I. Bevezetés. Az ősöktől öröklött áldozatkészséggel, hagyományos elszántsággal és lankadatlan lelkesedéssel vesz részt a magyar nemzet az immár nyolc hónapot meghaladó idő óta tartó háborúban. Az anyagi, szellemi és erkölcsi erőknek teljes megfeszítését igénylő történelmi jelentőségű küzdelem közepette, amelynek viharában bámulatot kellően magaslik ki fegyveres erőnk hősiessége és amelyben méltán éri elismerés a társadalmat buzgó segítő közreműködéseért, - sajnos - akadtak lelketlen szállítók, akik féktelen nyereségvágytól sarkallva, nem riadtak vissza oly üzelmektől, amelyek folytán tetemes anyagi hátrány háramlott a kincstárra, ezenfelül pedig közvetlen veszélye kerültek a fegyveres erő érdekei is, sőt nincs kizárva, hogy egyes esetekben ezen visszaélések folytán a hadviselés érdekének lényeges sérelme következett be. Akadtak továbbá megtévelyedett közhivatalnokok, akik hivatali kötelességüknek majd hanyagságból eredő, majd pedig tudatos megszegésével ezeket az üzemeket előmozdították. Egyes esetekben épen ennek folytán vált lehetségessé a kincstárnak megkárosítása és épen az ily hivatali bűncselekményekből háramlott közvetlen veszély a fegyveres erő, illetőleg a hadviselés érdekére.
II. A fennálló büntető törvények. Sem a büntettekről és vétségekről szóló 1878:V. tc. (Btk.), sem az ezt a törvényt kiegészítő és módosító törvények - ideértve a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott 1912:XLIII. t.-cikket - nem tartalmaznak oly rendelkezéseket, amelyek alapján az említett visszaélések megokolásban volnának részesíthetők.
1. Ami az úgynevezett szállítási visszaéléseket illeti, ezeknek megtorlásánál elsősorban a Btk-nek a hadi szállítási szerződések
megszegése felől rendelkező 457. §-a (Második Rész, XLI. fejezet) volna alkalmazandó. Az e §-ban foglalt rendelkezések azonban már csak azért sem elégítik ki az élet igényeit, mert csupán szállítás iránt kötött szerződésnek nem teljesítése vagy nem megfelelő teljesítése felől szólanak, holott nyilvánvaló, hogy - egyebek között - vételi, bérleti, kölcsön-, haszonkölcsön-, vállalkozási vagy munkaszerződéssel vállalat kötelezettségnek nem teljesítéséből is háramolhatik hátrány az államra. Hiánya a Btk. e §-ának annak figyelmen kívül hagyása is, hogy a fegyveres erő részére teljesítendő szolgáltatás iránt béke idején kötött szerződéssel vállalt kötelezettségnek szándékos nem-teljesítése vagy nem megfelelő teljesítése - még akkor is, ha ez szintén béke idején történik - ugyancsak a legnagyobb mértékben veszélyeztetheti vagy sértheti az állam érdekét. A Btk. említett §-a kifejezetten csupán a haderő részére eszközlendő szállítás iránt kötött szerződésnek nem teljesítését vagy nem megfelelő teljesítését kriminalizálja. Ez a rendelkezés azért aggályos, mert esetleg annak a felfogásnak szolgálhat alapul, hogy nem forog fenn bűncselekmény, ha a szolgáltatás bár a fegyveres erő céljára, de nem közvetlenül a kincstár részére, hanem például a fegyveres erő részére valamely szolgáltatásra köteles községi hatóság részére teljesítendő. Nem rendelkezik a Btk. említett §-a kifejezetten afelől sem, vajjon bűncselekményt követ-e el az is, aki nem ugyan az osztrák-magyar monarchia, hanem szövetségese fegyveres erejének, vagy az osztrák-magyar monarchiával közösen működő állam fegyveres erejének céljára teljesítendő szolgáltatás iránt kötött szerződést szegte meg. Sőt kétség merül fel abban az irányban is, vajjon a Btk. említett §-ának 1. bekezdése értelmében a szerződésnek gondatlanságból történt megszegése büntetés alá esik-e. A Btk. 75. §-ában foglalt azzal a rendelkezéssel szemben, hogy gondatlanságból elkövetett cselekmény csupán abban az esetben vétség, ha a törvény különös részében vétségnek nyilváníttatik, csupán a Btk. 457. §-ának 2. és 3. bekezdéseiben foglalt rendelkezésekből levont következtetés útján lehet megállapítani, hogy a törvényhozás - kétségtelenül - a szállítónak gondatlan cselekményét is büntetés alá kívánta helyezni. Azonban ennek a rendkívüli gyakorlati kérdésnek mikép való eldöntése nem engedhető át az ingadozásnak kitett bírói gyakorlatnak.
Legsúlyosabb fogyatkozás azonban, hogy az említett § a visszaéléseknek legveszedelmesebb faját is csupán vétségnek minősíti és két évig terjedhető fogházzal és négyezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel bünteti. Csupán ennek a büntetési tételnek túl szűk keretében - a büntetés kiszabása alkalmával - mérlegelheti a bíróság, ha a cselekmény nyereségvágyból követtetett el, ha a fegyveres erő érdekét veszélyeztette vagy ha a cselekmény folytán a hadviselés érdekének súlyos sérelme állott elő. Feltétlenül szükségesnek mutatkozik az eseteknek szétválasztása erkölcsi súlyukhoz és a veszélyeztetés, illetőleg a bekövetkezett hátrány neméhez és mértékéhez képest és míg egyrészt lehetővé kell tenni, hogy enyhe esetekben a biróság enyhébb büntetést állapítson meg, addig másrészről módot kell nyujtani kérlelhetetlen szigorra ott, ahol a cselekmény súlya a Btk. 144. §-a alá eső hűtlenség bűntettének súlyát megközelíti vagy meg is haladja.
2. Nem lehet kétséges, hogy a szóban lévő visszaélésekben igen gyakran az 1908:XXXVI. tc. 50. §-ában meghatározott csalás tényálladéka is felismerhető. Ámde az ily csalás bűntette rendszerint öt évig terjedhető börtönt és négyezer koronáig terjedhető pénzbüntetést, a legsúlyosabb esetben pedig öt évig terjedhető fegyházbüntetést lehet alkalmazni (Btk. 383. §). Ám ez a büntetési tétel - eltekintve attól, hogy nem is állapíthatók meg mindig a csalás összes ismérvei - nem tekinthető arányosnak ott, ahol a tettes társadalomellenes érzületének megnyilvánulásán az állam biztonságának érdeke szenved csorbát vagy épen hajótörést. Ugyanezekből az okokból még kevésbbé tarthatom megfelelőnek a Btk. 314. §-ában foglalt rendelkezést, amely azt, aki közfogyasztás tárgyául szolgáló és szétosztásra rendelt élelmi cikkek közé az egészségre ártalmas anyagot kever vagy kevertet, vétség miatt egy évig terjedhető fogházzal, továbbá kétszáz koronától kétezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel bünteti. Ami pedig a Btk-nek az élet és a testi épség ellen gondatlanságból elkövetett bűncselekmények felől szóló rendelkezéseit illeti, nyilvánvaló, hogy sem a 290. §, sem a 310. § nem nyujt módot megfelelő megtorlásra, különösen azokban az esetekben, amelyekben a fegyveres erőhöz tartozó személyek tömegesen vesztették életüket vagy közülök sokan szenvedtek súlyos sérülést vagy estek súlyos betegségbe.
