Akkor, amikor a háború okozta rendkívüli kiadások fedezete iránt gondoskodásnak kell történnie, úgy az adóztatásnál követendő alapelvek, mint pedig az erkölcsi igazságosság szempontjából is természetes az a törekvés, hogy a felmerült terhek legalább részben azokra háríttassanak, akiknek a háborúból akár közvetve, akár közvetlenül hasznuk volt. A multak tapasztalatai is bizonyítják azt, hogy a háborús állapot az érdekelt államok lakosainak jövedelem- és vagyoneloszlási viszonylataiban mélyre kiható változásokat hozott mindig létre: egyesek önhibájukon kívül jövedelmüket, vagyonukat vesztették, mások ismét a háborúval járó helyi és nemzetközi konjunkturák kihatásaként többjövedelemre, egyesek nagy vagyonra tettek szert. Soha nem volt azonban olyan nagy és szembeszökő a háborúnak a jövedelem- és vagyoneloszlásra gyakorolt ez a hatása a multban, mint jelenleg, ami természetes következménye a közgazdasági élet sokkal nagyobb fejlettségének és annak a körülménynek, hogy a háború szinterét jelenleg nemcsak a harcmezők, hanem a közgazdasági élet egész területe is képezi. Érthető tehát az a mind általánosabbá vált felfogás, hogy azok, akiknek jövedelmi vagy vagyoni viszonyai a háború alatt javultak, gazdagodásuk arányához képest fokozottabb mérvben vonassanak be a közterhek viselésébe.
A köztudatba is átment e felfogás következménye, hogy úgy a szövetséges, mint a semleges és ellenséges külföldi államok, a világháború következtében keletkezett rendkívüli nyereségeket az adóztatás keretébe bevonják és hogy immár nálunk is általánossá vált a hadi állapottal kapcsolatos nyereségek megadóztatására irányuló kívánalom.
A külföldi államok között a semleges Dánia volt az első, amely a világháború alatt elért többjövedelmet rendkívüli adóval terhelte. Az 1915. évi május 10-én kelt törvény szerint ennek a hadi nyereségadónak (a törvény szerint „rendkívüli állami jövedelemadó”-nak) fizetésére kötelezve van az a természetes személy, akinek az 1915/16. és 1916/17. adóévekben 8.000 korona vagy ennél nagyobb adóköteles jövedelme van, a jelzett években élvezett jövedelem ama része után, amely az 1912/13., 1913/14. és 1914/15. évek átlagos jövedelmét meghaladja.
Az adó kulcsa 10%, azonban a jövedelemtöbbletből 7.000 koronától 1.000 koronáig csökkenő levonások engedélyezvék, amely levonások összege a jövedelemtöbblet emelkedésével arányban csökken, úgy hogy ezáltal az adó kulcsában a kisebb jövedelemtöbbleteknél elég rohamos depresszió jelentkezik. A törvény szerint az adó fizetésére kötelezvék a társulatok és egyletek is. Ezek közül a részvénytársaságok és a részvényekre alakult betéti társaságok, nemkülönben a befizetett tőkével bíró egyéb társulatok és egyletek adókötelezettsége akkor áll be, ha adóköteles jövedelmük a befizetett alaptőke 5%-át eléri és ha ez a jövedelem - a részvénytőke százalékában számítva - az 1912/13., 1913/14. és 1914/15. évek megfelelő százalékának átlagát meghaladja. E vállalatok adójának kulcsa a többlet után 8%-tól 20%-ig emelkedik és pedig aszerint, amint az adóköteles jövedelem a részvénytőke 8-20%-át eléri, illetve meghaladja. A befizetett tőkével nem bíró társulatok és egyletek a természetes személyekkel egyformán adóztatandók meg. A pénzügyminisztert felhatalmazza e törvény az adónak rendkívüli esetekben való mérséklésére, illetve elengedésére is. Jellemző rendelkezése e törvénynek még az is, hogy az adókötelezettség nem áll be akkor, ha a fél elfogadhatóan igazolja, hogy jövedelmének egy része sem származik az európai háború által keletkezett rendkívüli viszonyokkal kapcsolatos keresetből. Meg kell itt még jegyezni, hogy egy újabb dán törvényjavaslat, mely a fentebb említett 8.000 korona minimumot 6.000 koronára leszállítja, az adó tételét pedig 10%-ról 30%-ra emeli, továbbá megszünteti azt a kivételt, hogy a nemháborús nyereségtöbblet adómentes, alkotmányos tárgyalás alatt áll.
Az 1915. évi június 11-én kelt és a háborús jövedelemszaporulat után fizetendő adóról szóló svéd törvény csakis a háborús helyzettel összefüggésben levő jövedelemszaporulatot veszi adóalapul. E törvény szerint adóköteles az a természetes személy, akinél az 1913. és 1914. években kivetett jövedelem és vagyonadó alapja a 10.000 koronát elérte és akinek az 1914. és 1915. években, az 1913. és 1914. évi adójának kivetésénél alapul vett jövedelem átlagával szemben, a háborús állapottal kapcsolatos körülmények folytán több jövedelme volt. Részvénytársaságoknál és kölcsönösségen alapuló banktársulatoknál az adófizetési kötelezettség akkor áll be, ha a nyereség a társaság alaptőkéjének 5%-ánál nagyobb és az 1914. és 1915. években efajta nyereségük az 1913. és 1914. évi adókivetés alapjául szolgáló átlagnyereséget meghaladja. Ha a jövedelemtöbblet nem éri el az 1.000 koronát, az adó nem vethető ki. Az adó százaléka 1.000 koronától 5.000 koronán aluli összegig 12%. Ez az adókulcs a többletjövedelemnek előbb 5-5.000, majd 10-10.000 és végre 20-20.000 koronával emelkedő összegéhez képest mindig 1/4%-kal emelkedik 18%-ig, amely maximális kulcsot 320.000 koronát kitevő jövedelemtöbbletnél éri el. Az adót a király, illetve helytartója által külön e célra kinevezett tagokból alakított bizottság veti ki. A törvény büntető rendelkezéseiből ki kell emelni azt, amely szerint, ha a fél vallomást nem ad, felebbezési jogától elesik és emellett az adó 1/10-ed részének megfelelő pénzbüntetéssel is sujtandó.
