I. Mióta földmívelés van, azóta van földbirtokpolitika is. Mióta ugyanis az ember állandóan míveli a földet, azóta mindig kérdéses volt, hogy az ember vagy bizonyos csoportjai és a művelhető földterület között milyen viszony legyen. A legrégibb korszakok óta folytonos hullámzásban látjuk a föld és az azt megművelők egymáshoz való viszonyait. Hogy ez a viszony a föld és a földmívelő nép között tartós legyen-e, avagy változó, hogy a törzs, a család vagy az egyén birja-e a földet és hogy a fölmívelő munka miképen szerveztessék a közjó érdekében, mindez folytonos szabályozás tárgya volt és az egyes kérdések körül felmerült viták és hatalmi versengések nem egyszer véres küzdemekké fajultak.
Az ember élete és az emberekből alakult társadalmak élete nagyon bonyolult. Éppen ezért a történelmet nem szabad kizárólag egy vagy két eszmemenet történetének minősíteni. Nem lehet nevezetesen a történelmet csak az anyagi jólétre irányuló törekvések történetének nevezni és éppen így nem lehet a történelmet egyoldalúan csak a mezőgazdaságnak vagy csak a földbirtokpolitikának nézőpontjából sem tárgyalni. Mindenféle gazdasági, társadalmi, vallási, kulturális stb. eszme és törekvés csak egy-egy mozaikdarabja az egyetemes történelemnek. De annyi tény, hogy minden nép agrártörténetében a földbirtokpolitika játszotta a döntő szerepet és voltak korszakok, amelyeknek egyetemes történetében is a földbirtokpolitika volt az, ami egy zenedarabban a vezérszólam.
Már a régi zsidóknál Mózes könyvében, továbbá a régi görögöknél és rómaiaknál határozott nyomát látjuk az öntudatos földbirtokpolitikának. Nevezetesen a régi zsidóknál az ingatlanok 50 évenként való felosztásával igyekezett Mózes gátat vetni a túlságos birtokhalmazásnak. Tudomásunk szerint azonban ez a törvény irott malaszt maradt, mert sohasem hajtották végre. A régi görögöknél, az akkori városi köztársasági alkotmányok vezéreszméjének nyomán, lehetőleg minden polgárt egyformán akartak, földben részesíteni, ami azonban sohasem sikerült.
Ettől eltérően Athénben Solon törvényhozása a különböző osztályoknak más-más nagyságú földbirtokkal aló ellátását iktatta törvénybe. Eszerint a polgárok olyan mértékben részesedtek különbözőképen a földbirtokban, mint ahogy különbözőképen vettek részt a katonáskodás kötelezettségében is.
A régi rómaiaknál a köztársaság első korszakában az állami földek felosztása volt a földbirtokpolitika legégetőbb kérdése. Elvileg az ager-publicusból mindenkit egyenlő rész illetett volna, azonban akárhányszor ismételték a felosztást, a vagyonosok csakhamar összevásárolták a szegényebbek földbirtokait. Ennél az egyenlő kiosztásnál ugyanis sokan kaptak földet olyanok is, akik annak megművelésére sem készek, sem képesek nem voltak és így csak természetes, hogy megfelelő árért a földtől szabadulni igyekeztek.
Később Rómában a császárság főleg a kiérdemesült harcosok (veteránok) földhöz juttatásával foglalkozott és ebbe a földbirtokpolitikába belekapcsolta olyan telepek alapítását, amelyekkel különösen a meghódított barbár népeket igyekezett állandóan uralma alatt tartani.
A középkorban a földbirtokpolitikát a hűbériség és jobbágyság és ezekkel kapcsolatban a jogi és közigazgatási kötöttség jellemezték. A gazdálkodás is főleg jobbágy-közigazgatás volt s kevésbé gazdasági munka. Történtek azonban nagyarányú telepítések is, különösen erdőirátosokkal, szőlőültetéssel és más magasabb kulturákra való áttéréssel kapcsolatban. Nagyobb földkiosztások történtek egyes embercsoportoknak nemzeti szempontokból való áthelyezése vagy eddig műveletlen területeknek művelt állapotba (mocsárkiszárítás, tólecsapolás stb.) való helyezésével kapcsolatosan is.
Mindezekből azt is látjuk, hogy a földbirtokra vonatkozó szabályok sohasem voltak azonosak az ingó dolgokra vonatkozó szabályokkal és ez így maradt a legújabb korban is, dacára, hogy a forgalom úgyszólván nemzetközileg szabaddá tétetett és a földdel való kereskedés nem kívánatos arányban fellendült.
A föld mindig különleges gazdasági és társadalmi helyzetet foglalt el és ennek megfelelően különleges elvek irányították a földre vonatkozó szabályok alkotását, különösen pedig a föld megszerzésére és elvesztésére, egyszóval a föld és a földmívelő nép kapcsolatára vonatkozó elveket is.
Mai helyzetünkben különösen fontos annak a megfigyelése, hogy nagy háború után mindig elemi erővel lépett előtérbe egy új földbirtokpolitika követelménye. Hazánk története is bizonyítja ezt, hiszen a tatárdúlás, a törökpusztítás után nagyarányú földbirtokmozgalom történt és a különböző jellegű telepítések sokszor voltak utóhatásai egy-egy háborúnak.
II. A földbirtokpolitika legújabb magyar története, az t. i., amelyet 1867. óta számítunk, többféle fokozaton ment át. Első fokozata volt a nemzeti cél és eszme, később a szociálpolitikai megnyugtatás felé fordult és végül igyekezett ezt a kettőt még a közgazdaság egyetemes érdekével, különösen a mezőgazdasági termelés fokozásával egybekötve. Általában azt mondhatjuk, hogy a földbirtokpolitikában két főtényezőt kell figyelembe venni: a földet és a föld népét, annak az elvnek az alapján, hogy a föld az ország teste, a nép az ország lelke. Csak az a földbirtokpolitika lesz igazán jó, amelynél a föld és nép közötti összhangot tökéletesen megóvjuk. Következik ebből, hogy a földet csak annak kezére bízhatjuk, aki azzal szivesen, örömest, erejének teljes megfeszítésével foglalkozik, aki a földdel mintegy teljesen összeolvad és a földet mint mindnyájunk eltartóját teljes erejével szolgálni kész. Igy felfogva a földmívelést, az nem is csak egyszerű testi munka, nem is egyszerű szolgálata a földnek, hamem hivatás, melynek betöltését ebből a különleges szempontból kell elbírálni. A modern földbirtokpolitikának e mellett az is a célja, hogy a lehető legtöbb megelégedett földmívelő nyerjen elhelyezést az ország mívelhető területén. Ha ennek megfelelően helyes lesz az arány a mívelés alatt álló föld és az azt megmívelő lakósság között, akkor minden valószinűség szerint az ország lehető legolcsóbban fogja előállítani az élelmicikkeket és a nyersanyagokat és akkor valószinűleg az ország egész lakossága, tehát a földmíveléssel nem foglalkozók is, a lehető legjutányosabban lesznek elláthatók elsőrangú szükségleti cikkekkel.
Valószinű továbbá, hogy ilyen berendezés mellett a földmívelés és a hozzá tartozó iparágak a lehető legkisebb áldozattal és költséggel a lehető legnagyobb gazdasági eredményt fogják elérni. E szerint valószinű, hogy a földbirtok helyes megosztása, a társadalmi megelégedettség és jólét s végül a termelés fokozása egymással összevágó jelenségek lesznek. A földbirtokpolitika ilyen megoldása minden valószinűség szerint a földmívelő munka szervezetének legmegfelelőbb formája is lesz. A munka eredményessége ugyanis nemcsak anyagi okoktól függ, hanem a munkásnak a munkára való kedvétől és készségétől is. És ez sehol annyira nem jut kifejezésre, mint éppen a földmívelésnél, mert a földmívelés munkái olyanok, melyek az ellenőrzést legkevésbbé jutalmazzák. Ezek a munkák azok, amelyeknél az időjárás viszontagságai, továbbá a károk elleni védekezés miatt és mert minden gazdasági év termelési viszonyai mások és mások, mindig különös jelentősége lesz az egyéni rátermettségnek, a különleges egyéni erőmegfeszítésnek és a munka végzésében való készségnek.
Mindebből következik, hogy a földbirtokpolitikát csakis a magántulajdon elvének alapján indíthatjuk meg, mert a magántulajdon az, mely legjobban biztosítja a földmívelő lakósság munkakészségét a föld megmunkálásában, a kockázatnak elvállalását és ezzel együtt a tudásnak, a szakértelemnek és a testi fáradozásnak a földbe való befektetését. A mai, háború utáni földbirtokpolitikának azonban e két pont, t. i. a magántulajdon és a termelés biztosításának elve mellett még egy harmadik szempontot is figyelembe kell venni és ez a háborúban tényleg résztvett földmívelőknek a lehetőséghez képest földdel való ellátása. Azokról van itt szó, akik a fronton küzdöttek és kitüntették magukat, akik megrokkantak vagy akik özvegyet vagy árvát hagytak maguk után. Ezen a ponton a reform tehát belekapcsolódik a világháborúba és ez a vonás ennek a földbirtokpolitikának olyan új szinezetet ad, mely azt egyrészt a többi újabb magyar földbirtokpolitikai tervektől megkülönbözteti, de amely másrészt azt, minden nagy háborúval kapcsolatos földbirtokreformhoz hasonlóvá teszi.
Már az elmondottakból is látjuk, hogy a földbirtokpolitika alapelveinek lefektetésénél ellentétes közérdekeket kell egymással kiegyenlíteni. Az egyik ilyen közérdek a föld helyes megosztása, a másik a terméseredmények emelése. A föld helyes megosztása azt kivánná, hogy a törpe-, kis- és középbirtokokat szaporítsuk, a nagybirtokokat csökkentsük. Ámde a terméseredmények azt mutatják, hogy nálunk a nagybirtokból több embert lehet gabonával ellátni, mint a kisbirtokból. A legjobban felszerelt gazdaságok nálunk a nagybirtokok s a belterjes mívelés leginkább ezeken otthonos.
Akik mindenáron hitet tesznek a kisbirtok mellett, azok igyekeznek ugyan bizonyítani, hogy a kisbirtok többet termel vagy többet fog termelni, mint a nagybirtok. De ez a kérdés még az előrehaladottabb nyugati kulturállamokban sincs végleg eldöntve. Nálunk pedig, ahol a belterjességet a szélsőséges időjárás, a kisebb népsűrűség, az alacsonyabb szakértelem is hátráltatják, ma még a legtöbb kisbirtok átlag kevesebb növényi táplálékot termel, mint a nagybirtok. Éppen ezért a nagybirtokot a reform nem fogja feleslegessé tenni, csak arányait változtatja meg és túltengéseit nyirbálja meg. A reformnak nem az a célja, hogy a nagybirtokot általában letörje hanem, hogy a túlnagy úgynevezett mammuth birtokok helyébe egészségesebb megoszlást léptessen s az eddig szinte megkövült birtokviszonyokba életet vigyen azáltal, hogy a nagy uradalmaktól körülvett falvaknak is megadja a terjeszkedés lehetőségét.
Ott azonban, ahol a nagybirtok kifogástalanul tölti be hivatását, csak annyit fog a reform e földből elvonni, amennyi a szociális cél szempontjából okvetlenül szükséges és amennyinek az elvonása a megmaradó részen az okszerű gazdálkodást továbbra is lehetővé teszi. Nem a jó üzemegységek megbontása, hanem a rosszaknak jobbakkal való helyettesítése a cél. Alkotni akarunk és nem rombolni.
Bizonyos fokú ellentét van a gazdasági érdekek és a szociális érdek közt is. A gazdasági közérdek az, hogy a legkisebb költséggel a legnagyobb termést biztosítsuk. A szociális közérdek pedig az, hogy a már hosszabb idő óta tartó nyugtalanságot és elégedetlenséget megszüntessük. Az ellentét abban van, hogy akiket szociális okból kellene földhöz juttatni, azok nem mindig lesznek a legjobb gazdák és földmívelők s így nem lesznek alkalmasak a termés fokozására, sőt sok esetben még az eddigi terméseredmények biztosítására sem. A kiegyenlítés csak úgy történhetik, ha a szélsőséges megoldást mindkét oldalon kiküszöböljük.
Tehát egyrészt le kell mondanunk egyelőre a termés fokozásának lehetőségéről, másrészt a földhöz juttatandókat kellőleg meg kell válogatni, hogy csak olyanok jussanak földtulajdonhoz, akik a föld helyes megmívelésére képesek is.
A belterjesség fokozására az ország mai gazdasági helyzete egyelőre úgy sem ad általános lehetőséget. Az anyaghiány miatt először úgyis csak arra törekedhetünk, hogy a gazdálkodás régi szinvonalát visszaállítsuk. Miután pedig ezt a munkán keresztül érhetjük el és a munka az, amivel még leginkább rendelkezhetünk, a munka pedig átlag jobban megy a saját üzemben, mintha bérért kell azt végezni, itt egyenlíthetjük ki az eredetileg egymással ellentétes gazdasági és szociális közérdeket. Ez a kiegyenlítés azonban megköveteli, hogy a földdel ellátandókat megrostáljuk. A földmívelő munkát ugyanis csak a hozzáértő fogja jól elvégezni. Tehát szabály szerint csak azokról gondoskodhatik a földreform, akik eddig is földmívelők voltak. Továbbá a földmívelők közül elsősorban azoktól várható az okszerű mívelés, akik a földet gazdasági erejükkel meg tudják szerezni és azt meg is tudják tartani. Kivétel s a szociális érdeknek tett engedmény lesz tehát az, ha: 1. nem földmívelőnek (pl. földnélküli falusi kisiparosnak, köztisztviselőnek, hivatásos katonának) is juttatunk földet, ha: 2. hitelre szoruló hadirokkantaknak is segítünk a földszerzésben.
III. A törvény célját a javaslat I. fejezete határozza meg. E szerint a cél az, hogy a magyar földbirtok megoszlását helyesbbé tegyük. E közérdekű célhoz kell azután alkalmazkodni a törvény mindazon rendelkezéseinek, amelyek arról szólnak, hogy kik, minő sorrendben, mekkora földet kaphatnak.
A javaslat nem ismer a földszerzésre nézve igényjogosultságot. Amint nincs munkára való jog, amint a vagyontalan vagy kisvagyonú nem formálhat jogot másnak a házára, bankbetétjére vagy bárminő jószágára, amit tudvalelőleg már a tízparancsolat is kimondott, úgy nem lehet a földre való jog sem. Ha a törvény alapján földhöz jutnak egyesek, ez kizárólag közérdekből történik, azért, hogy a birtokmegoszlás aránytalanságai megszűnjenek, hogy a gazdasági életből a bizonytalanság érzése kiküszöböltessék, hogy a termelés zavartalanná, jobbá, az összesség érdekében kiadóbbá váljék. Tehát nem egyesek megajándékozásáról van itt szó, nem egyéni földszerző jogcímeg megállapításáról, sem arról, hogy mindenki, aki ily jogcímmel bír, földet okvetlenül kap vagy földet követelhet. A földhöz juttatást az összesség érdeke kívánja, tehát az egyesek földszerzését az összesség érdeke korlátozza és veszi rostálás alá. Úgy vagyunk ezzel, mint a közszabadságokkal. Ezekkel nem azért ruházzuk fel az egyes polgárokat, hogy azokat saját önös érdekeik előmozdítására használják, hanem elsősorban azért, hogy azokkal a köz érdekét vigyék előbbre.
Ennélfogva mindazokat, akikről már előre megállapítható, hogy a földre az összesség szempontjából érdemtelenek, hogy a földhöz, mint legnagyobb nemzeti kincsünkhöz fűződő reményeinket beváltani nem tudnák, a földhöz juttatandók sorából ki kell zárni.
Ilyenek nevezetesen azok, akik az állam, tehát mindnyájunk összessége ellen, továbbá a közérdek ellen vétettek, pl. a közellátásra vonatkozó rendelkezések kijátszásával vagy más hasonló üzelmekkel. Ide tartoznak azok is, akik mint katonák kötelességüket nem teljesítették vagy akik akár a közelmult forradalmi mozgalmakkal kapcsolatban, akár a nélkül is a társadalmi rendre és békére vagy közbiztonságra veszélyesek.
Ezekhez az erkölcsi összeférhetetlenségi esetekhez sorakoznak továbbá azok az anyagi okok, amelyek szintén közérdekből teszik lehetetlenné azt, hogy pl. a dologkerülő, a vagyonbukott vagy az, akitől a föld okszerű kezelése nem várható, földhöz jusson.
Miután pedig a föld egyúttal az ország testének egy darabja is, ebből szabály szerint csak saját honpolgáraink részesítendők. Ezért a javaslat szerint csak magyar állampolgár szerezhet e törvény alapján földet. Kivételt csak azokkal szemben tehetünk, akik a hazába visszavándorló, eredetileg magyar állampolgárnak a gyermekei, ha visszahonosításuk iránt az eljárást megindították s így remélhető, hogy újból magyar állampolgárokká lesznek.
IV. Az eddigiekből következik, hogy a földbirtokreform nem jelent harcot a nagybirtok ellen, csak azért, mert az nagybirtok. A reformot csak ott kell megkezdeni, ahol arra tényleg szükség van, de ott aztán meg kell adni az államnak mindazokat az eszközöket, melyet a kitűzött cél elérésére, nevezetesen a földbirtokeloszlás szélsőséges aránytalanságainak megszüntetésére, a földmívelő nép okszerű kielégítésére és ezzel kapcsolatban a termelés jobbá tételére szükségesek. Tehát közérdek, hogy reformot csak ott csináljunk, ahol arra igazán szükség van, de ott aztán egyéni érdekek és melléktekintetek figyelembevétele nélkül csináljuk meg, úgy, hogy ebből a közre jó származzék. Mindebből az következik, hogy a földreformban csak irányokat szabhatunk, de merev szabályokat fel nem állíthatunk. Hogy mi legyen a nagybirtok, hogy ebből hol és mennyi vétessék igénybe, hogy minő új, kis- és középbirtokokat létesítsünk, hogy helyenként kiknek minő területeket juttassunk stb., mindezt a viszonyok gondos mérlegelésével a végrehajtásra kell biznunk.
Ez a végrehajtás nem függhet a napi politikától, az nem ingadozhatik a közhangulat változásai szerint. Ezért a földbirtokpolitikai javaslat olyan külön e célra szervezendő, a függetlenség minden feltételével körülbástyázott fórumról gondoskodik, amely az emberi lehetőség határai között, feltétlen tekintéllyel helyesen tudja elbírálni azt, hogy hol és miképen kell a földbirtokeloszlás kirivó aránytalanságain segíteni. Természetes, hogy ez a fórum, mely ilyen nagy hatalommal fog rendelkezni, amely az egyéni érdekeket ilyen közelről fogja érinteni, pártok felett kell, hogy álljon, éppen ezért a mindenkori parlamentáris, tehát pártkormánytól is függetlennek kell lennie. Ez a meggondolás vezette a javaslatot akkor, amikor az egész reformterv legfőbb végrehajtására és irányítására külön szervezetet létesített az Országos Földbirtokrendező Bíróság alakításával. Ebben a külön e célra alkotott vegyes bíróságban az országnak eddig is legfőbb bírói hivatást betöltött férfiai és a mezőgazdasági érdekképviseletek választottai vennének részt. Ez a kettős összeállítás t. i. egyrészt a legfőbb igazságszolgáltatásban iskolázott és kellő elméleti és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező férfiak, másrészt az egész földmívelő társadalom kiküldötteinek részvétele biztosítékot nyujt arra, hogy e vegyes bíróság az eléje utalt földbirtokpolitikai ügyeket egyéni tekintetek és részrehajlás nélkül, kizárólag a közjó szempontjából tárgyilagosan fogja elbírálni. Kiegészítenék még a vegyes bíróságot az érdekelt minisztériumok kiküldöttei és az altruista pénzintézetek is. A bíróság nagy fontosságához és súlyához képest annak élére olyan állandó elnököt és másodelnököt kell állítani, akik nehéz és felelősségteljes szolgálatukat hitásszerűen - tehát minden már foglalkozás kizárásával - végezzék, minden idejüket és erejüket csakis ennek szenteljék és akik a legmagasabb országos méltóságok állásának tekintélyével és javadalmazásával legyenek felruházva.
