Az 1915/16. költségvetési év első hat hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló 1915. évi XV. tc. hatálya 1915. évi december végén lejár. Szükséges tehát az államháztartásnak az 1915/16. költségvetési évben leendő továbbvitelére nézve újabbi törvényes alapról gondoskodni. Minthogy pedig még ez idő szerint is változatlanul fennállanak az idézett törvényre vonatkozó javaslat indokolásában kifejtett mindazok az okok, amelyek amellett szólnak, hogy a jelenlegi rendkívüli viszonyok között új költségvetésnek az egybeállítása mellőztessék: legmegfelelőbbnek mutatkozik, hogy az államháztartás még az 1915/16. költségvetési év második felében is az 1915. évi XV. t.-cikkben megjelölt módon, vagyis az 1914/15. évre szóló állami költségvetés határozmányai alapján vitessék tovább, és a kormány felhatalmaztassék, hogy az állami bevételek kezelése és a kiadások teljesítése tekintetében az 1915/16. évben továbbra is az 1914/15. évi költségvetés keretében járjon el.
Az 1914/15. évre megállapított költségvetés lesz, - a 2. § első bekezdésében foglalt rendelkezéshez képest, - összehasonlítási alapul veendő az 1915/16. évi kezelés eredményeinek az erre az évre egybeállítandó állami zárszámadásban való feltüntetésénél.
Ehhez képest az 1915/16. évi állami zárszámadásban az 1915/16. évre megállapított összegek gyanánt általában a vonatkozó fejezetekben, címeken, rovatokon, alrovatokon, s illetve költségvetési tételeken az 1914/15. évre megszavazott összegeknek megfelelő összegek lesznek veendők.
Kivétel teendő e részben a rendkívüli kiadások ama fejezetei, címei, rovatai, alrovatai és költségvetési tételei tekintetében, amelyeken az 1914/15. évre szóló állami költségvetésben előirányzott kiadás már a vonatkozó egyszeri szükségletnek a teljes összegével, avagy annak utolsó részletösszegével engedélyeztetett. A dolog természetéből folyik ugyanis, hogy a szóban levő fejezeteken, címeken, rovatokon, alrovatokon s illetve költségvetési tételeken - az előző évről netán áthozott hitelmaradványok terhére eszközölhető utalványozástól eltekintve - a felhatalmazási törvény alapján az 1915/16. évben újabbi összegek igénybevételének nem lehet helye; s tehát a zárszámadásban sem lesznek e fejezeteknél, címeknél, rovatoknál, alrovatoknál vagy költségvetési tételeknél az 1915/16. évre megállapított összegek feltüntethetők.
Az 1915. évi XII. tc. 2. §-ának harmadik bekezdésében foglalt határozmányokra való figyelemmel a 3. §-ban intézkedni kellett arra nézve, hogy az 1915/16. költségvetési évre szólólag a fentiek szerint megállapítandó hitelösszegek közül melyekre nézve lesz a „rendes” és az „átmeneti” kiadásoknál két évi, vagyis az 1916/17. költségvetési év végéig terjedő felhasználási idő igénybe vehető. Minthogy az 1915/16. évi kezelést illetőleg a fentiek szerint általában az 1914/15. évi költségvetés lesz az irányadó, legmegfelelőbbnek mutatkozik, hogy az 1915/16. költségvetési évre így megállapított hitelösszegek közül azokra nézve engedélyeztessék két évi felhasználási idő, amelyekkel azonos célra, tehát ugyanazon a fejezeten, címen, rovaton, alrovaton s illetve költségvetési tételen az 1914/15. évre engedélyezve volt hitelösszegekre nézve a kormány a legfőbb állami számvevőszék elnökével egyetértve az 1915. évi XII. tc. 6. §-ában nyert felhatalmazás alapján két évi felhasználási időt állapított meg. Az 1915/16. költségvetési évben a jelen törvényjavaslat 1. és 2. §-ai szerint igénybevehető beruházási hitelek felhasználási idejének megállapítását illetőleg külön rendelkezésre nincs szükség, minthogy e részben az 1915. évi XII. tc. 2. §-ának második bekezdésében foglalt határozmányok az irányadók.
