A bor után fizetendő adó mérve tekintetében legutóbb az 1892:XV. tc. tartalmazott rendelkezéseket és az ott megállapított adótételek mellett kerül a bor, a boritaladó tárgya gyanánt, ezidőszerint is megadóztatásra. Időközben a bor értékében tetemesen emelkedett, úgy, hogy a bornak az államkincstár javára az annak idején megállapított adótételek mellett való kihasználása jelenleg már semmiképen sem tekinthető megfelelőnek. Különösen szembetűnik ez a jelenlegi rendkívüli körülmények között, amidőn az államincstárra mindinkább súlyosabb mértékben háruló anyagi terhek legalább részbeni csökkentése érdekében az állami bevételeknek lehető fokozására és ehhez képest a már eddig is érvényben lévő adók alá eső termelvényeknek fokozottabb mértékben való kihasználására kell törekednie. Mindezeknél fogva tehát a bor nagyobb mérvű megadóztatását is tervbe kell venni.
A már ezidőszerint is érvényben álló boritaladó tételeinek felemelése - amely eljárás látszólag a legegyszerűbb megoldási módnak ajánlkoznék - a boritaladó egész rendszerénél fogva nem lenne megfelelő, - legfőképen azért, mert a boritaladó tudvalevőleg csupán az illető beszedési körbe (városba, községbe) behozott, illetőleg ott fogyasztott bor után fizettetik, azaz nem magánál a termelőnél kerül megadóztatásra, továbbá mert az államkincstár az adóbevételt az adóbeszedési jog hasznosítása révén biztosítja magának, míg ezzel szemben a bor fokozottabb mérvben való kihasználásánál arra kell a törekvésnek irányulnia, hogy az államkincstár a tényleg termelt bormennyiség után járó adóhoz és pedig közvetlenül jusson. A jelenleg érvényben álló boritaladó viszont fenntartandó továbbra is, egyrészt, mert jelenlegi alakjában már megalapozott állami bevételt képez, másrészt, mert a városoknak, illetőleg a községeknek bizonyos hasznot juttat, amelynek elvonása azoknak háztartását könnyen oly rázkódtatásnak tehetné ki, amely különösen a jelen körülmények között feltétlenül kerülendő. Ily körülmények között a boritaladó változatlan fenntartása mellett, mintegy párhuzamosan, egy új adó behozatala látszik a legmegfelelőbbnek, amely új adó a termelt mennyiség után közvetlenül az államkincstár részére kell, hogy beszolgáltatásra kerüljön, ez a cél pedig leginkább úgy biztosítható, ha a termelvény magánál a termelőnél kerül megadózásra. Ezen az alapelven épül fel a bortermelési adóról szóló mellékelt törvényjavaslat.
A bor adóval való megterhelése kérdésének elbírálásánál azonban, a fentebb már vázolt szempontokon kívül, különös figyelemben kellett részesíteni a hazai bortermelésnek nem csupán fenntartásához, hanem annak lehető fokozásához fűződő gazdasági érdekeket is. Ezek az érdekek különösen három csoportba oszthatók; jelesül egyrészt a szóbanforgó termelési ágat mívelőknek jogos érdekeire, amely érdekeknek megvédése, ezen felette fontos termelési ág jövőjének biztosítása szempontjából fontos állami feladatot képez, míg másrészt a közfogyasztás ellátásához fűződő nemkülönben elsőrendű érdekekre, végül pedig a bor kivitel révén biztosítható valutáris érdekekre, amelynek megóvása a jelenlegi körülmények között a legmesszebbmenő figyelembevételt s a hazai bortermelésnek lehető legnagyobb mérvű fejlesztését s fokozását kívánja.
A törvény a boritaladó tárgyát, azaz bormustot és a bort teszi a bortermelési adó tárgyává is (1. §) és a bor megjelölésére vonatkozó rendelkezésénél (2. §) az 1908. évi bortörvényben (XLVII. tc.) foglalt megjelöléshez alkalmazkodik. Az adókötelezettségnek az Ausztriából, valamint Bosznia és Herczegovinából, továbbá a vámkülföldről behozott bormustra és borra való kiterjesztése a termelési, illetőleg fogyasztási adóköteles cikkek tekintetében fennálló rendelkezésekkel áll összhangban.
