A négy hadikölcsönből kifolyólag kibocsátott hat milliárd korona névértéket meghaladó kölcsönkötvények évi kamatszükséglete meghaladja a 360 millió koronát. Ez összeg fedezetéről okvetlenül gondoskodnunk kell, s így habár még tart a világháború, s habár annak közgazdasági és pénzügyi következményei ma még nem mérlegelhetők, kötelességemnek tartom, hogy már most javaslatokat terjesszek az országgyűlés elé az állami bevételek fokozása iránt.
Korai volna, sőt lehetetlen a jelenlegi pillanatban egy széleskörű, megalapozott s csak némileg is teljességre számot tartó pénzügyi tervvel lépni a törvényhozás elé. Ennek csak a háború befejezte után akkor lesz itt az ideje, ha majd számolhatunk a háború összes gazdasági, pénzügyi és egyéb következményeivel; de amily lehetetlen volna most egy átfogó széles alapú pénzügyi terv felállítása, épp oly helytelen volna az állami bevételek fokozása iránti összes intézkedéseket arra az időre halasztani, amíg ilyen pénzügyi terv felállításának az ideje elkövetkezik.
Mert az kétségtelen, hogy hazánkban, ép úgy mint az összes többi hadviselő államokban, de sőt valószinűleg a semleges államokban is, a háború következtében az állami bevételek lényeges emelésére lesz szükség, s mint a többi államok, úgy mi is akkor cselekszünk helyesen, ha már a háború alatt gondoskodunk állami bevételeink fokozásáról. Ez irányban nálunk eddig, eltekintve a jövedelemadónak a 20,000 K-t meghaladó jövedelmekre nézve hadsegélyezési célokból való ideiglenes életbeléptetésétől, csak az államkincstárnak a szesz eladási árában való részesedése és a dohány és dohánygyártmányok árának felemelése tekintetében történt intézkedés. Az e két intézkedésből az államkincstár javára várható évi bevételi többlet, normális viszonyok alapulvétele mellett, évi 80 millió K-ra becsülhető, s a szesz eladási árának s az ebből az államkincstárnak jutó részesedés további emeléséből, amire nézve a szeszadóra vonatkozó törvények némely rendelkezéseinek módosításáról és kiegészítéséről szóló, egyidejűleg előterjesztett törvényjavaslatban (I. az 1916:XXIV. törvénycikket) kérek felhatalmazást, további évi 40 millió korona bevételi többletet remélek biztosíthatni az államkincstár számára.
Nézetem szerint azonban már csak az osztó igazság és a helyes adópolitika elveinek érvényesítése is megköveteli, hogy akkor, amikor az államkincstárnak ilyen - bár nem elsőrendű szükségleti cikkek fogyasztását terhelő - viszonyainkhoz képest jelentékeny bevételi többleteket biztosítunk, a további szükségletek fedezéséről a jobbmódú s különösen a vagyonosabb osztályok fokozottabb igénybevétele útján igyekezzünk gondoskodni. Ezért a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adójától eltekintve, többi hozadékadóinkat ezidőszerint változatlanul hagyva s a majd felállítandó egységes pénzügyi terv megalkotásainak idejére bizva az ezek tekintetében esetleg szükségeseknek látszó módosítások megfontolását, elsősorban a jövedelemadónak a 10,000 K-t meghaladó jövedelmekre vonatkozólag immár állandó jelleggel való életbeléptetése, másrészt a fundált jövedelmek nagyobb teherviselő képességének kihasználása mellett az 50,000 K-t meghaladó vagyonokra nézve egy kiegészítő vagyonadónak behozatala útján vélem az állam jövedelmeit fokozhatóknak.
A hadsegélyezés céljaira jelenleg beszedett jövedelemadó kivetési eredményei alapján a jövedelemadóból évi 35 millió K-t, a vagyonadóból pedig évi 25 millió K-t vélek előirányozhatónak, amely előbbi összegből a 20,000 K-n felüli jövedelmek után ezidőszerint beszedett jövedelemadó hozadékának megfelelő körülbelül évi 25 millió K-t azonban, a háború tartama alatt ezentúl is hadsegélyezési célokra vélek kihasítandónak.
