Közel félszáz esztendő telt el a Budapest székesfőváros közigazgatását szabályozó 1872:XXXVI. tc. megalkotása óta, és hosszú idő telt el a többi törvényhatóságok és a községek közigazgatását szabályozó 1886. évi törvények megalkotása óta is. Ez alatt az idő alatt az ország kulturális és közigazgatási élete nagy mértékben haladt előre és a rohamos haladás kivált a székesfővárosnál hatványozott méretekben mutatkozott.
Ezzel, az életviszonyokat gyökeresen átalakitó, rohamos fejlődéssel szemben a közigazgatás, amelynek pedig, mint a közszükségletek kielégitése rendjének szorosan simulnia kell az adott életviszonyokhoz, változatlan maradt. A közigazgatásunkat szabályozó, fentebb említett törvények ma is érvényben állanak.
Pedig már rövid idővel e törvények megalkotása után érezhetővé vált az újabb rendezés szükségessége. A fejlődő élet a közigazgatást egyre újabb és újabb feladatok elé állította, amelyeknek az a törvényekben megállapított szervezete mellett kielégítő módon megfelelni nem tudott.
Ez az oka, hogy a közigazgatás reformja - úgyszólván - évtizedek óta állandóan napirenden van.
A már évekkel ezelőtt „elodázhatlan”-nak jelzett és állandóan sürgetett reform tényleges megvalósítását azonban a mindenkori politikai helyzet, majd legutóbb a háború kitörése mind a mai napig meggátolta.
Jelenleg a reform már nemcsak elodázhatatlan, de a vesztett háborúval, forradalmakkal és megszállással sújtott országnak életérdeke, hogy az mielőbb ténylleg meg is valósíttassék.
Addig is azonban, amíg az erről szóló törvényjavaslatok a t. nemzetgyűés elé lesznek terjeszthetők, soronkívül igényel megoldást a törvényhatóságok akaratnyilvánító legfontosabb szervének, a törvényhatósági bizottságoknak az újjászervezése, mert a régi törvényes rendelkezések alapján megalakult törvényhatósági bizottságok a megváltozott korszellemben semmiképen sem képviselik a törvényhatóságok közönségének valódi akaratát.
Legelső sorban arról kell gondoskodni, hogy a törvényhatósági bizottság a közönség teljes bizalmán nyugvó összetételben egészséges életműködésre képes legyen.
Ez a követelmény az összes törvényhatóságok közül talán Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottságával szemben nyilvánul meg a legerősebben és azt hiszem, hogy ezt a követelményt legsürgősebben itt kell kielégiteni.
Ezt célozza a jelen törvényjavaslat, amelyet ezennel van szerencsém a t. nemzetgyűlés elé terjeszteni.
A javaslatra vonatkozóan általánosságban a következőket van szerencsém a t. nemzetgyűlés figyelmébe ajánlani:
A törvényjavaslat az 1872:XXXVI. tc. rendelkezéseivel szemben mélyreható változtatásokat tartalmaz. A leginkább kiemelkedő változtatások a következők:
A törvényhatósági bizottságnak legtöbb adót fizető tagjai e törvényjavaslat szerint nem lesznek. A törvényhatósági bizottság túlnyomórészben választott tagokból fog állni. A tagok egy tizedrésze a viselt állásuk (tisztségük) alapján foglal helyet a bizottságban.
A bizottsági tagok választása a legszélesebb választójog alapján történik.
A bizottsági tagok száma lényegesen kevesebb (400 helyett 200).
A virilizmus kérdésével kapcsolatban nem kívánok elméleti fejtegetésekbe, a virilis rendszer mellett és ellene felhozható, különben is közismert érvek taglalásába bocsátkozni. A javaslat ebben a kérdésben nem elméleti alapból indult ki, hanem itt egyedül az a közmeggyőződéssé érlelődött felfogás szolgált irányadóúl, hogy a teljesen átalakult életviszonyokra való tekintettel a székesfőváros törvényhatósági bizottságánál a virilis rendszer továbbra fenn nem tartható.
