Az országgyülési képviselők választásáról szóló 1913:XV. törvénycikk megalkotása szükségessé tette a képviselőválasztások feletti bíráskodásról szóló 1899:XV. törvénycikk revizióját is, amire már maga az 1913:XIV. törvénycikk is reáutal (164. §). A képviselőválasztások feletti bíráskodásról szóló törvénynek ez a reviziója immár sürgős törvényhozási feladattá vált, mert az új választási törvény alapján tartandó első általános képviselőválasztás után a választások érvényessége feletti bíráskodásnak már oly törvény alapján kell történnie, amely számol a választási jog rendszerében bekövetkezett mélyreható változásokkal.
Amennyire elodázhatatlan ezek szerint a képviselőválasztások feletti bíráskodásról szóló törvénynek az új választási törvénnyel való összhangba hozatala, ép oly kevéssé alkalmasak a háborús események közepette a közéleti viszonyok arra, hogy a törvényhozás a választási bíráskodás egész rendszerét annak az alapos átdolgozásnak vesse alá, amelyet a jelenleg érvényben levő törvénynek a gyakorlatban tapasztalt hiányai szükségessé tennének. Éppen azért a novelláris módosításnak ez alkalommal csakis azokra a legsürgősebb változtatásokra és pótlásokra kell szorítkoznia, amelyeket az új választási törvénynek az eddigi jogtól eltérő szabályai okvetlenül megkívánnak. Az 1889:XV. törvénycikknek ezen túlmenő módosítását, különösen a szervezeti és az eljárási szabályok tüzetes revizióját olyidőre kell fenntartani, amikor a törvényhozás teljes nyugalommal foglalkozhatik a választási bíráskodás rendszeres újjászabályozásával.
Az eltérések a régi és az új választási törvény rendszere közt elsősorban a választási eljárás szabályozásában mutatkoznak. Különösen a képviselőjelölésnek teljesen új szabályai, a szavazásnak szavazókörökre történt decentralizálása és a titkos szavazásnak új intézménye követelik meg a választási bíráskodásnak az új törvénnyel párhuzamos lényegesebb módosítását. A jelen törvényjavaslat ezekhez képest általában a most vázolt keretekre szorítkozik.
A nyilvános szavazás mellett lefolyt választások tekintetében a törvényjavaslat az érvénytelenségi okok rendszerét lényegileg az 1889:XV. törvénycikknek megfelelően tartja fenn és csak a részletekben tesz olyan módosításokat, amelyek szoros összefüggésben állanak a választási eljárás új szabályozásával. A törvényjavaslat általában óvakodik attól, hogy pusztán kisebb jelentőségű formai eljárási szabálytalanságok miatt olyan választás érvényességét döntse meg, amely egyébként érdemileg helyesen juttatja kifejezésre a választókerület meggyőződését. Az eljárási szabálytalanságon alapuló érvénytelenséget a törvény ehhez képest csak a valóban súlyos esetekre korlátozza, amely esetek lényegileg megfelelnek az eddigi törvénynek, habár az új választási törvény szerkezetéhez vannak idomítva. Ebben a körben az eddigi törvénynél továbbmenő szabályozást csak főleg az a kérdés kívánt, hogy a választókerületeknek szavazókörökre osztása folytán az egyes szavazókörökben elkövetett szabálytalanságok mennyiben hatnak ki az egész választási eljárás érvényességére.
Lényegileg más tekintet alá esik azonban a titkos szavazás mellett lefolyt választások érvényessége. Az eljárási szabálytalanságok általában véve az ily választások érvényességére is ugyanolyan kihatással vannak, mint a nyilvános szavazással eldöntött választásoknál. Sőt az ú. n. abszolut anyagi érvénytelenségi okok is, amelyek közvetlenül vagy közvetve a képviselő magatartásával kapcsolatosak, természetszerűleg kiterjednek a titkos szavazással tartott választásra. Ellenben az ú. n. relativ anyagi érvénytelenségi okok, nevezetesen azok, amelyek a jogosulatlan, a befolyásolt, a visszautasított vagy a megakadályozott választók szavazatainak számbavételén alapulnak, a titkos szavazás rendszerénél fogva az ilyen választásnál más elbírálást kivánnak.
A relativ érvénytelenségi okok körében a mai törvény álláspontja szerint a jogosulatlan, a befolyásolt, a visszautasított vagy a megakadályozott választók szavazatainak a beadott szavazatokkal szemben történő le- és hosszászámítása azon alapul, hogy nyilvános szavazásnál kétségtelen megállapítás vagy legalább is beható vizsgálat tárgyává tehető az, hogy a leszámítandó vagy hozzászámítandó szavazatok melyik jelöltre estek vagy estek volna, minélfogva a szavazatok le- és hozzászámítása a valóságot megközelítően történhetik. E részben a mai törvény csak egy kivételt ismer: ha ugyanis nem lehet megállapítani, hogy a visszautasított vagy a megakadályozott választók kire akartak szavazni, a törvény e szavazatoknak - hypotetikus alapon - a képviselő elleni számbavételét rendeli. Azonban még ebben az esetben is lehetővé teszi a törvény, hogy leszámíttassanak az akadályozott választók sorából azok, akikre nézve a választásvédők kimutatják, hogy a képviselőre akartak szavazni. Ezzel az egy kivétellel a mai törvény a szavazatok le- és hozzászámításának rendszerét reális bázisra helyezi és szigorúan körülhatárolt bizonyításfelvételre alapítja. Ugyanezt az álláspontot foglalja el a törvényjavaslat is a nyilvános szavazásnál a szavazatok számbavétele tekintetében.
A titkos választásnak az 1913:XIV. tc. által elfogadott rendszere mellett azonban a szavazatok le- és hozzászámításának ez a módja helyesen alig valósítható meg. A befolyásolt, a visszautasított és a megakadályozott szavazatok számbavételének szabályozása titkos szavazásnál csak többé-kevésbé önkényes feltevésekre volna alapítható. Az ily szavazatok le- és hozzászámításának csak akkor lehetnek némileg reális alapja, ha a lehetőség határáig vizsgálat tárgyává tétetnék, hogy kinek az érdekében történt a szavazatnak törvényellenes visszautasítása, illetőleg a választó befolyásolása vagy megakadályozása, vagy hogy mindezek a választók melyik jelöltre akartak szavazni. Az ily irányú bizonyítás azonban, eltekintve attól, hogy annak lehetősége is lényegesen szűkebb körre szorítkoznék, mint a nyilvános szavazás esetében, a szavazás titkosságának elvébe ütköznék, amelyet a törvény a szavazás e neménél fundamentális alapelvül kívánt felállítani. A törvényhozás, amely ezt az alapelvet a választási eljárásban dekretálta, a választási bíráskodás terén sem helyezkedhetik oly álláspontra, amely a titkosság elvének csorbításával járna.
Elvileg nem volna ugyan kizárva titkos választásnál sem a befolyásolt, a visszautasított vagy a megakadályozott választók szavazatainak fikción alapuló számbavétele a képviselő ellen, úgy amint azt a mai törvény a visszautasított és a megakadályozott választók tekintetében abban az esetben teszi, ha nem bizonyítható, hogy kire akartak szavazni (1889:XV. tc. 3. § 14. pontja, 5. §), ámde a helyzet a titkos választás esetében lényegesen eltér attól a jogi helyzettől, amelyre a mai törvény a szavazatok fiktiv számbavételét, mint a végső kisegítő eszközt alapítja. A mai törvény mindenekelőtt a befolyásolt választó szavazatának le- vagy hozzászámítását csakis akkor engedi meg, ha ki van mutatva, hogy az illető kire szavazott vagy kire akart szavazni. Minthogy a titkos választással ily irányú bizonyítás a fentiek szerint alig egyeztethető össze, a befolyásolt választók szavazatait mindig fiktiv alapon kellene a képviselő ellenében számbavenni, ami a képviselő helyzetét a mai joggal szemben lényegesen súlyosbítaná. A visszautasított vagy a megakadályozott választóknak fiktiv alapon való számbavételét a mai törvény megengedi ugyan, de erre ma csak kivételesen kerül a sor, mert ritka az olyan eset, amikor nem lehet kimutatni, hogy az illetők kire akartak szavazni; ellenben titkos szavazásnál - ha a titkosság elvét megsérteni nem akarjuk - ez lenne az általános eset. A szavazatoknak fiktiv, hypothetikus alapon való számbavétele tehát, amely eddigilé ebben a szűk körben is csak kivétel volt, egyszerre szabállyá válnék; már pedig aggályos lenne, ha a választások érvényessége ily nagy mértékben lenne kitéve ilyen véletlen esélyek hatásának.
További nehézséget okoz e részben a választókerületnek szavazókörökre osztása. Eddig az egész választókerületre nézve egy központban folyt le a választás és így helyesen lehetett kimondani azt az elvet, hogy oly választók szavazatai, akikről nem lehet megállapítani, kire akartak szavazni, a képviselő ellen vétessenek számba. A szavazókörök rendszere mellett azonban ez merő önkényre és esetlegességre vezetne; hiszen lehetséges, hogy az illető szavazókörben nem is a képviselő, hanem más jelölt kapta a szavazatok többségét, tehát a mai törvény gondolatmenete szerint a visszautasított vagy akadályozott választók szavazatait annak a jelöltnek a hátrányára kellene számba venni. Ez azonban csak újabb bonyodalmakkal járna.
