Már az állami költségvetési év kezdetének megváltoztatásáról szóló 1913. évi XXVI. törvénycikkre vonatkozó javaslat indokolásában felemlítettem volt, hogy az adminisztráció egyszerűsítése, a nevezetesen számviteli eljárásunknak megkönnyítése és a kezelésnek áttekinthetőbbé tétele céljából a költségvetési pénzutalványozási időszaknak megszüntetését tervezem.
Az állami költségvetési törvény végrehajtására ugyanis jelenleg - az állami számvitelről szóló 1897. évi XX. tc. vonatkozó rendelkezései értelmében - a költségvetési éven túl még három havi ú. n. pótutalványozási időszak áll fenn, amelyek tartama alatt a lefolyt évre nyert törvényes felhatalmazás alapján a mult évi kezelés terhére, illetve javára utalványozhatók és előírhatók olyan kiadások, illetve bevételek, amelyeknek jogcíme a lefolyt év állami háztartásában gyökerezik.
Ezzel szemben a pénztári tényleges eredményekre nézve a számadások - az idézett törvény 76. § és 102. §-ai értelmében - a költségvetési év végén zárandók le. Az egyes költségvetési évek gazdálkodási eredményeinek feltüntetésére szolgáló állami zárszámadásban ennélfogva 15 havi utalványozás és 12 havi lerovás eredményei mutattatnak ki, s illetve kerülnek egymással szembe. Ez pedig a kezelés alakulásának helyes megítélésére annál zavaróbban hat, mert a 12 havi pénztári kezelési eredmények a folyó évre szóló utalványozásokra és az előző évekből eredő fizetési hátralékokra teljesített lerovásokon kívül, a megelőző év kezelését illető pótutalványozásokra és előírásokra teljesített fizetéseket is magokban foglalják, amely utóbb említett összegek alakulása az egyes számadási években a dolog természeténél fogva igen különböző lehet. A zárszámadásilag kimutatott eredmények egyneműségének rovására esik továbbá az a körülmény is, hogy a pótutalványozás (pótelőírás) nem gyakorolható egyformán az összes számadási ágak kezelésében. Eltekintve ugyanis attól, hogy az egyenes adók bevételeire nézve az előírások elrendelésének joga - tekintettel a községi háztartás számvitelére - a többször idézett számviteli törvény 25. §-a értelmében - nem terjed ki, ne, alkalmazhatók a pótutalványozásra vonatkozó határozmányok a külföldi leszámolásokra sem. Ezek ugyanis legtöbbször csak jóval ama számadási éven túl ejthetők meg, amelynek háztartásából kifolyólag keletkeztek; s így az eredmények megfelelő elszámolásának az esedékességre és arra való figyelemmel kell történnie, hogy minden költségvetési évre együtt 12 hónapot felölelő leszámolásoknak az eredménye essék.
Nem hagyható továbbá figyelmen kívül, hogy nemcsak a külfölddel való viszonylatokban, hanem az állami gazdálkodásnak úgyszólván minden terén fordulnak elő ügyletek, amelyek az adminisztráción kívül eső okokból a számadási év végéig le nem bonyolíthatók, s így a vonatkozó kiadás vagy bevétel sem számolható el annak a költségvetési évnek a javára, illetve terhére, amelynek háztartásában jogcíme szerint gyökerezik. Ez okból a pótkezelés, - amint az különösen a francia államszámvitel fejlődésének története is mutatja - egyáltalán nem biztosítja azt, hogy az egy költségvetési évre vonatkozó zárszámadás szerves egységben összefoglalhassa mindazokat a kiadásokat és bevételeket, amelyek keletkezésök jogcíme szerint az illető év gazdálkodásához tartoznak. Nem szorul továbbá bővebb indokolásra, hogy az utalványozási jognak a költségvetési éven túl - az 1897. évi XX. tc. szerint három hónapra - való kiterjesztése, amellett, hogy teljesen mesterséges határvonalat állít fel az évi gazdálkodás eredményeinek a lezárására, az engedélyezett hitelek gazdaságosabb felhasználását sem mozdítja elő. Mert a pótutalványozási időszak nem új ügyletek kötésére, hanem az év végén függőben maradt tételeknek, a már megszerzett jogoknak és elvállalt kötelezettségeknek a lebonyolítására van hivatva. Az elmult évből fenmaradt hitelek terhére ennélfogva a pótutalványozási időszak alatt újonnan keletkezett kiadások helyesen nem utalványozhatók. - Megjegyzendő azonban, hogy a gyakorlatban számos nehézség merül fel annak a megállapításánál, hogy a pótutalványozási időszak alatt felmerülő valamely kiadás a folyó, avagy még az elmult év kezeléséhez tartozik-e.