V. A földbirtokpolitika egyik főcélra, az t. i., hogy a helyenként nem megfelelő földbirtokmegoszlás helyesebbé tétessék, kétségkívül összeütközik a magántulajdon elvével. Ott, ahol erre szükség van, végső esetben közérdekből jogot kell adni az államnak arra, hogy a magántulajdon megváltásával arányosabbá tegye a földbirtokok megoszlását. De így ezzel a jogával az állam tényleg csak a legvégső esetben éljen s ezért előzetesen számos más módot és lehetőséget merít ki a javaslat, hogy a földhöz juttatáshoz szükséges ingatlanokat az állam tervszerű vásárlás útján vagy az egyenként árúba bocsátott ingatlanok, esetleg az árverésre kerülő földbirtokok átvételével szerezze meg. Éppen ezért a javaslat elsősorban a szabad földbirtokforgalomból merít és az eladóvá tett ingatlanokat az állam elővásárlási jogán szerzi meg ott, ahol a földbirtokpolitikai szempontból erre szükség van. Ez az állami elővételi jog senkinek a jogos egyéni érdekét nem sérti, mert aki földbirtokát eladja, arra nézve a legtöbb esetben teljesen közömbös az, hogy az eladott földbirtokot ki szerzi meg. Viszont az állam szempontjából éppen az a fontos, hogy az eladóvá tett földet ki szerzi meg. A régi időkbe, amikor még a magánföldtulajdon nem volt teljesen kifejlődve, a nemzetségbelieknek és a közeli szomszédoknak is volt ilyen fajta elővásárlási joguk. Ez is abból az észszerű gondolatból indult ki, hogyha már valaki megválik a földjétől, azt elsősorban az szerezhesse meg, akit a vérség vagy az együttlakás köteléke arra kijelöl. Ma, mikor csakis az állam lehet hivatott arra, hogy a földbirtokpolitikát irányítsa, ilyen elővételi jog csak a legfőbb szervezetet, az államot illetheti meg. Ez az állami jog összeegyeztethető úgy a magántulajdonnal, mint a szabadforgalom elvével is, mert az állam csak ott lép közbe, ahol az egyén már elhatározta, hogy lemond eddigi földtulajdonáról és a földbirtokforgalomba is csak ott avatkozik az állam, ahol arra az illető helyi birtokeloszlási viszonyok szempontjából szükség van, egyébként pedig a felek ügyletkötését nem zavarja és a földbirtokátruházás foganatosítását nem gátolja. Ez az állami elővételi jog különben már 1917. évi november 1-je óta tényleg alkalmazásban van, mert azóta az állam a kivételes háborús felhatalmazás alapján kibocsátott úgynevezett ingatlanforgalmi rendeletek végrehajtásával minden forgalomba kerülő mezőgazdasági ingatlannál megvizsgálja, vajjon nincs-e szükség az árúba bocsátott ingatlanra földbirtokpolitikai szempontból? Ennek a már eddig is bevált elővásárlási jognak törvénybe iktatását mondja ki a javaslat második fejezete.
VI. Az eddigi tapasztalatok azoban és főleg a magyar földbirtokpolitika újabb története azt bizonyítják, hogy bizonyos esetekben ennél tovább kell mennünk. Számos esetben a magánföldtulajdon érinthetetlensége olykép ütközik össze az okvetlenül megoldandó szociális feladattal, hogy azt másként, mint a magántulajdon háttérbe szorításával megnyugtató módon megoldani nem lehet. Tapasztalhattuk ugyanis, hogy számos nagybirtokos és igen sok korlátolt forgalmú földbirtok tulajdonosa vagy haszonélvezője, megértve a kor intő szavát, önként is átengedte megfelelő féltételek mellett földjének egy részét a szociális követelmények kielégítésére. Ezek előtt a legbensőbb hálaérzettel hajtjuk meg az elismerés zászlaját. De másfelől tapasztalhattuk azt is, hogy egyes nagybirtokosok sokszor a köz szempontjából teljesen indokolatlanul, mereven elzárkóztak minden olyan ténykedéstől, mely arra célzott volna, hogy az illető vidék aránytalan földbirtokelosztásán segíteni lehessen. Sokszor nem is nagyobb területek átengedéséről, hanem csak aránylag kis parcellák rendelkezésére bocsájtásáról és a falusi lakósság lakásszükséglete legelemibb követelményeinek kielégítéséről lett volna szó, de mivel az illető földbirtokos semmi áron sem volt hajlandó megválni földjétől, illetve annak bizonyos részétől, ellenállásán meg kellett törni minden földbirtokpolitikai akciónak. Ezt a sokszor lehetetlen helyzetet fenntartani nem szabad és ahol ilyen ellentét tényleg kiegyenlíthetetlennek mutatkozik az eddigi jogszabályok szerint, ott az államnak igenis meg kell adni a jogot arra, hogy a szükséges földterületet megváltás útján megszerezze és azt a földbirtokpolitikai célnak megfelelően felhasználja. Az elmondottakból következik, hogy az állam ehhez a legvégső eszközhöz csak akkor fog nyulni, amikor már mindenféle más lehetőséget kimerített, tehát amikor a szükséges földterületeket sem szabad alku útján, sem az elővásárlási jog gyakorlásával megszerezni nem sikerült.
A föld állami megváltása tulajdonképen kisajátítás. Kisajátításának azonban az eddigi jogszabályok szerint csak a törvényben szigorúan meghatározott esetekben van helye. A földbirtokpolitikában azonban ily előre pontosan meghatározott esetekben boldogulni nem lehet. A kisajátítás továbbá hosszadalmas közigazgatási és bírói eljárást tesz szükségessé, amit itt épen közérdekből mellőzni kell, anélkül azonban, hogy ezért a megváltást szenvedőt el ne lássuk a jogának védelméhez szükséges feltételekkel. Miután tehát itt egy sajátságos; különnemű kisajátításról van szó, mely az eddig nálunk ismert kisajátítástól különbözik, szükséges volt annak külön elnevezést adni. A törvényjavaslat szerint ez az itt tervezett kisajátítás az államot illető megváltási jog. Ez a megváltás is azonban egyezik a kisajátítás két sarkalatos pontjával, t. i., hogy csak közérdekből van helye és hogy az elvett javakért teljes kárpótlást kell adni. Már magában véve súlyos sérelem az, ha valakitől földjét elveszik, tehát a legkevesebb, amit az államtól elvárhatunk, az, ha az elvett földért a volt tulajdonos a teljes értéket megkapja. Ez közérdek is, mert a föld értékének mesterséges leszorítása devalválná az egész ország és az egész földmívelés hitelét, amit a mai szomorú körülmények közt különösen kerülni kell. De közérdek a teljes érték megadása azért is, mert polgáraink egy részének földhöz juttatása nem okozhatja más polgáraink tönkre tételét. A teljes érték megadása szükséges, hogy a megváltást szenvedők más téren keressenek és találjanak boldogulást s a gazdasági életben tovább dolgozhassanak. Közérdek végül a teljes érték megadása azért is, mert tapasztalás szerint csak az árán szerzett földet szokták megbecsülni. A könnyű szerzés, az ajándékozás az összesség rovására, nem lehet célja a komoly földbirtokpolitikának. A földszerzés nem jog, hanem olyan lehetőség, mellyel a föld értékének megfelelő kötelezettség jár. Csak így tudjuk távol tartani az oda nem való, a földet megmívelni se nem tudó, se nem akaró könnyelmű elemeket, akik az árán alól szerzett földrt úgy is tovább adják.
VII. A megváltási jogot elsősorban a háború alatt szerzett földbirtokokra mondja ki a javaslat. Nem szükséges bővebben indokolni ennek a jogosságát. Amíg a falu népének nagy része kint vérzett a frontokon, azalatt itthon olyan földvételek történtek, amelyekben csak az itthonmaradottak vettek részt. A háború első szakában úgyszólván verseny nélkül, potom áron cserélt gazdát sok föld, melynek tulajdonosa éppen a háború miatt vált meg attól. Később pedig, már magas áron ugyan, de főleg hadi szállítások konjunkturális nyereségből vásároltak földet olyanok, akik azt megtartani és megmívelni nem is akarták és akik azt csak tőkeelhelyezésnek tekintették. Ezektől a legtöbbször se nem földmívelő, se nem gazdálkodó elemektől a közérdek és igazságérzet legkisebb sérelmével lehet megváltani a földet. Az így megszerezhető földből kb. 500.000 kat. hold a szántó a mai csonka Magyarország területén. Ebből azonban le kell vonni azokat a földbirtokokat, amelyek rokonok közt cseréltek gazdát vagy hivatásos gazdálkodók által szereztettek vagy már az eddigi állami földbirtokpolitika során stb. jutottak megfelelő kezekbe s ezért újból nem is kerülhetnek megváltás alá.
A háború alatt szerzett földbirtokokat - tekintet nélkül nagyságukra - teljes egészében válthatja meg az állam, ha erre szükség van. Ezt indokolják nemcsak a szerzés körülményei, de az is, hogy itt a föld és tulajdonosa közt sem a gazdasági, sem az érzelmi kapcsolat nem oly szoros, mint a régebben szerzett vagy éppen öröklött birtokoknál.
Ugyancsak teljes egészükben megválthatók a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok (pl. a részvénytársaságok), továbbá az állam elleni bűncselekmény miatt elítéltek és a katonaszökevények ingatlanai.
A háború alatt gazdát cserélt és a többi előbb felsorolt földbirtokok után másodsorban általában a nagybirtokokat kívánja a javaslat a szükséghez képest megváltás útján igénybe venni. A nagybirtokok még ma is, a közelmultban történt parcellázások dacára, az ország termelőterületének nagyon jelentékeny részét foglalják el. Az ország aránytalan földbirtokeloszlásának tulajdonképen a nagybirtokok az okai és ezek között is főként a túlnagy birtokok, az úgynevezett latifundiumok. Ezekből kell tehát másodsorban az állam közérdekű földbirtokpolitikai céljaira megfelelő területeket megszerezni.
A nagybirtokokat azonban teljesen eltörülni senki sem akarja. Egyrészükre gazdasági szempontból feltétlenül szükségünk van. A nem földmívelő lakosság élelmezése, a hadsereg ellátása megköveteli a jól berendezett nagybirtokok fentartását. Különösen a gabonatermelés fokozása az országnak tenyészállatokkal, nemesített vetőmaggal ellátása, a mezőgazdasági (mint cukor, szesz stb.) iparok fejlesztése s külföldi kivitelünk érdekei parancsolóan követelik, hogy nagybirtokainkat bizonyos mértékig kíméljük. Ezért a javaslat csak annyit vesz el belőlük, amennyi a nagybirtokok meg nem váltott részein az okszerű gazdálkodást lehetetlenné nem teszi.
A javaslat e tekintetben nem tesz különbséget a nagybirtokok jellege szerint s egyenlő elbánás alá veszi az egyéni és a nem egyéni, vagyis alapítványi, egyházi, hitbizományi, közbirtokossági földeket. Mert a gazdasági célszerűség szempontjából közömbös, hogy a nagybirtokot ki kezeli, ki használja; közérdekből csak az a fontos, hogy a nagybirtok betölti-e a hivatását, vagyis sokat termel-e a közellátásra? Ha igen, akkor okszerű gazdálkodást nem szabad lehetetlenné tenni, tehát csak annyit kell belőle megváltani, hogy a megmaradó részen továbbra is tudjon megfelelően gazdálkodni.
Magyarország aránytalan földbirtokmegoszlását az jellemzi, hogy míg egyes községekben túlteng a nagybirtok, addig másutt törpe- és kisbirtokok közt oszlik meg a határ s legfeljebb egy-két nagyobb kisbirtok vagy középbirtok találkozik közöttük. Ott, ahol nagybirtok nincs, tulajdonképen földreform sincs. Mert hiszen a meglevő kis- vagy középbirtokokat elvenni, hogy azokból új kis-, vagy középbirtokot csináljunk, ellenkeznék a gazdasági és társadalmi célszerűséggel, a jog- és igazságérzettel. Az ilyen községekben legfeljebb házhelyeket lehet kihasítani, elsősorban hadirokkantak részére. Ezen túlmenőleg, új kis- vagy középbirtokokat alkotni az ilyen községekben nem lehet, mert nincs miből. Innen a népfölösleget csak más, olyan határba való áttelepítéssel lehet teljesen levezetni, ahol még van megváltható nagybirtok.
Más a helyzet, ha a kis- vagy középbirtok nem egyéni (szabad) birtok vagy ha azt tulajdonosa pusztán tőkeelhelyezés céljából szerezte. A korlátolt forgalmu, pl. a vállalati, alapítványi, egyházi, hitbizományi, stb. birtokok rendszerint több falu határában terülnek el s lehet, hogy egyik-másik határban csak kis- vagy középbirtok terjedelmű az illető korlátolt forgalmu birtoknak odaeső része. Az ilyen földbirtokot indokolt lehet megváltani, ha erre szükség van, mert ezáltal az eddig személytelen kis- vagy középbirtokot kiragadjuk megkötöttségéből és a megváltással új kis- vagy középbirtokost csinálunk. Aki továbbá, legyen az bár csak kis- vagy középbirtokos is, de birtokával nem nőtt össze, mert ezt csak befektetésre szerezte és maga nem gazdálkodik s nem is érdemel sem állapotánál (pl. mint hadirokkant), sem foglalkozásánál (pl. közszolgálati alkalmazott, hivatásos katona) fogva különös elbánást, annak földbirtokát az új honfoglalás céljára szükség esetén meg lehet váltani.
VIII. A földbirtokpolitika végrehajtásánál bizonyos sorrendet kell szem előtt tartani. A sürgetőbb szükségleteket előbb kell kielégíteni, mint azokat, amelyek inkább várhatnak. A legsürgetőbb igények valamennyi közt a házhelyekre vonatkozók. Tudjuk, hogy az egészséges családi háznak minő áldásos következményei vannak. A gazdasági kielégítettségen túl a társadalmi béke, a munkakedv s a jövő nemzedék egészséges fejlődései is belekapcsolódnak ebbe a kérdésbe. Házhelyekkel is elsősorban a hadirokkantakat, hadiözvegyeket és hadiárvákat kell ellátni. Ez a sürgősség és a házhelyeknek a többi földbirtokpolitikai feladattal szemben való kiemelkedő fontossága indokolják azt, hogy a javaslat erre a célra mindenféle földbirtokot megválthatónak mond ki. Úgy, hogy ahol házhelyekre van szükség, ott nemcsak a nagybirtok, hanem jellegre és nagyságra való tekintet nélkül bárminő földbirtok megváltható.
IX. A felsorolt rendelkezések kétségkívül mélyen belenyulnak a magántulajdonba s a földbirtokosok jogait erősen korlátozzák. Azok a földbirtokosok, akik a megváltástól tartanak, gazdaságiakba beruházást nem fognak tenni s mivel a legtöbb nagybirtok a reform alá esik, félő, hogy ez a bizonytalanság az ország ellátásának fog nagy kárt okozni. Ennek ellensúlyozására a javaslat többféle intézkedést tesz. Nevezetesen a megváltást öt évre korlátozza, a kivánatos és közérdekű beruházások céljára időleges mentességet ad és a különleges kulturákat a megváltás alól kivonja. A gazdasági élet szempontjából is annyira káros bizonytalanság további csökkentését célozza az az intézkedés is, hogy az Országos Földbirtokrendező Bíróság előre kijelölheti azokat a területeket, amelyeket a nagybirtokból majd meg kell váltani és megállapíthatja azt is, hogy a megelőzőleg 10 év óta történt parcellázásokat mennyiben lehet a birtokreform által előírt földleadásba beszámítani. Ha pedig a földbirtokos valamely tervezett beruházás miatt akar szabadulni a bizonytalanságtól, az Országos Földbirtokrendező Bíróság - ha evégett hozzá fordulnak - köteles 60 nap alatt nyilatkozni, vajjon a megváltási jog gyakoroltatni fog-e az illető földbirtokra? Mindezeknek az intézkedéseknek egy az indoka. Az tudniillik, hogy a földreform ne okozzon felesleges és elkerülhető kárt s hogy a jól berendezett nagyüzemek megfelelő része és a speciális művelési ágakhoz kapcsolódó gazdaságok továbbra is fenntartassanak. A földreform céljaira szabály szerint a szántóföldeket kell felhasználni.
Ezeknek elvételét még leginkább pótolhatja a nagybirtok az által, ha a megmaradó részen fokozza a belterjességet. Már az állandóan egynemű üzemre berendezett birtokrészeket, aminő pl. a szőlő, gyümölcsös, faiskola, magtermelő terület. rét, nádas, füzes stb. pótolni alig lehet, másrészt pedig ezeknek okszerű és igazságos feldarabolása szinte leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik. Azért a közérdek azt követeli, hogy az ilyen különleges üzemeket - a hová a földmíveléssel nem foglalkozóknak tejjel, zöldséggel stb. való ellátása is tartozik - fel ne osszuk, hanem továbbra is meghagyjuk.
X. Nehéz kérdés a megváltás árának, miként való megállapítása is. A földbirtok árának meghatározása, tudjuk, még a háború előtti rendes körülmények közt sem volt egyszerű dolog, különösen ott, ahol a nagybirtok túltengése mellett ilyen birtok ritkán került forgalomba. Ezért is, de meg a lebonyolítás gyorsítása és egyszerűsítése miatt is a javaslat elsősorban a felek egyezkedésére bizza a megváltás árának a megállapítását. Ez a magánjogi alapon való rendezés érdeke s mindkét félnek igen nagy előnyökkel jár különösen az ország hitelképessége szempontjából is, mert az állam ma nincs abban a helyzetben, hogy ily nagyarányú földmozgosítást kizárólag állami hitelalapon rendezzen. Ezért, csak ha a magánegyezség nem sikerül, kerül a sor a tulajdonképeni megváltási eljárás lefolytatására. Ebben az eljárásban a törvényszékeknél szervezendő vegyes bíróság állapítja meg a megváltás árát. A vegyes biróságban a bírói tagokon kívül részt vesznek gazdasági szakértők is. A vegyes bíróság határozata megfelebbezhető a Kúriához, melynek hasonló összetételű vegyes tanácsa végérvényesen dönt.
Mindenki érzi, hogy a pénznek mai elértéktelenedése miatt a földreformba tartozó minden műveletnél nagy kockázatot vesz magára úgy az eladó, mint a vevő fél. Az eladó rossz pénzt kap, amelynek különösen a külföldhöz való viszonylatban nagyon alacsony értéke van, a vevő pedig ha hitelre vásárol, a pénz várható értékemelkedése következtében folyton fokozódó s előre ki sem számítható terhet vesz magára.
XI. Ezért a javaslat megengedi, a megváltási ár megállapításának elhalasztását. Az elhalasztás, mely legfeljebb tíz évre történhetik, azt jelenti, hogy a vevő nem terheli meg magát olyan nagy összegű adóssággal, amelyet később, a pénz értékének emelkedése s a termények árának csökkenése esetén kamatoztatni és törleszteni nem tudna. Viszont az eladó nem kapja meg a mostani alacsony értékű pénzben azt a magas összeget, mellyel körülményeinél fogva a mai viszonyok közt megfelelő gazdasági munkát úgysem tudna kifejteni. Mindkét fél tehát elkerüli a mai magas árak és alacsony pénzérték veszélyeit és a megváltási ár megállapításával vár addig, amig a rendes ár - és pénzviszonyok visszatérnek. Addig a megváltott és a földszerzők birtokába és használatába adott föld után csak évi haszonbért vagy járadékot kell fizetni. Miután pedig a gazdasági viszonyok most aránylag rövid idő alatt változhatnak, az évi haszonbért vagy járadékot a szükséghez képest évenként újból is meglehet állapíttatni.
A gyakorlat mutatja meg legjobban, hogy a mai rendkivüli viszonyok közt miként egyeztethető össze legjobban a földszerző és földet leadó felek érdeke. Minden törvényes beavatkozás nélkül is rájöttek a felek arra, hogy egyikük sem jár rosszul ha pénz helyett terményben való fizetésre térnek át. Az utóbbi időben kötött haszonbérleti szerződések szinte kivétel nélkül a terményben való fizetés alapjára helyezkedtek. Ezért a javaslat is megengedi az évi haszonbérnek vagy járadéknak terményben való fizetését.
Vannak nagybirtokaink s különösen kötött birtokaink, amelyeken hosszú idő óta kisgazdák és zsellérek művelik a földet, mint kishaszonbérlők. Amennyiben ezek a földet megvásárolni nem tudják, a javaslat számukra is a haszonbérleti megoldást tartja fenn, nehogy megszokott földjüket elveszítsék.
Egyáltalán a haszonbérleti megoldás jó szolgálatot fog tenni mindenütt, ahol a földhöz juttatandók most fizetni nem tudnak. Ily módon különösen azokon akarunk segíteni, akik, mert a harctéren voltak, vagyont gyűjteni nem tudtak. De éppen a társadalmi béke követeli azt, hogy az ilyen önhibájukon kívül nincsteleneket segítsük a földszerződésben s polgárosítsuk őket egy-egy darab földdel. Akinek ma nincs elég pénze, az legjobban teszi, ha egyelőre csak haszonbérletet vállal, mert, bár a javaslat megfelelő hitelről is gondoskodik, a most felveendő hitel, a pénz javulásával mindjobban fokozódó terhet fog jelenteni a kölcsönvevőre. Ezért a javaslat arról is gondoskodik, hogy az állam a megváltás alá kerülő nagybirtokot kishaszonbérletek formájában juttathassa az arra rászorulóknak. Ilyen esetben a főhaszonbérlő az állam által ezzel megbízott intézmény (pl. Országos Központi Hitelszövetkezet, Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége) lesz, ő elégíti ki a tulajdonost s ő teljesíti a haszonbérbeadóval szemben a kishaszonbérletek feltételeit. Ezzel simábbá és gyorsabbá tesszük a reformot mert a sok időt felemésztő mérnöki és jogi rendezést későbbre halaszthatjuk. E mellett még ily módon zökkenés nélkül, a termelés folytonosságának biztosításával térünk át az új rendszere és azt is elérjük, hogy a földhöz juttatandók pénzüket igás állat, vetőmag és eszközök beszerzésére s így munkájuk jobb gyümölcsöztetésére fordíthatják.
