A magyar szent korona országainak területén részvénytársasági alapon közel kétezer pénzintézet működik, s már a háború kitörése előtt általánossá kezdett válni az a nézet, hogy a pénzintézeti kérdés, úgy elsősorban maguknak a pénzintézeteknek, mint a betevő és a hitel igénybevételére utalt közönségnek, de nem utolsó sorban a pénzintézetek részvényeseinek érdekében is mielőbbi szabályozást igényel. Mind gyakrabban merültek fel olyan jelenségek, amelyek annak megfontolására késztettek, hogy mily módon lenne biztosítható, hogy az ily nagy számban működő pénzintézetek a különféle gazdasági érdekeket minél tökéletesebb módon elégíthessék ki s működésükben a gazdasági élet folyton fokozódó követelményeinek minél teljesebb mérvben felelhessenek meg. A háborúnak gazdasági téren előálló következményei fokozottan szükségessé teszik, hogy a pénzintézeti kérdés megfelelő rendezésével, a háború befejezése után gazdasági életünk kellő erővel, ellenállóképességgel és expansivitással biró, jól szervezett pénzpiacra támaszkodhassék és pedig annyival is inkább, mert a háború befejeztével kétségtelenül világszerte megnyilvánuló nagy tőkekereslettel szemben számolnunk kell azzal, hogy a hazai közgazdaság hitelszükségletének kielégítése tekintetében, legalább is egyelőre, nagyobb mértékben leszünk saját erőnkre utalva, mint eddig.
A moratórium s annak közvetlen és közvetett következményei, a háború folyamán már eddig is előállott s a jövőben még előálló nagy gazdasági eltolódások, az államnak a háború folytán keletkezett nagy hiteligényei s a közönségnek a háború végeztével előreláthatólag nagy mértékben megnövekedő hitelszükséglete a pénzintézetekre igen nagy feladatokat fognak róni s bár a háború folyamán megnyugvással tapasztalhattuk, hogy pénzintézeteink nagy erővel s ellenállóképeséggel birnak, hitelszervezetünk s közgazdaságunk megrázkódtatásának elkerülése érdekében mégis mindenképen elő kell segítenünk, hogy pénzintézeteink a háború befejezése után reájuk váró rendkívüli nagy feladatoknak is kellő mértékben megfelelhessenek, mert csak így lesz közgazdasági életünknek a háború befejezte után okvetlenül bekövetkezendő regenerálása egészséges irányokba terelhető.
E célból a mai viszonyok között, amikor a háború folytán előállott rendkívüli körülmények még sokszorosan növelték azokat a nehézségeket, amelyek a pénzintézeti reformnak, bármennyire is átgondolt, de a dolog természete szerint merev törvényes rendelkezések útján való megoldása tekintetében, pénzintézeteink igen különböző volta folytán, a háború kitörése előtt is fennforogtak, a legcélszerűbbnek mutatkozik a pénzintézeteknek önkormányzati alapon való megfelelő szervezése. A pénzintézetek e szervezése úgy a visszleszámítolási hitelt igénylő, mint a visszleszámítolási hitelt nyújtó intézeteknek, s úgy a betevő, mint a hitel igénybevételére utalt közönségnek elsőrangú érdeke, s a kérdés megfelelő megoldása hiteléletünkben s általában gazdasági életünkben nagy mértékben fogja jótékony hatását éreztetni. Különös fontossággal bír, hogy a pénzintézetek szervezése még a háború folyamán megtörténjék, mert csak így lesz lehető, hogy a létesítendő szervezet már a háború megszüntét közvetlenül követő időben, mely átmeneti idő közgazdaságunk szempontjából a legkritikusabb lesz, megfelelő működést fejthessen ki s a közgazdasági életünkben netán előálló zavarok lehető elkerülését elősegíthesse.