3. A Btk-nak azok a rendelkezései sem bizonyultak kielégítőnek, amelyek a fegyveres erő céljára teljesítendő szolgáltatások eszközlése körül közreműködő közhivatalnokok részéről elkövetett visszaélések megtorlására vannak hivatva. Ki kell emelnem mindenekelőtt, hogy a Btk-nek a hivatali bűntettek és vétségek tárgyában rendelkező XLII. fejezete nem nyujt megtorlást az állam, a törvényhatóság és a község közegeinek oly visszaéléseire, amelyeket ezek mint magánjogi alanyoknak szervei követtek el. E tekintetben ők hatóságot nem gyakorolván, nem követhetnek el hivatali bűncselekményt sem, hanem a Btk. Második Részében foglalt egyéb rendelkezések alá esnek. Ami pedig a Btk. 461. §-a értelmében vett közhivatalnokot illeti, a Btk. 471. §-a szerint az ily közhivatalnok hivatali eljárásában vagy intézkedésében elkövetett kötelességszegéseért csupán abban az esetben büntetendő, ha cselekményét abból a célból követte el, hogy valakinek jogtalanul hasznot vagy kárt vagy más sérelmet okozzon. Ily különös célzat hiányában cselekménye azonban legfellebb fegyelmi vétség, ha pedig nem közhivatalnokról van szó, cselekménye fegyelmi úton sem talál megtorlást. A Btk. 467. §-a hivatali kötelességét megvesztegettetése folytán megszegő közhivatalnok cselekményét bűntettnek minősíti és öt évig terjedhető fegyházzal bünteti. Ez a büntetési tétel a hivatali hatalom árúba bocsátásának átlagos esetére megfelelő. Feltétlenül szükséges azonban tetemesen súlyosabb büntetési tételek megállapítása azokra az esetekre, midőn a megvesztegetett közhivatalnokok kötelességszegő eljárása vagy intézkedése az állam biztonságát veszélyeztető vagy egyéb szempontból súlyosabb beszámítás alá eső eredményt vont maga után. A tapasztalás szerint a fegyveres erő részére teljesítendő szolgáltatásra irányuló szerződés megkötése körül, úgyszintén a fegyveres erő céljára törvény alapján járó szolgáltatás kivetése körül, végül a fegyvereserő részére akár szerződés, akár törvény alapján járó szolgáltatásnál az átadás, az átvétel, a felügyelet, az ellenőrzés vagy a felülvizsgálat körül közreműködő közhivatalnokok, szállítók és közvetítők részéről gyakorta vannak kitéve kötelességszegésre való csábításnak és megvesztegetési kisértéseknek. A Btk. azonban csak akkor bünteti a vesztegetőt, ha ez egyenesen azzal a célzattal cselekedett, hogy a közhivatalnok a vesztegetés folytán hivatali kötelességét szegje meg. Az pedig, aki a hivatali kötelesség megszegésére irányuló célzattal ad vagy igér a közhivatalnoknak ajándékot vagy jutalmat, a Btk. 470. §-a értelmében csupán vétséget követ el, amely mindössze egy évig terjedhető fogházzal és kétezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Hogy a fegyveres erő részére járó szolgáltatások körül minden e nemű visszaélésnek elejét vegyük, sürgős szükség az ily közhivatalnok részére vagy beleegyezésével más részére történő bárminemű ajándékozást, jutalomadást vagy egyéb előny juttatását, úgyszintén ilyennek igérését - amennyiben ez a közhivatalnoknak szóban levő hivatali tevékenységével kapcsolatban áll - megfelelő szigorú büntetéssel megerősitett tilalom alá helyezni. Hasonlóképen a korrupció megelőzésének gondolata sugalmazza, hogy az oly közhivatalnok, aki az említett munkakörbe eső cselekményeért vagy mulasztásáért akár a maga részére, akár más részére ajándékot, jutalmat vagy egyéb előnyt követel, elfogad vagy az ez iránt tett igéretet nem utasítja vissza, magasabb büntetési tétel súlya alá essék, mint aminőt e részben a Btk. 465. §-a megállapít.
4. A Btk-ban több oly rendelkezés van, amelyet csupán háború idején kell alkalmazni. Ezek a rendelkezések részben oly cselekményekre vonatkoznak, amelyek csak akkor büntetendők, ha háború idején követték el azokat, más rendelkezések pedig azt állapítják meg, hogy bizonyos bűncselekmények súlyosabb büntetés alá esnek abban az esetben, ha háború idején követtetnek el. A fentebb már idézett 1912:LXIII. tc. II. fejezete ezeket a rendelkezéseket több irányban módosította és kiegészítette. De a tapasztalat azt mutatta, hogy törvényeinek még így sem nyujtanak kellő biztosítékokat azoknak az állami érdekeknek, amelyeknek hathatós büntetőjogi védelme épen háború idején különösen fontos. A törvényhozásnak számolnia kell azzal, hogy bizonyos körülmények között bármely bűncselekmény vonhat maga után vészes hatást a fegyveres erő érdekére és bizonyos körülmények között még a viszonylag csekélyebb jelentőségű bűncselekmény folytán is a hadviselés érdekének lényeges sérelme állhat elő. Ha a bűncselekmény szándékosan követtetett el és ezt az eredményt a tettes előreláthatta, nincs ok, hogy a háborús idők feszült légkörében is az értékítéletnek azok a szempontjai legyenek irányadók, amelyek normális viszonyok között érvényesülhetnek.
III. A törvényjavaslat rendszere. A törvényjavaslat értékesíti a Btk. anyagából mindazt, ami a gyakorlatban bevált és amit a bírálat nem kifogásolt. Több kérdésben épen a Btk-ban egyéb kérdések szabályozásánál kifejezésre jutó gondolatok értékesítésével kivánja jogunkat továbbfejleszteni. Önként értetődik, hogy hasznosítja a külföldi törvények és javaslatok anyagából meríthető tanulságokat is.
I. 1. A törvényjavaslat 1-6. §-ai az ú. n. szállítási visszaélések felől rendelkeznek. E rendelkezésekben, amelyek a törvényjavaslat 20. §-a szerint a Btk. 457. §-a helyébe lépnek, törekedtem annak kidomborítására, hogy itt az állam vagyoni érdekén keresztül tulajdonképen a honvédelem érdeke az oltalom tárgya. A magánjogi szerződés megszegésének kriminalizálásából indul ki a törvényjavaslat, de rendelkezéseinek szigorával a gazdasági életben elkövetett hűtlenséget kívánja megtorolni. A törzsdeliktumot a törvényjavaslat 1. és 4. §-ai határozzák meg. Vétséget követ el, aki a fegyveres erő céljára teljesítendő szolgáltatás iránt hatósággal vagy a hatóság közegével kötött szerződéssel vállalt kötelezettségét nem teljesíti vagy nem megfelelően teljesíti és pedig szándékosság esetében feltétlenül (1. §), gondatlanság esetében pedig akkor, ha abból az államra hátrány háramolhatik (4. §). Az osztrák-magyar monarchia szövetségesének fegyveres ereje, úgyszintén a monarchia fegyveres erejével közösen működő fegyveres erő céljára teljesítendő szolgáltatás egy tekintet alá esik az osztrák-magyar monarchia fegyveres ereje céljára teljesítendő szolgáltatással (1. §). A fegyveres erő céljára teljesítendő szolgáltatással egy tekintet alá esik a hadviselés folytán sebesültek, betegek vagy lábadozók gyógyítására, ápolására vagy üdülésére szolgáló intézet céljára teljesítendő szolgáltatás (5. §).
