Az 1872:XXXVI. tc. 24. §-a, az 1886:XXI. tc. 31. §-a és az 1886:XXII. tc. 165. §-a szerint Budapest székesfővárosban a vármegyei és a városi törvényhatóságokban, továbbá a volt törvényhatósági és egyéb kiváltságos városokból alakult rendezett tanácsú városokban az országgyűlési képviselőválasztói jog az alapja az önkormányzati választói jognak. Ugyanilyen értelemben rendelkeznek a Fiume városra és kerületére vonatkozó jogszabályok. Az 1913. évi XIV. tc. az országgyülési képviselőválasztási jogot demokratikus alapon kiterjesztette addig a határig, ameddig azt a magyar állam nemzeti jellegéhez és a társadalmi rendhez fűződő nagyfontosságú érdekek ezidőszerint megengedhetővé tették.
A képviselőválasztói jognak erre az aránylag széleskörű kiterjesztésére való tekintettel hivatali elődöm a választójogi reformra vonatkozó törvényjavaslat indokolásában reámutatott arra, hogy a parlamenti reform természetes következményekép revizió és újabb szabályozás alá kell vonni az önkormányzati választói jogot is. Ezt az álláspontot magáévá tette a törvényhozás is és ehhez képest az 1913:XIV. tc. 164. §-a, egyéb kapcsolatos törvényhozási munkálatok között, elrendelte a törvényhatósági választói jognak külön törvénnyel való szabályozását is azzal a kikötéssel, hogy az idevágó törvényt az 1913:XIV. tc. teljes hatálybalépésével egyidejűleg kell életbeléptetni.
Az 1913:XIV. tc. a mai egészében 1915. évi március hó 31-én lépett hatályba. Ekkorra - a törvény szavainak megfelelően - a törvényhatósági választói jogot szabályozó új törvényes rendelkezéseknek is életre kellett volna kelniök. Rendes viszonyok között ennek nem is lett volna akadálya. A vármegyei közigazgatásról szóló s a mult évben előterjesztett törvényjavaslatom keretébe bele is illesztettem a vármegyei törvényhatósági választói jogra vonatkozó rendelkezéseket, amelyeket a képviselőház közigazgatási és pénzügyi bizottságai el is fogadtak. A vármegyei reform már régen tető alá kerülhetett volna, ha a közbejött háború miatt annak törvényhozási tárgyalása meg nem akad.
A városi törvényhatósági választói jogot szabályozó rendelkezéseknek legtermészetesebb helyük az új városi törvényben volna, amelyet felölelő törvényjavaslatnak két éven belül való előterjesztésére a városok fejlesztéséről szóló 1912:LVIII. tc. 30. §-a kötelezett. Ezt a törvényjavaslatot sem terjeszthettem a képviselőház elé, mert hiszen abban a tekintetben nincs nézeteltérés, hogy a mostani idő szerves alkotásokra nem alkalmas.
A világpolitikai események kényszerítő hatása teremtette azt a helyzetet, hogy az 1913:XIV. tc. 164. §-a előbb idézett rendelkezésének a megszabott időre nem tehettünk eleget. E törvényszakasznak az a rendelkezése, amely a törvényhatósági választói jognak külön törvénnyel való szabályozását teszi kötelezővé, azt eredményezi, hogy az 1913:XIV. tc. hatálybaléptével egyidejüleg önmagától megszünik a törvényhatósági választói jogra vonatkozó eddigi jogszabályok hatálya. Hogy az önkormányzati testületek működésének folytonossága ezáltal fennakadást ne szenvedjen, a törvényhatósági választói jog - a kérdésnek újabb érdemleges törvényhozási rendezéséig - átmeneti szabályozást igényel.