A jövedelemadónak a 10,000 K-t meghaladó jövedelmekre való életbeléptetésével kapcsolatban, különös figyelemmel arra, hogy a III. osztályú kereseti adóra nézve az 1917. évvel új kivetési időszak kezdődik, gondoskodnunk kell e két adónem összhangba hozataláról, amit átmenetileg a legcélszerűbben úgy vélek elérendőnek, ha megfelelő helyesbítések lehetővé tétele mellett az 1916. évre kivetett III. osztályú kereseti adó érvényét egy további hároméves kivetési időszakra fenntartjuk.
További évi 36 millió korona bevételi többletet vélek biztosítandónak a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek fokozottabb megadóztatása útján, mert ha elismerem is, hogy jogosult volna az az álláspont, hogy hozadékadórendszerünknek ezt a tagját csak hozadékadórendszerünk többi tagjaival egyszerre vonjuk gyökeres és végleges revizió alá, másrészt nem zárkózhatom el az elől, hogy ez az egyenesadónk, különösen az értékpapirokból eredő bevételeknek az adóalapból való levonhatása folytán, főleg egyes pénzintézeteinknek oly kismérvű megadóztatását eredményezi, hogy most, amikor állami bevételeinknek messzemenő fokozása állami létünk elsőrendű követelménye, nyilvános számadásra kötelezett vállalatainknak általánosságban igen kedvező üzleti eredményei olyan adóforrást képeznek, amely nagyfontosságú közgazdasági érdekek veszélyeztetése nélkül az eddiginél jóval nagyobb mérvben annál is inkább igénybevehető, mert a birodalmi tanácsban képviselt királyságokban és országokban levő nyilvános számadásra kötelezett vállalatok, már ez idő szerint is a mieinknél jóval nagyobb adóterhet viselnek.
Végre 33 millió évi bevételi többletet vélek biztosíthatónak a bélyegilletéki fokozatok tételeinek megfelelő felemelése és oly intézkedések által, amelyek lehetővé teszik, hogy az ingatlanoknak az illetékkiszabás alapjául veendő értéke a valódi értéket az eddiginél jobban megközelítő összegekkel legyen megállapítható; úgy hogy amennyiben a felsorolt intézkedésekre vonatkozó, s a jelen javaslattal egyidejűleg előterjesztett törvényjavaslatok, továbbá a hadinyereségek megadóztatására vonatkozólag ugyancsak egyidejűleg előterjesztett törvényjavaslat törvényerőre emelkednek, az ezidőszerint kibocsátva levő hadikölcsönkötvények kamatszükséglete az 1917. évi naptári évre fedezve lesz.
A hadinyereségadó azonban csak egyszeri bevételt biztosítván az államkincstár részére, önként értetődik, hogy az 1917. év utáni időre, egyrészt a már kibocsátva levő hadikölcsönkötvények kamatszükségletének teljes fedezése, másrészt a háború folytán felmerülő további állandó terhek ellensúlyozása végett állami bevételeink további fokozásával fog kelleni foglalkoznunk, amely tekintetben önként érthetőleg elsősorban az állam üzemek tiszta hozadékának fejlesztésére fog kelleni különös gondot fordítanunk.
¦Áttérve ezek után magára a jelen törvényjavaslat tárgyára, úgy hiszem, nem szorul bővebb indokolásra az, hogy amennyiben a háború folytán állami bevételeinket szükségképen szaporítanunk kell, úgy ezt az egyenes adók terén elsősorban nem a mai hozadékadórendszerünk további kiépítésével, hanem a hozadékadókkal szemben feltétlenül igazságosabb, mert a teherviselési képességgel jobban számoló jövedelemadónak adórendszerünkbe állandó jelleggel való tényleges bevezetésével kisérlem meg. Hogy a jövedelemadó behozatalával szemben hozadékadórendszerünk a maga teljes egészében, tehát az általános jövedelmi pótadóval együtt is fenntartandó, az a pénzügyi helyzetből szükségszerűen következik, de kétségtelen, hogy a jövedelemadó behozatala, különösen, ha sikerül az adó kivetésénél a tényleges jövedelmeket lehetőleg teljes mértékben elérnünk, hozadékadórendszerünk nem egy aránytalanságát fogja, ha nem is teljesen megszüntetni, de lényegesen mérsékelni.
