A jövedelemadó részleges életbeléptetéséről szóló törvényjavaslat egyidejűleg előterjesztett indokolásában (I. az 1916:XXVII. tc. miniszteri indokolását a 94. lapon) előadottak szerint, az állam fokozott szükségleteinek részbeni fedezése céljából, a bélyegilletéki fokozatok tételeit tartom fölemelendőknek. Indokolja ezt az a körülmény, hogy a fokozatok tételeinek már évtizedek előtt megállapított mostani mérve a mai forgalomnak már meg nem felelő. Ezzel kapcsolatban a bélyegilletéki fokozatok jelenleg tervezett reformja arra is irányul, hogy a most érvényben levő fokozatok régóta észlelt technikai hiányai kiküszöböltessenek.
E technikai hiányok között elsősorban megemlítendő az, hogy míg a jelenleg érvényben levő fokozatok közül az I. fokozat tételei 10-zel maradék nélkül oszthatók, addig a II. és III. fokozatok illetéktételei nagyrészben nem képeznek kerek összegeket s nem illeszkednek a tizedes számrendszerbe. Ezzel szemben a javaslat oly illetéktételeket állapít meg, amelyek a tizes számmal maradék nélkül oszthatók, mely körülmény egyéb gyakorlati előnyeitől eltekintve, lehetővé teszi a bélyegjegyek jelenlegi kategóriájának bizonyos mérvű, a bélyeganyag kezelésének egyszerűsítésével is járó csökkentését.
A jelenleg érvényben levő I. fokozatnak szembeötlő fogyatkozása az, hogy ezen fokozat egyes fokai, értékalapjai között 3000 K-ig a különbség nagyon csekély; a 300 K-ig terjedő fokoknál ez a különbség 150 K, 300 K-tól 3000 K-ig pedig 300 K, míg a 3000 K-án felüli fokoknál a különbség megtizszereződik s állandóan 3000 K-t tesz. Ezt a tökéletlenséget a javaslatba hozott I. fokozat akként szünteti meg, hogy amíg az 1600 és 3000 K közötti értékosztályokból többet kihagyott, addig a 3000 és 6000 K közötti értékosztályt több osztályra osztotta s így megfelelőbb arányt létesített.
A jelenleg érvényben lévő II. és III. fokozat tételeinek mérve és felépítése lényegben azonos; különbség csak annyiban van, hogy a III. fokozat szerint járó illetéktétel mindig a II. fokozat szerint megfelelő értékfok 50%-a vagyis fele után jár s így a III. fokozat szerint járó illeték a II. fokozat szerint járó illetéknek a kétszerese. Ezt az utóbbi eltérést továbbra is fentartani kívánom és a javaslatba hozott módosítások - a mérvek általános emelésén kívül - főleg a fent érintett technikai fogyatékosságoknak megszüntetésére irányulnak.
Eltekintve attól, hogy a II. és III. fokozat tételei nem illeszkednek a tizedes számrendszerbe, hibája e fokozatoknak az, hogy az egyes értékfokok között mutatkozó különbözet nem emelkedik következetesen, hanem e fokozatok 16,000 illetőleg 8000 K-ás értékfokokon felül az eddigi 1600, illetőleg 800 K-ás különbözet felére száll vissza, aminek következménye, hogy a legmagasabb fokok között kisebb különbözet mutatkozik, mint a középnagyságú fokok között. Ezt a visszásságot a javaslat oly módon szünteti meg, hogy a II. fokozatban 4800 K-tól kezdődőleg fokonként 1600 K-ás, a III. fokozatban pedig 2400 K-tól kezdődőleg fokonként 800 K-ás értékkülönbözet állapíttatik meg.
Annak megvilágítására, hogy az eddigi és a javaslatba hozott tételek által előidézett megterhelések között minő eltérés mutatkozik, szolgáljon az alábbi táblázatos összeállítás, amelyben fel van tüntetve az, hogy az egyes illetéktételek a megfelelő értékosztályok véghatár összegeinek hány százalékát képezik most és fogják képezni a jövőben.
| Az illeték eddigi kulcsa | javasolt kulcsa | ||
| I. fokozat | 1/15% | 2/15% | |
| II. fokozat | 4/16% | 8/16% | |
| III. fokozat | 5/8% | 8/8% |
Megjegyzem, hogy valamint a nálunk jelenleg érvényben levő fokozatok megfelelnek a birodalmi tanácsban képviselt királyságokban és országokban érvényben álló fokozatoknak, úgy a két állam között fennálló szoros gazdasági és pénzügyi viszonyra való tekintettel kivánatosnak tartom, hogy ez az egyöntetűség a jövőre is megmaradjon, s ezt az e tekintetben általam folyamatba tett tárgyalások alapján biztosítottnak tekintem. A legnagyobb mértékben kivánatos, hogy a különböző illetékfokozati tételek által elsorolt különböző megterheltetések és a tételek különbözőségéből származó pénzügyi közigazgatási nehézségek lehetőleg elkerültessenek.