A 3. § továbbá a hitelátruházási jognak az 1915/16. évben való gyakorlását illetőleg rendelkezik oly értelemben, hogy a hitelátruházásra nézve, a 2. § harmadik bekezdésében foglalt s a fentiekben már ismertetett rendelkezésből folyó korlátozással, az 1914/15. évi állami költségvetésre nézve megállapított határozmányok legyenek irányadók. Kivétel e határozmányok alól a 3. § szerint csak az államvasúti beruházások tekintetében lenne létesítendő, és pedig oly értelemben, hogy ezeknél a „forgalmi eszközökre és fölszerelés”-re egyrészt, s másrészt az „építkezések”-re engedélyezett hitelek között az 1915/16. évre szólólag az átruházás megengedtessék. Ennek az átruházási jognak a biztosítására szükség van azért, mert a háború következtében elpusztult vagy megrongált forgalmi eszközöknek pótlására és a teherkocsi állagnak a hadi forgalom által megkívánt mérvben való kiegészítésére jelentékenyen nagyobb összegre van szükség, mint a vonatkozó rovatokon a fentiek szerint az 1915/16. évre is irányadó 1914/15. évi költségvetés szerint rendelkezésre áll. Viszont az „építkezések”-re rendelkezésre álló hitelösszegeknél - az építkezések a hadi állapot folytán beállott munkás- és anyaghiány által előidézett korlátozása következtében - jelentékeny megtakarításokra lehet számítani, amely megtakarításokból a „forgalmi eszközök és fölszerelés”-nél jelentkező többszükséglet bőven fedezetét találhatja. A különböző rovatokon engedélyezett államvasuti beruházási hiteleknek a tényleges szükségletnek megfelelően leendő gazdaságos kihasználhatását biztosítja tehát a javaslatnak szóbanforgó intézkedése, amely szerint az 1915/16. évre szólólag az átruházás az államvasuti beruházások említett csoportjai közt megengedtetik.
A 4. § lehetővé kívánja tenni azt, hogy az 1904. évi XIV. tc., továbbá az 1909. évi XV. tc. alapján az elmult évekre vonatkozó állami költségvetéseket előirányozva volt hitelösszegek fel nem használt részei a szükséghez képest még az 1915/16. költségvetési évben is igénybevehetők legyenek s hogy az utóbb idézett törvénycikk 5. §-a értelmében az almásvölgyi (bozovocsi) bányászat beruházásaira engedélyezett összegnek e bányászat céljaira fel nem használt része az 1909. évi XV. tc. 5. §-ában megjelölt többi bányáknál legyen beruházásokra felhasználható. Ezek a rendelkezések lényegileg megfelelnek az 1914/15. évi állami költségvetésről szóló 1914. évi XXVII. tc. 7. §-ában foglalt határozmányoknak.
Az 5. § (tjav. 9. §) ugyanazt a felhatalmazást adja a kereskedelemügyi miniszter részére, az államvasúti tisztviselőknek az 1915/16. költségvetési év második felére eső (1916. évi májusi) időszakos előléptetése alkalmával eszközölhető soronkívül előléptetések tekintetében, mint amilyen felhatalmazást tartalmaz az 1914. évi XXVII. tc. 14. §-a és az 1915. évi XV. tc. 9. §-a, az államvasúti tisztviselőknek az 1914/15. költségvetési évbe esett két, s illetve az 1915/16. költségvetési év első felében volt időszakos előléptetése alkalmával a soronkívüli előléptetések tekintetében. Azok az indokok ugyanis, amelyek a javasolt értelmű rendelkezésnek az 1914/15. költségvetési évet és az 1915/16. költségvetési év első felét illetőleg a fentebb intézett törvénycikkekben való felvételét szükségessé tették, még az 1915/16. költségvetési év második felére eső egy időszakos előléptetésnél is fennforognak.
