráshoz hasonlóan egy, részben a fenntartó által kijelölt tagokból álló vegyes bizottság vizsgálja meg az ügyet s a vallás- és közoktatásügyi miniszter döntése e vizsgálat eredményétől függ. Az ilyen vegyes bizottság megalakításáról - a kényszernyugdíjazásokra nézve - már az 1894. évi XXVII. tc. rendelkezik. Összeállítását illetőleg annyiban tértem el az idézett tc. 12. §-ában foglalt intézkedéstől, hogy csak a községi és felekezeti intézetek alkalmazottainak ügyeiben bíztam a bizottság kiegészítését az iskola felettes hatóságára, ellenben a társulatok (egyesületek) és a magánosok által fenntartott intézetek alkalmazottainak ügyeiben eljáró vegyes bizottságot kizárólag a vallás- és közoktatásügyi miniszter alakítja meg, mégis akként, hogy a tanintézet fenntartója, illetve a fenntartó képviselője kinevezendő ebbe a bizottságba.
Ez a rendelkezés azonos az 1912. évi LXV. tc. 45. §-ában foglaltakkal, kivévén az engedélyezés körüli eljárást, mely itt is a 6. §-ában meghatározott módon történik.
Miután az egyes tanintézeteknél időnként megüresedő állások csekély száma akadálya annak, hogy a már korábban is munkaképtelenné vált alkalmazott végleges nyugdíjazása (a nyugdíjazás véglegessége) az alkalmazott hatvanadik életévének, illetve a teljes nyugdíjra igényt adó szolgálati idejének betöltéséig elhalasztassék, szükséges, hogy az alkalmazottnak - ha szolgálatképességét helyreállítottnak véli - a végleges nyugdíjazás daczára is, bármikor módja legyen újból állás után néznie. Hogy pedig az esetleg kisebb kezdőfizetés őt az újabb szolgálattól vissza ne riassza, az 1912. évi LXV. tc. 46. §-ának rendelkezéséhez hasonlóan - az ilyen, újból álláshoz jutott alkalmazott részére a régi nyugdíj és az új fizetés között levő különbözetet nyugdíj czímén biztosítottam.
Az előző szakasszal kapcsolatban - az 1912. évi LXV. t.-cz 47. §-ához hasonlóan, - arra az esetre is ki kellett terjeszkedni, hogyha az újabb alkalmazásban kapott fizetés oly csekély, hogy a szolgálati idő növekedésének daczára is, a nyugdíj sokkal kisebb lenne, mint az első ízben kapott nyugdíj volt: akkor az újból nyugalombahelyezés esetén, az előző - magasabb - nyugdíj adandó ki.
Ez a § abban tér el az állami nyugdíjtörvény 48. §-ának rendelkezésétől, hogy az ideiglenes alkalmazottakra nézve nem kellett rendelkeznem.
A női alkalmazottak jogairól és kötelességeiről az 1912. évi LXV. tc. 50-ik §-a hasonlóan rendelkezik.
Az ellátásról szóló fejezet utolsó rendelkezéseként az okmányok bemutatása tárgyában kellett intézkednem. A nem állami alkalmazottakkal szemben ugyanis nehezebb a kényszerítő eszközök alkalmazása, azért kimondtam, hogy ha az alkalmazott okmányait három havi záros határidőn belül se mutatja be, ellátását a hivatalos törzskönyvi adatok alapján állapítottam meg. Ilyenkor a helyesbítés - utólagos kérelmére - a 94-ik §-ban foglaltak szerint történik.
Ez a § abban különbözik az állami nyugdíjtörvény 52-ik §-ától, hogy a jelen törvény alá tartozóknak a c) pont alatt említett fegyelmi ügyben a 38-ik §-ban megjelölt módon alakítandó vegyes bizottság javaslatára a vallás- és közoktatásügyi miniszter határoz.
Az özvegyi nyugdíj összege az államival (53-ik §) teljesen egyenlő.