Norvégiában az 1915. évi augusztus 17-én kelt törvény intézkedik a háborús konjunkturákból eredő többjövedelem megadóztatása iránt. E törvény szerint az 1915. július 1-étől 1916. június 30-áig terjedő költségvetési év alatt a háborús konjunkturaadó fizetésére kötelesek:
a) azok az adófizetők, akik az 1914/1915. évben legalább 10.000 K jövedelem után lettek megadózva.
b) „Partreederei” elnevezésű társaságok, valamint azok a részvénytársaságok, melyek hajógazdaságot, halászatot űznek abban az esetben, ha 1914. évi netto jövedelmük 10.000 K, vagy azon felüli volt. A részvénytársaságok általában, úgyszintén a „Partreederei” elnevezésű társaságok csak az esetben tartoznak ily adót fizetni, ha legutolsó számadási évük netto jövedelme a befizetett részvénytőke 5%-át elérte vagy meghaladta. Ha a többletjövedelem 2.000 K-án alól marad, adókivetésnek nincs helye. Az adóköteles többlet kiszámításánál alapul a háború előtti két évben élvezett adóköteles jövedelem átlaga és a háborús év eredménye szolgál és a kettő között a háborús év javára mutatkozó többjövedelem képezi az adóalapot. Az adó tétele: az első 5.000 K többlet után 5%, a következő 10.000 K többlet után 7.5%, a következő 15.000 K többlet után 10%, a következő 20.000 K többlet után 12%, az ezen felüli többlet után 15%.
Angliában a fedezetlen háborús kiadások egy tekintélyes részét akarták a hadi nyereségadóból fedezni. Ezt az adót az összes kereskedelmi és iparvállalatoknak, képviseleteknek és alkuszoknak (közvetítőknek) fizetniök kell abban az esetben, ha az 1914. évi szeptember 1-étől, 1915. évi július 1-éig terjedő idő alatt elért jövedelmük az előző évek hasonló időszaka alatt volt jövedelmüknél több mint 100 fonttal (kb. 2.500 K-val) nagyobb volt. Az adó tétele a többletjövedelem 6%-a, az első 100 font azonban csak a rendes jövedelemadó tétele alá esik.
A német birodalomban egy oly rendkívüli hadiadó behozatalára vonatkozó törvényjavaslat áll alkotmányos tárgyalás alatt, amely szerint a természetes személyek ezt az adót akkor fizetik, ha vagyonuk 1916. évi december 31-én, az előző kivetési időszak kezdetén volt állapottal szemben növekedést mutat, vagy ha csökkent is, de ez a csökkenés 10%-nál nem nagyobb; a társulatok pedig akkor fizetik ha a hadi üzleti évük eredményében a háború előtti üzleti évek átlagával szemben nyereségtöbblet mutatkozik. A természetes személyek adótételei: 1. a vagyonnövekedés után: a növekedés első 10.000 M-ja után 5%, a következő teljes vagy megkezdett 10.000 M után 10%, a következő teljes vagy megkezdett 10.000 M után 15%, a következő teljes vagy megkezdett 20.000 M után 20%, a következő teljes vagy megkezdett 50.000 M után 25%, a következő teljes vagy megkezdett 100.000 M után 30%, a következő teljes vagy megkezdett 200.000 M után 35%, a következő teljes vagy megkezdett 300.000 M után 40%, a következő teljes vagy megkezdett 300.000 M után 45%, a további növekedés után 50%. 2. a vagyonadó törvény szerint az 1916. évi december 31-ével megállapított vagyon után, ha a vagyon az előző kivetési időszak kezdetén volt vagyon 90%-át meghaladja és sem vagyonadó, sem pedig a fenti 1. pont alatti adó alá nem esik, 1%. A természetes személyeknél az adókötelezettség az 1. pont szerinti adóztatás esetén csak akkor áll be, ha a vagyonnövekedés a 3.000 M-át, a vagyon pedig a 10.000 M-át meghaladja; a 2. pont szerinti adóztatás esetén az adókötelezettség akkor áll be, ha a vagyon a 20.000 M-át meghaladja. Belföldi társulatoknál az adó tétele: ha az évi nyereségtöbblet a befizetett alaptőke és az első háborús üzleti év elején kimutatott valóságos tartalékok 2%-át nem haladja meg, a nyereségtöbblet 10%-a, ha a 2%-át meghaladja, de 5%-át nem lépi túl, a nyereségtöbblet 15%-a, ha 5%-át meghaladja, de 10%-át nem haladja meg, a többlet 20%-a, ha 10%-át meghaladja, de 15%-át nem haladja meg, a nyereségtöbblet 25%-a, és végre ha 15%-át meghaladja, a nyereségtöbblet 30%-a. Ezen adótétel emelkedik: 10%-kal, ha a hadi évek átlagos nyeresége a befizetett alaptőke és a már fentebb említett tartalékok 8%-át eléri, de 10%-át nem haladja meg, 20%-kal, ha 10%-át eléri, de 15%-át nem haladja meg, 30%-kal, ha 15%-át eléri, de 20%-át nem haladja meg, 40%-kal, ha 20%-át eléri, de 25%-át nem haladja meg és 50%-kal, ha 25%-át meghaladja. A korlátolt felelősségű társulatok bizonyos, a javaslatban meghatározott feltételek fennállása esetén, a fenti adótétel felét fizetik. Külföldi társulatoknál az adó tétele 50.000 márkánál nem nagyobb nyereségtöbbletnél 10%, 50.000 M-tól 100.000 M-ig 15%, 100.000 M-tól 200.000 M-ig 20%, 200.000 M-tól 300.000 M-ig 25%, 300.000 M-tól 500.000 M-ig 30%, 500.000 M-tól 1,000.000 M-ig 35%, 1,000.000 M-tól 2,000.000 M-ig 40%, 2,000.000 M-án felüli nyereségtöbbletnél 45%. A társulatok és az adófizetésre kötelezett más jogi személyek adója az első két hadi év eredménye alapján ideiglenesen állapíttatik meg, a végleges megállapítás pedig az összes hadi évek eredménye alapján fog eszközöltetni. Az adó kivetését a vagyonadó megállapítására illetékes hatóság eszközli. Érdekes rendelkezése a javaslatnak az, amely szerint ennek az adónak hozadéka, amennyiben a rendes költségvetés hiányainak fedezésére nem szolgálna, kizárólag csak a birodalmi tartozások csökkentésére fordítandó.