Az 1911. évi állami költségvetésről szóló 1911. évi XIV. tc. 13. §-ában a kormány arra utasíttatott, hogy minden egyes költségvetési előirányzatban olyképen állapítsa meg az idézett szakasz rendelkezései értelmében az államvasuti rendszerű VII., VIII. és IX. fizetési osztályokba sorozott posta-, távirda és távbeszélő alkalmazottak létszámát, mint aminő lenne ez a létszám az említett fizetési osztályokban, ha a szóbanlevő tisztviselők - hasonlóan a m. kir. államvasúti tisztviselőkhöz - az alacsonyabb fizetési osztályból a magasabb fizetési osztályba időszakos előlépés útján jutnának. Erre a rendelkezésre való figyelemmel s mert az 1915/16. évre a fentebb előadottak szerint új költségvetés egybeállítása elmarad: a jelen törvényjavaslat 9. §-ának harmadik bekezdése értelmében felhatalmazandó lenne a kereskedelemügyi miniszter, hogy a posta-, távirda, és távbeszélő alkalmazottak fent említett államvasúti rendszerű VII., VIII. és IX. fizetési osztályaiban annyi alacsonyabb fizetési osztályú állást szervezhessen át a magasabb fizetési osztályba, ahány új magasabb fizetési osztályu állás a szóban levő tisztviselők részére az 1911. évi XIV. tc. 13. §-ában szabályozott előmenetel biztosítása céljából szükséges. Az állásoknak ez az átszervezése azonban csak a rendszeresített összlétszámnak változatlanul leendő fenntartása mellett és a megállapított hitel korlátai közt foglalhat helyet.
A 6. (tjav. 10.) §-ban felhatalmazást kérek a Magyar Ágyúgyár-Részvénytársaság alaptőkéjének szükségessé váló felemelése folytán a m. kir. kincstár által fizetendő összeg utalványozására.
Amidőn az „ágyúgyár felállításáról” szóló 1913. évi XXII. tc. megalkotásával a magyar közlemény politikai, ipari és közgazdasági jelentőségű régi óhajának megvalósítására a törvényes alap megteremtetett, az időközben Győrött felépített és üzembe helyezett ágyúgyár szolgáltatási képessége és működési köre az idézett törvénnyel annak mellékleteként becikkelyezett szerződés II. §-ában akként határoztatott meg, hogy a gyárnak képesnek kell lennie arra, hogy a szárazföldi haderőnél és a haditengerészetnél használatban levő vagy a jövőben használatba veendő mindennemű lövegeket s mellékrészeit oly mennyiségben előállíthassa, amely a magyar honvédség összükségletét, valamint a közös hadsereg és haditengerészet szükségletéből a kvóta arányában a magyar szent korona országaira eső részt fedezze.
A törvény megalkotása idején a monarchia szomszédjaival békében élt és a nagyhatalmak közötti háború közeli kitörésére semmi sem mutatott. Szárazföldi haderőnek tüzérségi felszerelésének nagyobb mérvű fejlesztése nem volt tervbe véve s főként haditengerészetünknek folyamatban levő fokozatos fejlődése mutatkozott oly feladatnak, amelynek révén az új ágyúgyár számbavehető foglalkoztatáshoz juthat. Ehhez képest elegendőnek látszott, ha az új ágyúgyár oly terjedelemben és oly berendezésekkel létesül, melyek arra képesítsék, hogy a már addig is használatos lövegtypusokból a haderő és haditengerészet utolsó három (1909., 1910. és 1911.) évi megrendelései átlagának, illetve ez átlag kvótaszerű részének megfelelő mennyiséget állíthasson elő. E megfontolások alapján állapíttatott meg a szerződés III. §-ában - mindazonáltal már a későbbi, de akkor még a messzebb jövő eseményének tekintett tőkefelemelés iránti rendelkezések felvétele mellett - a vállalat részvénytőkéje 13 millió koronában, mint amely összeggel a VIII. § szerint a gyár tervezésével, felépítésével és felszerelésével megbizott Skodaművek által a dolog természete szerint még a szerződéskötés előtt, sőt a gyár végleges helyének megválasztása előtt készített általános tervek és költségvetések szerint a gyár az akkori előállítási költségek mellett - kivételes helyi viszonyokat fel nem tételezve - a jelzett terjedelemben meg lett volna valósítható.