Ebben a §-ban van az a rendelkezés, hogy szabályszerű nyugdíj illeti meg azt az özvegyet, akinek férje a 14-ik § h) pontjában megjelölt ok miatt állását elvesztette és három éven belül bekövetkezett haláláig újabb - nyugdíjra igényt adó - álláshoz jutni nem tudott.
Ebben a §-ban a kedvezményes özvegyi nyugdíjakra vonatkozó rendelkezések foglaltaknak. Az erre vonatkozó intézkedések annyiban térnek el az állami nyugdíjtörvény 55-ik §-ától, hogy a kedvezményes özvegyi nyugdíjak az ezen országos nyugdíjintézet kötelékébe tartozó nem állami alkalmazottak özvegyeinek a jelen törvény 6-ik §-ában meghatározott módon adhatók meg.
Ez a § az özvegyi nyugdíj megváltását az állami nyugdíjtörvény 57-ik §-ával azonos módon tárgyalja.
Ebben a §-ban az állami nyugdíjtörvény 58-ik §-ában foglaltakkal megegyező rendelkezések vannak.
Az özvegyi nyugdíj beszüntetésének eseteit az állami nyugdíjtörvény 59-ik §-ával azonos módon tárgyalja. Az 5. és 6. pont alatti esetekben a 38-ik §-ban foglaltaknak megfelelő vegyes bizottsági eljárás előzi meg a vallás- és közoktatásügyi miniszter határozatát.
Ez a § annyiban különbözik az 1912. évi LXV. tc. 50-ik §-ától, hogy a kedvezményes nyugdíj engedélyezése az idetartozó alkalmazottak özvegyeire nézve alkalmazottak özvegyeire nézve a 6-ik §-ban megjelölt módon történik.
Az 1912. évi LXV. tc. 62-ik §-ától annyiban tér el, hogy itt az ideiglenes alkalmazottak hátrahagyottairól nem kellett gondoskodni.
A nevelési járulék időtartamát az állami alkalmazottak árváira nézve az 1912. évi LXV. tc. 68-ik §-a azonos módon határozza meg.
A nevelési járulék megszünésére vonatkozó rendelkezéseket az 1912. évi LXV. tc. 70-ik §-a azonos módon tárgyalja.
Az özvegyi és árvaellátás - az állami nyugdíjtörvény 73-ik §-ában foglalt rendelkezéshez hasonlóan - itt se lehet nagyobb a néhai alkalmazott által húzott fizetésnél, illetve nyugdíjnál.
Ez a § biztosítja a néhai alkalmazott halálát követő három hónapra a teljes fizetést, illetve az ellátás és a volt fizetés között levő különbözetet.
Ez a § az özvegyi és árvaellátás folyósításának idejét az állami nyugdíjtörvény 75-ik szakaszával azonos módon tárgyalja.
Ez a § annyiban különbözik az 1912. évi LXV. tc. 76-ik §-ának rendelkezésétől, hogy az életjáradék engedélyezésére nézve a vallás- és közoktatásügyi miniszter a 6-ik §-ban megjelölt bizottság javaslata alapján határoz.
A temetési járulékot az állami nyugdíjtörvény 78-ik §-ában megszabott összegben állapítottam meg.