Az a határtalan és hirtelen vagyoneltolódás ugyanis, amely az utóbbi háborús években különösen a székesfőváros társadalmi rétegeinél tapasztalható volt, és amelynek következtében vagyontalan emberekből sokszor a rendes polgári hasznot jóval meghaladó jövedelem kierőszakolásával máról-holnapra milliomosok lettek: a virilis rendszer alkalmazását a székesfővárosban megfosztaná attól a különben méltánylandó legfőbb előnyétől, hogy értékes konzerváló erőt juttat be az önkormányzati testületbe.
Másrészt azért is helyes a virilizmus elejtése, mert a székesfőváros közönségének értelmi színvonala elég biztosítékul szolgál arra, hogy az általa megválasztandó bizottsági tagok működésükben nem egyes társadalmi rétegeknek, hanem mindenkor az összeségnek, az egész fővárosnak minden vonatkozású érdekeit fogják szem előtt tartani.
A javaslatban foglalt az az intézkedés, hogy egyesek viselt állásuknál (tisztségüknél) fogva legyenek tagjai a bizottságnak, azt a célt szolgálja, hogy a tudomány, művészet, közgazdaság stb. terén működő kiváló egyének részére biztosítsunk feltétlenül helyet a törvényhatósági bizottságban.
Az az újítás, hogy a bizottsági tagok az általános választójog alapján választatnak, amilyen mélyreható, ma már egyúttal ép annyira természetes is, úgy hogy annak indokolása felesleges.
A bizottsági tagok számának csökkentését az az általános tapasztalat igazolja, hogy a nagy taglétszámú testületek működése nehézkes és hogy másrészt a létszám nagyságának arányához mérten a tagok felelősségérzete kisebbedik.
Ezek előrebocsátása után tisztelettel megjegyzem még, hogy a javaslat nehány olyan rendelkezést is tartalmaz, amelyek a törvényhatósági bizottság újjáalakításával nincsenek ugyan szoros összefüggésben, de amelyeknek a javaslat keretébe való felvételét, mint lényeges hézagpótló rendelkezések beillesztését feltétlenül szükségesnek tartottam. Ezeket a rendelkezéseket az illető szakaszoknál fogom megokolni.
A törvényjavaslat részleteire nézve a következőket van szerencsém előadni:
A javaslat 1. §-ában, amely addig is, amíg a székesfőváros közigazgatása végleges szabályozást nyer, a törvényhatósági bizottság újjáalakításáról rendelkezik, már most kifejezésre jut, hogy ez az újjáalakítás ideiglenes jellegű.
A törvényhatósági bizottság összetételére és megalakítására vonatkozó törvényes rendelkezéseknek összhangban kell lenniök a közigazgatás szabályozására vonatkozó összes rendelkezésekkel, az ott érvényesülő összes irányelvek megállapítása pedig hosszabb időt igényel, ennélfogva a törvényhatósági bizottság újjáalakítása egyelőre csak ideiglenes jellegű lehet.
A székesfőváros törvényhatósági bizottságának újjáalakítása a fennálló törvényes rendelkezések értelmében (1915:VI. tc. 2. §-a) csak későbbi időpontban következett volna be, de a székesfőváros jelenlegi törvényhatósági bizottságának működése szünetel, mert ez a törvényhatósági bizottság a forradalmak lezajlása után a megváltozott korszellemre való tekintettel elavult összetétele miatt össze sem volt hívható, tehát a törvényhatósági bizottságot legalább is ideiglenes jelleggel újjá kell alakítani.
E § első bekezdése szerint az 1872:XXXVI. tc. idevonatkozó rendelkezésével szemben a bizottsági tagok száma a jelenlegi létszám felére, azaz 400-ról 200-ra apad.
Ez a létszám az európai és északamerikai világvárosok önkormányzati testületének létszámához viszonyítva ugyan még mindig elég magas, de tekintettel az eddigi túlmagas létszámra is, ez a csökkenés legalább egyelőre megfelelőnek látszik.
A törvényhatósági bizottság mikénti összetételének indokait fentebb már kifejtettem.
A szakasz második bekezdése a jelenlegi helyzettel szemben csupán azt az újítást tartalmazza, hogy a törvényhatósági bizottság közgyűlésén az 1872:XXXVI. tc. 66. §-ában felsorolt tisztviselők akadályoztatása esetében és állásuk üresedésében léte alatt ezek helyettesét is megilleti az ülési és szavazati jog. Ennek az az indoka, hogy a szóbanlévő tisztviselők ügykörébe tartozó szakkérdésekben minden körülmények között hivatott képviselők álljanak a törvényhatósági bizottság rendelkezésére.