A szándékos cselekmény miatt bűntett: 1. ha azt háború idején követték el; 2. ha azzal összefüggőleg a törvényjavaslat 8. §-ának 1. bekezdése vagy 10. §-a alá eső bűntett vagy vétség is elkövettetett; 3. ha a fegyveres erő érdekét közvetlenül veszélyeztette; 4. ha annak folytán a hadviselés érdekének lényeges sérelme következett be; 5. ha annak következtében a fegyveres erőhöz tartozó személy életét vesztette vagy súlyos sérülést szenvedett vagy pedig súlyos betegségbe esett és ezt az eredményt a tettes előreláthatta; végül 6. ha azt háború idején követték el és annak következtében az ellenséggel harcban álló fegyveres erő tagjának harcképessége oly mértékben csökkent, hogy emberélet esett áldozatul és ezt az eredményt a tettes előreláthatta. (2. §).
Gondatlanság esetében a most 1., 3., 4., 5. és 6. pontokban említett feltételek szolgálnak súlyosabb büntetési tétel alkalmazásának alapjául (4. §).
A szándékos bűncselekmény büntetését a törvényjavaslat a következő fokozatokban állapítja meg:
a) a szándékos vétség büntetése hat hónaptól öt évig terjedhető fogház és ötezer koronáig terjedhető pénzbüntetés (1. §);
b) a bűntett büntetése öt évig terjedhető börtön és kétezer koronától ötezer koronáig terjedhető pénzbüntetés a 2. § 1. pontjában említett esetben; tíz évig terjedhető fegyház és négyezer koronától nyolcezer koronáig terjedhető pénzbüntetés a 2. § és 2. és 3. pontjaiban említett esetekben; életfogytig tartó fegyház a 2. § 4. és 5. pontjaiban említett esetekben; halálbüntetés a 2. § 6. pontjában említett esetekben (3. §). A gondatlanságból elkövetett vétség büntetése három évig terjedhető fogház és háromezer koronáig terjedhető pénzbüntetés; a minősített gondatlan cselekmények büntetése pedig két évig terjedhető fogház és kétezertől nyolcezer koronáig terjedhető pénzbüntetés (4. §).
Fentartva a Btk. 457. §-ának álláspontját, a most vázolt megkülönböztetések szerint az említett büntetéssel büntetendők: azok, akik a szerződő fél részéről vállalt szolgáltatás teljesítését az ezzel kötött szerződéssel és a cél tudatában mint alszállítók vagy alvállalkozók részben vagy egészben elvállalták; a szerződő fél megbizottjai; a közbenjárók; a fuvarozók és a fuvarozó intézeteknél alkalmazottak, ha az ő szándékos cselekvésük, illetőleg gondatlanságuk következtében hiusult meg a szerződés teljesítése vagy megfelelő teljesítése (6. . Kiemelem, hogy miután mind az 1., mind a 4. § csupán szerződéssel vállalt kötelezettség felől rendelkezik, nyilvánvaló, hogy a fegyveres erő részére törvény alapján igénybevehető szolgáltatások (különösen: 1912:LXVIII. és LXIX. tc.) iránt fennálló kötelezettségnek nem teljesítése vagy nem megfelelő teljesítése nem esik a jelen törvényjavaslat rendelkezései alá. E tekintetben továbbra is a fennálló külön szabályok irányadók.
2. A törvényjavaslat 7-10. §-ai ú. n. hivatali bűncselekmények felől rendelkeznek. Ezek a rendelkezések részben kiegészítik, részben pedig módosítják a Btk. Második Részének XLII. fejezetében foglalt rendelkezéseket, de áthatnak más fejezetekben foglalt rendelkezésekre is. Egyes rendelkezések új büntetendő tényálladékot alkotnak meg. Más rendelkezések a ma hatályos büntetőjogi rendelkezéseket szigorítják. Egyes rendelkezések folytán törvényhalmazat vagy eszmei halmazat fog megállapíthatónak mutatkozni; a törvényalkalmazásra e tekintetben fennálló általános szabályok a bírónak kellő útbaigazítással szolgálnak. Vezető gondolatom a szóban levő rendelkezések megalkotásánál az volt, hogy a fegyveres erő részére járó szolgáltatások körül felmerülő hatósági tennivalók ellátásánál a közhatalom jogszerű gyakorlásának érdeke egybe esik a honvédelem érdekével és hogy az e téren mutatkozó kötelességszegés és korrupció eltűrése nem csupán a közerkölcsiséget, de az állam biztonságának mindenekfelett álló érdekét is aláássa.
A törzsdeliktumot a törvényjavaslat 7. §-a állapítja meg.
Vétséget követ el a közhivatalnok, aki
a) az 1., és az 5. §-ban említett szerződés megkötése körül,
b) a fegyveres erő céljára törvény alapján járó szolgáltatás kivetése körül, végül
c) ily rendelkezés vagy a törvény alapján járó szolgáltatásnál az átadás, az átvétel, a felügyelet, az ellenőrzés vagy a felülvizsgálat körül hivatalánál vagy különös megbizatásánál fogva közreműködvén, kötelességét szándékosan nem teljesíti vagy szándékosan nem megfelelően teljesíti. Ez a cselekmény bűntett a 2. § 1., 3., 4., 5. és 6. pontjaiban említett esetekben. Külön rendelkezés nélkül sem kétséges, hogy azt, aki a közhivatalnokot szándékosan reábírja a 7. § alá eső büncselekmény elkövetésére, az általános szabályok értelmében mint felbujtót kell büntetni. (Btk. 69. § 1. pont)
A törvényjavaslat - itt már a Btk. rendelkezésének (Btk. 467. §) analógiájára - különálló rendelkezést tartalmaz arra az esetre, mikor a reábirás eszköze ajándékozás vagy egyéb előny juttatása. Ily esetben a közhivatalnok kötelességszegése feltétlenül bűntett, amely a 2. § 1., 3. 4., 5. és 6. pontjában említett esetekben súlyosabban minősül. Itt sem szükséges külön rendelkezés a felől, hogy az, aki a közhivatalnokot az ajándékozással, jutalomadással vagy egyéb előny juttatásával reábirta a kötelességszegésre, mint felbujtó felelős (8. §).