XII. Az ingatlaneldarabolást a javaslat ellenőrzés alá helyezi, de a jó parcellázást akadályozni nem akarja. Az ellenőrzésre már csak azért is szükség van, mert ha a mezőgazdasági ingatlanok forgalmát a helyes birtokeloszlás szempontjából bizonyos korlátok közé szorítjuk, akkor az ingatlandarabolást, mely sokkal nagyobb hatásokat vált ki s amely különösen a birtokelosztást jóval inkább befolyásolja, ellenőrzés nélkül nem hagyhatjuk.
Az ellenőrzés abból áll, hogy a parcellázást a gazdasági felügyelőségnek be kell jelenteni, az írásba foglalt vételi szerződéseket a községi előljárósággal láttamoztatni kell s az Országos Földbirtokrendező Bíróság az egész műveletbe, különösen az eldarabolási tervbe s a fizetési módozatokba betekintést nyer. A javaslat továbbá néhány olyan abszolut tilalmat állít fel (pl. egyetemlegesség kizárása, váltóvételi tilalom), amelynek hiánya köztudomás szerint a multban nem egy esetben romlásba döntötte a parcellavevők százait.
A parcellázási visszaéléseknek egyik legfőbb forrása az volt, hogy a felelőtlen egyének, akiknek földjük egyáltalán nem volt vagy akik legfeljebb opciós levéllel rendelkeztek, jegyzéseket gyűjtöttek, vételárrészleteket vettek fel, de a parcellákat szolgáltatni nem tudták. Az ily visszaélések megtorlásáról a javaslat a büntető fejezetben külön is gondoskodik, de emellett a vevőnek visszalépési jogot is ad arra az esetre, ha a szerződés megkötésekor a parcellák a természetben kijelölve nincsenek vagy ha a parcellázó a telekkönyvben az eldarabolást nem tudja keresztülvinni. Külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a visszalépési jog jó rostának bizonyult a nem szolid parcellázásokkal szemben. Viszont a reális alapon dolgozó parcellázónak a visszalépési jogtól nem kell félni, mert ha a vételi feltételek a parcellák minőségéhez és fekvéséhez képest megfelelők, a vevők az elállási jogot gyakorolni nem fogják. Amennyire ki akarjuk zárni a rossz parcellázásokat, annyira érdekünk viszont a jó parcellázások előmozdítása. Ezért a javaslat az ingatlaneldarabolással hivatásszerűen foglalkozó pénzintézeteket kiveszi az előbb említett korlátozások alul s ezeknél megelégszik azzal, ha a parcellázási tervet a földmívelésügyi minister jóváhagyta.
XIII. A járadékbirtokkal a javaslat egy új gazdasági és jogi intézményt vezet be törvénytárunkba. Eddig földet venni csak pénztőke szolgáltatásával vagy hitelezésével lehetett. A járadék lényege az, hogy a vevő földet szerez az által, hogy tőke befizetési vagy igérete helyett csak előre meghatározott évi összeget szolgáltat pénzben vagy terményben. Ez a szolgáltatás időbelileg korlátlan lehet, ha azonban a vevő érdeke úgy kívánja, ezt bármikor akár egyszerre, akár részletekben való befizetéssel megválthatja. A vevő továbbá megteheti azt is, hogy a járadékot előre megállapított évi részletekben törleszti.
A járadékkal lehetővé tesszük azt, hogy tőkeszegény földmívelő hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák és közszolgálati alkalmazottak, katonatisztek is szerezhetnek földet. A járadék fedezésére esetleg a vitézségi érem után járó díjak, a rokkantjárulékok, a nyugdíjat is leköthetők.
A járadékbirtokos rendszerint teljes tulajdont szerezhet már öt évi járadék lefizetése után.
Természetesen, hogy ilyen nagy kedvezménnyel szemben biztosítani kell azt, hogy a járadékbirtokos a kivételes helyzettel vissza ne éljen, hanem minden kötelezettségét teljesítse. És ez vonatkozik nemcsak a járadék fizetésére, hanem arra is, hogy az így juttatott föld érdemetlen kézbe ne kerüljön, azzal a járadékbirtokos ne üzérkedjék, hanem azt gondosan megművelje, jó karban tartsa s egyébként is a magyar állammal szemben minden tekintetben hűséges honpolgár legyen.
XIV. Az, amit a javaslatról eddig elmondtunk, semmi egyéb, mint a birtokváltoztatási politika szabályokba foglalása. A mai birtokeloszlást meg kell javítani, mert az nem mindenütt megfelelő. De gondoskodnunk kell arról is, hogy az így létrehozott helyes megoszlás a jövőben se változzék meg. Más szóval, nem engedhetjük, hogy amit most megváltoztatunk, az magától ismét visszaváltozzék aránytalan birtokmegoszlássá, összevásárlás, eladósítás, öröklés útján.
Ezért a javaslat megfelelő szabályokat állít fel, amelyek biztosítják, hogy az e törvény alapján szerzett ingatlanokat ne lehessen korlátlanul eladni, adóssággal megterhelni, haszonbérbeadni. Sőt a javaslat arra is felhatalmazást ad, hogy a családi tűzhelyet még más különleges jogszabályokkal is meg lehessen védeni a foglalás vagy árverés ellen s lehessen olyan családi birtokot is alapítani, amely ne osztassék fel az örökösök közt, hanem osztatlanul egy örökösre szálljon át. Ezzel is az egészséges birtokmegoszlást akarjuk előmozdítani, mert nemcsak a túlságos sok és nagy kiterjedésű latidundium, de az aránytalanul elaprózott s emiatt okszerűen nem művelhető parcella is káros a közre. Miután továbbá a birtokhalmozás a multban is a nagytőke és a latidunkium kísérő jelensége volt, a javaslat a vállalatok, alapítványok, egyházak, hitbizományok s általában a jogi személyek földszerzését a jövőben állandó hatósági ellenőrzés alá helyezi, úgy mint az már most is érvényben van, az úgynevezett ingatlanforgalmi rendelet alapján.
Fogadja a törvényhozás ezt a javaslatot azzal a szeretettel és bölcs megértéssel, amely szükséges ahhoz, hogy a túlzás akár jobbra, akár balra elkerültessék. Egytől óvakodjunk: ne lássunk a földbirtokreformban varázsvesszőt, amely egy csapásra megszüntet minden bajt. Ne várjunk egy reformtól olyan hatásokat, amelyek a dolgok természetes rendjénél fogva joggal csak a reformok sorozatától várhatók. De egyet minden bizonnyal remélhetünk s ez a legfőbb célja a javaslatnak: a szociális béke megalapozása falvainkban!
Az első fejezet ismerteti a törvény célját és meghatározza, hogy e cél érdekében mit kell tenni.
Az 1. § három összefüggő gondolatot fejez ki és ennek megfelelően három bekezdésből áll.
Az első az, hogy a törvény a magyar földbirtok megoszlását helyesebbé fogja tenni, a második az, hogy az ehhez szükséges ingatlanokat miképen szerzi meg és a harmadik, hogy az állam földbirtokpolitikai célja milyen új földbirtokokat kíván létesíteni. Nézzük a három bekezdést egyenkint.
A magyar földbirtok megoszlását azért kell helyesebbé tenni, mert az ma nem megfelelő.
Magyarországon az egyes földbirtoknagyságok, nevezetesen a törpe-, kis-, közép- és nagybirtokok már régóta nem oszlottak meg arányosan. Ezt már látjuk abból is, hogy az 1895. évi mezőgazdasági üzemi statisztika szerint a törpeüzemek, tehát az 5 kat. holdig terjedő gazdaságok, a területnek 5.84%-át, a kis üzemek vagyis az 5-100 kat. holdig terjedők, a területnek 46.50%-át, a középüzemek vagyis a 100-1000 kat. holdig terjedők, a területnek 15.37%-át, míg a nagyüzemek, ahová az 1000 kat. holdon felüli földbirtokok tartoznak, a területnek 32.29%-át foglalták el. Látjuk tehát, hogy a középgazdaságok aránylag kevés területet foglaltak el, míg ezzel szemben különösen a nagybirtokok területi aránya túlságos nagy volt. Javít ugyan ezen a helyzeten, ha meggondoljuk, hogy a nagybirtokok területének nagy része erdőre esett és kétségtelen az is, hogy 1895. óta a helyzet változott, mert azóta sok földbirtokot parcelláztak, úgy hogy a kis- és törpebirtokok aránya növekedett; még ma is áll azonban az, hogy a nagybirtokok még mindig a területnek aránylag nagy részét foglalják el és hogy különösen olyan túlságosan nagy üzemek, u. n. mammut latifundiumok is vannak nálunk, - különösen 10.000 kat. holdon felül, - amelyek sokszor egész községek lélekzethez jutását akadályozzák meg. Ebből a szempontból különösen az a hibája a magyarországi földbirtokeloszlásnak, hogy a nagybirtokok bizonyos kategoriái egy-egy komplexumban túlságos nagy területet egyesítenek. Ez már abból is látszik, hogy míg az 1895-iki üzemi statisztika szerint egy törpeüzem átlagos területe 1.69 kat. hold, egy kis üzem átlagos területe 15.79 kat. hold és egy középüzem átlagos területe 285.11 kat. hold volt, addig a nagyüzem átlagos területe 3158.07 kat. holdra rugott.
A legujabb statisztikai adatok, amelyek rendelkezésünkre állanak, azok, amelyeket a m. kir. központi statisztikai hivatal 1915. április végével állított össze a 100 kat. hold és ennél nagyobb földbirtokokról. Sajnos, a 100 kat. holdnál kisebb földbirtokokról újabb statisztikánk mint az 1895. évi nincs, mert az 1910-ik évi népszámláláskor összeállított foglalkozási statisztika, amely kimutatja a 100 kat. holdnál kisebb földbirtokok tulajdonosait is, nem gazdasági üzemi alapon, hanem egyéni összeírás alapján történt és így e kétféle statisztikai felvételt összehasonlítani csak bizonyos fentartásokkal lehet.
A csupán a 100 kat. hold és ennél nagyobb földbirtokokra vonatkozó 1915-ik évi statisztikából is azt látjuk, hogy az 1.000 kat. holdon felüli nagybirtokok és különösen a legnagyobb birtokok, az úgynevezett latifundiumok még mindig aránytalanul nagy területet foglalnak el és ez áll akkor is, ha csak a szántóföldet vesszük figyelembe. Nevezetesen mig az 500-1.000 kat. holdig terjedő középbirtokok szántóföld területe 928.769 kat. hold volt, addig már az 1.000-2.000 kat. holdig terjedő nagybirtokok szántóföld területe 966.183 kat. hold, a 2.000-5.000 kat. holdig terjedő nagybirtokok szántóföld területe pedig felszökik 1,295.114 kat. holdra, az azután következő 5.000-10.000 kat. holdig terjedő nagybirtokok szántóföld területe még mindig 833.167 kat. hold, a 10.000-20.000 kat. holdig terjedő nagybirtokoké 663.483 kat. hold és végül a 20.000 holdon felüli nagybirtokok szántóföld területe ismét aránytalanul sok, mert 1,008.182 kat. hold.
A mai, csonka Magyarország területén a gazdaságok szántóföld területe az 1895. évi üzemstatisztikai adatok szerint megközelítőleg 9,143.808 kat. holdra rug és ebből az 1.000 kat. holdnál nagyobb birtokok szántóföld területe 1,617.757 kat. hold. Ebből a területből azonban a nagy latufundiumok aránytalanul nagy részt foglalnak el, mert csonka Magyarországon a 10.000 kat. holdnál nagyobb földbirtokok szántóföld területe körülbelül 963.866 kat. holdra rug, az 1915. évi földbirtokstatisztika szerint. A baj tehát az, hogy a túlnagy birtokok foglalnak el egy-egy darabban túlságos nagy területű szántóföldeket. Ez kétségkivül visszahat a falusi népesség terjeszkedési lehetőségére, a gazdasági munkásviszonyokra és általában a társadalmi békére.
A második bekezdés megmondja, hogy a földbirtokmegoszlás aránytalanságainak kiküszöbölése végett szükséges ingatlanokat miképen kell megszerezni. Ott, ahol lehet, az állam szabadkézből, árverésen vagy az államnak e törvényben biztositott elővásárlás jogán szerzi meg az ingatlanokat. Az állam tehát első sorban a szabad forgalomból merít, mert ez a legtermészetesebb és mert ez zavarja legkevésbé a gazdasági életet. Ha tehát az állam a földbirtokforgalomból tud szerezni földet ott, ahol arra szükség van, akkor további eszközökhöz nyulni nem kell.
Azonban előre tudjuk, hogy lesznek vidékek, ahol ilyen módon az állam földet nem szerezhet, mert ott föld egyáltalán nem kerül forgalomba. Erre az esetre a törvény felhatalmazza az államot a föld megváltására vagyis arra, hogy a szükséges földet a tulajdonostól a kisajátításhoz hasonló módon szerezhesse meg.
Kisajátításnak eddig is csak közérdekből lehetett helye; a földnek itt szabályozott megváltását is csak a közérdek indokolhatja.
A harmadik bekezdés a közérdekű földbirtokpolitikai célokat határozza meg. Mivel első sorban a világháború hőseit, tehát a kitüntetett katonákat, azután a háború áldozatait akarjuk egyrészt jutalmazni, másrészt kárpótolni, a törvény a vitézségi éremmel kitüntetett földmívelők, a földmíves hadirokkantak, a hadiözvegyek és hadiárvák földhöz juttatását jelenti ki első helyen közérdekű földbirtokpolitikai célnak.
A földszerzés csak azokra nézve lesz áldás, akik a föld gondos mívelésére képesek is és hajlandók is. Ezért a javaslat nem ad minden kitüntetettnek, minden hadirokkantnak földet, hanem csak azoknak, akik a föld míveléséhez értenek. Hiszen a föld egyúttal a haza földje s ebben az értelemben az édes mindnyájunké, tehát mindnyájunk közös érdeke, hogy a föld ahhoz értő, jó kezekbe kerüljön. A más foglalkozású kitüntetettek és hadirokkantak a saját foglalkozásuknak megfelelő téren kell, hogy kapjanak bizonyos kedvezményeket.
Közérdekű földbirtokpolitikai cél továbbá a gazdasági munkásházak épitése s ezért az állam megváltási joga az erre szükséges területekre is kiterjed. A gazdasági munkásházakkal már eddig is szép eredményeket értünk el, de a baj az volt, hogy sok helyen, megváltási jog hiányában nem lehetett kellő területet szerezni. E hiányon segít most a javaslat.
A földnélküli mezőgazdasági munkások földhözjuttatásának lehetővé tétele szintén közérdek. A földmíves proletárokat ezzel tudjuk legjobban polgárosítani. Egy kis ház, egy kis terület, amit a földmunkás magáénak mondhat, már birtokossá teszi őt s ezzel részesévé válik annak a társadalomnak, melynek van mit félteni. A földszerzés lehetősége a legjobb munkára serkentő, takarékosságra intő s a vagyon megbecsülésére szoktató eszköz.
Törpebirtokosaink egy része túlságosan kicsiny földje miatt nem tud jól gazdálkodni. Sok munka és sok gazdasági érdek megy emiatt veszendőbe. Közérdek tehát az, hogy az ilyen törpebirtok kisbirtokká kiegészíttessék, hogy így az eddigi csonka üzem egészségesebb, önálló mezőgazdasági üzemmé fejlesztessék.
Ugyancsak a földmívelő munkások és törpebirtokosok megerősítését célozza a javaslatnak az a rendelkezése is, amely a közlegelők létesítését jelenti ki közérdekű földbirtokpolitikai célnak. A mezei munkás és a törpebirtokos, de még a kisgazda is leginkább az állattartásból boldogul. Állatot pedig csak úgy tarthat és nevelhet, ha azt napközben legelőre küldheti ki. Kicsiny földje nem elég ahhoz, hogy azon annyi takarmányt termesszen, amennyi az állatok folytonos istállóban tartásához szükséges lenne. De meg a szarvasmarha, ló edzettebb, ellentállóbb is, ha sokat van a szabadban, ha hozzászokik az időjárás viszontagságaihoz.
Végül lehetővé teszi a javaslat azt is, hogy a közszolgálati alkalmazottak, a hivatásos katonák és gazdatisztek is földhöz juthassanak. Tisztviselőink egy része fölösleges lesz, másik részét az ellenség eldözte ki előbbi otthonából. Ezeken - ha a földmíveléshez értenek - legjobban úgy segítünk, ha egy kis földterületet juttatunk nekik, amelyről háztartásukat terményekkel elláthatják. A gazdatisztek egy része épen a földreform miatt veszíti el eddigi állását, ezeket tehát már ezért is méltányos lesz földszerzési lehetőséggel kárpótolni. De indokolja ezt az is, hogy a gazdatisztek szaktudását a mezőgazdasági termelés érdekében megmentsük és megfelelően értékesítsük.
A közérdekű földbirtokpolitikának nemcsak az a célja, hogy a földmíves munkások és törpebirtokosokat földdel erősítse, hanem az is, hogy helyenként oktatás és példaadás okáért kulturális intézmények és középnagyságú birtokok létesítésére is szerezzen földet. Éppen ezért a javaslat ezekre a célokra is kiterjeszti az állam megváltási jogát. Szakképzett gazdák mellett különösen azokra a kisgazdákra is gondol itt a javaslat, akiknek a középbirtokosok sorába való fölemelkedése közszempontból kívánatos.
A 2. § a földhöz juttathatók sorrendjét határozza meg. Ez a sorrend azonben nem jelenti azt, hogy mindazoknak, akiket a javaslat itt felsorol, joguk van földre. Földhöz való jog éppúgy nincs, mint ahogy nincs munkára, ipari műhelyre, kereskedésre, bérházra stb. való jog. A földreformot nem magánérdekek kielégítése végett, hanem az ország és nemzet érdekében csináljuk azért, mert ennek helyzetét súlyosbítja a földbirtokok nem mindenütt megfelelő eloszlása. Miután tehát közérdekből helyesbítjük a birtokmegoszlást, a javaslat nem ismerhet el úgynevezett igényjogosultságokat.
A kielégítési sorrend a következő:
Elsősorban a nincstelen hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek, hadiárváknak ad a javaslat legfeljebb 600 négyszögöles házhelyet. Ha pedig az illetők földmívelők, még ezen felül kaphatnak olyan törpebirtokot is, mely esetleg már meglevő földjüket legfeljebb 3 kat. holdra kiegészíti. Ugyanennyit kaphatnak az önállóan kereső, önjogú földnélküli mezőgazdasági férfimunkások, ha nem is hadirokkantak vagy hadiárvák. Azután következnek a törpebirtokosok, akik földjüket legfeljebb 10 kat. holdra egészíthetik ki. A földnélküli közszolgálati alkalmazottak és kisiparosok legfeljebb egy-egy kat. holdat, a földnélküli alkalmazottak és kisiparosok legfeljebb egy-egy kat. holdat, a földnélküli nyugdíjazott vagy végkielégített hivatalnokok és hivatásos katonák pedig akkora földet kaphatnak, amennyi nyugdíjmegváltási tőkéjüknek vagy végkielégítésüknek megfelel. Ezzel nemcsak hasznos elhelyezkedési lehetőséget nyujtunk sok fölöslegessé váló tisztviselőnknek és katonánknak, hanem az állam pénzügyi terhét is csökkentjük.
Községek, közbirtokosságok, legeltetési társulatok közös legelő létesítésére vagy kiegészítésére szükséges területet kaphatnak. Végül a törpe- és kisgazdaságok közé példaadás végett mintagazdaságok és középbirtokok is létesíthetők.
A mintagazdaságok vezetői és a középbirtokosok, ezek között különösen azok, akik munkájukkal és szorgalmukkal felküzdötték magukat a középbirtokosok soraiba, példát mutató vezérei lesznek a kisebb birtokosoknak. Az ugyanazon megítélés alá esők közt előny illeti a kitüntetetteket, a többgyermekeseket s általában azokat, akik hadiszolgálatuknak becsülettel eleget tettek. Ezzel a javaslat a hadi érdemeket akarja különös elismerésben részesíteni, a többgyermekesek kiemelését pedig a szaporodás és fajfentartás nagy érdekei indokolják.
A megváltási jogán szerzett földdel takarékoskodnunk kell, mert az 1895. évi üzemi statisztika szerint pl. csonka Magyarországon csak az 5 kat. holdig terjedő, számra 427.636 törpegazdaságnak 5 holddal 10 holdig való kiegészítésére kellene 2,138.180 kat. hold szántóföld. A föld- és háznélküli gazdasági munkások száma ezenfelül csonka Magyarországon az 1910. évi népszámlálási foglalkozási statisztika szerint mintegy 1,095.863-ra rúg és ha ezek közül csak a kereső férfiakat (497.308) akarjuk egyenként 3 kat. holdhoz juttatni, ez további 1,491.924 kat. holdat jelent. Tehát a hadirokkantakról, közszolgálati alkalmazottakról, kisiparosokról, hivatásos katonákról nem is szólva, már a fentiekből látjuk, hogy az igényeket tetemesen le kell szállítani és a törvényjavaslatban foglalt területi meghatározások csak maximumok, amelyeknek teljes igénybevétele lehetetlen.
Mert hiszen a fentiek szerint csak az 5 holdas törpegazdaságoknak 10 holdra való kiegészítésére és a földnélküli kereső mezőgazdasági férfi munkásoknak 3 holdhoz juttatására összesen 3,630.104 kat. hold kellene, holott csonka Magyarországon az 1895. évi üzemi statisztika szerint az 1.000 kat. holdnál nagyobb vagyis a tulajdonképeni nagybirtokok szántóföldterülete csak 1,617.757 kat. hold, az 500-1.000 kat. holdas, már inkább középbirtokok szántóföldterülete pedig, meg éppen csak 864.141 kat. hold.