Az egyébként általános érvényű rendelkezések alól a 2. §-ban tett kivétel közgazdasági és hitelviszonyainkban nyeri magyarázatát.
a II. fejezethez
Az ingatlanok átruházása után járó illetékek kiszabásánál alapul szolgáló értékek ellenőrzése céljára, s a kincstár érdekeinek megóvására, törvényszerű legkisebb értékek vannak megállapítva, mely törvényszerű legkisebb értékek a földek kataszteri tiszta jövedelme, a házbéradó alá tartozó ingatlanok házbérjövedelme, s a házosztályadó alá tartozó házak osztályadója alapján számíttatnak ki.
A legkisebb értéknek a megállapítására vonatkozó rendelkezéseket az 1887:XLV. tc. 4. §-a, illetőleg az ezen § 2. és 3. pontját hatályon kívül helyező 1911:X. tc. 2. §-a foglalják magukban. Ez utóbbi törvényszakasz a legkisebb értéket nem emelte, hanem a házadóról szóló 1909. évi VI. tc. 17. §-ában foglalt rendelkezésnek megfelelően, a házbéradó alá eső házak legkisebb értékét a házbéradó alapjául eddig vett tiszta jövedelem helyett, a nyers jövedelem alapul vételével állapította meg.
A törvényszerű legkisebb érték kiszámítására vonatkozó rendelkezéseknek az a célja, hogy az ingatlanok forgalmi értékét némileg megközelítő értéket lehessen azok segélyével kiszámítani. A változott gazdasági és forgalmi viszonyok következtében azonban ezekben a szabályokban megállapított számítási módozatok ma már nem felelnek meg annak a törvényes rendeltetésüknek, hogy azoknak alkalmazásával a forgalmi értéket némileg megközelítő értéket állapíthassunk meg, s így nem szolgálhatnak megbízható alapul arra sem, hogy a kincstár illetékjövedelmének törvényes mérvben való befolyását elősegítsék.
A gazdasági viszonyok fellendülése következtében az ingatlanok értéke annyira emelkedett, hogy az eddigi törvényszerű legkisebb érték ma már az ingatlanok forgalmi értékét a legtöbb esetben meg sem közelíti, amit a következő adatokkal kívánok igazolni:
A magyar birodalom területén 1906. évben az adásvételi jogügyletek száma volt 343,109
az összes vételár 699.520,719 K,
az összes törvényszerű legkisebb érték 223.668,845 K,
a vételár tehát nagyobb 475.851,874 K-val,
vagyis 212,74%-kal.
1907. évben az összes adásvételek száma 252,917,
az összes vételár 607.567,777 K,
az összes törvényszerű legkisebb érték 190.907,447 K,
a vételár nagyobb 416.660,330 K-val,
vagyis 218%-kal.
1908. évben az összes adásvételek száma 159,361
az összes vételár 469.157,670 K,
az összes törvényszerű legkisebb érték 142.411,682 K,
a vételár nagyobb 326.745,988 K-val,
vagyis 229.4%-kal.
A három évi adásvételek számát véve figyelembe, az átlagos eredmény a következő:
Évenkint átlag 251,794 adásvétel jön létre,
Az átlagos vételár 592.082,054 K,
az átlagos törvényszerű legkisebb érték 185.662,656 K,
a vételár több 406.419,398 K-val,
vagyis 218.3%-kal.
Az ingatlanok átlagos forgalmi értéke tehát aránytalanul magasabb, mint a fennálló szabályok alapján kiszámítható törvényszerű legkisebb érték.
Meg kell jegyeznem, hogy a felsorolt adatok beszerzésénél azért dolgoztattam fel az adásvételi ügyleteket, mert a tényleges forgalmi érték úgyszólván egyedül az adásvételeknél jelentkezik, míg más ügyleteknél és hagyatékoknál az érték vagy a felek bevallásán, vagy a leltározó közegnek többnyire az 1894:XVI. tc. 42. §-ára alapított eljárásán nyugszik, s az így megállapított érték nem tekinthető a forgalmi értéknek. De ettől eltekintve is hagyatékoknál, ajándékoknál és egyéb ügyleteknél a föld- és házadó alá tartozó ingatlanok legtöbbnyire együttesen fordulnak elő, azok értékének elkülönítése a céllal arányban nem álló nagy munkával lenne csak elérhető.
A feldolgozott adásvételi ügyletek ugyan nem tartalmazzák a három év alatt illetékkiszabás alá került összes adásvételeket, mert azok egyrészére vonatkozó szerződések jogorvoslatok érvényesítése miatt különböző hatóságoknál vannak s nem voltak feldolgozás végett beszerezhetők: ez a körülmény azonban a fenti számadatokra nézve lényeges befolyással nincsen s a feldolgozott 755,387 adásvételi ügylet adatai teljesen tiszta képet nyujtanak az arány tekintetében s teljesen biztos alapot szolgáltatnak az értékkiszámítási tényezők megállapítására nézve.
