I. Az 1898. évi XXIII. törvénycikk megalkotása óta eltelt több mint 20 esztendő tapasztalatai, hitelszövetkezeteink jelenlegi állapota és azok a feladatok, amelyeknek megoldása a jövőben vár szövetkezeteinkre, egyaránt szükségessé teszik az idézett törvény rendelkezéseinek módosítását, és kiegészítését.
Hitelszövetkezeti szervezetünk hatalmas fejlődést mutat. Ha visszatekintünk arra a küzdelemre, amely legyőzve a bizalmatlanságot és az aggodalmakat, a gazdasági és ipari hitelszövetkezetekről szóló törvény megalkotásához vezetett és erre a megfeszített, céltudatos munkráa, amelynek gyönyörű hitelszövetkezeti hálózatunk az eredménye, valóban bámuló elismeréssel kell adóznunk azoknak a lelkes férfiaknak, akik kezdetleges viszonyok és az igen sok oldalról támasztott nehézségek között a szövetkezeti eszme diadalán közreműködtek. Legyen most a törvényhozás feladata, hogy levonva a hosszú évek fáradságos munkájának tanulságait, a fokozott kiépítés és tökéletesítés munkájához megadja az alapot. A törvényjavaslatban ezért gyakorlati tapasztalatok alapján az olyan intézkedéseknek egész láncolatát kell megtenni, melyek alkalmasak arra, hogy a fogyatékosságok és hiányok kiküszöböltessenek, a szövetkezeti ügy és üzletkezelés megjavíttassék és a szövetkezetek működése elősegíttessék és megkönnyíttessék.
A világháború és az azt követő események hitelszövetkezeteinket sem kimélték meg a rázkódtatásoktól és bár azok egészséges szervezete és életereje kevésbé sinylette meg a vészterhes időket, a háború és a commune gazdálkodása velük is érezteti kihatásait. Az Országos Központi Hitelszövetkezetnek és a köteléki hitelszövetkezeteknek tárcáiban lévő nagyösszegű hadikölcsönkötvények megnehezítik a szövetkezetek működését, az úgynevezett tanácskormány által forgalomba hozott bankjegyutánzatok értékcsökkenése, valamint a nevezett kormány gazdálkodása következtében, így a „butorakció”, a „proletár árúcsere akció” és hasonlók folytán, károk keletkeztek, amelyek a vagyonilag gyengébb elemeknek a szövetkezetekkel szorosan egybekapcsolódott anyagi érdeke előrelátó megvédését írják a törvényhozó feladatai közé. Ezért múlhatatlanul szükséges, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet és ezen keresztül a vidéki hitelszövetkezetek oly erőteljes alapra fektettessenek, amely minden eshetőséggel szemben védelmet és orvoslást nyújt.
Hitelszövetkezeteinknek anyagi támogatását azonban nem csak azoknak ezidőszerinti anyagi helyzete indokolja. Közgazdasági életünk jövő alakulása és a kormány által tervezett törvényes intézkedések várható kihatásai szintén szükségessé teszik a szövetkezetek megerősítését. Az újjáépítésre váró gazdasági életünk talpraállításánál ugyanis hatalmas segítséget várok szövetkezeteinktől, mert a mezőgazdasági és ipari termelés terén, de a kereskedelem körében is, a gyene gazdasági tényezőknek, a kistőkének, a szövetkezetekbe való tömörülése messzemenő és nagy horderejű átalakulásra vezethet. A szövetkezetben találkozik a termelő mezőgazda és iparos a fogyasztó mezőgazdával és iparossal; itt kaphat hitelt a termelő munkája gyümölcseire és ahhoz, hogy termelő eszközeit beszerezhesse és ide jöhet bevásárolni a fogyasztó. Itt létesülhet tehát a legközvetlenebb kapcsolat a termelő és a fogyasztó között és mentől tökéletesebben szervezhető meg ez a kapcsolat, annál obban kiküszöbölhető az illegitim közvetítő kereskedelem és enyhíthetők annak káros kihatásai, ezzel olcsóbbakká tehetők a beszerzés árai, amivel a termelés költségeinek sülyedése van összefüggésben. Mind ez pedig mélyreható következményekkel járhat az általános piaci áralakulásra. A szövetkezetek egyik nagy feladatát látom tehát az árviszonyok szabályozásában és a drágaság leküzdésében. A többtermelés megszervezésében és irányításában további szolgálatokat tehetnek a szövetkezetek. A termelővel és fogyasztóval való szoros kapcsolatok folytán abban a helyzetben vannak a szövetkezetek, hogy a szükségletekről és azok kielégítésének lehetőségeiről állandóan közvetlen tájékozást szerezzenek, ismerik a helyi viszonyokat, a nép felfogását és hajlamait, tehát bő alkalmuk nyilik új gazdasági és ipari üzemágak bevezetésére és terjesztésére, üzemek alapítására, üzletek bevezetésére és általában a fokozott termelő munka beállítására, amihez a szükséges anyagi eszközöket saját erejükből képesek előteremteni. Közgazdasági szempontból a szövetkezeteknek nagy feladatát képezi népünk gazdasági érzékének fejlesztése és kiképzése is. Sajnálatos tény, hogy fajunk nem bírja kellő mértékben az eredményes gazdasági tevékenységhez szükséges tulajdonságokat. A szövetkezetben, melynek üzletmenetét a nép közvetlenül szemlélheti, kitűnő iskolát talál az egészséges kereskedői felfogás, a kereskedői gondosság és erkölcs elsajátítására, amely tulajdonságok bármely közgazdasági tevékenységben nélkülözhetetlenek és amelyek nélkül alig terelhetjük társadalmunkat a többtermelés szolgálatába. De a szövetkezetek iskolája fogja nevelni azt a tágabb látkörű és tisztultabb felfogású új nemzedéket is, amelyre a jövő Magyarország közgazdaságának hadállásaiban annyira szükségünk van. Megemlíthetem még, hogy szövetkezeti hálózatunk fejlődése és a szövetkezeti gazdálkodás színvonalának emelkedése módot fog nyújtani arra is, hogy sok állását vesztett tisztviselő tehetségéhez és tudásához mért foglalkozást és keresetet találjon.