Épen azért, hogy a jövedelemadó kivetése a viszonyokhoz képest lehetőleg tökéletesen legyen végrehajtható, de azért is, hogy a kisebb jövedelmekkel birók legalább is a háború alatt lehetőleg kiméltessenek, a jövedelemadót egyelőre csakis a 10,000 K-t meghaladó jövedelmekre nézve vélem életbeléptethetőnek; e jövedelmekre nézve azonban aggálytalanul, mert kétségtelen, hogy tekintve ama nagy erőfeszítéseket, amelyeket a polgárság minden rétege a háborúnak nemzetünk jövő fennmaradása érdekében oly nagy áldozatkészséggel tett és tesz, méltán elvárható mindazoktól, akiknek évi jövedelme 10,000 K-t meghalad, tehát viszonyainkhoz mérten már egy bizonyos jólétet biztosít, hogy esetleg egyéni szükségleteik némi megszorítása árán is fokozottabb mértékben részt vegyenek az állam szükségleteinek fedezésében.
A törvényjavaslat szerkezetére vonatkozólag megjegyzem, hogy ebbe a javaslatba - a jövedelemadó anyagának könnyebb áttekinthetése végett - az 1914:XLVI. törvénycikknek, továbbá az 1915:XV. tc. 3. §-ának és az 1915:XXI. tc. 7. §-ának egyébként változatlanul maradó rendelkezését is felvettem, mivel ezek a rendelkezések különben is az 1916. év végével hatályukat vesztik.
Annak a kimondásán felül, hogy mely jövedelmekre nézve léptettetik életbe a jövedelemadó, félreértések és zavarok kikerülése végett szükségesnek találtam e szakaszban annak a kimondását is, hogy mi értendő a fél összjövedelme alatt. Kétségtelen, hogy helyes értelmezés mellett összjövedelem alatt az adókötelesnek akár a belföldről, akár a külföldről folyó s akár adóköteles, akár adómentes jövedelmének együttes összege értendő. E mellett bizonyítanak az 1909. évi X. tc. rendelkezései is, amennyiben ezek szerint az adóztatás alá nem kerülő jövedelmeket is be kell vallani ép azért, hogy az összjövedelem szempontjából az adókivetés fenforgásának jogossága elbirálható legyen.
E szakasz az 1914. évi XLVI. tc. 2. §-ában és az 1915. évi XXI. tc. 7. §-ának 2. pontjában foglalt rendelkezéseknek egybevonását tartalmazza és további megokolást nem igényel.
E szakasz első és második bekezdése az 1914. évi XLVI. tc. 4. §-ában és az 1915. évi XXI. tc. 7. §-ának 3. pontjában foglalt rendelkezéseknek egybevonását foglalja magában és így bővebb megokolást nem igényel. Az utolsó bekezdésben foglalt rendelkezéseket az eddigi tapasztalatok nyomán a kincstár érdekének megóvása szempontjából tartom szükségeseknek azért, hogy eleje vétessék annak, hogy olyanok, akik vallomást nem adnak, s az adófelszólamlási bizottság előtt sem tárják fel helyzetüket, az adó fizetése alól szabaduljanak az által, hogy a jogorvoslati eljárás során, olyan adóssági terhet igazolnak, amely vagy mentesíti őket az adó fizetése alól, vagy adójukat lényegesen csökkenti.
Arra nézve, hogy az egyes jövedelemforrásokból eredő jövedelem alatt mi értendő, különösen az 1909. évi X. tc. 23. §-ának alkalmazása tekintetében merültek fel eltérő felfogások, amennyiben a föld- vagy házbirtokból eredő jövedelem kiszámításánál nemcsak a regie-költségek vonattak le, hanem olyan kiadások is, amelyek csupán az adózó személyéhez tapadnak s így annak személyes kiadásait alkotják, ami által jelentékeny aránytalanságok állottak be az adóztatás terén. A jelen szakaszban foglalt rendelkezések a vitás kérdést az egyes jövedelemforrások gazdasági és jogi természetéből folyó alapon és a jövedelemadóra vonatkozó egyéb törvényes rendelkezésekkel teljesen összhangban oldják meg. Ezzel lehetővé válik a jövedelemadó-statisztika helyesebb összeállítása is, mert ki lesz kerülhető a tehertételeknek a regie-költségekkel való összekeverése.