A felsorolt statisztikai adatok, valamint az ezen adatok összegyűjtése óta az ingatlanok forgalmi értékének állandó emelkedése tanuskodnak amellett, hogy elengedhetetlenül szükséges: hogy a kincstár illetékbevételének biztosítása s károsodásának meggátlása céljából, az ingatlanok törvényszerű legkisebb értékének kiszámítását újból szabályozzuk, s ezt a szabályozást olyan alapokra fektessük, hogy a törvényszerű legkisebb érték az átlagos forgalmi értéket jobban megközelítse.
Időközben az új polgári perrendtartás életbeléptetésével kapcsolatban az igazságügyminiszter úr az 1912. évi LIV. tc. 104. §-ának 2. bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a belügyminiszter úr és az én hozzájárulásom mellett, 42.600/1914. I. M. számú rendeletében a bírói eljárásban az ingatlan értékének megállapítására szolgáló becslést és a hatósági adó- és becslési bizonyítvány kiállítását szabályozta, még pedig olyképen, hogy a rendelet 5. §-ában az ingatlannak a kataszteri tisztajövedelem alapján kiszámítandó becsértékét annak forgalmi értékéhez közelebb hozta.
Azonban az ingatlan értékének megállapítására a most említett rendeletnek szabályait csak annyiban lehet alkalmazni, amennyiben valamely jogszabály értelmében ingatlannak értékét hatósági adó- és becslési bizonyítvánnyal kell igazolni (pl. az 1911. évi I. tc. 5. §-ának 2. bekezdése, 476. §-a; az 1912. évi LIV. tc. 27. §-ának 2. bekezdése, 48. §-a; stb.).
Ezek figyelembe vételével az ingatlanok törvényszerű legkisebb értékét a 42.600/1914. I. M. számú rendelet 5. §-ában megállapított elvek szerint külön a jelen törvényben foglaltaknak megfelelőleg egységesen óhajtom szabályozni, mégis azzal az eltéréssel, hogy a földadó alá eső ingatlanoknál a kataszteri tisztajövedelemnek 26-szoros összege helyett 30-szorosát veszem, mert ez jobban megközelíti a tényleges forgalmi értéket.
A 3. § felsorolja azokat a törvényszakaszokat, melyek a jelen törvény rendelkezései folytán hatályukat veszítik.
A 4. § az ingatlanok értékelését tárgyazza; a szakasz 1. és 2. pontja alatt foglalt rendelkezések azonosak az 1887. évi XLV. tc. 3. §-ának 1. és 2. pontjai alatt felvett rendelkezésekkel.
E szakasz második bekezdése alatti rendelkezés részben már korábban is életben volt, de az 1887. évi XLV. tc. által megszüntetett eljárást eleveníti fel s megadja a kincstárnak a jogot, hogy az első bekezdés 1-2. pontjai alatt meghatározott értékekkel szemben, kétely esetén, az ingatlanok értékének hatósági szakértői becslés útján való megállapítását követelheti. Ez a joga a kincstárnak részben megvolt az 1887. évi XLV. tc. életbelépte előtt is azzal az eltéréssel, hogy az ingatlanok értéke nem hatósági szakértői becsű, hanem bírói becsű alapján állapíttatott meg, de ez a rendelkezés a gyakorlatban nem vált be, mert a bírói becslés hosszadalmas és költséges volt. Az 1887. évi XLV. tc. megalkotása óta eltelt 29 év alatt azonban a tapasztalat azt igazolta be, hogy a becslést bizonyos esetekben mellőzni nem lehet. Vannak ugyanis olyan ingatlanok, amelyeknek értékükhöz képest elenyészően csekély adójuk van s vannak nagy értékű adómentes ingatlanok; ilyenek az üres, valamint a nagyon csekély értékű épülettel beépített telkek, malmok, gyárak, stb. Ezeknek az ingatlanoknak a törvényszerű legkisebb értéke vagy nagyon csekély, vagy amennyiben adómentes az ingatlan, ez az érték meg sem állapítható. Az ilyen ingatlanoknál a pénzügyi kincstár teljesen ki van szolgáltatva a felek önkényének, amennyiben úgyszólván kizárólag arra az értékre van utalva, amelyet a felek bevallani jónak látnak.
Ilyen esetekre nincsen más alkalmas és megnyugtató módja a helyes értékmegállapításnak, mint a fentebb idézett 42.600/1994. I. M. rendelet 10-21. §-aiban már más téren életbeléptetett oly eljárásnak törvény útján való meghonosítása, amely hasonlít a most idézett igazságügyminiszteri rendelettel szabályozott hatósági szakértői becsléshez.