A törvényjavaslat nem szorítkozik a megtörtént kötelességszegés megtorlására. A korrupciónak útjában kíván állani. Már belopódzásának kíván gátat vetni. És abszolut tilalom felállításával törekszik motiválni azokat, akiknek erkölcsi meggyőződése vagy jelleme a vesztegetésben nem találna kivetni valót. Vétséget követ el már az is, aki a közhivatalnok részére vagy beleegyezésével más részére, a közhivatalnoknak hivatalánál vagy különös megbizatásánál fogva teljesítendő cselekményeért vagy ennek mulasztásáért ajándékot, jutalmat vagy előnyt ad, juttat vagy igér; aki pedig ezt a cselekményt avégett követi el, hogy a közhivatalnok megszegje kötelességét, bűntett miatt büntetendő (10. §). Hasonlókép a közhivatalnokok, aki hivatalánál vagy különös megbízatásánál fogva teljesítendő cselekményeért vagy ennek mulasztásáért akár a maga, akár más részére ajándékot, jutalmat vagy egyéb előnyt követel, elfogad vagy az eziránt tett igéretet nem utasítja vissza, ha a cselekmény vagy mulasztás nem járna hivatali kötelességének megszegésével, vétséget, ha pedig azzal járna, bűntettet követ el (9. §).
A büntetési feltételek a következők:
a) a 7. § alá eső vétség büntetése hat hónaptól öt évig terjedhető fogház; a 7. § alá eső bűntett büntetése öt évig terjedhető börtön a 2. § 1. és 3. pontjaiban említett esetekben; tíz évig terjedhető fegyház a 2. § 4., 5. és 6. pontjaiban említett esetekben;
b) a 8. § alá eső büntett büntetése öt évig terjedhető fegyház a minősített esetek közül pedig a 2. § 1. és 3. pontjaiban említett esetekben tíz évig terjedhető, a 2. § 4., 5. és 6. pontjaiban említett esetekben pedig életfogytig tartó fegyház;
c) a 9. § alá eső vétség büntetése hat hónaptól öt évig terjedhető fogház, a bűntetté pedig öt évig terjedhető börtön;
d) a 10. § 1. bekezdése alá eső bűntett büntetése öt évig terjedhető börtön és ötezer koronáig terjedhető pénzbüntetés, a 2. bekezdése alá eső vétség büntetése pedig három hónaptól három évig terjedhető fogház a háromezer koronáig terjedhető pénzbüntetés. Kiemelem, hogy a törvényjavaslatnak 9. és 10. §-ai is csupán a 7. § alá eső közhivatalnok, illetőleg a közhivatalnoknak csupán a 7. § alá eső hivatali kötelességei felől rendelkeznek és így egyebekben a Btk. 465-470. §-ainak rendelkezései továbbra is irányadók maradnak.
3. A törvényjavaslat 11. §-a oly általános rendelkezést tartalmaz, amelynek erejénél fogva bármely bűntett vagy szándékos vétség, ha azt háború idején követték el és annak folytán a fegyveres erő érdekeinek közvetlen veszélyeztetése állott elő vagy pedig a hadviselés érdekének lényeges sérelme következett be, tíz évig terjedhető fegyházzal büntetendő, feltéve, hogy ezt az eredményt a tettes előreláthatta. Nem alkalmazandó ez a rendelkezés abban az esetben, ha a cselekmény különben súlyosabb büntető rendelkezés alá esnék.
4. A törvényjavaslat 12. §-a vétségnek nyilvánítja a törvényjavaslatban meghatározott szándékos bűncselekmények elkövetésére irányuló szövetkezést (Btk. 132. §), ha ahhoz előkészületi cselekmény is járult. A szövetségtől való visszalépés mentesítő hatására vonatkozólag a törvényjavaslat 12. §-ába felvett rendelkezés megegyezik a hatóságok büntetőjogi védelméről szóló 1914:XL. tc. 12. §-ába felvett rendelkezéssel.
5. A törvényjavaslat 13. §-a kimondja, hogy a törvényjavaslatban meghatározott bűntettek és vétségek esetében meg kell állapítani a hivatalvesztést és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztését is és kimondja kötelezően, hogy a külföldit bűntett esetében az országból ki kell utasítani és a visszatéréstől is eltiltani. Ettől a rendelkezéstől erős visszatartó hatást várok.
6. Minthogy a törvényjavaslatban meghatározott bűncselekmények - közvetlenül vagy közvetve - az állam biztonságát támadják, veszélyeztetik vagy sértik, indokoltnak találta, a szóban levő bűncselekményekre a Btk. 7. §-ában foglalt rendelkezéseknek kiterjesztését (14. §), minek folytán mind a magyar honosnak, mind a külföldinek ily cselekményére, ha magyar bíróság jár el, a magyar büntetőtörvényt kell alkalmazni.
II. A hadi szállítási visszaélések ellen való védekezés hatályosabbá tételére egyes magánjogi rendelkezéseknek a törvényjavaslatba való felvétele is szükségessé vált. Ezekről a rendelkezésekről a Részletes Indokolás során tüzetesen szólok.
Az 1. § a szándékos szerződésszegést nyilvánítja bűncselekménynek.
1. Szándékosság - a Btk. 75. §-ában foglalt általános rendelkezés szerint - akkor forog fenn, ha a teljesítésre kötelezett oly kötelességellenes cselekvést vagy mulasztást követ el, amelyről tudja, hogy annak következtében a kötelezettség teljesítése elmarad vagy nem megfelelően történik. Nem szükséges, hogy a teljesítésre kötelezett a cselekményből származó veszély, kár vagy egyéb hátrány hátraomolhatását, bekövetkezését, nagyságát vagy terjedelmét előrelássa, annál kevésbbé, hogy ez az eredmény legyen cselekményének indító oka (dolus specialis).
2. A bűncselekmény elkövetési cselekedete: a szerződés nem teljesítése vagy nem megfelelő teljesítése. Nem teljesítés: a teljesítés elmaradását jelenti. Megfelelő teljesítéshez nem csupán a szerződés kifejezett kikötéseinek megtartása szükséges: a szolgáltatásra kötelezettnek meg kell tennie mindazt, amit tőle az eset körülményeire, továbbá az élet helyes felfogására és a forgalmi szokásokra való tekintettel a jóhiszeműség, a tisztesség megkíván. A szerződés rendszerint nem is határozza meg a teljesítés minden módozatát. Hely és idő tekintetében p. o. sokszor csak utalás történik a forgalmi szokásokra. A szerződés rendszerint nem sorolja fel azt sem, hogy a szolgáltatás mily kellékekkel kell hogy bírjon, illetőleg mily hiányoktól legyen mentes.
3. A „szolgáltatás” a fegyveres erő céljára bárminek adásában, tevésében vagy nem tevésében állhat. A szolgáltatás tárgya nem csupán árú szolgáltatása, hanem pl. ingó vagy ingatlan használatának ily célra átengedése vagy munkateljesítés is lehet. Árúk szolgáltatására irányul pl. az oly szerződés is, amelynél a szerződés foganatba vétele nyomban a szerződés megkötésekor bekövetkezik.
4. A „fegyveres erő céljára” teljesítendő szolgáltatás mindaz, amire a fegyveres erőnek feladata ellátása körében szüksége van; így különösen a fegyveres erő felszerelésére, élelmezésére, ellátására, elhelyezésére, helyváltoztatására, mozdulatokra való képességének biztosítására irányuló szolgáltatások.