E fejtegetés után nyugodtan állíthatom, hogy mindazon intézkedések, amelyeket a törvényhozás bölcsessége gazdasági életünk talpraállítása érdekében szükségeseknek fog tartani, a szövetkezetek segítő keze nélkül alig lesznek végrehajthatók. Így elsősorban utalhatok a földbirtok helyes megoszlására irányuló intézkedésekre, melyeknek sikerét főleg a szövetkezetek útján fogjuk biztosíthatni és ezekkel fogjuk az átmeneti idők nehézségeit leküzdhetni. Mert az élő és holt felszerelés beszerzése céljából kész hitelszervezeteknek kell rendelkezésünkre állani, amely hitelszervezet egyúttal arra is alkalmas, hogy az ingó jelzálog és a raktárüzlettel kapcsolatos műveleteket is elláthassa és a különleges mezőgazdasági célú szövetkezetek alapításához és vezetéséhez a kellő tapasztalattal bíró szakférfiakat szolgáltassa.
II. A törvényjavaslat rendelkezései három csoportba osztályozhatók: a pénzügyi rendelkezések csoportjába, a vezetést, irányítást és ügyvitelt szabályozó rendelkezések csoportjába és végül a perjogi kiváltságok csoportjába.
A pénzügyi rendelkezések között elsőhelyen említem meg azokat az ellátmányokat, amelyekkel az Országos Központi Hitelszövetkezetet és ezen keresztül a köteléki hitelszövetkezeteket kívánom anyagilag megerősíteni. Az államkincstár részéről 25 millió korona alapítványi üzletrész volna átveendő, amely összeg a központi hitelszövetkezet alaptőkéjét helyes arányba hozná nem csupán az intézet betéteivel szemben, hanem azokkal a feladatokkal szemben is, amelyek az intézet által lesznek megoldandók. Az intézet tartalékalapját 100 millió korona névértékű pénztárjegy átengedésével óhajtom gyarapítani. A pénztárjegyek négy év alatt, évi egyenlő részletekben fognak visszaváltatni, amiáltal az államkincstár ezidőszerinti túlságos meterhelését kerülöm el. A pénztárjegyekkel megnövekedett tartalékalapból a szükséghez mért leírások lesznek eszközölendők. A törvényhozás felhatalmazását kérem arra is, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezetnél a szakipari szövetkezetek felszámolásából felmerült hiányok fedezésére még 1915-ben elhelyezett 7 millió korona állami betétet és időközi kamatait elszámolhassam. Az Országos Központi Hitelszövetkezetnek és a kötelékébe tartozó szövetkezeteknek felhatalmazást kívánok adatni arra nézve, hogy rendes tartalékalapjaikon kívül külön tartalékokat gyűjthessenek, hogy ezáltal a különböző üzletágak kockázata ellensúlyozható legyen. A törvényjavaslatban gondoskodni óhajtok arról is, hogy úgy a központi hitelszövetkezet, mint a vidéki hitelszövetkezetek üzleti nyereségeiből kulturális célokra, még pedig elsősorban a falu népjóléti céljaira, pénzösszegek legyenek fordíthatók. Az alakuló szövetkezeteknek nagyobb anyagi erőt kívánok biztosítani a törvényjavaslatnak azzal a rendelkezésével, hogy a szövetkezetek üzletrészeinek névértéke az eddigi 100 koronás határ helyett ezentúl 500 (ötszáz) koronáig terjedhessen. Végül a pénzügyi vonatkozású rendelkezések között említem meg a törvényjavaslat 27. §-ának azt a rendelkezését, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet ezentúl a közérdekből végrehajtott birtokfeladarabolásokból keletkezett követeléseire is kötvényeket fog kibocsáthatni.
A vezetés, irányítás és ügyvitel tökéletesítésére irányuló rendelkezések között elsőhelyen kell felemlítenem azokat, amelyek az Országos Központi Hitelszövetkezet felügyeleti és ellenőrzési jogát lényegesen kiterjesztik. Ezek közé sorolom a javaslat 2. §-ában lefektetett azt az elvet is, hogy hitelüzlettel foglalkozó szövetkezet a jövőben csak az Országos Központi Hitelszövetkezet közreműködésével alakítható. Nagy horderejű, habár csak átmeneti jellegű újítása a törvényjavaslatnak az a rendelkezése is, hogy a központi hitelszövetkezetnek jogában áll bármely olyan szövetkezetet is ellenőrizni, amely kötelékébe nem tartozik, sőt köteles is erre, ha az ellenőrzést maga a szövetkezet kéri. Az ellenőrzés kihatását és következményeit súlyosbítja az a felhatalmazás, amely szerint az Országos Központi Hitelszövetkezet a szövetkezet igazgatóságát és cégvezetőjét elmozdíthatja akkor is, ha magatartásuk a szövetkezet eredményes működését veszélyezteti, sőt a szövetkezetet fel is oszlathatja, vagy felszámoltathatja, ha az a törvényekben és alapszabályokban megállapított kötelezettségeinek ismételt felhívás dacára sem tesz eleget. Az ügy- és üzletvitel tökéletesítésére szolgálnak mindenekelőtt azok a rendelkezések, amelyek az Országos Központi Hitelszövetkezetnek és a köteléki szövetkezeteknek üzletkörét tágítják: így első sorban az a rendelkezés, amely szerint a szövetkezetek mezőgazdasági élő és holt felszerelési tárgyak adásvételét nem tagoknak is közvetíthetik és a központi hitelszövetkezet mindazon hitelszükségletek kielégítéséről is fog gondoskodhatni, amelyeket a kisebb mezőgazdaságok létesítése, termelésének biztosítása és fejlesztése indokol. Az ügy- és üzletvitel tekintetében fontossággal bír még az a rendelkezés is, hogy a szövetkezetek tagjaik sorába felvehetik nem csupán azokat, akik működési körzetükben laknak, hanem azokat is, akik ott fekvő ingatlanoknak, vagy vállalatnak tulajdonosai vagy birtokosai, működési körüket pedig a központi hitelszövetkezet igazgatóságának engedélyével az eddiginél nagyobb területre is kiterjeszthetik, a hitelszövetkezetek a jövőben cégvezetőt fognak alkalmazhatni, stb.
