Az ellenséges betörés s a vele járó hadmíveletek folytán hazánk északkeleti vármegyéinek számos községe súlyos károkat szenvedett. A pusztulás nagyságát az ez idő szerint rendelkezésre álló következő adatok mutatják. Teljesen elpusztult Sáros vármegyében 20, Zemplén vármegyében 15 község, többé-kevésbbé megrongálódott Sáros vármegyében 65, Zemplén vármegyében 100, Ung vármegyében 11, Máramaros vármegyében 20 község; továbbá az említett községekben teljesen elpusztult Sáros vármegyében 1309 lakóház, 533 gazdasági épület, 3 iskola, 5 templom, 3 más középület; Zemplén vármegyében 1213 lakóház, 195 gazdasági épület, 7 iskola, 1 templom, és 18 más középület; Ung vármegyében 80 és Máramaros vármegyében 91 lakóház. Megrongálódott Sáros vármegyében 1504 lakóház, 1074 gazdasági épület, 36 iskola, 30 templom, 16 más középület; Zemplén vármegyében 1840 lakóház, 718 gazdasági épület, 70 iskola, 26 templom és 26 más középület.
A hadmíveletek folytán sujtott községek lakosságát hajléktalanná tevő pusztítás az országban mindenütt mély részvétet fakasztott és már eddig is jelentős eredményekkel járó segélyező akciót idézett elő. Az adakozásokkal kapcsolatosan a társadalomban mind élénkebben merült fel az az óhaj, hogy az elpusztult vagy megrongált községeket ne építsék fel újra a régi össze-visszaságukban, hanem közegészségi, közlekedési és tűzbiztonsági érdekekből előbb rendezés alá vegyék azok belsőségeit s ily szempontokból rendezett új telkeken építve fel az elpusztult hajlékokat, rakják le a községek jövő fejlődésének alapjait. A társadalomban felmerült ezt az óhajt osztotta a háborúban feldúlt tűzhelyek újraépítését célzó társadalmi akció vezetősége s ez az óhaj találkozott a helyi hatóságok nézetével is. A kormány az újraépítés alá kerülő községek belsőségeinek rendezésére irányuló óhajt jogosnak ismerte el annál is inkább, mert az újraépítés csak részben fog a lakosságnak saját anyagi erejéből történni.
Az elpusztult községek belsőségeinek rendezése különben sem ismeretlen intézmény jogunkban. Így a telekkönyvi betétek szerkesztéséről szóló törvényeket módosító 1891:XVI. tc. 20. §-a arról rendelkezik, hogy miként járjon el a betétszerkesztő bizottság, ha a betétszerkesztés során kitűnik, hogy a szabályozás folytán közigazgatási úton változtatott vagy áthelyezett belsőségeket a kataszteri munkálatokban és a térképen nem a szabályozáshoz képest vették fel. A telepítésről szóló 1894:V. tc. 26. §-a pedig kimondja, hogy a telepítésről szóló törvény nem alkalmazható azokra az esetekre, midőn valamely község belterületének árvíz által egészben vagy részben lett megsemmisítése avagy tűzvész pusztításai folytán bekövetkező újjáépítése céljából a lakóhelyek áthelyezése, illetőleg egyes lakosok áttelepítése közérdekből válik szükségessé. Sem törvény, sem rendelet nem állapítja meg azonban, hogy a belsőségek rendezésének elrendelésére mely hatóság illetékes és hogy a rendezésnél mely eljárást kell követni. Ennélfogva a gyakorlatban, a felvidéken különösen tűzvészek, az ország erdélyi részeiben pedig különösen árvizek pusztításai után előfordult belsőségrendezéseknél más-más közigazgatási hatóságok a legkülönbözőbb módokon jártak el és a rendezés eredményéhez képest a telekkönyvet át sem lehetett alakítani. Ennek következtében azután a telekkönyvi állapot az ilyen módon rendezett községekben nem fedi a tényleges állapotot. Ez pedig nagy jogbizonytalanságot s így az érdekelt feleknek sokszor érzékeny anyagi károkat okoz. Ezért a kormány, hogy az elpusztult községeknek a társadalom részéről is óhajtott rendezését olyan módon tegye lehetővé, hogy a rendezés következtében a telekkönyvi hatóság a telekkönyvet át is alakíthassa, a rendezésnél követendő eljárás szabályozását határozta el. A kormánynak ugyanis a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott 1912:LXIII. tc. 16. §-ában, továbbá az idézett törvénycikket és az 1912:LXVIII. törvénycikket kiegészítő 1914:L. tc. 14. §-ában kapott felhatalmazás alapján módjában állott a belsőségek rendezésénél irányadó szabályokat rendelettel megállapítani. Így jött létre a hadmíveletek folytán elpusztult vagy megrongált községek belsőségeinek rendezéséről szóló 3574/1915. M. E. számú rendelet, amelyet a minisztérium 1915. évi október hó 6. napján bocsátott ki.