A fent kifejtett okokból nem lehet a titkos szavazásnál leszámítás tárgyává tenni azokat a szavazatokat sem, amelyeket a szavazatszedő küldöttségi elnök választói joggal nem biró személyektől fogadott el. Az ilyen szavazatokra nézve sem lehet hitelesen megállapítani, hogy kire adattak. Igaz, hogy a választói joggal nem biró személyek nem tarthatnak igényt a szavazás titkának oltalmára. ámde azt bizonyítás tárgyává tenni, hogy az ilyen személy kire szavazott, fölöttébb aggályos, mert erre nézve a bíró kizárólag a szavazónak saját vallomására lenne utalva. Egészen más a helyzet a nyilvános szavazásnál, ahol is kétségtelenül megállapítható, hogy a választói joggal nem bíró személy kire adta szavazatát.
Mindezek szerint titkos választás megtámadása esetében a nem jogosult, a befolyásolt, a visszautasított vagy a megakadályozott választók szavazatai csak abból a szempontból képezhetnék mérlegelés tárgyát, vajjon a visszaélés oly mértékű volt-e, hogy annak folytán a választás eredményének megbízhatósága kétessé válik. A választás érvényességének ilyen határozatlan tényállás alapján történő elbírálása azonban nem bízható a szigorúan jogi kritériumokhoz kötött bírói eljárásra, hanem csupán az inkább juryszerű mérlegelésre hivatott képviselőházi eljárás tárgyául szolgálhat. A mai törvény a választási bíráskodás tekintetében a kir. Kúria és a képviselőház hatáskörét éppen annak a vezető eszmének alapján választja ketté, hogy a bíróság csak az objektív tényeken alapuló, szorosan körülhatárolt tényállások felett ítélkezik, míg az olyan tényállások elbírálása, melyeknek a választásra gyakorolt kihatását nem ténybeli mozzanatok, hanem csak a belső meggyőződés alapján lehet megállapítani, a képviselőház hatáskörébe tartozik.
Igaz, hogy ily módon a tényállások egész sora, amely nyilvános szavazás esetében a bíróság ítélkezésének szolgál lapul, titkos szavazás esetében nem esik a kúriai bíráskodás körébe. ámde figyelembe kell venni azt is, hogy az ú. n. relatív érvénytelenségi okok nagy része oly választási visszaélések ellen irányul, amelyek a titkos szavazás mellett hovatovább háttérbe szorulnak. A titkos szavazás rendszerének - a hívei által erősen hangsúlyozott - egyik előnye éppen az, hogy a választót minden illegális befolyásolás alól felszabadítja. Minthogy a titkos szavazásnak az új törvényben elfogadott módja mellett lehetetlen annak megállapítása, hogy melyik választó kire szavazott, megszünik az érdek, amely a választó aktiv befolyásolásában eddigilé fűződött. Emellett a városi választókerületekben, amelyekre a titkos szavazás intézménye szorítkozik, a választóknak nagyobb mértékű megakadályozása már a helyi viszonyánál fogva is kevésbé érvényesülhet. Az olyan visszaélések ellen pedig, amelyek a választóknak illegális befolyásolással való visszatartására irányulnak, vagy amelyeket a hivatalos közegek szavazatoknak jogellenes elfogadásával vagy visszautasításával követnek el, a képviselőház bíráskodásán felül a fokozott büntetőjogi represszió is elegendő oltalmul szolgál.
Az előadottakhoz képest az 1899:XV. tc. a jelen törvényjavaslatban foglalt kiegészítésekkel és módosításokkal a nyilvános szavazással történő választások tekintetében - a jelenlegi házszabályokkal kapcsolatban - a választási bíráskodásnak teljes szabályozását tartalmazza, míg a titkos szavazással tartott választások tekintetében az érvénytelenségi okok rendszere a házszabályok megfelelő kiegészítése útján még további kiépítésre szorul. Mindkét nemű választásra nézve azonban az összhang az 1899:XV. tc. és az új választási törvény közt helyre van állítva, úgy hogy a választási bíráskodás az ekként kiegészített és módosított régi törvény alapján akadálytalanul folyhat tovább mindaddig, amíg a törvényhozás nem látja elérkezettnek az időt a választási bíráskodás teljes reformjára.
Részletes indokolás a 2. §-hoz
A 2. § az áttekinthetőség kedvéért összefoglalja azokat az esetcsoportokat, amelyekben egyrészt a képviselőválasztás érvénytelenségének, másrészt a választás törvényes eredményének megállapítása a kir. Kúria hatáskörébe tartozik.
Az 1. pont értelmében a képviselő személyével összefüggő abszolut érvénytelenségi okok, úgy amint az 1899:XV. tc. 3. §-ának 1-9. pontjaiban vannak meghatározva, érintetlenül maradnak.
A 2. pont mondja ki a fennt már tüzetesen megokolt azt az elvet, hogy az 1899:XV. tc. 3. §-ának 10-13. pontjaiban meghatározott ú. n. relativ anyagi érvénytelenségi okok csak nyilvános szavazás esetében szolgálhatnak a Kúria előtti eljárás alapjául; mert amint fentebb említve volt, a befolyásolt, megakadályozott és visszautasított választók szavazatainak számbavétele titkos szavazás esetében - a titkosság elvének megsértése nélkül - csak teljesen önkényes feltevések alapján történhetnék. A házszabályokra marad annak megállapítása, hogy olyan esetben, amikor a befolyásolt, megakadályozott és visszautasított választók szavazatai a választás eredményére döntő kihatással lehettek, a képviselőház milyen feltételek mellett állapíthassa meg a választás érvénytelenségét.
A 2. § 2. pontja egyúttal a bizonyítandó tények szempontjából módosítja is az 1899:XV. tc. 3. §-ának 10-13. pontjait.
Az 1899:XV. tc. 3. §-a 10-13. pontjainak mindegyikében ismétli azokat a szabályokat, amelyek meghatározzák, hogy mit kell a kérvényezőknek a választás érvénytelenítése végett bizonyítaniok a választók ellen elkövetett befolyásoló és gátló cselekményeken felül? Minthogy a Tj. a szavazatok leszámításának és hozzászámításának módját az áttekinthetőség érdekében maga szabályozza (8-11. §), a 2. § 2. pontja erre a szabályozásra utalással egységes tételben fejezi ki e bizonyítás tárgyát. A 2. § 2. pontjának ilyen szövegezése mellett az 1899:XV. tc. 3. §-ának 14. pontja elvesztette önálló jelentőségét. A választók ellen elkövetett gátló cselekmények ugyanis a 14. pont esetében is ugyanazok, mint a 12. és a 13. pont esetében. A különbség egyfelől a 12. és 13., másfelől a 14. pont között csak az, hogy a törvény a 12. és a 13. pontban külön választja azokat az eseteket, amelyekben be van bizonyítva, hogy a visszautasított vagy akadályozott választók nem a képviselőre, hanem más jelöltre akartak szavazni, a 14. pontba felvett azoktól az esetektől, amelyekben ez bizonyítva nincs. Az azonban, hogy miképen kell a visszautasított vagy akadályozott választókat számba venni, ha megállapítható, kire akartak szavazni és miképpen történik a számbavétel, ha ezt bizonyítani nem lehet: a Tj. 9. §-ának 2. bekezdésében már kellőképpen kifejezésre jut és így az említett 14. pont mint tárgytalan elesik (2. § utolsó bekezdése).
A 2. § 3. pontja csupán az áttekinthetőség kedvéért utal a Tj. 3-7. §-aiban foglalt érvénytelenségi okokra.
A Tj. 12. §-ában meghatározott esetekben, amelyek egyébként elvileg az 1899:XV. tc. 28. §-ának és az azon alapuló bírói gyakorlatnak felelnek meg, a Kúria nem mondja ki érvénytelennek az egész választási eljárást, hanem csak a választásnak vagy a szavazásnak törvényellenesen megállapított eredményét igazítja ki és eképpen megállapítva a különben érvényesen lefolyt választás törvényes eredményét, más jelöltet jelent ki a kerület megválasztott képviselőjéül. A szabatosság kedvéért kívánatos, hogy a különbség a választás érvénytelenítése és az érvényes választás törvényes eredményének megállapítása között már e bevezető §-ban kifejezésre jusson és hogy a Kúriának a választás törvényes eredménye ilyetén megállapítására vonatkozó hatásköre világosan kifejeztessék. Ezt célozza a 2. § második bekezdése.
A 2. § utolsó bekezdése hatályon kívül helyezi az 1899:XV. tc. 3. §-ának már említett 14. pontján kívül az idézett § azon pontjaig, amelyek a választási eljárás szabálytalanságából és a választási eredmény törvényellenesen megállapításából eredő érvénytelenségi okokat foglalják magukban, mert ezeket az új választási törvénnyel kapcsolatban egészen újból kell szabályozni; hatályon kívül helyezi továbbá az 1899:XV. tc. 4. és 5. §-ának a szavazatok le- és hozzászámítására vonatkozó szabályait, amelyek helyébe a Tj. 8-11. §-ai lépnek.