A törvényjavaslat a pénzintézeti kérdés oly megoldását célozza, hogy a pénzintézetek egy kellő tekintélylyel bíró és megfelelő tőkeerő felett rendelkező önkormányzati szervvel bírjanak, amelynek feladata odahatni, hogy tagjai tőkeerejükkel arányban álló működést fejtsenek ki, a természetes körzetük körébe eső gazdasági érdekek kielégítésével foglalkozzanak s ezeket az érdekeket minél tökéletesebb mérvben és módokon elégíthessék ki. Az új intézmény feladata lenne továbbá a tagjai sorába tartozó kisebb tőkével működő pénzintézeteknek az alapszabályokban és ügyviteli szabályokban megállapítandó módon való irányítása és ellenőrzése s e célból megfelelő revisori szervezet létesítése és ezáltal annak a biztosítása, hogy ezeknek a pénzintézeteknek egyes üzletágai között mindenkor kellő arány álljon fenn s betéteik, kellő átmeneti idő szem előtt tartása mellett, a lehető legnagyobb biztonságot nyújtó módon s a liquiditás követelményeinek megfelelően fektettessenek be. Az e célból létesítendő Pénzintézeti Központ-ot úgy tervezem, hogy az a meglevő pénzintézeteknek semmiképen se támasszon indokolatlan versenyt, ezért a központ nem fogja tagjainak eddigi összeköttetéseit megszüntetni s ehhez képest nem lesz feladata, hogy tagjait állandóan hitellel lássa el, hanem kedvező pénzviszonyok idején tőkéit lehetőleg oly módon fogja elhelyezni, hogy azok szükség esetén haladéktalanul folyósíthatók legyenek s kedvezőtlen pénzviszonyok idején tagjai rendelkezésére álljanak s így a tagjai sorába tartozó pénzintézetek indokolt hiteligényeinek kielégítéséről oly rendkívüli időkben s oly rendkívüli körülmények között fog gondoskodni, amikor hitelszükségletüknek a rendes hitelforrások útján való megszerzése nehézségekbe ütközik. A központ feladata lesz arra törekedni, hogy azok a pénzintézetek, amelyeknél ennek szüksége fennforog, egészséges alapra fektettessenek, esetleg más pénzintézettel egyesüljenek vagy felszámoljanak. A fent körülírt célokat követő, szövetkezeti formában tervezett intézmény hivatva lesz a pénzintézeti reform megindítására s működése folyamán lesz megítélhető, hogy a pénzintézeti reform az új intézmény irányító működésével és befolyásával teljesen megvalósítható-e önkormányzati úton avagy szükség lesz-e s ha igen mily irányban és mily terjedelemben a törvényhozás intézkedéseire.
A pénzintézeti kérdés részleteibe való behatolás és pénzintézeteink helyzetének alapos megismerése mindjobban megérlelte bennem azt a meggyőződést, hogy a pénzintézeti kérdés megoldásának ez a módja okvetlenül megkísérlendő s hogy a törvényhozási úton való rendezés csak akkor lenne indokolható, ha a jelenleg megkísérlett mód elég hatályosnak nem mutatkozik. Nem kétlem azonban, hogy a hazai pénzintézetek, felismerve a rendezés általam kontemplált módjának előnyeit, vállvetve fognak sietni az új intézmény támogatására s közös erővel oda fognak hatni, hogy a törvényhozás közvetlen belenyúlása a pénzintézetek beléletébe lehetőleg mellőzhető legyen vagy legalább is majd csak az önkormányzatilag kialakult intézményeknek és elveknek törvénybeiktatás által való általánosan kötelezővé tételére szorítkozzék. Ezért minden törvényes kényszert lehetőleg mellőzni óhajtván, nem óhajtanám kötelezővé tenni azt sem, hogy a pénzintézetek belépjenek a létesítendő központ kötelékébe, de nem kétlem, hogy a köz iránti kötelességük felismerése, de a pénzintézeti kérdés rendezéséhez fűződő jól felfogott magánérdekük is, összes, a helyzet magaslatán álló részvénytársasági alapon nyugvó pénzintézeteinket arra fogja bírni, hogy belépjenek a központ kötelékébe. A szövetkezeti alapon működő pénzintézetek belépését azonban - tekintettel arra, hogy a hitelszövetkezetek az 1898. évi XXIII. törvénycikk alapján alakult Országos Központi Hitelszövetkezetben egy megfelelő központi szervvel rendelkeznek - a pénzügyminiszter külön engedélyéhez kell kötni.