A folyton folyó és ezer szállal egybefonódó gazdasági élet különböző jelenségeinek, tényeinek és eseményeinek keletkezésök jogcíme szerinti szétválasztása a kezelést nehézkessé, a számadást bonyolulttá teszi. Ez megnehezíti az ellenőrzést és oda vezet, hogy a pótutalványozási időszak alatt párhuzamosan haladó két különböző évi kezelésben az utalványozás igen gyakran a kiadás jogcímének kellő vizsgálata nélkül történik, amaz év hitelének a terhére, amelynél az elszámolás a körülményekhez képest a legsimábban eszközölhető. - Az a törekvés továbbá, hogy az engedélyezett hitel elévülése lehetőleg elkerültessék, a pótutalványozási időszakban a fenmaradt hitelekkel való bőkezűbb gazdálkodásnak, s a maradványok terhére - egyébként mellőzendő kiadások utalványozásának válik forrásává. Ezért a pótkezelés a franciáknál a hitel-elévülés temetőjének (le tombeau des annulations) neveztetett el.
Az említett hátrányok felismerése a pótkezelésnek megszüntetésére vezetett az újabb számviteli rendszerekben és pedig annál is inkább, mert ily módon lehetővé vált annak a biztosítása, hogy a lefolyt évre vonatkozó számadások már a következő év legelején elkészülhessenek. Ez pedig az állami gazdálkodás körének bővülése és a teendők fokozódó tagozódása mellett - úgy az alkotmányos ellenőrzés, mint az adminisztráció érdekei szempontjából - mind nagyobb jelentőséggel bir. Megjegyzem, hogy a szomszédos Ausztriában a pótkezelési időszak már régebben megszüntettetett s hogy hasonlóképen megszűnik a pótkezelés az 1914/15. évtől kezdve a közös költségvetést illetőleg is. Kivánatosnak mutatkozik tehát, hogy mi is áttérjünk a szóbanforgó új rendszerre, s hogy az 1914/15. költségvetési évtől kezdve a pótutalványozási időszak állami költségvetésünket illetőleg is eltöröltessék.
A pótutalványozási jognak a megszüntetése nem vonja maga után azt - és pedig még az e részben legradikálisabb angol számviteli rendszerben sem, - hogy a pénztári és az utalványozási eredményeknek az év utolsó napjára való lezárásával a felhasználatlanul maradt költségvetési hitelek rögtönösen és kivitel nélkül elévüljenek. A költségvetési felhatalmazások hatályának időbeli korlátozásánál számviteli törvényünk rendelkezései eddig is figyelemmel voltak az engedélyezett hitelek természetére, s ehhez képest az általában 15 hónapban megállapított gazdálkodási időszaknál megfelelő hosszabb tartamú felhasználási időt biztosítottak azokra a hitelekre nézve, amelyek építkezések, valamint építkezés jellegével biró átalakítások vagy felszerelések céljaira lettek engedélyezve. E hiteleknek igénybevétele azonban azon az éven túl, amelynek költségvetésében engedélyeztettek, csak az illető hitelnek vagy hitelmaradványnak a számviteli törvény 27. és 28. §-aiban megállapított feltételek esetében megengedett lekötése útján történhetik és az utólagos felhasználás a hátraléki kezelésben bonyolíttatik le. Ez utóbb említett körülmény dacára a lekötött hitel terhére való folyósítás a főkönyvekben újból feljegyzendő. A lekötött hitelek továbbá külön számvevőségi nyilvántartás tárgyát képezik és igénybevételök az 1897. évi XX. tc. 95. § e) pontja értelmében vezetendő „hátralékkezelési jegyzékek” útján hozatik a legfőbb állami számvevőszék tudomására.
