A vámvonalon át behozott dohány és dohánygyártmányok engedélyilletéke iránt az 1912. évi XXVI. tc. rendelkezik. Eszerint a vámvonalon át behozott dohány és dohánygyártmányok után, a vámon felül fizetendő engedélyilleték mérve, az elvámolás alapjául vett tiszta súly minden kilogrammja után a következőkép állapíttatott meg: szivarkákért 60 K, szivarokért 35 K, egyéb dohánygyártmányok és nyers dohányért 30 K.
A vámvonalon át behozott dohány és dohánygyártmányok utáni engedélyilleték célja egyrészt az, hogy a belföldi dohánygyártmányok fogyasztása után jövedéki haszon a külföldi gyártmányok fogyasztása után is biztosíttassék, másrészt, hogy a belföldi dohánygyártmányok a külföldi gyártmányok versenyével szemben sikeresen megvédessenek. Az állam bevételeinek fokozása céljából a belföldi gyártású szivarkadohányok árait 1915. évben felemeltettem, 1916. évben pedig a burnótok kivételével, az összes belföldi dohánygyártmányok árait is felemeltettem. A dohánygyártmányok árainak felemelését nemcsak az állami bevételek fokozása céljából, hanem azért is kellett elrendelnem, mert a dohánygyártmányok előállításához szükséges belföldi és külföldi nyersdohányok árai, nemkülönben a dohánygyártáshoz szükséges minden egyéb iparcikk ára, valamint az üzem egyéb költségei is lényegesen megdrágultak úgy, hogy a régi eladási árak mellett a dohányegyedárúság megfelelő jövedelmezőségét a jelzett áremelések életbeléptetése nélkül nem lehetett volna biztosítani.
A belföldi dohánygyártmányok árainak felemelése következtében s ezzel kapcsolatban szükségesnek mutatkozik, hogy a vámvonalon át behozott külföldi dohány és dohánygyártmányok után fizetendő behozatalt engedélyilleték mérve megfelelően felemeltessék, hacsak nem akarjuk illetéktelen előnyben részesíteni a külföldről behozott dohányt és dohánygyártmányokat a belföldi dohánygyártmányokkal szemben. A belföldi dohánygyártás az utóbbi időben lényegesen és oly irányban is fejlesztetett, hogy ma már a magyar dohányjövedék a legkényesebb izlésnek is megfelelő dohánygyártmányokat készít, a külföldi dohánygyártmányok behozatala tehát nem pótol szükséget, hanem az tényleg fényűzésnek minősíthető. A szóbanforgó engedélyilleték mérvének megállapításánál ennélfogva nemcsak azt a fontos adópolitikai elvet kellett figyelembe vennem, hogy a vámvonalon át behozott dohánygyártmányok fogyasztói, akik rendszerint a vagyonosabb osztályhoz tartoznak, nagyobb teherrel sujtassanak, mint azok a kevésbbé vagyonos fogyasztók, akik belföldi gyártmányokkal elégítik ki szükségleteiket, hanem arra is kellett törekednem, hogy az engedélyilleték magassága a fogyasztókat a külföldi dohánygyártmányok fogyasztásától lehetőleg elszoktassa, s hogy ez a fényűzési fogyasztás általában korlátoztassék.
Ezekből az okokból, a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok kormányával ez irányban létrejött megállapodásoknak megfelelően van szerencsém javaslatba hozni, hogy a vámvonalon át behozott dohány és dohánygyártmányokért a vámon felül, az elvámolás alapjául vett tiszta súly minden kilogrammja után fizetendő engedélyilleték következőkép emeltessék fel: szivarokért 150 K, szivarkákért 100 K, egyéb dohánygyártmányokért és nyers dohányért pedig 50 K. A behozatali engedélyilleték javasolt lényeges mérvű felemelése, amely ama kettős célzatnak felel meg, hogy azok a fogyasztók, akik külföldi dohánygyártmányokat használnak, nagyobb teherrel sujtassanak, mint a belföldi gyártmányok fogyasztói és hogy a luxusdohánygyártmányok behozatala korlátoztassék, előreláthatólag a dohánybehozatali engedélyilleték címén elért eddigi bevételi eredményeket csökkenteni fogja: e bevételi visszaesés azonban az elérni kivánt közgazdasági hatással szemben, figyelembe alig jöhet.
Tájékozás céljából megjegyzem, hogy 1913. évben külföldről behozott dohánygyártmányok után engedélyilleték címén 643,595 K folyt be.