A törvényjavaslat perjogi vonatkozású rendelkezései közül a következőket említem meg: a kielégítés elsőbbsége a kivált szövetkezeti tag ellen is, a kiválást követő üzletév végétől számított egy éven belül érvényesíthető; a szövetkezeti tagok tartozása az igazolt érdekelttel közlendő; a kielégítési elsőbbségi jog olyan követelések tekintetében is megállapíttatik, amelyekért az illető szövetkezet külön felelősséget nem vállalt; a végrehajtás tekintetében pedig az Országos Központi Hitelszövetkezetre kiterjesztetnek azok a jogok, amelyek az 1911. évi XV. tc. 3. §-ának 6. pontja értelmében a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége részére biztosíttattak; a szövetkezetek javára kiállított magánokirat teljes bizonyítékul szolgál akkor is, ha az írni nem tudó kiállító kézjegye az okiraton a községi előljáróság által van hitelesítve és tanusíttatott, hogy a kiállító az okirat tartalmát megsértette, végül hogy a központi hitelszövetkezetnek joga van lejárt követeléseire nézve a követelést megalapító okirat és főkönyveinek kivonata alapján egyenesen kielégítési végrehajtást kérni.
III. Tisztában vagyok azzal, hogy a törvényjavaslat szövetkezeti jogunkat nem alakítja át olyan mértékben, mint ahogy azt a szövetkezeti ügy korszerűsége megkívánja. Ez az átalakítás azonban csakis a szövetkezeti jog általános szabályozása keretében történhetik meg és ez irányban az előmunkálatok már is folyamatba helyeztettek. Addig is, míg e munkálatok eredménye törvényjavaslat alakjában kerül a nemzetgyűlés elé, szükségesnek tartottam, hogy mivel a gazdasági körök és a közhangulat egyaránt a szövetkezeti ügy hatalmas fejlesztésétől várják a legsürgősebb problemák megoldását, legalább a szövetkezeti hitelügy terén már most olyan reformok lépjenek életbe, melyek megvalósítását a szövetkezeti jog általános reformjának bekövetkeztéig nem lenne célszerű elhalasztani.
Szövetkezeti jogunk forrása a kereskedelmi törvény (1875. évi XXXVII. tc.) I. részének 11. címe. A gazdasági és ipari hitelszövetkezetekre vonatkozólag ennek rendelkezéseit az 1898. évi XXIII. tc. módosítja és kiegészíti. Minthogy a jelen törvényjavaslat csupán ez utóbbi törvénnyel szemben, - habár a kereskedelmi törvénnyel összefüggő - eltéréseket állapít meg, elegendő, hogy az 1. §-ban csupán a gazdasági és ipari hitelszövetkezetekről szóló törvényre történjék hivatkozás.
Az 1898. évi XXIII. tc. 2. §-a szerint, az idézett törvény hatálya alatt álló, tehát az abban nyujtott kiváltságokat élvező, hitelszövetkezetek alakulhattak anélkül is, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet kötelékébe tartoznának. A korszerű szövetkezeti rendszerek azonban olyan irányban fejlődnek, hogy a különböző célú szövetkezetek, különböző céljaiknak megfelelő központokba tömöríttetnek. Kétségtelen, hogy a fejlődésnek ez az iránya helyes, mert ezáltal a kistőkéknek csoportosulása magasabb fokot ér el, növelve annak rugalmasságát és hatóerejét. A központok irányító és ellenőrző működése pedig a szövetkezeti eszme terjedését és tökéletesítését és a nép gazdasági és erkölcsi felfogásának fejlődését is szolgálja.
Ezt az úgynevezett központkényszer elvét, addig is, míg ez általában meghonosíttatik, legalább a hitelüzletekkel foglalkozó szövetkezetekre óhajtom érvényesíteni a törvényjavaslatnak 2. §-ában foglalt azzal a rendelkezéssel, hogy a jövőben gazdasági és ipari hitelszövetkezetek csak az Országos Központi Hitelszövetkezet közreműködésével és azzal alakíthatók, hogy az alakuló szövetkezet kijelenti, hogy a központba rendes tagként belép. A multban alakult hitelszövetkezetekre ezidőszerint a technikai nehézségekre és a kockázatra való tekintettel a központkényszert ki nem terjeszthetem és ezekre vonatkozólag egyelőre csupán ellenőrzési jogot adhatok az Országos Központi Hitelszövetkezetnek.
Szükséges, hogy a gazdasági és ipari hitelszövetkezet fogalma, - melyre vonatkozólag az 1898. évi XXIII. tc. és annak indokolása nem tartalmaz pontos meghatározást, - körülirassék. A törvényjavaslat szempontjából az ilyen szövetkezetek fogalma alá tartoznak mindazn szövetkezetek, amelyek tagjaiknak gazdasági vagy ipari foglalkozásukból eredő hiteligényeik kielégítésére alakulnak. Ilyen hiteligényeknek tekintendők a mezőgazdasági élő- és holtfelszerelés, ipari gépek, eszközök és nyersanyagok beszerzéséből, építkezésekből, átalakításokból és javítási munkálatokból, munkabérekből, valamint házi és személyi kiadásokból felmerülő szükségletek, vagyis mindazon hitelek, amelyeket „mozgóhitelek” elnevezés alatt ismerünk. A földvásárlás és tartós beruházások eszközlésére fordított hitelek - az úgynevezett reálhitelek - folyósítása a szövetkezetek részéről adott esetekben nem mellőzhető, minek folytán nem volna célszerű ezt az üzletágat a szövetkezetektől kifejezetten elvonni.
E meghatározás folytán a gazdasági és ipari hitelszövetkezetek fogalma alá vonhatók, tekintet nélkül a tagok felelősségének mértékére, az úgynevezett önsegélyező szövetkezetek, évtársulatok, filléregyletek és hasonló más egyesülések is, mert ezek végeredményben a felsorolt hitelszükségleteknek többé-kevésbé kezdetleges módon való kielégítésére szerveztettek, - de nem tartoznak ide tisztviselőknek vagy ezek egyes csoportjának szövetkezeti jellegű hitelszervezetei.
Az 1898. évi XXIII. tc. 4. §-a kimondja, hogy a hitelszövetkezet üzletét, - a takarékbetétek kivételével - nem tagokra ki nem terjesztheti, mert „az üzletkiterjesztés korlátlan szabadsága eltereli a szövetkezeteket tulajdonképeni céljuktól”. Ez az indokolás helytálló, azonban tkintettel arra, hogy közgazdasági életünk megújhodása és a törvényhozás teendői közül főleg a földbirtok helyes meegoszlására irányuló intézkedések ennek az elvnek tágítását teszik szükségessé, módosítani tartom szükségesnek a törvénynek ezt a rendelkezését azzal, hogy a gazdasági élő- és holtfelszerelés adás-vételét a szövetkezetek nem tagoknak is közvetíthetik.
