Hazánkban a vízi munkálatok a főbb folyók széles, kiterjedt völgyeinek ármentesítésével, mint amely művelet a legelsősorban megoldandó feladatként jelenkezett, vették kezdetüket. E téren a mult század közepe óta lefolyt időszak alatt méltán óriásinak mondható munka létesült, mert a fokozatosan keresztülvitt ármentesítések által az ezek végzésére alakult társulatok ma már együttesen kereken 5,500 km hosszúságra rúgó védtöltéseikkel a Duna, a Tisza és mellékfolyóik völgyében 6 millió kat. holdat meghaladó terőlettől tartják vissza az árvizeket és a folyók árja ellen így biztosított területek legnagyobb része 16,600 km hosszúságú csatorna és mintegy 140 szivattyútelep segélyével a belvizekből is mentesítést nyer. A Tisza és a Bodrog mellékfolyó szabályozásának folytatólagos munkálatairól, valamint a Ferencz-csatorna tiszai torkolatának áthelyezéséről szóló 1894. évi III. tc., majd pedig a Közép-Duna egységes szabályozásáról, valamint az ország egyéb jelentősebb folyóvizein elsősorban szükséges szabályozási munkálatokról szóló 1895. évi XLVIII. tc. az állami kezelés alatt álló folyóknak és ármentesítésnek keresztülvitele következtében elodázhatatlannávált szabályozást kívánta - együttvéve 102 millió K hitelösszegnek e célra történt engedélyezésével - lehetővé tenni. A vízi beruházásokról szóló 1908. évi XLIX. tc. pedig, - amely az előbb idézett törvénnyel engedélyezett hitelösszeg kimerítése után újabb, 192 millió koronában megállapított hitelösszeget bocsátott rendelkezésre, - már további czélokat is követ, arra irányulván, hogy az árvédelmi szempontokból szükséges folyószabályozási munkálatokon felül azok is végrehajtást nyerhessenek, amelyek a hajózás előmozdítására hivatottak szolgálni. Az 1908. évi XLIX. tc. ezenkívül más irányra is kiterjesztette gondoskodását, amennyiben az 1904. évi XIV. tc. nyomán, amely egyebek között az állami kezelés alatt nem álló folyók szabályozására és vízmosások megkötésére is engedélyezett 1904-1908. években való felhasználására egy millió koronát, az 1. § második bekezdésében foglalt rendelkezéssel felhatalmazást adott arra, hogy a földmívelésügyi miniszter a Dunán, a Tiszán, a Dráván és a Száván, valamint mellékfolyói közül a Morván, a Vágon, a Sión. a Temesen, a Szamoson, a Bodrogon és mellékvizein, a Körösökön, a Maroson, a Begán, a Murán és a Kulpán, továbbá a Balaton vízfolyási, hajózási és közgazdasági szempontból szükséges és a bemutatott tervek elvei alapján az 1. § első bekezdése értelmében végrehajtandó munkálatokon kívül más folyókon vagy patakokon is foganatosíthasson oly szabályozási munkálatokat, amelyeknek államilag való végzése közgazdasági szempontból vagy egyéb tekintetekből közszükségessé válik, továbbá hogy az állami kezelés alatt nem álló folyók vagy patakok szabályozására nemkülönben vízmosások megkötésére segélyeket adhasson. E felhatalmazást azonban az a megszorítás korlátozza, hogy a most jelzett munkálatokra és segélyekre az engedélyezett 192 millió K-nak legfeljebb 5%-a fordítható; vagyis 9.600,000 K-nál nagyobb összeget ily czélokra nem lehet felhasználni.