Meg kell itt jegyezni azt is, hogy a hadirokkantakról és hadiözvegyekről pontos számadataink nincsenek. Az erre vonatkozó adatok nagyrésze Bécsben rekedt, másrészét a románok Budapesten, a csehek Nagyszombatban megsemmisítették.
Mindenesetre gondoskodni kell majd arról, hogy az igényeket esetleg fokozni akaró propaganda lehetetlenné tétessék s ellenkezőleg a törvény végrehajtásánál mindenütt fel kell majd világosítani az érdekelteket, hogy aránylag kevés az a föld, ami megváltás útján igénybe vehető.
Ez már csak azért is szükséges, mert egy meggondolatlan agitáció egyrészt a földnélküliek, másrészt a törpe- és kisgazdák érdekeit játszhatná ki egymás ellen. A földnélkülieknek éppen nem érdekük minden nagyobb földbirtok felosztása, mert ezzel munkaalkalmukat veszítenék el, anélkül, hogy azért cserébe olyan nagyságú földet és hozzá való felszerelést szerezhetnének, amelyből munkába járás nélkül is megélhetnének. A törpe és kisgazdáknak tehát, akik gazdasági berendezésükhöz még több földet óhajtanak, meg kell gondolniok, hogy ezzel tulajdonkép a nincstelenek alól huznák ki a talajt, akiket ezért munkaalkalommal sem tudnának kárpótolni.
Ott azonban, ahol az állam nem megváltás, hanem szabad kézből vásárlás vagy elővétel útján jut megfelelő területhez, abból a fenti korlátoktól eltekintve is juttathat földet. Mert ebben az esetben nem erőszakosan, hanem a gazdasági élet természetes rendje során történik a birtokváltozás, amely a maga következményeit pl. a munkapiac, a cselédviszonyok stb. szempontjából állami beavatkozás nélkül is éreztetné.
Míg a 2. § azt mondja meg, hogy kik juthatnak földhöz, addig a 3. § azt állapítja meg, hogy kik nem kaphatnak földet e törvény alapján. Miután az egész reform alapgondolata a közérdek, ez rostálja meg a földszerzés lehetőségéből kizárandókat is. Természetes tehát, hogy akik közszempontból akár testi, akár erkölcsi fogyatkozás miatt megbizhatatlanok, azoknak állami közbenjárással földet juttatni nem fogunk.
Ebből kiindulva állapítja meg a javaslat részletesen a kizárási eseteket.
A földreform első sorban csak született magyar állampolgárokat kíván földhöz juttatni, mert idegen honpolgár ily kivételes elbánásra nem tarthat számot. A külföldre kivándoroltakat sem vehetjük ki e szabály alól, mert akik itthon szenvedték el a világháború nélkülözéseit, azokat nem lehet háttérbe tolni azok miatt, akik esetleg éppen az ellenségeinknek tett szolgálatokkal szerzett vagyonnal vennének most itthon földet. Legfeljebb azokat az idegen állampolgárokat vehetjük saját honpolgárainkkal egy tekintet alá, akik született magyar állampolgároknak a gyermekei, de mert külföldön születtek, külföldi honosságot nyertek.
Indokolni sem szükséges, hogy a gyengeelméjű, a kiskorú, a gondnokolt, az állam ellen bűnöző nem kaphat földet. Szintúgy az sem, aki általában aljas indokból elkövetett bűncselekményért vagy tiltott pénzüzérkedésért stb. ítéltetett el. Nem juthat a törvény alapján földhöz az sem, aki politikai jogainak gyakorlásától fel van függesztve, aki csődban van, aki katonaszökevény, aki az államra, társadalomra, közbiztonságra veszélyes ember, aki iszákos, rendbontó, dologkerülő vagy aki e törvény rendelkezéseivel jut összeütközésbe vagy akitől az e törvény alapján juttatott ingatlant visszavették.
A földbirtokpolitika irányítása ma állami feladat. A földbirtokpolitikát az államnak kizárólag a közérdek szempontjából szabad és kell írányítania. A közérdeknek e téren akkor teszünk eleget, ha a földbirtok megoszlását nem egyoldalúan, egyik vagy másik osztály különleges érdekei szerint, hanem valamennyi osztálynak egymással összhangzó, együttes érdeke szerint vezetjük és irányítjuk. Hogy ez a vezetés és irányítás ment legyen mindenféle politikai ingadozástól, arra egy külön e célra szervezett független intézményt kell létesíteni. Ezt mondja ki a 4. §. és ennek a külön intézménynek a nevét Országos Földbirtoktrendező Bíróságban állapítja meg, székhelyét pedig Budapestre az ország fővárosába, a törvényhozás és a főkormányzati szervek székhelyére teszi.
Az Országos Földbirtokrendező Bíróságnak elnökségét és tagjait sorolja fel ez a §. Miután a javaslat szerint ez a bíróság fogja végrehajtani a reformot és ennélfogva nagy érdekek fölött kell döntenie, az elnöknek olyan magas állást kell betölteni, mint aminőt egyéb legféltettebb érdekeink, anyagi és szellemi jószágaink, élet és halál fölött ítélkező legfőbb bíróságunk elnöke tölt be. Ugyanez áll természetesen megfelelő változtatással a másodelnökre és a tanácselnökre nézve is. Ennélfogva az 5. § kimondja, hogy a bíróság elnöke, másodelnöke és tanácselnökei a magyar kir. Kúria elnökével, másodelnökével, illetőleg tanácselnökeivel egyenlő rangú és állású funkcionáriusok lesznek. Ennek természetes következménye, hogy az illetőket az államfő nevezi ki és miután az államfő elé csak olyan ügyek kerülhetnek, amelyekben megelőzőleg az egész kormány egyetért és felelősséget vállal, a kinevezés iránt a minisztériumnak kell előterjesztést tenni. A bíróság magas hivatásához és mindenekfölött álló tekintélyéhez tartozik az is, hogy a javaslat szerint a bíróság vezetőit olyanok közül kell kinevezni, akik a haza körül már eddig is érdemeket szereztek s akik a mezőgazdaság körül is kellő jártassággal rendelkeznek.
A bíróságnak nemcsak vezetői, hanem tagjai is osztoznak abban a nagy felelősségben, de egyúttal abban a nagy tekintélyben is, amely az egész bíróság vállaira nehezedik és ezért a bíróság többi tagját is az államfőnek kell kinevezni. Miután a bíróságban egyesülnie kell az ország mezőgazdasági ügyeinek vezetése körül tudással és tapasztalattal rendelkezőknek is, akik közül nem egy már eddig is közszolgálatban áll, gondoskodni kell arról, hogy ezek is tagjai lehessenek a bíróságnak, de azért eddigi közérdekű közszolgálati alkalmaztatásukat el ne veszítsék. Ezért mondja ki az 5. § azt, hogy közszolgálatban álló egyéneknek a bíróságba való kinevezése közszolgálati alkalmazásukat nem érinti.
Ez a szakasz a bíróság tagjainak összeállítását szabályozza. Nagy súly fekszik ezen a §-on, mert a bíróság összeállítása kétségkívül elhatározó befolyást fog gyakorolni a reformnak miként való végrehajtására. A javaslat abból indult ki, hogy e külön bíróság tagjai között a független bírói elem legyen túlsúlyban és ezért 16 tagot a Kúria és a közigazgatási bíróság tagjai közül választ ki. Igaz ugyan, hogy az egész bíróságnak összesen 36 tagjával szemben ez a 16 bírói tag még nem képviseli az abszolut többséget, de miután a három tanácselnök is bírói minősítésű lesz, ezekkel együtt a legfelső bíróságok tagjai nemcsak számbelileg (16+3=19, a 36 tagból az abszolut többség 18), de tudásuk és tekintélyüknél fogva is kétségkívül döntő tényezői lesznek a tanácskozásoknak és elhatározásoknak. A bíróságban természetesen azok kiküldötteinek is részt kell venniök, akiket a földbirtokreform végrehajtása legközelebbről érint; ezek az ország egész mezőgazdasági lakossága, tehát mindazok, akik földmíveléssel foglalkoznak, akár van földjük, akár nincs földjük és azok, akik kisebb vagy nagyobb földbirtokon gazdálkodnak. Az Országos Mezőgazdasági Kamara az, amely egyesíti magában a földmívelő lakosság minden rétegét és ezért az ország agrár lakosságának ez a képviselete, vagyis a Mazőgazdasági Kamara tagjai sorából 10 taggal fog részt venni a bíróságban.
A földbirtokreform természetesen nagy pénzügyi kérdések megoldását is szükségessé teszi. Hogy ezeknek a kérdéseknek szakszerű képviselői helyet kapjanak a bíróságban, a javaslat egy-egy tagsági helyet biztosít azoknak az altruista pénzintézeteknek, amelyek már eddig is az állam támogatásával, de egyúttal az érdekelt földmívelő lakosság közreműködésével is részt vettek a földbirtokpolitika gyakorlati végrehajtásában. Ezek a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége és az Országos Központi Hitelszövetkezet. Miután pedig sem a köz érdeke, sem különösen a földmívelő lakosság érdeke nem kívánja azt, hogy a földbirtokreform pénzügyi lebonyolítása bizonyos intézetek számára monopolizáltassék és a javaslatnak általában az az álláspontja, hogy mindenféle tisztességes pénzintézet bizonyos feltételek mellett részt vehessen ebben az akcióban, mindezeknek az intézeteknek képviseletében a Pénzintézeti Központ is egy-egy taggal nyer képviseletet az Országos Földbirtokrendező Bíróságban.
A bíróság a földbirtokpolitika vezetése közben természetszerűleg a legkülönbözőbb országos horderejű kérdésekkel lesz kénytelen foglalkozni. Ennélfogva nem nélkülözheti majd, azokkal a főkormányhatósági szervekkel való állandó együttműködést, amelyek hivatvák ezeknek az országos kérdéseknek rendszeres irányítására. Nevezetesen a földmívelésügyi és kisgazdaügyi minisztereken kívül - akiknek ügyköre természetesen a legszorosabb összefüggésben áll a bíróság működésével - különösen az ország lakosságának általános elhelyezkedése, letelepülése, ezzel kapcsolatban a lakásügyek, azután a hadirokkantak és általában a hadviselteknek érdekei szükségessé teszik a belügyminiszternek, illetőleg a honvédelmi miniszternek képviseltetését is. Azt sem kell bővebben indokolni, hogy a javaslatnak a bíróságokkal és különösen a telekkönyvi hatóságokkal való számos kapcsolata indokolttá teszi az igazságügyminiszternek a képviseltetését is. Végül csak természetes, hogy a földbirtokreformnak az ország pénzügyi helyzetére való nagy kihatása szükségessé teszi, hogy a pénzügyminiszter is képviselve legyen a bíróságban. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, mint az egyházi és alapítványi földbirtokok vagyonfelügyelő hatósága szintén fog képviselőt jelölni a bíróságba.
A miniszterek által kijelölt tagok mindössze heten lesznek a bíróságban, tehát a többi tagokkal szemben elenyésző kisebbséget alkotnak, úgy, hogy a bíróságnak a mindenkori kormánytól való függetlenségét ez az összeállítás teljesen megóvja.
Miután a bíróságnak állandóan fennakadás nélkül kell működni, határozatképességének biztosítása végett annyi póttagról kell gondoskodni, ahány rendes tagja van a bíróságnak.
A 6. § utolsó bekezdése még arról gondoskodik, hogy a bíróság tagjainak ki nem jelölése meg ne akaszthassa annak működését. Ilyen esetben ugyanis az illető tagot a földmívelésügyi miniszter fogja kijelölni.
Amennyire szükséges a bíróság kifogástalan működéséhez az, hogy a bíróság független legyen, másrészt szükséges az is, hogy a bíróság ne váljék egy hermetice elzárt, megkövült testületté, hanem az élet változó viszonyaihoz képest időközönkint megújulhasson és tagjainak egy része újakkal pótoltassék. A javaslat úgy gondolja, hogy a folyton fejlődő élettel való ezt a szükséges kapcsolatot azáltal érhetjük el, ha a tanács tagjainak egyhatod része évenként kilép. Hogy a kilépés minden befolyástól menten történjék, azt, hogy a tagok közül kinek kell kilépni, sorshúzás állapítja meg. E szabály alól csak az elnök, a másodelnök és a tanácselnökök vannak kivéve, akiknek kinevezése élethossziglanra szól. Szükség van erre ugyanabból az okból mint a bírói elmozdíthatlanságra.
A bíróság egyhatod részének évenként való rendszeres kilépése mellett természetesen egyéb okokból is változni fognak a bíróság tagjai. Nem beszélve itt az elhalálozásról vagy lemondásról, azok a tagok is ki fognak válni, akik elvesztik azt az állást vagy azt a minőséget, amelynek alapján a bíróság tagjai lettek. Tehát például aki megszünt a Kúria vagy a közigazgatási bíróság tagja lenni, az önként értetőleg megszűnik e bíróság tagja is lenni, ha mint kúria vagy közigazgatási bíró lett kijelölve, ugyanígy aki pld. megszünt a Mezőgazdasági Kamara tagja lenni, az, ha őt ez a szervezet jelöli ki a bíróságba, ki fog lépni az utóbbiból.
De megszűnik még a tagság akkor is, ha valaki az ülésekről indokolatlanul távol marad (12. §).
A megüresedő tagsági helyeket a dolog természeténél fogva ugyanolyan módon kell betölteni, mint ahogy az a bíróság első megalakulásánál történt.
A póttagok csak akkor kell behívni az ülésekre, ha a rendes tag a megjelenésben akadályozva van. Hogy pedig semmiféle jogos érdek képviselet nélkül ne maradjon, mindig azt a póttagot kell behívni, aki annak a szervnek jelölése alapján lett a bíróság tagja, mint a megjelenésben akadályozott rendes tag.
A bíróság elnökének és másodelnökének magas méltóságából következik, hogy erre az ország jólétével annyira összefüggő állásra történt kineveztetésük folytán, ünnepélyes esküt kell tenniök az államfő előtt arra, hogy megbizatásuk teljesítésében kedvezés és részrehajlás nélkül, a törvények és törvényes jogszabályok alapján kizárólag a közjó és a haza érdekében fognak működni. Ugyanezt az esküt, de már nem az államfő előtt, hanem a teljes ülésben a bíróság tanácselnökei és tagjai is leteszik. Természetesen, hogy az a tag, aki az esküt le nem teszi, a bíróság működésében részt nem vehet és helyét mint megüresedettet, újjal kell betölteni.
Ez a § az összeférhetetlenségi eseteket szabályozza. Ezeket az eseteket három csoportba sorolhatjuk. Az egyik az ingatlanokkal való üzérkedés, a másik a büntetőjogi és vagyonjogi szempontból való megbizhatatlanság és végül a harmadik olyan magatartás, amely a tagot erre a kivételes funkcióra érdemtelenné vagy általában a közbecsülésre méltatlanná teszi.
Fölösleges bővebben indokolni, hogy az, aki az ingatlanok forgalma körül bármi tekintetben is üzletszerűleg érdekelve van, éppen az ingatlanok forgalmának magasabb állami érdekekből való szabályozásában részt nem vehet. Nem kevésbé természetes az is, hogy aki az állam ellen irányuló vagy nyereségvágyból vagy általában aljas indokból elkövetett bűncselekmény miatt vád alá kerül vagy jogerősen el volt ítélve vagy akinek politikai jogait jogerősen felfüggesztették, az a bíróságban működést ki nem fejthet és így annak tagja nem maradhat. Ugyanez áll arra, aki csődbe jutott vagy csődön kívüli kényszeregyezségre lépett vagy aki saját vagyoni ügyeiben is korlátozva van, akár gondnokság, akár kiskorúság által. Végül lehetséges, hogy valaki nem esik ugyan az előbb említett esetek egyike alá sem, de azért mint az Országos Földbirtokrendező Bíróság tagja még sem felelhet meg a reá alkalmazandód igen szigorú mértéknek, mert olyan eljárást tanusított, amely mellett ilyen különös bizalmat kívánó helyet a közjó szempontjából eredményesen be nem tölthet.
A bíróság függetlensége megköveteli, hogy az összeférhetetlenségi esetek megállapításánál önmaga legyen a bíró. Ezért a 9. § második bekezdése úgy rendelkezik, hogy az összeférhetetlenségi eset beállta felől a bíróságnak e végre alakított ú. n. igazoló-bizottsága dönt. És, hogy ez a bizottság még a tagok irányában se legyen semmiképen feszélyezve, a bizottság döntéseit titkos szavazással fogja meghozni. Ugyancsak titkos szavazással határoz végérvényesen ilyen kérdésben a bíróság teljes ülése, amelyhez az igazoló bizottság határozata megfellebbezhető.
Az igazoló bizottság 5 rendes és 5 póttagból áll, akiket a teljes pártatlanság biztosítása végett a sors jelöl ki a bíróság tagjai közül.
Az összeférhetetlenség legszigorúbb mértékének alkalmazását célozza a 9. § utolsó előtti bekezdésének az a további rendelkezése, hogy az ingatlanok forgalmával foglalkozó vállalatok alkalmazottai, továbbá igazgatóságának és felügyelő bizottságának tagjai sem foglalhatnak helyet a bíróságban. Ez alól azonban kivételt kell tenni az ú. n. altruista pénzintézetekre nézve, mert ezek nem nyereségre dolgoznak és eddig is az állam irányítása mellett vettek részt a földbirtokpolitika gyakorlati végrehajtásában. A § utolsó bekezdése még azt a fontos rendelkezést is tartalmazza, hogy a bíróság tagja nem lehet egyúttal a nemzetgyűlésnek vagy az országgyűlés képviselőházának a tagja is. Szükséges ezt kimondani azért, mert megtörténhetnék, hogy egyesek bizonyos földbirtokpolitikai kérdéseket kortescélokra használnának fel és a szavazókat azzal igyekeznének befolyásolni, hogy bizonyos földbirtoknak feldarabolását vagy haszonbérletét stb. megválasztásuk esetére ki fogják eszközölni.
Nem méltó az ország törvényhozásához, hogy egyes tagjai a tömegszenvedélyek felizgatásával és ilyen alacsony fogásokkal jussanak képviselői megbizatáshoz, mert hiszen éppen a képviselőnek legelső kötelessége az, hogy ne egyoldalú érdekeket, hanem mindig az ország egyetemes érdekét képviselje az ország házában. Ugyanez az indok követeli azt a további rendelkezést is, hogy a bíróságnak az a tagja, aki akár lemondás, akár összeférhetetlenség miatt vagy fegyelmi okból vált ki a bíróságból, a kiválástól számított egy év előtt a törvényhozó testületnek tagjává ne legyen választható.
Az érdekeltségi eseteket szabályozza ez a §. Nem szorul bővebb indokolásra, hogy a bíróság egy tagja sem vehet részt semmiféle olyan ügyet illető tanácskozásban vagy határozathozatalban, amelyben akár ő maga, akár házastársa, felmenő vagy lemenő ágbeli rokona, a testvérei gyermekeinél nem távolabbi oldalrokonok, avagy fel- vagy lemenő ágbeli rokonának házastársa érdekelve van. Miután pedig az érdekeltség közvetett is lehet, amennyiben a tanács tagja mint hitbizományi vagy más várományos is érdekelve lehet, a 10. § ilyen esetben is kizárja a bíróság illető tagját az ügyben való tanácskozásból, illetőleg határozathozatalból.
Az érdekeltség mellett még kizárja a bíróság tagjainak egyes ügyekben való részvételét az az eset is, amikor a bíróság tagjai egymással állnak rokoni vagy sógori viszonyban. Miután ezek az esetek a rendes bíróságoknál már megfelelően szabályozva vannak, a törvényjavaslat ezeknek a szabályoknak az alkalmazását mondja ki e bíróság tagjaira nézve is.
A bíróság függetlenségének biztosításához tartozik az is, hogy az érdekeltségi és együttalkalmazást kizáró viszonyt megállapító esetekben is ugyanaz az igazoló bizottság ugyancsak titkos szavazással határozzon, amely az összeférhetetlenségi esetekben is dönteni fog.
Miután a független magyar bíróság tagjaira nézve a fegyelmi és vagyoni felelősség megfelelő szabályozást nyert, e bíróság bíró tagjaira nézve ugyanezeket a szabályokat állítja fel a 10. § utolsó bekezdése. A nem bíró tagokra nézve pedig úgy rendelkezik a javaslat, hogy a közigazgatási bíróság bíráira nézve ebben e tekintetben irányadó szabályokat kell alkalmazni.
A bíróság egyrészt az ügyek sokasága, másrészt az ügyek fontosságának különböző fokozata miatt is vagy teljes ülésben vagy osztályülésben hoz határozatot. A legfontosabb elvi jelentőségű határozatokat természetesen a teljes ülés elé kell vinni és ennek határozatait az osztályok mindaddig követni lesznek kötelesek, míg azokat a teljes ülés meg nem változtatja. A teljes ülésre és az osztályokra vonatkozó egyéb részletes szabályokat a törvényben megállapítani nem lévén célszerű, e szabályokat a javaslat az ügyrend keretébe utalja. Mindössze azt mondja ki a javaslat, hogy az osztályok tagjai között legalább három bírónak, két gazdának és egy pénzintézeti képviselőnek kell lenni, aminek az a célja, hogy egyrészt minden osztályülésben a tanácselnök beszámításával a legmagasabb bírói szaktudásé legyen a túlsúly, másrészt hogy a mezőgazdasági szakismeret és a pénzügyi jártasság is minden osztályülésben kellőképen képviselve legyen.