A szóbanforgó hitelek utólagos felhasználására való lekötésének ez a rendszere - számviteli eljárásunknak megkönnyítése és az ügymenetnek egyszerűbbé és világosabbá tétele érdekében - minden esetre módosításra, illetve megváltoztatásra szorul. A gyakorlati követelményeknek megfelelően ejtendők továbbá az említett törvény 27. és 28. §-aiban foglalt és az igénybevételt szükségtelenül megnehezítő korlátozások és az utólagos felhasználásra vonatkozó felhatalmazás köre - a költségvetés szerkezeti beosztásához alkalmazkodva - olyképen állapítandó meg, hogy az feltétlenül kiterjedjen mindama hitelekre, amelyek az állami költségvetés rendkívüli kiadásainak beruházások alosztályában engedélyeztettek. Megjegyzem, hogy azt, hogy mely kiadások irányozhatók, illetve irányozandók elő a „beruházások” között, a számviteli utasítás 20-34. §-ai részletesen és határozottan megállapítják. Megjegyzem továbbá, hogy az e kiadásokra engedélyezet hitelösszegeknek, illetve azok maradványainak a következő évi felhasználás céljából való lekötése - az 1897. évi XX. tc. vonatkozó határozmányai alapján - elvileg csak a jelzett utasítás 33. §-ában említett ama hitelösszegekre nézve nem nyerhetne alkalmazást, amelyek objektumonként előre meg nem határozott beruházások céljaira szolgálnak. Az utóbbi években azonban az állami költségvetés indokolása útján már több igazgatási ágat (költségvetési címet) illetőleg kieszközöltetett a törvényhozás felhatalmazása arra, hogy az illető ág céljait szolgáló beruházásokra egy összegben engedélyezett költségvetési hitelnek a számadási év végén jelentkező maradványa további felhasználás végett az objektumok megjelölése nélkül is leköthető és az így lekötött összeg az illető (állami elemi népiskolai, kisdedóvóintézeti stb.) beruházásokra, az eredetileg kilátásba vett létesítmények programjának netáni utólagos megváltoztatása esetén is igénybevehető legyen.
A jelen törvényjavaslat 2. §-ának az az intézkedése tehát, amely a felhasználási határidő meghosszabbítását ezekre s általában az összes beruházásokra feltétlenül kiterjeszti, a gyakorlati élet követelményeivel számol és jórészben a már meglevő helyzetnek felel meg. Ugyancsak a tényleges állapotnak az új rend kívánalmaival való összeegyeztetése mellett határozza meg a jelen törvényjavaslat a felhasználási idő tartamát a beruházási hitelekre nézve az engedélyezés évén túl még két költségvetési évben. Jelenleg ugyanis a számviteli törvény 27. §-a szerint, az ott megjelölt hitelek lekötése az engedélyezés évét követő második számadási év végéig történhetik.
A beruházási hiteleken kívül a költségvetési éven túlmenő, de csak egy további év tartamára szóló felhasználási lehetőséget biztosít a 2. §-nak harmadik bekezdése a rendes és az átmeneti kiadások között előirányzott ama hitelekre nézve, amelyeknek gazdaságos kihasználhatása céljából ez - az évi költségvetés alkotmányos tárgyalása alkalmával eszközlendő elbirálás szerint - szükségesnek fog mutatkozni. Megjegyeztetik, hogy ezidőszerint a rendes és az átmeneti kiadások körében előirányzott és kisebb építkezési jelleggel biró átalakítási vagy felszerelési célokra szolgáló hitelek, illetve azok maradványai ugyanolyan feltételek mellett és ugyancsak összesen két számadási év tartamára köthetők le, mint a hasonló célokra engedélyezett beruházási hitelek. A tárgyéven túl megengedett második évi felhasználási idő azonban a rendes és az átmeneti kiadásoknál az itt előirányzott szükségletek természeténél fogva jórészben feleslegesnek bizonyult. Így például a legutóbb, vagyis az 1913. évi állami zárszámadás szerint az utólagos felhasználásra kiutalványozott és a rendes kiadásoknál együttvéve 6,716.224 korona 58 fillért, az átmeneti kiadásoknál pedig együttvéve 5,036.790 korona 81 fillért kitevő hitelösszegekből összesen csak 778,429 korona 83 fillér, illetve 613,250 korona 91 fillér esik az 1912. évből származó hitelekre. Viszont a hiteleknek az a köre, amelynél a tárgyéven túli felhasználásnak helye lehet, a rendes és az átmeneti kiadásoknál is ép úgy szűknek bizonyult, mint a beruházásoknál. Nem igényel ugyanis bővebb indokolást, hogy az építkezésekre, épületátalakításokra és felszerelésekre engedélyezett hiteleken kívül más, nevezetesen az állami beszerzéssel céljaira szolgáló hitelekkel való gazdálkodásban is, a viszonyokhoz jobban alkalmazkodó beosztás és takarékosabb felhasználás válik lehetővé akkor, ha az illető hitelek igénybevétele nem korlátoztatik az engedélyezés évére, hanem azon túl még egy évi utalványozási jog biztosíttatik.