A francia képviselők kamarája által 1916. február 22-én elfogadott törvényjavaslat szerint ott a háború alatt elért nem közönséges üzleti nyereségek kerülnek rendkívüli adó alá. Ez az adó az 1914. évi augusztus 1-étől, az ellenségeskedés megszünését követő 12-ik hónap végéig terjedő idő alatt elérendő nem közönséges üzleti nyereségek után szedetik. Az adófizetésre kötelezvék: 1. azok a személyek és társulatok, akik, illetőleg amelyek rendszerint vagy véletlenül kereskedelmi vállalkozásnak megfelelő foglalkozást űznek, 2. azok a személyek és társaságok, melyek valamely kereskedelmi vállalkozásban díjazás ellenében bármely módon résztvettek, 3. bizonyos meghatározott üzemek. Az adó az 1914. évi augusztus 1-étől 1915. évi december 31-éig terjedő időben, illetőleg minden következő évben elért tiszta nyereség ama része után állapítandó meg, amely az 1914. évi augusztus 1-je előtti három üzleti év átlagos nyeresége megfelelő részének levonása után megmarad. A most említett levonás évi 5.000 fr.-nál vagy az igazolt üzemtőke 6%-ánál kisebb nem lehet. Az adót az e célra alakított bizottság veti ki, az elsőfokú határozat ellen beadott fellebbezéseket pedig az e célra alakított felszólamlási bizottság intézi el. Az adó tétele kettős: 1. az előző években megadóztatott átlagnyereség felét meg nem haladó felesleg után 5%, ama felesleg után, mely az átlagnyereség fele és egész összege között van, 10%, ama felesleg után, mely az átlagnyereség egyszerese és kétszerese között van, 15%, ama felesleg után, mely az átlagnyereség kétszerese és háromszorosa között van, 20%, az átlagnyereség háromszorosát meghaladó rész után 25%; 2. a megadóztatandó nyereség egymás után következő részei után: 20.000 fre összegig 5%, 20.001 fre-tól 50.000 fre-ig 10%, 50.001 fre-tól 200.000 fre-i 15%, 200.001 fre-tól 500.000 fre-ig 20%, 500.001 fre-tól 1.000.000 fre-ig 25% és 1,000.000 fre-on felül 45%. A fenti tételek szerint fizetendő adó összege azonban az adóalap felénél több nem lehet. Annak az adókötelesnek adója, aki a megállapított időn belül vallomást nem adott, 10%-kal felemeltetik. Az az adóköteles, aki csalárd eszközökkel magát az adó fizetése alól kivonni igyekszik és ily eszközök alkalmazásával nyereségét eltitkolja vagy eltitkolni megkísérli: 3 hónaptól 2 évig terjedő börtönbüntetéssel és 500 fre-tól 10.000 fre-ig terjedő pénzbüntetéssel vagy ezen büntetések egyikével büntettetik.
Oroszországban a háborús nyereségadó kormányrendelettel lett életbeléptetve az 1916. és 1917. évekre vonatkozólag. Az adó tárgya a háború alatt élvezett többjövedelem. Az adó kulcsa: 8%-15%-ig terjedő többjövedelem esetén a többjövedelem 20-30%-a, 15%-20%-ig és azon felüli többjövedelem esetén a többjövedelem 30-40%-a.
Németalföldön egy törvényjavaslat szerint „hadinyereségadó” szedendő az után a jövedelem- vagy nyereségszaporulat után, amely közvetve vagy közvetlenül a háborús állapot folytán áll elő. A jövedelem vagy nyereség minden szaporulata a háborús állapot folytán előállottnak tekintetik, hacsak az ellenkezője elfogadhatóan nem igazoltatik. A jövedelemtöbblet után adóköteles: 1. aki az állam területén lakik, 2. aki nem az állam területén lakik, de
a) az államban fekvő ingatlan vagy ahhoz kötött jogok haszonélvezője,
b) személyesen vagy képviselő útján az államban ipart vagy valamely foglalkozást űz, és
c) valahogy (de nem mint részvénytulajdonos) valamely az államban űzött üzemben vagy ipari foglalkozásban részes. A nyereségtöbblet után adókötelesek: 1. a belföldi részvénytársaságok, részvényekre alakított betéti társaságok, szövetkezetek, egyesületek és kölcsönös biztosító-társaságok, 2. a belföldi hajózási társaságok, 3. az alapítványok, ha belföldiek, vagy ha az államban üzemet vagy ipart folytatnak. Az adó minden naptári vagy üzleti év után szedetik, amely 1914. augusztus 1-én vagy azután végződik.