Már az építkezés megindulása alkalmával mutatkozott, hogy az előzetes költségvetés, amely a helyi viszonyok által igényelt különleges költségekkel nem számolhatott, nem lesz betartható. A közepes nagyságú vidéki városban megindult, eléggé nagymérvű építkezés már kezdettől fogva nagyobb munkabéreket és anyagárakat hozott felszínre, mint amilyenekkel a költségvetés a Skodaművek tapasztalati adatai alapján számolt. Győr város vízvezetéke, mely a gyár vízellátására kombinációba vétetett, e célra elégtelennek bizonyulván, az üzemi víz megszerzése költséges feladattá vált, amely végre is a győri hajózási csatorna költségeiben való részvétel útján oldatott meg. A Győr városa által a gyár részére ingyen átengedett terület talajvízének magas színe egyrészt az épületek alapozását drágította meg, másrészt pincehelyiségek kiképzését lehetetlenné tevén, ezek pótlásául az épületek alapterületi és magassági méreteit s ezzel kapcsolatban azok költségeit növelte meg. Győr város lakásviszonyai a gyár létesítésével megbizott tiszti személyzet és munkások ideiglenes elhelyezésére ideiglenes építkezéseket tettek szükségessé.
Az itt elősorolt körülmények folytán csakhamar bizonyossá vált, hogy a gyár csak az előzetes költségvetés összegének jelentékeny túllépésével lesz megvalósítható, teljesen azonban e költségvetést az építkezés megindítása után nemsokára kitört világháború forgatta fel. Nemcsak a győri ágyúgyár építésénél, hanem minden állami és magánépítkezésnél az a tapasztalat szereztetett, hogy a munkaerőben és anyagban beállott hiány, nemkülönben a közlekedési nehézségek mindennemű építési munka kerülköltségét tetemesen emelték. Még fokozottabb mértékben nyilvánult az áremelkedés a munkagépeknél s egyéb műszaki felszereléseknél, amihez még amennyiben e cikkek egy része vámkülföldről volt beszerzendő, mint további drágító tényező a valuta romlása járult. Viszont e körülmények dacára nem volt az építkezés és a felszerelés a háború tartamára felfüggeszthető, sőt ellenkezőleg ama döntő szerepnél fogva, amely a jelenleg duló világháborúban a löveg- és lövedékgyártásnak jut, minden el volt követendő arra nézve, hogy a magyar ágyúgyár mielőbb üzemképes állapotba kerüljön.