Az 1909. évi X. tc. 16. §-ának utolsó bekezdése szerint: „Az erdő faállományának eladása esetén az esedékes vételár teljes összegében nyers bevételnek veendő”, - vagyis az esedékes vételárt csupán egy évre szóló bevételnek kell tekinteni és az ebből eredő jövedelmet a fél egyéb jövedelmével egyesítve, az ennek megfelelő adótétel szerint kell megadóztatni. Ennek a törvényes rendelkezésnek annak idején való képviselőházi tárgyalása során felmerült már az az aggály, hogy ebben az esetben nem egy évnek, hanem évtizedek alatt keletkezett jövedelemnek egyszerre történő megadóztatásáról van szó, s hogy ennélfogva a fokozatos adóztatással szemben az osztó igazság azt kivánná meg, hogy azokban az esetekben, amidőn az lehetséges, a több évi jövedelemből először az egy évi jövedelmet számítsuk ki, s azután azt a fél egyéb jövedelméhez hozzáadva, állapítsuk meg azt az adótételt, illetőleg az abból kéttizedesig kifejlesztett százalékos adókulcsot, mely az egész jövedelemre, annak összességében alkalmaztatnék. Ezzel a szerintem is jogos kívánsággal számol ez a szakasz abban az esetben, midőn az erdő gazdasági rendszeres üzemterv szerint kezeltetik (1879:XXXI. tc. 17. §-a), mivel ebben az esetben annak megállapítása, hogy az erdő jövedelme hány évről származik, nehézségekbe nem ütközik. Egyéb esetekben azonban az adótétel kiszámításának ezt a módját, megbízható adatok hiján, de azért, mert gazdasági szempontokból nem lenne indokolt a rendszeres üzemterv nélküli erdőgazdaságokat kedvezményekben részesíteni, alkalmazni nem lehet és nem szabad.
E szakasz az 1914:XLVI. tc. 5. §-ában és az 1915:XXI. tc. 7. §-ának 4. pontjában foglalt rendelkezéseknek egybevonását tartalmazza és további megokolást nem igényel.
E szakasz az 1914:XLVI. tc. 7. §-ában foglalt rendelkezéseket tartalmazza azzal a módosítással, hogy a 730 K-ás adótétel helyébe 290 K-ás adótétel lépett, mivel a javaslat szerint az adóztatás a 10,000 K-t meghaladó összjövedelmeknél kezdődik.
E szakasz megfelel az 1914:XLVI. tc. 8. §-ának azzal a lényegesebb módosítással, hogy a jogerősen megállapított adónak mérséklésére irányuló, de elkésetten benyujtott kérelmeknek tárgyalását, méltánylást érdemlő esetekben a pénzügyminiszter bármikor megengedheti, mert a határidőket a felek gyakran tőlük független okokból nem tarthatják be.
E szakasz az 1914:XLVI. tc. 9. §-ában és az 1915:XV. tc. 3. §-ában foglalt rendelkezéseket tartalmazza azzal a módosítással, a) hogy a pénzügyminiszter, az adózók nagyobb tömegére való tekintettel, egyazon helyen több adófelszólamlási bizottságot is alakíthat; b) hogy tekintettel a vallomást nem adóknak statisztikailag igazolt nagy tömegére, az 1912:LIII. tc. 39. §-ának második bekezdésében foglalt és az 1909:X. tc. 36. §-át módosító rendelkezéseket lépteti hatályba, amit szükségesnek tartok a hadsegélyezés céljaira ideiglenesen életbeléptetett jövedelemadó kivetésénél szerzett tapasztalatok alapján azért, hogy a tényleges jövedelmeket jobban megközelítő megadóztatást érhessünk el.
E szakaszt, bár annak szövege lényegtelen változtatással megfelel az 1909. évi X. tc. 65. § második, harmadik és negyedik bekezdésének, azért vettem fel, mert azt egyrészt a felek érdekében a jelen javaslat 10. §-ában foglalt kedvezőbb rendelkezések folytán a fentebb idézett 65. § első bekezdését el kellett ejteni.