A tapasztalat azt mutatja, hogy különösen a honvédségi felszerelési tárgyaknak, de más igazgatási ágak vagy üzemek részére szükséges anyagoknak és szereknek is, a közszállítási szabályzatban megállapított eljárás mellett való beszerzése - a megrendelés kiadása előtt az egyes kormányhatóságok között netán szükséges tárgyalások, szakértői vélemények bekívánása stb. folytán - igen elhúzódhatik még akkor is, ha a közforgalom tárgyát képező és nem olyan cikkek beszerzéséről van szó, amelyeknek előállítása csak megrendelésre s esetleg csak új gyártási berendezkedések mellett történhetik. - Ugyancsak a 2. § harmadik bekezdése szerinti hosszabb felhasználási határidő megállapítása mutatkozik továbbá kivánatosnak egyes állami akciók céljaira szolgáló hiteleknél is. Mert az ez akciókra sokszor átalányszerűleg, vagy több évi részletben engedélyezett hitelösszegek tekintetében az egységes terv szerinti felhasználás és a gazdaságos kezelés biztosítása érdekében áll az, hogy az egyes költségvetési években engedélyezett összegből elért megtakarítás rögtönösen el ne évüljön, hanem a következő évben leendő felhasználásra rendelkezésre maradjon.
- Az említetteken kívül még más hiteleket illetőleg is felmerülhet a szüksége annak, hogy a jelen törvényjavaslat szerint általában egy költségvetési évben megállapított felhasználási határidő egy további évre kitolassék; és pedig annál is inkább, mert a pótutalványozási időszaknak a fentebb előadottak értelmében leendő megszüntetése folytán a számadási időszak három hónappal meg fog rövidülni. Az állami szükségletek sokféleségére és évente változó természetére való figyelemmel nem lenne tehát célszerű eljárás külön törvényben előre kijelölni és mereven körülhatárolni azokat a feltételeket, amelyek fenforgása esetében a költségvetésileg engedélyezett hitelek két évi felhasználási időtartamot nyernek. Az ily merev rendelkezés nem vált be a hitellekötésnek az 1897. évi XX. tc. szerinti szabályozásánál sem. Eltekintve ugyanis attól, hogy az utóbb említett rendelkezések a fentebb előadottak szerint több tekintetben hiányosak, azoknak végrehajtása - a részletes utasítások és egyes számadási ágak kezelését illetőleg szükségessé vált „szaktanácskozmányi megállapodások” dacára - igen nehézkesnek mutatkozik. E tapasztalatokra való figyelemmel a jelen törvényjavaslatban csak az általános irányelveket kívántam megjelölni, amelyeknek szem előtt tartásával a tárgyévet követő költségvetési év végéig terjedő hitelfelhasználási határidők megállapítandók lesznek.
Ez a megállapítás azonban az évi költségvetések alkotmányos elintézésének marad fentartva, és pedig a legegyszerűbb eljárás mellett olyképen, hogy a részletes előirányzatot kisérő indokolásban jelöltessenek ki azok a hitelek, amelyek természetöknél fogva ily hosszabb felhasználási időt igényelnek, a törvényhozás vonatkozó felhatalmazása pedig - külön intézkedés nélkül - az illető hitelnek a megszavazása által vonatkozó engedélyezettnek tekintessék. Az 1914/15. évre szóló költségvetésben engedélyezett és természetök szerint két évi felhasználási időt igénylő hiteleknek a kiválasztására nézve az átmeneti intézkedésekre vonatkozó 6. § azt a rendelkezést tartalmazza, hogy ezeknek a hiteleknek a megállapítás a kormány által - a legfőbb állami számvevőszék elnökével egyetértőleg - eszközöltessék.
A dolog természete hozza magával azt, hogy a 2. § második és harmadik bekezdésében foglalt határozmányok alá eső hiteleknél a következő évi felhasználásra csak a megelőző évben tényleg megtakarított, vagyis az az összeg lesz átvihető, amely sem az illető (saját) rovat, illetve alrovat terhére elszámolandó kiadásoknak az utalványozása által nem vétetett igénybe, sem a költségvetési törvényben netán engedélyezett hitelátruházási jog gyakorlása útján más rovaton, illetve alrovaton felhasználva nem lett. A 2. § negyedik bekezdésében megállapított ennek az elvnek a gyakorlati alkalmazásánál felmerülő részletkérdések szabályozása a végrehajtási utasításnak fogja feladatát képezni.