5. Az osztrák-magyar monarchiának vagy szövetségesének fegyveres erejével „közösen működő fegyveres erő” alatt akár a monarchia, akár a szövetséges fegyveres erejével szövetségi szerződés nélkül az érdekek közössége folytán együtt működő fegyveres erőt kell érteni. Ily fegyveres erőnek szövetségi szerződés nélkül való folytán közreműködése bekövetkezhetik háború fenyegető veszélye esetében a minisztérium által az 1912:LXIII. tc. értelmében a háború idejének kezdete gyanánt megjelölt időpont előtt, sőt az osztrák-magyar monarchia részvétele nélkül a szövetségesünk által folytatott háborúban is.
6. A „hatóság” elnevezés alatt az 1914:XL. tc. 1. §-a értelmében nem egyedül a katonai hatóságot kell érteni, hanem az állampolgári közigazgatási hatóságot, továbbá a törvényhatósági és a községi hatóságot is. Érteni kell továbbá a szövetségesnek, valamint a monarchia vagy a szövetséges fegyveres erejével közösen működő államnak hatóságát is. Miután pedig nem csupán hatóság, illetőleg hatóságot gyakorló személy, hanem az államigazgatásnak oly szerve is köthet szerződést, aki hatóságnak vagy a hatóság valamely tagjának vezetése, felügyelete, ellenőrzése alatt teljesíti igazgatási feladatát: a hatósággal kötött szerződéssel egy tekintet alá kellett vonni a hatóság közegével kötött szerződést is.
7. A szabadságvesztésbüntetés felső határának a fogházbüntetés legmagasabb mértékében (Btk. 25. §) történő megállapítását azoknak az érdekeknek fontossága tette megokolttá, amelyeket a bűncselekmény veszélyeztethet. Szükség van erre azért is, hogy a bíróság különösen akkor, ha a cselekmény aljas indokból követtetett el, a cselekmény erkölcsi súlyához és társadalmi veszélyességéhez mért büntetést szabhasson ki. A fogházbüntetés legkisebb mértékének hat hónapban való meghatározása a bíró figyelmét szintén a védeni kivánt érdekek fontosságára kivánja irányítani.
8. A szándéknak oly cselekvésben való megnyilvánulása, amely tárgyilag alkalmas a szándék megvalósítására, oly veszélyt rejt magában, amely megokolttá teszi a kisérletnek büntetés alá helyezését. Önként értetődik, hogy a Btk.-nak a kísérlet büntetlenségére vonatkozólag a 67. §-ban megállapított rendelkezései e bűncselekmény esetében is irányadók.
A 2. § az 1. §-ban meghatározott vétségek minősített eseteit sorolja fel. A minősítések alapja: a nagyobb veszély és a súlyosabb eredmény.
1. Az 1. pont szerint minősítő körülmény, ha a cselekményt háború idején követték el. A háború a lelketlen szállítók aratásának ideje. A beszerzéseket gyorsan kell eszközölni. Az ellenőrzés könnyebben kijátszható. Viszont a pótlás nehezebb, gyakran lehetetlen. E pont szövegében hivatkozás történik az 1912:LXIII. tc. 13. és 28. §-aira. Az 1912:LXIII. tc. 13. §-a szerint a minisztérium állapítja meg azt az időt, amelyet az említett törvénynek büntetőjogi rendelkezéseket tartalmazó 18-27. §-ai szempontjából háború idejének kell tekinteni; a 28. § pedig kimondja, hogy az utóbb hivatkozott §-okban meghatározott bűncselekményeket háború idején elkövetettnek kell tekinteni akkor is, ha azt háború fenyegető veszélyének okából elrendelt katonai előkészületek esetében a 13. § szerint meghatározott időben követték el. Az 1912:LXIII. tc. 13. és 28. §-ainak rendelkezései a jelen törvény alkalmazásánál is irányadók lesznek. Az 1912:LXIII. tc. 13. §-ának végrehajtása felől ezidőszerint a m. kir. minisztériumának 5.489/1914. M. E. szám alatt kiadott rendelete rendelkezik (Budapest Közlöny 1914. évf. 170. sz.)
2. A 2. pont összefoglalt bűncselekményt alkot az 1. § alá eső vétségből és a 8. §-nak 1. bekezdése, továbbá 10. §-a alá eső bűncselekményből. A 8. § 1. bekezdése közhivatalnoknak - megvesztegettetése folytán elkövetett - kötelességszegése, a 10. § pedig közhivatalnoknak eredménytelen vesztegetése felől rendelkezik. Ez a minősítés megállapítható, akár béke akár háború idején követték el a cselekményt. Az „összefüggés” kifejezés nem csupán az okozati kapcsolatosságot jelenti. (Ugyanezt a kifejezést használja a Bt. 463. §-a a hivatali sikkasztás egyik minősített esetének meghatározásánál.) E minősítés jogi jelentősége abban áll, hogy ily összefüggés esetében, ami intenzívebb bűnözési akaratról tesz tanúságot és a visszaélések felfedezésének meghiusítását vagy megnehezülését eredményezheti, a halmazati büntetésnél (Btk. 97. és 98. §) szigorúbb büntetés alkalmazható.
3. A 3. pont szerint minősített eset, ha a cselekmény a fegyveres erő érdekét közvetlenül veszélyeztette. A fegyveres erő érdekeit a fegyveres erő hivatása és a konkrét helyzet határozza meg. Mindenesetre érdeke a fegyveres erőnek: felszerelésének, élelmezésének és berendezéseinek kifogástalansága, ellátásának, helyváltoztatásának zavartalansága. Közvetlen veszélyeztetés akkor állapítható meg, ha a szerződésszegés folytán olykép alakulnak a körülmények, hogy alaposan lehet tartani attól, hogy a konkrét esetben akár természetére, akár méreteire nézve komoly hátrány háramolhatott a fegyveres erő értékére. A veszélyeztetésben álló eredményre a tettes szándékának nem kell kiterjeszkednie; e minősítéshez elég az okozati összefüggés tárgyi kelléke. A súlyosabb felelősségnek a tettesre való hárítása mégsem alapszik tisztán az objektiv felelősség elvén, mert a tettes előzőleg, - cselekvésének vagy mulasztásának elkövetésekor - ismervén az igazságszolgáltatás célját és mibenállását, számot vethetett azzal, hogy a kötelezettség teljesítésének elmaradása vagy a kötelezettségnek nem megfelelő teljesítése a fegyveres erő érdekére hátrányt háríthat. Nincs kizárva ez a minősítés akkor sem, ha a cselekményt béke idején követték el.
4. A 4. pont szerint minősített eset, ha a cselekmény folytán a hadviselés érdekének lényeges sérelme következett be. Itt annak a megállapítása szükséges, hogy a szerződésszegés folytán a hátrány tényleg beállott és pedig, ha a cselekményt béke idején követték is el, a hátrány bekövetkezése háború idején történt. Lényeges sérelem p. o. az, ha valamely fontos mozdulat kivihetetlenné vált; ha számosan hadifogságba estek.
5. Az 5. pont szerint minősített eset, ha
a) a cselekmény folytán a fegyveres erőhöz tartozó személy életét vesztette vagy súlyos sérülést szenvedett vagy pedig súlyos betegségbe esett és
b) ezt az eredményt a tettes előreláthatta.