Részletes indokolás a 3. és az 5. §-okhoz
A Tj. 3-5. §-ai a választási eljárás szabálytalanságából folyó érvénytelenségi okokat foglalják magukban.
A választási eljárásnál elkövetett szabálytalanság a választás eredményére lehet döntő fontosságú, de lehet olyan is, amelynél alig tételezhető fel, hogy a választás eredményére valaminő hatása volt. Az eljárási szabálytalanságokat ennélfogva nem szükséges mind érvénytelenségi okokul megállapítani, másrészt pedig lehetnek szabálytalanságok, amelyekre nézve az érvénytelenség szankciójának kimondása csak feltételtől függően indokolt. Ehhez képest az 1899:XV. tc. is 3. §-ának 15-27. pontjában a választási szabálytalanságoknak csak egy részét fogadta el az érvénytelenség okául s azoknak egy részénél is (21., 23., 24. és 26. pontok) ezt csak feltételezetten tette. A feltétel az volt, hogy a szabálytalanság elkövetésének időpontjáig a képviselőre nem adatott legalább annyi szavazat, amennyi a választói névjegyzékben foglalt összes választók általános többségének megfelel, hogy tehát a választókerületnek még hátralevő szavazatai a választás eredményén már nem változtathattak volna.
Az új választási törvény (1913:XIV. tc.) a szavazást decentralizálja, amennyiben a törvény szerint a szavazás nem fog az egész választókerületre egy helyben lefolyni, hanem szavazókörönként, de az eljáráshoz tartozó intézkedések között vannak olyanok is, amelyeket az egész választókerületre egységesen kell megtenni.
Ennek megfelelően az eljárási szabálytalanság is lehet olyan amely az egész választókerületre egységesen megteendő intézkedéssel követhető el és lehet olyan, amely csak az egyes szavazókörökben helytfoglaló eljárásnál merülhet fel. Az egyes szavazókörökben elkövetett szabálytalanság érvénytelenné teheti mindenekelőtt az illető szavazókörökben folyt eljárást, ha annak a kellő indoka megvan, de hogy az egész választást érvénytelenné tegye-e, annak attól kell függnie, hogy vajjon a szavazókörben folyt eljárás érvénytelensége befolyásolhatta-e egyáltalán az egész választás eredményét, vagy pedig a többi szavazókörben megtartott szavazás a választás eredményét már eldöntötte olykép, hogy azt a kérdéses szavazókörben megtartott szavazás semmi irányban sem változtathatná meg.
A szabálytalanság elkövetése azonban az egyes szavazókörökben sem vonja szükségkép maga után azt, hogy az illető szavazókörben az egész szavazás érvénytelenné nyilváníttassék. Lehetnek szabálytalanságok, amelyek nem a már megelőzőleg lefolyt eljárást érintik, hanem csak azt akadályozzák meg, hogy az egész eljárás szabályszerűen befejeztessék. Ezek azok a szabálytalanságok, amelyeknek elkövetése az 1899:XV. tc. 3. §-ának 21., 23., 24. és 26. pontjai értelmében csak attól a feltételtől függően teszi érvénytelenné a választást, hogy a szabálytalanság elkövetésének idejében még hátralevő szavazatok a választás eredményén már nem változtathatnának. Az 1899:XV. tc. 3. §-ának idézett pontjaiban meghatározott szabálytalanságok esetében a szavazókörben a szavazás még nem volna érvénytelen, de az egész választás érvénytelen, ha az illető szavazókörben beadott szavazatok a többi szavazókörökben beadott szavazatokkal együtt nem döntötték el a választást olykép, hogy azon az illető szavazókörben még hátralevő szavazatok sem változtathatnának. Hasonló az eset akkor is, mikor a szabálytalanság nemcsak a szabályos befejezését érinti a szavazásnak, hanem azt egészen megakadályozza, amely esetekben az illető szavazókör hátralevő szavazatai alatt természetesen ennek összes szavazatait kell érteni, nem lévén ott egy beadott szavazat sem.
A választás érvénytelenségét maguk után vonó s az egyes szavazókörökben elkövetett szabálytalanságok többi eseteiben első sorban az illető szavazókörben tartott szavazást kell érvénytelennek tekinteni, s így az illető szavazókörben beadott egyes szavazatokat is érvényteleníteni kell. Hogy azután az ily esetekben a szavazásnak valamely szavazókörben történt érvénytelenítése maga után vonja-e az egész választás érvénytelenségét, az ismét attól függ, vajjon az illető szavazókörnek összes szavazatai - tehát nemcsak a be nem adott, hanem a már beadott, de érvénytelen szavazatok is - a választás eredményét valamely irányban befolyásolhatnák-e.
Az előadottakra való tekintettel állapítja meg a Tj. 3. §-ában azokat a szabálytalansági eseteket, amelyek az egész választókerületre egységesen megtehető intézkedésekre vonatkoznak, 4. és 5. §-ában pedig azokat, amelyeket az egyes szavazókörökben kell figyelembe venni. Ez utóbbiak közül a 4. § azokat az eseteket tárgyazza, amelyekben az illető szavazókörben lefolytatott eljárás és az ott beadott egyes szavazatok maguk nem volnának érvénytelenek, s a szabálytalanság érvénytelenítő hatása attól függ, hogy az illető szavazókör még be nem adott szavazatai minő befolyással lehetnének a választás eredményére, amely kérdés eldöntésénél az illető szavazókörben esetleg beadott szavazatokat mint érvényeseket be kell számítani; az 5. § pedig azokat az eseteket szabályozza, amelyekben az illető szavazókörben a szavazás és az egyes beadott szavazatok önmagukban is érvénytelenek és amelyekben ennélfogva a szabálytalanság érvénytelenítő hatása attól függ, hogy az illető szavazókör összes (beadott és be nem adott) szavazatai minő befolyással lehetnének a választás eredményére, amely kérdés eldöntésénél az illető szavazókörben beadott szavazatokat előbb mint érvényteleneket le kell vonni.
Áttérve a 3-5. §-ok rendelkezéseire egyenként, a következőket kell megjegyezni:
1. A 3. § azokat az eseteket öleli fel, amelyekben a szabálytalanság már magában véve az egész választási eljárásra kihat és így az egész választást érvénytelenné teszi.
A 3. § 1. pontja új szabály, mely összefügg a képviselőjelölésnek az 1913:XIV. törvénycikkben foglalt teljesen új szabályozásával. E törvény 85. §-a értelmében a képviselőjelöltre vonatkozó ajánlatot legkésőbb a választás napját megelőző harmadik napon lehet átnyújtani. Evégből a választókerület közönségének okvetetlenül ezen nap letelte előtt kell megtudnia a választás megtartásának napját, melyből az ajánlatok beadásának napjára következtethet, valamint azt a helyet, ahol az ajánlatok átnyujtásának történnie kell; mert ellenkező esetben a választók el volnának zárva a képviselőjelölés lehetőségétől. Minthogy pedig a jelölés lehetővé tétele szükségszerű alapja az egész választásnak, nem lehet érvényesnek tekinteni az olyan választást, amelynél a választók egyáltalában nem, vagy csak a jelölési határidő eltelte után értesültek a választás napjáról vagy az ajánlat átnyujtásának helyéről. Egyébként azonban a 3. § 1. pontja nem teszi a választás érvényességének feltételévé, hogy a választási hirdetmény minden tekintetben az 1913:XIV. tc. 82. §-ában meghatározott időben, tartalommal és módon tétessék közzé.
A 3. § 2. pontja az ajánlat kellékeivel összefüggő érvénytelenségi okot határozza meg részben egyezésben az 1899:XV. tc. 3. §-ának 18-ik pontjával.
Az 1913:XIV. tc. 85. §-a tüzetesen meghatározza a képviselőjelöltre vonatkozó ajánlat szabályszerűségének kellékeit, azonban természetszerűleg nem azzal a célzattal, hogy e kellékek bármelyikének hiánya az egész ajánlatot és ezzel a képviselőválasztást érvénytelenné is tegye. Az idézett §-ban foglalt szabályok első sorban utasító szabályok, amelyek az ajánlat szabályszerűségéhez kivántatnak meg, úgy, hogy a meghatározott kellékek fennforgása mellett a választási elnök joga és kötelessége az ajánlatot elfogadni, bármely kellék hiányában pedig joga és kötelessége az ajánlatot visszautasítani. Annak mérlegelése, hogy az ajánlat szabályszerűségéhez megkivánt kellékek hiánya mennyiben tegye az ajánlatot és ezzel a képviselőválasztást érvénytelenné, a jelen Tj. feladata. A Tj. abból indul ki, hogy ha egyszer a jóllehet szabálytalanul beadott ajánlat alapján valakit képviselővé megválasztottak, nem volna indokolt a választókerület megnyilvánult akaratának félretétele pusztán csekély jelentőségű formai szabályok megszegése miatt. Minthogy azonban az 1913:XIV. tc. a jelölés megtörténtét a választás szükségszerű alapjának tekinti (85. § 1. bekezdése), a választást mégis érvénytelennek kell tekinteni, ha a megválasztott képviselő írásban egyáltalában nem volt jelölve, mert az ilyen nem jelölt személyek választás alá bocsátása visszaélésre vezethetne. Az írásbeli ajánlatnak egyes alakszerűségeit azonban a Tj. nem tekinti oly lényegesnek, hogy hiányuk az egyébként érvényesen lefolyt választást érintené. Így különösen a választás érvényessége szempontjából közömbös, hogy az írásbeli ajánlatot hányan írták alá és hogy az aláíróknak volt-e választói joguk. Az ajánlásra megkivánt választók nagy száma mellett (50) könnyen megeshetik, hogy az aláírók közé becsúszik egyik-másik olyan személy is, aki nincs felvéve a választókerület végleges névjegyzékébe. A választási elnök visszautasíthatja ugyan az ajánlatot, ha e hiányt észleli; ha azonban az ajánlatot e hiány dacára esetleg egész jóhiszeműen elfogadta, úgy helytelen formalizmus lenne ennek a választás érvényességére kihatást tulajdonítani. A választási elnök, ha tudva szabálytalan ajánlatot vett át, fegyelmileg úgyis felelős marad.