Az adófizetési kötelezettség beálltát és az adó esedékességét a 4. § akként szabályozza, hogy az adófizetési kötelezettség a belföldi termelvényeket illetőleg abban az időpontban áll be, amikor a termelő a bormustot, vagy bort forgalomba hozza, vagy saját fogyasztására felhasználja és ugyanebben az időpontban áll be az adó esedékessége is. Ennek a rendelkezésnek főként az szolgál indokánál, hogy különösen a gyakorlati keresztülvitel szempontjából a legmegfelelőbbnek látszik, hogy az adófizetési kötelezettség beállta és az adó esedékessége arra az időpontra helyeztessék, amikor a termelvény elszállításra kerül: ez a rendelkezés egyébként a termelő jogos érdekeinek megóvását is szem előtt tartja, amennyiben ugyanis a forgalombahozatal időpontjában a termelvény értékesítése a termelő részére már biztosítva van. Az Ausztriából vagy Bosznia és Hercegovinából, nemkülönben a vámkülföldről behozott adóköteles tárgyak tekintetében az adófizetési kötelezettség önérthetőleg arra az időpontra volt helyezendő, amidőn az adóköteles tárgyat a cimzett átveszi.
A 10-11. §-okhoz
A 10. és 11. § a megadóztatás alapjául szolgáló bejelentések és a hatósági ellenőrzés felől rendelkeznek. A bejelentések alapján teljesítendő helyszíni megállapítás és az ezzel kapcsolatos teendők ellátása, valamint az ellenőrzés foganatosítása a javaslatban megjelölt közigazgatási hatóságok feladatkörébe utaltatnak. Ugyancsak a községek (városok) hatáskörébe utaltatik a bortermelési adó kezelése is (13. §), a javaslatban mindazonáltal gondoskodás történik az iránt, hogy a pénzügyőrségi közegek a községek bortermelési adókezelését rendszeresen ellenőrizzék.
Az egyéb érvényben levő termelési és fogyasztási adóknál a fentemlített teendőket közvetlenül a pénzügyi hatóságok, illetőleg pénzügyi közegek végzik s a községek közreműködése csak segédkezésre szorítkozik, jelen esetben mindazonáltal a közigazgatási hatóságoknak megbízása célirányosabbnak találtatott, amennyiben ugyanis a szóbanforgó közigazgatási hatóságok a boritaladó biztosítása és beszedése körüli ténykedésükből kifolyólag úgy a szükséges tapasztalatokkal, mint pedig kellő jártassággal biró személyzettel és különösen az ezen adó tekintetében elsőrendű fontossággal biró helyi ismeretekkel rendelkeznek.
A városok és községek által teljesítendő beszedési munkálatok és a felmerülő kezelési költségek ellenértékéül megokoltnak találtatott, hogy a beszedett, hektoliterenkint 14 K-t tevő adóból 2 K a kezeléssel megbízott községeknek jusson. Az adótétel megszabásával azonkívül figyelembe vétetett az a körülmény is, hogy a városok, illetőleg községek pótadója oly jelentékeny mérvben emelkedett, hogy annak legalább részbeni csökkentése felette indokoltnak és szükségesnek mutatkozik. A szóbanforgó adó behozatala megfelelő alkalomnak látszik arra, hogy a városok és községek helyzetén legalább némileg segittessék és a községi pótadók csökkentésére a tervezett bortermelési adó bevételeiből valamely rész azon városoknak, illetőleg községeknek is átengedtessék, amelyek bortermelési adót nem kezelnek. Ezt a jutalékot a javaslat hektoliterenkint 2 koronában állapítja meg és az a fölötti rendelkezési jogot a belügyminiszternek, Horvát-Szlavonországokban a bánnak tartja fenn (13. §). Ezek szerint tehát az államkincstár részére a szóbanforgó adóból hektoliterenkint 10 K jut.
E helyütt említem meg, hogy az 1917/18. költségvetési évben a szóbanforgó új adóból az államkincstár javára várható bevétel 15.000,000 K-val irányozható elő.
A 18. § a pótadóztatás iránt tartalmaz rendelkezéseket, amelyek az 1917. évi bortermelésnek az államkincstár javára való hasznositását, nemkülönben a községeknek az 1917. évi bortermés után járó bortermelési adóban való részeltezést célozzák és az ezzel járó pénzügyi előnyöket tartják szem előtt.
A 19. § egyrészt a fogyasztási adótörvényekben foglalt rendelkezéseknek megfelelően törvény hatálya alá nem eső területekre kiszállított bormust, vagy bor után engedélyezhető adómentesség és adóvisszatérítés tekintetében, másrészt a bortermeléshez fűződő s fentebb már említett gazdasági érdekek szempontjából kívánatos rendelkezések megtehetése, így hitel engedélyezése, szabadraktárak felállításának engedélyezése, valamint elemi károk esetén adóelengedése iránt tartalmaz a pénzügyminiszter részére felhatalmazást, az utóbbi tekintetében mindazonáltal azzal, hogy az adóelengedésről a pénzügyminiszter az országgyűlésnek jelentést köteles tenni.