Törvényjavaslatom lényegileg mind Budapest székesfővárosban, mind a vármegyei és a városi törvényhatóságokban, továbbá a kiváltságos helyzetű rendezett tanácsú városokban, végül Fiume városban és kerületében is ideiglenesen fentartja a jelenlegi jogállapotot és így - a törvényhozás további intézkedéséig - mindenütt az országgyülési képviselőválasztói jog adja meg az alapot a törvényhatósági választói jogra. Az átmeneti szabályozás egyedül célszerű módjának ugyanis a mai jogállapot fentartását tekintem, amely a gyakorlatban sem okozhat semminemű nehézséget. Az átmeneti szabályozás kérdésének megoldásánál figyelemmel kell lenni azonban arra, hogy - az 1913:XIV. tc. 155. §-a értelmében - a legközelebbi általános képviselőválasztásokig az időközi képviselőválasztások az 1914. évre érvényes névjegyzék alapján történnek. Ily körülmények között nem tartanám helyénvalónak, ha az önkormányzati választásoknál már az új választójogi törvény alapján összeállított névjegyzékek vétetnének alapul, még mielőtt a szóbanlevő névjegyzékek eredeti céljukat szolgálták volna. Ennek a - szerintem - fonák helyzetnek elkerülése végett szükségesnek vélem, hogy a törvényhozás az 1915. évben tartandó önkormányzati választásokra való vonatkozásban különleges szabályt alkosson. Ehhez képest azt bátorkodom ajánlani, hogy az 1915. évben a törvényhatósági választói képesség elbirálásánál még az 1914. évre érvényes (vagyis a régi választói jogrendszeren nyugvó) képviselőválasztói névjegyzék vétessék alapul.
A 2. § szerint Budapest székesfővárosban a választóképességre szintén az eddigi jogállapot marad irányadó, de az 1915. évben a székesfővárosban is azokat illetné meg a törvényhatósági választói jog, akik a képviselőválasztók 1914. évre érvényes névjegyzékébe fel vannak véve. Ez a rendelkezés az indokolás általános részében előadott érveken nyugszik. Azonban a Budapest székesfőváros és a többi törvényhatóság között az önkormányzati választói jog tekintetében ezidőszerint fennálló különbség kötelességemmé teszi, hogy a törvényjavaslatnak ezt a rendelkezését ezen a helyen külön magyarázattal kisérjem.
Mindenekelőtt ki kell emelnem, hogy míg a többi törvényhatóságokban és a kiváltságos helyzetű r. t. városokban az 1886:XXI. tc. 31. §-a szerint azok a választók, akik az országgyülési képviselőválasztásra jogosultaknak azon évre érvényes állandó névjegyzékébe felvétettek, Budapest székesfővárosban - az 1872:XXXVI. tc. 24. §-a szerint - „választó az a honpolgár, aki országgyülési képviselőválasztói joggal bir, ha írni s olvasni tud s a fővárosban két év óta állandóan lakik.” A törvény eme rendelkezésének értelme nem áll minden kétségen felül és jelentheti azt is, hogy Budapesten törvényhatósági választó lehet az is, aki a képviselőválasztók névjegyzékébe felvéve nincs, ha a választók külön összeírásakor kimutatja, hogy rendelkezik azokkal a kellékekkel, amelyek az országgyülési képviselőválasztók névjegyzékébe való felvételhez szükségesek.
Ha erre az álláspontra helyezkedünk, akkor az 1872:XXXVI. tc. most említett rendelkezésének célzatát kétségkívül szabadelvüknek kell tekintenünk, mert ez a célzat csak az lehetett, hogy önkormányzati választói jogot gyakorolhassanak azok is, akik az országos választói jogosultság feltételeivel rendelkeznek ugyan, de az országgyülési képviselőválasztók névjegyzékéből mégis kimaradtak.
