Az 1910. évi június hó 21-ik napjára összehívott országgyűlés tartama az 1886:I. tc. 1. §-a értelmében - 1915. évi június hó 21-ik napján lejár és így rendes körülmények közt legkésőbb ennek az időpontnak bekövetkezte után új országgyűlés összehívásának és e végből az új választások kiírásának szüksége állana be.
A mai háborús viszonyok közt még csak hozzávetőleg sem lehet megállapítani azt, hogy mikorra térnek vissza azok a békés és nyugodt állapotok, amelyek közt az országgyűlési képviselőválasztásokat megtartani lehet. Addig, amíg ez az idő el nem következik, jóformán lehetetlenség, de mindenesetre igazságtalanság volna az új országgyűlésre vonatkozó választásokat megtartani. Lehetetlenség volna egyrészt azért, mert a kivételes törvények hatályát még a választások tartamára sem lehetne felfüggeszteni, a hadviselésnek és ami ezzel most azonos: az állam legéletbevágóbb érdekeinek bizonyos mérvű veszélyeztetése nélkül. A kivételes törvények hatályossága idején pedig nem lehetne a választásokat megtartani anélkül, hogy a hatóságok a hivatali hatalommal való visszaélésnek a hivatali tekintélyt is érintő ezerféle gyanujába ne kerüljenek. De lehetetlen volna a választások megtartása azért is, mert a nagyközönség a háború okozta lelkiállapota amúgy is feszült. Ezt a feszültséget a választás izgalmaival fokozni és a hadviselés sikere érdekében mindennél fontosabb együttérzést politikai széthúzásokkal megzavarni végzetes hiba volna. Emellett igazságtalanság is volna hadbavonult véreinkkel szemben, hogy az alatt, amíg ők a harctéren legszentebb hazafiúi kötelességük teljesítésével és életük kockára tételével küzdenek az állam létéért: az országgyűlés, amely az állam sorsát öt éven át hivatott irányítani, az ő részvételük nélkül alakuljon meg. Ez az érv egymaga elég volna a kérdés eldöntésére, főleg a mi különleges viszonyaink között, épen amidőn a legközelebbi általános választásnak egy egészen új választói jogrendszer alapján első ízben kell végbemennie.
Ily viszonyok közt csak két lehetőség közt nyílik választás. Egyik az, hogy a képviselők megbízásának lejártával tétlenül várjuk be a most együttlévő országgyűlés befejezését és hogy addig, amíg az új országgyűlés tagjainak megfelelő módon megválasztására a háborús idők elmultával lehetőség nyílik, az országgyűlés ne hivassék össze, ami alkotmányunk egyik féltett alapkövének kimozdítása volna. A másik lehetőség pedig az, hogy törvényhozás útján hosszabbítsuk meg a most együtt lévő országgyűlés tartamát olyan időpontig, ameddig az új választások megtartásának alkalmas ideje előreláthatólag bekövetkezik.
Kétségtelen, hogy mind a két mód rendkívüli és precedensjellegű. Ha azonban a kétféle mód enyhébb és sulyosabb voltát azoknak az alkotmány biztonságára gyakorolt veszélyes kihatását mérlegeljük, könnyen eldönthető, hogy amíg az országgyűlési időtartamnak törvénnyel való kivételes meghosszabbítása oly erőhatalom nyomása alatt, mint a minő a háború, a legcsekélyebb veszélyt sem rejti magában az alkotmány szempontjából: addig az a másik mód, hogy az országgyűlés berekesztessék és az újabb országgyűlésnek összehívása, bármely kényszerítő okból bizonytalan időre elodáztassék, tételes törvénybe és az alkotmányosság alapelveibe ütköznék.
Mivel az országgyűlés tartamának közelgő lejárta valaminő intézkedést elkerülhetetlenné tesz és mivel új országgyűlésnek az összehívása elvi és gyakorlati szempontból egyaránt súlyos akadályokba ütközik: a kormány álláspontja szerint nem lehet más helyes megoldás, mint a most együtt lévő országgyűlés tartamának törvényhozás útján és pedig legfeljebb oly időtartamra való meghosszabbítása, mely alatt a normális viszonyok helyreállta emberi számítás szerint remélhető és feltehető, hogy sem az új választások szabályszerű megtartásának, sem annak, hogy azokban a jelenleg harctéren küzdő véreink is gyakorolhassák választói jogukat, nem lesz akadálya.
A javaslatba hozott megoldás annyira az adott kényszerhelyzet következménye, hogy nem az ilyen jogszabály megalkotására, hanem annak mellőzésére volna nehéz kellő indokokat találni.
Minthogy az 1868:XXX. tc. 34. §-a értelmében Horvát-Szlavon és Dalmátországok a közös országgyűlésbe saját országgyűlésük kebeléből képviselőket arra az egész időszakra választják, amelyre a közös képviselőház megbízása kiterjed: ez a jogszabály ipso jure érvényesülni fog a közös képviselőháznak a jelen javaslat értelmében meghosszabbítandó megbízására is.
Nem tesz említést a javaslat az országgyűlés meghosszabbított tartama alatt esetleg szükségesekké váló időközi választásokról és az ezek körül irányadó szabályokról. Erre azonban nincs szükség. Az 1913:XIV. tc. 155. §-a első bekezdésének második mondata ugyanis így szól: „A törvény életbelépésének kezdő napján együtt lévő országgyűlés tartama alatt az összes időközi választások ugyancsak a jelenlegi választókerületekben s az eddigi törvények szerint történnek.” Az vitán felül áll, hogy az az országgyűlés, amelynek tartamát ez a javaslat meghosszabbítani kivánja, ugyanaz, mint amely az 1913:XIV. tc. életbelépésének kezdő pontján is együtt volt; reá tehát minden tekintetben a most idézett törvény 155. §-ában erre az országgyűlésre megállapított rendelkezések érvényesek anélkül, hogy ezt törvényben újra kimondani kellene. Ennélfogva az ezen időtartam alatt megtartandó időközi választásoknak is az eddigi törvények szerint, az ezek alapján megállapított választókerületekben, a régi, t. i. az 1913. évre érvényes névjegyzékek szerint kell végbemenniök; mert az 1913:XIV. t.-cikknek az új országgyűlésre vonatkozó rendelkezései csak a ma együtt lévő felosztása után egybehivandó új országgyűlés megalakítására lesznek irányadók.
