Az egészséges gazdasági élet az egyéni tevékenységnek két legerősebb rúgóján: az önérdeken és a szabadságon nyugszik. Azzal a veszéllyel szemben, hogy az egyén önszuverénitásának ezt a két tényezőjét a mértéktelen önzés és a féktelenség határáig fejleszthesse, a rendes viszonyok között magának a gazdasági életnek törvényei: a verseny és a gazdasági javak kicserélését közvetítő szabad forgalom nyujtják a szükséges egyensúlyozó és kiegyenlítő erőt. Mindenkinek önérdeke és szabadsága egyszersmind a mások önérdekének és szabadságának szükségképeni korlátja is. Ennek felismerésén alakul ki a közérzületnek, a társadalmi szolidaritás érzetének és a közérdeknek az a tényezője, mely az egyének eltérő és sok tekintetben ellentétes tevékenységét a társadalom igazságos rendjének magasabb harmóniájában egyesíti.
A gazdasági életnek ezek a kiegyenlítő és az érdekellentéteket a közérdekben egyesítő törvényei a háború és az azt követő forradalmak utórezgéseiként jelentkező rendkívüli viszonyok között csak nehezen tudnak érvényesülni. A nemzeteknek, az osztályoknak, sőt még az egyéneknek is az az önző és ellenséges elzárkózása és küzdelme egymással szemben, mely gazdasági életünk leromlásának és bajainak egyik főoka, olyan gazdasági visszaéléseknek vált forrásává, amelyeknek megszüntetését egész társadalmi osztályok pusztulása és megélhetésének veszélyeztetése nélkül nem várhatjuk a normális gazdasági élet törvényeinek önszabályozó erejétől és működésétől. Ezekkel a visszaélésekkel szemben az államhatalom erejének kell fellépnie, hogy az egyéni tevékenységet a jogos és gazdaságilag igazolt önérdek és szabadság szükséges határai közé visszaszorítsa.
A háború tartama alatt gazdasági életünknek főleg a hadviselés érdekeihez kellvén idomulnia, e körülmény, amint ismeretes, gazdasági életünkön nagy változásokat idézett elő. A háború szerencsétlen kimenetele után kitört forradalmak: s az ellenséges megszállás nemcsak felbecsülhetetlen értékű termelő eszköztől fosztották meg hazánk gazdaságát, de gazdasági életünket rendes menetéből teljesen kilendítették és normális rendjéhez való visszatérése elé egyelőre leküzdhetetlen akadályokat állítottak.
E körülmények természetszerűleg nem maradhattak hatás nélkül, a termelvények árának s a munkabéreknek alakulására sem.
Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy az áralakulás gazdasági tényezőire büntetőjogi rendelkezésekkel beavatkozni elhibázott törekvés volna és hangsúlyozni kívánom, hogy ily cél a javaslattól távol áll. A büntető rendelkezéseknek nem lehet hivatásuk, hogy a gazdasági élet bajait orvosolják; a büntető rendelkezések kizárólag azok ellen az erkölcsileg is elítélendő bűnös visszaélések ellen fordulnak, amelyek gazdasági életünk hiányait kihasználva az áremelkedést - a gazdaságilag igazolt okoktól teljesen függetlenül - bűnösen fokozzák.
Önként érthető, hogy ily visszaélések nemcsak a termelvények közvetítése során, hanem a termelésnél is és pedig annak minden ágában előfordulhatnak s hogy ehhez képest sem az erkölcsi elvekkel, sem a közérdekkel nem volna összeegyeztethető, ha a büntető rendelkezések csak egyes foglalkozási ágakat tartanának szem előtt; de különben is, ha a visszaélések egyes foglalkozási ágakban nem üldöztetnének, az ily foglalkozási ágban a bűnös spekuláció következtében mutatkozó áremelkedés kihatással volna természetesen az összes többi foglalkozási ágakra is.
Hangsúlyozni kívánom újból, hogy a büntető rendelkezések nem érintik a legitim termelést és forgalmat, amelyek a gazdasági életünk jelen körülményei között igazolt nagy költségekkel és a jelen körülmények között gazdaságilag igazolt haszonnal teljesítik hivatásukat. Éppen ezért nem ringathatjuk magunkat abban az illuzióban, mintha a büntető rendelkezések kihatásaként az árak oly mértékű esése volna várható, amely a gazdasági tényezőkkel arányban nem áll. Remélem azonban, hogy e büntető rendelkezések szigora ki fogja irtani a bűnös visszaéléseket és hogy e rendelkezések hatásaként a mai árakból le fognak töredezni azok az összegek, amelyek bűnös visszaélések következményei.
Köztudomású ugyanis, hogy a gazdasági élet beteg állapotában a termelvények árának kialakulása tekintetében irányadó kereslet és kínálat törvényére mesterséges úton is be lehet avatkozni és hogy minden társadalomban akadnak olyanok, akik a gazdasági élet egészséges működésének hiányát saját anyagi érdekükben eléggé meg sem bélyegezhető lelketlenséggel hajlandók kihasználni. Köztudomású továbbá az is, hogy nálunk a termelvények ára s ennek következtében a munkabérek az érintett gazdasági körülményekkel s valutának leromlásával egyáltalában nem igazolható mértékben és főleg egyesek bűnös visszaélései és mások érdekeivel szemben való durva lelkű érzéketlensége következtében napról-napra emelkednek és immár oly arányokat öltenek, hogy társadalmunk egyes rétegeit az elviselhetetlen arányú nélkülözés testileg és lelkileg annyira legyengitette, hogy az összeroskadás veszélye fenyegeti.