Ugyancsak a választás érvényességére kiható jelentőséget kell tulajdonítani annak, ha az ajánlatot csak az ajánlásra megszabott törvényes határidő után adták be, mert az 1913:XIV. tc. azzal, hogy az ajánlás határidejét a választást megelőző harmadik napra tette, biztosítani kivánja a választóközönséget a hevenyében megtévesztés céljából történő jelölésekkel űzött visszaélések ellen.
A 3. § 3. pontja csak szabatosabban határozza meg az 1899:XV. tc. 3. §-ának 18. és részben 20. pontjában foglalt azt az érvénytelenségi okot, mely a képviselő törvényszerű jelölésének a választási elnök részéről való megakadályozásában avagy törvényszerű jelöltnek a választásnál való mellőzésében nyilvánul.
A 3. § 4. pontja szükségszerű folyománya az 1913:XIV. tc. 91. §-ában foglalt szabálynak, mely meghatározza, hogy ha szabályszerű jelölés nem történt, vagy a választás megkezdésére kitűzött időpont előtt valamennyi jelölt visszalépett, vagy a jelöltek valamelyike meghalt, a választás elmarad. Ez a szabály ellensúlya akar lenni annak az időbeli korlátozásnak, amelyet a törvény az ajánlásra megszab és így megtartása a választás érvénytelenségének terhe alatt okvetlenül szükséges.
A 3. § 5. pontja megfelel az 1899:XV. tc. 3. §-a 24. pontjának.
A 3. § 6. pontja elvileg az 1899:XV. tc. 3. §-a 25. és 27. pontja helyébe lép és az ezekben külön-külön meghatározott érvénytelenségi okokat egységes tételben fejezi ki, azonban a mai törvénynél általánosabb jellegű formulázással. A szöveg mindenekelőtt megkülönbözteti azt az esetet, amelyben a választási elnök a választás eredményét törvényellenesen állapította meg, attól az esettől, ha az egyes szavazókörökben megtartott szavazás eredménye módosul, a nem jogosult, visszautasított és akadályozott választók szavazatainak megengedett le- és hozzászámítása, vagy általában a szavazatok helytelen számbavételének kiigazítása következtében. A Tj. e mellett szabatosan megkülönbözteti az e pontban foglalt érvénytelenségi tényállások körében azokat az eseteket, amelyekben a választás érvénytelensége helyett a választás törvényes eredményének megállapítását és ez alapon a képviselő helyett egy másik jelöltnek képviselővé kijelentését lehet kérni (12. . A viszony a 3. § 6. pontja és a 12. § között a következő: a 12. § minden esetében választhatnak a kérvényezők a közt, hogy a választás törvényes eredményének megállapítását kérjék-e, vagy pedig a 3. § 6. pontja alapján csupán a választásnak érvénytelenné nyilvánítását. Ha az utóbbira szorítkoznak, jelöltük nincsen kitéve esetleges ellenkérvénynek. A 3. § 6. pontja azonban a tényállások szélesebb körét öleli fel, mint a 12. §; a tényállások azon körében, amelyre nézve a két rendelkezés egymást nem fedi, kizárólag a választás érvénytelenítésének van helye, nem pedig a törvényes eredmény megállapításának.
A 3. § 6. pontja egyúttal mindazokat az eseteket fedi, amelyekben a választás érvénytelensége több érvénytelenségi rész-ok találkozásából áll elő. Lehet, hogy az 1899:XV. tc. 3. §-ának 10-13. pontjaiban meghatározott érvénytelenségi okok külön-külön önmagukban nem forognak fenn, mert az egyes pontok alá eső cselekményekkel befolyásolt, akadályozott vagy visszautasított választók száma külön-külön nem akkora, hogy a képviselő többségét megdöntené; ha azonban a különböző módon befolyásolt, visszautasított vagy akadályozott választók szavazatai együttesen, vagy a szavazás eredményének a Tj. 8-11. §-ain alapuló másnemű kiigazításával kapcsolatban (számítási hibák, nemjogosult személyek szavazatai vagy egyébként érvénytelen szavazatok) a választásnak kijelentett eredményét megdöntik, akkor a választás épp úgy érvénytelen, mintha egynemű érvénytelenségi okok szolgáltak volna érvénytelenségének alapjául.
A 4. és az 5. § azokkal a szabálytalanságokkal foglalkozik, amelyek nem az egész választási eljárást, hanem csupán az egyes szavazókörökben lefolyt szavazást érintik. Mindezekben az esetekben a választás érvénytelensége a fent előadottak szerint csak feltételes, vagyis csak akkor áll be, ha a többi szavazókörben érvényesen megtartott szavazás a választás eredményét nem dönti el olyképen, hogy ezen az eredményen a szabálytalanság által érintett szavazókörnek vagy még hátralevő vagy pedig összes szavazatai sem változtathatnak. A különbség a két §-ban foglalt esetcsoportok között az, hogy a 4. § eseteiben az eredménynek ilyetén megállapítása végett azok a szavazatok is számbajönnek, amelyek az illető egyes szavazókörben érvényesen beadattak, míg az 5. § eseteiben a szabálytalanság oly fokú, hogy az illető szavazókörben megtartott szavazási eljárás egészen érvénytelen és az annak folyamán beadott szavazatok az eredmény megállapításánál mint érvénytelenek egyáltalában számításon kívül maradnak.
A 4. § 1. pontja megfelel az 1899:XV. tc. 3. §-a 20. és 23. pontjának és meg akarja akadályozni a szavazási eljárásnak indokolatlan huzavonáját, amely a választók kifárasztását és elszéledését vonja maga után. Utalni kellett emellett az 1913:XIV. tc. 125. §-ának utolsó mondatában foglalt szabályra is, amely szerint a felfüggesztett szavazást többé nem lehet folytatni, ha a szavazás akadálya a törvényes zárórát (id. tc. 123. §) követő két órán belül elhárítható nem volt. Az 1899:XV. tc. 3. §-a 17. pontjának 2. és 3. bekezdésében a szavazás elkésett megnyitására vonatkozólag foglalt érvénytelenségi oknak a képviselőjelölés új szabályozása következtében nincs többé önálló, a 4. § 1. pontján túlmenő jelentősége.
A 4. § 2. pontja megfelel az 1899:XV. tc. 3. §-a 21. pontjának.
A 4. § 3. pontja megfelel az 1899:XV. tc. 3. §-a 26. pontjában a törvényes zárórára vonatkozó rendelkezésnek s emellett fedi a szavazatszedő küldöttségi elnök részéről lehetséges azt a szabálytalanságot is, hogy a szavazást valamelyik jelöltre, akit a választási elnök nem jelentett ki visszalépettnek, a törvény ellenére abbanhagyja.
A 4. § 4. pontja részben fedi az 1899:XV. tc. 3. §-ának 25. pontja alá eső tényállásokat, azzal a kiegészítésekkel, amelyet a szavazókörönként való folytatólagos és új szavazás szabályozása (1913:XVI. tc. 138. §) tesz szükségessé.
A 4. § második bekezdése azt az új rendelkezést tartalmazza, hogy nem érvénytelen a választás, ha az ugyanazon § 1-4. pontjaiban felsorolt eljárási szabálytalanságot a képviselőnek valamelyik ellenjelöltje érdekében követték el. Ez a rendelkezés azért szükséges, hogy ne lehessen az ellenjelölt érdekében elkövetett szabálytalansággal a választás megtámadására szándékosan alapot teremteni s mert természetes, hogy csak az olyan szabálytalanság lehet érvénytelenségi ok, amelyet a megválasztott képviselő érdekében követtek el vagy amely legalább is ennek javára szolgált.
Részletes indokolás az 5. §-hoz
Az 5. § hét pontban azokat a szabálytalanságokat tárgyalja, amelyek az egyes szavazókörökben első sorban az illető szavazatot és az illető szavazókörben lefolyt egész szavazást teszik törvénytelenné s csak akkor az egész választást, ha a többi szavazókörben szabályszerűen megtartott szavazás a választás eredményét nem döntötte el olykép, hogy azon az érvénytelen szavazás folyamán beadott szavazatok leszámítása, valamint az illető szavazóköröknek a képviselő ellen számbaveendő összes szavazatai sem változtathatnának.