Jövedelem- vagy nyereségtöbbletnek az az összeg tekintendő, amellyel a fentemlített évek valamelyikének tiszta jövedelme vagy nyeresége az 1913. évi augusztus 1-ét magában foglaló év tiszta jövedelmét vagy nyereségét meghaladja.
Ha valamely belföldi részvénytársaságnál vagy természetes személyek valamely más egyesülésénél, az első üzleti év 1913. évi augusztus 1-je után keletkezett, nyereségtöbbletnek az az összeg tekintetik, amellyel az első évi tiszta nyereség a befizetett részvénytőke 5%-át meghaladja. Ha az egyesülésnek nincs alaptőkéje, úgy minden év tiszta nyeresége nyereségtöbbletnek tekintendő, ha pedig az ily társaságnál vagy egyesülésnél annak az évnek tiszta nyeresége, amely 1913. évi augusztus 1-ét magában foglalja, a részvénytőke 5%-ánál kevesebb volt, úgy nyereségtöbbletnek az az összeg tekintetik, amellyel a számadási év nyeresége ezt az 5%-ot meghaladja. A jövedelem megállapítása alkalmazkodik - némi módosítással - a jövedelemadóra vonatkozó 1914. évi törvény rendelkezéseihez. E módosítások közül felemlítésre érdemes az,, amely szerint az a jövedelemtöbblet, mely szolgálati járandóságból vagy munkabérből ered, adómentes, épp úgy, ama belföldi részvénytársulatok és más egyesülések, osztalékából származó többjövedelem is, amelyek az illető évben ezen adó fizetésére kötelesek. Az adó tétele a nyereség-, illetve jövedelemtöbblet 30%-a, amely azonban csak akkor vetendő ki, ha a nyereség- vagy jövedelemtöbblet az illető évben 2000 forintot meghalad. A javaslat szerint az adó hozadékának 1/6 része külön lesz kezelendő ama községek részére, amelyek a háborús állapot folytán rendkívüli módon szenvedtek.
A javaslat szerint az adókötelesek vallomásadásra a vallomási nyomtatvány átadása által hivatnak fel, de azok, akik ily felhivást nem kaptak, egy hónapig terjedő elzárásbüntetés terhe alatt kötelesek erről a pénzügyminiszternek jelentést tenni. Azok az adókötelesek, akik könyvvezetésre kötelezvék, kötelesek üzleti könyveikbe a betekintést a könyvszakértőnek megengedni, amely kötelezettség nem pontos teljesítése esetén az adó 25%-kal felemeltetik. A hamis vallomási bejelentés, ha ebből az államra kár háramolhatik, 6 hónapig terjedő elzárással, az pedig, aki a felszólamlási tanács előtt vallomásának helyességét a formulázott kijelentéssel hamisan erősítette meg, 2 évig terjedő börtönnel büntetendő. Ugyanezen büntetés rovandó arra is, aki hamis okmányokat vagy hamis könyveket terjeszt az adófelügyelő, kivetőbizottság vagy felszólamlási tanács elé.
Ausztriában az 1916. évi április 16-án kelt császári rendelet alapján történik a jövedelemnövekedésnek megadóztatása. E rendelet főbb intézkedésének ismertetését mellőzhetőnek vélem, mert tekintettel arra a kölcsönhatásra, amely a Monarchia két államának közgazdasága között fennáll, s nehogy a hadseregszállítások tekintetében a magyar ipar- és kereskedelem az osztrákkal szemben hátrányosabb helyzetbe jusson, azt tartom, hogy hacsak enyhébben nem akarnók megadóztatni a hadinyereségeket, amire nincs semmi ok, a hadinyereségek megadóztatása nálunk lényegében nem nagyon térhet el az Ausztriában érvényesülőtől s ezért a jelen törvényjavaslat ugyanazokon az alapelveken nyugszik és ugyanazokat az adótételeket alkalmazza, mint az osztrák császári rendelet.
A hadinyereségeknek a külföldi államokban való megadóztatása a fentiekből kitűnőleg vagy a nyereség-, illetve jövedelemtöbbletnek, vagy a megnövekedett keresetnek, vagy a vagyonszaporulatnak, illetve ezek kombinációjának alapján történik, mindenkor simulva és támaszkodva az illető államban érvényben álló egyenesadó-rendszerhez. A háborús nyereségek megadóztatásának különben igen sok nehézsége van. E nehézségek egyike magának a „hadinyereség” fogalmának meghatározása.
Nálunk általában a közfelfogás akkor, mikor a hadinyereségek különös megadóztatását hangoztatni kezdte, eleinte főképen a hadsereg részére eszközölt szállításokból, majd később ezek mellett az élelmiszerek forgalomba hozatalából, illetve az ezzel űzött kereskedelemből származó legitim és főképen illegitim nyereségek megadóztatását értette. E felfogás helyes voltát azonban megcáfolja nemcsak a külföldi törvényhozások általános állásfoglalása, de az a körülmény is, hogy kétségtelen az, hogy úgy a közvetlen hadseregszállítók, mint az élelmiszerekkel vagy más közvetlen élelmiszükségleti cikkekkel kereskedők korántsem merítik ki azoknak a körét, akik a háború folytán nagyobb jövedelemre vagy vagyonra tettek szert s hogy lehetnek igen sok olyan más foglalkozási ágakat űzők, akik emezeknél jóval nagyobb anyagi hasznát látták a háborúnak. De egyáltalában tisztába kell jönnünk azzal, hogy már a közgazdasági élet bonyolult voltánál fogva sem állapítható meg, hogy valakinek a háború alatt elért anyagi gyarapodása vagy több nyeresége mennyiben van vagy nincs összefüggésben a háborúval s így mennyiben tekinthető az a szó szoros értelmében hadinyereségnek. Ezért nézetem szerint az az egyedül helyes álláspont, amelyre a legtöbb külföldi törvényhozás is helyezkedett s amelynek alapján hadinyereségnek tekinti e törvényjavaslat is mindazt a többjövedelmet, illetve nyereségtöbbletet, mely az adóalanyra a háború alatt esett, a békeévek jövedelmével vagy nyereségével szemben.