Szembetűnő példát szolgáltatott legújabban e bűnös visszaélésekre az osztrák magyar bankjegyek lebélyegzésével kapcsolatban a közszükségleti cikkek tekintetében bekövetkezett áralakulás. A bankjegyek lebélyegzésével együtt megvalósított kényszerkölcsön a felére csökkentvén a forgalomban lévő bankjegyek mennyiségét, ennek folytán - egyéb hátrányosan ható gazdasági tényező be nem állása, különösen valutánknak nemzetközi vonatkozásban nem romlása esetében - e bankjegyek vásárló erejének némileg emelkednie kellett volna s ezzel együtt a közszükségleti cikkek árának mérsékelt esését lehetett várni.
Bár ugyanebben az időben valutánk nemzetközi vonatkozásban igen jelentékenyen javult és oly gazdasági tényező, amely az érintett folyamatot hátrányosan befolyásolhatta volna, fel nem merült, mégis a jogos ellenkező irányú várakozás megcsúfolásával a közszükségleti cikkek árának újabb és rohamosabb emelkedése járt a bankjegyek lebélyegzése nyomában.
Mindaddig, amig ily bűnös visszaélésekre lelketlenül vállalkozók bőven akadnak s az ily visszaélések elkövetésére gazdasági életünk érintett súlyos betegségéből még nem is lábbadozó állapota bőségesen módot nyújt, a közszükségleti cikkek termelését, forgalmát és fogyasztását a még féktelenebb bűnös spekulációk komoly veszélye nélkül teljesen szabaddá tenni nem lehet; sőt az érintett körülmények sürgős kötelességünkké teszik, amint azt az ország közvéleménye követeli is, hogy a visszaélések kiirtásáról az eddiginél hatékonyabb szabályokkal gondoskodjunk.
Ezt a célt kívánja szolgálni az árdrágító visszaélésekről szóló most előterjesztett törvényjavaslat. A közellátás védelmére a gazdasági élet rendjét szabályozó és főleg a magánjog és a közigazgatási jog körébe vágó rendelkezések önmagukban már a háború tartama alatt sem bizonyultak kielégítőknek. A rendkívüli viszonyok eddig ismeretlen visszaélések elkövetésére adatak alkalmat s a visszaélések leküzdésére büntető jogszabályok alkotása is szükségessé vált. A háború előrehaladtával a visszaélések elkövetése mind gyakoribbá lett és mind súlyosabb természetű visszaélések kerültek napfényre. Ezzel kapcsolatban újabb és újabb büntető jogszabályok alkottatták.
A visszaélések üldözésére vonatkozó korábbi törvényes jogszabályok rendszerbe foglalását és a büntető rendelkezések jelentékeny szigorítását kisérelte meg az úgynevezett 1919. évi XII. néptörvény, amely azonban az 1920:I. tc. 9. §-a értelmében érvénytelen s miután rendelkezései alkotmányunk alapelveivel álltak ellentétben, hatályában fentartható nem volt.
Minthogy a törvényes alapon nyugvó korábbi jogszabályok az időközben eltelt hosszabb idő alatt felburjánzott és legyengült gazdasági életünkben tápot találó visszaélések leküzdésére teljesen elégtelenek, a törvényhozás mellőzhetetlen és igen sürgős feladatának kell tekintenem e visszaélések leküzdésére irányuló törvény sürgős megalkotását.
A törvényjavaslat rendelkezései főbb vonásokban a következőkben térnek el a korábbi hasonló célú jogszabályoktól:
Ama bűncselekmények elbírálását, amelyeket a korábbi törvényes jogszabályok a közigazgatási hatóságnak, mint rendőri büntetőbíróságnak hatáskörébe utaltak, kiveszi a közigazgatási hatóságok hatásköréből s a kir. bíróság, helyesebben az ennek keretében szervezendő szakbíróságnak: az uzsorabíróságnak hatáskörébe utalja; súlyos szabadságvesztésbüntetésekkel, nagyösszegű pénzbüntetésekkel, az elkobzás intézményének kiépítésével, bűntett esetében az államkincstár javára megállapítható vagyoni elégtétellel s egyéb mellékbüntetésekkel lényegesen emeli a törvény szigorát; kiterjeszti az üzem vagy a vállalat tulajdonosának és a megbízónak büntetőjogi felelősségét arra az esetre is, ha a részesség szabályai szerint felelősségre vonható nem lenne, de hivatásából folyó felügyeleti vagy ellenőrzési kötelességének teljesítésében mulasztás terheli; a bűncselekmények elbírálásának az e célra szervezett szakbíróság, az uzsorabíróság elé utasításával biztosítékot kíván felállítani a tekintetben, hogy csak a valóban bűnös bünhődjék, a törvényes korlátokat és mások érdekeit szem előtt tartó termelés és forgalom azonban meg ne béníttassék; végül különleges eljárási szabályok alkotásával módot kíván nyújtani arra, hogy a bűnös tettet lehetőleg gyorsan nyomon követhesse a megérdemelt büntetés.
Az 1-2. §-okhoz
Az 1. § felöleli mindama cselekményeket, amelyeket korábbi jogszabályaink a közellátás biztosítása és védelme érdekében büntetés alá vontak. E bűnös visszaélések alakja ugyanis nem változott, csak intenzitásuk és az elkövetők vakmerősége, mások érdekeivel szemben való lelketlenségük és önös anyagi érdekük bűnös hajhászása fokozódott.
Eltér azonban az 1. § szerkezete a korábbi jogszabályoktól annyiban, hogy a szétszórt korábbi jogszabályokban foglalt büntető tényálladékokat tipusonként összefoglalva csoportosítja.