Minthogy a törvényjavaslat 2. §-a szerint hitelszövetkezetek a jövőben csupán az Országos Központi Hitelszövetkezet közreműködésével alakíthatók, az alakuló közgyülés vezetése is csupán az Országos Központi Hitelszövetkezet kiküldöttjére bizandó.
Ugyanez okból volt módosítandó az alapszabályok, az alakuló közgyűlés jegyzőkönyve és a cégbejegyzési kérvény tekintetében az 1898. évi XXIII. tc. 6. §-a is.
Az 1898. évi XXIII. tc. a hitelszövetkezetek működési körét a székhelyre és legfeljebb ugyanazon vagy a szomszédos körjegyzőséghez tartozó községekre korlátozza, abból az elvből kiindulva, „hogy csakis ilyen szűkebb területen és ily közösségi érzet mellett lehetséges, hogy a tagok a szövetkezet ügyvitelét folytonos figyelemmel kísérjék, azt éberen ellenőrizzék s általában a társaság ügyei és fejlődése iránt melegen érdeklődjenek.” Valóban a szövetkezet csak ilyen korlátolt területen bír feladata magaslatán álló működést kifejteni. Azonban tekintettel arra, hogy népünkben a szövetkezeti eszme már erősen gyökeret vert és így nem kell tartanunk attól, hogy a tagok érdeklődését közöny váltsa fel és tekintettel arra, hogy a túlságosan szűk korlátok a szövetkezetek erőteljes fejlődését és az előttük álló feladatok sikeres megoldását gátolják, a javaslatban feljogosítani kívánom az Országos Központi Hitelszövetkezet igazgatóságát, hogy a helyi viszonyok által indokolt esetekben megengedhesse, hogy a szövetkezetek nagyobb területre kiterjedőleg is fejthessék ki működésüket.
A központi hitelszövetkezet céltudatossága biztosít arról, hogy a működés kiterjesztése nem fogja a kívánt mértéket meghaladni.
Az 1898. évi XXII. tc. 8. §-a a szövetkezetbe való belépést három feltételhez köti: 1. a tag teljes korú legyen, 2. a szövetkezet kerületében állandóan lakjék, 3. vagyona felett szabadon rendelkezzék.
E három feltételhez a törvényjavaslat vagylagosan egy negyediket csatol: a szövetkezetnek az is lehet tagja, aki a szövetkezet kerületében ingatlannak vagy vállalatnak tulajdonosa vagy birtokosa, tehát nem okvetlenül szükséges, hogy ott lakjék. E kiegészítés szükégesnek mutatkozik azért, mert az életkörülmények a szövetkezeti tagságnak a kerületben való lakáshoz kötését túlságosan merev rendszabálynak mutatják.
A kiskorúnak és gondnokság alatt állónak a tagsági jog megadandó volt, mert indokolatlan, hogy ezek, ha törvényes képviselőjük a tagság megszerzésébe beleegyezett, a szövetkezet erkölcsi hatása elől elzárassanak.
A tagsággal járó kötelezettségekre való tekintettel, csőd joghatálya alatt álló személyek a szövetkezeteknek tagjai nem lehetnek.
Az alakuló szövetkezetek anyagi erejének a bővült feladatokhoz mért növelésére szolgál a törvényjavaslat 8. §-ának az a rendelkezése, hogy a szövetkezeti üzletrészeknek eddig legfeljebb 100 koronában megállapított névértéke a jövőben legfeljebb 500 koronában állapítható meg.
A törvényjavaslat 9. §-a az 1898. évi XXIII. tc. 12. és 13. §-aival szemben a következő eltéréseket mutatja:
1. míg eddig a tiszta nyereségnek 10%-a csak addig volt a tartalékalapba beutalandó, amíg ez az összes üzletrészek névértékének felét el nem érte, ezentúl ez a hányad állandóan a rendes tartalékalap gyarapítására fordítandó. Ez az intézkedés a szövetkezet ellenálló képességének növelése érdekében szükséges.
2. A tartalékalap ellátmánya és az osztalék fizetésére szolgáló összegek kihasítása után fennmaradt üzleti nyereség eddig a tartalékalap növelésére szolgált. Ezentúl ebből a maradékból 30% népjóléti célokra fordítandó és csupán 80% utalandó a tartalékalapba. Kívánatosnak tartom ugyanis, hogy a szövetkezet nyereségének egy részét a falu kulturáli céljaira fordítsa.
3. Amennyiben a rendes tartalékalap a szövetkezet mérlegszerű terheinek 25%-át már elérte, az előbb említett 70% felesleg különleges tartalékok alkotására és gyarapítására fordítható, amivel a különböző üzletágakból eredő kockázat a kívánatos mértékben csökkenthető.
A törvényjavaslat 9. §-a értelmében az osztalék csak akkor fizethető ki, hgy az üzletrészeket már teljesen befizették, vagy a veszteség folytán csökkent üzletrészeket kiegészítteték. Amennyiben tehát az 1898. évi XXIII. tc. 14. §-ának első bekezdését továbbra is érvényben tartanók, a veszteségek viselése alól azok a tagok, akik üzletrészeiket még teljesen be nem fizették, mentesítve volnának. Minthogy azonban a szövetkezeti tag felelőssége attól a pillanattól kezdődik, hogy szövetkezeti üzletrészt jegyzett, kell, hogy a szövetkezetet ért esetleges veszteségeket a reá eső mértékben szintén ettől az időponttól viselje, tekintet nélkül arra, hogy üzletrészét teljesen befizette-e vagy sem. Erre való tekintettel mondja ki a törvényjavaslat 10. §-a, hogy a tartalékalapból nem fedezett veszteség az üzletév elejéig jegyzett üzletrészek arányában osztandó fel és illetve az üzletrészekre teljesített befizetésekből az üzletév végén lejegyzendő.
A törvényjavaslat 11. §-a csupán annyiban tér el az 1898. évi XXIII. tc. 18. §-ának utolsó bekezdésétől, hogy a jövőben a szóbelileg előterjesztett felmondásról a szövetkezet igazgatósága cégszerűen aláírt tanusítványt köteles adni. Ez a rendelkezés a tagok kilépése körül sokszor tapasztalt felületes eljárást van hivatva kiküszöbölni.