Ebből következik, hogy a javaslat a többletjövedelem származásának kutatását mellőzve, kizárólag csak az adóalanyoknak a háborús idő alatt, illetve a háború dacára fokozódott adóviselési képességére támaszkodik és arra a morális kötelességre, amely megköveteli, hogy mindazok, akik a mostani terhes időkben vagyoni állapotukat javítani képesek voltak, e javítás mértékéhez képest az államnak is áldozzanak. E keretben az úgynevezett illegitim nyereségeknek különleges megadóztatását is mellőznöm kellett a fentebb felhozott indokokon felül még azért is, mert a hadinyereségek megadóztatásának sem az adó kulcsában, sem a megadóztatás módjában büntető jellege nem lehet.
A fentebb megemlített államoknak a hadinyereségek megadóztatása iránt alkotott törvényeiből láthatólag ennek az adónak kivetése és kezelése az illető állam valamely már meglevő adójához simul. A kivetés és kezelés szempontjából mindenesetre lényeges könnyítéseket nyujtó ezt az eljárást helyesnek tartván, a jelen törvényjavaslatban arra törekedtem, hogy annyira, amennyire azt ennek az adónak különleges sajátossága és emellett az eljárás egyszerűsítése engedi, ennek kivetését és kezelését a jövedelemadóhoz és a vállalati adóhoz, illetőleg a bányaadóhoz idomítsam. Megegyezően a külföldi törvényekkel, e javaslatban gazdasági és jogi helyzetüknek megfelelően különböző rendelkezéseket vettem fel egyfelől a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek, másfelől a természetes személyek, valamint az adóalanyokként szereplő más jogi személyek tekintetében.
Az e szakaszban foglalt rendelkezések a személyes adófizetési kötelezettséget általánosságban határozzák meg.
E szakasz megjelöli részletesen azokat a nyilvános számadásra kötelezett vállaltokat és egyleteket, amelyek a hadi nyereségadó fizetésére kötelezvék és egyben meghatározza azt az alapot is, amely után az adó e vállalatoknál és egyleteknél kivetendő. Az adó fizetésére kötelezettek közé fel vannak itt véve azok a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok is, amelyek a hazai ipar fejlesztéséről szóló 1907. évi III. tc. vagy az ezt megelőző hasonló tárgyú törvények alapján, a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adója, illetve a bányaadó fizetése alól fel vannak mentve. E rendelkezés felvételét szükségesnek tartom azért, mert az iparfejlesztési törvények által biztosított kedvezmény csak az üzemet terhelő rendes adókra vonatkozhatik, de nem lehet az adómentességnek olyan érvényt tulajdonítani, amely kizárná azt, hogy e vállalatok, ha a háború alatt a rendes nyereségnél nagyobb nyereségre tettek szert, ezután a többlet után éppúgy meg ne adóztassanak, mint más vállalatok. Ugyanez áll egyes különben adóköteles vállalatoknak vagy természetes személyeknek az iparfejlesztési törvények alapján egyébként adómentes bevételeire, illetve jövedelmeire nézve is. Intézkedést tartalmaz továbbá e szakasz azokra a vállalatokra is, melyeknél az első üzleti év már hadi évnek tekintendő. Az ilyen vállalatoknál egyezően a törvényjavaslat 5. §-ának második bekezdésében foglalt rendelkezéssel, az összehasonlítás alapjául szolgáló békeév nyeresége helyett a saját tőkének 6%-a veendő. Végre tartalmazza ez a szakasz a vállalatok saját tőkéjének meghatározását, amely szerint saját tőke alatt a befizetett alaptőke és azok a mérlegszerű tartalékalapok értendők, amelyek a vállalat kizárólagos tulajdonát alkotják és a részvénytársaságok új részvényeinek kibocsátásánál a névértéken felül befolyt összegekből, vagy már megadóztatott üzleti jövedelemből származnak. Nem számítanak be tehát a saját tőkébe például a nyugdíjalapok, vagy az értékcsökkenési tartalékalapok.
Azoknál a vállalatoknál, amelyeknek első hadi üzletéve 1914. év vége előtt nyert befejezést, az 1. §-ban meghatározott három év tulajdonképpen négy üzletévet érint. Nehogy ezek a többi vállalatokkal szemben e tekintetben hátrányba jussanak, e szakasz megfelelően gondoskodik arról, hogy ezeknél a vállalatoknál az utolsó (negyedik) év csak akkor és annyiban vétessék adóztatás alá, amennyiben az ezen üzleti év után megállapítható adó az első év hadi nyereségadóját meghaladja.
A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok évi nyereségének meghatározására vonatkozó e szakasznál a lehetőségig alkalmazkodni kívántam a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adójáról szóló 1875. évi XXIV. és a bányaadóról szóló 1875. évi XXVII. tc. meghatározása szerinti nyereséghez. Hozzáadandónak vélem azonban a fenti törvények szerinti nyereséghez egyfelől az ingatlan vagyonból és adómentes értékpapirokból, továbbá bárminemű adómentes kamatokból, valamint az iparfejlesztésről szóló törvények alapján adómentesített üzemből származó azt a nyereséget, amely a vállalati adó kivetésénél mint adómentes levonatott, másfelől pedig az illető évben gyüjtött titkos tartalékokat, amelyek a vállalati adó, illetve bányaadó megállapításánál szintén nem voltak adó alá vonandók.