1. Az első csoportba (1. § 1. pontja) tartoznak ama visszaélések, amelyek ártúllépés fogalmával jelölhetők meg. Mindaddig, amíg a törvény értelmében arra jogosult hatóság a közellátás érdekében szükségesnek tartja, hogy egyes közszükségleti cikkekre nézve maximális árt állapítson meg, indokolt, hogy mindazok, akiknek anyagi érdeke fűződhetnék ahhoz, hogy a maximális árt túllépjék, büntetés kilátásba helyezésével kényszeríttessenek e hatósági rendelkezés tiszteletben tartására.
A maximális ár túllépése általában csak az eladónak áll önös anyagi érdekében; általában tehát elégséges csak az eladót büntetni a hatóság által megszabott legmagasabb ár túllépése esetében. Eme általános szabály alól a javaslat csak két kivételt tesz; nevezetesen: egyrészt bünteti a vevőt is a maximális ár túllépéseért abban az esetben, ha az ily közszükségleti cikket azzal a célzattal vette, hogy azt nyereséggel tovább eladja, mert ebben az esetben a maximális ár túllépésére őt is a közérdekkel szembehelyezkedő nyerészkedés vezeti, másrészt nem bünteti az eladót sem abban az esetben, ha a maximális ár túllépésére hatósági engedélye volt. Az utóbbi eset akkor fordulhat elő, midőn a közszükségleti cikk külföldről behozott árú, amelynek behozására az illetékes hatóság - mérlegelve a közellátás érdekét - egyeseknek kivételesen engedélyt adott (8. §). Természetes, hogy ily esetben az illető hatóság fogja megállapítani azt az árt, amelyen az ily közszükségleti cikk forgalomba lesz hozható, amely önként érthetőleg egyes esetekben magasabb is lehet a belföldi termelés viszonyainak szem előtt tartásával megállapított általános maximális árnál.
2. A második csoportba (1. § 2. pontja) tartoznak ama visszaélések, amelyek árúuzsora névvel nevezhetők meg.
A közellátás védelme szempontjából nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az ármaximálás a közszükségleti cikkeknek egy kis körére szorítkozik és hogy az e körön kívül eső közszükségleti cikkek - a fogyasztó közönség szorult helyzetének kihasználásával - szintén bűnös visszaélésekre használhatók fel.
A javaslat az árúuzsora meghatározásánál mindenekelőtt azt tartotta szem előtt, hogy kizárassék a büntetés alá vonás lehetősége abban az esetben, ha az eladó a közszükségleti cikkért olyan ellenszolgáltatást követel, köt ki, vagy fogad el, amely a gazdasági viszonyaink jelen állapotában nem mutat feltűnő aránytalanságot a gazdaságilag igazolt árral szemben.
Éppen ezért a javaslat tüzetesen meghatározatta (2. §-ában), hogy mit kell a gazdaságilag igazolt ár alatt érteni; nevezetesen azt az árt, amely a termelési (előállítási) vagy beszerzési és egyéb szükséges költségeken felül az összes körülmények számbavételével megállapítandó gazdaságilag igazolt méltányos hasznot juttat az eladónak.
A gazdasági élet jelen állapotában a folyton változó anyagárak és munkabérek mellett sem az őstermelő, sem az iparos, sem a kereskedő nincs abban a helyzetben, hogy az egyes közszükségleti cikkekre eső költségeket pontosan kiszámíthassa. Szükségesnek tartja ezért a javaslat, hogy az árúuzsora tényálladéka oly módon határoztassék meg, hogy az igazolt ár jelentéktelen túlhágása ne essék büntetés alá, mert ily szigorú meghatározás a termeléstől és a forgalombahozataltól a becsületére kényes reális termelőket és kereskedőket is elriaszthatná, ami pedig nem szolgálná sem a közellátásnak, sem a fokozott termelésnek az érdekét.
A javaslat álláspontja szerint az árúuzsora csak akkor forog fenn, ha a követelt, kikötött vagy elfogadott ár az igazolt árt aránytalanul meghaladja.
A javaslat tudatában van annak, hogy a 2. § első bekezdésében abstrakte meghatározott igazolt ár nem az az ár, amelyen a termelők és a kereskedők rendszerint árúsítani szoktak. A gazdasági élet rendes forgalmában az eladási ár a kereslet és kínálat viszonya szerint kialakult piaci ár szokott lenni, amelyre nem annyira a tényleges termelési s illetőleg beszerzési költségeknek, mint inkább azoknak a termelési és beszerzési költségeknek van közvetlen befolyásuk, amelyeken a forgalombahozatal idejében hasonló árúkat előállítani, illetőleg beszerezni lehet. Természetes törekvése továbbá a termelőknek és kereskedőknek, hogy árúikon minél jobban és pedig úgy adhassanak túl, hogy vállalatuk általános összköltségei is megtérüljenek és a vállalatuk helyzetében, vagyis vállalatuk természeténél, üzletmeneténél és viszonyainál fogva gazdaságilag igazolt haszonhoz is juthassanak. A javaslat az áralakulásnak ezen rendes törvényeit nem akarja ugyan megzavarni vagy kizárni, de úgy találta, hogy a mai rendkívüli viszonyok között nem lehet korlátlanul megengedni a gazdasági áralakulás e módjának egészen szabad érvényesülését, mert ez a törvényjavaslat céljával ellentétben az árúuzsorának a kínálat és kereslet mai abnormis viszonyában egészen szabad teret engedne.
A legszélsőbb határ, ameddig a javaslat szerint a szabad gazdasági forgalomnak a kínálat és kereslet érintett törvénye szerint végbemenő áralakulása megvalósulhat, az a korlát, hogy az érintett módon számítható árak ne haladják meg aránytalanul a 2. § első bekezdésében abstrakte meghatározott gazdaságilag igazolt árat. Csakis ezen korláton belül biztosítja tehát a javaslat azt, hogy a gazdasági élet rendes szabályai szerint kiszámított ár követelése, kikötése vagy elfogadása büntetlenül maradjon.