Ez az értékelési mód úgy a kincstárra, mint a felekre teljesen megnyugtató és megbízható, amellett pedig nem oly hosszadalmas és költséges, mint a bírói becsű. Nem szabad azonban e jog alkalmazásának zaklatássá fajulni, csak kivételes esetekben lehet avval élni, amikor a tényleges értéket más módon megállapítani nem sikerül. Ezért tervezem azt, hogy a szakértői becsűt ne a kiszabást teljesítő kir. adóhivatal, hanem a kir. pénzügyigazgatóság, illetőleg Budapesten a központi díj- és illetékkiszabási hivatal kérelmezze. Ilyen rendelkezés mellett nagyobb a biztosíték, hogy ez a jog nem fog a felek zaklatásával járni.
Ez az intézkedés nagyban hozzá fog járulni ahhoz, hogy az illetékköteles felek az illetékek kiszabása céljára a valódi értéket jobban megközelítő értékeket valljanak be. Ha ugyanis az illetékköteles fél tudni fogja azt, hogy helytelen értékbevallása szakértői becsű útján helyesbíthető s hogy esetleg annak teszi ki magát a helytelen értékbevallással, hogy a becsű költségeit is viselni kénytelen, óvakodni fog alkalmat szolgáltatni arra, hogy a pénzügyi hatóság az ingatlan értékének szakértői becsű útján való megállapítását legyen kénytelen követelni.
Ezt az eljárást az adásvételekre is óhajtom kiterjeszteni, mert adásvételnek is képezik olyan ingatlanok a tárgyát, amelyeknek törvényszerű legkisebb értéke meg nem állapítható, mert adómentesek, vagy értékükhöz képest aránytalanul kevés adóval vannak megróva. Ilyen ingatlanok adásvételénél a kincstár érdekei nem lennének kellően megóva s az a körülmény, hogy az adásvételeknél szakértői becsű kérésének nem lenne helye, arra ösztönözhetné a feleket, hogy a kincstár érdekeinek kijátszására ügyleteiket burkolt adásvételek formájában bonyolítanák le.
A szakasz 3. és 4. bekezdése alatt foglalt rendelkezések azonosak az 1887:XLV. tc. 3. §-ának két utolsó bekezdése alatt foglaltakkal.
Az az intézkedés, hogy a törvényszerű legkisebb érték még a szakértői becsű útján megállapított értékkel szemben is illetékalapul veendő, ha t. i. nagyobb a törvényszerű legkisebb érték, annak az alapelvnek, s annak a most is fennálló rendelkezésnek az újabb érvényre emelése, hogy a törvényszerű legkisebb értéknél csekélyebbet illetékkiszabás alapjául venni nem szabad.
Az 5. § a törvényszerű legkisebb érték kiszámítására vonatkozó eljárást szabályozza. A kiszámítási alaptényezők tekintetében ugyanazon álláspontra helyezkedtem, mint amely álláspontra az 1887:XLV. tc. 4. §-a, illetve az ennek 2. és 3. pontját hatályon kívül helyező 1911:X. tc. 2. §-a van alapítva, vagyis alaptényezőül a földbirtoknál a kataszteri tiszta jövedelmet és a házbéradó alá tartozó házaknál a bérjövedelmet vettem fel, mert ez az alap biztosabb, s általánosságban véve nincsen kitéve annyi változásnak, mint maga az adó.
A törvényszerű legkisebb érték mérvének megállapíthatása céljából az 1906., 1907., 1908. években előfordult vételi ügyletekre vonatkozó s rendelkezésemre álló adatokat dolgoztattam fel, hogy ezen adatok segélyével a törvényszerű legkisebb érték és forgalmi érték közti különbözetet megállapíthassam, s ezen adatok alapján tehessek javaslatot a törvényszerű legkisebb érték mérve tekintetében. Ezen adatok tanusága szerint olyan vételi ügyletnél, melynél kizárólag földadó alá tartozó ingatlan volt a vétel tárgya, az illeték a vételár alapján 1906. évben 225,884 esetben, a törvényszerű legkisebb érték alapján 25,804 esetben; 1907. évben a vételár alapján 158,347 esetben, a legkisebb érték alapján 21,167 esetben; 1908. évben a vételár alapján 95,077 esetben, a legkisebb érték alapján 14,358 esetben volt kiróva s így a legkisebb érték alapján elenyésző kevés vétel került illetékelés alá, ami azt igazolja, hogy a földbirtok legkisebb értékének megállapítására szolgáló jelenlegi tényező alkalmazása a célnak meg nem felel.