Miután a hadi nyereségadóval a háborús állapot alatt elért összes nyereségtöbbletet el óhajtjuk érni, csak természetes, hogy e többlet kiszámításánál a fentebb megjelölt forrásokból eredő nyereségeket, valamint a nyereségből származó, de ki nem mutatott tartalékokat figyelmen kívül hagyni nem lehet.
Ami különösen a titkos tartalékokat illeti, - értve ez alatt a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek minden olyan tényleges vagyonát, amely akár tényleg elért nyereségekből, akár a könyvszerű értékkel szemben beállott árfolyam- vagy értékemelkedésből vagy más forrásokból keletkezett és mérlegszerűen kimutatva nincs, - úgy e tekintetben megjegyzem, hogy amennyire kerülendőnek tartom az ilyen titkos tartalékoknak a rendes adók alá vonását, annyira szükségesnek tartom, hogy a jelenleg szóban forgó rendkívüli adó alapjánál ezek a titkos tartalékok is figyelembe vétessenek. Mert ezek figyelembe vétele nélkül a háborús évek alatt elért valóságos nyereségek meg nem állapíthatók s ezek egy része a rendkívüli adó alól állandóan mentesülne.
Nem így áll a dolog a rendes adóztatás tekintetében, mert a rendes adók alól a titkos tartalékok, ha egyelőre mentesülnek is, végleg ki nem bujhatnak, mert azonnal adóalappá válnak, amint rendeltetésüknek megfelelően előbb vagy utóbb mérlegszerűen kimutattatnak vagy veszteségek ellensúlyozására fordíttatnak. A jelenlegi háború tanuságai mindenkit meggyőzhetnek arról, mily fontos körülmény az, ha valamely állam nagy gazdasági vállalatai és pénzintézetei erősek, s hogy ennek egyik feltétele a legnagyobb szigorúsággal keresztülvitt szolid mérlegelés és nagymérvű ki nem mutatott tartalékok gyüjtése. Ily tartalékok gyüjtését ha nem is szüntetné meg, de lényegesen megnehezítené azoknak a rendes adók alá való vonása, így az ilyen tartalékok a rendes adók szempontjából adómentesek gyanánt kezelendők mindaddig, amíg ki nem mutattatnak vagy fel nem használtatnak, de a jelenlegi egyszerű megadóztatás nem jár az előbb ecsetelt veszéllyel, s így a titkos tartalékok a hadi nyereségadó alapjába nyugodtan bevonhatók.
A leírásokra vonatkozó további rendelkezései e szakasznak oly könnyítéseket tartalmaznak, amelyek a gyakorlati alkalmazást lényegesen meg fogják könnyíteni.
A szakasz utolsó bekezdése szerint a belföldi vállalatoknak külföldön elért üzleteredményei a hadi nyereségadó megállapításánál számbaveendők. Természetes azonban, hogy az esetben, ha e külföldi nyereségek ott, ahonnan származnak, hadi nyereségadóval már megrovatnak vagy rovatni fognak és e tekintetben a viszonosság fennáll: a külföldről származó nyereségtöbblet itt újból nem róható meg ezzel az adóval. Erre vonatkozólag ebbe a törvényjavaslatba külön felhatalmazást felvenni szükségesnek nem tartottam, mert ily esetekre az 1909. évi X. tc. 7. §-a és az 1915. évi XXI. tc. 9. §-a értelemszerűen alkalmazást nyer.
E szakasz a vállalatok nyereségtöbbletének megadóztatásánál alkalmazandó kulcsokat határozza meg. Ez a kulcs a belföldi vállalatoknál a nyereségtöbbletnek a vállalat saját tőkéjéhez való aránya alapján 10%-tól 35%-ig emelkedik ugyan, de a magasabb kulcsok alá csak azok a vállalatok eshetnek, melyeknek nyereségtöbblete saját tőkéjükhöz képest abnormálisan nagy. Külföldi vállalatoknál a vállalat saját tőkéjére figyelemmel lenni nem lehetett, azért azok tekintetében az adókulcs a tényleg elért nyereségtöbblet nagyságához mérten emelkedik. Az adóteher nagyságának elbírálásánál mindenesetre figyelembe kell venni azt az utolsó határt is, amelyen alól az adó kivetésének nincs jogosultsága. Ez a határ a javaslat szerint 10.000 K.
Az e szakaszban foglalt rendelkezések azért szükségesek, mert enélkül a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek részbeni vagy egészbeni tulajdonát képező más ilyen vállalatok (fiók-vállalatok) nyereségtöbblete mindkét vállalatnál adóztatás alá kerülne, ami annál is inkább elkerülendő, mert az ilyen vállalatok nyereségtöbblete - a vállalatnál és az egyes részvényeseknél, illetve üzletrész-tulajdonosoknál - már amúgy is kétszer kerül adó alá.
E szakasz a természetes személyek adókötelezettsége iránt rendelkezik és egyben megjelöli a jogi személyeknek ama kategóriáit, amelyek a hadi nyereségadó fizetésére kötelezve vannak. Meghatározza továbbá azokat az elveket, melyek szerint a jövedelemtöbblet megállapításának történni kell.
Az egyes évek jövedelmének megállapítása a jövedelemadóban elfogadott elvek szerint eszközölendő. A jövedelemadó a 20.000 koronát meghaladó adóköteles jövedelemmel rendelkezőkre vonatkozólag az 1914. és 1915. évekre már meg lett állapítva, ezeknél tehát az 1914. és 1915. évi jövedelem összege minden további eljárás nélkül felhasználható lesz a hadi nyereségadó megállapításánál. Gondoskodás történik azonban arról, hogy az esetben, ha akár az adóköteles, akár a pénzügyi hatóság a jelzett évekre, vagy azok valamelyikére a jövedelemadóban megállapított jövedelmet a tényleges jövedelemnek megfelelőnek nem tartaná: a jövedelemnek újból leendő megállapítását kérhesse. Csak természetes azonban, hogy ez az újbóli megállapítás nem kérhető olyan jogcímen, amely felett már az illető évi jövedelem megállapítása alkalmával döntött a m. kir. közigazgatási bíróság.