A ma rendelkezésre álló összegekkel csakis arra lehet szorítkozni, hogy egyes pontokon a legégetőbb bajok - sokszor nem is gyökeres módon - orvosoltassanak; semmiképpen sem elgendők azonban azok nagyobbszabású, rendszeres, oly munkálkodás megindítására, amelytől kellő eredményeket is lehet várni. Hogy e téren sem maradhat el a rendszeres munkálkodásnak megindítása, azt a mult 1913. év nyaránaz ország északkeleti éskeleti részeiben lezajlott árvizek pusztításai és a tapasztalatok, amelyeket ez alkalommal szereztük, a legélénkebben bizonyítják. Ha el is kell ismerni azt, hogy a pusztítás, amelyet az ország e részei zsenvedtek, helyenkint oly elemi eseményeknek, rendkíívül nagy felhőszakadásoknak volt az okozata, amelyekellen kellő védelmi berendezést nem lehet létesíteni, viszont minden kétségen felül áll az, hogy ezek a többé-kevésbé katasztrofális jellegű árvizek sem végeztek volna oly nagy rombolást, ha a folyók és patakok, amelyeken lezúdultak, nincsenek mai rendezetlen, sőt helyenkint elfajult állapotukban, hanem kelőkőppen szabályozottak és partjaikon vagy árterükön ott, ahol arra szükség van, védművek állnak.
Az árvíz lezajlása után kötelességemnek ismertem felvételeket végeztetni annak megállapítására, hogy az országnak azoknál a folyóinál, illetőleg folyórészeinél, amelyek az állami kezelésen kívülvannak és nem fognak - az 1908. évi XLIX. tc. 1. §-ának első bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében - államilag szabályoztatni, mily munkálatok volnának szükségesek annak eléréséhez, hogy e folyók és patakok völgyei legalább is a nagyobb kártételektől mentesek legyenek. Erről való gondoskodás annál szükségesebb, mert az ország egyes vízvidéki, így különösebben a Királyhágón túl fekvők, valamint a Tisza folyó felső részére esők, nemcsak oly abnormis időjárási viszonyok között szenvednek súlyos csapásokat, mint aminők az 1913. évben uralkodtak, hanem már közepesebb árvizek felléptekor is. A végzett felvételek alapján készített általános tájékoztató tervhez tartozó költségszámítások végeredményeit az I. számú mellékletet képező kimutatás tünteti fel, amelyet kiegészít a II. számú mellékletként csatolt térkép. E kimutatás szerint 120 millió K-val számítható az az összeg, amelyet a jelzett czélból szükséges munkálatok, nevezetesen az ártérbe eső községek belterületének biztosítására emelendő védművek, a végrehajtandó mederrendezések és partbiztosítások, a malomgátak rendezése, a mederrendezésekkel kapcsolatos hídépítések, valamint a főbb vízfolyások mellékágainak rendezése igényelnek.
Legfontosabb és elsősorban megoldandó feladat azoknak a községeknek (városoknak) megfelelő védművekkel való ellátása, amelyek belterületei egészben vagy részben az árvizektől való elöntések ki vannak téve. A III. sz. a. mellékelt kimutatás szerint nem kevesebb, mint 372 község szorul az árvizek betörése ellen védelemre. A belsőségek védelmére végzendő munkálatok költségszükségletét a kimutatás 16.612,000 koronával tünteti fel; 34.571,500 K volna szükséges a mederrendezések, 40.997,500 K pedig a partbiztosítások keresztülvitelére; 3.339,000 K-val van felvéve a malomgátak rendezése, aminek foganatosítása a kérdéses folyóvizek legnagyobb részénél mellőzhetetlenül szükséges, medrük elfajult állapotának megszüntetése végett; 5.522,500 K-val vannak előirányozva a mederrendezések folytán vagy azok helyes keresztülvitele érdekében szükséges átalakítási munkálatok; végül 18.957,500 K-val van felvéve azoknak a munkálatoknak költsége, amelyeket a főbb vízfolyások mellékágain volna szükséges végrehajtani.