Első sorban tehát le kell számítani az illető szavazókörben beadott szavazatokat, mint érvényteleneket, az arra a jelöltre adott szavazatokból, akire estek s azután az illető szavazókör összes választóit a képviselőre nézve legkedvezőtlenebbül, vagyis mind ellenére kell számba venni. De a bírói eljárás során természetesen úgy itt, mint más esetekben is a törvény szerint megengedett szavazat le- és hozzászámítást érvényesíteni lehet a képviselő javára is.
Az 5. § 1. pontja szó szerint megfelel az 1899:XV. tc. 3. §-a 16. pontjának. Minthogy nem lehet megállapítani, hogy a választási vagy a szavazatszedő küldöttségi elnök törvényellenes intézkedése a szavazást mily mértékben és mely időponttól kezdve befolyásokat, ezt a szabálytalanságot - úgy, mint eddig is olyannak kell tekinteni, amely az illető szavazókörben az egész szavazást érvénytelenné teszi és az annak folyamán beadott szavazatoknak érvényesekként számbavételét általában kizárja.
Az 5. § 2. pontja megfelel az 1899:XV. tc. 3. §-a 17. pontjában az első bekezdésben foglalt szabálynak. A szavazás érvényességére a szavazás helye csak akkor van befolyással, ha nem a törvényes székhelyen tartották meg. A szavazási helyiség változtatása nem releváns, minthogy az a szavazókör székhelyén amúgy is közismertté válik. Érvénytelennek mondja ez a pont a szavazást abban az esetben is, ha nem a törvényes küldöttségi elnök vezetése mellett tartották meg, minthogy az ilyen eljárást a garanciális jellegű közjogi, személyi előfeltételek hiányában egyáltalában nem lehet szavazásnak tekinteni.
Az 5. § 3. pontja a csak egyes szavazókörben előfordult visszaélésre nézve kiegészíti a 3. § 3. pontjában és a 4. § 3. pontjában foglalt tényállásokat.
Az 5. § 4. pontja egybevág az 1899:XV. tc. 3. §-ának 19. pontjával; az 5. § 5. pontja az 1899:XV. tc. idézett §-ának 15. pontjával; végül az 5. § 6. pontja az idézett § 22. pontjával, kiegészítve a titkos szavazásra való utalással.
Új szabályt tartalmaz az 5. § 7. pontja, mely szerint az egész szavazási eljárás érvénytelen akkor is, ha titkos szavazásnál a szavazókat a rovatos ívekben egyáltalában fel nem jegyezték (1913:XIV. tc. 109., mert ebben az esetben az egész szavazás teljesen megbizhatatlan alapon nyugszik. Ellenben azt a körülményt, hogy titkos szavazás esetében a szavazatokat tartalmazó borítékok száma nem egyezik meg a rovatos ívekben feljegyzett szavazók számával, hogy tehát fölös vagy hiányzó szavazatok vannak (1913:XIV. tc. 127. §), a Tj. nem minősíti oly érvénytelenségi okká, amelynek alapján a kir. Kúria előtti eljárásnak lehetne helye. Az ilyen fölös számú vagy hiányzó szavazatok mikénti számbavétele minden ténybeli támpont nélkül ismét csak teljesen önkényes feltevésekre lenne alapítható. Ennélfogva ebben a körben is a házszabályokra marad annak megállapítása, hogy olyan esetben, midőn a fölös vagy a hiányzó szavazatok száma nagyobbfokú visszaélésre enged következtetni és oly nagy, hogy a választás eredményét döntően befolyásolhatja: a képviselőház állapíthassa meg a választás érvénytelenségét.
Az 5. § utolsó bekezdése az 5. § eseteire is kiterjeszti a 4. § utolsó bekezdésének azt az új szabályát, mely szerint nem érvénytelen a választás, ha kimutatják, hogy a szabálytalanságot a képviselő ellenjelöltje, illetőleg a pótválasztásra nem bocsátott jelölt érdekében követték el. Ennek a rendelkezésnek az 5. § keretében nincs az az átfogó jelentősége, mint a 4. § eseteiben. Mégis, eltekintve az 1. pont esetétől, amelyben egyenesen pozitív tényálláselemeként szerepel az a körülmény, hogy a szabálytalanság a képviselő érdekében történjék, előfordulhatnak e § körében is esetek, különösen a 4. vagy a 6. pont alkalmazásában, hogy a szabálytalanságnak feltett célzata éppen az volt, hogy érvénytelenné tegye annak a képviselőnek a megválasztását, akinek többsége amúgy is kétségtelen volt.
Részletes indokolás a 6. §-hoz
A 6. § a pótválasztással eldöntött alapválasztásra vonatkozólag a mai jogban benne rejlő, de kifejezetten ki nem mondott elvet fejez ki.
Az 1899:XV. tc. idevonatkozólag nem foglalt magában világos rendelkezéseket. Az 1899:XV. tc. 3. §-ának 10. és 11. pontja ugyanis attól tette a választás érvénytelenségét függővé, hogy a képviselő az érvényes szavazatok általános többségét megnyerte-e. Az idézett törvénycikk 4. és 5. §-ai pedig szintén csak arról rendelkeznek, hogy az általános többség megállapításánál hogyan kell szavazatokat számítani. Ezekből a rendelkezésekből kiindulva, kérdésessé válhatott, hogy oly esetben, melyben pótválasztás vált szükségessé, melyik választási cselekmény támadható meg az 1899:XV. tc. 3. §-ába foglalt valamely érvénytelenségi ok alapján. Annál inkább merülhetett fel ez a kérdés, mert az idézett törvény 3. § 12., 13. és 14. pontjaiban a törvény külön rendelkezik abban a tekintetben, hogy a választás az ott körülírt alapon azért is megtámadható, mert az a pótválasztás nem azon két jelölt között lett volna elrendelendő, akikre nézve megtartatott. Ebből aztán arra lehetett volna következtetni, hogy más pontban foglalt okból az alapválasztás azért, mert a pótválasztás nem helyesen rendeltetett el, nem lett volna megtámadható.
Ámde a pótválasztást már az 1874:XXXIII. tc. alapján sem lehetett önálló választási cselekménynek tekinteni, mert az 1874:XXXIII. tc. 82. §-a értelmében mint újabb szavazás az egész választásnak csupán kiegészítő része volt, mely a sikerre nem vezetett első szavazással együtt hozta létre a választást, mint eredményt. Magyarázattal tehát oda lehetett értelmezni a törvényt, hogy amikor a törvény a választás megtámadhatóságát mondta ki, ez alatt az egész választást mind a kétféle szavazási cselekményével együtt értette. A két szavazási cselekmény bármelyikénél elkövetett törvénytelenségek tehát kellett, hogy alapul szolgáljanak a választási aktusnak a maga egészében való megtámadására. Ellenkezett volna ugyanis az anyagi igazság elvével, hogy a közvetlen eredményében sikerre vezetett pótválasztásnál figyelembe vehető érvénytelenségi okok ugyanazzal a jogi hatással ne lehessenek a csupán közvetett eredményében sikerre vezetett alapválasztásra azért, mert nem az újabb szavazásnál, hanem esetleg csak az első szavazásnál fordultak elő, de éppen az arra gyakorolt, törvénytelen hatásukban idéztek elő oly eredményt, amelyre az újabb szavazás elrendelése alapíttatott.
A javaslat ennélfogva abból az elvből indul ki s annak világos kifejezést is ad, hogy az előző szakaszokban meghatározott érvénytelenségi okok a választás érvénytelenségét vonhatják magok után, akár az alapválasztásnál, akár a pótválasztásnál merültek fel.
Vannak ugyan érvénytelenségi okok, mint különösen egyes eljárási szabálytalanságok, amelyeknél különbséget lehetne tenni a szerint, hogy az alapválasztásnál vagy csak a pótválasztásnál merültek-e fel és hogy e szerint a következmények között is különbséget téve, azokat olykép lehetne megállapítani, hogy az első esetben az egész választás érvénytelen, az utóbbi esetben azonban csak a pótválasztás érvénytelen.
Mégis a javaslat ezt a megkülönböztetést mellőzi és az egész választás érvénytelenségének következményét mondja ki minden, tehát oly esetben is, ha az érvénytelenségi ok csak a pótválasztásra nézve merült fel.