Minthogy a tagnak kiválása úgy a szövetkezettel, mint harmadik személyekkel szemben magánjogi következményekkel jár, célszerűnek mutatkozott az 1898. évi XXIII. tc. 20. §-ának első bekezdését azzal a rendelkezéssel kiegészíteni, hogy a tagok névjegyzékébe az a körülmény is feltüntetendő lesz, hogy a tagnak kiválását a cégjegyzék-bíróságnál mikor jelentették be.
Kétségtelen, hogy a hitelszövetkezet fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy a követelések kielégítésére való törvényes elsőbbségi joga a tagszövetkezeteknek kivált tagjaival szemben is érvényesíthető legyen, mert a kilépéssel enélkül a vállalt kötelezettségek és felelősség könnyen kijátszhatók. A törvényjavaslat 13. §-a tehát erre az érdekre való tekintettel állapítja meg a hitelszövetkezeteknek a kivált taggal szembeni elsőbbségi jogát.
Ennek a jognak érvényesítését azonban, harmadik személyek érdekére való tekintettel, időhatárhoz kellett kötni, amelyet elegendő volt a kiválás üzletévét követő egy évben megállapítani.
Minthogy a követelések kielégítésére vonatkozó elsőbbségi jog harmadik személyekkel szemben magánjogi következményekkel jár, szükséges, hogy a szövetkezeti tagnak a szövetkezettel szemben fennálló tartozásairól tájékozást szerezhessenek. Az 1898. évi XXIII. tc. 24. §-a szerint e tájékozást bárki megszerezhette. Ennek sokszor tapasztalt hátrányos következményei folytán a törvényjavaslat 14. §-a kimondja, hogy a tagok tartozásának összege csupán azzal közlendő, aki érdekeltségét a szövetkezeet igazgatósága előtt igazolta.
A szövetkezet vezetésének szakszerűsége érdekében célirányos volt megengedni, hogy a szövetkezetek cégvezetőt rendelhessenek ki. Az Országos Központi Hitelszövetkezet fogja mérlegelhetni, hogy a tagszövetkezet anyagi ereje a cégvezető alkalmazástá megengedi-e vagy sem.
Az 1898. évi XXIII. tc. 41. §-a szerint a felszámolt szövetkezetek fennmaradó tartalékalapjából 50% a szövetkezet kerületébe tartozó község vagy községek szegényalapja javára volt fordítandó, a többi hovafordításáról intézkedés nem történt.
A szövetkezetek alapeszméjéből folyik a törvényjavaslat 16. §-ának az az intenciója, hogy a felszámolt szövetkezetek tartalékalapjainak maradványából 50% népjóléti célokra fordíttassék és a szövetkezetek autonómiájának érvényesülése szempontjából kivánatos, hogy e célok közelebbről az Országos Központi Hitelszövetkezet határozza meg, a szegényalapokat kezelő községi előljáróság helyett.
A tartalékalapmaradványok fennmaradó 50%-ának hováfordítása is meghatározandó volt és legmegfelelőbbnek tartom, hogy ezek az összegek szövetkezeti célokra szolgáló és az Országos Központi Hitelszövetkezet kezelése alatt álló alapba utaltassanak azzal, hogy amennyiben 10 éven belül a felszámolt szövetkezet működési körzetében új hitelszövetkezetet létesítenek, ezek az összegek az új szövetkezet tartalékalapjának gyarapítására fordítandók.
A törvényjavaslat 17. § a nem tartalmaz új kedvezményt, hanem csupán az 1898. évi XXIII. tc. 47. §-a 2. a) pontjában meghatározott bélyeg- és illetékmentesség mérvét magyarázza.
Az 1898. évi XXIII. tc. 48. §-a szerint az Országos Központi Hitelszövetkezet a gazdasági és ipari hitelszövetkezetek „ügyének előmozdítására és hiteligényei kielégítésére” alapíttatott. Azok a nagyszabású feladatok, amelyekre bátor voltam az általános indokolásban rámutatni, szükségessé teszik, hogy a központi hitelszövetkezet ügyköre, főleg a mezőgazdasági érdekek szempontjából, tágíttassék. Erre való tekintettel kiegészíteni óhajtom az idézett törvény és szakasz rendelkezéseit azzal a felhatalmazással, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet a jövőben a kisebb mezőgazdaságok létesítésével, termelésének biztosításával és fejlesztésével kapcsolatos hitelműveletekkel is foglalkozhassék. Ez által a központi hitelszövetkezet, esetleg a tagszövetkezetek kikapcsolása mellett, közvetlenül is fog hitelműveleteket lebonyolíthatni és olyan feleknek is fog hiteleket nyujtatni, akik nem szövetkezeti tagok. Az Országos Központi Hitelszövetkezet tehát a jövőben gazdasági élő és holt felszerelések beszerzésének közvetítését, az ingó jelzálog-hitelüzletet, raktárvállalatok alapítását, földbérlő, mezőgazdasági termelő és értékesítő szövetkezetek alapítását és hasonlókat fogja gyakorolhatni és amennyiben ezt egyéb üzletkörének kellő művelése szükségessé teszi, jelzálogkölcsön-üzleteket is köthet és az ilyen követelésekre kötvényeket fog kibocsájthatni, amire vonatkozó felhatalmazást a törvényjavaslat 27. §-a tartalmazza.
Az Országos Központi Hitelszövetkezet üzletkörének nem tagokra való kiterjesztése ugyan nem egyezik azzal az elvvel, hogy a szövetkezetek csupán szövetkezeti tagokkal állhatnak üzleti összeköttetésben, mégis a szövetkezetek működéséhez fűződő, egész közgazdasági és társadalmi életünkben megnyilvánuló kivánalmak ennek az elvnek szigorú érvényesítését a gyakorlatban alig teszik lehetségessé.
Minthogy pedig az Országos Központi Hitelszövetkezet, mint hazánk elismert leghatalmasabb szövetkezeti szervezete, elsősorban hivatott arra, hogy a szövetkezeti eszme fejlesztésével és terjesztésével tudományos téren is foglalkozzék, a törvényjavaslat 18. §-ában feladatává teszem azt is, hogy a szövetkezeti kongresszus ügyeivel foglalkozzon, amit egyébként alapszabályai értelmében eddig is megtett.