A mellékágakon végzendő munkálatok közül ki kell emelnem a Temes és a Béga felső részeinek mellékfolyásain tervezetteket, amelyek keretébe víztárolók építése is fel van véve és pedig egy a Temes-, kettő a Béga-völgyön. A Temes folyó 1912. évi rendkívül nagy árvízének lezajlása alkalmával szerzett tapasztalatok annak megállapítására vezettek, hogy ily nagy árvízek ellen a Temes-Béga-völgyet kellően biztosítandó, a Temes és Béga töltéseinek emelése helyett e folyók felső részeinek mellékfolyásain létesítendő víztárolók építéséhez kell folyamodni és pedig annál inkább, mert a Temes folyó töltésekkel már el nem látott felső részén fekvő Lugos és Karánsebes városok, valamint a fenyegetett többi községek is csak a tárolás foganatosításával védelmezhetők meg sikerrel az árvízek pusztításai ellen. E víztárolókat egészen államköltségen tervezem megépíteni, tekintettel egyfelől arra, hogy az államtulajdont képező Béga-csatorna árvizeinek az 1902. évi XXII. tc. rendelkezései értelmében a Temes folyóba történő átvezetése folytán válik szükségessé a lehetőséghez képest orvosolni azt a súlyos helyzetet, amely a Temes-Béga-völgyi társulatnál előáll, ha a Temes legnagyobb árvize idején a Béga vizét is a Temes töltései között kell levezetni, másfelől pedig annak figyelemmel tartásával, hogy a tervezett viztárolók a Béga-csatorna hajózó- és öntözővizeinek biztosítására, illetőleg növelésére is szolgálni fognak.
Az anyagi áldozatok, amelyeket e vízrendezési és védelmi munkálatok - a megejtett költségszámításoknak az előbbiekben ismertetett eredményei szerint - igényelnek, általánosságban messze felülhaladják az azokban érdekelteknek teherbíró képességét. Az esetek legnagyobb részében nem lehetett arra számítani, hogy e befektetések terhét az érdekeltek önerejükből vagy csak csekély mérvű támogatással képesek legyenek elviselni. A javaslat tárgyát képező folyók, folyórészek és patakok völgye általában keskeny, következésképpen az érdekeltség köre is sokkal szükebb, mint a síksági részekre eső, tágas völgyeletű folyóknál. De a czélbavett munkálatok nem is idézhetnek elő oly nagymérvű direkt értékemelkedést, mint aminőt a síksági folyók mentén, az árvizek ellen emelt védőművekkel elérni lehetett, amely nagy értékemelkedés nagy terhek viselésére is képessé tehette az érdekelteket. Ilynemű - az egész völgyre kiterjedő - teljes ármentesítés ugyanis amazoknál, a lényegileg eltérő viszonyoknál fogva, nem valósítható meg és a helyesen felfogott czél csakis az lehet, hogy a községi belterületeknek külön védművekkel való feltétlen biztosításán kívül a káros kiöntések esélye - a medrek rendbehozatalával és jövőben való kellő karbantartásuk biztosításával - a lehetőségig csökkentessék. Ennek elérésére azonban annál nagyobb súlyt kell helyezni, mert mentől inkább halad előre mezőgazdaságunk belterjességben, annál inkább növekszik jelentősége a folyók és patakok által rongált és pusztított völgytalpaknak, melyek talajuk összetételénél és nedvességi állapotánál fogva a legjobb termőföldeket szolgáltatják.
A jelzett körülmények között arra, hogy az állami szabályozás alá nem eső folyóknál, folyórészeknél és patakoknál czélirányos és rendszeres munkálkodás indulhasson meg, csakis akkor kerülhet a sor, ha jelentékeny állami segélyek nyujhatására megfelelő fedezeti alapot alkotunk. A helyzetek különböző alakulatai kizárják azt, hogy a segélyezésekre mindenütt ugyanaz a mérték legyen alkalmazható. Egyes esetekben már a költségek 25%-áig terjedő segéllyel vagy még ennél is csekélyebb támogatással lehetséges lesz biztosítani a munkálatok végrehajtását, viszont más esetekben ennek eléréséhez 50, 60, 70 %-os, sőt kivételesen még nagyobb segélyre is szükség lesz.