Az üléseket az illető elnökök hívják egybe, nehogy azonban kizárólag az elnökök joga legyen az ülések összehívása, az üléseket akkor is össze kell hívni, ha a bíróságnak illetőleg az osztály tagjainak egyharmada kivánja vagy ha azt a földmívelésügyi miniszter tartja szükségesnek.
Ez a szakasz megállapítja a bíróság tagjainak az üléseken való megjelenési és részvételi kötelezettségét. Ki kellett mondani ezt a kötelességet azért, mert a bíróság nagyfontosságú közérdekű működését az egyes tagok szeszélyétől vagy hanyagságától függővé tenni nem lehet. A megjelenési kötelezettség a póttagra is kiterjed, de természetesen csak akkor, ha egy rendes tagot helyettesítenie kell. Ilyenkor a póttag külön meghívást kap.
A § második bekezdése az első bekezdésben megállapított kötelezettség szankciójáról gondoskodik. Ez abból áll, hogy ha a tag háromszor egymásután indokolatlanul sérti meg ezt a kötelességét, helyét megüresedettnek kell tekinteni. Az e körül felmerülhető vitákat a bíróság igazoló bizottsága dönti el.
A bíróság előtt tárgyalásra váró ügyek között lesznek olyanok is, amelyekben a legkülönbözőbb és előre fel sem sorolható szakkérdések fognak felmerülni. Minden ilyen szakkérdésre már előre szakértő tagokat a bíróságba kiküldeni természetesen nem lehet. Gondoskodni kell azonban arról, hogy a bíróság, bárminő különleges kérdés merül is fel, az arra hivatott szakembereket mint szakértőket meghallgathassa. Ezért ez a szakasz kimondja, hogy a bíróság üléseire bárminő szakközegek meghivhatók. Ilyenekül tekintendők saját tárcájuk ügykörét illetőleg az összes magyar királyi miniszterek is, akik éppen ezért a tanács ülésein kiküldöttjeik útján résztvenni kötelesek, ha ez iránt őket a bíróság elnöke vagy az őt helyettesítő másodelnök felkéri.
A szakértői minőségből következik, hogy ezek a szakközegek a bíróság ülésein csak felszólalási és előterjesztési joggal bírnak, de szavazati joguk nincs.
A bíróságnak a dolog természeténél fogva nemcsak joga, de kötelessége is a hozzátartozó ügyeket letárgyalni. Hogy mely ügyek tartoznak a bírósághoz, azt ez a törvény határozza meg elsősorban. Miután azonban más jogszabály is lehet, mely esetleg később utal bizonyos ügyeket a bíróság elé, a bíróság ezeket is köteles lesz letárgyalni, éppen úgy mint azokat az ügyeket, amelyeket a földbirtokpolitika ügyeivel foglalkozó földmívelésügyi miniszter utal a bíróság elé.
A földbirtokpolitikát a bíróság a földmívelésügyi miniszterrel együtt fogja irányítani. Ezért a bíróság és a földmívelésügyi miniszter állandó szóbeli és írásbeli érintkezésben fognak állani egymással. Számos kérdésben a bíróság a földmívelésügyi minisztertől, esetleg megfordítva a miniszter a bíróságtól fog felvilágosítást kérni és kapni. Ez a szakasz ezeket az érintkezéseket szabályozza és úgy a bíróságnak, mint a miniszternek kötelességévé teszi a kölcsönös érintkezés megkönnyítését.
A bíróságot a földreform végrehajtásában természetesen a közigazgatási hatóságok is támogatni fogják, és ezek a támogatásra kötelesek is. A részleteket a végrehajtási utasítás fogja megállapítani; itt elég a törvényben annyit kimondani, hogy a bíróságnak a maga hatáskörében kiadott rendeleteit a közigazgatási hatóságok kötelesek foganatosítani. Szükséges lehet továbbá az is, hogy a bíróság mielőtt határozatot hozna, az ügyet a helyszinén tanulmányoztassa. Evégből a javaslat felhatalmazza a bíróságot, hogy a helyszinére akár saját tagjai közül valakit, akár idegen szakértőket kiküldhesse.
A bíróságnak munkája lebonyolításával megfelelő fogalmazói karra, számvevőségi és segédszemélyzetre lesz szüksége. A tanács teljes függetlenségének megóvása végett ezt az egész személyzetet az elnök fogja alkalmazni. A javaslat azonban nem akar itt új állásokat rendszeresíteni, mert úgyis sok a feleslegessé váló és a menekült tisztviselő. Ezért az elnöknek első sorban már eddig is közszolgálatban levőket kell alkalmaznia.
A bíróság személyzetének fegyelmi hatósága az igazoló bizottság, amelytől a bíróság teljes üléséhez lehet fellebbezni. A személyzet tehát kikapcsoltatik annak a fegyelmi hatóságnak a hatásköréből, amelytől a bírósághoz átvétetik, s így a beosztott személyzet működése is függetleníttetik a többi hatóságoktól. A bíróság költségei az állami költségvetésben külön cím alatt fognak előirányoztatni, úgy hogy a bíróságnak teljesen önálló költségvetése lesz, úgy mint a magyar királyi közigazgatási bíróságnak. Az utalványozást az elnök fogja teljesíteni. Az Országos Földbirtokrendező Bíróság tehát költségvetésileg is független, önálló szervezet lesz.
Ez a szakasz a bíróság ügyrendjéről intézkedik.
Az ügyrendet, miután az a bíróság működését fogja szabályozni, természetesen magának a bíróságnak kell megállapítani. Az ügyrend nagy fontosságra való tekintettel ezt a teljes ülésre kell bízni, éppen úgy, mint az ügyrend esetleges módosítását vagy kiegészítését is.
Ez a szakasz az állam elővásárlási jogát iktatja törvénybe minden mezőgazdasági ingatlan elidegenítése esetére.
A törvény erejénél fogva lévén hatályos ez az elővásárlási jog, azt a telekkönyvbe bejegyezni nem kell és az ily bejegyzés nélkül is mindenkivel szemben hatályos. Tévedések elkerülése végett még azt is kimondja ez a §, hogy a szerződés alapján elővásárlási jogosulttal szemben is hatályos ez az állami elővásárlási jog.
Az állam elővásárlási jogának törvénybeiktatása csak sankcionálja azt az állapotot, amely tényleg rendeleti alapon már 1917. november 1-óta fennáll. Ezóta ugyanis a háborús törvények alapján kibocsátott kormányrendeletek már is életbeléptették minden forgalomba kerülő mezőgazdasági ingatlanra nézve az állam elővásárlási jogát.
Az első e tárgyban rendelkező kormányrendelet a Mezőssy Béla földmívelésügyi miniszter által kidolgozott alapokon 1917. november 1-től 1918. november 15-ig volt hatályban, amikor első fokon a miniszteri kirendeltségek és a vármegyei közigazgatási bizottságok gazdasági albizottságai, fontosabb esetekben pedig az Országos, illetőleg az Erdélyrészi Ingatlanforgalmi Bizottság határozott, végső fokon pedig a földmívelésügyi miniszter.
A Károlyi-forradalom következtében Buza Barna léptetett életbe új ingatlanforgalmi rendeletet, amely 1918. november 15-től 1919. március 21-éig, illetőleg 1919. augusztus 7-től november 16-ig volt hatályban. E rendelet alapján a telekkönyvi hatóságok és a földmívelésügyi miniszter jártak el. Engedély csak akkor kellett, ha az ingatlan 100 kat. holdnál nagyobb, de 500 kat. holdnál kisebb volt és a szerző fél nem volt földmívelő vagy gazdálkodó; 500 kat. holdnál nagyobb földbirtokot előzetesen mindig fel kellett ajánlani a miniszternek. Az alkotmányosság helyreállítása után, 1919. november 16. óta a jelenleg is érvényes ingatlanforgalmi rendelet van hatályban, mely az állam elővásárlási jogát a 100 kat. holdnál nagyobb földbirtokokra tartja fenn.
Az állam elővásárlási jogát már eddig is osztatlan helyesléssel kísérte az ország közvéleménye. Számos község határát lehetett ennek az elővásárlási jognak az alapján megnagyobbítani és az ottani törpe- és kisbirtokosokat több földhöz juttatni, a földnélkülieknek pedig kisebb parcellákat vagy háztelkeket juttatni. Ámbár a legelső ingatlanforgalmi rendeletek az egész Magyarország területén csak egy évig voltak hatályban és a későbbi ingatlanforgalmi rendeletek már csak a meg nem szállott részekre terjedhettek ki, mégis ez akció során tényleg parcelláztatott az állam 6.201 kat. hold 1.353 négyszögölet és ezen kivül megszerzett tulajdonul 11.247 kat. hold 754 négyszögölet, amit azonban a forradalmak és az ellenséges megszállások miatt már nem lehetett parcellázni. Az állam ezeket az űzleteket a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége (Altruista Bank) útján bonyolította le. A fent felsorolt területeken felül az állam még vevőként kijelölte az említett intézetet (Altruista Bankot) 20.047 kat. hold 554 négyszögölre, de a közbejött események folytán ezekre a földbirtokokra az intézet telekkönyvi tulajdont szerezni már nem tudott. Amint látjuk tehát, dacára a rendkívüli viszonyoknak, amelyek mellett természetesen a rendes földbirtokforgalom sokszor teljesen szünetelt, általában azonban az egész lefolyt idő alatt a rendesnél szűkebb keretek közt mozgott, mégis jelentékeny földterületek jutottak a földmívelő nép kezébe. És ez minden erőszakos beavatkozás nélkül olyan földbirtokoknál történt, amelyeket tulajdonosaik önszántukból árúba bocsátottak, amelyeknél tehát az eladón nem esett sérelem azáltal, hogy vevőként mások jelöltettek ki, egyébként pedig az eladó mindazt megkapta, amit a szerződésben kikötött, mert az állam, illetőleg az Altruista Bank, a vevő helyébe lépett s szerződésbe s ugyanazokat a feltételeket teljesítette.
Habár ilyen rendkívüli viszonyok között is tekintélyes földterületeket lehetett a földbirtokpolitika céljára az állam elővásárlási jogával megszerezni, még inkább fog emelkedni ennek a jelentősége a rendes viszonyok beálltával. Hiszen Magyarországon az 1914. évi statisztikai évkönyv szerint 1906-tól 1910-ig átlag 593.643 birtokváltozás volt egy évben, a háborút megelőző, de részben már háborús évben pedig 438.595 volt a birtokváltozások száma. Ebből tehát következtetést vonhatunk arra nézve, hogy még a mai határok közt lévő Magyarországon is a rendes földbirtokforgalom mellett milyen sok földbirtok fog a szabadforgalom révén az állam elővásárlási jogával megszereztetni és földbirtokpolitikai célokra felhasználtatni.
Ez a szakasz az állami elővásárlási jog alóli kivételeket állapítja meg. E kivételek részben azt célozzák, hogy azok a földterületek, amelyek szoros értelemben véve nem tartoznak a földmíveléshez, mint pl. a lakhely céljára szolgáló beltelkek vagy egyébként beépített helyek, ne essenek ilyen, a forgalmat megnehezítő korlátozás alá, részben a rokonok közötti ingatlanátruházásokat mentesítik, részben pedig a kisebb ingatlanok forgalmát szabadítják fel az ingatlanforgalmi korlátozások alól. A családtagok közötti ingatlanátruházások csoportjába tartozik még az az eset is, amikor a szerző fél olyan kisebb ingatlant vásárol vissza, amely azelőtt vagy az ő tulajdona vagy rokonai valamelyikének tulajdona volt. A javaslat a kisebb ingatlanokat 50 kat. holdban, illetve holdon alúl állapítja meg. Ezeknek a kis-, illetőleg törpebirtokoknak a forgalmát korlátozni nem lenne célszerű, egyrészt azért, mert az ilyen birtoktestek rendszerint úgyis csak az azok megművelésére képes földmívelők között szoktak gazdát cserélni, másrészt azért se, mert a kisebb birtoktestek forgalmának ellenőrzése túlságos sok munkát okozna. A javaslat azonban feltétlenül biztosítani kívánja, hogy kisebb birtoktesteket se vásárolhassanak össze üzérkedők vagy általában olyanok, akik a földbirtokpolitikai reform szempontjából nem kivánatos elemek. Ezért még az ilyen kisebb birtoktestek forgalma is csak akkor szabad, ha a szerző fél földmíves, gazdatiszt, okleveles vagy hivatásos gazda, hadirokkant, hadiözvegy, hadiárva, közszolgálati alkalmazott vagy hivatásos katona. Természetes, hogy azok az ingatlanelidegenítések sem esnek újabb elbírálás alá, amelyekhez a törvény életbelépése előtt a földmívelésügyi miniszter, mint az elővásárlást gyakorló állam képviselője, már hozzájárult. Végül ugyanebből az okból ki kell vonni az állam elővásárlási jogának gyakorlása alól azokat az eseteket is, amelyekben a parcellázás tervét már előbb jóváhagyta az illetékes hatóság. Természetszerűleg nincs értelme az állam elővásárlási joga gyakorlásának azokra az ingatlanokra sem, amelyeket valaki kisajátítás jogán vagy a kisajátításra való hivatkozással egyezségileg szerzett meg; ide tartoznak pl. vasutak, utak, középületek stb. létesítésére a kisajátítási törvény alapján igénybevett alapján területek.
A javaslat azonban gondol arra az eshetőségre is, hogy az ország bizonyos vidékein esetleg szükség lehet még az 50 kat. holdnál kisebb földbirtokok forgalmának az ellenőrzésére is, még akkor is, ha a szerző fél az előbb felsorolt, különben az állami elővásárlási jog alól kivett szerződést kötő fél vagyis földmívelés, gazdatiszt stb. Gondoljunk csak pl. a Felvidék vagy Erdély bizonyos részein elharapódzott üzérkedésekre, amikor bevándorolt elemek a legapróbb parcellákat is összevásárolták. Ilyen tömeges invázió esetén annak a vizsgálata, hogy a szerző fél kicsoda, rendkívül nehéz és az üzérek módját tudják ejteni annak, hogy maguk helyett olyanokat toljanak előtérbe, akik meg is felelnek a törvényben előírt követelményeknek, de a tényleges megszerzők és a földdel rendelkezők mégis ők lennének. Ezért a javaslat kimondja, hogy a földmívelésügyi miniszter az Országos Földbirtokrendező Bíróság hozzájárulásával rendelettel állapíthatja meg, hogy az ország bizonyos vidékein esetleg még az 50 kat. holdnál kisebb földbirtokoknál is gyakorolni fogja az állam az elővásárlási jogot.
Az állam előváráslási jogát a földmívelésügyi miniszter fogja gyakorolni az Országos Földbirtokrendező Bíróság hozzájárulásával. Evégből minden olyan esetben, mikor az államot az elővásárlási jog megilleti, a telekkönyvi hatóság a telekkönyvi bejegyzés végett benyujtott kérvény beadásáról a földmívelésügyi minisztert és az illető község előljáróságát értesíti. Egyúttal közli a miniszterrel annak az okiratnak hiteles másolatát is, amelyet a jogügyletről a telekkönyvi hatósághoz bemutattak. Lehetséges azonban, hogy a telekkönyvi hatóság már előzőleg értesült arról, hogy a földmívelésügyi miniszter az elővásárlás jogának gyakorlását átengedte, pl. az Altruista Banknak vagy az Országos Központi Hitelszövetkezetnek, amikor az értesítést annak a részére kell majd kézbesíteni, akinek a joga gyakorlását a miniszter átengedte.
Megtörténhetik, hogy a földmívelésügyi miniszter vagy az Országos Földbirtokrendező Bíróság tudomást szerez egy ingatlannak az elidegenítéséről, de a szerző fél a tulajdonjog bejegyzését nem kéri. Ilyen esetben az elővásárlásra jogosult a telekkönyvi hatóság útján felhívhatja az eladót és a vevőt, hogy az elidegenítő jogügyletet ismertessék meg vele. Lehetséges az is, hogy az illető felek azáltal is ki akarnak bújni az állam elővásárlási jogának gyakorlása alól, hogy a jogügyletről szóló okiratot nem mutatják fel. Ilyen és ehhez hasonló esetekben a javaslat szerint a telekkönyvi hatóság kötelezheti a feleket, hogy a jogügylet tartalmát mondják jegyzőkönyvbe. Amikor azután a jogügyletről szóló okiratot ez a jegyzőkönyv pótolja.
Miután az állam elővásárlási joga már az eddigi tapasztalatok szerint is igen fontos földbirtokpolitikai eszköz, annak gyakorlását az Országos Földbirtokrendező Bíróság hozzájárulásához kell kötni. Ez a bíróság van hivatva arra, hogy az ország egész földbirtokpolitikáját vezesse és irányítsa, tehát szükséges, hogy a bíróság az elővásárlási jog gyakorlására is befolyást gyakoroljon és azt nélküle vagy célzatai ellenére gyakorolni ne lehessen. Ugyanez áll azokra az esetekre is, mikor az állam az elővásárlási jog gyakorlását esetről-esetre átengedi valamely erra alkalmas szervezetnek, a legtöbbször a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségének (Altruista Banknak) vagy az Országos Központi Hitelszövetkezetnek. Minden ilyen átengedési esetnél szükséges a bíróság hozzájárulása, hogy az elővásárlási jog gyakorlását kellőképen ellenőrizhesse.
Megtörténhetik, hogy egyik-másik forgalomba került földbirtokra nézve az állami elővásárlási jog gyakorlására nincs szükség, mert pl. abban a községben vagy azon a vidéken már elég földbirtokot parcelláztak és többre a föld népének szüksége nincs. Ilyen esetben a földmívelésügyi miniszter, illetőleg az, akinek az elővásárlási jog gyakorlását átengedte, e jog gyakorlásáról esetenként lemondhat. Miután az elővásárlási jog gyakorlása esetenként a Földbirtokrendező Bíróság hozzájárulásához van kötve, szükséges, hogy viszont az elővásárlási jog gyakorlásáról való esetenkénti lemondás is a bíróság hozzájárulásától függjön. A bíróság a lemondáshoz csak akkor fog hozzájárulni, ha előzőleg az illető község előljáróságát és az érdekelteket meghallgatta, hogy így a helybeli földmíves lakosság kivánságairól tájékozást szerezhessen.
Lemondásnak egész általánosságban sem valamely földbirtokra, sem valamely eladó vagy szerző félre vonatkozólag nem lehet helye. Mert hiszen ilyen általánosságban tartott lemondás visszaélésekre adhatnak alkalmat. Csakis meghatározott vételi ajánlatra vagy már valósággal megkötött szerződésre nézve lehet az államnak, illetőleg az azt képviselő miniszternek a bíróság hozzájárulásával lemondani.
Az elővásárlási jog gyakorlásánál egyrészt közérdek az, hogy minden olyan földbirtokot megszerezzünk, amelyre a föld népének az okszerű gazdálkodás szempontjából szüksége van, másrészt közérdek az is, hogy az elővásárlási jog sokáig függőben ne legyen, mert a bizonytalanság gazdasági téren és különösen a földmívelésben, ahol nagyon fontos az, hogy minden munkát a maga idejében jól végezzünk el, nagy károkat okozhat. Ezért ez a § előírja, hogy az elővásárlási jogot a jogügyletnek telekkönyvezés végett beérkezésétől szóló értesítés kézhezvételétől számított 30 nap alatt kell gyakorolni. Ez a 30 nap rendes körülmények között túlságos hosszú ideig nem fogja akadályozni az illető gazdasággal való rendelkezést és szabály szerint elég idő arra, hogy a földmívelésügyi miniszter, illetőleg a Földbirtokrendező Bíróság tájékozza magát a felől, van-e szükség az elővásárlási jog gyakorlására? Lehetséges azonban, hogy olyan nagybirtokról van szó, amelynek megtekintése és gazdasági berendezésének fölmérése és számbavétele olyan nagy munkával jár, hogy azt 30 nap alatt jól elvégezni nem lehetne. Ilyen esetben, ha különben az elővásárlási jog gyakorlására minden valószinűség szerint mégis szükség lesz, a bíróság a határidőt további 30 nappal meghosszabbíthatja. Az ebben a szakaszban kitűzött határidőt a javaslat abszolutnak tekinti, vagyis ha az elővásárlásra jogosult fél kellő időben nem nyilatkozik, akkor úgy kell tekinteni, mint ha az elővásárlási joggal élni nem kivánna. Szükséges ez azért, hogy az érdekelt felek biztosak legyenek a felől, hogy az általuk kötött jogügylet mikor válik teljesen jogerőssé és hogy ezzel a függőség s a jogi és gazdasági téren való bizonytalanság az említett határidő elteltével végleg megszűnjenek.