A harmadik bekezdés az évi 13.000 K-t meg nem haladó jövedelmeknek adómentességet biztosít, tekintet nélkül arra, hogy mennyi ebben a jövedelememelkedés. E rendelkezés a kisebb jövedelműek lehető kímélésében leli magyarázatát s tekintettel arra, hogy azoknál, akiknek az 1913. évi, illetve 1911-1913. évi átlagos jövedelme egyáltalában nem volt például azért, mert csak a hadiévek alatt lettek jövedelemadókötelesekké, vagy akiknek ez években jövedelme 10.000 K-nál kisebb volt, az összehasonlítás alapjául szolgáló jövedelem 10.000 K-nak veendő. Ezekre nézve ez a rendelkezés azt is jelenti, hogy a hadinyereségadó alól mentesülnek, ha a hadi üzleti évek alatt elért évi többjövedelmük 3000 K-t meg nem halad.
A háború nyomán keletkezett drágaságot legsúlyosabban a szolgálati és bérjárandóságból, illetve a nyugellátásból élők érzik, minthogy ezek a drágulás terhét elhárítani csak a legritkább esetben tudják. Tapasztalat szerint ugyanis a szolgálati és bérjárandóságok felemelése rendszerint csak az alkalmazott gazdasági helyzetének rosszabbodását akadályozza meg, esetleg a már bekövetkezett rosszabbodást ellensúlyozza és csak a legritkább esetekben nyujt az illető anyagi helyzetében tényleges javulást. Ezen általános szabály alól csakis a magasabb rangú magántisztviselők képeznek kivételt, akik szerződésükből vagy a háborús állapot folytán előállott nagyobb üzleti forgalomból folyólag tesznek szert többjövedelemre. A fix összeggel javadalmazottakat ezért az e szakaszban meghatározott mérvig a hadi nyereségadó alól mentesítendőknek tartom. Önként értetődik, hogy e szakasz rendelkezéseitől függetlenül magának a hadi nyereségadó fizetési kötelezettségnek a megállapítása tekintetében elsősorban az szolgál zsinórmértékül, hogy valakinek összjövedelme a háborús évek alatt nagyobb volt-e mint a háborút megelőző s az összehasonlítás alapját képező években. Mert ha például valakinek 1913-ban ipari foglalkozásból és tőkéjéből 100.000 K összjövedelme volt és az 1914-ben összjövedelme csak 80.000 K, habár ebből 50.000 K szolgálati és bérjárandóság is, ez a jelen szakaszban foglaltak szerint nem esik hadi nyereségadó alá.
Külön intézkedést kellett e szakaszban felvenni az örökösre vonatkozólag, mert enélkül az örökösnél nem a jövedelemtöbblet, hanem az örökölt vagyon teljes jövedelme után kellene az adót fizetnie.
E szakasz a természetes személyek jövedelemtöbblete után alkalmazandó adókulcsokat tartalmazza.
A kulcs a jövedelemtöbblet emelkedésével megfelelően emelkedik 5%-tól 45%-ig. Minthogy azonban a jövedelemtöbblet egyrésze mindenkor a kisebb adókulcs alá is esik, a 10-45%-ig terjedő kulcsok alkalmazása esetén a kulcs százaléka nem mutatja egyszersmind a megterhelés százalékát. Így például 50.000 K jövedelemtöbbletnél az adó tulajdonképpen a többletnek csak 13%-a, 100.000 koronánál 19.5%-a, 200.000 koronánál 27.2%-a, 500.000 koronánál 33.9%-a és 600.000 korona többjövedelemnél annak 35.75%-a.
Az e szakaszban foglalt rendelkezések annak megakadályozását célozzák, hogy a hadi üzleti év nyeresége akkor se kerüljön ki az adózás alól, ha elszámolás vagy más okok miatt az az illető évben számbavehető nem volt.
Az adóztatás általános szabálya, hogy egy adó sem kisebbítheti saját kivetési alapját. Ez elv alapján nem tartom megengedhetőnek, hogy az egyik év hadi nyereségadója a következő év hadi nyereségének kiszámításánál levonásba hozassék. Minthogy pedig a hadi nyereségadó természetét illetőleg nem más, mint a vállalati-, kereseti-, jövedelem- vagy bányaadó alá eső kereset vagy jövedelem egy bizonyos részének különleges megterhelése, természetes, hogy a hadi nyereségadónak az említett adók kivetési alapjaiból való levonása sem engedhető meg. Az adólevonás kérdésének elbírálásánál a fentieken kívül nem tévesztendő szem elől az sem, hogy ha ez az adó a többi adóknál az adóalapból levonatnék, úgy ez csak a hadi nyereségadó tételének az illető adó terhére leendő kisebbítésére vezetne, emellett pedig a törvényhatósági és községi adók kivetési alapja is lényegesen kisebbíttetnék. A hadi nyereségadó csak rendkívüli állami bevételt képez, ebből folyólag indokoltnak vélem kimondani egyfelől azt, hogy ezután más egyéb közteher nem vethető ki, másfelől pedig, hogy a hadi nyereségadó a legtöbb adót fizetőkről készítendő névjegyzékek összeállításánál nem veendő állami egyenes adóként számításba.
E szakasz az egyik hadi üzleti év veszteségének a többi hadi üzleti évek nyereségénél leendő figyelembevétele iránt rendelkezik, amely méltányos rendelkezés bővebb indokolást nem igényel.