Míg az eddig elősorolt tényezők hatása csupán abban nyilvánult meg, hogy az eredeti tervek kiviteli költségeit megnövelte, addig a háború folyamán szerzett katonai tapasztalatok magának az eredeti tervezetnek alapjait ingatták meg. Az immár több mint ötnegyed év óta tartó világháború természetszerűleg a tüzérségi anyag nagymérvű elhasználódásával járt s annak gyors pótlása a bekövetkezendő béke első éveiben védőképességünk fenntartása érdekében elkerülhetetlen feladattá fog válni. Emellett a háború eseményei kimutatták, hogy a küzdelem sikerében az emberanyag egyéni tulajdonságai mellett a tüzérségi felszerelés a döntő tényező, melynek érvényesülésében a számbeli fölény, a kaliber és a lőtávolság egyaránt szerepet játszik. Valószínű, hogy a háború eseményeiből leszűrt eme tapasztalat a közelebbi jövőben az összes hatalmakat tüzérségi felszerelésük gyorsított menetben való szaporítására és hatásosabbá tételére (a kaliber és hordképesség növelésére) fogja ösztönözni s e versenyben kénytelen-keletlenül nekünk is részt fog kelleni vennünk. Mindezek a feladatok a véderőnek tüzérségi szükségletét, tehát annak a győri ágyúgyárban a szerződés II. §-ba szerint előállítandó hányadát - amennyiben azt a pénzügyi helyzet meg fogja engedni - a háború előtti szükséglet nyomán feltételezett foglalkoztatás sokszorosára fogják emelni, ami mellett oly méretű lövegek előállításáról is lesz szó, amelyeknek elkészítésére a gyár eredetileg tervezett gépészeti felszerelése elégtelennek, egyes példányaiban gyengének és kisméretűnek bizonyul. Ha tehát a gyár teljesítőképessége iránt a szerződés II. §-ában lefektetett elvet feláldozni nem akarjuk - s ezt azt ágyúgyár létesítéséhez füzött óhajok miatt nem akarhatjuk, - különösen most, amikor kézzelfoghatólag bebizonyult, milyen óriási jelentősége van a háborúban egy jól felszerelt és a technika magaslatán álló ágyúgyárnak, - a gyár eredeti tervezetéhez nem ragaszkodhatunk, hanem azt a növekedést, amelyet a II. §-ban lefektetett elv megvalósítása a háború eseményei és tapasztalatai nyomán a munkaképesség tekintetében eredeti felfogásunkhoz képest jelent, a gyár megváltoztatandó méreteiben és felszerelésében is kifejezésre kell juttatnunk.
Az a nagy jelentőség, amely a háborúban az ágyúk lőtávolságának jutott, érlelte meg azt az eszmét is, hogy az ágyúgyárnak oly lőtérrel kell bírnia, amelyen a legnagyobb hordképességgel bíró ágyúk akadálytalanul kipróbálhatók legyenek. Ez az eszme, amelynek a győri ágyúgyár keretében való közös megvalósítására a győri ágyúgyár a Skodaművekkel szövetkezett, a szükséges rendkívüli nagy terület s a mai magas föld-árak miatt igen nagy költségtöbbletet jelent.
Az itt elősorolt szempontok az ágyúgyár eredeti tervezetének teljes átdolgozását tették elkerülhetetlenné, még pedig oly értelemben, hogy az eredetileg e célra kilátásba vettnél nagyobb területen több és nagyobb épület emelése, s ezeknek sokkalta több és nagyobb méretű munkagépekkel, valamint hatalmasabb egyéb gépészeti felszereléssel leendő ellátása, végül a gyár mellett nagyszabású lőtér létesítése vétetett tervbe. Ezen tervnek végrehajtása a fentebb előadott árdrágító tényezők mellett a mai számítások szerint körülbelül 40,000.000 K költséget igényel, ami kereken 27,000.000 K-val több, mint a Magyar-¦gyúgyár-Részvénytársaság 13,000.000 K-át kitevő eddigi részvénytőkéje.
E költségtöbblet fedezetének megszerzése a részvénytőke felemelése útján terveztetik, mire nézve a többször hivatkozott szerződés III. §-a úgy rendelkezik, hogy abban a m. kir. kormánynak és a Skodaműveknek eredeti részvénybirtokuk arányában kell résztvenniök. Az ide vonatkozólag megejtett tárgyalások során a Skodaművek a részvénytőke felemeléséhez való hozzájárulás iránti készségüknek már kifejezést adtak s ha egy magánvállalat nem riad vissza ettől, a magyar ágyúgyár létesítése iránt vele kötött szerződésből reá hárult kötelezettség teljesítése elől, úgy dacára a jelentékeny pénzügyi megterheltetésnek, annál inkább javaslatba hozhatónak vélem a törvényhozásnak azt, hogy a magyar ágyúgyárnak a fent jelzett mértékben való létesítésére szükséges összegekből a kötött szerződés értelmében a m. kir. kincstárra eső résznek rendelkezése bocsátására a pénzügyi kormányzatot felhatalmazza, mert a vállalat jövedelmezősége a magyar állam szempontjából az ágyúgyár létesítésénél kezdettől fogva alárendeltebb szempontnak tekintetett s a jelenlegi háború fényesen igazolta azt a felfogást, amely a magyar ágyúgyárnak létesítését a nemzeti védelem érdekében sürgette.