E szakasz az 1914. évi XLVI. tc. 11. §-ában foglalt rendelkezéseket főleg két irányban módosítja, illetőleg egészíti ki.
Az egyik módosítás, hogy a közszolgálatban levőknek szolgálati illetményei és ellátásai a jelen törvényjavaslat szempontjából teljes összegükben adómentesek és csak az illetők egyéb forrásból eredő jövedelmének megadóztatása szempontjából vétetnének számításba. Tekintettel a jelenlegi nagy drágaságra és a közszolgálatban levők illetményeinek mérsékelt voltára, ennek a rendelkezésnek törvénybeiktatását igazságosnak találom.
A másik módosítás, illetőleg kiegészítés - az eddigi gyakorlatban felmerült nézeteltérésekkel szemben - annak a kifejezett megállapítása, hogy a szolgálati járandóság vagy ellátás összegében mikor haladja meg az adókötelezettséget maga után vonó 10,000 K-t. Ide vonatkozólag az 1. pontban javasolt rendelkezés nem új, s ennek folytán további megokolást nem igényel, mivel annak megfelelő határozmány már az 1909. évi X. tc. 21. § II. pontjának második bekezdésében megvan. Ez a kérdés vitássá csakis azért vált, mert az 1909. évi X. tc. 49. és 66. §-ai, amelyekre az 1909. évi X. tc. 21. §-ának fent említett rendelkezése vonatkozik, nincsenek hatályban.
A 2. pontban javasolt rendelkezésre vonatkozólag megjegyzem, hogy a dolog természetéből folyik, hogy szolgálati illetmény vagy ellátás alatt az 1909. évi X. tc. 21. §-a azt az összeget érti, amelyet a szolgálati viszonyban levő egyén munkaadójától ellenérték fejében kap, s amelyből a szolgálati járandóság nagyságának megállapítása szempontjából az idézett törvény 22. §-ában foglaltakon kívül egyebet levonni nem lehet. Így tehát ebben a vonatkozásban nem lehet levonni adót sem.
E szakasz rendelkezéseire azért van szükség, hogy a jövedelemadó hozadékából a háború egész tartamára biztosíttassék hadsegélyezési célokra az az összeg, amely ily célból ezidőszerint rendelkezésre áll.
E szakasz, ellentétben az 1914. évi XLVI. tc. 15. §-ában foglalt rendelkezésekkel, a jövedelemadót a II. osztályú keresetadó és a hadmentességi díj kivetésénél szintén az adóalaphoz számítja. Ez a rendelkezés a jövedelemadónak most bekövetkező állandósításában találja indokát. A másodosztályú keresetadónál ennek nincs nagyobb jelentősége, mivel ennek az adónemnek csupán négy: 2, 4, 6 és 8 K-ás tétele van (1908:V. tc. 6. §-a). Kihatásában sokkal fontosabb azonban a jövedelemadónak adóalappá tétele a hadmentességi díjnál, amely jelenleg akárhány díjkötelest alig pár korona erejéig terhel csak azért, mert vagy magának vagy szüleinek terhére nincsen olyan lajstrom szerint kivetett egyenesadó előírva, amely az 1883. évi IX. tc. értelmében a hadmentességi díj kivetésének alapjául szolgálhatna.
Addig is, míg a hadmentességi díj gyökeres reformja ennek az adónemnek a kivetését egészségesebb alapokra fektetheti, szükségesnek látom ennek a kiáltó aránytalanságnak ez alkalommal lehetővé való orvoslását.
A jövedelemadónak eddigi kivetése során a közigazgatási eljárásban az az elv érvényesült, hogy a jövedelemadó - mely az adózónak a legkülönbözőbb helyekről, sőt esetleg a külföldről származó jövedelmeit egybefoglalva egy helyen adóztatja meg - nem tekinthető az 1872. évi XXXVI., az 1886. évi XXI. és XXII. törvénycikkekben említett olyan állami egyenes adónak, amilyent a hivatkozott törvények a legtöbb adót fizetők törvényhatósági bizottsági, illetőleg községi képviselőtestületi tagsági jogának megállapításánál számításba venni rendelnek. Ezt a már kialakult gyakorlati felfogást van hivatva törvényerőre emelni a jelen szakasz.