Gyakori eset, hogy a felek egy és ugyanabba a jogügyletbe több ingatlant vagy az ingatlan mellett ingókat is belefoglalnak. Így pl. lehetséges, hogy földbirtokkal együtt városi belsőség vagy lakóház vagy gyárépület vagy gazdasági felszerelés stb. is eladásra kerül. Az elővásárlást gyakorló államnak ilyenkor esetleg a jogügyletben felsorolt ingatlanok közül nem mindegyikre van szüksége vagy egyik-másik ingatlan nem is esik elővásárlás alá. A javaslat szerint az elővásárlásra jogosult választásától függ, hogy az elővásárlási jogot az ügylet melyik tárgyára nézve kívánja gyakorolni. Indokolja ezt a rendelkezést az, hogy az állam ne legyen kényszeríthető olyan ingatlanok vagy ingók megszerzésére is, amelyekre földbirtokpolitikai szempontból szükséges nincs. Viszont a szerző félre nézve sérelmes lehetne az, ha a megszerezni kívánt ingatlanok vagy ingók egy részétől az elővásárlási jog gyakorlása miatt elesnék.
De szintúgy sérelmes lehetne az is, ha a szerző felet arra kényszeríthetnék, hogy csak azt vegye át, ami az állam elővásárlási jogának gyakorlása után megmarad. Mert lehet, hogy a fél az ingókat pl. csakis azért akarta megvenni, mert azt hitte, hogy az ingatlant meg fogja kapni. Ha már most az ingatlant az állam elveszi, a szerző félnek meg kell engedni, hogy a többi tárgyakra nézve a szerződéstől visszaléphessen. A § további bekezdései az elővásárlásra jogosultnak megtekintési, felmérési és tanulmányozási felhatalmazást adnak a megvásárlandó ingatlan és a hozzátartozó berendezési tárgyak tekintetében.
Ez a § az elővásárlás létrejöttét szabályozza. Megállapítja, hogy az elővásárlás oly nyilatkozattal jön létre, amelyet a jogosult intéz az elidegenítő félhez. Ezt a nyilatkozatot a telekkönyvi hatóság útján is lehet közölni az elidegenítő féllel.
Az elővásárlás természetesen szabály szerint ugyanolyan feltételek alatt jön létre, mint ahogy az elidegenítés az eredeti szerződés szerint megtörtént. Ezek az eredeti feltételek a telekkönyvi hatósághoz bemutatott okiratba foglalt szerződésből kitűnnek. Ha azonban bebizonyul, hogy a felek ettől eltérő, kevésbé súlyos feltételekben állapodtak meg, akkor az elővásárlás is ezek alatt a felek között létrejött feltételek alatt fog létrejönni.
Megtörténhetik azonban, hogy a felek az eredeti szerződésben a valóságos értéknél nagyobb ellenértéket kötöttek ki pl. mert az illető vevő az eladó által kért előszereteti árat hajlandó megadni vagy mert üzérkedésből szerzett pénzét bármi áron is földben akarja elhelyezni. Ilyen esetekben nem lehet az államot és még kevésbé az állam útján földhöz juttatandókat kitenni annak, hogy ily túlságos áron vegyék meg az illető földbirtokot. Azért ilyen esetben az elővásárlásra jogosult a szerződésbe foglaltnál alacsonyabb, de a valóságos értéknek megfelelő vételi ajánlatot fog tenni az elidegenítőnek. Ha az elidegenítő ezt a reális ajánlatot elfogadni nem akarná, akkor 15 nap alatt az Országos Földbirtokrendező Bíróságtól kérheti a földbirtok értékének megállapítását. Vagy megteheti azt is, hogy az elidegenítésről a bírósághoz intézett nyilatkozattal eláll. Ilyen módon a földbirtok értéke független szakértő bíróság által fog megállapítást nyerni; ha pedig az elidegenítő ki akarja zárni ennek a reális értéknek a megállapítását és ragaszkodik az eredeti szerződésben megállapított túlzott árhoz, akkor még mindig nem éri nagy sérelem azáltal, hogy az elidegenítéstől eláll és az ingatlant megtartja, a kapott ellenértéket pedig a vevő félnek visszaszolgáltatja.
Természetes, hogy az ellenérték az elidegenítő fél által kért megállapítása ugyanolyan szabályok szerint történik, mint ahogy a jelen törvény szerint a földbirtok megváltási árát fogjuk megállapítani.
Gyakori eset, hogy az ingatlanok adásvételénél mellékszolgáltatásokat is kötnek ki. Igy pl. szokásos terményeknek bizonyos meghatározott időn keresztül való szolgáltatását vagy bizonyos munkateljesítményeket kikötni. Ha az ilyen szerződést az elővásárlásra jogosított átveszi, sokszor egyáltalán nem lesz abban a helyzetben, hogy a kikötött mellékszolgáltatásokat teljesítse. Azért a törvényben gondoskodni kell arról, hogy ezek a mellékszolgáltatások pénzzel megválthatók legyenek. A pénzösszeg nagyságát a törvényben szabályozott vegyes bíróság (43. §) állapítja meg. Megnyugvással bizhatjuk ezt arra a vegyes bíróságra, amely a törvényszék területén működő ítélőbírák közül két bírói taggal lesz képviselve s amely bíróságban a gazdasági szakértők egyikét a vármegyei mezőgazdasági bizottság, másikát pedig az elidegenítő fél választja ki. E vegyes bíróság határozata ellen a Kúriához lehet fellebbezni, mely ugyancsak gazdasági szakértőkkel kiegészített vegyes tanácsban határoz.
Lehetséges azonban az is, hogy a mellékszolgáltatást pénzben nem is lehet megbecsülni, de lehet az is, hogy a mellékszolgáltatást csak azért kötötték ki, hogy az elővásárlás elé akadályt gördítsenek. Ilyen esetben meg kell engedni azt, hogy a mellékszolgáltatást nem létezőnek tekintsük, mert különben az ilyen lehetetlen szolgáltatások kikötésével a felek meghiusíthatnák a törvény végrehajthatóságát. Ez a kérdés már más természetű mint az az előbb tárgyalt kérdés, hogy t. i. a mellékszolgáltatás pénzértéke mi legyen? Éppen ezért abban a kérdésben, hogy a mellékszolgáltatás létezőnek tekintendő-e, a közigazgatási albizottsága fog elsőfokon határozni, végső fokon pedig az Országos Földbirtokrendező Bíróság. Ez a kérdés ugyanis nem annyira vagyoni jellegű, mint a mellékszolgáltatásnak pénzre való átváltoztatása, hanem inkább gazdaságpolitikai természetű és a földbirtokpolitikai viszonyok pontosabb ismeretét és inkább méltányossági alapon való mérlegelését feltételezi.
Magától értetődik, hogy a szerződő felek semmiféle megállapodással nem zárhatják ki az állam elővásárlási jogának a gyakorlását. Ebből következik, hogy minden olyan kikötés, amely a szerződés hatályát az elővásárlási jogának nem gyakorlásától teszi függővé vagy gyakorlása esetére elállást biztosít, esetleg kötbért vagy bírságot köt ki, hatállyal nem bír. Ezt tulajdonképen a törvény csak azért mondja ki, hogy minden e részben felmerülhető vitát már előre is lehetetlenné tegyen.
Az ingatlanok forgalmát kétségkívül megbénítják ezek az elővásárlási rendelkezések. Hogy ezen segítsünk és hogy az ingatlanforgalmat a kellő mértéken túl ok nélkül ne nehezítsük, a törvény módot ad arra, hogy az elidegenítő jogügyletet a felek előzőleg bemutathassák az erre kijelölt hatósághoz és ha az a hozzájárulást megadja, a felek biztosak lehessenek a felől, hogy ez a jogügylet most már megdönthetetlenül létrejön. A törvény tehát kimondja, hogy a felek bemutathatják az elidegenítő jogügyletet a tulajdonjog telekkönyvi bejegyzése előtt, a közigazgatási bizottság gazdasági albizottságának. A törvény itt csak folytatja azt a gyakorlatot, amely már eddig is fennállott 1917. november 1. óta az ú. n. ingatlanforgalmi rendeletek alapján. Javítja azonban a törvény az eddigi eljárást azzal, hogy a gazdasági albizottságot kiegészíti két bírói taggal. Ezeket a bírákat az albizottság székhelyén levő törvényszék elnöke küldi ki a felügyelete alatt álló bíróságok tagjaiból. A gazdasági albizottság ezzel a kiegészítéssel birói színezetet nyer és feltehető, hogy ha eddig sem merültek fel alapos panaszok a gazdasági albizottság földbirtokpolitikai szempontból való működése ellen, úgy a mostani kiegészítés után még kevésbé fognak ilyen panaszok felmerülhetni. A gazdasági albizottság havonként legalább két rendes ülést fog tartani, hogy a jogügyleteke bemutatásától számított 30 napon belül minden egyes jogügylet tekintetében még kellő időben hozhasson határozatot. A törvény t. i. kimondja, hogy az albizottságnak a jogügylet bemutatásától számított 30 napon belül kell határozatot hoznia. Ha az albizottság e határidő alatt nem határoz, a jogügyletet tudomásul vettnek kell tekinteni. Hogy pedig a gazdasági albizottság határozatának meghozatalánál pontosan mérlegelhesse a helyi viszonyokat épen úgy, mint a magasabb szociális és gazdasági szempontokat, a törvény előírja, hogy az albizottság a jogügylet bemutatásáról azonnal értesítse az illető községi előljáróságot és egyúttal a gazdasági felügyelőséget is. Ennek következtében a községi előljáróságnak módjában lesz a gazdasági albizottságot felvilágosítani arról, hogy esetleg hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák stb. s általában mindazok, akik a törvény szerint földhöz juttathatók, mennyiben kivánnának az elidegenítendő földbirtokból földet szerezni. A gazdasági felügyelőség pedig szintén informálni fogja az albizottságot arról, hogy a gazdasági termelés érdeke vagy az illető községnek földbirtokeloszlási viszonyai mennyiben teszik kivánatossá az elővásárlási jog gyakorlását.
A gazdasági albizottság határozata ellen úgy a felek, mint közérdekből a törvényhatóság tiszti ügyésze, a gazdasági felügyelőség és esetleg az erdőfelügyelőség is élhetnek fellebbezéssel. A fellebbezés felett az Országos Földbirtokrendező Bíróság dönt végső fokon. Itt is áll az a szabály, hogy a hatóságnak 30 nap alatt kell nyilatkoznia, mert különben az egyfokú döntést helybenhagyottnak kell tekinteni. Szükséges a határidő megállapítása azért, nehogy a felek túlságos hosszú ideig legyenek bizonytalanságnak kitéve, ami tudvalévőleg a földbirtok okszerű kezelését, a termelés folytonosságát nagyon hátrányosan befolyásolhatná. Viszont lehet olyan nagybirtok, amelynél a földek tanulmányozása, az épületek és berendezések felmérése stb. a különleges viszonyoknál fogva talán nem lenne elvégezhető 30 napon belül. Azért a törvény ilyen kivételes esetben megengedi az eredeti határidőnek további 30 nappal való meghosszabbítását.
Az elsőfokú határozat ellen fellebbezésnél a törvény gondoskodik arról is, hogy az érdekelt község előljárósága jelenthessen be fellebbezést, mert hiszen a községi lakosság az, amelyet legközelebbről érint az a kérdés, vajjon szükséges-e az elidegenítendő földbirtokot az állam közbenjöttével megszerezni. Ezért az illető község előljáróságának a felkérésére minden esetben köteles a törvényhatóság tiszti ügyésze fellebbezéssel élni.
Ugyanazok a szabályok, amelyek közönséges adásvételi szerződésekre állnak, megfelelő alkalmazást nyernek abban az esetben is, ha az ingatlan elidegenítése csere, ajándékozás, árverés vagy csőd esetében történik.
Ha csere vagy ajándékozás történt, akkor az ingatlan értéke sokszor nem tűnik ki a szerződésből és ezért gondoskodni kell az érték megállapításáról. A törvény e részben úgy rendelkezik, hogy az ingatlan értékét úgy kell megállapítani, mintha a földbirtokot az állam megváltaná és megváltási árát megszabná.
Amennyiben csere esetében az elővásárlásra jogosultnak nincs szüksége mindazokra a vagyontárgyakra, amelyek a csereszerződésben szerepelnek, erről a feleket értesíteni kell és a felek a cserétől 30 nap alatt elállhatnak.
A megváltási jogról szóló fejezet a javaslatnak egyik legfontosabb része. Még háború előtt elképzelhetetlen lett volna, hogy az állam földbirtokpolitikai célokra a magán földbirtokot kisajátítsa. A háború előtti földbirtokpolitikai javaslatoknál mindig legfeljebb arról volt szó, hogy az állam megkönnyítse egyeseknek és pedig különösen korlátolt forgalmú birtokosoknak birtokaik parcellázását és bizonyos kedvezményekkel mozdítsa elő az arra szorulóknak a földszerzést.
E tekintetben a háború nagy átalakulást hozott létre. Már a háború alatt kidolgozott Serényi-féle javaslat is elfogadta az állami beavatkozásnak, nevezetesen az állam megváltási jogának ezt a formáját. A háború általában a maga erőszakos gazdasági intézkedéseivel, az államnak a szabadforgalomba való belenyulásával fogékonyakká tette az embereket arra a gondolatra, hogy szükség esetén a magántulajdonon is túlteszi magát az államhatalom. Békében a magántulajdon és a szabad gazdasági forgalom jól-rosszul kiegészítették egymást. A vagyonnak a tulajdon alapján, egyeseknél való felhalmozása mégis csak időleges volt és a visszatetszésig menő túlságos mérveket nem ölthetett azért, mert a szabadforgalom ezt mégis csak ellensúlyozta. A háború azonban egyrészt még inkább megkövesítette a nagy vagyonokat, másrészt éppen a háborús forrásból táplálkozó új, eddig soha nem látott nagyarányú vagyonok keletkezésére vezetett; sőt mi több, ezek az új nagy vagyonok éppen az által állottak elő jórészt, hogy az állam vett igénybe olyan szolgálatokat és olyan gazdasági tevékenységeket, amelyeket túlzott mértékben jutalmazott. Miután pedig a szabadforgalmát éppen a háború érdekében meg kellett szorítani, a forgalomnak békebeli kiegyenlítő hatása megszűnt, illetőleg a háborús viszonyok olyan gazdasági eltolódást idéztek elő, amelyeknél fogva a közép- és kis existenciák egyrésze teljesen tönkrement, a nagyvagyonok pedig újabb nagymérvű gyarapodáshoz jutottak. A magántulajdon tehát a háború folyamán különösen a harcolók előtt, akik az ellenség tulajdonának semmibevételéhez hozzászoktak, megszűnt az a hozzáférhetetlen gazdasági és jogi fogalom lenni, ami azelőtt volt. Csak így magyarázható meg az, hogy a háborúban, de különösen a háború után a földreform alatt már el se tudtak képzelni olyan törvényt, amely ne az állami kisajátítás elvén épült volna fel.
Ez a 27. § Mondja ki azt a radikális elvet, hogy az Országos Földbirtokrendező Bíróság közérdekűnek nyilvánított földbirtokpolitikai célokra szükség esetén megváltás útján is szerezhet ingatlanokat.
Eddig az állam legfeljebb szorosan körülírt és a törvényben egész szigorúan meghatározott célokra vette csak igénybe a kisajátítást. E részben utalhatunk elsősorban magára a kisajátítási törvényre, azután mindazokra a törvényekre, amelyek az előbbire támaszkodva, újabb célokra engedték meg a magánföldbirtokok kisajátítását. De ezek az előbb említett kisajátítási szabályok mind csak aránylag kis területeket vettek igénybe, pl. útépítés, vasútépítés vagy városfejlesztés céljaira. Itt ellenben arról van szó, hogy az állam azoknak részére, akik földdel nem rendelkeznek, de földmíves munkát végeznek vagy akiknek csak kevés földjük van, juttatni akar földet vagy több földet azoknak tulajdonából, akiknek sok földjük van. Látjuk tehát, hogy itt egy rendkívül radikális elv kimondásáról van szó, amelyet éppen azért megfelelő korlátok közé kell szorítani és megfelelően körül kell bástyázni avégből, hogy a magántulajdont és különösen az ahhoz fűződő gazdasági célszerűségi szempontokat túlságosan meg ne támadja. Éppen ezért a javaslat kimondja, hogy csakis közérdekből, kizárólag közérdekűnek nyilvánított földbirtokpolitikai célokra szükséges ingatlanok tekintetében lehet helye az állami megváltási jognak. Azt, hogy adott esetben mi tekintendő közérdekű célnak, más mint az Országos Földbirtokrendező Bíróság, mint az egész törvény végrehajtására rendelt független fórum, nem bírálhatja el. Egyébként a közérdekű földbirtokpolitikai célokat a törvény 1. §-ának 3. bekezdése megfelelően körülírja s ezzel a törvényhozás a maga akaratát kijelentve, útbaigazítást ad a végrehajtó szervnek, az Országos Földbirtokrendező Bíróságnak, hogy milyen célokra vegye igénybe a megváltási jogot.
További korlátot állít fel a 27. § a tekintetben is, hogy az állam a szükséges ingatlanokat csak végső sorban szerezze meg megváltás útján, vagyis csak akkor, ha szabadkézből, árverésen vagy elővásárlás jogán sem lehetett a szükséges ingatlanokat megszerezni.
Ez a § az ú. n. háborús ingatlanokról s más azokkal egy tekintet alá eső ingatlanokról szól. Háborús ingatlanok alatt tudvalevőleg azokat a földbirtokokat értjük, amelyeket tulajdonosaik a háború alatt élők közötti jogügylettel vagy árverésen szereztek. A javaslat úgy rendelkezik, hogy elsősorban ezeket az ingatlanokat kell, - még pedig területük 100%-a erejéig - megváltás útján igénybe venni. Indokolja ezt az, hogy ha elsősorban a háborús események miatt kell a megváltás fegyveréhez nyulni, akkor azok az ingatlanok vétessenek először megváltás alá, amelyek ugyancsak a háborús eseményeknek köszönik létüket, vagyis amelyek a háború miatt, a háborús gazdasági eltolódások következtében cseréltek gazdát.
Tudjuk, hogy a háború alatt bizonyos rétegek meg nem érdemelt, a közvéleményt állandóan izgalomban tartó rendkívül nagy nyereségekre tettek szert. E nyereségeket sokszor minden áron, részben biztonság okából, részben az adó alól való menekülés céljából is földbirtokba fektették. Tudjuk azt is, hogy ez a folyamat még ma sem szűnt meg s még ma is igen nagy a kereslet a fent jelzett okokból az eladó földbirtokok után. Tudjuk azt is, hogy ezeknek a háborús nyereségeknek a biztonságba helyezése, illetőleg átváltoztatása végett a földvásárló bármilyen magas földárakat is hajlandó megadni. Ezeknek a földbirtokoknak megszerzése már csak azért is indokolt, mert legalább is a háború tényleges tartama alatt éppen azok szereztek ingatlanokat, akik itthon maradtak és teljesen kizárták a földszerzés lehetőségéből azokat, akik a fronton harcoltak. Igazságos tehát, hogy a földnek helyesebb eloszlása végett szükséges agrár operációt elsősorban az így megszerzett ingatlanokon végezzük el. A háborús ingatlanok azonban nem kivétel nélkül tartoznak az előbb körülírt kategória alá. Ugyanis a háború alatt is voltak olyan földbirtokátruházások, amelyek semmiféle kapcsolatban nem állottak a háborús gazdasági viszonyokkal. Ilyenek különösen azok az átruházások, amelyek a családbeliek között mentek végbe. A 28. § részletesen meghatározza ezeket a rokonok közti földbirtokátruházásokat. Ilyenek nevezetesen azok az esetek, mikor a felek egymásnak egyenes ágon rokonai, tehát a szülők és gyermekek, azután a házastársak és a legközelebbi oldalrokonok, ami alatt a javaslat az unokatestvérnél vagyis a testvérek gyermekeinél nem távolabbi rokonokat érti. Ide tartoznak továbbá azok a szerző felek is, akik közül az egyik fél a másik fél lemenőjének, felmenőjének vagy testvérének a törvényes házastársa. Az ilyen szerző felek közt a háború alatt létrejött ügyleteket tehát a javaslat nem kívánja jogcímül felhasználni arra, hogy az ingatlanokat mint háború alatt szerzetteket különösen igénybe vegye. Ugyanilyen tekintet alá esnek azok az ingatlanok is, amelyeket - habár a háború alatt - a szerzőfél vagy azért szerezte meg, mert éppen a háború alatt kellett a tulajdonközösséget megszüntetni vagy mert valami örökösi vagy tulajdonostársi kapcsolatból kifolyólag ennek a társnak a földilletményét kellett megszerezni. Az ilyen tulajdonostársi földilletmények rendszerint csak átmeneti birtoklást jelentenek és gazdasági szempontból csak kívánatos, hogy az ilyen több tulajdonostársnál lévő ingatlan egy kézben egyesül.