A „fegyveres erőhöz tartozó személy” kifejezés szélesebbkörű fogalmat fed, mint a „fegyveres erő tagja” elnevezés. A fegyveres erőhöz tartozik p. o. az 1912:LXIII. tc. 14. §-ában vagy az 1912:LXVIII. tc. 9. §-ában említett személy is. „Súlyos” sérülés és „súlyos” betegség alatt nemcsak az életveszélyes sérülést vagy betegséget, hanem általában az egészség és a testi épség nagyobb mértékű háborítását kell érteni. A Btk. 303. §-ának analogiájára mindenesetre „súlyos” a sérülés, illetőleg a betegség, ha annak következtében a sérült testének valamely nevezetesebb tagját vagy érzékét, beszélő-, halló-, látó- vagy nemzőképességét elvesztette, ha e tagok érzékek vagy tagok valamelyike használhatatlanná lett; ha a sérült nyomorékká vált, ha elméje megzavarodott, ha előreláthatólag hosszú ideig tartó betegségbe esett vagy rendes foglalkozásának folytatására végkép vagy előreláthatólag hosszú időre képtelenné vagy kevésbbé alkalmassá vált, vagy feltűnően eltorzíttatott.
6. A 6. pont alapján való minősítésnek feltételei a következők:
a) a cselekményt háború idején követték el;
b) a cselekmény következtében az ellenséggel harcban álló fegyveres erő tagjainak harcképessége csökkent;
c) ennek folytán vagy pedig ezzel együtt más tényezők közrehatása folytán emberélet esett áldozatul, még pedig akkor is, ha nem a fegyveres erő tagja és nem is a fegyveres erőhöz tartozó személy vesztette életét;
d) a tettes az eredményt előreláthatta.
A 3. § a minősített esetekre alkalmazandó büntetési tételeket állapítja meg. A fokozatok a cselekmények változatainak erkölcsi súlyához és társadalmi veszélyességéhez igazodnak. A 2. § 4. pontja esetében a bűncselekmény az állam létérdekeit épen a léteért folytatott küzdelem idejében támadja meg, és a kárhozatos hatás az egész nemzet kárára érvényesülhet. Az 5. pont esetében pedig a polgári kötelességét teljesítő egyén legbecsesebb javai esnek áldozatul a visszaéléses üzelmeknek. Ezért mindkét esetre a legsúlyosabb szabadságvesztésbüntetés megállapítása indokolt. A 2. § 6. pontja alá eső bűncselekménynél a tettes a fegyveres erő tagjának és ezzel magának a fegyveres erőnek harcképességét hivatása teljesítésének területén támadja meg. Ezzel a legközvetlenebb és legérzékenyebb, esetleg helyrehozhatatlan sérelem éri az állam biztonságáért, kulturájáért és békés fejlődése előfeltételeinek megteremtéseért vívott küzdelemben. Arra, aki szándékos cselekményével ily körülmények között idézte elő embernek halálát, rendszerint azért, hogy magának vagyoni hasznot szerezzen, a megtorló igazságosság a büntető jogrendszerünkben elfogadott legsúlyosabb büntetésnek: a halálbüntetésnek alkalmazását követeli meg.
a 4. §-hoz.
A 4. § a gondatlanságból elkövetett szerződésszegést nyilvánítja bűncselekménynek.
1. Gondatlanság (Btk. 75. §) akkor forog fenn, ha a teljesítésre kötelezett valamely oly kötelességellenes cselekvést vagy mulasztást követ el, amelyről nem tudta ugyan, azonban előreláthatta, hogy annak következtében a kötelesség teljesítése elmarad vagy nem megfelelően történik, és a jogellenes eredmény képzete nem tartotta vissza a tettest a cselekvésre, illetőleg a mulasztásra vivő elhatározástól.
2. Gondatlanságból elkövetett szerződésszegés - eltérően a szándékos szerződésszegéstől (1. §) - csupán abban az esetben büntetendő, ha abból az államra hátrány háramolhatik. Az államra háramolható hátrány alatt nemcsak anyagi kárnak, hanem oly állami érdekek sérelmének lehetőségét is kell érteni, amelyek az állami céloknak, különösen a fegyveres erő céljainak megvalósításához fűzödnek.
3. A gondatlanságból elkövetett cselekmény - a Btk. 75. §-ában foglalt rendelkezés szerint - mindig vétség. Ehhez alkalmazkodik a törvényjavaslat, mikor a minősített esetekre is fogházbüntetést állapít meg. A minősített esetek különös súlyát a büntetési tétel legkisebb mértékének különös meghatározása kívánja kifejezésre juttatni.
„Hadviselés folytán” sebesültek, betegek vagy lábadozók nemcsak azok, akik a harctéren vagy annak közlében, hanem mindazok, akik a háború folyamán hadi események következtében váltak ilyenekké, ha nem is tartoztak a fegyveres erőhöz. A hadviselés folytán sebesültek, betegek vagy lábadozók gyógyítására, ápolására vagy üdülésére szolgáló „intézet” alatt nemcsak az állam vagy a köztestületek, hanem a társadalom részéről létesített és fentartott intézetet is érteni kell. Az intézet céljára teljesítendő szolgáltatás mindaz, amire az intézetnek feladata ellátása körében szüksége van.
A Btk. 457. §-ának 2. bekezdése csupán az alszállító felelőssége tárgyában rendelkezett. A törvényjavaslat 1. §-ában foglalt rendelkezés folytán az alszállító mellett az alvállalkozó megemlítése is szükségessé vált. A szerződő fél megbizottjai mindazok, akik a kötelezettség teljesítésénél a szerződő fél részéről akár szolgálati szerződésükből, akár különös megbizatásukból folyólag közreműködésre vannak hivatva.
A 7. § a fegyveres erő érdekeit közvetlenül érintő feladatok teljesítésére hivatott közhivatalnoknak szándékos kötelességszegését nyilvánítja bűncselekménynek.
1. Szándékosság akkor forog fenn, ha a közhivatalnok oly kötelességellenes cselekvést vagy mulasztást követ el, amelyről tudja, hogy a hivatalnál vagy különös megbizatásánál fogva reá háramló kötelességgel ellenkezik. Nem szükséges, hogy a közhivatalnok a kötelességellenes magatartásából háramolható hátrányt előrelássa, annál kevésbbé, hogy ez az eredmény legyen cselekményének indító oka (dolus specialis). Épen az határolja el a 7. § alá eső bűncselekményt a Btk. 471. §-ában meghatározott hivatali visszaéléstől, hogy az utóbbi bűncselekményt a Btk. 471. §-ában meghatározott hivatali visszaéléstől, hogy az utóbbi bűncselekménynek a sérelem-okozó célzat is tényálladéki eleme.
2. A bűncselekmény elkövetési cselekedete a hivatali kötelesség nem teljesítése vagy nem megfelelő teljesítése. A hivatali kötelességeket a közhivatali általános szabályok és az egyes szolgálati, illetőleg igazgatási ágak külön szabályzatai írják elő; ezeknek keretében általános kötelessége a közhivatalnoknak mindannak végzése, amire a hivatalnál vagy különös megbizatásánál fogva reá bizott érdekek érvényesítése, biztosítása, megóvása vagy védelme céljából az ő részéről szükség van.