Még jobban kitünik ez a következő adatokból: 1906. évben a szóbanforgó vételeknél az összes vételár volt 321.330,186 K, a törvényszerű legkisebb érték 81.204,639 K, a különbség 240.125,547 K, tehát 295.7%; 1907. évben a vételár 286.116,660 K, a törvényszerű legkisebb érték: 65.742,999 K, tehát a különbség 220.373,661 K, azaz 335%; 1908. évben a vételár 223.124,185 K, a törvényszerű legkisebb érték 48.827,078 K, a különbség 174.297,107 K, ami 356.9%. A három évi eredmény átlaga szerint a vételár 276.857,010 K, a törvényszerű legkisebb érték 65.258,238 K, a különbség 211.598,772 K, s így átlag a földadó alá tartozó ingatlanoknál a vételár 324.20%-kal haladja meg a kataszteri tiszta jövedelem 20-szorosával számított legkisebb értéket. Ezzel szemben a kataszteri tisztajövedelem 30-szorosának alkalmazása 50% emelkedést jelent ugyan, de még ez is alig közelíti meg a tényleges forgalmi értéket.
Szőlőterületeknél azonban a 30-szoros kulcs alkalmazása nem elegendő, mert a szőlők értéke annyira emelkedett, hogy ezeknél a kataszteri tisztajövedelem, legalább is 52-szeresét kell alkalmaznunk, hogy a törvényszerű legkisebb érték megközelítse a tényleges forgalmi értéket.
A házbéradó alá tartozó ingatlanokat illetőleg:
Budapesten kizárólag házra vonatkozó vételi ügyleteknél 1906. évben az összes vételár 45.616,572 K, a törv. legkisebb érték 37.482,943 K, a különbség 8.133,629 K, tehát 21.69%; 1907. évben a vételár 44.892,565 K, a törv. legkisebb érték 35.264,428 K, a különbség 9.628,137 K, tehát 27%; 1908. évben a vételár 30.731,503 K, a törv. legkisebb érték 24.923,166 K, a különbség 5.808,337 K, tehát 23.3% volt. Ennek az átlaga: a vételár 40.413,546 K, a törv. legkisebb érték 32.556,845 K, a különbség 7.856,701 K, tehát 24.13%. Ezek szerint a budapesti házak forgalmi értéke mintegy 24%-kal haladja meg a törvényszerű legkisebb értéket; erre való tekintettel itt a törvényszerű legkisebb értékként a házbéradó alá tartozó nyers jövedelem 18-szorosát hozom javaslatba, ami a legkisebb értéket a tényleges forgalmi értékhez közelebb hozza.
Általános házbéradó alá tartozó helyeken előfordult házvételeknél 1906. évben az összes vételár 26.915,577 K, az összes legkisebb érték: 19.625,017 K, a különbség 7.290,560 K, ami 37.14%; - 1907. évben a vételár 26.562,829 K, a törv. legkisebb érték 20.003,345 K, a különbség 6.559,484 K, 32%, - 1908. évben a vételár 24.757,286 K, a törv. legkisebb érték 16.929,958 K, a különbség 7.827,328 K, tehát 46.2%. A három év átlaga; a vételár 26.078,564 K, a törv. legkisebb érték: 18.852,773 K, a különbség 7.225,791 K, vagyis 38.32%. Az általános házbéradó alá tartozó házaknál tehát a vételár átlag 38.32%-kal haladja meg a törvényszerű legkisebb értéket; ezeknél az ingatlanoknál a törvényszerű legkisebb értékül a házadó alapjául szolgáló nyers jövedelem 15-szörösét hozom javaslatba, ami szemben a 38%-ot haladó különbséggel csak 25% emelkedést jelent a jelenlegi törv. legkisebb értékhez képest, mely eddig a nyers jövedelem 12-szeresével volt megállapítva.
Egyéb helyeken fekvő, házbéradó alá tartozó ingatlanokra vonatkozó vételi ügyletnél 1906. évben a vételár 11.059,688 K, a törv. legkisebb érték 5.025,195 K, a különbség: 6.034,493 K, tehát 120%; 1907. évben a vételár 11.581,824 K, a törv. legkisebb érték 4.991,798 K, a különbség 6.590,026 K, azaz 132%; 1908. évben a vételár 7.407,976 K, a törv. legkisebb érték: 3.092,776 K, a különbség 4.315,200 K, ami 139.5%. A három évi eredmény átlaga: a vételár: 10.016,496 K, a törv. legkisebb érték: 4.369,923 K, a különbség: 5.646,573 K, ami 129.21%. Vagyis a szóbanforgó ingatlanoknál a vételár a törvényszerű legkisebb értéket átlag csaknem 130%-kal haladja meg; ez indokolja azt, hogy ezeknél az ingatlanoknál is a házbéradó alapjául szolgáló nyers jövedelem 12-szeres összege legyen a törv. legkisebb érték. Ez a jelenlegi állapottal szemben mintegy 42.85% emelkedést jelent.