A gyakorlatban azonban épen az ellenkező irányban mutatkozott ennek a rendelkezésnek a hatása. Olyan jogosult ugyanis, aki az országos választói névjegyzékbe felvéve nem volt, de az önkormányzati választók összeírásakor mégis jelentkezett, csak nagyon elvétve akadt. És ez természetes is, hiszen az összeírásra megszabott rövid határidő teljesen elégtelen arra, hogy nagyobb számú jelentkező jogosultsága megvizsgáltassék és megállapíttassék. Ellenben - a jelentkezés lévén kötelező - számosan maradtak ki a külön összeírásból olyanok, akik az országos választók névjegyzékébe fel voltak véve, de törvényhatósági választókul - a jelentkezés elmulasztása miatt - nem irattak össze. Tehát nemcsak többen nem lettek törvényhatósági választókká, mint ahányan országgyülési képviselőválasztók voltak, hanem az utóbbiak közül is igen sokan, még pedig főleg azok maradtak ki, akikkel az egyes pártvezetőségek, mivel a kifejezett pártköteléken kívül állottak, nem törődtek és akik maguk is elmulasztották, hogy választói jogukat megszerezzék.
A külön összeírásból eredő igazságtalanság, amelyet már az 1886:XXI. tc. is felismert és a többi törvényhatóságra nézve orvosolt is, még érezhetőbbé válnék ma, amikor a törvényhatósági választói jogosultsággal rendelkezők nagyrésze a harctéren teljesíti hazafias kötelességét és így nem volna módjában az összeírásra való jelentkezés.
A harctéren küzdőkkel szemben köteles méltányosság tehát egymagában is indokolttá tenné, hogy az 1915. évben Budapesten se készüljön külön összeírás, hanem az 1914. évre érvényes országos választói névjegyzékbe történt felvétel legyen az önkormányzati választói jogosultság alapja.
Ez a rendelkezés, az előbb kifejtettekhez képest, a törvény liberális célzatát juttatja érvényre, mert útját vágja annak, hogy azok, akik az 1914. évre érvényes országos választói névjegyzék szerint országgyülési képviselőválasztásra jogosultak, pusztán a jelentkezés hiánya miatt essenek el az önkormányzati választói jogtól.
E rendelkezés következtében - az egyöntetüség érdekében és a végrehajtás körüli nehézségek elkerülése végett - az 1915. évben önként érthetőleg elesik a székesfővárosban két éven át lakás és az írni-olvasás tudás külön feltétele is. Emiatt azonban jogos aggályok alig merülhetnek fel, mert akik Budapesten az 1914. évben képviselőválasztók voltak, azok már akkor, - illetőleg mivel a képviselőválasztók névjegyzékének összeállítása már az előző (1913.) évben történt, már ekkor - állandó lakosai voltak a székesfővárosnak; az írni-olvasni tudás feltételének pedig a székesfővárosban - az itteni képviselőválasztók átlagos értelmi színvonalára való tekintettel - amúgy sincs jelentősége.
Az 1886:XXII. tc. 165. §-ában megjelölt kiváltságos helyzetű rendezett tanácsu városokban a képviselőtestületi tagválasztói jogot a tövényhatósági bizottsági tagok választására jogosultak gyakorolják. Az okszerűség tehát azt követeli, hogy az átmeneti állapot alatt se zavartassék meg az önkormányzati választói jogosultság tekintetében a törvényhatóságok és e rendezett tanácsú városok között eddig fennállott összhang.
Fiume városban és kerületében a képviselőtestületi választói jogot a minisztertanács határozata alapján 1872. évi április hó 27-én 1589. eln. szám alatt kelt belügyminiszteri rendelettel jóváhagyott statutum 28. §-a szabályozza. A törvényjavaslat 3. §-a szerint ez marad hatályban továbbra is, mert - Fiume különleges helyzetére és az ottani viszonyokra tekintettel - a fennálló rendelkezéseket teljesen változatlanul kivánja hagyni a javaslat. Csupán az 1915. évre nézve kellett itt is kimondani, hogy képviselőválasztói jog cimén ebben az évben azoknak lesz önkormányzati választói joguk, akiket az az 1914. évre megilletett. Az indokolás általános részében, továbbá a 2. §-nál előadottak feleslegessé teszik, hogy ezt a rendelkezést ezen a helyen is indokoljam.