Az ágyúgyárnak az eredetileg tervezettnél nagyobb méretekben leendő kiépítéséhez és a fentebb előadottak szerint szükséges nagyszabású lőtér létesítéséhez jelentékeny kiterjedésű területeket kell megszerezni. E területek biztosítása azonban - minthogy most már helyhez kötött létesítményekről van szó - a kisajátítási jog megadása nélkül nehézségekbe ütközik. A kisajátítási jog engedélyezése, tekintettel a közérdekű célra, mindenesetre indokolt. A javaslat 10. §-a értelmében felhatalmazandó lenne tehát a kereskedelemügyi miniszter, hogy a létesítményekhez szükséges területre nézve az 1881. évi XLI. t.-cikknek megfelelő kisajátítást engedélyezze.
A 7. § (tvjavnak 11. §-a) szerint a hadsegélyezés céljaira a jövedelemadónak ideiglenes és részleges életbeléptetéséről szóló 1914. évi XLVI. törvénycikk határozmányai az 1916. évre is hatályban maradnának, mivel azok az okok, melyek a törvényhozást a múlt évben arra indították, hogy ezt a törvényt az 1915. évre megalkossa és a jövedelemadót életre hívja, most is változatlanul fennállanak.
A jövedelemadónak első ízben történt kivetése azonban egyes olyan tapasztalatokra vezetett, amelyeknek alapján az érvényben álló törvényes határozmányok némi módosítását látom szükségesnek.
Nevezetesen:
a) A jövedelemadó alóli mentességet kimondandónak vélem az egyházak (egyházközösségek), szerzetes rendek (apátságok, prépostságok), alapok és alapítványok tekintetében is, úgy hogy az 1914. évi XLVI. tc. 2. §-a szerint már adómentes törvényhatóságok, községek (városok) tekintetbevételével, a jövő évtől kezdve, az 1909. évi X. tc. 1. §-ának 6. pontjában felsorolt összes jogi személyek kivétetnének a jövedelemadó fizetésének kötelezettsége alól. Ezeknél a jogi személyeknél ugyanis az eredeti törvény szerint is jövedelmüknek nem az egésze, hanem törvény szerint annak csak egy része volt adóköteles, mely adókötelezettség megállapításának az indoka az volt, hogy az 1909. évi X. tc. életbeléptétől kezdve az általános jövedelmi pótadóra vonatkozó összes törvényes rendelkezések hatályon kívül helyezése volt tervbe véve. Most, hogy az általános jövedelmi pótadó még fizetendő, e jogi személyeknek a jövedelemadó alá vonása nem látszik többé indokoltnak. Önmagától értetik azonban, hogy ez az adómentesség a természetes személyként jelentkező egyházi javadalmasokra nem vonatkozik.
b) Az említett 11. § 3. pontja, mely a kegyuri terheknek levonását engedi meg, az 1909. évi X. tc. 12. § 7. pontjának inkább szerkezeti hiányát pótolja, mivel kétségtelen, hogy a kegyuri teher olyan kötelezettség, mely a jövedelmet apasztja.