Ez a szakasz nyolc pontban a törvényhatósági bizottsági tagságból kizáró okokat sorolja fel.
Az 1-5. pontban felsorolt kizáró okok nem igényelnek indokolást.
A 6. pont, amely a törvényhatósági bizottsági tagságból a székesfőváros rendszeresített állásban lévő tisztviselőit (alkalmazottait, üzemi alkalmazottait) is kizárja, lényeges újítást jelent az 1872:XXXVI. törvénycikkel szemben.
Ennek a kizáró oknak a megállapításánál egyrészt az a szempont vezérel, hogy akkor, amikor a törvényhatósági bizottság tagjainak száma a régi létszám felére csökken, a székesfőváros alkalmazottai, akik közül főtisztviselők a törvényhatósági bizottság közgyűlésén különben is ülési és szavazati jogot gyakorolnak, a választó közönség már jelöltjei elől ne foglalják el a helyet a csökkent létszámú bizottságban.
Másrészt a szolgálati fegyelem szempontja is irányadó volt. Tekintettel ugyanis arra, hogy a törvényhatósági bizottság a székesfőváros tisztviselőinek (alkalmazottainak) működése felett ellenőrzési, felügyeleti jogot gyakorol, bármikor előállhatott a múltban, és ha meg nem gátolnók, előálhatna a jövőben is az a helyzet, hogy a bizottsági taggá megválasztott tisztviselő a törvényhatósági bizottság közgyűlésén esetleg éppen a hivatali felebbvalóinak a működését teszi bírálat tárgyáva, amihez mint törvényhatósági bizottsági tagnak kétségtelenül joga volna.
Ezzel a rendelkezéssel a székesfőváros tisztviselői (alkalmazottai) a törvényhatósági bizottsági taggá választhatóságból nincsenek kizárva, azonban megválasztásuk esetében hivatali állásukról természetesen le kell mondaniok.
A 7-8. pontban felsorolt üzleti érdekeltségi okokra nézve megjegyzem, hogy míg az 1872:XXXVI. tc. 23. §-a idevonatkozólag általánosságban csak annyit állapít meg, hogy aki a főváros javadalmait haszonbérli, vagy a fővárossal számadási viszonyban áll, bizottsági tag nem lehet, addig e törvényjavaslat az üzleti szempontból kizáró okoknak a lehetőség szerint részletes felsorolását nyujtja.
Különös gondot kell fordítani erre azért, mert kétségtelen, hogy a törvényhatósággal üzleti érdekeltségben álló egyén a bizottsági tagsági jogait és kötelességeit elfogulatlanul nem gyakorolhatja, az ilyen egyéneket tehát a bizottságból lehetőleg ki kell zárni.
A 7. pontban a székesfőváros javainak, stb. bérletét azért kötöttem értékhatárhoz (12.000 K), mert a jelentéktelenebb érdekeltségi esetekre (pl. a székesfőváros tulajdonát képező házban lakás bérlete) is kizárást megállapítani, indokolatlanul szigorú álláspont lett volna.
A javaslat 4. §-a, amely a törvényhatósági bizottsági tagsággal való összeférhetetlenség két esetét állapítja meg, régóta érzett hiányt pótol és a közóhajnak tesz eleget.
A szakasz első bekezdése z úgynevezett kijárást tiltja meg. A „kijárás” fogalommá lett és a napisajtó állandóan méltán kárhoztatta azt. A kijárás megtiltása tehát bővebb megokolásra nem szorul.
Az, hogy a kijárás tilalma a törvényjavaslat szerint oly szigorúan van megállapítva, hogy a törvényhatósági bizottság tagja még a saját legjogosabb ügyében, vagy mások igaz ügyében teljesen önzetlen szempontok által vezéreltetve sem járhat el, azért szükséges, mert ha azon a legkisebb enyhítést tennők, ez által a tilalom kijátszására olyan rés nyilnék, amelynek folytán a tilalom felállítása illuzóriussá válhatnék.
A törvényhatósági választói jogosultság tekintetében a törvényjavaslat ugyanazt a széleskörű, általános választói jogot állapítja meg, amelyet legutóbb az 5.985/1919. M. E. számú rendelet a nemzetgyűlési választásokra vonatkozólag megállapított.