Az Országos Központi Hitelszövetkezet az alapítványi üzletrészeket ügyrendjében meegállapított sorsolási mód szerint fizeti vissza.
A központi szövetkezet akcióképességét óhajtom növelni azzal a kedvezménnyel, hogy az államkincstár részéről jegyzett állami alapítványi üzletrészek az intézet fennállásának tartama alatt vissza nem fizetendők.
Mint ahogy a törvényjavaslat 9. §-ában intézkedés történt arról, hogy a hitelszövetkezetek általában üzleti nyereségük egy részét népjóléti célokra fordítsák, úgy indokoltnak tartom azt is, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet tiszta nyereségének az 1898. évi XXIII. tc. 55. §-ában felsorolt ellátmányok kifizetése után fennmaradó részéből 30% a falu művelődésének és jólétének előmozdítására legyen felhasználható.
A maradék többi része a jövőben a közgyűlés rendelkezéséhez képest lesz tartalékolható, amivel különböző célokat szolgáló tartalékalapok létesítése és gyarapítása céloztatik.
Az 1898. évi XXIII. tc. 57. §-ának második bekezdése szerint az Országos Központi Hitelszövetkezet igazgatósága a tagszövetkezet igazgatóságát vagy egyes tagjait a közgyűlés megtartásáig csak az esetben függeszthette fel vagy gondoskodhatott az ideiglenes ügyvezetésről, ha a felügyelő bizottság a törvénybe vagy az alapszabályokba ütköző intézkedések, mulasztások vagy visszaélések miatt közgyűlést hívott össze (1875. évi XXXVIII. tc. 195. §-a).
Nagy súlyt helyezek arra, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet felügyeleti és ellenőrzési jogköre nagyobbíttassék akkor, amikor a hitelszövetkezetek működési köre tágul. Ennek folytán kívánatosnak tartom, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet igazgatósága a tagszövetkezet igazgatóságát vagy egyes tagjait már akkor is elmozdíthassa, illetve helyettesítésükről gondoskodhassék, ha ezeknek olyan magatartásáról szerez tudomást, amely a szövetkezet eredményes működését komolyan veszélyezteti.
A törvényjavaslat 2. §-ához fűzött részletes indokolásban kifejtettem, hogy az ú. n. központkényszer bevezetése a szövetkezeti ügy korszerű alakulásának követelménye, de ez idő szerint a technikai nehézségekre és a kockázatra való tekintettel nem vagyok abban a helyzetben, hogy azt tökéletesen kiépíthessem olykép, hogy a multban alakult hitelszövetkezetek is a központi hitelszövetkezet kötelékébe vonassanak. Szükséges azonban, hogy átmeneti intézkedéseket léptessek életbe. Ezért a törvényjavaslat 21. §-ában jogot adok az Országos Központi Hitelszövetkezetnek, hogy a törvény hatályba lépte előtt alapított olyan hitelszövetkezeteket, amelyek a központi hitelszövetkezetnek nem tagjai, megvizsgálhassa; ez a jog kötelessége a központi szövetkezetnek akkor, amikor a felülvizsgálatra valamely hitelszövetkezet igazgatósága vagy a szövetkezeti tagok 1/10 része felkéri. E rendelkezés folytán az Országos Központi Hitelszövetkezet abban a helyzetben lesz, hogy a lehetőséghez képest tájékozódhassék a nem tag hitelszövetkezetek ügy- és üzletviteléről, erre befolyást gyakorolhasson és előkészítse azokat a munkálatokat, amelyek a központkényszer teljes érvényesítése idejében eszközölendők lesznek. Természetes, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet a felülvizsgálatot a kormány felhívására is bármikor foganatosítani fogja.
A felülvizsgálatnak eredményt kivánok biztosítani a törvényjavaslat idézett szakaszának 6. és utolsó bekezdésében foglalt azokkal a rendelkezésekkel, amelyek szerint kötelezem a felülvizsgált szövetkezetek igazgatóságait, hogy a vizsgálat során felmerült észrevételeket az e célra záros határidőn belül külön összehivandó közgyülés elé terjesszék és hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet igazgatósága a felülvizsgálat eredményét a szükséghez képest a cégjegyzék-bírósággal is közölhesse, aminek esetleg a szövetkezet feloszlatása vagy felszámoltatása lesz a következménye.
Minthogy a törvényjavaslat 2. §-ának az a célja, hogy gazdasági és ipari hitelszövetkezetnek önálló működése mellett való alakulását megszüntesse, ellenkezésbe jutnék e céllal akkor, ha az Országos Központi Hitelszövetkezet kötelékéből való kilépési vagy kizárási jogot továbbra is fenntartanám. Erre való tekintettel a gazdasági és ipari hitelszövetkezetek kilépési jogát és illetve a központi hitelszövetkezet kizárási jogát a törvény életbelépte napjától kezdődőleg megszüntetem.
Az 1898. évi XXIII. tc. 61. §-a szerint az Országos Központi Hitelszövetkezetnek jogában áll a tagszövetkezetet feloszlatni, felszámolását elrendelni és a felszámolókat kinevezni akkor, ha a szövetkezet a befizetett üzletrészek tőkeöszegének felét elvesztette.
Az egész törvényjavaslaton végig vonuló annak a célzatnak megfelelően, hogy a központi hitelszövetkezet ellenőrzése és felügyelete hatékonyabbá tétessék, az Országos Központi Hitelszövetkezetnek ezt a jogát kiterjeszteni tartom célszerűnek arra az esetre is, amidőn a szövetkezet a törvényekben, az alapszabályokban megállapított kötelezettségeknek felhívás dacára sem tesz eleget. E jog megadásával lehetővé tétetik az illető szövetkezet tökéletes átszervezése, ami a szövetkezeti ügynek csak hasznára válhat.
A kielégítési elsőbbségi jognak az 1898. évi XXIII. tc. 65. §-ánál túlmenőleg való kiterjesztése az Országos Központi Hitelszövetkezet üzletköre kiterjesztésének folyománya. Az elsőbbségi jog hatályának meghosszabbítása, épp úgy mint a törvényjavaslat 13. §-ánál, azért vált szükségessé, mert meg kellett szüntetni annak lehetőségét, hogy e jog érvényesülését a tagok kilépésükkel meghiusítsák, miként ez a multban tapasztalható volt. Érdekelt harmadik személyek védelméről a meghosszabbításnak egy évre való korlátozásával történt gondoskodás.