A miniszteri indokoláshoz van csatolva: I. kimutatás az állami kezelés alatt nem álló és az 1908. évi XLIX. tc. első bekezdésének rendelkezése alá nem tartozó folyók, folyórészek és patakok kártételei ellen szükséges munkálatok költségszükségletéről; II. Magyarország vírrajzi térképe; III. Kimutatás vízfolyások és törvényhatóságok szerint azokról a községekről, amelyek belsőségei részben vagy egészben az árvíz ellen való védelemre szorulnak.
Régóta felismert és az utóbbi évek alatt szerzett tapasztalatokkal csak még inkább megerősített igazság az, hogy különösen a hegyi folyók szabályozásától kellő eredményeket csak akkor lehet várni, ha a vízgyüjtő területeiken levő kopárok befásítása, erdősítése és vízmosások megkötése is megtörténik, mert különben a már szabályozott folyók medre kitéve marad annak, hogy újból feliszadolódik, elzátonyosodik és ennek hatása alatt ismét elfajul. Bizonyos az is, hogy a kopároknak az erdőírtások folytán előálló terjedése és az árvízek szinének emelkedése között okozati összefüggés van. Mindez arra int, hogy a kopár területek befásításának és a vízmosások megkötésének ügyét jobban felkaroljuk és az erdőírtásoknak az eddigieknél hatásosabb módon elejét vegyük. Az erre irányuló akcziót az erdőkről beterjesztendő törvényjavaslatom fogja felölelni. Abban kívánok gondoskodni a vízmosások megkötéséről. Ennélfogva a jelen javaslatom tárgyát képező munkálatok keretében a vízmosások megkötése általában nem foglal helyet. Mégsem kívánom kizárni azt, hogy a vízmosások megkötésére végzendő munkálatok közül azok, amelyek a folyórendezésekkel közvetetlen kapcsolatban vannak, ezek körébe, mint kiegészítő munkálataik, be ne vonassanak. Szükséges itt még arról is megemlékeznem, hogy a folyók felső völgyeiben, - amelyeknél, mint az előbb jeleztem, a töltésrendszer csak kivételesen, községi belterületek megvédésére fog alkalmazást nyerhetni, - mellőzni kell minden oly munkálatot, amely a nagy esés mellett amúgy is rohamos e vizeknek lefolyását még inkább gyorsítaná és ezzel a síkvidéki részeken, az ott elért eredmények veszélyeztetésével, a helyzetet rosszabítaná. Csakis oly munkálatok lesznek tehát a folyók felsőbb részein engedélyezhetők, amelyek a síkvidéki részeken nagy költséggel létesített művekre káros hatást nem gyakorolhatnak, hanem ellenkezőleg azok teljesebb érvényesülést elősegítik, egyfelől az árvizek lehető visszatartásával, másfelől pedig a hordalék lezúdulásának megakadályozásával.
A 3. § az egyes költségvetési évekre előirányzott hitelösszegekből a számadási évben fel nem használt részek lekötésére nézve az 1897. évi XX. tc. 27. §-ában foglaltaktól némileg eltérő rendelkezést tartalmaz. Ha ugyanis az 1897. évi XX. tc. 27. §-ának rendelkezései, melyek a megelőző évben felmaradt építkezési jelleggel bíró hiteleknek a tárgyévet követő első és második számadási évből való felhasználhatás czéljából való lekötésére vonatkoznak, a jelen törvényjavaslat tárgyát képező hitel évi részleteire mindenben alkalmazandók lennének, a hitelnek czélirányos felhasználása fölötébb nehéz volna. Nevezetesen ha a maradványösszeg lekötése, az idézett törvényszakasz rendelkezéseihez képest, itt is csak valamely már elrendelt munkával való felhasználás czéljára történhetnék, e hitelből esetleg igen jelentékeny részek tényleges felhasználás alá egyáltalában nem juthatnénak. Attól kezdve ugyanis, hogy bizonyos munkálatra a segély kilátásba helyeztetett, addig az időpontig, amikor a segély tényleg utalványozható lesz, rendszerint igen hosszú, nem ritkán több évre terjedő idő telik el. Mert megelőzőleg megejtendők az érdekeltekkel az előzetes, többnyire hosszadalmas tárgyalások, majd meg kell tartani a vízjogi törvényben előírt engedélyezési tárgyalást, amelynek során esetleg három fokon való határozás válik szükségessé.