Ez a § sorolja fel azokat a járulékokat, amelyek ennek az országos nyugdíjintézetnek a bevételei lesznek. Az 1894. évben követett eljáráshoz hasonlóan, jövőben is a fenntartók, a tanulók és az alkalmazottak között osztom meg a terheket, amely terhek lehető csökkentésére az államkincstár segítségét jövőben az eddiginél fokozottabb mértékben kell igénybe vennem. A mellékletül csatolt mathematikai mérleg tanusága szerint ugyanis - noha szükségesnek mutatkozott, hogy úgy a fenntartókat, mint a tanulókat az eddigi évi hozzájárulás kétszeresével, az államkincstárt pedig az eddigi évi hozzájárulás ötszörösével terheljem meg, - az utóbbi évek fizetésrendezéséből folyó magas nyugdíjigények és az ezen törvény szerint járó nagyon sok kedvezmény következtében még igy is évi egy millió korona hiány mutatkozhatik. Miután azonban sem a fenntartók, sem a tanulók terheit jobban fokozni, - míg annak elkerülhetetlenül szükséges voltáról meg nem győződtem, - nem akartam, a 83-ik §-ban kötelességévé tettem a vallás- és közoktatásügyi miniszternek, hogy az esetleges hiány pótlásának módozatairól tapasztalatai alapján kellő időben gondoskodjék. Legjelentékenyebben emelkedett az államkincstárnak és a tanulóknak hozzájárulása, a fenntartók terhe azonban főként azért, mert az elmaradó háromszázalékos járulék pótlásáról kellett gondoskodni. Az építési és beruházási államsegély után járó ez a háromszázalékos járulék ugyanis nagyon egyenlőtlenül sujtotta a fenntartókat és ép az építkezni nem tudó szegény iskolafenntartót terhelte,, miért is - az állandó fizetési zavarok elkerülése végett - erről a jövedelmi forrásról a jövőre nézve le kellett mondani. Az alkalmazottak terhét már csak azért sem fokozhattam, hogy e tekintetben az állami alkalmazottakkal szemben hátrányban ne legyenek. A jelen törvény 78-ik és 79-ik §-aiban részletesen megjelölt átmeneti bevételek a mathematikai mérleg alakulása a nem nagy befolyással vannak.
A fenntartó hozzájárulását kétféle kulcs szerint határoztam meg, az olyan alkalmazottak után, akiknek nyugdíjterhét a tanulójárulék lényegesen csökkenti, hét százalékot, az olyan intézetek alkalmazottai után pedig, a melyekben tanulójárulék nincs (gyógypedagógiai intézetek), évi tíz százalékot kellett kiróni. A nyugdíjintézet érdekében szükségesnek ítéltem annak a kimondását, hogy a rendszeresített állások fenntartói járulékaira nincs befolyással az, hogy az illető álláson alkalmazott rendesnek, kisegítőnek vagy óraadónak neveztetik, viszont a rendszeresítés elkerülésének s ezzel a nyugdíjintézet ily irányú esetleges megkárosításának azzal vettem elejét, hogy általános elvként kimondtam, hogy minden intézetnél legalább annyi állás tekinthető rendszeresítettnek, ahány osztály az illető tanintézetben van. Ennek kimondását szociális szempontból is szükségesnek tartottam, nehogy valamely magánintézet a járulékok fizetésének elkerülhetése végett - a kötelező tagság elvén is rést ütvén - a szükséges állások rendszeresítését mellőzze és csak óraadókat alkalmazzon. Azt, hogy a jelen törvény 21-ik §-a alapján figyelembe vehető nem állandó igazgatói díjak után is lerovandók a járulékok - tekintet nélkül arra, hogy az igazgatói díj a végellátáskor számbavétetik-e, vagy sem - az esetleg évtizedekre visszamenő számítások elkerülése végett s e járuléknak amugy is csekély összegére való tekintettel kimondandónak találom.