Ezen a körön belül érvényesülhet az őstermelésnél a helyi forgalmi (piaci) ár. Az ipari termelés körében ezen a körön belül vehető csak számításba a forgalombahozatal idejére nézve hasonló cikkeknél előforduló előállítási költség, a vállalat általános összköltségeiből az illető cikkre eső rész és a vállalat helyzetében gazdaságilag igazolt haszon; továbbá kereskedő eladásainál a forgalombahozatal idejére nézve irányadó beszerzési ár, a vállalat általános összköltségeinek az illető cikkre eső része és a vállalat helyzetében gazdaságilag igazolt haszon.
Az ez alapon számított ár természetesen alacsonyabb is lehet a 2. § első bekezdésében a tényleges termelési költség, illetőleg beszerzési ár alapján számított igazolt árnál, melynek követelése azonban ily esetben sem fog eshetni büntetés alá.
Viszont ellenkezőleg, ha az említett alapon számított ár magasabb az igazolt árnál, a termelő, az iparos és a kereskedő nem számíthatja fel teljes egészében a magasabb piaci árat, illetőleg a forgalombahozatal idejében fennálló termelési költségeknek és a vállalat helyzetében igazolt összköltségeknek alapulvételével számított árat, amennyiben ez aránytalanul haladná meg az igazolt árat; mert ez az áraknak nem csökkenésére de feltartóztathatatlan emelkedésére vezetne. Ezeket az árakat tehát a termelőinek, az iparosnak és a kereskedőnek mindig egybe kell vetnie azzal az árral, amely az illető cikkre nézve saját gazdasága szempontjából igazoltnak mutatkozik, s ehhez képest mérsékelnie kell azt, hogy az igazolt árat a követelt ár aránytalan mértékben túl ne lépje.
A 2. § első bekezdésében abstrakte meghatározott igazolt árnak a 2. § második bekezdésében megjelölt módon számított árakkal szembeállítása utalni fogja a bírót arra, hogy a felmerülő cselekmények elbírálásánál ne helyezkedjék egyoldalú merev álláspontra, hanem a rendkívüli gazdasági helyzet összes viszonyainak figyelembe vételével állapítsa meg azt, hogy mikor forog fenn olyan ár követelése, amely a mai rendkívüli viszonyok között a törvény célja szempontjából feltétlenül megengedhetetlen.
3. A harmadik csoportba (1. § 3. pontja) az árdrágító üzérkedés fogalmával megjelölhető visszaélések tartoznak.
Általános szabályként állítja fel a javaslat, hogy közszükségleti cikkel gazdaságilag igazolatlan nyereség szerzése céljából árdrágításra alkalmas módon üzérkedni tilos és külön kiemeli példakénti felsorolással eme árdrágító űzérkedés legkirívobb eseteit, nevezetesen: a láncolatos kereskedést; az aránytalan közvetítői díj számítását, továbbá egyes közszükségleti cikkeknek hamisítva forgalomba hozását.
Az e csoportba eső bűncselekmények meghatározásnál a javaslat a közellátás kellő védelme érdekében azt a jelen körülmények között kiválóan jelentős gazdasági elvet kívánja bűntetőjogi védelemben részesíteni, hogy a közszükségleti cikkeknek az a rendeltetése, hogy a termelőtől a legrövidebb úton - és csupán a jelen körülmények között gazdaságilag igazolható költség és ily haszon erejéig terhelten, de minden illetéktelen és ehhez képest árdrágító beavatkozás nélkül - jussanak a fogyasztóhoz.
A „gazdaságilag igazolatlan nyereség szerzése” nemcsak a haszon mennyiségének gazdaságilag igazolatlan nagyságát, hanem azt is jelenti, hogy a haszon szerzésének a módja gazdaságilag nem igazolható: jelenti tehát az is, hogy szükségtelenül és illetéktelenül büntetés terhével tilos betolakodni abba a folyamatba, amelyen keresztül a közszükségleti cikk a termelőtől a fogyasztóhoz a legrövidebb úton el juthat, mert minden ily beavatkozás a cikk árának drágulását idézheti elő.
Az „árdrágításra alkalmas módon”, nem valamely különleges elkövetési cselekmény, hanem ellenkezőleg annyit jelent, hogy minden mód ilyen lehet, amely az árú drágítására vezet. Önként érthető, hogy az árdrágításnak nem a közszükségleti cikkek árára általában, sőt még nem is az illető közszükségleti cikk fajára kell kihatással lennie, hanem pusztán az eljárás tárgyául szolgáló közszükségleti cikknél kell előállnia, vagyis hogy az „árdrágításra alkalmas módon” ily vonatkozásban azt kívánja kifejezésre juttatni, hogy az illető közszükségleti cikk a konkrét üzérkedés nélkül olcsóbban került volna a fogyasztóhoz és pedig annyival olcsóbb áron, mint amennyivel annak árát eme gazdaságilag igazolatlan, tehát szükségtelen üzérkedést drágította.
Tipikus példája az ily szükségtelen, tehát árdrágításra alkalmas beavatkozásnak a láncolatos kereskedés. Ily megítélés alá esik minden illetéktelen beavatkozás a termelvénynek a termelőtől a fogyasztóig megteendő legrövidebb útjába; e legrövidebb útba való minden beavatkozásnak gazdaságilag igazoltnak kell lennie, mert minden felesleges betolakodás egy láncszemmel meghosszabbítja az utat és drágítja az árt. Itt nemcsak ama kirívó visszaélésekre kell gondolni, amidőn a közszükségleti cikk a szükségtelen beavatkozások egész során megy keresztül és ehhez képest mérhetetlenül felhajtja az árát. Még kereskedő sem avatkozhatik be üzlete körén kívül eső közszükségleti cikk eme legrövidebb útjába annak veszélye nélkül, hogy beavatkozása gazdaságilag nem bizonyul igazolhatónak s e cselekménye a közszükségleti cikk árának oknélküli drágulását idézvén elé, büntetés alá esik.