Az 1908. évi XLIX. tc. 1. §-ának második bekezdése felhatalmazást adott arra, hogy az idézett törvénycikkel engedélyezett 192 milió korona hitelből az állami kezelés alatt nem álló folyók vagy patakok szabályozására, nemkülönben vízmosások megkötésére segélyek legyenek adhatók. Miután arról, hogy az állami kezelés alatt nem álló és az 1908. évi XLIX. tc. 1. §-a 1. bekezdésének rendelkezései alá nem tartozó folyókon, illetőleg folyórészeken és patakokon végrehajtandó munkálatok végzésében az érdekelteket segélyekkel támogatni lehessen, e törvényjavaslat gondoskodnék, ezzel megszűnik annak a szüksége, hogy az 1908. évi XLIX. törvénycikkel engedélyezett hitelt ily rendeltetésű segélyekre továbbra is igénybe vegyem. Az 1908. évi XLIX. törvénycikkel engedélyezett 192 millió K hitelnek ettől az igénybevételtől való mentesítése fölöttébb kívánatos is, a most idézett törvénycikkel elfogadott munkaprogram megvalósítása érdekében. Már az 1908. évi XLIX. tc. alapjául szolgált javaslat indokolása utalt arra a körülményre, hogy a munkaprogrammot alkotó tervek elkészítésének idejétől, vagyis 1904. évtől a javaslat benyujtásáig eltelt idő alatt a munkabérek és anyagárak 20-25%-kal emelkedtek. Azóta további emelkedés volt a munkabérekben és anyagárakban, minek következtében a 102 millió korona hitel kevesebb munkára nyujt fedezetet, mint amennyit azzal teljesíthetni eredetileg számítottunk. Az így előálló különbözet nyerne bizonyos mérvig ellensúlyozást, ha az államilag való szabályozás alá nem eső folyókon végzendő munkálatokra szükségelt segélyek terhétől mentessé tesszük a 192 milliós hitelt. Fennmaradna azonban továbbra is - miután a jelen törvényjavaslat 4. §-a ezt nem érinti - az 1908. évi XLIX. tc. 1. §-a második bekezdésének az a rendelkezése, hogy az ennek a törvényszakasznak első bekezdésében felsorolt folyókon kívül más folyókon és patakokon is foganatosíthatók legyenek, a 192 millió K hitel terhére oly szabályozási munkálatok, amelyeknek államilag való végzése közgazdasági szempontból vagy egyéb köztekintetekből szükkségessé válik. Mindezek folyományaként az 1908. évi XLIX. tc. 2. §-ába - az állami kezelés alatt nem álló folyók vagy patakok szabályozására, valamint vízmosások megkötésére nyujtható segélyek szemmeltartásával - felvett arra a megszorító rendelkezésre, hogy az 1. § második bekezdésében említett munkálatokra és segélyekre a 192 millió koronának legfeljebb 5%-a fordítható, - most már szintén nincs szükség és így az, mint tárgytalan, hatályon kívül helyezendő. Ugyanebből az okból törülni kell az 1. § második bekezdéséből e szavakat: „a jelen törvény második §-ának korlátai között” és törlendők az 5. §-ból e szavak: „valamint az állami kezelés alatt nem álló folyóknál és patakoknál végzendő munkálatokra, úgyszintén vízmosások megkötésére”.