Az ezen országos nyugdíjintézet kötelékébe tartozó alkalmazottak terhei azonosak az állami alkalmazottak terheivel. A fizetendő járulékok egyszersmindenkorra szólóak és állandóak. Az egyszersmindenkorra szóló járulék a tisztidijhoz hasonló, míg a nyugdíjjárulék azonos összegű az állami alkalmazottak nyugdíjjárulékával. Beszedésüket illetőleg az eddigi eljárással szemben eltérés az, hogy a fenntartó szavatosságát csak a már esedékessé vált, de be nem fizetett havi részletekkel szemben óhajtom igénybevenni. Azokban az esetekben, a mikor e törvény a 15-ik és 16-ik §-ok alapján egyes szolgálatok kölcsönös beszámítását biztosítja, a visszavonásságot nemcsak a szolgálati időre, hanem az ugynevezett egyszersmindenkorra szóló járulék kölcsönös figyelembe vételére is kiterjesztendőnek találtam. Ha tehát valaki állami hivatalból, vagy a 3-ik szakasz alapján felmentett tanintézettől lép át ezen országos nyugdíjintézet kötelékébe, egyszersmindenkorra szóló járulékot csak az után az összeg után fizet, amely után tiszteletdíjat, vagy egyszersmindenkorra szóló díjat előző állomáshelyén még nem fizetett, viszont ha valaki például állami nyugdíjas szolgálatból lép ezen nyugdíjintézet kötelékébe tartozó állásba s így állami nyugdíját megtartja, az úgynevezett egyszersmindenkorra szóló járulék az új nyugdíjjogosultság-szerzés folyományaként újból lerovandó. Az utolsóelőtti bekezdésben foglalt rendelkezést a nyugdíjintézet mathematikai mérlege szempontjából tartottam szükségesnek. Az a kedvezményt, hogy a harmincötödik szolgálati és eltelte után nyugdíjjárulékot csak az az alkalmazott fizet, aki a beszámítható javadalmazással egyenlő összegü nyugdíjra igényt adó szolgálati idejét már letöltötte, az állami alkalmazottak részére az 1912. évi LXV. tc. 30-ik §-a biztosítja.
Miután a jelen törvény alapján biztosított új kedvezmények nagy terheket rónak a nyugdíjintézetre, a tanulók terheit is arányosan felemeltem. Ezt a járulékot a jelen törvény életbelépése előtt is már ezen országos nyugdíjintézet kötelékébe tartozott tanintézetek tanulóinál (az akadémiák növendékeit kivéve) az eddigi összeg kétszeresére emeltem; az akadémiák, valamint a tanárképző-intézetek hallgatóira nézve ezt a járulékot félévi tíz, a felső nép- és polgári iskolák tanulóira nézve pedig évi nyolcz koronában állapítottam meg, A gyógypedagógiai intézetek növendékeit nem terheltem meg a járulékokkal, hogy a szerencsétlen gyermekek neveltetésének lehetőségét ezzel ne sulyosbítsam. Az utolsóelőtti bekezdésben foglalt rendelkezés az 1894. évi XXVII. tc. 3-ik §-ában kimondott s teljesen bevált, méltányos eljárásnak a további fenntartása.
Az államkincstár eddig évi 120,000 K-val járult ennek az országos nyugdíjintézetnek terheihez. Ezt a hozzájárulást is fel kellett emelnem és pedig az eddigi összeg ötszörösére, azonban a hozzájárulás csak évenkint fokozatosan emelkedik. Az államsegélynek ily szokatlanul magas összegre való felemelése egyrészt azért vált szükségessé, mert e nyugdíjintézet tagjainak valószínű száma akkor, amikor az államsegély összege megállapíttatott, 750-ben határoztatott meg, míg a jelen törvény életbelépése után a tagok száma valószínűleg mindjárt az első évben meg fogja haladni a 2500-at. Másrészt szükségesnek találtam a hozzájárulásnak ily magas összegben való megállapítását azért, mert a nyugdíjterhek nagy emelkedését az államkincstárból engedélyezett fizetéskiegészítő államsegélyek okozták s mert a legtöbb tanintézet fenntartója intézetét ezidőszerint is csak az államkincstár támogatásával tudja fenntartani.
Ebben a §-ban állapítottam meg azt, hogy a fenntartók az ezen országos nyugdíjintézet kötelékében meghagyott szerzetesrendű tanárok állásai után szintén a 74., 75. és 76-ik §-ban felsorolt járulékokat tartoznak beszolgáltatni. Ezek a járulékok csak átmeneti bevételt képeznek, mert csak a jelenben már e nyugdíjintézetbe tartozó szerzetesrendi tanárok tényleges szolgálatának tartamára rovatnak ki.