A nagykereskedő hivatása, hogy az árút a közvetlenül a fogyasztó részére árusító kereskedőhöz, emennek a hivatása pedig az, hogy az árút közvetlenül a fogyasztóhoz juttassa; az ügynöknek pedig kötelessége, hogy a közszükségleti cikket közvetlenül kereskedő kezébe adja. Ettől az elvtől való minden eltérésnek a gazdasági életünk jelen viszonyaival igazoltnak kell lennie, mert, ha az érintett elvvel ellenkező eljárás gazdaságilag nem igazolható és a közszükségleti cikk drágulását szükségtelenül idézi elő, az árdrágító üzérkedés esete forog fenn.
A közszükségleti cikk meghamisítása útján elkövetett árdrágítás tulajdonképen az árdrágító űzérkedésnek egyik minősített esete, mert nemcsak a nyereség szerzésének ily módja gazdaságilag igazolatlan és bűnös, hanem a forgalomba hozott árú hamisítva lévén, nem is olyan minőségű, amilyenként azt az eladó forgalomba hozza. Nem tartotta azonban a javaslat szükségesnek, hogy ennek folyományaként az árdrágító űzérkedés eme esetére szigorúbb büntetés állapítson meg, mert a bíróságnak a büntetés mértékének megállapításánál módjában lesz e körülményt súlyosító körülményként a javaslatba hozott büntetés mértéke keretében is mérlegelni.
Önként érthető, hogy közszükségleti cikkeknek a „batyuzás” neve alatt ismert beszerzési módja nem esik az árdrágító üzérkedés alá, amennyiben egyes közszükségleti cikkeknek ily módon való beszerzését a gazdasági viszonyok igazolják és a batyuzás a fennálló szabályok korlátai között a saját szükséglet kielégítésére szolgál, vagy ha az más részére történik is, de nem árdrágításra alkalmas igazolatlan nyerészkedésre és mások szorult helyzetének kihasználására irányul.
4. A negyedik csoportba (1. § 4. pontja) tartoznak ama visszaélések, amelyek jogosulatlan árúlevonás gyüjtőnévvel foglalhatók egybe.
A közellátásnak és a mai gazdasági viszonyok között elérhető kedvező áralakulásnak eminens érdeke fűződik ahhoz, hogy a forgalombahozatal céljára rendelt közszükségleti cikkek minden akadály nélkül a fogyasztó közönség rendelkezésére álljanak. Közszükségleti cikkek ugyanis a jelen gazdasági viszonyok következtében csak korlátolt mennyiségben állván rendelkezésre, az árúnak a forgalomtól való jogosulatlan elvonása nemcsak a nélkülözést fokozza, hanem mesterségesen beleavatkozik a visszatartott közszükségleti cikk árának alakulásába, ami viszont kihatással van a többi közszükségleti cikk árának alakulására is.
Az árúnak a forgalomtól való ily jogosulatlan visszatartása a gazdasági tényezők minden változása nélkül is hihetetlen áremelkedést idézhet elő, ami az ily bűnös manipulációkban résztvevőknek nagymértékű jogosulatlan hasznával szokott együtt járni.
A javaslat az ily cselekmények veszélyességére tekintettel a közszükségleti cikkeknek a közellátástól bármely módon való jogosulatlan elvonását büntetés alá helyezi és csak példaként sorolja fel az ily jogosulatlan árúelvonásnak leggyakoribb eseteit; nevezetesen: az elrejtést, az eltitkolást, a megsemmisítést és a használhatatlanná tételt.
Gondoskodni kivánt a javaslat annak megelőzéséről is, hogy egyesek közszükségleti cikkeket ne vonhassanak el a közellátástól a forgalombahozataltól való visszatartással vagy a termelés avagy a kereskedés korlátozásával vagy megszüntetésével sem, mert az ily eljárás szükségképen kedvezőtlenül hat az ár alakulására is; ezekben az esetekben azonban - tekintettel arra, hogy a visszatartásnak vagy a termelés vagy a kereskedés korlátozásának vagy megszüntetésének oka az okszerű gazdálkodás, a kényszerűség vagy más elfogadható ok is lehet és annak nem okvetlenül kell árspekulációból vagy éppen árdrágító üzérkedésből erednie, - indokoltnak látszik, hogy a büntetés csak abban az esetben foghasson helyt, ha a ministerium a közellátás érdekében már előzetesen megfelelő rendelkezéseket tett s a cselekmény e rendelkezéseknek megszegéseként jelentkezik.
5. Az ötödik csoportba (1. § 5. pontja) tartoznak ama visszaélések, amelyek az árúcsempészet fogalma alá esnek.
A ministerium a közellátás érdekének, továbbá az egyes közszükségleti cikkek rendelkezésre álló mennyiségének gondos mérlegelésével közérdekből korlátozza egyes közszükségleti cikkeknek szabad forgalmát; a ministerium konkrét szabálya lesz irányadó abban a tekintetben, hogy az ily korlátozás csupán a belföldi forgalomra vagy pedig a külföldi forgalomra is kiterjed-e. Önként érthető, hogy amennyiben a ministerium vonatkozó rendelkezése kifejezetten kivételt nem tesz, a külföldi forgalommal egy tekintet alá esik Magyarországnak nem magyar közigazgatás alatt álló területére vagy onnan a magyar közigazgatás alatt álló területre irányuló forgalom.