Annak az alapeszmének megfelelően, hogy a létesítendő új központban a pénzintézetek egy megfelelő önkormányzati szervvel rendelkezzenek, a létesítendő új intézmény alapszabályait és szervezetét az érdekeltekkel egyetértőleg óhajtom megállapítani s így e tekintetben ma még nincs módomban, hogy a részletekre kiterjedő képet terjesszek elő. Úgy tervezem azonban, hogy a tagok tőkeerejükhöz mérten s nagyobb megterheltetésük elkerülése végett tíz évi kamatmentes részletekben befizetendő megfelelő összegű üzletrészek átvételével járuljanak a Pénzintézeti Központ tőkéjéhez, úgy hogy már ezáltal is jelentékeny tőke fog a központ rendelkezésére állani. Minthogy azonban a kitűzött célok eléréséhez rendkívüli időkben s így különösen közvetlenül a megalakulás után a háború befejeztét követő időkben előreláthatólag nagy összegekre lesz szükség, 100.000,000 korona összegű üzletrész az állam részéről lenne átveendő. Ezenfelül abból a célból, hogy a háború folytán előállott rendkívüli viszonyokból kifolyólag reá szoruló intézetek s mindazok az intézetek, melyeknél különleges szempontok azt indokolttá teszik, különösen a háború befejezését követő átmeneti időben, fokozottabb mértékben legyenek támogathatók s hogy ez a fokozottabb támogatás az új intézményt tulajdonképpeni hivatásának a jövőben is teljes mértékben való betöltésében ne akadályozza, az államkincstár veszteségi tartalékalap gyanánt 25.000,000 K-t bocsátana az intézmény rendelkezésére, amely tartalékalap tíz év elteltével, amidőn a jelenlegi rendkívüli viszonyok hatása előreláthatólag már nem lesz érezhető, a rendes tartalékokhoz lenne csatolandó.
Az állam ezen hozzájárulása folytán a központ oly nagy tőke felett fog rendelkezni, hogy ennek arányában nagy összegű hitelt is fog igénybevehetni, miáltal biztosítottnak tekinthető, hogy tagjai indokolt hitelszükségletének kielégítéséről nehéz időkben is minden fennakadás nélkül fog gondoskodhatni.
Részben az államkincstár nagy anyagi érdekeltsége következtében, de főleg azért, hogy az új intézmény működésében a közérdek szempontjainak érvényesülése minden körülmények között biztosíttassék s hogy az intézmény tekintélye és színvonala emeltessék, a szövetkezeti alapon létesítendő Pénzintézeti Központ alapszabályaiban az intézet szervezetére, vezetésére, az igazgatóság, végrehajtóbizottság és felügyelőbizottság összeállítására s a tagok jogviszonyaira nézve, olyan rendelkezések lesznek felveendők, amelyek nem alapulnak szorosan véve a kereskedelmi törvény rendelkezésein. Oly célból, hogy ily rendelkezéseknek az alapszabályokba való felvétele ne ütközzék törvényes akadályokba, erre nézve is megfelelő törvényes intézkedésekre van szükség.
A létesítendő Pénzintézeti Központ alapszabályait és szervezetét, mint fentebb jeleztem, az érdekeltekkel egyetértőleg óhajtom megállapítani, ezért nem tartanám célszerűnek, hogy az alapszabályokba felveendő e különleges intézkedések tekintetében a törvényhozás a kelleténél jobban megkösse az új intézményt, miért is a javaslatnak szóbanforgó rendelkezései meglehetősen általánosságban vannak tartva. E tekintetben a javaslat 2. §-a kimondja, hogy a Pénzintézeti Központ elnökét a pénzügyminiszter előterjesztésére Ő Felsége a király nevezi ki, s hogy az elnököt az igazgatóság és végrehajtóbizottság határozataival szemben ugyanolyan jóváhagyási jog illeti meg, mint az Osztrák-Magyar Bank kormányzóját a főtanács és más bizottságok határozataival szemben.
A 3. § pedig az egyéb szükséges felhatalmazásokat tartalmazza, amire nézve megjegyzem, hogy az igazgatóság és végrehajtóbizottság összeállításánál az lebeg szemem előtt, hogy intézményesen biztosíttassék a nagyobb és kisebb pénzintézeteknek és a kormány kiküldöttjeinek megfelelő részvétele, úgy azonban, hogy többségben legyenek a kormánytól független elemek. Az önkormányzati szempont biztosítása érdekében az alapszabályokba oly rendelkezések felvételét is tervezem, amelyek biztosítsák azt, hogy az államkincstár üzletrészei alapján a közgyűlésen ne képviselhesse egymagában a többséget. Viszont ezzel szemben szükségét látom annak, hogy a pénzügyminiszter kiküldöttjét vagy helyettesét a közgyűlésnek, az igazgatóságnak és a végrehajtóbizottságnak minden határozata és az intézet bármely szervének cselekménye ellen óvási jog illesse meg.