E § szerint átmeneti jövedelmek azok a járulékok is, amelyeket az egyes fenntartók terhére csak akkor iratok, ha az egyes alkalmazottak nyugdíjjogosultságát, a 90-ik § szerint, visszamenőleg rendezzük. A szolgálatok visszamenőleges rendezése esetén ki kellett mondanom, hogy a bölcsészeti és theológiai akadémiák, valamint a tanárképző-intézetek hallgatói (növendékei) után a multra nézve a jogakadémiák hallgatói részére megállapított tizenkét koronás járulék veendő számításba. A részletfizetési kedvezmény biztosítását a visszamenőleges rendezés nagy terheire való tekintettel indokoltnak találtam.
Az 1894. évi XXVII. tc. 3. §-ának d) pontja alapján az ezen országos nyugdíjintézet kötelékébe tartozott minden tanintézet fenntartója az építkezésre vagy beruházásra esetleg kapott államsegély három százalékát tizenöt éven át tartozott ez országos nyugdíjintézet pénztárába befizetni. Minthogy azonban csak a szegény s építeni sem tudó fenntartó részesül államsegélyben, ennek a járuléknak szedése mind nagyobb akadályokba ütközött úgy, hogy ma ennek az országos nyugdíjintézetnek e címen közel 900,000 K. követelése van. Ezt a járulékot a jövőre nézve kihagytam az országos nyugdíjintézet jövedelmi tételeinek sorából, a már esedékessé vált részletek behajtására nézve pedig részletfizetés engedélyezését tartom szükségesnek.
Az 1894. évi XXVII. tc.-ben kimondott szavatosságot ezúttal nemcsak fenntartom, hanem jövőben az alkalmazottakat terhelő járulékokat is a fenntartók számlájára iratom és az ő tetszésükre bízom, hogy a járulékokat mikor és mily részletekben szedik be alkalmazottaiktól. Azzal a joggal, hogy az alkalmazottaknak évekre szóló részletfizetést engedélyezzek s azután a be nem folyt részleteket a fentartótól szedjem be, a legutóbbi időben már nem éltem, mert szerintem a fenntartó szavatossága kizárólag csak a fenntartó lehet jogosítva részletfizetések engedélyezésére. Helyesebb tehát, hogy e járulékokat is a fenntartó terhén tartassam nyilván s az alkalmazott e tekintetben az ő viszonyait egyébként is a legjobban ismerő fenntartóhoz legyen köteles fordulni. Az utolsóelőtti bekezdésben foglalt rendelkezéssel a fenntartót kívántam a késedelmes fizetés következményeire figyelmeztetni. Az utolsó bekezdés pedig, a vallás- és közoktatásügyi miniszternek jogot ad arra, hogy a már féléve késedelmeskedő fenntartó ellenében eljárhasson. A mathematikai számításokon alapuló nyugdíjintézet ugyanis semmiféle jövedelmet nem nélkülözheti s azért főként a magániskolákkal szemben a járulékok beszolgáltatása érdekében a legerényesebb intézkedésre (a nyilvánossági jog megvonhatására) is törvényes felhatalmazást kellett kérnem.
Ennek az országos nyugdíjintézetnek kötelékébe tartozó alkalmazottakról törzskönyvet vezettek és adatait eredeti okmányok alapján egészítettem ki. Szükség van erre egyrészt a mathematikai mérleg szempontjából, másrészt, mert ha az eredeti okmányok elvesznének, vagy ha a 45. §-ban megjelölt eset bekövetkeznék, az ellátás folyósítása ezeknek az adatoknak alapján történik. E nyilvántartás pontossága érdekében az egyes intézetek fenntartit arra kell köteleznem, hogy a beálló változásokat a közoktatásügyi kormányok időszakonkint bejelentessék.
