A találmányi szabadalmakról szóló 1895:XXXVII. törvénycikknek a jelen javaslatban foglalt módosításait különösen a pénzügyi szempont indokolja.
Ugyanis a javaslatok gerincét a szabadalmi díjak felemelése alkotja, úgyszintén a bizonyos megtakarítással járó intézkedések.
Hogy ezután ebbe a javaslatba felvétettek egyéb intézkedések is, abban találja okát, hogy kivétel nélkül olyan gyakorlati kérdésekről van szó, melyeknek megoldása régen érzett szükséget pótol, melyek viszont a szabadalmi törvény szerves összefüggését nem érintik.
A tényleges állapot ma az, hogy a külföldön kiállított meghatalmazások hitelesítését, - kivéve Olaszországot, Orosz- és Törökországot, valamint Romániát, mely országokkal különben kevés érintkezésünk van, egyik állam sem követeli, úgy hogy nincs semmi elfogadható alapja annak, hogy itt Magyarországon azt a forgalmat, megnehezítő rendelkezést fentartsuk, mely a hitelesítést megköveteli, annál kevésbé, mert külföldi képviseletünk sincs annyira kiépítve, hogy a hitelesítés akadályba ne ütkönék.
Különösen most a remélhetőleg csak rövid ideig - a szűkebb határok közé szorított országnak - mindenképen oda kell törekednünk, hogy a külföldiek részére megkönnyitsük és egyszerűsítsük az eljárást és ne tegyük ki őket fölösleges zaklatásnak, midőn velünk érintkezésbe akarnak lépni.
A hitelesítéstől annál is inkább el lehet tekinteni, mivel a legtöbb esetben az itteni ügyvéd, vagy szabadalmi ügyvivő részére a meghatalmazást rendesen nem maga a külföldi ügyfél, hanem ügyvédje, vagy ügyvivője szokta kiállítani, amely körülmény maga is némi garanciát nyújt a visszaélés ellen.
A szabadalmak időtartamát a törvény 15 évben állapitja meg. A háborús viszonyok azonban a legtöbb esetben lehetetlenné tették azt, hogy a szabadalom gyakorolható legyen, mert vagy a gyáros kénytelen volt gyárának átalakítása mellett hadifelszerelési tárgyakat gyártani, vagy a gyáros és munkásai kénytelenek voltak hadbavonulni, vagy nem volt meg a kellő nyersanyag vagy munkaerő stb. Mindezek a körülmények okozták azt, hogy a szabadalomtulajdonos a szabadalmi díjakat befizetni tartozott ugyan, de annak ellenében ellenértéket nem kapott, mert szabadalmát nem használhatta.
Innen van, hogy az érdekeltek körében már régi óhaj és kívánság az, hogy a szabadalmak időtartamát hosszabbítsák meg.
Angliában meghosszabbították 2 évvel, Franciaországban is elrendelték a meghosszabbítást, melynek tartama az egyes esetekhez alkalmazkodik, de 5 évnél hosszabb nem lehet.
Más államokban is foglalkoznak a szabadalom oltalmi idejének meghosszabbításával.
A meghosszabbítás ellen felhozzák azt, hogy sok oly szabadalom volt, mely éppen a háborús viszonyok folytán a háború ideje alatt még jobban kihasználtatott, mint békeidőben, továbbá volt sok oly szabadalom is, melynek használatát a háborús viszonyok egyáltalában nem befolyásolták. Továbbá rámutatnak arra, hogy az egész készlet nagy hátrányt szenvedett és sok vonatkozásban elmaradt a fejlődés éppen a kereskedelem és ipar terén, enélkül, hogy az állam ezért bárminemű kárpótlást nyújtott volna, kérdés tehát, miért részesüljenek most éppen csupán szabadalomtulajdonosok ily kárpótlásban?
Mindezekből látható, hogy a felvett kérdés sok fontos érdeket érint és ezért beható megfontolást igényel. Viszont a törvényhozásnak és a végrehajtó hatalomnak nem szabad elmulasztani az orvoslást, ha eziránt a közkívánalom megnyilvánúl és az lehetséges.
Ez indokolja a felhatalmazás megadását, a szabadalom tartamának meghosszabbítása esetén az intézkedés részletei kormányrendeletben jobban lesznek kidomboríthatók, mint törvényben már ezért is, mivel a rendelet és netáni módosítása könnyebben simulhat az érdekkörök jogos kívánságaihoz.
A meghosszabbítás időtartamának maximuma azért hat év, mivel a háborús állapot körülbelül ennek az időtartamnak felel meg.