3. A közhivatalnok elnevezés alá - korlátozó rendelkezés hiányában - oly közfunkcionárius is tartozhatik, aki a Btk. 461. §-ában foglalt körülírás alá nem vonhatók. Az a közhivatalnok p. o., aki község vagyonkezelési - vagyis nem hatósági - tennivalójának teljesítésére van hivatva, nem tekinthető közhivatalnoknak a Btk. 461. §-a értelmében; a 7. § rendelkezése azonban az ily közhivatalnokra is kiterjed.
4. A kötelességszegés csupán akkor esik e § alá, ha a kötelesség tárgya: közreműködés az 1. és az 5. §-okban említett szerződés megkötése körül, a fegyveres erő céljára törvény alapján járó szolgáltatás kivetése körül, ily szerződés vagy a törvény alapján járó szolgáltatásnál az átadás, az átvétel, a felügyelet, az ellenőrzés vagy a felülvizsgálat körül. A közreműködés nem csupán a döntést, az elintézést, az intézkedést jelenti, hanem az előkészítést, a segédkezést, a véleményezést és a jóváhagyást is.
5. A fegyveres erő céljára szolgáltatásokat állapítanak meg különösen: az 1879:XXXVI. és az ezt módosító 1895:XXXIX. tc., az 1912:LXVIII. tc., az 1912:LXIX. tc.
6. A nagyobb veszély és a súlyosabb eredmény, amelyekről a 2. § tárgyalásánál szólottam, e bűncselekménynél is indokolttá teszi a megfelelő minősített esetek kiemelését.
A 8. § a 7. § alá eső kötelességszegés felől rendelkezik, ha ezt a közhivatalnok ajándékért, jutalomért vagy egyéb „előnyért” követte el. (Az utóbbi kifejezést használja a választói jog büntetőjogi védelméről szóló 1913:XXIII. tc. is a megvesztegetést körülíró 9. §-ban). Akár a közhivatalnok, akár az ő beleegyezésével más részére adták, igérték, illetőleg juttatták az ajándékot, jutalmat vagy egyéb előnyt, meg kell állapítani a bűncselekményt, ha a kötelességszegés ezért történt. Aki a közhivatalnokot kívánja megajándékozni s az ajándékot az ő beleegyezésével e célra harmadik személynek adja át, a közhivatalnok „részére” ad. Az utóbb kiemelt kifejezés az előnyhöz juttatni kívánt személyt jelöli meg. A nagyobb veszély és a súlyosabb eredmény itt is indokolttá teszi a megfelelő minősített esetek kiemelését.
A 9. és a 10. § alkalmazásának is csupán abban az esetben van helye, ha a közhivatalnokoknak a 7. §-ban említett hivatali cselekménye, illetőleg kötelességszegése forog szóban. Mindkét § szövegében világosan kifejezésre jut az a gondolat, hogy harmadik személynek előnyben részesítése is, bűncselekmény ha ez a közhivatalnok beleegyezésével történt. A büntetendőség körének a 10. § 2. bekezdésében foglalt kibővítéséről az Általános Indokolás során szólottam.
A 11. §-ban foglalt rendelkezés felvételére a következő példák szolgálhatnak indokul. Előfordult, hogy valaki hatósági megbizatást színlelve és hatóságának ármegállapító intézkedésére hivatkozva, összevásárolta az egész falu lakosságának összes élelmi és háztartási cikkeit; számos egyént végeredményben tetemes összeg erejéig érzékenyen megkárosított, a fegyveres erő érdekét pedig hátrányosan befolyásolta annyiban, hogy az átvonuló katonaság nem talált más bevásárolni valót. A hadviselés szempontjából fontos levél vagy távsürgöny közzététele rendkívüli sérelmet eredményezhet, ugyancsak egyenesen vészthozó lehet a hadviselés érdekére a közhivatalnok cselekménye, aki hivatali állásában tudomására jutott tárgyalást vagy pedig hivatalos minőségében kezéhez jutott iratot másokkal közöl vagy közzétesz. Ezekben az esetekben a Btk. 327., illetőleg 479. §-a nem nyujt kellő megtorlást. Rágalmazás, p. o. a katonai fellebbvalóról valótlan, sértő hír költése szintén károsan befolyásolhatja a hadviselés érdekét.
Az általános magánjogi szabályok nem nyujtanak kellő védelmet az olyan visszaélések ellen, amelyek silányabb minőségű árú szállításában nyilvánulnak. A kincstár az eladó szavatossága alapján megilleti ugyan a szerződés felbontásának vagy az árleszállításnak a joga mellett a kártérítés követelése is, a vagyoni kár kimutatása azonban ilyen esetekben természetszerűen nagy nehézségekkel jár, különösen azért, mert a kártérítési követelésből le kellene számítani az esetleg már felhasznált árú valódi értékét. E nehézségek elkerülésére a 17. (mj. 15.) § a silányabb minőségű árú szállítása esetében - a szavatossági és kártérítési szabályoktól eltekintve - egyszerűen a jogvesztés következményét mondja ki az eladó terhére, olyképen, hogy az eladó sem vételárat, sem a már szállított árúért értékmegtérítést nem követelhet s a már felvett vételárat kamatostól visszatéríteni köteles. A kincstár jogi helyzetének egyszerűsbítése mellett ez egyúttal hatályos megelőző és megtorló eszközt is nyújt a visszaélések ellen. A kincstárnak joga a további kár megtérítésére érintetlenül marad. Minthogy azonban a vagyoni kár egyrészt nehezen mutatható ki, másrészt adott esetben csekély lehet azokhoz a hátrányokhoz képest, amelyeket a visszaélés nem vagyoni tekintetben okozott (élelmezés, ellátás fennakadása, erkölcsi visszahatás a csapatokra, sebesültekre, a nélkülözések, szenvedések, fájdalmak és sérülések, a melyeket a szolgáltatott árú rossz minősége okozott stb.), a 17. (mj. 15.) § a visszaélés elkövetőjét a nem-vagyon kár megtérítésére is kötelezi, összhangban törvényhozásunk újabb irányzatával (1914:XIV. tc. 39. §, 1914:XLI. tc. 28., polgári törvénykönyv törvényjavaslata 855. §. A 17. (mj. 15.) § 2. bekezdése emellett, ha a visszaélésben több személy részes, a vételár visszatérítésére és a kártérítésre vonatkozó kötelezettséget egyetemlegessé teszi köztük, minthogy enélkül a kötelezettség egyetemleges volta egyes vonatkozásokban vitás lehetne.
Ily módon a kincstár követelése és a tettes felelőssége függetlenné lesz az árú utólagos kifogásolására és rendelkezésére bocsátására vonatkozó törvényes korlátoktól is, amelyeknek megtartását és az ilyen természetű szállításoknál legkevésbbé lehet megkívánni; mert az a tömeges és sürgős szállításoknál, ahol hozzá még az átvevő közeg szükséges szakértelmének hiánya s esetleges bűnrészessége vagy hanyagsága is közrejátszhatik, legtöbbször a legnagyobb nehézségekbe ütközik.