A szakasznak a múltra visszamutató szövegezése („törvényhatósági választójoga van mindenkinek, akit az 5.985/1919. M. E. sz. rendelet értelmében nemzetgyűlési választójog illetett meg”) gyakorlati okból történt. Ugyanis, ha a törvényhatósági választójog kellékeiül egyszerűen az idézett rendeletben felsorolt kellékeket állapítandók meg, úgy az ittlakás időtartama kellékének igazolása miatt a nemzetgyűlési választások alkalmából a székesfővárosban a közelmultban készített választói névjegyzéket újból kellene elkészíteni, amit pedig anyag, munka, költség és idő kimélése miatt a jelenlegi körülmények között kerülnünk kell.
Ugyanez a fontos gyakorlati szempont menti a javaslat e szakasza ellen egyébként méltán támasztható azt az esetleges észrevételt, hogy az egyhelyben lakás időtartama tekintetében a nemzetgyűlési választói jogosultságra nézve megszabott fél évi időtartamot miért nem emeljük fel legalább is az 1872:XXXVI. tc. 24. §-ában kikötött két esztendőre, amit magam is kívánatosnak tartottam volna.
A 6. §-ban foglalt rendelkezések magyarázatra nem szorulnak.
A javaslat 7. §-ának az 1872:XXXVI. törvénycikktől eltérő az a rendelkezés, hogy a választók névjegyzékét a belügyminister által kiküldendő összeíró biztosok állítják össze, a létező körülményekben (a jelenlegi törvényhatósági bizottság működésének szünetelése; a választások mielőbbi megtartásának szüksége) és a törvény ideiglenes jellegében találja okát.
A törvényjavaslat a szenvedő választói jogosultság tekintetében is lényegesen eltér az 1872:XXXVI. tc. rendelkezéseitől. Ujabb kellékek a 30 éves életkor, legalább négy polgári, vagy ezzel egyenrangú iskola végzése és legalább az 1914. január 1. óta Budapesten való lakás.
A 30 éves életkor megkövetelése megfelel a nemzetgyűlési szenvedő választói jognak.
A 4 polgári vagy ezzel egyenlő rangú iskola elvégzésének kellékét a törvényhatósági bizottság színvonalának némiképen való biztosítása végett volt kívánatos a javaslatba felvenni.
Az ittlakás kellékénél kezdő időpont gyanánt azért kellett 1914. január hó 1-ét megállapítani, mert tudvalevő dolog, hogy a főváros lakosságának rendes stabilitása a háború alatti években népvándorláshoz hasonló hullámzáson ment át, már pedig feltétlenül kívánatos, hogy a törvényhatósági bizottságnak csak olyan egyének lehessenek a tagjai, akik minden vonatkozásukban szorosabban szögeződtek a fővároshoz, ezt pedig csakis a hosszabb időn át való ittlakás és teljes megotthonosodás biztosítja.
E szakasznak a szenvedő választói jogosultságból való kizárásra vonatkozó rendelkezései természetszerűek.
A szavazás kötelezővé tételét azért tartom szükségesnek, mert a választóközönség akaratnyilvánítása csak akkor tekinthető tökéletesnek, ha a választóközönség minden tagja az őt megillető választói jogát tényleg gyakorolja is.
A választókerületi beosztást illetőleg vezérlő gondolatom volt, hogy a törvényhatósági bizottságnak olyan összetételben való megalakíthatására adjunk lehetőséget, amely összetétel mellett bízvást mondható, hogy a törvényhatósági bizottság a székesfőváros közönségének valódi akaratát képviseli.
Kiindulási alapul vettem tehát a közigazgatási kerületeket arra való tekintettel, hogy az egyes kerületek közönségének a székesfőváros egészéhez fűződő érdekeik mellett külön kerületi érdekeik is vannak, hogy tehát az egyes közigazgatási kerületek külön kerületi életet is élnek.
Hogy azonban a fentebb említett elv megvalósítását még jobban megközelíthessem, nem állhattam meg a közigazgatási kerületi beosztásnál, hanem tovább menve, az egyes közigazgatási kerületek keretén belül még kisebb körzetek megállapítását tartottam szükségesnek azért, mert a közigazgatási kerületek egyes részeinek is lehetnek és vannak is külön érdekeik, amely érdekek könnyebben eleshetnének a képviselettől akkor, ha a közigazgatási kerületek a maguk egészében lennének a választókerületek.