A házosztályadó alá tartozó házaknál 1906-ik évben a vételár 26.639,743 K, a törvényszerű legkisebb érték 4.000,243 K, a különbség 22.639,500 K, ami 565.90%. A 1907. évben a vételár 25.913,600 K, a törvényszerű legkisebb érték 3.461,459 K, a különbség: 22.452,141 K, ami 648%; 1908. évben a vételár 18.802,734 K, a törvényszerű legkisebb érték 2.309,856 K, a különbség 16.492,878 K, ami 714%. A három évi eredmény átlaga: vételár 23.785,359 K, törvényszerű legkisebb érték: 3.257,186 K, a különbség 20.528,173 K, ami 630.24%. A házosztályadó alá eső ingatlanok legkisebb értékét tehát a vételár átlag 630%-kal haladja meg, ami kétségbevonhatatlanul igazolja, hogy az a kulcs, melyet eddig az ilyen ingatlanok legkisebb kiszámításánál alkalmaztunk, olyan alacsony, hogy az többé a viszonyoknak meg nem felel, s nem használható.
A házosztályadó alá tartozó ingatlanok törvényszerű legkisebb értéke a jövőben a házosztályadó 200-szorosa lesz, ami a jelenlegi kulccsal szemben nagyobb emelkedést tüntet ugyan fel, de még meg sem közelíti azt a 630% különbözetet mely a felsorolt adatok tanusága szerint a tényleges forgalmi érték és a törvényszerű legkisebb érték között van.
Az előadottak szerint tehát a forgalmi értéknek tekinthető vételár és a törvényszerű legkisebb érték között átlagosan számítva a földadó alá eső ingatlanoknál 324.20%; a budapesti házaknál 24.13%; az általános házbéradó alá eső városokba és községekben levő házaknál 38.32%; más helyeken levő, házbéradó alá tartozó házaknál 128.21%; a házosztályadó alá eső házaknál 630.24% különbség van, a törvényszerű legkisebb érték arányára. Ezek a számadatok igazolják, hogy a törvényszerű legkisebb érték még a javaslatban tervezett kulcsok alkalmazásával kiszámítva sem közelíti meg a tényleges forgalmi értéket s hogy a javaslatba hozott kulcsok segélyével kiszámítandó értékek csak azt a célt szolgálják, hogy a nagy aránytalanságok, amelyek jelenleg egyes ingatlanok törvényszerű legkisebb értéke és a forgalmi érték között vannak, némileg kiegyenlítődjenek s a nagy eltérések elsimuljanak.
Az 5. szakasz tartalmaz még arra nézve rendelkezést, hogy az előző évi jövedelem, illetőleg házosztályadó alatt, mely jövedelmet, illetőleg adót kell érteni. Az 1887. évi XLV. tc. e tekintetben nem intézkedett, ami eltérő magyarázatokra, vitákra szolgálhat okul, szükségesnek találtam a kételyek megszüntetése céljából magába a törvénybe rendelkezést felvenni. A leghelyesebbnek vélem az időpont meghatározásánál azt az időt alapul venni, melybe a kincstár joga az illetékre megnyilik; ez az időpont jogügyleteknél a jogügylet megkezdésének ideje, hagyatékoknál az örökhagyó elhalálozásának napja; ez az idő felel meg úgy a kincstár, mint az illetékköteles felek érdekének.
Rendelkezés van még a szakaszban arra nézve, hogy ideiglenesen adómentes ingatlanok törvényszerű legkisebb értéke milyen alapon számítandó ki; ez a rendelkezés is hézag pótlására van hivatva. E tekintetben azt találom legcélszerűbbnek, ha ilyen esetben az a jövedelem, illetőleg házosztályadó lesz a kiszámítási tényező, mely után az adó kivettetnék, illetőleg amely házosztályadó megállapítandó lenne, ha ideiglenes adómentesség esetén fenn nem forogna.
Az 1887. évi XLV. tc. 4. §-ának a kir. kisebb haszonvételek értékelésére vonatkozó részét mellőztem, mert egyrészt ez a rendelkezés csak abban az esetben volt alkalmazható, ha a kir. kisebb haszonvételi jog ingatlannak volt minősíthető vagyis ingatlannal ruháztatott át s a jog haszonbérbe volt adva, másrészt a korcsmáltatási jog megváltása óta ez a rendelkezés a legritkább esetben volt alkalmazható. Ilyen kivételes esetekre, ha a bevallott érték vagy vételár megfelelő nem lenne, sokkal megbízhatóbb támpontot fog a szakértői becslés szolgáltatni.