Az említett rendelet a hadmíveletek folytán elpusztult vagy megrongált községek belsőségeinek rendezésénél felmerülő összes kérdéseket megoldja ugyan s így ebből a szempontból törvényhozási intézkedésre szükség nem is volna. Azonban mégis kívánatos a belsőségek rendezésének kérdését a törvényhozás elé vinni a következő okokból. A minisztérium az említett rendeletet a háború esetére szóló kivételes hatalomról alkotott törvényekben kapott felhatalmazás alapján bocsátotta ki. Ennélfogva a rendeletet az 1912:LXIII. tc. 2. §-ának 2. bekezdése értelmében a háború befejezésével hatályon kívül kellene helyezni s az 1914:L. tc. 14. §-ában kapott felhatalmazás alapján átmeneti intézkedésekkel sem lehetne hatályában olyan hosszú ideig fenntartani, amennyi idő szükséges ahhoz, hogy a vagyoni viszonyaikra nézve megrendült birtokosok a kivételes jogszabályok oltalma alatt újra összeszedjék magukat. Ezért a kormány most a törvényhozástól megfelelő felhatalmazást kér, hogy a hadmíveletek folytán elpusztult vagy megrongált községek belsőségeinek rendezésénél irányadó szabályokat olyan rendelettel állapíthassa meg, amelynek hatályát a kapott felhatalmazás nem köti időhöz, amely rendelet tehát hatályában addig legyen fenntartható, míg azt megkívánják azok a viszonyok, amelyek kibocsátását szükségessé tették.
A rendezésnél irányadó részletes szabályok megalkotását azért kívánatos rendeletre hagyni, mert a rendelet inkább simulhat a helyi viszonyokhoz és a felmerülhető különleges körülményekhez, mint a törvény.
A telekkönyvi hatóságoknak a birtokrendezéseket követő telekkönyvi átalakításoknál még ma is jobbára a 2579/1869. I. M. rendelet (Rendeletek Tára II. kiadás 67. sz. 555. l.) szerint kell eljárniok. Ez a rendelet pedig a most életben levő birtokrendezési eljárási szabályokhoz már nem simul, különben is elavult és módosításra szorul. A községek belsőségeinek rendezését követő telekkönyvi átalakításokra nézve pedig különleges szabályokat egyáltalában nem tartalmaz, mert, mint már az általános indokolás is érintette, ha a gyakorlatban tényleg fordultak is elő belsőségrendezések, a belsőségek rendezése a fent említett 3574/1915. M. E. rendelet kibocsátásáig szabályozva nem volt, s így a telekkönyvi átalakítási szabályok annál kevésbé voltak tekintettel a belsőségekre, mert a belsőségek a birtokrendezési eljárások, különösen pedig a tagosítások keretébe rendszerint nem is vonhatók bele. Ennélfogva a ma életben levő telekkönyvi átalakítási szabályokból hiányzik sok olyan szabály, amelyek nélkül a belsőségek rendezése után a telekkönyvet szabatosan átalakítani nem is lehetne; viszont fennáll néhány olyan telekkönyvi átalakítási szabály, amelyet a belsőségek rendezését követő telekkönyvi átalakításoknál azért nem lehet alkalmazni, mert különben megbontanák az építkezési telkeknek azt az egységét, amelyet épen a rendezés teremtett meg. Ezért kér felhatalmazást a 2. § a belsőségek rendezését követő telekkönyvi átalakításoknál irányadó szabályoknak a megalkotására. Azt, hogy e részben a fennálló jogszabályoktól eltérő rendelkezések is állapíthatók meg, azért célszerű kiemelni, mert a telekkönyvi átalakításokról szóló - fent említett - 2579/1869. I. M. rendeletre törvény is hivatkozik (1886:XXIX. tc. 6. §)
Amint már az indokolás általános része is említette, az elpusztult belsőségek újraépítését a társadalom lelkes adományokkal támogatja s azt az állam is jelentékeny összegekkel mozdítja elő. Indokolt tehát, hogy az ilyen módon újraépült belsőségekkel való üzérkedéseknek elejét lehessen venni s kivételes szabályokat lehessen életbe léptetni, annak biztosítására, hogy a belsőségek mai birtokosaik kezén maradjanak legalább az alatt az idő alatt, amely előreláthatóan szükséges lesz ahhoz, hogy a birtokosok vagyoni helyzete a háború okozta megrázkódtatások után ismét megjavuljon.
Ez indokolja a 3. §-ban kért felhatalmazást, mert különben is világos, hogy az adakozók elsősorban a jelenlegi birtokosok gazdasági helyzetének javítására szánták adományaikat.