Ugyanez a szakasz tartalmaz felhatalmazást arra is, hogy a horvát-szlavonországi különleges viszonyokra való tekintettel, a Pénzintézeti Központnak Zagreb-ban egy megfelelő szervezettel és hatáskörrel bíró képviselete állíttassék fel.
A pénzintézeti kérdés rendezésének fontossága kitűnik a következő adatokból:
A 25 millió koronát meghaladó saját tőkével bíró s betéti üzlettel foglalkozó pénzintézetektől eltekintve, a magyar szent korona országainak területén, részvénytársasági alapon 1911-ben 1809, 1912-ben 1906 és 1913-ban 1857 olyan pénzintézet foglalkozott betéti üzlettel, melynek saját tőkéje (értve ez alatt a befizetett alaptőkét és a rendes tartalékalapokat) 25.000,000 koronát meg nem haladott.
Az 1913. évben működő 1857 ilyen intézet közül 680 intézet 200,000 K-t meg nem haladó saját tőkével bírt és összesen 1176 intézet saját tőkéje nem haladta meg a 400,000 K-t.
Az említett 1857 intézet 1913 végén 1185 millió saját tőke felett rendelkezett és a folyószámlát betéteken kívül 3411 millió betétet kezelt. Ami a betétek arányát az intézetek egyes aktiv tételeihez illeti, csak azt említem meg, hogy az említett intézetek összértékpapirállománya 1913 végén 511 millió volt, tehát a betétállomány 15%-a, s ez olyképen oszlott meg, hogy 452 intézetnek egyáltalában nem voltak értékpapirjai, 526 intézetnél legfeljebb a betétek 5%-át, 305 intézetnél pedig 5-10%-át tették. Az egyes üzletágak arányát legjobban a jelen indokolás mellékletét képező az 1911., 1912. és 1913. évekre készített összesített mérleg- és nyereség-veszteségszámlák adatai mutatják.
A 25 millió koronát meghaladó saját tőkével bíró intézetek 1913 végén az összes tartalékok tekintetbevételével 812.000,000 K saját tőkével bírtak és 1,018.000,000 K betétet kezeltek, tekintetbe veendő azonban, hogy folyószámlán is tekintélyes összegek vannak ezeknél a pénzintézeteknél elhelyezve, mely folyószámlai betéteknek csak jelentéktelen része foglaltatik a fenti összegben.
A miniszteri indokoláshoz van csatolva a 25.000,000 koronát meg nem haladó saját tőkével bíró, részvénytársasági alapon működő, betéti üzlettel foglalkozó pénzintézeteknek adatait, nevezetesen összesített vagyonmérlegét és összesített nyereség- és veszteségszámláját feltüntető három kimutatás az 1911., az 1912. és az 1913. év végéről.
Mindenkor, de különösen a jelenlegi rendkívüli viszonyok között figyelemmel kell lennünk mindazokra a további körülményekre, melyek hitelszervezetünkre befolyással vannak. Így különös figyelmet kell fordítanunk arra, hogy új pénzintézetek létesítése a közeli időkben, amely időkben azt gazdasági érdekek megkívánni nem fogják, megakadályoztassék. Erre irányul a §, amire különösen szükség van azért, mert félő, hogy ilyen tiltó rendszabály nélkül az új Pénzintézeti Központ csak még serkentőleg hatna új pénzintézetek keletkezésére, amire nézve pedig közgazdasági szükség nem áll fenn. E tiltó intézkedést csak 3 évre tervezem, mert remélhető, hogy ez alatt az idő alatt az új intézmény hatásaként a pénzintézeti ügy terén konszolidálódni fognak az állapotok s akkor tisztábban fogunk látni, mint most a tekintetben, hogy vajjon új pénzintézetek keletkezése a jövőben bizonyos s ha igen, minő törvényes feltételekhez lenne kötendő.