A 6. § új intézkedést foglal magában s azt az egyedüli kivételt állapítja meg, hogy az illeték megszabásánál a törvényszerű legkisebb érték mely esetben mellőzhető. Eddig egyedül az elpusztult szőlőkre nézve van rendelkezés az 1891. évi I. tc. 8. §-ában, a házakra nézve nincsen, s e hiány miatt a felek igen sokszor aránytalanul magas illetékkel voltak megterhelve. Igaz ugyan, hogy a közigazgatási biróság a törvény ezen hiánya folytán keletkező méltatlanságok megszüntetésére törekedett, de mégis szükségesnek találtam a törvényjavaslat szövegébe felvenni erre vonatkozó intézkedést, hogy e tekintetben a felek mindenikkel szemben az egyenlő s méltányos elbánást biztosítsam s a feleket a zaklatástól és szükségtelen jogorvoslatok érvényesítésével járó fáradságtól és kiadásoktól mentesítsem. Minthogy azonban a törvényszerű legkisebb érték a kincstár részére, az illetékek megállapításánál olyan mértéket képvisel, melyhez károsodások meggátlása miatt, s a kincstár törvényes illetékjövedelmeinek biztosítása céljából szigorúan alkalmazkodni kell, a törvényszerű legkisebb érték mellőzését csakis abban az esetben lehet megengedni, ha a házak törvényszerű legkisebb értékének kiszámításánál mérvadó alaptényezők a házbérjövedelem és házosztályadó azok megállapításától a kincstár jogának az illetékre való megnyiltáig terjedő idő alatt csökkentek azáltal, hogy a házadó alá eső ingatlan vagy annak egy része lebontás vagy elemi csapás folytán megszünt.
Ha be van igazolva, hogy a 6. §-ban körvonalozott eset fenforog, az illeték a 4. §-ban meghatározott értékek alapul vétele mellett szabandó meg, azonban abban az esetben, ha ezen értékek tekintetében a p.-ü. igazgatóságnak - központi díj- és illetékszabási hivatalnak - kételye volna, joga lesz az ingatlan szakértő megbecsülését kivánni.
A 7. § arra nézve tartalmaz rendelkezéseket, miképen kell megállapítani az értéket, ha az ingatlanok együttesen ruháztatnak át; e szakasz két első bekezdése alatt felvett rendelkezések azonosak az 1887:XLV. tc. 4. §-ában foglaltakkal, melyek a kivánalmaknak teljesen megfelelnek, így azokat változatlanul javaslom fenntartani.
Ellenben a harmadik bekezdés alatti rendelkezés új, s a 4. §-nak a szakértői becslésre vonatkozó rendelkezéseivel van összhangban. Szükséges volt felvenni ezt a rendelkezést, mert különben együttes átruházás esetén azoknak az ingatlanoknak értéke, melyek adóval megróva nincsenek, teljesen mellőzve lenne, ha a többi, adóköteles ingatlan értéke törvényszerű legkisebb érték alapján számíttatik ki. Nehogy ilyen esetben az együtt átruházott ingatlanok mindenikére nézve kelljen szakértői becsüt foganatosítani, azt a méltányos eljárást tartom célszerűnek, hogy a többi ingatlan törvényszerű legkisebb értékéhez a szakértői becsű útján megállapított becsérték hozzászámíttassék.
A 8. §-ban foglalt rendelkezések az 1887:XLV. tc. 5. §-ából vannak átvéve. Némi eltérés van a szakasz utolsóelőtti bekezdése alatti rendelkezésnél, ahol az ingóságok értékének megállapítása tekintetében ugyanazon rendelkezések alkalmazása van kötelezővé téve, mint amely rendelkezések az ingók értékelése tekintetében az illeték megállapításánál fennállanak.
Semmiképen sem indokolható ugyanis, hogy az illetékegyenérték megállapítása céljából az ingóságokat más szabályok szerint értékeljük, mint az illeték megszabása alkalmával; az 1887:XLV. tc. 5. §-ának az a rendelkezése, hogy szükség esetében hivatalos adatok beszerzése mellett állapítandó meg az ingóságok értéke, különben is igen homályos és visszaélésekre szolgáltat alkalmat, s ritkán alkalmazható.
A szakasz utolsó bekezdése alatt új intézkedés van felvéve, melyre azért van szükség, mert igen gyakran fordul elő, hogy az illetékegyenértékköteles jogi személy a bevallásnak, vagy a szükséges egyéb adatoknak beszolgáltatását elmulasztja, sőt megtagadja, meg kell tehát adni a módot arra, hogy a felet törvényes kötelessége teljesítésére szorítani lehessen.
Megemlítem végül, hogy az 1881. évi XXVI. tc. 25-ában említett tudományos intézetek és köztanintézetek ingatlan javainak értékelésénél az eddigi mérveket érintetlenül hagytam, mert ezekre a közintézetekre a mai viszonyok között még terhesebb feladatok hárulván, nem tartom méltányosnak az eddig élvezett kedvezményeket tőlük elvonni még azért sem, mert az a bevétel, amelytől az államkincstár a fenti kedvezmény nyujtása folytán elesik, nem számottevő.