A törvényjavaslat 25. §-a az 1898. évi XXIII. tc. 66. §-ával szemben a következőkben tér el:
1. Az Országos Központi Hitelszövetkezet alelnökei közül az egyiket eddig a kereskedelemügyi miniszter nevezte ki. Minthogy azonban egyrészt a központi hitelszövetkezet autonómiájának kidomborítása céljából szükségesnek mutatkozott, hogy az alelnökök egyikét a szövetkezet tagjai válasszák, másrészt az Országos Központi Hitelszövetkezetnek főleg a mezőgazdasági érdekek felé való orientálása a kereskedelemügyi kormánynak az igazgatóságban való képviseltetését feleslegessé tszi, indokolt, hogy az egyik alelnöki állás a szövetkezeti ügy terén érdemeket szerzett férfiak részére tartassék fenn.
2. Az Országos Központi Hitelszövetkezet igazgatósága eddig saját kebeléből egy vagy több ügyvezető igazgatót választhatott. Ezentúl az igazgatóság vezérigazgatót fog kinevezhetni, akit a pénzügyminiszter fog megerősíteni.
A hitelszövetkezeti hálózat nagy terjedelme és annak várható nagymértékű további növekedése, a szövetkezetek működésének állandó megfigyelését és irányítását megnehezítik. Erre való tekintettel szükséges, hogy egyrészt az Országos Központi Hitelszövetkezet képviselőségeinek száma - amely eddig nyolc volt - lényegesen szaporíttassék és fióktelepek is felállíthatók legyenek, amelyekre vonatkozólag az 1898. évi XXIII. tc. 67. §-a nem intézkedik. Minthogy azonban a képviselőségek és fiókok felállítása a mai viszonyok között sokszor igen nagy költséggel fog járni, meg kell engedni a központi hitelszövetkezetnek azt is, hogy a felügyelőségek és fiókok teendőit valamelyik kipróbált vidéki hitelszövetkezetre bízhassa, aminek lehetőségét egyébként a fent idézett törvény és szakasz indokolása is előrelátta.
Az Országos Központi Hitelszövetkezet üzletkörének kiterjesztése szükségessé teszi, hogy az intézetnek nagyobb mértékű pénzforrások is rendelkezésére bocsáttassanak. Aaz intézet egyik pénzforrása, - a banküzlet általános pénzbeszerzési módjain felül, - a kötvénykibocsátás volt, ami eddig azon kölcsönök alapján történt, amelyeket a szövetkezetek tagjaiknak nyujtanak és saját jótállásuk mellett a központi intézetre ruháznak át.
Az előbb említett kötvénykibocsátási alap érintetlenül hagyása mellett, a jövőben az Országos Központi Hitelszövetkezet saját követelései alapján is bocsáthat ki kötvényeket, amennyiben a kölcsönkövetelések jelzálogilag biztosíttattak és összegük.
a) az ingatlan alapszabályszerű becsértékének 50%-át, illetve telepítvényi vagy feldarabolás útján létrejött földbirtokoknál, avagy talajjavítási munkálatok tárgyát képező földbirtokoknál 75%-át meg nem haladja;
b) általában a különböző törvényes rendelkezéseknek megfelelően vagy közérdekből végrehajtott ingatlanfeldarabolásokból eredő földbirtokra adott kölcsönöknél, az alapszabályszerű becsérték 75%-át meg nem haladja.
A törvényjavaslat 28. §-ában foglalt és az 1897. évi XXXII. tc. 12. §-án alapuló rendelkezés a kötvények biztosságát van hivatva növelni.
Az 1911. évi XV. tc. 3. §-ának 6. pontja a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségére terjeszti ki azokat a jogokat, amelyek a Magyar Földhitelintézetet, illetve az Osztrák-magyar bank jelzáloghitelosztályát kölcsönköveteléseik behajtása tekintetében megilletik. Méltányosnak találom, hogy ezek a kíváltságok az Országos Központi Hitelszövetkezetre is érvénnyel birjanak.
A törvényjavaslat 30. §-a az 1911. évi I. tc. 317. §-ával szemben állapít meg kivételt, amely a vidéki hitelszövetkezetek által nyujtott hitelek természeténél fogva indokolt és növeli a szövetkezetek versenyképességét. E szakaszban megállapított kivétel a vidéki szövetkezetek szigorú ellenőrzése és felügyelete folytán visszaélésekre nem adhat alkalmat.
A törvényjavaslat 31. §-a a kereskedelmi törvény (1875. évi XXXVII. tc.) 242. §-ának rendelkezésétől való eltérést állapít meg, amely a hitelszövetkezet ügyvitelének kivánatos egyszerűsítése szempontjából volt szükséges.
A törvényjavaslat 32. §-ának a rendelkezései az Országos Központi Hitelszövetkezet üzletköre bővítésének folyománya. Minthogy ugyanis az Országos Központi Hitelszövetkezet ezentúl közvetlenül is nyujthat hitelt a kötelékébe tartozó szövetkezetek tagjainak, elkerülhetetlen, hogy az 1898. évi XXIII. tc. 65. és 77. §-aiban foglalt kiváltságok arra az esetre is kiterjesztessenek, amikor a központi hitelszövetkezet a közvetlen hitelező. Ezentúl az Országos Központi Hitelszövetkezet közvetlen hitelezőivel szemben azokat a kiváltságokat fogja gyakorolni, amelyket az Osztrák-Magyar Bank, a Magyar Földhitelintézet, a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete és legújabban a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége is élveznek.
Az Országos Központi Hitelszövetkezet igazgatóságának az 1918/1919 üzletévről szóló jelentése szerint az intézet alaptőkéje kereken 9,000.000 korona, amivel szemben a hitelezők folyószámlákon, betéteken és takarékbetéteken 842,500.000 koronát követelnek. Ez az aránytalanság, nemkülönben az intézet előtt álló nagy feladatok, mulhatatlanul szükségessé teszik, hogy az intézeti alaptőke lényegesen megerősíttessék. A szövetkezet természete nem engedi meg, hogy az alaptőke a részvénytársaságoknál szokásos módozatok felhasználásával gyarapíttassék; ez csupán a rendes fejlődés folyamán történő üzletrész-jegyzések útján lehetséges. Ez a mód azonban természetszerűleg lassú és így ezidőszerint nem volna célravezető. Az alaptőke növelése tehát gyökeresen csakis a törvényjavaslat 33. §-ában tervezett azon módon oldható meg, hogy az államkincstár 25,000.000 korona alapítványi üzletrészt jegyez.