Az ezen törvény alapján befolyó jövedelmek, valamint a tényleg előálló terhek kellő mérlegelhetése végett szükséges tiz-évenkint új mérleget készíteni, amelynek eredményéhez képest a bevételek csökkenthetők vagy fokozhatók. E mérleg a szükséghez képest előbb is elkészíttethető.
Az 1914. évi január hó elsejétől nyugalomba helyezett alkalmazottak, valamint az 1914. évi január elseje után elhalt alkalmazottak hozzátartozói részére ugyanazt a magasabb ellátást biztosítottam, mint amelyet az 1912. évi LXV. tc. 80-ik § az állami alkalmazottaknak és hozzátartozóiknak biztosított.
Az 1914. évi január hó elseje előtt elhalt alkalmazottaknak még életben levő özvegye részére - az 1912. évi LXV. tc. 81-ik §-ában meghatározott - húsz százalékos nyugdíjfelemelést biztosítottam.
Ebben a §-ban biztosítottam jogaik épségben hagyását azoknak a szerzetesrendi tanároknak, akik már a jelen törvény életbelépése előtt ennek az országos nyugdíjintézetnek kötelékébe tartoznak s egyben biztosítottam azt, hogy őket - saját személyükhöz kötöttem - továbbra is meghagyom ennek az országos nyugdíjintézetnek kötelékében.
A 90. § tárgyalja azokat a kivételes eseteket, amelyekben a 9., illetve 10. §-ban kimondott általános rendelkezéstől eltérésnek lehet helye. Az a körülmény, hogy az 1. § első bekezdésében felsorolt tanintézetek tagjai lesznek-e ennek a nyugdíjintézetnek, jövőben már nem az egyes tanintézetek fenntartóitól függ ugyan, de a jelen törvény életbelépése előtti, figyelembevehető szolgálatok beszámításának biztosítását, - minthogy az nagyobb anyagi megterheltetéssel jár, - a fenntartók szabad tetszésére kellett bíznom. Ugyancsak a fenntartók tetszésétől függ - az önkéntes nyugdíjintézeti tagságot feltételezve - a 2. § alá tartozó alkalmazottak előző szolgálati beszámításának biztosítása. Ha valamely, akár az 1. § első bekezdése, akár a 2. § alapján ezen országos nyugdíjintézet kötelékébe tartozó tanintézet fenntartója csak a jelen törvény életbelépése napjától számítandólag lesz tagja ennek az országos nyugdíjintézetnek, az alkalmazottak régebbi szolgálatára nézve az eddig esetleg érvényben volt szabályzat, vagy gyakorlat az irányadó. E tekintetben tehát a fenntartóknak módjukban áll alkalmazottaikról kétféleképen gondoskodni: vagy biztosítják alkalmazottaik előző szolgálatainak figyelembevételét akként, hogy visszamenő hatállyal lesznek tagjai ennek a nyugdíjintézetnek s ebben az esetben a nyugdíj-teher erre a nyugdíjitézetre hárul teljesen, vagy csak a jelen törvény életbelépésétől kezdve lesznek ezen országos nyugdíjintézet tagjai. Ebben az utóbbi esetben a régebbi szolgálatok arányában járó nyugdíjkiegészítésről az tartozik gondoskodni, aki a tanintézet alkalmazottainak nyugdíjáról eddig is gondoskodott. Az alkalmazottak beszámítható szolgálati idejének visszamenőleges rendezése esetén a fenntartók az 1894. évi XXVII. tc. 3-ik §-ában megjelölt járulékokat tartoznak kamataival együtt befizetni. A fenntartók terheinek könnyítésére az 1894-ben biztosított ama jogot, hogy a járulékból két százalékot alkalmazottaikra átháríthattak, a jelen törvény életbeléptetése előtti