A szabadalmi hivatalnak munkaköre természeténél fogva az ügyek elintézésénél túlnyomórészben műszaki kérdésekkel kell foglalkoznia, amiért is a szabadalmi bíráknak a költségvetés szerint 17-et kitevő létszámából eddig is 11 műszaki képesítésű és csak hat jogász volt. De erre van tekintettel a szabadalmi törvény 25. §-ának 1. bekezdése és amely szerint a bejelentési osztály - mely szabadalmi hivatal egész ügyforgalmának körülbelül 80-90%-át intézi el - oly hármas tanácsokban határoz, melyek egy jogász és két műszaki tagból állanak.
A műszaki elemeknek ez a túlsúlya már régóta szükségessé tette volna azt, hogy jogász alelnökön kivül egy műszaki alelnöki állás is rendszeresíttessék, annál is inkább, mivel a bejelentési osztály és a bejelentési tanács vezetése az alelnök feladata.
Minthogy azonban ezidőszerint új állás nem rendszeresíthető, módot kellett adni arra nézve, hogy a hivatal alelnöki állása műszaki képzettséggel bíró eegyénnel is betölthető legyen. Megjegyeztetik, hogy úgy Ausztriában, mint Németországban már régóta működnek műszaki képesítésű alelnökök, (Németországban Direktoren) mely rendszer teljesen bevált. A javaslat e rendelkezése tehát egy régen érzett szükséget és hiányt pótol.
A jelen szakasz 2. bekezdése a hivatal jogász tagjainak képesítését a szabadalmi törvény 24. §-a 2. bekezdése kiegészítéseként szabatosabban írja körül.
A jelen szakasz utolsó bekezdése a szabadalmi hivatal elnökére, alelnökére és álland tagjaira nézve kifejezetten megállapítja azokat a jogszabályokat, amelyek reájuk mint bírói teendőket ellátó funkcionáriusokra vonatkoznak és amelyek velük szemben eddig is alkalmazást nyertek.
A jelen törvényjavaslat 4. §-a a szabadalmi törvény 25. §-a 2. bekezdésének utolsó mondatát azért törli, mert annak, hogy a hivatal elnöke a bejelentési osztály ülésein ne vehessen részt, indokoltsága nincsn és kivánatos, hogy a hivatal főnökének, úgy mint az a rendes bíróságoknál is van, meg legyen a joga, hogyha azt bármely oknál fogva szükségesnek tartja, a bejelentési osztály ülésein elnökölhessen. Az a rendelkezés, mely szerint a bírói osztály ötös tanácsa - eltérőleg az 1895. évi XXXVII. tc. rendelkezésétől - 3 műszaki és két jogász tagból alakítandó, a következő indokon alapszik.
A bejelentési tanácsban - amint az már említve volt - a műszaki kérdés lévén előtérben, a tanács tagjainak többsége is műszaki.
Ha már ugyanaz a kérdés felfolyamodás folytán a bírói osztályon kívül kerül eldöntésre, csak természetes, hogy a tanács itt is úgy alakítandó, hogy a műszaki tagok többségben legyenek.
De ugyanígy áll a kérdés akkor is, midőn a bírói osztály nem felfolyamodás folytán, mint másodfok, hanem a hatáskörébe tartozó ügyekben első fokon jár el. A bírói osztály hatáskörébe ugyanis az évtizedeken át előfordult két három megvnási ügytől eltekintve, kizárólag megsemmisítési és megállapítási ügyek elbírálása és az u. n. bitorlási ügyekből kifolyólag szakvélemény megadása (1895:XXXVII. tc. 50. §-a utolsó bekezdése) tartoznak.
Ezen ügyek magvát is főkép műszaki kérdés képezi, mert a megsemmisítési eljárás alapjául ugyanazok a ténykörülmények szolgálnak, melyek a bejelentési osztályon mint felszólalási okok fordulnak elő, ami a szabadalmi törvény 21. és 35. §-ainak egymással való összehasonlításából is kitűnik; a bírói osztályon a megsemmisítési ügyekben tehát ugyanaz a műszaki kérdés döntendő el, mely a bejelentési osztályon is eldöntés tárgya, ahol pedig a műszaki tagok túlsúlyát mindenki szükségesnek tartja, egyébként úgy az osztrák, mint a német szabadalmi törvény szerint is a tanácsok a műszaki tagok túlsúlya mellett alakítandók, ami évtizedes gyakorlatban bevált.