E szakasz az adó esedékességét szabályozza és pedig az adó különleges természetének megfelelően a többi egyenesadóktól eltérőleg akként, hogy az adó fele az elsőfokú határozat kézbesítésétől számított 30 napon belül, másik fele pedig az értesítés kézbesítésétől számított hatodik hónap utolsó napján fizetendő.
E szakasz a hadi nyereségadónak miként leendő kivetése iránt rendelkezik és pedig a kezelés lehető egyszerűsítése céljából akként, hogy az rendszerint az 1917. évre kivetendő vállalati adó, bányaadó, illetve jövedelemadó kivetésével egyszerre eszközöltessék. Megtörténhetvén, hogy olyanok, akik a háború alatt nagy jövedelemtöbbletekre tettek szert, a hadi nyereségadó kivetését megelőzőleg meghaltak, sőt esetleg már hagyatékuk is felosztatott, gondoskodni kellett e szakaszban arról, hogy az ilyen személyekre, illetve hagyatékokra a hadi nyereményadó utólag is ki legyen vethető. A kivetési eljárásra és a jogorvoslatokra nézve aszerint, amint olyan vállalatról van szó, amely nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adója alá vagy a bányaadó alá esik, vagy aszerint, amint természetes vagy más jogi személyekről van szó, a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adójáról, illetve a bányaadóról és a jövedelemadóról szóló törvények és szabályok rendelkezései nyernek megfelelő alkalmazást. E tekintetben önként érthetőleg messzemenő részletes intézkedésekre lesz szükség, amelyekre nézve célszerűbbnek vélem, hogy ezek ne a törvényhozási úton állapíttassanak meg, hanem hogy azoknak a törvény által megjelölt alapelvek figyelembevétele mellett való részletes szabályozására a pénzügyminiszter hatalmaztassék fel.
E szakaszok a hadi nyereségadó kivetéséhez szükséges adatok beszerzésére és a beadott vallomás adatai helyességének megállapítására tartalmaznak oly rendelkezéseket, melyek lehetővé teszik az adóköteles nyereség, illetve jövedelemtöbblet kipuhatolását és az adó helyes megállapíthatását.
Az e szakaszban foglalt rendelkezésekkel törvényerőre fognak emeltetni azok az ideiglenes rendelkezések, amelyek a hadi nyereségadó biztosítása érdekében a m. kir. minisztériumnak a részvénytársaságok és a szövetkezetek közgyűlésének idejéről, a mérleg készítéséről és a nyereség felosztásáról szóló 269/916. M. E. rendelete 3. §-ában foglaltatnak, kiegészítve még azzal, hogy az esetben, ha a vállalat vagy egylet az előreláthatólag kirovandó hadi nyereségadó összegét biztosítja: a meghatározottnál nagyobb osztalék, illetve részesedés kifizetésére is adható engedély.
E szakasz a hadi nyereségadónak biztosítására vonatkozólag tartalmaz intézkedéseket arra az esetre, ha valamely nyilvános számadásra kötelezett vállalat az adó kifizetése előtt önkéntesen feloszolni vagy más jogi személlyé átalakulni szándékoznék. Nehogy pedig valamely vállalkozás átruházása által az adó beszedése veszélyeztessék, e szakaszban az átvevőnek szavatosságát is kimondandónak vélem.
E szakasz, párhuzamban a belföldi vállalatokra vonatkozó 21. §-ban foglalt rendelkezésekkel, a hadi nyereségadónak a külföldi vállalatoknál leendő biztosítása iránt intézkedik.
E szakasz a hadi nyereségadónak beszedését és biztosítási módját határozza meg azokra az esetekre, amidőn az adó beszedése veszélyben forog.
E szakasz az adómegállapításhoz szükséges adatok be nem szolgáltatását vagy nem szabályszerű beszolgáltatását a kivetés során megállapított adónak 10-25%-áig terjedő pótlékkal sújtja és emellett lehetővé teszi, hogy a részvénytársulatok igazgatóira a 18. §-ban megjelölt kötelezettségek nem teljesítése esetén tekintélyes pénzbírság legyen kiróható. Szükségesnek mutatkozik az adatszolgáltatás alól leendő kibúvást súlyosabb következményekkel sujtani, mint az eddigi adótörvényekben, mert enélkül - a jövedelemadónál szerzett tapasztalatok igazolása szerint - az adókötelezettségnek csak némileg helyes megállapítása alig biztosítható.
E szakasz, támaszkodva a közadók kezelésére vonatkozó 1909. évi XI. tc. IX. fejezetében foglaltakra, a jövedéki kihágások eseteit állapítja meg.
Ez a § az úgynevezett családi részvénytársaságok vagy ezekhez hasonló más nyilvános számadásra kötelezett vállaltok hadinyereségének kétszeres megadóztatását van hivatva kikerülhetővé tenni. Nemcsak az igazságosság követelménye ez a rendelkezés, de gazdasági szempontból sem volna megengedhető, hogy ilyen vállalatoknak jóformán egész nyereségtöbblete elvétessék adó fejében, viszont a gyakorlatban felmerülő igen bonyolult esetekre való tekintettel a kérdésnek részletekbe menő törvényhozási szabályozása alig lehetséges, így azt az utat kellett választanom, hogy ennek a kérdésnek a szabályozására, ép úgy mint általában a törvény túlságosan nyomasztó rendelkezéseivel szemben adható könnyítések szabályozására nézve a pénzügyminiszter részére kérjek felhatalmazást. Ez utóbbi rendelkezés olyan, amelyet csaknem minden külföldi állam hasonló törvénye ismer és a szokatlanul magas adókulcsoknak szinte természetes folyománya.