szolgálatokra nézve érvényben hagytam, illetve azt a bölcsészeti és teológiai akadémiák, valamint a tanárképző-intézetek fenntartóira is kiterjesztettem. Annak a kimondását, hogy az alkalmazottak előző szolgálatainak biztosítását a fenntartók csak a jelen törvény életbelépésétől számított egy éven belül kérhetik, ezen országos nyugdíjintézet mathematikai bizottsága teszi kivánatossá. A rendezésnek bármikor - esetleg évtizedek mulva - való megengedése ugyanis, - eltekintve attól, hogy ez a fenntartóra gyakran nagy és igazságtalan terhet róna - lehetetlenné tenné azt, hogy ezen országos nyugdíjintézetre nézve reális mathematikai mérleg készíttessék. Az 1894. évi XXVII. tc.-ben kimondott azt a korlátozást, hogy az 1894. évi szeptember elseje előtti szolgálatokból csak a huszonnégy éves korbetöltését követő szolgálatok vehetők figyelembe, továbbra is fenntartandónak találtam. Ez a korlátozás azonban nem vonatkozik a felső nép- és polgári iskolai, valamint a gyógypedagógiai tanítókra, akiknél - a multra nézve - az 1875. évi XXXII. tc. által megállapított életkor előtti szolgálatok hagyandók figyelmen kívül.
Az 1912. évi LXV. tc. 88. §-a az 1885. évi XI. tc. hatálya alá tartozott s az új állami nyugdíjtörvény életbelépésének időpontjában már tényleges szolgálatában állott tanároknak és a tanítóknak szabad választást engedett abban a tekintetben, hogy az új vagy a régi nyugdíjtörvény alapján óhajtották-e végellátásukat biztosítani. Ezt a választási jogot a jelen törvény életbelépése előtt is már ezen országos nyugdíjintézet kötelékébe tartozott tanintézeteknél működő azoknak az alkalmazottaknak, akik 1913. évi január elsején már nyugdíjjogosult állásban voltak, szintén biztosítottam. Eltérés annyiban van, hogy a nyugdíjjárulék tekintetében - a szolgálati időre való tekintet nélkül - az új törvény rendelkezései lesznek irányadók. A nyugdíjjárulékot ugyanis a mathematikai mérlegre tekintettel minden esetben kirovandónak találtam, annál is inkább, mert ez a rendelkezés az eddigi állapottal szemben kedvezést jelent, lévén az ezideig áthárítható összeg két százalék.
Az 1912. évi LXV. tc. 116-ik §-ának az ezen országos nyugdíjintézet kötelékébe tartozó tanintézetek alkalmazottaira nézve átvett egyes rendelkezésein kívül az alkalmazottak igényjogosult hátrahagyottai érdekében fel kellett vennem az intézkedést, hogy a néhai alkalmazott után hátralékos járulékok se az özvegyi, se az árvaellátással szemben nem érvényesíthetők. Az 1894. évi XXVII. tc. 10-ik §-a ugyan akként rendelkezett, hogy az alkalmazott terhén fennállt hátralék bizonyos esetben a hozzátartozók ellátásáról vonassék le, mindazonáltal méltányosnak találtam, hogy az igényjogosult hátrahagyottak az ily járulékokkal a jövőben megterhelhetők ne legyenek. Indokolt e megterheltetésének elkerülésére irányult akkor, amikor évtizedek mulasztásának egyszerre való pótlásáról volt szó. Ilyen esetek azonban már csak elvétve s azok is csak a jelen törvény életbelépésétől számított egy éven belül fordulhatnak elő.
A korházban ápolt alkalmazottak ellátási ügyét az állami nyugdíjtörvény 119-ik §-ával azonos módon tárgyalja.