Ami már most a jelzett módon fel nem használt összegeknek a következő év kezelésébe való átvitelét és az elszámolások kérdését illeti, megjegyzem, hogy a szóbanforgó hiteleknek avagy hitelmaradványoknak a jelen törvényjavaslat szerint engedélyezett további felhasználás céljából a következő év kezelésébe való átvitele külön intézkedést vagy rendelet-kiadást nem fog igényelni. Hanem az utólagos felhasználás céljaira rendelkezésre maradt hiteleknek és hitelmaradványoknak a fő- és számlakönyvek lezárása alkalmával megállapítandó összegei egyszerüen hozzáadandók lesznek a folyó évre szóló költségvetésben a megfelelő célra (ugyanazon a rovaton, alrovaton stb.) engedélyezett hitelösszegekhez; amennyiben pedig a folyó évi költségvetésben a megfelelő célra új hitel nem engedélyeztetett: az áthozott összeg lesz ilyen új hitelnek tekintendő. A számadások és a kezelés szempontjából tehát az átvitt hitelek és hitelmaradványok a felhasználás évében minden tekintetben az illető költségvetési évre engedélyezett hitelekkel egyforma elbánás alá esnek és csak a további igénybevétel lehetőségének megállapítása céljából, a megtakarítások átvitele alkalmával teendő közöttük különbség. E részben azonban elegendő annak szem előtt tartása, hogy az az összeg, amely a közvetlenül megelőző évről áthozatott és a megfelelő célra netán engedélyezett új hitel gyarapodásaként vétetett számba, a rendes és az átmeneti kiadásoknál további felhasználásra már nem lesz átvihető, a beruházásoknál pedig csak egy egy további évre lesz átvihető, és hogy ehhez képest valamely költségvetési rovaton, illetve alrovaton utalványozható összeg, az annak gyarapítására fordítható hitelmaradványokkal együtt, a rendes és az átmeneti kiadásoknál nem lehet több, mint a tárgyévre és az azt megelőző évre, a beruházásoknál pedig, mint a tárgyévre és az azt megelőző két évre szóló költségvetésekben az illető rovaton (alrovaton) engedélyezet hitelek együttes összege.
Nem igényel bővebb indokolást a 2. § utolsó bekezdésében foglalt az a rendelkezés, hogy az átvitt hitelnek vagy hitelmaradványnak felhasználására nézve az engedélyezés évének költségvetésében megállapított határozmányok maradnak irányadók. Az igénybevétel határidejének meghosszabbítása ugyanis az engedélyezett hiteleknek rendeltetésöknek megfelelő, gazdaságos felhasználását kívánja biztosítani, s így épen a költségvetési törvény helyes végrehajtásának céljait szolgálja. - A jelen törvényjavaslatnak a hitelfelhasználási határidők megállapítására vonatkozó rendelkezései tehát egyáltalán nem érintik az 1867. évi X. törvénycikkben megállapított évi budget elvét. Nehogy azonban e részben bármi kétely merülhessen fel, kimondatik a 2. § utolsó bekezdésében az is, hogy az átvitt hitel vagy hitelmaradvány a következő évben csak az erre az évre szól költségvetési vagy felhatalmazási törvény létrejötte esetében használható fel.