Végül rá kell mutatni arra is, hogy a tanácsoknak a javasolt módon való megalakítása költségmegtakarítást is jelent, mert egy jogász tag állása feleslegessé válik. De még nagyobb megtakarítás érhető el azáltal, hogy a bírói osztály I fokon csak hármas tanácsban dönntött. A rendes bíróságoknál sem találhatók elsőfokon ötös tanácsok. A bírói osztály hármas tanácsa, valamint a szabadalmi tanácsnak ötös tanácsa teljesen kielégítő garancia az ügyek szakszerű és alapos eldöntésére nézve.
A szabadalmi tanács elnöki állására nézve a szabadalmi törvény 26. §-a kimondja, hogy a szabadalmi tanács elnöke a Kúria tanácselnökkel egyenlő ranggal, jelleggel és javadalmazással bír. Az elnök kvalifikációjára nézve további rendelkezést nem tartalmaz. Tekintettel arra, hogy a szabadalmi tanács elnökének hivatalos teendői oly csekély terjedelműek, hogy azok egy munkaerőt nem kötnek le, amennyiben az elnöknek adminisztrativ teendői alig vannak, a tanács elé kerülő ügyek száma pedig igen jelentéktelen és a tanácselnöki állásnak mint önálló állásnak fentartása felesleges, miért is az állam pénzügyi érdekei szempontjából is kivánatos és indokolt, hogy a szabadalmi tanácselnöki állás megszüntetése mellett a tanácselnök a királyi Kúria tanácselnökei sorából neveztessék ki.
A Kúriai tanácselnök ebbeli teendői felől a szabadalmi tanács elnöki teendőit is elláthatja, anélkül, hogy ezek bármily részben hátrányt szenvednének, hisz a Kúria bírák sorából kinevezett szabadalmi tanácsi ülnökök most is mindkét irányban akadálytalanul látják el teendőjüket. Ez a rendszer egyébiránt Ausztriában már évtizedek óta fennáll és teljesen bevált, dacára annak, hogy az ottani szabadalmi tanács jóval nagyobb ügyforgalommal rendelkezik, mint a magyar.
A Horvát-Szlavon- és Dalmátországok között fennállott közjogi kapcsolat megszünése folytán vált most már lehetségessé a szabadalmi tanács elnöki állásának jelen átszervezése.
A hetes tanácsnak ötösre való leszállítása tekintetében megjegyeztetik, hogy a hetes tanácsok rendszere már mindenütt megszünt.
Az ötös tanácsokra való áttérés azonkívül pénzügyi szempontból is megtakarítást jelent, mert ha a műszaki ülnökök száma nem is szállítható le, miután a technika különböző ágaira: gépészekre, elektrotechnikára, vegyészetre, stb. tekintettel kell lennünk, de leszállítható a jogász ülnökök száma olymódon, hogy üresedés beállása esetén két állást nem kell betölteni, úgy hogy a jelenlegi hat ülnöki állás négyre lesz leszállítható. A jogászülnökök működési pótlékát a szabadalmi törvény állapítja meg és pedig 1.000 koronában, míg a tanács többi tagjainak és a segédszemélyzetnek működési díjait e törvény rendeleti úton való megállapításra utalta. Miután a tapasztalat azt mutatja, hogy ily díjaknak törvényben való összegszerű megállapítása nem ajánlatos, jelen § e díjazások megállapítását a pénzügyminiszterrel egyetértőleg a kereskedelemügyi miniszterre bízza.
A 6-7. §-okhoz
A díjak felemeléséről már a szabadalmi törvény 45. §-ának 5. bekezdése gondoskodott akkor, mikor a miniszternek az erre vonatkozó felhatalmazást, habár korlátoltan (50%) megadta.
A díjak még ma is ugyanazok, mint 25 évvel ezelőtt. Ez már magábn indokolttá teszi a díjak felemelésére vonatkozó, időközben lejárt felhatalmazás újból való megadását.
Ehhez járul, hogy nemcsak a szabadalmi hivatal személyi és tárgyi kiadásai emelkedtek, hanem az összes létfenntartási költségek annyira emelkedtek, hogy a díjaknak megfelelő magasabb összegben való emelése további indokolásra nem is szorul, még pedig úgy a 45. §-ban, mint a 46. §-ban foglalt díjak tekintetében, melyek között különbséget tenni nem indokolt.
A díjak emelése azonban önként maga után vonja a szegény sorsú feltalálók sorsának megkönnyebbítését, nehogy a magasabb díjak a szegény sorsúak feltalálói tevékenységére bénítólag hassanak. Ezért kellett ezeknek érdekében megfelelő messzemenő rendelkezéseket már magában a javaslat 7. §-ában tenni.