Mai kodifikálatlan magánjogi jogrendszerünkben nincs kifejezetten megoldva a kérdés, hogy successiv szállítási kötelezettség esetében a vevő elállhat-e és mily feltételek mellett a szerződéstől a jövőre nézve is, ha az eladó egyes részletek tekintetében követett el hibás teljesítéssel szerződésszegést? Minthogy ezt a kérdést ily nagyjelentőségű szállítási szerződések körében nyitva hagyni nem lehet, s minthogy az eladó a visszaélés elkövetésével a belé vetett bizalmat megrendítette: a 18., (mj. 16.) § feljogosítja a kincstárt, hogy ilyen esetben a szerződéstől a jövőre nézve is elállhat. Ez megfelel a polgári törvénykönyv törvényjavaslatában elfogadott általános szabálynak (920. § 2. bekezdése). Ámde e részben túl kellett menni ezen a tételen is, és kimondani, hogy visszaélés esetében a kincstár nemcsak attól a szerződéstől állhat el, amelynek teljesítésében a szállító vétkes volt, hanem az ezen szállítóval kötött összes többi szállítási szerződésektől is, minthogy az olyan szerződő fél, aki az állam létérdekét érintő szerződési kötelességet büntetőjogi tilalomba ütköző módon szegte meg, teljesen megbizhatatlannak mutatkozik többi szerződési kötelezettségeinek teljesítésére nézve is. A kincstár elállás esetében a szállítás tárgyát időközi áremelkedés folytán gyakran csak terhesebb feltételek mellett fogja mástól beszerezhetni; minthogy az elállásra a szállító vétkessége adott okot, méltán terheli őt a felelősség ezért a különbözetért is.
A szállítási visszaélések - mint a példák mutatják - idegen személyek közbenjárása mellett is történhetnek, akik ezért a szállítótól ingyenes előnyöket kapnak jutalmul. Adott esetben nem is lehet az ilyen közbenjáróra a bűncselekményben való közreműködést, az ingyenes adománynak a visszaéléssel való összefüggését rábizonyítani. Az is lehetséges, hogy a szállító a szerzett jogtalan nyereséget akarja biztonságba helyezni azzal, hogy másokra - látszólag ingyen - átruházza. Az ilyen megajándékozottak a kincstárral szemben vagyonilag is csak úgy lennének felelőssé tehetők, ha az adományt oly időben kapták, amikor a kincstár követelése a szállítóval szemben már fennállott, s ez a felelősség is csak a szállító fizetőképtelensége esetére szorítkoznék és nem terjedne túl az alaptalan gazdagodás visszatérítésén. Ily módon a közbenjárók kibujhatnának nemcsak a büntetőjogi, hanem az anyagi felelősség alól is, s a szállítónak sikerülne zsákmányát ilyen palástolt átruházásokkal megtartani. Ennek meggátlása végett a 19. (mj. 17.) § a kapott ingyenes előny erejéig egyetemleges felelősséggel terheli azokat is, akik a szállítási visszaélés elkövetőjétől bárminő ingyenes előnyben részesültek, a jelentéktelen alkalmi ajándékok kivételével. Az ilyen összeköttetés a visszaélés elkövetőjével már önmagában gyanut kelt és méltán lehet a megajándékozottra hárítani a bizonyítás terhét arra nézve, hogy a kapott ingyenes juttatás nincs összefüggésben a bűncselekménnyel és a tettesre ebből háruló vagyoni előnnyel.
Minthogy a 17. és 18. (mj. 15. és a 16.) §-ban kimondott jogkövetkezmények túlmennek a magánjogi felelősség mai szabályain: vitássá válhatnék, hogy beállanak-e ezek a következmények a szerződő fél terhére, ha a visszaélést oly személy követte el, akinek a szerződés teljesítése körüli eljárásáért magánjogi felelősséggel tartozik. Annál vitásabb lenne ez a kérdés, mert mai jogunkban nincs is kétségtelenül tisztázva, hogy kiknek eljárásáért felelős a szerződő fél?
Ha ez a kérdés megoldatlanul maradna, a szállítási visszaélések értelmi szerzője esetleg kibújhatna a vagyoni felelősség alól oly módon, hogy azokat cégvezetője vagy üzletvezetője útján követett el, anélkül, hogy a részességet rá lehetne bizonyítani. De még ha a cégtulajdonosnak nincs is tudomása a cégvezetője vagy üzletvezetője által elkövetett visszaélésről, méltán éri őt azért a vagyoni felelősség, mert hiszen az elért nyereség is neki jutna. A cégtulajdonos ez irányú felelősségét mondja ki a 18. § és ezáltal minden cégtulajdonost, aki a hadsereg részére szállítást vállal, a lehető legnagyobb gondosságra kényszeríti a helyette eljáró cégvezető vagy üzletvezető ellenőrzésében. A másért való felelősség szigorú elvét kiterjeszti a 18. § abban az irányban is, hogy az eladó vagy szállító fél magánjogilag felelős azokért a visszaélésekért, amelyeket az alszállító vagy alvállalkozó, valamint a szerződő fél megbizottja követett el, mert a kincstárral közvetlenül nem ezek, hanem a fővállalkozó áll viszonyban, neki kell tehát amazok szolgáltatását ellenőrizni. A felelősségnek ilyen kiterjesztése nélkül a főszerződő fél a vagyoni felelősségét esetleg „strohmann”-ok közbetolásával játszhatná ki. Ez a szigorítás is éreztetni fogja üdvös hatását az alvállalkozók és megbizottak gondos megválogatásában és ellenőrzésében.
A 21. (mj. 19.) § a magánjogi felelősséget szigorító rendelkezéseket, amelyeket a javaslat - az érthetőség kedvéért konkrétebb alakba öntve - a 17. (mj. 15.) §-ban csak az adásvételi és szállítási szerződésekre állapít meg, kiterjeszti másnemű szerződésekre is, amelyek az 1-5. §-ok értelmében fokozott büntetőjogi oltalomban részesülnek. Ebben a körben különösen a vállalkozási szerződések emelkednek ki fontosságban. A rendelkezés alapgondolata itt is ugyanaz, mint az adásvételi és szállítási szerződéseknél.
Önként érthető, hogy a 17-21. (mj. 15-19.) §-okba foglalt magánjogi rendelkezéseket az általános magánjog és a kereskedelmi jog szabályai egészítik ki, amennyiben az idézett §-ok eltérően nem rendelkeznek, e §-ok mellett is alkalmazást nyernek.
A végből, hogy a magánjogi rendelkezések a most folyó háború alkalmával elkövetett büntetendő visszaélésekre is alkalmazhatók legyenek, e rendelkezéseket visszaható erővel kell felruházni. Aki az állam létérdekeibe ütköző ilyen súlyos bűncselekményt követett el, amilyenről szó van, azt méltán lehet az újonnan megállapítandó magánjogi következményekkel sújtani, még ha azok a cselekmény elkövetésekor fennállott jogállapothoz képest egyben-másban szigorítást jelentenének is. A visszaható erő kimondása annál indokoltabb, mert többnyire oly tényállásokról van szó, amelyeknek egyes elemei, jelesül a hadviselés érdekeinek veszélyeztetése, az új törvény életbelépése után valósulnak meg.