Az oka ennek az állásfoglalásnak a már előbb jelzett azon körülményben rejlik, hogy az alapválasztás és a pótválasztás elvileg egy ugyanazon választásnak csak két szavazási cselekménye olykép, hogy a pótválasztást mindenkor meghatározott határidőn belül, az 1913:XIV. tc. 142. §-a értelmében legkésőbb az alapválasztás napjától számított tizedik napon kell megtartani. A pótválasztás megtartása hosszabb idő mulva már elvileg sem indokolható, mert azalatt az idő alatt a választókerület körülményei olykép változhatnak meg, hogy nem volna megfelelő a választókerület döntését csak arra a szűk körre szorítani, amelynek kereteit az alapválasztás megadta. A pótválasztás megtámadása esetében pedig mindenesetre hosszabb idő fog eltelni, míg az érvénytelenné nyilvánítható és ennélfogva ily esetben mindig csak tetemes idő, esetleg évek mulva lenne a pótválasztás megtartható. Ehhez járul, hogy a kir. Kúriának csak a 12. §-ban meghatározott esetben van joga a választás érvényes eredményét megállapítani, ami természetesen a pótválasztással eldöntött választással szemben is megilleti őt. Olyankor azonban, amidőn a 12. § szerinti eredménymegállapításnak nincs helye, különösen, ha nem egy másik jelöltet kell megválasztott képviselőnek kijelenteni, hanem az alapválasztás alapján a pótválasztást más jelöltek között kellene elrendelni, ilyen esetekben, minthogy az 1913:XIV. tc. ezekről az esetekről külön nem rendelkezik, kérdés tárgya maradna az, hogy melyik hatóság, miként s mely korlátok között fog az újonnan megtartandó pótválasztás felől intézkedni, ha azt az eltelt hosszabb idő után megváltozott viszonyok között is még, az erre irányadó szabályok szerint egyáltalában meg lehetne tartani. Minthogy a választás érvénytelenné nyilvánítása alapján a választókerület újból fogja akaratát megnyilváníthatni és így a választópolgárok jogának az egész választás érvénytelenné nyilvánítása csak kedvez, célszerűbb és helyesebb a felmerülhető komplikációk elkerülésével az egyes esetek megkülönböztetését mellőzni és elvileg arra az álláspontra helyezkedni, amelyet a Tj. 6. §-a ebben a kérdésben a fentebb kifejtettekhez képest elfoglal.
Egyébiránt a mai törvény sem teszi lehetségessé a pótválasztás ismétlését, habár az érvénytelenségi ok csakis a pótválasztásra nézve forgott is fenn, mert az 1899:XV. tc. 121. §-a értelmében a bíróság mindig csak az egész választást mondhatja ki érvénytelennek.
A 7. § az új választás (1913:XIV. tc. 143. érvénytelenségének okait állapítja meg. Az új választás nem folytatása az eredménytelenül maradt első választásnak, hanem az a választási eljárásnak megismétlése. Az ilyen választás tehát, amelynél bárki felléphet képviselőjelöltül, egészen elszakad az első választástól és így érvényessége szempontjából is egészen önállóan ítélendő meg. Ehhez képest ez esetben rendszerint nem lehet visszatérni az alapválasztás alkalmából történtekre.
Eszerint az új választás érvénytelenségének okai ugyanazok, mint amelyek valamely választást általában érvénytelenné tehetnek. Minthogy azonban az új választás azon alapul, hogy az első választás elmaradt, meghiusultnak jelentetett ki, vagy eredményének megállapítása lehetetlenné vált és ez esetek közül a meghiusultnak kijelentés törvény ellenére is történhetik, az új választásnak ez utóbbi esetben is érvénytelennek kell lennie. E körülmények szem előtt tartásával intézkedik a 7. § első bekezdése.
Mindazáltal az új választást nem volna helyes érvénytelennek nyilvánítani akkor is, ha az első választás meghiusultnak kijelentése törvény ellenére történt ugyan, de az még sem vezetett végleges eredményre, úgy, hogy annak alapján pótválasztásnak lett volna helye, vagy valamely szavazókörben új szavazást kellett volna tartani. Ilyenkor az új választás, bár helytelen alapon rendelték is el, mégis eredményre vezetett, a választókerület akarata mégis megnyilvánult, sőt még szélesebb körben, mint amennyire szükséges lett volna. Igaz, hogy az ilyen választás sérelmes lehet egyes jelöltekre, akik az új választás következtében esetleg más jelöltekkel kénytelenek konkurrálni, mint akikkel a pótválasztás megtartása vagy a szavazás ismétlése esetében álltak volna szemben. Azonban a jelöltek egyéni érdeke nem lehet döntő szempont olyankor, amikor a választók akarata törvényszerűen kétségtelen kifejezésre jutott, azzal a közérdekkel szemben, hogy ilyen esetben a választókerület ne tétessék ki fölöslegesen újabb választási mozgalmaknak.
Ugyanez az eset akkor is, ha az új választást az első választás eredménye alapján nem lehetett volna ugyan elrendelni, de maga ez az első választás érvénytelen, mert az első választás alkalmával követtek el olyan cselekményeket, amelyek alapján azt érvénytelennek lehetne nyilvánítani. Ekkor a bár helytelenül elrendelt új választás utólag mintegy megerősíttetik és előrebocsátottan pótolja azt a választást, amelyet az első választás érvénytelenítése után kellett volna megtartani. Ilyen esetben az első választás érvénytelenségére védelmül lehet hivatkozni az új választásnak azon az alapon való érvénytelenítésére irányuló kérelemmel szemben, hogy az első választás meghiusultnak kijelentése törvény ellenére történt.
Lényegileg ezen szempont alá esik az a kivételesen netalán előforduló eset is, ha az első választás eredményének megállapítása utóbb közbejött körülmények (p. o. iratok elégése, elveszése, bűncselekmény folytán megsemmisülése) következtében lehetetlenné vált, amidőn tehát szintén különben is új választásra lenne szükség.
Mindezeket a kivételeket a 7. § második bekezdése foglalja magában.
A szavazatok leszámításának és hozzászámításának kérdésében a törvényjavaslat az 1899:XV. törvénycikk 4. és 5. §-ában foglalt szabályokat új szabályozással helyettesíti, minthogy az utóbb említett szabályok szoros kapcsolatban vannak a régi választási törvénnyel és mert a szabályozást ki kellett egészíteni a titkos szavazásra való tekintettel. A szavazatok számbavételének amúgy is nehézkes szabályait igen nehéz volna áttekinteni, ha a törvényjavaslat ebben a körben is csak egyes módosításokra szorítkozott volna. Egyébiránt a szavazatok számbavételének rendszere elvileg nem változott. Új rendelkezés a 8. § 1. pontjában, hogy érvénytelen az a szavazat is, amelyet a választási elnök a névjegyzékbe felvett olyan választótól fogadott el, aki a választás idejében nem volt magyar állampolgár vagy aki választási jogát közbejött tények következtében nem gyakorolhatja ugyan (1913:XIV. tc. 13. és 14. §), de ezek a tények vele szemben a választás alkalmával közokirattal nem voltak bizonyítva, úgy hogy a választási elnök a választási törvény értelmében (1913:XIV. tc. 15. §) az illető választónak szavazatát ez okból vissza nem utasíthatta. Azt, hogy az ily szavazatok érvénytelenítése a választási biráskodás sorára marad, már a választási törvény indokolása is jelzi. Az a körülmény, hogy a választó jogosultságának hiányát a választáskor nem lehetett liquide bizonyítani, nem szolgálhat okul arra, hogy az ilyen választó szavazatát a biró is érvényesnek legyen kénytelen tekinteni.
Titkos szavazás esetében a már előrebocsátott okokból szavazatok leszámításának és hozzászámításának a 8. § 3. és a 9. § 2. pontja értelmében csakis azokban az esetekben van helye, amelyekben már a választási törvény által is érvényteleneknek nyilvánított szavazatok (1893:XIV. tc. 128. §) vétettek számba vagy olyan szavazatok nem vétettek számba, amelyek a választási törvény szerint érvényeseknek tekintendők, mert csak az ilyen esetekben lehet kétségtelenül megállapítani, hogy a szavazatot kire adták, hogy tehát az kinek szavazataiból számítandó le vagy kinek szavazataihoz számítandó hozzá. Azt, hogy a szavazatok kitől erednek, hogy tehát azokat esetleg választói joggal nem biró vagy befolyásolt választók adták be, a titkos szavazás belső természeténél fogva birói eljárás tárgyává tenni nem lehet.
A visszautasított és akadályozott választók szavazatainak számbavételét a 9. § második bekezdése az 1899:XV. tc. 5. §-ától némileg eltérő szövegezésben fejezi ki, azonban végeredményében ez a számítási mód, csekély eltérésekkel, szintén egyezik a mai törvény szabályaival. Az 1899:XV. tc. 5. §-ának második bekezdése abban az esetben, ha a meggátolt választókra nézve nincs bizonyítva hogy kire akartak szavazni, azokat általában a képviselő ellen veszi számba, ha pedig a választásvédők bizonyítják, hogy a meggátolt választók között egyesek a képviselőre akartak szavazni, ezeknek a meggátolt választók szavazataiból való leszámítását rendeli; az azonban nincs világosan kimondva, hogy az ilyen választók szavazatait a relativ érvénytelenségi okok körében a képviselőre esett szavazatokhoz hozzá is lehet számítani. Ennek a különböztetésnek nincs belső jogosultsága, sőt a törvény szavainak ez a magyarázata ellentétben áll az idézett törvénycikk 83. §-ában foglalt általános alapelvvel. Épen azért a Tj. nem is tesz különbséget abban a tekintetben, hogy a visszautasított vagy akadályozott választók a képviselőre vagy más jelöltre akartak-e szavazni, hanem azok szavazatait minden esetben az arra a jelöltre esett szavazatokhoz számítja hozzá, akire bizonyítottan szavazni akartak.