Nem kívánja különösen igénybe venni a javaslat azokat a háború alatt szerzett földbirtokokat sem amelyeket cserébe szereztek, vagyis úgy, hogy valaki ingatlanát eladva annak a vételárán nyomban más ingatlant szerzett. Ez különösen gyakori eset volt olyankor, amikor az eladó fél egy túlnépes és éppen ezért földéhes vidéken adta el ingatlanát részben azért is, hogy a hangosan jelentkező földigénylések utjából távozzék és más olyan vidéken vett magának földbirtokot, ahol a kisebb népsűrűség folytán ujonnan szerzett birtokával nem állott útjában semmiféle község teljeszkedésének. Az ilyen gazdasági és sociális szempontból egyaránt kívánatos földbirtok-áthelyezéseket, amelyek éppen a javaslat céljával is egyeznek, nem lenne helyes különlegesen hátrányos elbírálásban részesíteni. Azonban az ilyen csere is csak oly feltétel alatt mentesül a háborús ingatlanokra vonatkozó különleges megváltás alól, ha a szerzőfél az ingatlant nem nyerészkedés, hanem továbbgazdálkodás céljából szerezte meg és ha az ingatlan a kisebb birtok területét, amit a javaslat 50 kat. holdban állapít meg, meg nem haladja. Ugyanide tartozik az az eset is, mikor a szerzőfél a háború alatt vagy a saját vagy valamely hozzátartozója ingatlanát vásárolta vissza vagy ha egy már a háború kitörése előtt létrejött és elővásárlási joggal biztosított adásvétel lebonyolítása már a háború kitörése utáni időre esik.
Általában a háborús ingatlanszerzések alól kiveszi a javaslat az u. n. kisebb földbirtokokat, ami alatt az 50 kat. holdnál nem nagyobb ingatlanokat értjük, feltéve, hogy a szerző fél a földmíveléshez értő ember, nevezetesen földmíves, gazdatiszt, okleveles vagy hivatásos gazda. Ugyancsak ilyen kisebb földbirtokok háború alatti megszerzését nem kívánja érinteni a javaslat akkor sem, ha a szerző fél hadirokkant, hadiözvegy, hadiárva, közszolgálati alkalmazott vagy hivatásos katona vagy ilyennek a házastársa. Ennek a kivételnek az az oka, hogy azokat, akik éppen a háború miatt szenvedtek veszteséget és ezt igyekeztek a háború alatt ilyen kisebb területű földbirtok szerzésével ellensúlyozni, birtokukban ne háborgassuk.
Lényegében ugyanilyen okokból nem kívánja a javaslat érinteni azokat a háború alatt szerzett ingatlanokat sem, amelyeket a földmívelésügyi miniszter által végeztetett vagy jóváhagyott ingatlaneldarabolás során szereztek.
Itt különösen azokra a parcellázásokra kell gondolni, amelyeket a miniszter az u. n. ingatlanforgalmi rendeletek alapján megszerzett ingatlanokon végzett és amelyeknek éppen az volt a céljuk, hogy a háborús gazdasági viszonyokat a lehetőségig ellensúlyozza és azokat juttassa földhöz elsősorban, akik arra a háborús viszonyok folytán leginkább rászorultak.
Csak természetes továbbá, hogy azok az ingatlanok sem eshetnek különleges megváltás alá, amelyeket véletlenül a háború alatt valaminő célra kisajátítottak, amelyeket egészen már célokra pl. az erdei üzemmel kapcsolatban szereztek meg vagy amelyeket az altruista pénzintézetek idegenítettek el. Ez utóbbiak éppen a földmívelésügyi miniszter által irányított földbirtokpolitika végrehajtói gyanánt végeztek parcellázásokat vagy más ingatlaneladásokat. Végül még kiveszi a javaslat a belterületeken fekvő községi vagy városi telkeket azért, mert ezek, amennyiben lakóhelyek, más beépített helyek vagy kertek, nem sorolhatók a szoros értelemben vett mezőgazdasági ingatlanok közé és így nem a földbirtokpolitikai célok szolgálatába tartoznak.
Mindazonáltal azok a beltelkek, amelyek - habár egy község vagy város belsőterületén fekszenek, - de gazdasági szempontból tényleg még sem beltelkek, mert sem nem lakóhelyek vagy másként beépített helyek és nem is kertek, hanem pl. mezőgazdasági művelés alatt állanak vagy esetleg parlagon hevernek, a javaslat szerint igenis éppen úgy teljes mértékig igénybe vehetők, mint a többi háború alatt szerzett ingatlanok.
Gondoskodik a javaslat arról is, hogy a rokonok közt való ingatlanátruházás címén az a szerző fél, aki az ingatlant egy a háború alatt a rokonság körébe tartozó féltől szerezte meg, a háborús megváltás alól ki ne bújhasson. Vegyük pl. azt az esetet, hogy valaki 1914. október 1-én vett földbirtokot, amikor a háborús bizonytalanság miatt sok földbirtok még potom áron cserélt gazdát. Ettől az X-től időközben a földbirtokot Y örökölte, Y-tól tehát az ingatlant nem lehetne megváltani, annak dacára, hogy tulajdonképen olyan földbirtok van a tulajdonában, amelyet jogelőde tényleg a háború alatt és talán éppen a háborús konjunkturák felhasználásával olcsón szerzett. De lehetséges más, bonyolultabb eset is; pl. X vette a földbirtokot 1914. október 1-én. Azután X átruházta a földbirtokot fiára Y-ra, Y pedig tovább adta házastársának Z-nek; szóval ebben az esetben is egy, a háború alatt szerzett ingatlan mentesülne a különleges megváltás alól csak azért, mert az eredetileg tényleg háború alatt szerzett ingatlant időközben a családbeliek egymásközt átruházták. Az ilyen esetekre való tekintettel a javaslat kimondja, hogy megváltásnak akkor is helye van, ha az elidegenítő vagy jogelőde az ingatlant a háború alatt szerezte, még pedig olyan féltől, akivel nem állott a javaslat szerint a megváltási jog gyakorlását kizáró rokoni viszonyban. Ugyanez az eset áll akkor is, ha a háború alatt szerzett ingatlan a szerző fél elhalálozása folytán időközben jogutódára szállott át.
A törvényjavaslat a háborús ingatlanokkal egy tekintet alá vonja a nyilvános számadásra köteles vállalatok (pl. részvénytársulatok, közkereseti társaságok stb.), továbbá azoknak ingatlanait, akiket az állam ellen elkövetett bűntett vagy vétség miatt avagy mint katonát szökés miatt jogerősen elítéltek.
A vállalati ingatlanok nyerészkedési célt szolgálnak s mint személyhez nem kötött vagyonok elsősorban kell, hogy igénybe vétessenek akkor, mikor az egyéni földbirtokokat kell közérdekből szaporítani. Azt pedig nem is kell bővebben indokolni, hogy a hazaárulók és katonaszökevények földbirtokai miért váltassanak meg egész területük erejéig.
Ez a § útját akarja állni annak, hogy valaki a megváltás alól kicsúszhassék akként, hogy az ingatlant kifejezetten nem szerzi meg tulajdonul, hanem csak oly módon, hogy azt kezeli, hozamát felhasználja vagy az ingatlan felett általában rendelkezik. Az ilyen eseteket természetesen ugyanolyanoknak kell tekinteni a megváltási jog szempontjából, mintha az illető fél az ingatlant tulajdonul kifejezetten is megszerezte volna.
Ez a szakasz gondoskodik arról, hogy a háborúban szerzett, a vállalati és az állam ellen vétkezők ingatlanain felül, még mindazok a nagybirtokok is részben megválthatók legyenek, amelyekre a közérdek szempontjából földbirtokpolitikai célokra szükség lehet. Rendkivül súlyos rendelkezéseket tartalmaz ez a §, mert ha a háborús és egyéb, fent felsorolt ingatlanok teljes mértékben való igénybevételét éppen a háborús viszonyok kellőképen indokolhatják is még sokkal életbevágóbb és különösen a gazdasági termelés folytonossága szempontjából szinte sorsdöntő az az elhatározás, hogy az állam bármely nagybirtok mezőgazdasági művelésre alkalmas földjéből is annyit válthasson meg, amennyinek megszerzése a nagybirtok megmaradó részén, eddigi üzemének megfelelően, az okszerű gazdálkodást nem gátolja. A helyzet tehát az: hogy e szakasz szerint bármely mezőgazdasági nagybirtok egyrésze megváltható lesz. Ez a rész közérdekből földbirtokpolitikai célokra, tehát: hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák továbbá önállóan kereső, önjogú nincstelen földmívelők, törpebirtokosok, földnélküli közszolgálati alkalmazottak, kisiparosok, hivatásos katonák földhözjuttatására, közoktatási intézmények, közlegelők, mintagazdaságok és középbirtokok létesítésére lesz fordítandó. A másik részben pedig a nagybirtok folytathatja a gazdálkodást. Természetes, hogy annak meghatározása, hogy egy adott nagybirtokból mennyit lehet a közérdek által kellően indokolva földbirtokpolitikai célokra elvenni és mennyi szükséges ahhoz, hogy a megmaradó részen eddigi üzemének megfelelően az okszerű gazdálkodást folytatni lehessen, rendkivül nehéz és nemcsak nagy gazdasági és egyéb gyakorlati szempontok mérlegelését kivánja, hanem a többi összes körülmények olyan méltányos alapon való elbírálását is, amelyekre nézve előre pontos szabályokat felállítani nem lehet. Miután ez a rendkivül erős beavatkozás a magántulajdonba csakis akkor indokolható, ha már minden más eszközt is kimerített az államhatalom, a 30. § kimondja azt is, hogy erre a megváltásra csak akkor kerüljön sor, ha az illető helyen vagy a szomszédságban másképen a szükséges ingatlanok egyáltalán megszerezhetők nem lennének. Enyhíteni akarja a javaslat ezt az állami beavatkozást az által is, hogy módot ad a nagybirtokosoknak arra, hogy a megváltási eljárás lefolytatása nélkül, magánegyezség útján elégítsék ki azokat, akik a javaslat szerint földhöz juttathatók lennének. Ez a magánegyezség azért is kivánatos, mert sokkal gyorsabban bonyolítja le a földszerzést, mintha ilyen megegyezés hiányában a megváltási eljárást kellene lefolytatni. Tudjuk, hogy az ilyen megváltási eljárás a községbeliek részéről gyülésezéseket, sokszor elmérgesedő vitákat von maga után, ami alatt a munka folytonossága, a földek gondos megművelése szenvedni fog. Azonkívül a hosszabb ideig tartó bizonytalanság a megváltást szenvedő felet arra fogja kényszeríteni, hogy a megváltandó birtokot csak a legszükségesebb módon művelje és nem utolsó szempont az sem, hogy az ilyen hosszabb tárgyalások és vitatkozások úgy a megváltást szenvedő fél, mint a földhöz juttathatók lelkében keserű érzéseket szoktak kiváltani. Mindezt elkerülhetjük, ha a földhöz juttathatók barátságosan megegyeznek az illető nagybirtokossal az átengedendő terület és annak ára tekintetében. Miután előrelátható, hogy közérdekből különösen azokban a községekben lesz szükség a reform végrehajtására, ahol aránylag a határ nagy részét foglalják el a nagybirtokok, a javaslat azzal az utmutatással szolgál, hogy az Országos Földbirtokrendező Bíróság azokban a községekben igyekezzék ilyen békés megegyezést létrehozni s evégből azokban a községekben intézzen felhívást a nagybirtokosokhoz, amely községek határából a mezőgazdasági művelésre alkalmas terület egyharmad részénél több esik a nagybirtokra. A § azután előírja, hogy amennyiben a felhívásra a nagybirtokos 60 napon belül elfogadó nyilatkozatot tesz, akkor köteles a bíróság által megállapított területeket magánügyletekkel tényleg átengedni. Hogy ez a magánegyezség teljesen megfeleljen a törvény célzatának, a § azt is előírja, hogy az Országos Földbirtokrendező Bíróság megfelelő kikötéseket tehet és a magánegyezségek kellő végrehajtását ellenőrzés alá is veheti.
Egész terjedelmében megválthatónak mondja ki a javaslat azt a nagybirtokot, amelyet tulajdonosa a háborut megelőzőleg 30 éven belül vásárolt olyan körülmények között, amelyek miatt arra a nagybirtokra az elővásárlást is gyakorolni lehetett volna. Az elővásárlási jognak ezt a visszamenőleg való életbeléptetését az indokolja, hogy a nagybirtokok közt - azok szerzési módjára való tekintettel - van bizonyos erkölcsi különbség. Sokkal inkább sérti erkölcsi érzékünket, ha egy öröklött nagybirtokot vesznek igénybe, mintha egy, a legutóbbi emberöltő alatt vásárolt nagybirtokot váltanak meg tulajdonosától. Az utóbbi esetben a tulajdonos családja még nem verhetett olyan mély gyökeret a földben, mint annak a nagybirtokosnak a családja, amely már hosszabb idő óta, esetleg nemzedékekről-nemzedékre átszármaztatta azt a földbirtokot.
Természetes, hogy az utolsó 30 év alatt vásárolt nagybirtoknak egészben való kisajátitása csak lehetőség, amire a valóságban ritkák fog sor kerülni, mert valószinű, hogy a nagybirtok egy részével is ki lehet majd elégíteni a földhözjuttathatókat.
Ez a szakasz azt a nevezetes elvet mondja ki, hogy középbirtok vagy kisbirtok nem esik megváltás alá. A törvény egyik célja az, hogy a kisbirtokokat és középbirtokokat szaporítsa. Tehát nem lenne értelme annak, hogy a meglévő kisbirtokokat vagy középbirtokokat tulajdonosaiktól elvegye és más tulajdonosok kezére juttassa. Amennyire helyes azonban ez a szabály, annyira szükséges az alól kivételeket is tenni. Az első kivétel a háború alatt gazdát cserélt ilyen földbirtokokra vonatkozik. Nem lenne értelme annak, hogy ott, ahol a háborús konjunktúrák kihasználásával szerzett közép- vagy kisbirtok rendelkezésre áll, mégis más, habár nagyobb földbirtokot vegyünk igénybe. Mert hiszen az a körülmény, hogy a háborús üzérkedő csak kisbirtokot vagy középbirtokot tudott vagy akart szerezni, nem teszi indokolttá azt, hogy ne első sorban tőle vegyük el azt a földet, amelyet ő legtöbbször úgyis nem hivatásos gazdálkodás céljából, hanem csak nyereségének elrejtése vagy nyeresége továbbadása végett szerzett.
Ugyanez áll azokra a kis- vagy középbirtokokra nézve is, amelyek a háború előtt 30 éven belül, tehát körülbelül a mostani nemzedék életén belül cseréltek gazdát adás-vétel vagy árverés útján, ha azokra az állam elővásárlási joga a jelen törvény értelmében kiterjedt volna. Nem lenne továbbá értelme annak se, hogy azokat a korlátolt forgalmú kis- vagy középbirtokokat különös védelemben részesítsük, amelyek sokszor igen nagy kiterjedésű latifundiumoknak több községben szétszórt részei. Számos uradalom egy-egy összefüggő, nagykiterjedésű tagbirtok mellett több apró, kis- vagy középbirtok területű részből is áll. Ezeknek a különös kímélése már közgazdasági szempontból sem lenne indokolt, mert ezeknek a kisebb részleteknek a nagyobb tagbirtokoktól való különállása csak megnehezíti azoknak okszerű kezelését. Másrészről pedig egy-egy községben a földhözjuttathatóknak tekintélyes részét lehet az ilyen korlátolt forgalmú közép- vagy kisbirtokból is kielégíteni. Különösen azokra a községekre kell gondolnunk ennek a kérdésnek az elbírálásánál, amelyeknek határában nagybirtok egyáltalán nincs, de amelyekben azért a községi határ elaprózódása és a lakosság szaporodása következtében nagy számmal vannak a földhöz juttathatók és a földmívelésben elhelyezkedést keresők. Az ilyen községekben nagybirtok hiányában csakis közép- vagy kisbirtok lenne igénybevehető. A közép- és kisbirtokok közül pedig a háborús ingatlanok mellett a korlátolt forgalmú, tehát személytelen földbirtokokat és - ha már szükséges - a kevésbé begyökeresedett ilyen birtokokat kell igénybe venni.
A megváltható középbirtokok vagy kisbirtokok eseteit még további megszorításnak veti alá a 31. § azáltal is, hogy mindazokban az esetekben kizárja a megváltást, amikor az illető földbirtok jelenlegi tulajdonosa a földmíveléssel hivatásosan foglalkozó egyén vagy pedig a háború áldozata vagy közszolgálati alkalmazott, avagy hivatásos katona. Mert ezeket az elemeket a javaslat első sorban kívánja földhöz juttatni, nem lenne tehát értelme annak, hogy ha ilyenek kezén kis- vagy középbirtok van, az ezektől elvétessék.
Végül még arról is gondoskodik a javaslat, hogy azok a kis- vagy középbirtokok, amelyek eddig is közcélokat szolgáltak, aminők pl. a papi, tanítói, községi javadalmasok vagy pl. kórház, árvaház stb. háztartásának ellátására szükségesek, a megváltás alól szintén mentesítve legyenek.
Ez a § a házhelyek céljára szükséges területek megváltásáról rendelkezik. A § kimondja, hogy ilyen célra az előbbi §-ok korlátaitól eltekintve is lehet megfelelő területeket megváltani. Fölösleges bővebben indokolni azt, hogy mennyire szükséges faluhelyen is segíteni az u. n. lakásinségen. A hosszú háború lehetetlenné tette azt a rendszeres, azelőtt évenként végrehajtott építkezést, amely szinte automatikusan elhelyezte az új népszaporlatot. A háborús évek alatt építkezni nem lehetett és így történt az, hogy a frontról visszatérők nagy része nem tudott megfelelő lakáshoz jutni s e miatt faluhelyen is egy-egy házban összezsúfoltan több család lakik. Fölösleges lenne részletezni azt is, hogy ezek az állapotok közegészségügyi, szociális és termelési szempontból milyen nagy hátrányokkal járnak. Elég, ha rámutatunk arra, hogy az önálló lakóhelynek megszerzése már a háború előtt is talán a legfontosabb, de egyúttal a legegyszerűbb módja volt a szociális béke ápolásának és a törekvő, józan földmíves munkásság polgárosításának. Felismerte a kérdésnek nagy jelentőségét már a háború előtti törvényhozás is akkor, mikor a mezőgazdasági munkásházak építését különös kedvezményekkel igyekezett előmozdítani. Ez az akció dacára annak, hogy akkor még szóba sem jöhetett az e célra való kisajátítás, mégis jelentős eredményekre vezetett. A mai helyzetben kétszeresen fontos az, hogy a nincstelen mezőgazdasági népréteg legalább egy kis háztelekhez juthasson, hogy így reménye legyen önálló családi tűzhely alapítására. Éppen ezekre a fontos okokra való tekintettel a javaslat nem kívánja korlátozni a háztelkek céljára való állami megváltási jogot. Viszont, hogy egy-egy faluban csak azok formálhassanak igényt ilyen kivételesen erős eszköz igénybevétele útján megszerzendő házhelyekre, akik annak a falunak már hosszabb idő óta lakói, a javaslat kimondja azt is, hogy ilyen házhelyeket csak azok a háznélküli családfők igényelhetnek, akiknek ilyen építkezésekre alkalmas ingatlanuk nincs és akik az illető helységben illetékesek vagy ott legalább 5 év óta állandóan laknak. Nem akarjuk továbbá azt sem, hogy házhelyek szerzése címén mindenféle szedett-vedett népség árassza el a falvakat. Ezért a javaslat kifejezetten megköveteli azt is, hogy az ilyen házhelyeket igénylők állandó, tisztességese keresettek bírjanak.
Van azonban a házhelyek kérdésének egy másik fontos mellékága is és ez a tisztviselőkérdés. Közérdekből is törekednünk kell arra, hogy megelégedett tisztviselőkarunk legyen. Hiszen igen fontos javaink vannak a tisztviselők kezébe letéve. Már pedig különösen az állandó családi otthon az, ami elsősorban teheti megelégedetté a tisztviselőt. A javaslat ezért gondoskodik arról, hogy a közszolgálati alkalmazottak házhelyekhez juthassanak és ilyen módon a bérlakásokból önálló családi házakba költözhessenek át. Ilyen tisztviselői telepeket azonban rendszerint csak ott lehet majd létesíteni, ahol a közszolgálati alkalmazottak nagyobb számban vannak és ahol éppen ezért az illető helyiség határában megfelelő területet lehet erre a célra kihasítani. Az Országos Földbirtokrendező Bíróság lesz hivatva arra, hogy ilyen célra megfelelő területeket kijelöljön.
A házhelyek területét a javaslat 600 négyszögölben maximálja. Az e tárgyban beérkezett kérvényekből és a falusi szokásokból tudjuk, hogy ennél jóval kisebb, többnyire 400, sőt 300 négyszögöles háztelekkel is ki vannak elégítve azok, akik csak családi házat óhajtanak szerezni.
Miután, mint láttuk, házhelyek céljára még a kis- és középbirtokok is megválthatók lesznek, a javaslat gondoskodni kíván arról, hogy azokat a kis- és középbirtokosokat, akiknek földjét ilyen címen veszik el, másutt kárpótolják természetben a megváltott ingatlanért. Vagyis ebben az esetben tulajdonkép az fog történni, hogy a házhelyek céljára megváltott kis- és középbirtokot áthelyezik olyan területre, ahol házhelyek céljára további megváltásra szükség nincs.
Ez a § gondoskodik arról, hogy a megváltás alá vont ingatlan megmaradó része is megváltandó legyen akkor, ha a megváltást szenvedő kellőképen igazolja azt, hogy a visszamaradó részen a gazdasági üzemet okszerűen tovább folytatni nem tudja. Ez az eset fog beállni különösen akkor, mikor a visszamaradó részen olyan gazdasági épületek és gazdasági berendezések lesznek, amelyek már nincsenek arányban a megmaradt földterülettel.