Az egyes közigazgatási kerületekben alakítandó választókerületeknek a javaslatban megállapított száma az illető közigazgatási kerületek törvényhatósági választóinak számához arányosan igazodik.
A javaslatnak az a rendelkezése, hogy a választás ajánlás alapján történik, azért volt szükséges, mert különben a választások eredménye esetleg túlságosan szétforgácsolódhatnék, a szavazatok összeszámolása óriási technikai munkával járna, és mindez igen sok időt emésztene fel, amit pedig ezidőszerint a választások gyors lebonyolithatása érdekében is lehetőleg kerülnünk kell.
Ugyanez az indoka annak a további rendelkezésnek is, hogy a szavazás a lajstromokra történik és hogy a szavazók által a lajstromon eszközölt esetleges változtatásokat nem létezőknek kell tekinteni.
Annak a rendelkezésnek, hogy a szavazólapon az egyes lajstromokban a jelöltek neveit abban a sorrendben kell feltüntetni, amelyben azt az illető ajánlócsoportok megállapították, a póttagok szempontjából van jelentősége, akik a javaslat 18. §-a értelmében a rendes bizottsági tagsági helyek megüresedése esetén ebben a sorrendben lépnek be a bizottságba.
A törvényjavaslat 12. §-a büntető rendelkezéseket tartalmaz, köztük egy új bűncselekményt állapít meg.
A választási küzdelmek során, főleg az országgyűlési (nemzetgyűlési) választások alkalmával tapasztalt gyűlöletet szító túlzások, főképen az ú. n. „plakátharcok” az utóbbi időben már a végletekig elfajultak. Ezért szükségesnek tartottam, hogy ezeknek a megbotránkoztató túlkapásoknak véget vessünk. Biztosan hiszem, hogy az e szakasz 1., 2. és 4. bekezdésében foglalt rendelkezések ezt a célt el is fogják érni.
A § 3. bekezdése a 10. §-ban megállapított szavazási kötelezettség indokolatlan elmulasztásához fűz szankciót.
A törvényjavaslat 13. §-a felsorolja azokat, akik a törvényhatósági bizottságnak állásuknál (tisztüknél) fogva tagjai.
E sorozatból kimaradtak bizonyára olyanok is, akiknek jelenléte szintén előnyére válnék a közgyűlésnek. Azonban a létszámot túlmagasra emelni nem lehet.
E helyütt még csupán azt jegyzem meg, hogy egyes magasabb rangú tisztségek viselőit (Kúria, közig. bíróság elnöke és másodelnöke stb.) szándékosan hagytam ki a felsorolásból, mert ők különösen magas állásuknál fogva inkább a törvényhozás felsőházában vannak hivatva működni és nem sorozhatók annak a testületnek a tagjai sorába, ahol állásuknál fogva egyébként közepes rangú tisztviselők foglalnak helyet.
Annak a rendelkezésnek, hogy a szóbanlevő bizottsági tagokat névszerint a belügyminister megnevezi, csupán alaki jelentősége van.
A törvényjavaslat 14. §-ának rendelkezései az 1. §-hoz fűzött megjegyzéseimmel kapcsolatban maguktól értetődnek.
A 15-19. §-okhoz
A törvényjavaslatnak az igazoló választmány újjáalakítására, a választások ellen használható jogorvoslatokra és a törvényhatósági bizottság időközi kiegészítésére vonatkozó 15-19. §-aiban foglalt rendelkezések legnagyobbrészt természetszerűek.
E szakaszban foglalt egyéb kisebb jelentőségű újítások (igazoló választmány e törvény hatálya idejére alakul meg; annak a régi 8 taggal szemben csak 6 tagja van; az igazoló választmány és a közigazgatási bíróság elé utalt ügyek elintézését a törvény záros határidőhöz köti) a fennálló helyzetből önként következnek.
Lényegesebb újítások itt a következők.
Az igazoló választmány határozatai ellen közvetlenül a közigazgatási bírósághoz van jogorvoslatnak helye. Az 1872:XXXVI. törvénycikkel statuált bíráló választmány tehát megszünik. Erre a rendelkezésre az ügyintézés egyszerűsítése és gyorsítása érdekében volt szükség.