A pótutalványozási időszaknak az 1. § értelmében leendő eltörlése, - amint ez fentebb is említtetett - a kezelést nagy mérvben egyszerűsíti és meggyorsítja és jelentékenyen tehermentesíti a számvevőségek szolgálatát. Erre vonatkozólag a fent már előadottakon kívül csak arra kívánok rámutatni, hogy a pótutalványozási időszaknak a megszüntetése folytán a jövőre nézve elesik az anyag- és leltári számadások céljaira a számviteli utasítás 173. §-a, valamint 212. §-ának 11. pontja szerint vezetendő feljegyzéseknek, úgyszintén a nevezett utasítás 248. §-ának 3. pontja szerint a pótutalványozásokra nézve készítendő utalványozási és megszüntetési jegyzékeknek a szükségessége. Lehetővé válik továbbá, hogy a lefolyt év kezelésének összes eredményeiről készítendő pénzkezelési kimutatásoknak összeállítása meggyorsíttassék s hogy azoknak a legfőbb állami számvevőszék részére leendő megküldésére - a számviteli törvény 110. §-a értelmében a költségvetési év befejezésétől számított ötödik hónap végéig megállapított határidő megrövidíttessék. Ez pedig nemcsak a behatóbb ellenőrzés ötödik hónap végéig megállapított határidő megrövidíttessék. Ez pedig nemcsak a behatóbb ellenőrzés lehetőségét lesz hivatva biztosítani, hanem fontossággal fog birni az állami gazdálkodás szempontjából azért is, mert az utalványozó hatóságok ily módon hamarabb meg fogják ismerhetni az elmult és kezelésének számszerűleg pontos eredményeit. A 3. § a szóbanforgó pénzkezelési kimutatások elkészítésének és a legfőbb állami számvevőszék részére való beküldésének végső határidejét olyképen állapítja meg, hogy az az 1915/16. évtől kezdve a költségvetési év utolsó napjától számított ötödik hónap közepéig terjedjen. - Az 1914/15. költségvetési évre készítendő pénzkezelési kimutatásokat illetőleg az eddigi határidő nem volt megrövidíthető azért, mert a munkaerők száma a védkötelesek behívása folytán a legtöbb számvevőségnél oly jelentékeny mérvben csökkent, hogy az 1914/15. évre a többször említett pénzkezelési kimutatásoknak összeállítása, az erre nézve eddig megállapított határidőn belül, is, csak a jelen törvényjavaslatnak a fentiekben ismertetett amaz intézkedései folytán remélhető, amely intézkedések minden bizonnyal az egész számviteli eljárásnak jelentékeny mérvű megkönnyítését fogják eredményezni.
Meg kell azonban jegyeznem, hogy az új rendszer szerint a következő évi kezelésbe átvihető, illetve átvitt hitelmaradványok számszerűleg pontos összegének a végleges megállapítása - a 3. §-ban javasolt rendelkezés esetében is - hosszabb időbe fog telni. Mert a számvevőségek által az évi zárlat alkalmával kimutatott hitelmaradványokat a legfőbb állami számvevőszéknek az utalványozás eredményei alapján még felül kell birálni, mielőtt azok végleg megállapítottnak lesznek tekinthetők. A legfőbb állami számvevőszék pedig csak a tárcafőkönyvek zárlati eredményeit tartalmazó évi pénzkezelési kimutatások birálata során lesz abban a helyzetben, hogy a tárgyévben fenmaradt és a következő évi kezelésbe átvitt hitelmaradványok helyességét megállapítsa, illetve ezekre nézve észrevételeit megtegye és helyesbítésöket kezdeményezze. - Ezek szerint tehát a hitelmaradványoknak s illetve az ezekkel együtt rendelkezésére álló összes „folyó” hitelnek a végleges és pontos megállapítása tovább fog tartani annál a határidőnél, amely a legfőbb állami számvevőszék által a számadási év folyamán előfordult túlkiadásokról, előirányzat nélküli kiadásokról és hitelátruházásokról az 1897. évi XX. tc. 18. §-a értelmében az országgyüléshez évnegyedenként teendő jelentésnek a számadási év első negyedéről való elkészítésére és előterjesztésére meg van állapítva.
Figyelembe veendő továbbá, hogy a költségvetési év első negyedében különben nem szoktak és az új rendszer mellett előreláthatólag még kevésbé fognak a költségvetéssel szemben oly mérvű eltérések előfordulni, hogy az alkotmányos ellenőrzés lehetőségének a biztosítása okvetlenül megkivánná azt, hogy ezekről az eltérésekről az országgyülés azonnal tájékoztassék.
Az előadottakhoz képest tehát felmenthető lenne a legfőbb állami számvevőszék az 1897. évi XX. tc. 18. §-ában említett jelentéseknek a számadási év minden évnegyedéről leendő megtétele alól és elegendőnek mutatkozik, hogy a legfőbb állami számvevőszék a számadási év folyamán előfordult túlkiadásokról, előirányzat nélküli kiadásokról és hitelátruházásokról való jelentéseit az 1915/16. költségvetési évtől kezdve az országgyülésnek csak félévenként tegye meg. Az e tárgyban javasolt intézkedést tartalmazza a 4. § első bekezdése.