A közellátás kellő védelme érdekében nem hagyható büntetés nélkül az oly eljárás, amely az ily hatósági rendelkezéssel nyerészkedés céljából, tehát önző anyagi érdekből szembehelyezkedve, a közérdeket súlyosan megsérti vagy veszélyezteti.
6. A hatodik csoportba (1. § 6. pontja) foglalt és büntetés alá vont tényálladékok nem új tipusai a bűncselekményeknek; az e csoportba foglalt rendelkezéseknek az a hivatása, hogy a fentebb 1-5. csoportban felsorolt büntető rendelkezések hatályosságát fokozzák. Az 1. § 6. pontjában meghatározott bűncselekmények, nevezetesen: a cselekmény elkövetésére felhívás, ajánlkozás, másokkal összebeszélés vagy egyesülés tulajdonképen az 1-5. pontban meghatározott bűncselekmények elkövetésére irányuló egyes előkészületi cselekmények, amelyek az általános büntetőjogi szabályaink szerint nem esnének büntetés alá abban az esetben, ha a cselekmény nem jut el legalább a véghezvitel megkezdéséig, vagyis a kisérlet stádiumáig. Eme előkészületi cselekmények nagyfokú közveszélyessége s a közellátás érdekeinek már az ily cselekmények által való súlyos megsértése és veszélyeztetése azonban egyaránt indokolják, hogy a felsorolt cselekmények - amelyek egyes befejezett cselekményekkel szembeállítva csak előkészületi cselekményeknek mutatkoznak, épen úgy büntettessenek, mint a befejezett cselekmény. Egy-egy ily - a befejezett cselekménnyel szembeállítva csak előkészületi cselekménynek feltünő - bűnös cselekménynek ugyanis a befejezett cselekmények egész sora lehet a következménye, az igazság követelményével tehát nem ütközik össze, a közérdek kellő védelme pedig megköveteli, hogy az ily cselekmények ugyanoly büntetés alá essenek, mint az egyes befejezett cselekmények.
7. Az 1. § három utolsó bekezdése az 1-6. pontban meghatározott bűncselekmények büntetőjogi következményeit határozza meg.
A javaslat e bűnös visszaélések veszélyességével arányban álló büntetést hoz javaslatba. Önként érthető, hogy a büntető törvénykönyv általános rendelkezései - amennyiben e törvény mást nem rendel - alkalmazást nyernek; így pl. a hivatalvesztésre s a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésére vonatkozó mellékbüntetés mellőzhetésére a büntető törvénykönyv 54. §-ának rendelkezése irányadó.
Az 1. § utolsó előtti bekezdése felhatalmazza a bíróságot oly mellékbüntetések alkalmazására, amelyek fölöttébb alkalmasak arra, hogy az elítéltnek érzékeny vagyoni hátrányt okozzanak és ezzel a nyerészkedő célzatú visszaélések elkövetésének rendszerinti indító okát megfelelő ellenmotivummal ellensúlyozva, az egyeseket a visszaélések elkövetésétől elriasszák. A rendelkezés szövegezéséből önként érthető, hogy a mellékbüntetések alkalmazása nem kötelező és hogy a bíróság az eset összes körülményeire tekintettel e mellékbüntetések közül azt alkalmazhatja, amelyiknek előfeltételei fenforognak s amelyik az adott esetben a törvény céljának elérésére alkalmasnak mutatkozik.
Az 1. § utolsó bekezdésére a büntető törvénykönyv 65. §-ának második bekezdésére tekintettel azért van szükség, mert ily rendelkezés hiányában a vétség kisérlete nem esnék büntetés alá, ami pedig e cselekmények veszélyességével és a közérdek kellő védelmével nem volna összeegyeztethető.
E § meghatározza azokat az eseteket, amelyekben az 1. §-ba ütköző bűncselekmény büntetté minősül. Csak azokat az eseteket kívántam büntetté minősíteni és ezzel együtt sokkal súlyosabb büntetés alá helyezni, amidőn a cselekmény elkövetőjének a köz érdekével vakmerő és merev szembehelyezkedése nyilvánvaló lévén, sem az ily tett jogos megtorlása, sem az általános praevenció szempontjából a vétségre megállapítható büntetés elegendőnek nem mutatkozik. Ily eset a javaslat szerint: amidőn az 1. § alá eső cselekmény a közellátás érdekét súlyosan veszélyeztette, továbbá, amidőn az elítélt a cselekményt üzletszerűen követte el, vagy ha megelőzőleg árdrágító visszaélés büntette avagy vétsége miatt szabadságvesztésbüntetéssel már büntetve volt.
Tekintettel arra, hogy az ily cselekmények rugója a mérhetetlen kapzsiság, a jogtalan úton való vagyonszerzés, e cselekmények megfelelő büntetésére nem tartanám elégségesnek pusztán a szabadságvesztésbüntetésnek és a pénzbüntetésnek felemelését. De nem mutatkozik elégségesnek egymagában az 1. §-ban fakultative megengedett mellékbüntetéseknek kötelezővé tétele sem. Az ily bűnös visszaélésekkel szemben megfelelő ellentmotívumnak és súlyosságukkal arányban álló megérdemelt megtorlásnak csak az látszik megfelelőnek, ha a bíróságnak módot nyujtunk arra, hogy az elitéltnek a vagyoni viszonyaihoz és a cselekménnyel illetéktelenül elért, vagy elérni kivánt nyereség nagyságához mért vagyoni hátrányt okozhasson. Ily vagyoni mellékbüntetésként jelentkezik a javaslat 3. §-ának második bekezdésében javasolt, az államkincstár javára megitélhető vagyoni elégtétel, amely adott esetben az elitélt egész vagyonértékének elkobzásáig is terjedhet. De indokolttá teszi ily mellékbüntetés alkalmazását az a körülmény is, hogy feltehető, hogy az elitélt vagyonához hasonló természetű gazdasági visszaélések folytán jutott és erkölcsileg sem volna igazolható, hogy polgártársai szorult helyzetének kihasználása útján szerzett vagyonát megtarthassa. Minthogy a javaslat e mellékbüntetés alkalmazására csak feljogosítja a bíróságot, de annak alkalmazását nem teszi mindenesetben kötelezővé, ebből önként következik, hogy a bíróság azt csak akkor fogja alkalmazni, amidőn a büntetés alkalmazásának feltételei és különösen az érintett körülmények fennforognak.