A 9. § első bekezdése alatt foglalt rendelkezés az 1887:XLV. tc. 4. §-ából van átvéve; szükség van rá azért, mert az 1881. évi XXXIV. tc. 8. § b) pontjában az adóbizonyítványok beszolgáltatására vannak kötelezve a felek, pedig e törvényjavaslat rendelkezései szerint, földbirtoknál a kataszteri tisztajövedelem, házbéradó alá eső házaknál a házbérjövedelem és házosztályadó alá tartozó ingatlanoknál a házosztályadó kimutatására van szükség.
A szakasz második bekezdése alatti rendelkezés új, s az a célja, hogy az illetékköteles feleket az illeték megállapításához szükséges adatok beszolgáltatására szorítsa. Jelenleg ugyanis az 1881:XXXIV. tc. 8. § b) pontja értelmében a feleket azon esetben lehetett megbírságolni, ha az ingatlanok illetékelésénél szükséges adóbizonyítványokat s a szolgálmányok értékét kitüntető bizonyítványokat be nem szolgáltatták, ellenben azon kötelezettségük teljesítésére, hogy az ingatlanok és ingóságok becsértékét vallják be és egyéb az illeték megszabásához szükséges adatokat szolgáltassák be, büntetéssel szorítani nem lehetett. Az illetékköteles felek a törvény eme hiányát felhasználva a felszólításoknak meg nem feleltek, s az illeték kiszabását sokszor igen hosszú ideig meggátolták s ez által a kincstárnak kárt okoztak. Ez okból vettem fel a javaslat szövegébe a szakasz második bekezdése alatti rendelkezést.
A 10. § felujítása a bélyeg- és illetékszabályok 74. §-ában foglalt határozatoknak, melyeket az 1887. évi XLV. tc. helyezett hatályon kívül. Ez a hatályon kívül helyezés azért történt, mert a most említett törvény az értéknek bírói becslés útján való megállapítását hosszadalmas és költséges volta miatt mellőzte. Azért alkalmazom ezúttal a bírói becsű helyett a többször idézett 42.660/1914. I. M. rendeletnek 10-21. §-aiban szabályozottnak megfelelő hatósági szakértői becslést, amely a bírói becslés hibáit nélkülözi és amellett úgy a kincstárra, mint a felekre nézve teljesen megbizható és megnyugtató. Mielőtt azonban a szakértői becsű elrendelését a p. ü. igazgatóság (kir. központi díj- és illetékszabási hivatal) kérelmezné, köteles az ingatlan értékére nézve az illetékköteles féllel megállapodást megkisérelni. Ezzel a rendelkezéssel is azt kívánom biztosítani, hogy a szakértői becsűt csak a legritkább esetben olyankor alkalmazzák, mikor az ingatlan valódi értéke másként meg nem állapítható.
a III. fejezethez
A háborúban elesettek, vagy annak következtében elhaltak hagyatékának illetékkedvezményben való részesítése mellett nemcsak méltányossági okok szólnak. Magasabb államerkölcsi szempontok is megkövetelik, hogy az állam a hazáért hősi halált haltak hagyatéka után - a hagyaték értékéhez képest - illetéket vagy egyáltalában ne, vagy pedig csak kisebb mértékben szedjen. A harcban többnyire a fiatal családfők és keresők vesznek részt, akiknek elvesztése folytán a legtöbb esetben még kiskorú gyermekek gondozása és eltartása úgy is terhes gondot ró a hátramaradt hitvestársra. Az a bevétel pedig, amelytől az államkincstár a fenti illetékkedvezmény nyujtása folytán elesik, viszonyítva a háború okozta kiadásokhoz, nem számottevő.
A 20,000 koronáig terjedő hagyatékok után kiszabott illetékekből egy évi bevétel 3.095,675 K
a 20,000 K-tól 50,000 K-ig terjedő hagyatékok után 644,000 K
az 50,000 K-tól 100,000 K-ig terjedő hagyatékok után 417,965 K
Ehhez képest az az összeg, amelytől a kincstár a javasolt illetékkedvezmény folytán elesik, tekintetbe nem jön. Tekintettel végül arra, hogy a szövetséges államok katonái a mi katonáinkkal vállvetve együtt küzdenek, nagyon méltányos, hogy a szóban levő illetékkedvezményt hasonló feltételek fennforgása esetén a szövetséges államok haderejéhez tartozók hagyatékára is kiterjesztenénk.
A törvény I. és II. fejezetének életbeléptetési idejét egyrészt azért kívánom elhalasztani, mert az I. fejezetet a Monarchia két állama között fennálló szoros gazdasági és pénzügyi kapcsolatra való tekintettel, célszerűségi okokból csak akkor akarom életbeléptetni, amikor annak megfelelő rendelkezések a birodalmi tanácsban képviselt királyságokban és országokban is életbelépnek, a II. fejezetét pedig azért, hogy az annak végrehajtásához még szükséges előintézkedéseket megtehessem. A III. fejezet életbeléptetését azonban elodázni nem akarom, azt a jelen törvény kihirdetésének napján óhajtom életbe léptetni.