Az igazoló választmány határozatai ellen benyujtott panaszok csak a tiszti főügyész hozzájárulásával vonhatók vissza. Ez az újítás közigazgatási jogrendszerünkben különösen mélyreható. Lényege az, hogy közjogi természetű jogvédelmet biztosít. Ez az újítás a közigazgatás terén még szokatlan, de annak a célnak az elérésére, hogy a panaszok visszavonása körül felmerülhető visszaéléseknek gátat vessünk, ez újításnak a törvényjavaslatba felvételét szükségesnek tartottam.
A panasz joga a tiszti főügyészt is megilleti. Ez a rendelkezés a jogbiztonság tökéletesebbé tétele érdekében volt szükséges.
A törvényjavaslat 20. §-a a törvényhatósági és a közigazgatási bizottság tagjai megbizatásának időhatárát 1923. december 31-ében állapítja meg.
E rendelkezés az indokolás általános részében elmondottakban találja magyarázatát.
A székesfőváros nem élethossziglan választott tisztviselőinek megbízása csak az 1922. évben járt volna le.
Hogy ennek ellenére a törvényjavaslat 21. §-a a megalakítandó új törvényhatósági bizottságot azonnali tisztújítás megtartására kötelezi, ismét a helyzet természetéből következik.
A törvényhatósági bizottság hasznos működést csak úgy fejthet ki, ha bizalommal viseltetik a részére munkát készítő tisztviselők iránt. Az összhang biztosítása végett tehát módot kell nyujtani az újra alakult törvényhatósági bizottságnak arra, hogy a tisztviselőket maga újból válassza meg.
A törvényjavaslat 22. §-a, amely a belügyministernek a törvényhatósági bizottság feloszlatására biztosít jogot, nem függ szorosan össze a javaslatnak a törvényhatósági bizottság újra alakítására vonatkozó többi rendelkezésével. Mint hiánypótló rendelkezést azonban - megelőzve az általános reformot - szükségesnek tartottam már e javaslat keretébe felvenni.
A § részletes rendelkezései a dolog természetéből önként következnek és legnagyobbrészt hasonló a községi törvénynek a képviselőtestületek feloszlatására vonatkozó rendelkezéseihez.
Azzal, hogy a belügyminister a törvényhatósági bizottság feloszlatását a nemzetgyűlésnek bejelenteni köteles, biztosítva lesz a nemzetgyűlés ellenőrzési joga a belügyministernek ezzel a nagyfontosságú hatáskörével szemben.
Az a rendelkezés, hogy a törvényhatósági bizottság feloszlatása esetében a közigazgatási bizottság régi összetételében tovább működik, nem tökéletes megoldás ugyan, de a szükség kényszerít erre és a megoldási mód nem is példanélküli jogrendszerünkben. Nevezetesen hasonló az eset a Horvát-Szlavon országgyűlés feloszlatása esetében, amikor a horvát országgyűlés tagjai közül a magyar országgyűlésbe kiküldött képviselők a magyar országgyűlési képviselőségüket mindaddig tovább gyakorolják, amig az újra alakult horvát-szlavon országgyűlés a magyar országgyűlésbe új képviselőket nem küld ki.
A törvényjavaslat 23. §-a, amely a belügyminister részére a székesfőváros önkormányzati tevékenysége felett, annak úgy közigazgatási, mint háztartási részében a közvetlen ellenőrzési jogot biztosítja, szintén nincs összefüggésben a javaslat többi rendelkezésével.
Bár a belügyministernek ebben a rendelkezésben megállapított joga a törvényhatóságok felett őt megillető főfelügyeleti jogából nézetem szerint különben is önként következik, de ez a jog némelyek részéről vita tárgyává tétetett azért, mert az az 1872:XXXVI. törvénycikkben kifejezetten nincs kimondva. Minden további vita megelőzése okából ezúttal alkalmat véltem találni e rendelkezésnek kifejezetten törvénybe iktatására.
A 24-25. §-okhoz
E szakaszok a törvényekben a szokásos rendelkezéseket tartalmazzák.
Mindezek alapján kérem a t. nemzetgyűlést, hogy a „Székesfővárosi törvényhatósági bizottság újjáalakításáról” szóló törvényjavaslatot elfogadni méltóztassék.