A kereskedelmi vagy ipari üzem tulajdonosa vagy a megbízó könnyen szabadulhatna az árdrágító visszaéléssel elkövetetett cselekmény büntetőjogi következményei alól, ha a cselekményt az alkalmazottja vagy megbizott követi el, mert legtöbbször eredménnyel védekezhetnék azzal, hogy alkalmazottjának vagy megbizottjának visszaéléséről tudomása nem volt.
Szükséges tehát gondoskodni arról, hogy az üzlet tulajdonosa, illetve a megbízó a köteles felügyelet gyakorlására szoríttassék, hogy az ilyen visszaéléseknek a felügyelet gyakorlása útján elejét vegye. Ha e felügyeletet akár szándékosan, akár gondatlanul elmulasztja, amennyiben még nem válik az alkalmazott vagy megbizott bűncselekményében a bűnrészesség általános szabályai szerint felelősség, csupán e felügyelet elmulasztása miatt felelősségre vonassék, mert a felügyelet elmulasztásával a cselekmény elkövetését előmozdította.
Önként érthető ugyan, mégis szükségesnek tartja a javaslat esetleges félreértés elkerülése végett kiemelni, hogy abban az esetben, ha a tulajdonos vagy a megbízó a cselekmény elkövetését a rendes gondossággal sem előzhette volna meg, e § alapján büntetőjogi felelősségre nem vonható.
Az 5. § első bekezdése a pénzbüntetés összegének megállapítására nézve ad irányítást. A javaslatba hozott nagy összegű pénzbüntetések azt célozzák, hogy e cselekmények indító okára, a mások és a köz érdekével szembehelyezkedő önös anyagi érdekre megfelelő ellenmotivumként jöhessenek alkalmazásba; ezért szükségesnek tartja a javaslat kiemelni, hogy a pénzbüntetés összegének megállapításánál tekintettel kell lenni annak a nyereségnek a mennyiségére is, amelyet az elítélt cselekményével illetéktelenül elért, vagy elérni törekedett.
Az 5. § második bekezdése a pénzbüntetésnek szabadságvesztésbüntetésre átváltoztatása tekintetében állapít meg új szabályt, tekintettel arra, hogy a javaslatban megállapított pénzbüntetések legmagasabb határa lényegesen meghaladja a pénzbüntetéseknek a büntetőtörvénykönyv általános részében megszabott legmagasabb mértékét és így a behajthatatlan pénzbüntetéseknek szabadságvesztésbüntetésre átváltoztatása tekintetében a büntetőtörvénykönyvben foglalt rendelkezések nem lennének megfelelők.
Az 5. § harmadik bekezdése az elkobzásra vonatkozólag állapít meg a fennálló jogszabályok kiegészítéseként rendelkezéseket. E kiegészítés lehetővé teszi, hogy az elkobzás akkor is alkalmazható legyen, ha a bűnvádi eljárást a terhelt halála, távolléte, ismeretlen helyen tartózkodása vagy más efféle ok miatt nem lehetne megindítani vagy lefolytatni. Ilyen esetekben a javaslat megengedi, hogy az elkobzás a sajtótermékek elkobzásának objektív eljárási módja szerint önállóan is elrendelhető legyen.
Az 5. § negyedik bekezdése az elkobzásban és a vagyoni elégtételben rejlő hatályos megtorló eszközt biztosítani kívánja arra az esetre is, ha az elkobzást magán az elkövetés tárgyán azért nem lehetne foganatosítani, mert az nem a tettes vagy részes tulajdona és így az elkobzás tárgyául a büntetőtörvénykönyv szerint nem szolgálhat, vagy mert nem volt megszerezhető s általában egyéb oly körülmény forgott fenn, amely miatt az elkobzást nem lehet elrendelni vagy foganatosítani, vagy ha a vagyoni elégtételt amiatt nem lehetne alkalmazni vagy foganatosítani, mert az elítélt vagyonát a büntetés kijátszása végett másra átruházta. Nehogy ilyen körülmények előidézésével vagy azokra hivatkozással az elítélt az elkobzandó tárgyat az elkobzás alól vagy vagyonát a vagyoni elégtétel alól elvonhassa, vagy az azokban rejlő vagyoni elégtétel alól szabadulhasson, a javaslat azt rendeli, hogy ilyen esetekben az elítéltet és vele egyetemlegesen azt, aki a bűncselekmény folytán gazdagodott vagy annak elkövetése után az elítélt vagyonából ingyenes juttatásban vagy a büntetés kijátszására irányuló olyan juttatásban részesült, melynek célját a szerzés idejében ismerte vagy a körülményeknél fogva ismerhette, a gazdagodás vagy a juttatás erejéig az elkobzás alá eső cikk értékének, illetőleg a vagyoni elégtétel összegének megfelelő összeg megfizetésére kell kötelezni.
A vagyoni felelősségnek az elkobzás alá eső cikk értéke és a vagyoni elégtétel összege tekintetében való ily kiterjesztése indokolt, mert nem volna igazolható alapja annak, hogy a bűncselekményből származó vagyoni előnyt harmadik személy megtarthassa olyan esetben, amidőn az a tettesen be nem hajtható, esetleg épen amiatt, mert a tettes egyenesen a törvény kijátszása végett azt reá ruházta.