c) A 11. § 4. pontjában javasolt rendelkezés a jogegység megóvása szempontjából szükséges. Mert bár kétségtelen, hogy az 1875. évi XXIX. tc. 16. §-ának második bekezdésében foglalt rendelkezések azt célozzák, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek igazgatósága és felügyelőbizottsága tagjainak ebbeli minőségükben bármely elnevezés szerint járó javadalma a keresetadó III. osztályában adózzék, mégis előfordultak esetek, hogy ezeket a járandóságokat a keresetadó IV. osztályában adóztatták meg annálfogva, mert a javadalom az idézett törvényszakaszban nem említett fizetés, tiszteletdíj stb. elnevezés alatt lett folyósítva. Az adóztatásnak ezt az indokolatlan differenciálását szünteti meg ez a javaslat és elejét veszi annak, hogy ezek, a szolgálati járandóságok nem tekinthető javadalmak, az 1914. évi XLVI. tc. 11. §-a alapján esetleg a jövedelemadó szempontjából adómentesek maradjanak.
A háborús állapot számtalan olyan haszonhajtó foglalkozásra nyujt alkalmat, amelynek III. osztályú keresetadókötelezettsége bár kétségtelen, de bejelentési kényszer hiányában annak fenforgása a kivető közegek előtt ismeretlen marad. Mai adórendszerünknek ezt a hiányát orvosolja ez a szakasz, amennyiben az ilyen ad hoc foglalkozást űző felekkel szemben, akikhez természetesen az üzleteket közvetítők is tartoznak, bejelentési kötelezettséget statuál s annak elmulasztását szigorúan bünteti. Egyuttal az 1909. évi X. tc. 65. §-ának analogiájára gondoskodik arról is, hogy veszély esetén - a bizottsági adókivetés nehézkessége miatt - az államkincstárt károsodás ne érje.
A felhatalmazásra szükség van azért, mert az 1909. évi X. tc. 7. §-a szerint a pénzügyminiszter csupán a jövedelemadóra vonatkozólag köthet viszonossági szerződést a tekintetben, hogy a külföldről folyó jövedelmek többszörös adóztatás alá ne kerüljenek. Az ez iránti tárgyalások során azonban kifejezésre jutott a velünk szerződni akaró külföldi államok némelyikének az iránti óhaja, hogy a többszörös adóztatás megszüntetése az egyenes adóztatás egész területére kiterjesztessék, ami teljesen indokolt. Ennek a lehetőségét adja meg a jelen szakaszban foglalt rendelkezés, amely adórendszerünknek hiányát pótolja.
A szállítási, építkezési és egyéb vállalkozási megállapodások a jelenleg érvényben levő rendelkezések értelmében csak az esetben képezik bélyeg és illeték tárgyát, ha az ügylet szerződésbe foglaltatott. A katonai hatóságokkal kötött ily megállapodások szerződési illetékének követelhetősége azonban Ausztriában az okirat kiállításától függetlenített akként, hogy az 1915. évi augusztus hó 23-iki császári rendelettel kimondatott, hogy a katonai hatóságokkal létrejött ilyen megállapodások után a szerződési illeték lerovandó, akár állíttatik ki az ügyletről okirat, akár nem. - A katonai szállítási megállapodások egyöntetű elbánásban való részesítése és a magyar kincstár érdekeinek megóvása szempontjából szükségessé vált tehát, hogy az ily megállapodások feltétlen illeték-kötelezettsége a magyar szent korona országaiban is kimondassék.
Tekintettel arra, hogy az 1915/16. évre külön költségvetési törvény alkotása elmarad s hogy ez évre, a fent előadottak szerint, általában az 1914/15. évi állami költségvetésről szóló 1914. évi XXVII. tc. határozmányai lesznek irányadók, a legközelebbi, vagyis az 1916/17. évre egybeállítandó állami költségvetésben a részletes előirányzat tételei - az 1897. évi XX. tc. 4. §-ában foglalt határozmányoktól részben eltérőleg - az 1914/15. évi állami költségvetési törvény megfelelő összegével hasonlítandók majd össze.