A közigazgatási bíróság előtt panasz-jogot biztosítottam az idetartozó alkalmazottaknak is (1912. évi LXV. tc. 120. §). Annak a megemlítésével, hogy az ellátási igény fenntartására vonatkozó s a közigazgatási hatóságtól függő engedélyek ügyét formailag is kivettem a közigazgatási bírósági eladási igény fenntartására vonatkozó s a közigazgatási bírósági eljárás tárgyát képezhető ügyek sorából, az eltérő rendelkezések az alábbiak: 1. a nyugdíjintézeti járulékok ügyét - az 1896. évi XXVI. tc. 53-ik §-ában foglalt szándékkal - nem vettem be a panasz tárgyául szolgáló határozatok közé; 2. a hazafias szempontból kifogásolható intézetek nyugdíjintézeti tagságát a miniszter diseretionális jogául kívánom tekinteni; 3. abból az elvi álláspontból indulva ki, hogy minden, a jelen törvény keretébe tartozó, nem állami tanintézetnél működő alkalmazott, valamint azok igényjogosult hátrahagyottai részére végellátás biztosítandó, kivettem a bírósági panasz tárgyát képezhető ügyek sorából a határozatokat is, amelyekben a vallás- és közoktatásügyi miniszter az országos nyugdíjintézeti tagság alól - a 3-ik szakasz alapján - való felmentésre nézve határoz, mert a vallás- és közoktatásügyi miniszterre óhajtom bízni annak a végérvényeselbírálást, hogy anyagilag elég erősnek ítéli-e az egyes fenntartókat arra, hogy alkalmazottaik végellátásáról saját maguk gondoskodhassanak.
Ebben a §-ban biztosítottam panaszjogot a jelen törvény 3-ik §-a alapján felmentett fenntartókat, valamint az ilyen tanintézeteknél működő alkalmazottaknak. A 99. §-ban megjelölt eljárásról annyiban van eltérés, hogy a helyes, peres eljárás alapul vételével csak a vallás- és közoktatásügyi miniszter döntése ellen nyujtható be panasz.
Az ezidőszerint a tanítói nyugdíj- és gyámintézet kötelékébe tartozó nem állami felső nép- és polgári iskolai, valamint gyógypedagógiai tanszemélyzetet a jelen törvény életbelépésétől kezdődőleg ezen országos nyugdíjintézet kötelékébe veszem át. Az országos tanítói nyugdíj- és gyámintézet kötelékében eltöltött szolgálatokra, valamint az országos tanítói nyugdíj- és gyámintézetet még megillető járulékokra vonatkozó rendelkezések járulékokra vonatkozó rendelkezések az 1912. évi LXV. tc. 126-ik §-ában foglaltakhoz hasonlóak.
Az országos tanári nyugdíjbizottság fenntartását jövőben is szükségesnek vélem, egyrészt, hogy az érdekelt tanszemélyzet - képviselője útján - a törvény végrehajtásáról tájékozódhassék, másrészt, hogy e törvény társvégrehajtója, a pénzügyminiszter - a kiküldöttje útján - a fontosabb ügyek (elvi kérdések, kedvezményes ellátások stb.) eldöntésébe állandóan befolyhasson.
Ezt a törvényt az 1914. évi szeptember hó elsejével azért tartom életbeléptetendőnek, mert a tanulók után fizetendő járulékokkal az egyes taninézetek igazságosan csakis ily módon terhelhetők meg, - nem tekintve azt, hogy a kezdőidőpontnak ez a meghatározása az alkalmazottak érdeke is, mert az alkalmaztatás és ezzel a nyugdíjjogosultság kezdete is rendszerint a tanévvel kezdődik. A nem állami felső nép- és polgári iskolák, valamint a gyógypedagógiai intézetek tanítóinak átvétele tekintetében is alkalmasnak tartom a fenti időpontot, mert ebben az esetben a folyó tanévvégi nyugdíjazások még nem terhelik ezt a nyugdíjintézetet, amely a régi szolgálatok átvállalásával - tekintve azt, hogy azok után a járulékokat az országos tanítói nyugdíj- és gyámintézet pénztárba fizették be - így is nagy terhet vesz magára.