A mai törvény nem intézkedik arról, miképen vétessenek számba a visszautasított és akadályozott választók, ha az első szavazás eredményekép pótválasztást tartottak több jelölt között. Ebben az esetben nem elegendő annak a kijelentése, hogy a visszautasított és akadályozott választók szavazatai, ha nincs bizonyítva, kire akartak szavazni, olybá veendők, mintha a képviselő ellen szavaztak volna, mert ilyenkor a pótválasztásra bocsátott többi jelöltre esett szavazatokat kell szembe állítani a pótválasztásra nem bocsátott többi jelöltekre esett szavazatokkal. Szembetünő a mai szabályozás hézagossága, ha a pótválasztásra bocsátott jelölteken kívül még legalább két más jelölt van, amikor is arra nézve, hogy kiket kellett volna a visszautasítottak vagy akadályozottak szavazataira tekintettel pótválasztásra bocsátani, döntő jelentőségű, hogy e szavazatokat a pótválasztáson kívül maradt jelöltek közül melyiknek szavazatszámához számítjuk hozzá. A Tj. (9. § 2. bekezdése) a mai jog alapgondolata értelmében mondja ki, hogy pótválasztással eldöntött alapválasztás tekintetében a visszautasitott vagy megakadályozott választók szavazatait annak a jelöltnek a szavazataihoz kell hozzászámítani, aki a pótválasztásra bocsátottak után a legtöbb szavazatot kapta.
A 8. § utolsó és a 9. § utolsó bekezdése logikai folyománya az 5. §-nak, minthogy e § eseteiben az egész szavazási eljárás, tehát az annak folyamán beadott valamennyi szavazat érvénytelen.
A 10. § szabálya a nyilvános szavazásnál beadott szavazatoknak a rovatos ívekbe való bejegyzésénél történt hiba kiigazítása tekintetében megfelel az 1899:XV. tc. 4. §-a utolsó bekezdésének; titkos szavazásnál ily hibáról önként érthetőleg nem lehet szó, mert ott az 1913:XIV. tc. 109. §-a értelmében - a titkos szavazás természetének megfelelően - nem a szavazatok, hanem csupán a szavazók jegyeztetnek fel a rovatos ívekben. A szavazatok összeszámításánál történt hiba kiigazítása önként érthető következmény a szavazás mindkét módjánál.
Az 1899:XV. tc. 28. §-a kimondja, hogy ha a kérvényezők érvénytelensége akkép a 3. § 25. és 27. pontjaiban említett esetek valamelyikét hozzák fel, a kérvényben egyúttal annak birói megállapítását is kérhetik, hogy a megtörtént választáskor nem a képviselő, hanem egy másik jelölt nyerte el az érvényes szavazatok általános többségét, vagy pedig, hogy törvény szerint más jelöltet kellett volna megválasztott képviselőnek kijelenteni.
A törvény értelmében tehát a kérvényezők választhatnak aközt, hogy a 3. § 25. és 27. pontjaira alapított kérvényükben pusztán a választás érvénytelenítését kérjék-e, avagy kapcsolják-e hozzá még azt a kérelmet is, hogy a bíróság a képviselő helyett más jelöltet jelentsen ki megválasztott képviselőnek.
A Tj. a kérvényezőknek ezt a jogát a választás törvényes eredményének megállapítására szintén fentartja, még pedig nagyjában a mai jog keretében. Minthogy azonban az 1899:XV. tc. 28. §-a kapcsolatos egyrészt az idézett tc. 3. §-ának hatályon kívül helyezett 25. és 27. pontjaival, másrészt a régi választási eljárással s minthogy ez a § a gyakorlatban különben is kétségekre adott okot, a Tj. az eddigi törvény 28. §-a helyébe lépő 12. §-ban új szövegezésben szabályozza azokat az eseteket, amelyekben a választás törvényes eredményének megállapítását lehet kérni oly módon, hogy a Kúria a megválasztottnak kijelentett helyett más jelöltet jelentsen ki képviselővé.
A választástörvényes eredményének megállapítása és más jelöltnek képviselővé kijelentése a Tj. 12. §-a szerint, épúgy mint a mai jog értelmében, csak akkor van helyén, ha a választási eredmény törvényes megállapítása mellett kiderül, hogy nem a képviselő, hanem más jelölt kapta meg az abszolut többséget vagy a törvény értelmében más jelöltet kellett volna megválasztottnak kijelenteni. Ha ellenben a választás eredményének törvény szerinti kiigazítása oda mutat, hogy több jelölt közt pótválasztást kellett volna tartani, a Kúria - épúgy mint az 1899:XV. tc. szerint - a Tj. szerint sem rendelhet el pótválasztást, hanem ebben az esetben csak az egész választás érvénytelenségét mondhatja ki. Ugyanez áll arra az esetre is, ha a választás meghiusult s ennélfogva új választásnak van helye, ami végeredményben különben is egyre megy a választás érvénytelenné nyilvánításával.
A törvényjavaslat ugyanis hiven azon álláspontjához, hogy az 1899:XV. t.-cikknek novelláris kiegészítésében szorosan csak a legszükségesebbekre szorítkozzék, a Kúria hatáskörét a törvényes eredmény megállapítása tekintetében sem kivánta a fennálló jogban meghatározott eseten túl kiterjeszteni, amire egyébiránt gyakorlati okokból nincs is igazolható szükség, mert amint már fentebb is hangsúlyozva volt, olyan esetekben, amikor a választás törvényes eredménye pótválasztás elrendelése lenne, elvileg is helyesebb a választókerület akaratának megnyilvánulására a választás érvénytelenné nyilvánításával szélesebb keretben alkalmat adni, a választás meghiusulása esetében pedig ennek megállapítása és a választás érvénytelenné nyilvánítása eredményében azonos.
A választás törvényes eredményének megállapítása, ha annak célja a fentebb érintett eredményre t. i. egy másik jelöltnek képviselővé nyilvánítására irányul, attól a feltételtől függ, hogy a választási elnök a választás eredményét törvényellenesen állapította meg, hogy törvényesen állapította ugyan meg az eredményt, de ez az eredmény a szavazás eredményének bizonyos, megengedett korrekciója mellett helytelennek bizonyul.
Az első eset foroghat fenn akkor, ha az összes szavazókörökben szabályszerűen lefolyt szavazás eredménye alapján az 1913:XIV. tc. 96., 132-138. és 142. §-ainak rendelkezései értelmében a választásnak más eredményét kellett volna kimondani, mint amelyet az elnök e szabályok figyelembe nem vétele vagy téves értelmezése következtében kimondott. Így különösen lehetséges, hogy az elnök a szavazásnak a szavazatszedő küldöttségi elnökök által megállapított eredményét az 1913:XIV. tc. 133. §-ának második bekezdése ellenére tévesen és helytelenül felülvizsgálta vagy a nem jelölt egyénre adott szavazatokat figyelembe vette vagy nem az általános többséget nyert jelöltet jelentette ki megválasztott képviselőnek vagy pótválasztást rendelt, holott az alapválasztáson az egyik jelölt már elnyerte az általános többséget, a pótválasztáson pedig ugyanez a másik jelölttel szemben kisebbségbe jutott. Lehetséges, hogy a választáson vagy pótválasztáson a többi jelöltek visszalépése következtében csak egy jelölt maradt, akit az 1913:XIV. tc. 96. vagy 136. §-a értelmében megválasztott képviselőül kellett volna kijelenteni, s az elnök ezt még sem tette, hanem a választást meghiusultnak nyilvánította, vagy szavazással döntötte el s ekképen az új választáson vagy a törvény ellenére tartott szavazáson (1913:XIV. tc. 96. § második és harmadik bekezdése) más nyerte el a többséget; vagy lehetséges, hogy pótválasztásnál beállott szavazategyenlőség esetében a sors (1913:XIV. tc. 142. § utolsóelőtti bekezdése) a másik jelöltre esett és az elnök mégsem ezt, hanem tévesen azt jelentette ki képviselőül, akinek neve a sorshuzásnál ki nem huzatott.
Még inkább fordulhat elő a törvényes eredmény megállapításának szükségessége az eseteknek második csoportjában, amidőn a választási elnök a választás eredményét a törvény érintett rendelkezéseinek megfelelően állapította ugyan meg, azonban a szavazásnak e részben alapul vett eredménye oly irányú kiigazításra szorul, amelyet a választási elnöknek a törvény értelmében nem állott jogában vagy egyáltalában nem is állott módjában megtenni és e kiigazítás alapján a választásnak a megállapítottól eltérő eredménye lesz.
Hogy a szavazás eredményének ilyen kiigazítása alapján is helye lehet a törvényes eredmény birói megállapításának, ez a mai jog szerint sem kétsége. Az 1899:XV. tc. 28. §-ának idevonatkozó rendelkezése tekintetében kétség merült azonban fel arra nézve, hogy a szavazás eredményének kiigazitása mily terjedelemben foghat helyt ebben az irányban, s nevezetesen, hogy minő szavazatleszámítások és hozzászámítások alapján lehet megengedettnek tekinteni azt, hogy a Kúria a választás eredményének megdőltét nemcsak a választás érvénytelenné nyilvánítására, hanem egy másik jelöltnek érvényesen megválasztott képviselőül való kijelentésére is alapul fogadja el.