Az 5. § utolsó bekezdése e pénzbüntetés és az elkobzott tárgyak vagy értékük hovafordítása tekintetében állapít meg az általános szabályoktól eltérő szabályokat. Tekintettel arra, hogy az államkincstárnak az árdrágító visszaélések megtorlásából eredő jövedelme a közellátást sértő vagy veszélyezhető visszaélésekből fakad, indokolt, hogy az a jövedelem nem a büntetőtörvénykönyvben és az azt kiegészítő törvényekben meghatározott célra, hanem a ministerium által megjelölendő módon a közellátás javításának céljára fordíttassék.
E § a jelen javaslat 1-4. §-aiba ütköző vételügylet magánjogi következményeit állapítja meg. A vevő árleszállítást követelhet és a kifizetett ártöbbletet visszakövetelheti. Ez a követelése hat hónap alatt elévül.
Önként következik ebből, hogy olyan ártöbbletet, amelyet a vevő a jelen § alapján visszakövetelni jogosult, az eladó sincs jogosítva a vevőtől követelni. Önként érthető az is, hogy a vevő is mint továbbeladó árdrágító visszaélésben részes, az eladó és vevő között kötött ügylet alapján teljesítést követelni nem lehet.
A 7-8. §-okhoz
Ebben a két §-ban a javaslat a külföldi forgalom szempontjából szükséges két kivételes rendelkezés felvételét javasolja. Az egyik rendelkezés az árúknak kivitelére (7. §), a másik külföldről behozatalra (8. §) vonatkozik.
A jelen törvény a közellátásnak belföldön való biztosítását és a visszaélések elleni védelmét célozván, természetes, hogy rendelkezései nem terjednek ki arra az esetre, ha az árú az erre jogosult hatóság kiviteli engedélye alapján külföldre szállítás céljából alkotja valamely jogügylet tárgyát. Hasonlóan kivételt kell engedni a belföldi viszonyok szem előtt tartásával megállapított maximális ár, az igazolt ár s a közvetítői díjazás tekintetében is az oly közszükségleti cikkre nézve, amely az arra jogosult hatóság engedélye alapján külföldről hozatott be. A hatóság természetszerűen az engedély megadása előtt vizsgálat tárgyává fogja tenni, hogy a hazai közellátás összes viszonyainak figyelembe vételével szükség van-e az illető közszükségleti cikk behozatalára s a beszerzés összes körülményeire tekintettel fogja megállapítani az érintett árakat, amelyek természetszerűleg eltérhetnek a hazai viszonyok között előállított közszükségleti cikkek árától.
A jelen § az árdrágító vétségek és bűntettek megtorlásának céljára szervezendő uzsorabíróságokról rendelkezik.
A javaslat szükségesnek tartja, hogy a gazdasági élettel oly szoros kapcsolatban álló eme bűncselekmények elbírálásánál fokozzuk az ítélkezés alaposságát és szakszerűségét azáltal, hogy az ítélkezésben az őstermelés, az ipar és a kereskedelem érdekének képviselői is résztvegyenek; ezek fogják támogatni a hivatásos bírót e gazdasági vonatkozású visszaélések elbírálásánál irányadó szakszerű szempontok kellő értékelhetése érdekében.
Az uzsorabíróság szervezése előreláthatólag csupán oly helyeken lesz indokolt, ahol azt a közellátás nehézsége és a felburjánzott visszaélések hatályosabb leküzdése szükségessé teszi. Önként érthető azonban, hogy oly helyeken, ahol ily szakbíróság szervezésének szüksége felmerülni nem fog, szintén gondoskodás fog történni a kiadandó rendeletben oly irányban, hogy amidőn szakkérdés merül fel, határozathozatal előtt, a gazdasági szakvélemény minden esetben kikéressék.
Az uzsorabíróság szervezésének módja és eljárásának statáriális jellegű gyorsasága lesz hivatva biztosítani azt a célt, hogy az árdrágító visszaélések leküzdése a legitim termelés és forgalom érdekének sérelme nélkül sikeresen megvalósítható legyen. Erről az eljárás tárgyában kiadandó rendelet fog gondoskodni.
Ez a § a katonai büntető bíráskodás alá tartozó egyénekre vonatkozólag a katonai büntetőjog szempontjából szükséges rendelkezéseket tartalmazza.
Ez a § a törvény életbelépésének napját és hatályának idejét állapítja meg. A javaslat e rendkívüli szabályokat csak ideigleneseknek tekinti, mert abból indul ki, hogy ezekre a rendkívüli helyzet által követelt különleges szabályokra a normális viszonyok helyreálltával nem lesz szükség. A gazdasági élet egészséges viszonyainak helyreálltával e rendelkezések önmaguktól elvesztik alkalmazásuk lehetőségét és szükségét; mivel remélhető, hogy a gazdasági élet egészséges működése legkésőbb két év leforgása alatt teljesen visszatér, indokoltnak tartja a javaslat oly rendelkezés felvételét, hogy ily időtartam elmulása után e rendelkezések hatályukat veszítsék.
Ezenfelül a jelen § utolsó bekezdése oly rendelkezést állapít meg, amely lehetővé teszi, hogy azokat az árdrágító visszaéléseket, amelyeket az alkotmányosság helyreállításáról és a főhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló 1920:I. tc. életbeléptéig alkalmazásban volt 1919. évi XII. néptörvény ideje alatt követtek el, e néptörvény rendelkezései alapján lehessen megtorolni, nehogy ezekre a súlyos visszaélésekre a korábbi törvényes jogszabályok túlenyhe büntetését kelljen alkalmazni, vagy azokat esetleg egészen megtorolhatlanul kelljen hagyni.