Az 5. § azt kívánja biztosítani, hogy e nembeli munkálatok közül csakis a maradandó értékűek végrehajtása mozdíttassék elő azzal a támogatással, amely e javaslat törvényerőre emelkedése esetén nyújtható lesz és előre is kizárassék az, ily minősítés alá nem eső munkálatok segélyezése tekintetében igények emeltethessenek. Maradandó értékűnek pedig csakis oly vízrendezési vagy partbiztosítási munkálatot lehet tekinteni, amely egyfelől beleillik a folyó egységes szabályozásának keretébe, másfelől pedig magában véve műszakilag önálló egészet alkot. A mederrendezési vagy partbiztosítási munkálatok sorában önálló műszaki egészként csakis azok minősülhetnek, amelyek a medernek mind a két oldalára kiterjednek és úgy felső, mint alsó végükön valamely természete, állandó parthoz vagy műépítményhez csatlakoznak. Hogy mely munkálat tekintendő ilyennek, azt esetenkint a földmívelésügyi miniszter állapítaná meg. Természetes, hogy községi belterületek védelmére szükséges munkálatok, ha azok mederrendezésre vagy partbiztosításra is kiterjednének, a minőségükben annál kevésbé esnek a szóbanforgó megszorítás alá, mert egy-egy község belterületének védelmét műszakilag is önálló egész gyanánt kell elismerni.
Az indoklás általános részében már volt szerencsém kiemelni azt, hogy a helyzeteknek igen különböző alakulatai mellett a segélyezésekre ugyanegy mértéket alkalmazni nem lehet. Minden egyes esetben külön kell számba venni a viszonyokat, körülményeket, különöseben pedig azt, milyen rendű a munkálatok fontossága, mekkora az érdekeltek teherbíró képessége és csakis ezeknek egybevetése és gondos mérlegelése alapján lehet helyesen határozni a segélyezés mértéke tekintetében. A kitűzött czélok elérése volna kockáztatva vagy legalább is felette megnehezítve, ha e tekintetben akár valamelyes szabályokat állítana fel, akár pedig bizonyos megszorításokat tenne a törvényhozás. Az egyedüli korlátozás, amelyet megteendőnek vélek és amelyet a 6. § második bekezdése tartalmaz, az lenne, hogy a költségszükséglet 70%-át meghaladó segély csakis az országgyüléstől az évi költségvetések indokolásában vagy más módon előterjesztett javaslatra nyert külön felhatalmazás alapján engedélyezhető.
Azokra az esetekre, amikor a munkálat foganatosítói községek, mint jogi személyek vagy pedig vízrendező társulatok lesznek, külön rendelkezésre azért nincs szükség, mert az első esetben a község, mint jogi személy, önmagában érdekelt, a második esetben pedig az 1885. évi XXIII. törvénycikknek a 103-109. §-okban foglalt azok a határozmányai lesznek alkalmazandók, amelyek a vízrendező társulatoknál foganatosítandó árfejlesztésre, valamint az osztályozás és a hozzájárulási kulcs megállapítására vonatkoznak.
A közigazgatási bíróság hatáskörébe való utalás - e bíróság túlterheltségére való tekinteten kívül - azért lenne mellőzendő, mert úgy az érdekeltségi körnek, mint a hozzájárulási aránynak helyes megállapításánál a műszaki szempontokon nyugszik a fősúly és így a bírói megítélésnek amúgy is csekélyebb szerepköre lehet.
A 7. § negyedik bekezdésének rendelkezése nélkül nagyon bizonytalan volna a munkálatok keresztülvitelének sorsa, különösen abban az esetben, ha azoknak az egyeseknek vagy érdekeltségeknek körében, akik, illetőleg a munkálat foganatosítására vállakoztak, időközben változások állanak be.