Ez az intézkedés kapcsán, az ellenőrzési szolgálatnak és adminisztrációnak ugyancsak minden hátránya nélkül tehermentesíthető lenne továbbá a legfőbb állami számvevőszék az által is, hogy az 1870. évi XVIII. tc. 21. §-a szerint a legfőbb állami számvevőszék által az ellenőrzés eredményeiről a minisztertanács számára évnegyedenként szerkesztendő kimutatásokat az 1915/16. költségvetési évtől kezdve a legfőbb állami számvevőszék szintén csak félévenként tartozzék elkészíteni és a minisztertanácsnak megküldeni. Erről a 4. § második bekezdése rendelkezik.
Ugy az 1897. évi XX. tc. 18. §-ában említett, s a fentebb előadottak szerint ezentúl csak félévenként teendő jelentések, mint az 1870. évi XVIII. tc. 21. §-ában megjelölt s a jövőben ugyancsak félévesekké váló kimutatások elkészítésének és a minisztertanács számára leendő megküldésének határideje a jelen törvényjavaslat értelmében olyképen állapíttatik meg, hogy e jelentések és kimutatások a számadási év I. felétől március 15-éig, II. feléről pedig szeptember 15-éig lesznek a legfőbb állami számvevőszék által az országgyülésnek illetve a minisztertanácsnak előterjesztendők illetőleg megküldendők.
Törvény rendelvén az egyszeres könyvvitel szabályai szerint vezetendő rovatkönyv és a kettős könyvvitel rendszerét követő állami főkönyv vezetését, a legfőbb állami számvevőszék kezdettől fogva igyekezett e törvényes rendelkezéseknek lehetőleg eleget tenni, mindamellett, hogy az államháztartásnak, mint tulnyomóan fogyasztó gazdaságnak gazdálkodási tényei köztudomás szerint nem is alkalmasak arra, hogy a kettős könyvvitel szabályai szerint számoltassanak el és tartassanak nyilván, amennyiben a könyvelésnek ez a rendszere inkább a dologi javakat dologi javakkal cserélő, termelő gazdaságokban indokolt.
Az állami főkönyvben és a rovatkönyvben nyilvántartandó adatok csak a számadási időszak végén az évi zárlat után jutván a legfőbb állami számvevőszék birtokába, a törvény szóbanforgó rendelkezésének csak úgy tehet eleget a legfőbb állami számvevőszék, hogy ezeket a könyveket szorosan véve nem is „vezeti”, hanem a kész évi állami zárszámadások adatai alapján, ezeknek részben alakilag is változatlan ismétlésével összeállítja, megszerkeszti.
Az évi állami zárszámadásokban az államháztartás vitelének eredményei főösszegekben, de meg kellő részletességgel is könnyen áttekinthető alakban meglévén, indokolatlan ezen eredményeknek e célra berendezett külön könyvekben ismételten való nyilvántartása. Az adott viszonyok közt tehát ezek a könyvek gyakorlati célt egyáltalán nem szolgálnak, aminthogy a legfőbb állami számvevőszéknek, hogy hivatását teljesíthesse, soha nem is volt szüksége rájuk.
Mivel pedig vezetésük, helyesebben mondva összeállításuk évről-évre számottevő munka-, idő- és költségáldozattal jár, e könyvek „vezetése” mint meddő munka az ellenőrző és nyilvántartó szolgálatnak minden hátránya nélkül bátran megszüntethető.
Az átmeneti intézkedésekre vonatkozó 6. § amint ez már fentebb is említtetett, az 1914/15. évi költségvetésben a rendes és az átmeneti kiadásoknál engedélyezett és két évi felhasználási idő megállapítását igénylő hitelek kijelölésére, továbbá az 1914/15. évre lekötött hitelek felhasználási határidejének megállapítására vonatkozólag tartalmaz rendelkezést. Ez utóbbi rendelkezést illetőleg megjegyzem, hogy az új rendre való áttérés folytán a rendes és az átmeneti kiadásoknál az 1914/15. évre lekötött hitelek felhasználási határidejének némi megrövidítése nem volt elkerülhető, a beruházásokra nézve azonban csekély eltéréssel ugyanazok a felhasználási határidők állapíttattak meg, mint amely felhasználási határidők e hitelekre nézve az 1897. évi XX. tc. illetve az 1914. évi I. tc. 9. §-a alapján igénybevehetők lettek volna. - V. ö. 1915:XXI. tc. 3. §.