A kir. Kúria e részben a fennálló törvény 28. §-ának értelmezésére nézve, adott esetben (v. ö. Grill-féle Döntvénytár 1906., Közjog és Közigazgatás c. X. kötetének 93. I. 187. sz. esettel) azt az álláspontot fogadja el, hogy "az ellenjelölt többségének megállapításához törvényszerű adatul csak az a le- és hozzászámítás szolgálhat, amely az 1899:XV. tc. 3. § 2., 3., 4., 6., 9., 10., 11., 12., 13., 14. és 25. pontjaiban meghatározott eseteken kívül egyéb alapon a 4. és 5. § szerint esetleg helyt foghat". - Ehhez képest a kir. Kúria érintett s immár állandó gyakorlatnak tekinthető álláspontja szerint a törvényellenesen befolyásolt és a szavazatszedő küldöttség előtt való megjelenésben törvény ellenesen akadályozott választók szavazatainak le- és hozzászámítása alapján egy másik jelöltnek képviselővé kijelentése nincs megengedve.
Ezt az álláspontot, amelyet a Kúria a fennálló törvény értelmében elfogadott, de lege ferenda is igazoltnak kell tekinteni.
A választás törvényes eredményének megállapítását ugyanis helyesen csak oly esetben lehet a választás felett itélkező biróságra bízni, amidőn az eredménymegállapítás olyan adatokra támaszkodhatik, amelyek segélyével a biróság önmagát is megnyugtató meggyőződést szerezhet arról, hogy mi volt a választásban tényleg résztvevő vagy kétségtelenül résztvenni akaró választópolgároknak valódi akarata. Erre a célra az oly szavazatok, amelyeknek le- és hozzászámítását a törvény a választás érvényességének vizsgálata szempontjából megengedi ugyan, mert a választás eredményét a valószinűségnek több vagy kevesebb mértékével kérdésessé tehetik, de amelyek a választók valódi akaratára nézve biztos következtetést nem engednek, alkalmas alapul nem szolgálhatnak.
Ez a szempont áll elsősorban a befolyásolt választók beadott szavazataira, mert ezekre nézve mindenesetre kétséges marad az, vajjon befolyásolás nélkül is nem arra szavaztak volna-e, akire tényleg szavaztak. Ugyancsak azokra nézve, akik a befolyásolás következtében a szavazástól tartózkodtak vagy a szavazatszedő küldöttség előtt törvényellenes akadályozás következtében meg nem jelentek, bizonytalan marad az, vajjon e körülmény nélkül is nem maradtak volna-e távol a szavazástól, vagy csakugyan arra a jelöltre szavaztak volna-e, akire szavazataikat a biróságnak a választás érvényességének vizsgálatánál számba kell vennie.
Épen azért a javaslat a választás törvényes eredményének megállapítását ilyen szavazatok le- és hozzászámítása alapján, egyezőleg a mai jognak a Kúria gyakorlatában nyert értelmezésével, nem engedi meg, hanem arra alapul a szavazás eredményének csupán oly szavazók le- és hozzászámításával történő kiigazítását fogadja el, amelyeknél az érintett kétségek ki vannak zárva.
És hogy ebben az irányban a javaslatnak hallgatása ne okozhasson a mai törvény értelmezésénél előfordult kétségeket, a javaslat pozitive is megjelöli az e szempontból megengedett szavazat le- és hozzászámítás eseteit. Ezek az esetek azok, amelyeknél a le- vagy hozzászámítás a szavazatok feljegyzésében vagy összeszámításában előfordult hiba következtében szükséges, ami nyilvános és titkos szavazásnál egyaránt előfordulhat, továbbá nyilvános szavazás esetében a jogosulatlan választók szavazatainak vagyis a 8. § 1. pontja szerint érvénytelen szavazatoknak leszámítása és a 9. § 1. pontja aláeső, jogosulatlanul visszautasított választók vagy szavazatok számának hozzászámítása által, titkos szavazás esetében pedig a 8. § 3. pontja szerint számbavett érvénytelen szavazatoknak leszámítása és a 9. § 2. pontja szerint számba nem vett érvényes szavazatoknak hozzászámítása által történhetik.
Ha a szavazás eredménye ily szavazat le- és hozzászámítással helyesbíttetik és az ekként helyesbített szavazási eredmény alapján a választás eredményének törvényszerű megállapításából az derül ki, hogy nem a képviselőt, hanem a másik jelöltet kell képviselővé kijelenteni, a kir. Kúria ezt az eredményt maga megállapíthatja.
Minthogy a javaslat e részben is csak kiegészíti az 1899:XV. tc. egyéb rendelkezéseit, önként érthető, hogy azzal szemben, akit ez alapon képviselővé kellene kijelenteni, a választásvédők az idézett tc. 29. §-ában meghatározott jogukkal a javaslat szerint is élhetnek.
Ami a választás törvényes eredményének megállapítására irányuló kérelem törvényszerkezeti konstrukcióját illeti, erre nézve a javaslat abból indul ki, hogy azt helyesen nem lehet a választás érvénytelenné nyilvánításának folyományává tenni, amint azt az 1899:XV. tc. 28. §-a teszi. Ha ugyanis a biróság a választást érvénytelenné nyilvánítja, akkor többé nem lehet szó olyan választásról sem, amelynek törvényes eredményét meg lehetne állapítani; mert a választás érvénytelenné nyilvánításának a választás érvénytelensége a törvényes eredménye. Igaz, hogy az 1899:XV. tc. abból a felfogásból indul ki, hogy a választás érvénytelenné nyilvánításával tulajdonképen csak a megválasztottnak kijelentett képviselő megválasztása lesz érvénytelenné. Ez a felfogás azonban ellentétben áll azzal, hogy a választás érvénytelenné nyilvánításával az egész választási eljárás megdől és egészen új választást kell tartani, annak az egyedüli esetnek kivételével, amikor a biróság a törvényes eredményt is maga megállapíthatja.
A helyzetnek tehát jobban megfelel, ha olyan esetben, amidőn a választás törvényes eredményének megállapításáról lehet szó, ennek alapjául nem a választás érvénytelenségét, hanem csupán az eredménykijelentésnek vagy ebből a célból esetleg még a szavazás eredményének kiigazítását fogadjuk el.
Az érintett kérelem ilyen konstrukciójával önként megoldódik annak a választás érvénytelenné nyilvánítására irányuló kérelemhez való viszonya is. E két kérelem alapjánál és céljánál fogva egymást kizárja; miért is a törvényes eredmény megállapítását mindig az érvénytelenség megállapítása helyett kell kérni. Minthogy azonban lehetséges, hogy a törvényes eredmény megállapítása végett megengedett szavazat le- és hozzászámítás szűkebb körében a bizonyítás nem fog esetleg a célzott eredménnyel járni, ellenben ennek eredménye a 8-11. §-ok szerint még helyt fogható egyéb szavazatok le- és hozzászámításával kiegészítve, a választás érvényességének megdöntésére elegendő alapot fog szolgáltatni, az eljárás ökonomiája érdekében meg kell engedni azt, hogy egy és ugyanabban a kérvényben a választás törvényes eredményének megállapítására irányuló kérelem in eventum - esetlegesen - összekapcsoltassék a választás érvénytelenségének megállapítására irányuló kérelemmel, nevezetesen arra az esetre, ha az előbbi kérelem nem fogna célt érni. Kétségek elhárítására ezt a javaslat 12. §-ának utolsóelőtti bekezdése kifejezetten kimondja.
Minthogy a javaslat 12. §-a az 1899:XV. tc. 28. §-át kivánja pótolni, ezt a § utolsó bekezdése nagyobb határozottság kedvéért kifejezésre is juttatja.
Részletes indokolás a 14. §-hoz
A 14. § (mj. 13. §) a fuvarozási díjakat megállapító szabályrendeleteknek oly irányú átdolgozásáról gondoskodik, amelyet a választókerületek új beosztása és szavazókörökre osztása tesz szükségessé.
A 15. § (mj. 14. §) annak a kiváltó visszásságnak kivánja elejét venni, amely a mai törvény alkalmazásában abból állott elő, hogy az eljárás költségei az eljárás megszüntetésének minden esetében a kérvényezőket terhelték, tehát akkor is, amikor az eljárás a megtámadott képviselő lemondása következtében szünt meg.
A 16. § (mj. 15. §) az 1899:XV. tc. egyes rendelkezéseiben foglalt hivatkozásokat helyesbíti, tekintettel a jelen törvényjavaslatnak, az 1913:XIV. és XXIII. törvénycikknek és az új polgári perrendtartásnak szabályaira.
A 16. § az életbelépésre és a végrehajtásra vonatkozó záradékot tartalmazza. Önként érthető, hogy mindazoknak a választóknak az érvényessége, amelyek az eddigi választási törvény alapján tartanak, ezentúl is az eddigi szabályok szerint birálandók el.