A kellő szakszerűséggel való végrehajtást, ami éppen a vízi munkálatoknál bír különös fontossággal, hivatott biztosítani annak elrendelése, hogy az e részben kellő jártassággal bíró kultúrmérnöki hivatalok vagy kirendeltségek, amelyek a terveket is készítik, vezessék a munkálatot. Ez egyaránt érdeke úgy a segélyt nyujtó államnak, a segély eredményes felhasználása tekintetéből, mint az érdekeltségnek, amely különben is csak a legritkább esetekben (pl. nagyobb városokban) rendelkezhetik megfelelő szakegyénnel. Az a rendelkezés, hogy a munkálatok befejezése után a fenntartásról is e hivatalok gondoskodjanak, szintén feltétlenül szükséges, mert a múltból számos példa mutatja, mennyi, úgy az állam, mint az érdekeltek részéről igen nagy áldozatot igényelt mű pusztult el amiatt, mert a fenntartást azok, kiknek az a feladata lett volna, vagy egyáltalán nem, vagy pedig nem a kellő szakértelemmel teljesítették. Éppen ezek a tapasztalatok teszik mellőzhetetlenné, hogy ha e javaslatom törvényerőre emelkedésével az állam nagyobb akcziót indít a szóbanforgó folyók rendezése érdekében, a kellő fenntartás megfelelő módon biztosítást nyerjen. Enélkül az akcziótól sikert várni nem lehetne. A munkálatoknak a kultúrmérnöki hivatalok által való végrehajtása szükséges lehet akkor is, ha a munkálat valamely már fennálló vagy annak foganatosítására alakult társulat feladatkörébe esik. Nem ritka eset ugyanis, különösen kisebb társulatoknál, hogy megfelelő szakegyénnel a társulat nem rendelkezik. Ily esetekre, vagy ha más körülmények gátolnák a kettő végrehajtást, - ad módot a 8. § második bekezdése.
Itt még csak azt kívánom kiemelni, hogy annak lehetősége, hogy társulati szervezet mellett is intézhetik a kultúrmérnöki hivatalok, illetőleg kirendeltségek - természetesen a társulat terhére - a fenntartást és kezelést, bizonyára alkalmas lesz arra is, hogy az érdekelségeknek a társulatban való szervezkedéssel szemben gyakran tapasztalható idegenkedést legyőzze, amelynek leginkább az az aggodalom ad tápot, hogy társulati szervezetben állandó személyzetet kell tartaniok és a személyzeti kiadások terhét is viselniök.
A 11. § arra nyujtana lehetőséget, hogy bizonyos esetekben - az érdekeltek vonakodásával szemben - kényszer útján is végrehajtassanak a munkálatok. Nem ritka az az eset, hogy igen nagy fontosságú munkálatokat - bárha azokra jelentékeny államsegélyt helyezett a kormány kilátásba - foganatba venni mégsem volt lehetséges és pedig amiatt nem, mert az érdekeltek kisebb vagy nagyobb része, saját érdekét nem jól fogva fel, ellenszegült a munkálatok végrehajtásának. Miután csakis társulattá alakulás mellett, amitől pedig ily természetszerű munkálatoknál általában idegenkedés észlelhető, lehet a többségnek a kisebbséggel szemben döntő szava: gyakran még azok a munkálatok sem voltak teljesíthetők, amelyeket az érdekeltek többsége foganatosítani óhajtott. A meder és partok jó karbantartásához szükséges munkálatok végzésére a hatóság az érdekelteket az 1885. évi XXIII. tc. 40. §-a és az 1913. évi XVIII. tc. 7. §-a alapján kötelezheti ugyan; - azok a munkálatok azonban, amelyek a folyóvizek kártételeinek megakadályozása czéljából lennének szükségesek, - gyakran túlesnek azoknak körén, amelyeket - még ha az 1913. évi XVIII. tc. 7. §-ában helyt nyert kiterjesztő értelmezést alkalmazzuk is - a medrek és partok jókarbahozatala alá lehet foglalni. Tekintetbe kell itt venni a községek belterületének védelmére végrehajtandó munkálatokat is, amelyek foganatosítására a vízügyi hatóságok a községeket egyáltalán nem szoríthatják. A megindítani kívánt akcziót végtelenül megbénítaná tehát az, ha a törvényhozás nem nyujtana módot arra, hogy bizonyos körülmények között kényszert lehessen alkalmazni.