A Központi Hitelszövetkezet és a tagszövetkezetek az úgynevezett tanácskormány gazdálkodása folytán mintegy 40,000.000 korona kárt szenvedtek, mely összegben az úgynevezett „fehérpénz” értékcsökkenése folytán keletkezett veszteség 8,000.000 koronával szerepel. Előreláthatólag ugyan ez a veszteség huzamosabb idő alatt, a folyamatba helyezett felszámolások következtében, apadni fog, azonban, nézetem szerint, már most kell intézkedni arról, hogy azok az összegek, amelyek e veszteségek folytán üdvös rendeltetésüktől elvonattak, az Országos Központi Hitelszövetkezetnek rendelkezésére álljanak. Ettől eltekintve az Országos Központi Hitelszövetkezet iránt minden oldalról támasztott nagy igények, melyeknek kielégítése elől a fontos állami érdekekre való tekintettel sem zárkózhatunk el, az intézet forgatható tőkéjének szaporítását teszik szükségessé. Ezek folytán súlyt helyezek arra, hogy a nemzetgyűléstől felhatalmazást nyerjek ahhoz is, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet tartalékalapjának növeléséhez 100,000.000 korona névértékű pénztárjegy átengedésével járulhassak. A pénztárjegyek az 1921. évi január 15-től kezdődőleg négy év alatt, évi egyenlő részletekben lesznek visszaváltandók, amiáltal az államkincstárnak egyszeri túlságos megterhelését kerülöm el.
Az Országos Központi Hitelszövetkezet az előző kormányok ismételt ösztönzésére szakipari (termelő és értékesítő) szövetkezetek alapításával is foglalkozott. Ezek az alapítások, részint a szakipari szövetkezetek természetében rejlő nagyobb kockázat, részint pedig a szakszerű vezetés hiánya folytán, nem jártak a kellő eredménnyel, sőt az Országos Központi Hitelszövetkezetnek az évek folyamán mintegy 12,000.000 korona veszteséget okoztak. E veszteségek fedezetére még 1915-ben 7,000.000 korona állami betétet helyezett el az akkori kormány, azzal, hogy a betét a törvényhozás által adandó felhatalmazás alapján a szakipari szövetkezetek működése körül felmerült hiányok kiegyenlítésére lesz fordítandó. A betétnek és időközi kamatainak az előző kormányok által tervezett felhasználásához kérem e törvényhozás felhatalmazását.
Az Országos Központi Hitelszövetkezet kötelékébe tartozó szövetkezeteknél elhelyezett pénzek a tőkekamat és járadékadó, valamint az ezeken alapuló valamennyi adópótlék kivetésére szolgálnak alapul. Amennyiben ezek a pénzek a tagszövetkezet által az Országos Központi Hitelszövetkezetnél pénztárjegyekben, csekkekben vagy folyószámlákon gyümölcsözőleg helyeztettek el, a központi hitelszövetkezetnél az említett adókkal újból megrovattak.
Ezt a visszás állapotot szünteti meg a törvényjavaslat 34. §-ának rendelkezése.
Az Országos Központi Hitelszövetkezet kötvényei, minthogy az 1898. évi XXIII. tc. 74. §-a alapján az 1897. évi XXXII. tc. 22. §-ának hatálya ezekre a kötvényekre kiterjed, óvadékképesek voltak. Ezt az óvadékképességet kiterjeszteni óhajtom azzal, hogy a kötvények a gyámoltak és gondnokoltak pénzeinek gyümölcsöző elhelyezésére is felhasználhatókká nyilváníttatnak. Ezzel az intézkedéssel főleg azt óhajtom elérni, hogy e kötvényeket alapok és alapítványok is vásárolhassék, amelyek rendszerint csupán olyan értékpapirokat szerezhetnek meg, amelyeket az 1885. évi VI. tc. 13. §-a felsorol.
A törvényjavaslat 35. §-a tehát, az óvadékképesség kiterjesztésével, de a szakasz második bekezdésében foglalt rendelkezésekkel is, az Országos Központi Hitelszövetkezet kötvényei részére nagyobb piacot kíván biztosítani. Minthogy a kötvények minden tekintetben megfelelő biztosítékokkal bírnak, meg vagyok győződve arról, hogy az Országos Központi Hitelszövetkezet a várható nagyobb üzleti forgalmából előálló kötvénytöbbletét könnyen fogja elhelyezhetni.
A különböző mezőgazdasági célú szövetkezeteknek, így pl. a földbérlő, termelő és értékesítő szövetkezeteknek alapítását megnehezítené az 1898. évi XXIII. tc. és a jelen törvényjavaslat határozmányaihoz való szigorú alkalmazkodás. Erre való tekintettel célszerűnek tartom, hogy a pénzügyminiszter a földmívelésügyi miniszterrel egyetértőleg megengedhesse, hogy az ilyen szövetkezetek alapszabályaiba a szükséghez képest eltérő szabályok legyenek felvehetők.
Minthogy a szakipari szövetkezetek ügyeinek előmozdítására az Iparosok Országos Központi Szövetkezete alakult meg, az ilyen szövetkezetekkel való foglalkozást az Országos Központi Hitelszövetkezet a jövőben mellőzhetni fogja.
Az Országos Központi Hitelszövetkezet alapszabályai a törvényjavaslat rendelkezéseinek megfelelően módosítandók lesznek. A módosított alapszabályok kormányhatósági jóváhagyásához a kereskedelemügyi miniszter hozzájárulása nem szükséges, mert az Országos Központi Hitelszövetkezet működése - minthogy az intézet elsősorban mezőgazdasági érdekek szolgálatában áll - a kereskedelemügyi tárca ügykörét nem érinti.
Minthogy a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége, a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete, a Magyar Földhitelintézet és Pénzintézeti Központ szervezetéről és ügyköréről külön törvények intézkednek, ezekre az intézetekre, bár azok hitelüzletekkel foglalkozó szövetkezetek, a törvényjavaslat határozmányai nem terjednek ki.
A törvényjavaslat 39. §-a a szokásos végrehajtási megbízást adja.
