1920. évi VIII. törvénycikk

Budapest székesfőváros közigazgatásában szükségessé vált egyes átmeneti rendelkezésekről * 

1. § Abban a tekintetben, hogy a törvényhatósági és a közigazgatási bizottságnak, valamint albizottságaiknak működése a Budapesten 1919. augusztus hó 6-ától kezdve szünetelt, a rendkívüli viszonyokra való tekintettel a törvényhozás a felmentést megadja.

2. § Addig, amíg Budapest főváros törvényhatósági és közigazgatási bizottsága az erre vonatkozólag már benyujtott törvényjavaslat törvényerőre emelkedése alapján újraalakul, a jelenleg működésében szünetelő törvényhatósági bizottság, valamint a működésben szintén szünetelő közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya és gyámügyi felebbviteli küldöttsége jogkörének mikénti gyakorlására nézve az alábbi rendelkezések irányadók:

a) A törvényhatósági bizottság hatáskörébe tartozó halaszthatatlan ügyekben a kormánybiztos elnöklete alatt a tanács határoz, azonban a tanácsot nem illeti meg az 1872:XXXVI. törvénycikk 66. §-ában felsorolt főtisztviselők választásának, sem új adók kivetésének a joga.

A főváros javadalmait, vagyonát, vagy gazdászatát érintő határozatok ellen közvetlenül a belügyminiszterhez van fellebbezésnek helye és az ilyen határozatok felebbezés hiányában is csak a belügyminiszter jóváhagyása után hajthatók végre.

b) A közigazgatási bizottság fegyelmi választmányának az 1876:VI. törvénycikk 52. §-a 3. bekezdésében megjelölt négy tagját a belügyminiszter rendeli ki és pedig kettőt a közigazgatási bizottságnak állami tisztséget betöltő tagjai sorából.

c) A közigazgatási bizottság gyámügyi felebbviteli küldöttségének azt a négy tagját és két póttagját, akik az 1877:XX. törvénycikk 216. §-a értelmében a közigazgatási bizottság tagjai közül, mint a törvényhatósági bizottság választott tagjai foglalnak helyet a küldöttségben, a belügyminiszter rendeli ki.

A jelenleg működésében szünetelő közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya és gyámügyi felebbviteli küldöttsége jelenlegi tagjainak ez a megbízása e törvény hatályba lépésével megszűnik.

Az 1872:XXXVI., az 1876:VI. és az 1877:XX. törvénycikkeknek a fentiekben nem érintett rendelkezései további intézkedésig érvényben maradnak.

A törvényhatósági és közigazgatási bizottság újraalakulásának megtörténtével e törvényszakasz rendelkezései hatályukat vesztik és az e szakasz alapján nyert megbízások megszűnnek.

3. § Ez a törvény kihirdetése napján lép életbe és azt a belügyminiszter hajtja végre.