A javaslat szerint ily kényszer akkor lenne alkalmazható, ha egyfelől a munkálat közgazdasági vagy közbiztonsági szempontból különösebb fontossággal bír, másfelől pedig, ha a kilátásba helyezett államsegély a költségszükséglet 50%-át eléri. Az első feltétel e rendszabály igénybevételétazokra az esetekre szorítaná, amelyekben az államhatalom csakugyan nem nézheti összetett kézzel, hogy a horderejű munkálatok kellő meggondolások hiányából vagy más ilynemű, méltánylástenm érdemelhető okból maradjanak el. A második feltétel biztosítani kívánja azt, hogy ha az érdekeltek ily munkálatok végrehajtására magasabb, általánosabb szempontokból kényszeríttetnek, az azokból eredő terhekkel erejükön túl ne legyenek igénybe véve. Az 50%-os segélynyujtás ezt általában lehetővé is fogja tenni. Egyébként ha ez az 50%-os segélynyujtás egyes esetekben nem volna elegendő, a javaslat 6. §-a értelmében mindig lehetséges lesz a segélyt oly mértékre emelni, hogy tulterhelés ne álljon elő.
Társulati szervezetre szükség lehet elsősorban a munkálat kellő végrehajtása vagy a fenntartás biztosítása okából. A 8. § első bekezdése értelmében ugyan a kultúrmérnöki hivataloklátják el a munkálatok végrehajtása és fenntartása körül felmerülő teendőket, sőt a 9. § értelmében e hivatalok a kivetések tekintetében is eljárnak, mégis sok esetben a helyesebb végrehajtás és fenntartás inkább lesz biztosító akkor, ha az érdekeltség társulattá szervezhetik. A 8. § második és harmadik bekezdése értelmében különben a kultúrmérnöki hivatalok a társulattá szervezett érdekeltséghez is kirendelhetők a végrehajtásra, úgyszintén a fenntartás és kezelés intézéséhez is. Szükség lehet ezenkívül az érdekelteknek társulatban való szervezésére amiatt, hogy így jogi személlyé állván, kölcsönt vehessenek fel. Sok esetben csakis a kölcsön felvétele nyujt lehetőséget a túlterhelés kizárása és így biztosítani kell, hogy a kölcsönfelvételre módot adó társulati szervezet hivatalból is létre lehessen hozni. Az így hivatalból alakított társulatok az 1885. évi XXIII. törvénycikknek a vízrendező társulatokra vonatkozó rendelkezése alá esnének, nem terjednének ki azonban reájuk az idézett tc. 82. és 115. §-ának azok rendelkezései, amelyek a hivatalból alakított, illetőleg a közérdekből fenntartandó társulatok által viselhető legnagyobb megterhelést állapítják meg. A vízjogi törvény idézett szakaszának rendelkezési értelmében a maximális megterhelés czímén járó állami hozzájárulást ugyanis, az itt szóbanforgó esetekben, épen a túlterhelés elkerülése czéljából adandó állami segély pótolja és így az említett rendelkezések már ennélfogva sem lennének azokra kiterjeszthetők. De különben is a most szóbanforgó munkálatoknak a szorosan vett ármentesítésektől elütő volta mellett a maximális tehernek a kataszteri tiszta jövedelem alapján való meghatározása nem is volna lehetséges.