Lehetséges, hogy a megváltást szenvedő már a megváltás foganatosítása előtt is igazolni tudja az Országos Földbirtokrendező Bíróság előtt, hogy a neki visszamaradó részen okszerűen tovább gazdálkodni nem tud. Ebben az esetben csak akkor lesz helye megváltásnak, ha az állam mindazokat az ingatlanokat egészen meg fogja váltani, amelyek a bíróság megállapítása szerint a többitől elszakítva tovább gazdálkodásra tényleg nem alkalmasak. Lehet azonban ilyen esetben úgy is segíteni, ha az állam az egész ingatlanért cserébe, hasonló mívelési ághoz tartozó, más földbirtokot ad az illetőnek. Lehet, hogy ez a csere csak úgy vihető keresztük, ha az állam egy más, nagyobb földbirtokból szerzi meg az ehhez szükséges területet. Azért a javaslat gondoskodik arról, hogy ilyen címen is legyen helye megváltásnak.
A földbirtok területével szoros összefüggésben vannak bizonyos termelési, szállítási, szolgálati és más hasonló szerződések is. Az ilyen szerződések, - aminők pl. a cukorgyárral a répaszállításra vonatkozólag kötött szerződések, - természetesen módosulást szenvednek akkor, ha a földbirtok egy részét az állam megváltja. Nehogy ebből a megváltást szenvedő félre méltánytalanság származzék, az Országos Földbirtokrendező Bíróság fel van hatalmazva arra, hogy az egész földbirtokra tekintettel kötött ilyenféle szerződéseket részben vagy egészen revizió alá vehesse és esetleg hatálytalanoknak nyilváníthassa, tekintettel arra a birtokrészre, amely az illető ingatlanból megváltás alá kerül.
Ez a § a belterjes gazdálkodást illetőleg a megváltandó földbirtokoknak azt a részét mentesíti, amely különleges gazdasági célokat szolgál. Így kiveszi a § a megváltást szenvedő kérésére a megváltás alól a kertszerűen művelt területeket, továbbá a szőlőt és a faiskolát, azután azokat a területeket, amelyek különleges közérdekű célt szolgálnak, mint pl. a vetőmagnemesítő, a kísérleti telepek stb. Ugyanígy mentesítve vannak azok a területek is, amelyek apró parcellákra való felosztás esetében gazdaságosan nem lennének kihasználhatók. Ilyenek pl. a nádasok, a füzesek, az olyan kopár területek vagy futóhomokok, amelyeket okszerűen csak fásítással lehet kihasználni, továbbá a tőzegterületek és azok, amelyek másra mint halastó létesítésére okszerűen fel nem használhatók. Ugyanide sorolja a § a mezőgazdasági iparüzem célját szolgáló területeket is és végül azt, amely a nem földmívelő lakosságnak elsőrangú élelmiszerekkel való ellátására szolgál, ha ez az ellátás nem üzérkedő áron, hanem vagy hatósági áron vagy ilyennek hiányában más méltányos áron történik állandóan, más hosszabb idő óta, e végből létesített különleges berendezéssel. Mindezeket a kivételeket indokolja az, hogy közszempontból nagyobb kár lenne ezeknek a területeknek feldarabolása, mint amennyi előnyt jelentene azoknak is a földbirtokpolitika céljára való igénybevétele.
A hozzáértő elemeknek a földbirtokban való elhelyezkedését és így az okszerű gazdálkodás színvonalának emelését kívánja biztosítani a 34. § második bekezdése, midőn kimondja, hogy mellőzni lehet a földbirtok ama részének a megváltását is, amely szükséges ahhoz, hogy a megváltást szenvedő földbirtokosnak gazdasági iskolát végző vagy végzett gyermeke vagy unokája avagy házastársa folytathasson megfelelő gazdálkodást. Természetes, hogy ilyen mentesítésnek csak akkor lehet helye, ha az illető gazdasági iskolát végzett leszármazónak vagy házastársnak egyebütt megfelelő földbirtoka nincs.
Végül menetesíti a 34. § a megváltás alól a községi, városi és közbirtokossági közös legelőket is. Ezeknek az ingatlanoknak ugyanis az a rendeltetésük, hogy éppen a legszegényebb földmívelőknek, illetőleg a törpe- vagy kisüzemi földbirtokosoknak tegyék lehetővé az okszerű állattartást. A közérdekkel ellenkeznek tehát az, ha ezeket a legelőterületeket apró darabokra osztanák. Viszont lehetséges az is, hogy egy-egy ilyen közlegelő olyan nagy területű, hogy egyrésze helyesen fordítható a földhöz juttathatók ellátására, a másik megmaradó rész pedig még mindig elég nagy arra, hogy a legeltetésre jogosultak állatállományát kellőképen elláthassa. Ilyen esetben az Országos Földbirtokrendező Bíróság megengedheti a közös legelő megfelelő részének megváltását.
A községeknek, városoknak és közbirtokosságoknak vannak a közös legelőkön kívül egyéb ingatlanaik is, amelyeknek esetleges megváltását az Országos Földbirtokrendező Bíróság szintén kimondja, de csak akkor, ha az ingatlanok eddig nem voltak megfelelő módon hasznosítva vagy ha a biróság felszólítására sem alkalmazzák a megfelelő hasznosítási módot. Amennyiben tehát ezek a földbirtokok már eddig is pl. kishaszonbérletek útján voltak megfelelően hasznosítva, az esetben a megváltásnak úgy sem lenne értelme és arra nincs is szükség. Ha viszont az ilyen községi stb. földterületek eddig pl. olyan nagybérletben voltak hasznosítva, amely nagybérletnek fentartása közérdekből kevésbé fontos, semmint az illető területnek feldarabolás útján való hasznosítása, akkor az Országos Földbirtokrendező Bíróság el fogja rendelhetni az illető községi stb. földbirtoknak megváltását is.
Egyik legfontosabb kérdés az, hogy mely birtokot kell nagy-, közép- és kisbirtoknak tekinteni. Tudjuk, hogy ez a kérdés a tudományban sincs eldöntve. Bármilyen mérték alapján határozzuk is meg az egyes birtoknagyságokat, tehát akár terület, akár munkateljesítmény, akár hozadék alapján soha sem tudunk olyan általános érvényű mértéket megszabni, amely minden esetre elfogadható lenne. Hiszen pl. a művelési ág, a talaj minősége, a földbirtok fekvése, a terményeknek könnyen vagy nehezen való értékesítése stb. mind lényeges befolyást gyakorolnak a földbirtoknagyságok meghatározására. Éppen ezért általános mértéket e tekintetben felállítani nem lehet. Minden olyan kisérlet vagy javaslat, amely határozott, számszerű mértéket állapítana meg, a végrehajtás során igen nagy hibákra vezetne, úgy hogy vagy meg kellene változtatni a számszerű határt vagy pedig annyi kivételt kellene ez alól engedni, hogy a számszerű megállapítás illuzóriussá válnék. Ezek a megfontolások vezették a javaslatot, amikor nem kötötte meg a végrehajtó hatalom kezét abban a kérdésben, hogy mely földbirtokok tekintendők nagy-, közép- vagy kisbirtoknak. A javaslat az Országos Földbirtokrendező Bíróságot bizza meg azzal, hogy adott esetben meghatározza, mely ingatlant kell a jelen törvény szempontjából nagy-, közép- vagy kisbirtoknak tekinteni, továbbá, hogy a törvény alapján van-e helye egy bizonyos földbirtokra való tekintettel a megváltási jog gyakorlásának és ha igen, milyen mértékben.
Hogy azonban mégis bizonyos irányító szempont legyen magában a törvényben lefektetve, a javaslat a középbirtoknak üzem szerint való meghatározását adja.
A javaslatnak az az álláspontja, hogy ha a középbirtokot sikerül helyesen meghatározni, akkor ezzel közvetve adva van a nagybirtok és a kisbirtok meghatározása is, mert a középbirtokon felüli földbirtok nagybirtoknak, az azon aluli pedig kisbirtoknak lesz tekintendő.
Amennyire előny azonban sok szempontból az, ha a végrehajtásnál ilyen szabad kezet engedünk az egyes földbirtokkategoriák meghatározására nézve, másrészről viszont hátrányos az, hogy így még nagyobb a bizonytalanság a tekintetben, hogy melyik földbirtok fog megváltás alá kerülni. Ezt az általános bizonytalanságot a javaslat az által igyekszik enyhíteni, hogy a megváltást időbelileg korlátozza, amennyiben kimondja, hogy megváltásnak csupán a törvény életbelépésétől számított 5 éven belül van helye.
A 35. § továbbá bizonyos sorrendet is állapít meg, amely meglehetős határozott utmutatást ad arra nézve, hogy mely birtokokat kell a földbirtokreform céljára igénybe venni. Ez a sorrend is arra való, hogy a bizonytalanságot csökkentse és hogy a birtokosok már magából a törvényből kiolvashassák azt, hogy melyik földbirtok fog megváltás alá kerülni. Miután Magyarország földbirtokmegoszlását főleg bizonyos vidékeken a nagybirtok túltengése jellemzi és különösen igen nagy kiterjedésű latifundiumok tartanak lekötve aránytalanul nagy területeket, a javaslat első szabályként azt állítja fel, hogy mindig a nagyobb birtokot kell megváltás alá venni. Tehát ha valamely község határában több nagybirtok van, először a nagyobb birtokból kell megfelelő területet igénybe venni. És pedig legalább is annyit, amennyinek az elvétele után az a nagyobb birtok területileg egyenlővé válik a kisebbik nagybirtokkal. Ez alól csak akkor tesz kivételt a javaslat, ha a nagyobb nagybirtokból a szükséges célokra alkalmas területet a megfelelő gazdálkodás teljes tönkretétele nélkül kiszakítani nem lehetne. Ez a rendelkezése ismét a közérdeket tartja szem előtt, mert hiszen a belterjesen kezelt nagybirtokokat különösen a közellátás szempontjából kell bizonyos mértékig védelemben részesíteni.
Egyébként az ugyanolyan nagyságú és minőségű nagybirtokok közt egyenlő alkalmasság esetére, a javaslat pontos sorrendet állapít meg. Ez a sorrend azt veszi figyelembe, hogy a megváltás hol és milyen körülmények között okozna kevesebb sérelmet. Ezért elsősorban azt a földbirtokot jelöli ki megváltásra, amelynek tulajdonosától súlyos fogyatkozás miatt a helyes gazdálkodást úgy sem lehet várni. Másodsorban jönnének azok a földbirtokok, amelyek a háborút megelőző emberöltő alatt - a javaslat itt is 30 esztendőről szól - gazdát cseréltek olyan körülmények között, amelyek miatt az elővásárlást is gyakorolni lehetett volna, mert az ilyen birtokon kevésbé vert még gyökeret a gazdálkodó család és rendesen kevésbé érzik itt a méltánytalanságot a megváltás miatt, mintha egy más, régebben gazdálkodó családtó történnék a megváltás. A további pontokban a javaslat sorra veszi azokat a földbirtokokat, amelynek tulajdonosa állandóan az ország területén kívül tartózkodik, ha csak nem hivatalos megbízás, tanulmány vagy betegség ennek az oka, azután sorba veszi azt a birtokot, amelynek művelése nem okszerűen történik, azután azt, amely tulajdonosának még máshol is van alkalmas földbirtoka és nincs annyi gyermeke, mint ahány különálló földbirtoka van. További sorrnedet állapít meg az a körülmény, ha valaki, noha már nem kiskorú, nyomós ok nélkül pl. hivatalos elfoglaltság, katonai szolgálat stb. miatt földbirtokán nem maga gazdálkodik. Sorrendet állapít meg az is, ha valamely földbirtok adóssággal túl van terhelve, mert hiszen az okszerű gazdálkodást a birtoknak ilyen állapota rendkívüli módon nehezíti. A családot kívánja védeni az a sorrendi megállapítás is, amely kimondja, hogy annak földbirtoka is előbb veendő igénybe, akinek törvényes leszármazója nincs. Végül kimondja a javaslat azt is, hogy a szerzett ingatlant az öröklött előtt a távolabbi rokontól öröklött földbirtokot a közelebbi rokontól öröklött földbirtok előtt kell megváltás alá vonni. Ezeket a rendelkezéseket az a megfontolás indokolja, hogy kisebb méltánytalanság van abban, ha újonnan szerzett földbirtokot vesznek igénybe és nagyobb a méltánytalanság akkor is, ha már bizonyos tradiciókkal bíró földet vonnak el nemcsak eddigi tulajdonosától, de azzal a darab földdel már hosszú idő óta összenőtt családtól is.
Gyakori eset, hogy az öregedő szülő még életében osztályt tesz gyermekei között s földbirtokát pl. adásvételi vagy ajándékozási szerződéssel ruházza át valamelyik ivadékára. Miután ez semmi más, mint az öröklésnek előre rendezése, ami gazdasági szempontból már csak azért is helyes, mert így kisebb zökkenéssel történik a birtokváltozás, az ilyen átruházást a javaslat öröklésnek tekinti s az így átruházott ingatlant az öröklöttel egy vonalba helyezi.
A földbirtokreform céljára szükséges területeket a 28. § 1. bekezdésében felsorolt ingatlanokból, nagyobbrészt tehát a háborús földbirtokokból, azután pedig az ebben a §-ban körülírt nagybirtokokból fogja az állam megváltani. Ha még más, nem holtkézi földbirtokra is szükség lenne, ez olyan kivétel lesz, hogy itt a megváltást csak rendkívüli körülmények fogják indokolni. Ezért a javaslat az ilyen megváltást a Földbirtokrendező Bíróság különös mérlegeléséhez kívánja kötni és kimondja, hogy az ilyen kivételes igénybevételnek csak akkor van helye, ha a bíróság teljes ülése kétharmad szótöbbséggel elhatározza.
A földbirtokpolitikai törekvések hazánkban már hosszú multra tekintenek vissza. Egyes földbirtokosok már régebben megbarátkoztak azzal a gondolattal, hogy a birtokaik egy részét parcellázzák és ilyen parcellázás különösen az utolsó tíz év alatt meglehetős nagy számban fordult elő. Nem lenne méltányos, ha a földbirtokreform végrehajtásánál ezeket a már eddig önként végzett parcellázásokat figyelembe nem vennénk. Ezeket a nem régen történt földleadásokat körülbelül úgy kell számításba venni, mint ahogy régen az úrbér megváltásánál figyelembe vették azokat az úrbéri viszonyt megszüntető szerződéseket, amelyeket földesúr és jobbágy kötöttek egymással, még mielőtt ezt a viszonyt a törvény kötelezően rendezte volna. Ezért a 36. § kimondja, hogy az Országos Földbirtokrendező Bíróság az érdekeltek meghallgatása után, számbavéve a már előbb átengedett területeket, azokat a körülményekhez képest részben vagy egészen beszámíthatja abba a területbe, amelyet az illető földbirtokosnak a földbirtokreform szerint le kellene adnia ma meglévő földterületéből. Természetes, hogy ott, ahol a bíróság úgy fogja találni, hogy a tíz éven belül történt önkéntes parcellázás túldrágán vagy egyébként uzsorafeltételek mellett történt vagy ahol a parcellavevőknek nem adták ki becsületesen a szerződésben körülírt területet vagy bárminő más visszaélés történt, ott a bíróság esetleg semmit sem fog beszámítani. Ellenben ott, ahol ez az önkéntes parcellázás becsületesen, méltányos feltételek mellett történt, a bíróság esetleg azt is ki fogja mondani, hogy e törvény alapján abból a földbirtokból újabb terület megváltásának helye már nincs.
Ez a § is igyekszik enyhíteni azt a bizonytalanságot, amely sajnos, a földbirtokreform végrehajtásánál teljesen ki nem küszöbölhető. Gondoljunk különösen arra, hogy milyen nehéz helyzetben van az a földbirtokos, akinek birtokát újra kellene felszerelni, mert pl. az ellenség kirabolta vagy ki kellene egészítenie már elavult gazdasági felszerelését vagy mezőgazdasági iparüzemet akarna berendezni, avagy földjei egy részének lecsapolásával, talajcsövezésével azt meg akarná hódítani az okszerű mezőgazdasági művelésnek. Mindezekben az esetekben óriás összegű beruházásokat kellene tenni, amelyeknek kockázatát csak akkor vállalhatja el a birtokos, ha tudja, hogy birtokát nem bántják vagy legalább is tudja azt, hogy birtokából mennyit fognak igénybe venni. Ez a § tehát arra ad módot, hogy a birtokos felkérésére az Országos Földbirtokrendező Bíróság nyilatkozzék, vajjon az illető birtokból szükség van-e egyáltalán megváltásra és ha igen, mennyit fog erre a célra igénybe venni. A bíróság ilyen beadványra 60 nap alatt köteles nyilatkozni. Ezt a határidőt csak kivételesen lehet nagybirtoknál további 60 nappal meghosszabbítani; úgy hogy legkésőbb 120 nap alatt megszűnik a bizonytalanság és a birtokos tudni fogja, hogy bátran hozzáfoghat-e a tervbe vett beszerzéshez vagy beruházáshoz. Hogy minden kijátszásnak eleje vétessék, a bíróság a tervezett felszerelést, beruházást stb. köteles lesz ellenőrizni.
A javaslat ezt a kedvezményt kiterjeszti arra a haszonbérlőre is, akinek hosszabb tartamú haszonbérlete van. Mert hiszen közérdek, hogy a haszonbérlő is okszerűen gazdálkodjék és a megfelelő beruházásoktól ne idegenkedjék. A haszonbérlőnek ilyen irányú lépése azonban a földtulajdonos hozzájárulásához van kötve, mert a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül ilyen nagyobbarányú és különösen a föld állagát vagy a birtok egész művelési rendszerét módosító változtatást tenni nem szabad.
A 38. és 39. §-ok a megváltandó földbirtokon lévő épületekről rendelkeznek. Azok az épületek és egyéb berendezések, amelyek gazdaságilag és jogilag a területek sorsát osztják és a törvényben egyszóval építmények neve alatt szerepelnek, természetesen megváltás alá kerülnek akkor, ha magán a megváltás alá kerülő földterületen vannak. E részben tehát külön intézkedni nem szükséges. Más kérdés azonban, mi történjék azokkal az építményekkel, amelyek nem azon az ingatlanrészen vannak, amely megváltás alá kerül. Gondoljunk pl. arra, hogy 2.000 holdas birtokból megváltanak 1.000 holdat és ez az 1.000 hold arra a birtokrészre esik, amelyen gazdasági épületek nincsenek, míg a másik 1.000 holdon megmaradnak azok az épületek, pl. istállók, magtár, cselédházak stb., amelyek egy kétszer akkora gazdaság szükségleteihez voltak mérve. Világos, hogy ezeket az épületeket a félakkora birtok már nem tudja úgy kihasználni, mint ahogy kihasználhatta a még egyszer akkora birtok. Vagyis más szóval, az épületek feleértékük erejéig feleslegesekké válnak. Ilyen esetben a megváltást szenvedőt az épületek gazdasági kihasználásának csökkenése erejéig külön kell kárpótolni. De lehetséges az is, hogy a megmaradt területen olyan épületek vagy egyéb berendezések vannak, amelyek teljességgel nem használhatók ki tovább, mert azoknak használhatósága megszűnik a birtok másik részének megváltása következtében. Ez az eset áll be pl. akkor, ha a birtoknak tegyük fel, dohánytermelésre alkalmas részét váltják meg, ellenben a dohánypajta és simítóháza a birtokosnál visszamaradó területen áll. Ilyen esetben az egész dohánypajtát sé simítóházat is meg kell váltani, dacára annak, hogy az nem a megváltott ingatlanon áll.
Lehetséges azután az is, hogy a megváltott ingatlanhoz olyan mezőgazdasági iparüzemi berendezés tartozik, amely nincs ugyan a megváltott ingatlanon, de amelyet a megváltás következtében a tulajdonos vagy egyáltalán nem tud kihasználni vagy csak kisebb mértékben tud kihasználni. Ilyen lehet pl. a mezőgazdasági malom, szeszgyár, sörgyár, cukorgyár stb. Ha az ilyen mezőgazdasági ipari üzemi berendezéshez tartozó területet egészen megváltanak és kisebb részletekre osztanak, akkor a mezőgazdasági ipari üzemet csak úgy lehet tovább is fentartani, ha az új tulajdonosok szövetkezetbe tömörülnek és mint szövetkezet folytatják a mezőgazdasági iparüzemet. A közérdek azt kivánja, hogy az ilyen mezőgazdasági ipari üzem lehetőleg továbbra is fentartassék és ezért a javaslat kimondja, hogy az ilyen iparüzemeket lehetőleg vagy szövetkezeteknek vagy ha ez bármi okból nem volna lehetséges, a legközelebb fekvő és erre hajlandó községnek kell átengedni.
Már a 30. § indokolásánál kifejtettem, hogy a földbirtokreform gyors végrehajtása különösen megkívánja a magánügyletek lehetővé tételét. Amint ott előadtam, a magánegyezség már akkor megkísérelhető, mikor még a megváltási eljárásra nem került sor. De ugyanazokból az indokokból célszerű arról is gondoskodni, hogy az Országos Földbirtokrendező Bíróság a megváltás kimondása után is megengedhesse a magánügyletek útján való parcellázást. Természetes, hogy itt is megfelelő kikötéseket tehet a bíróság és a szükséges ellenőrzést is gyakorolhatja.
Mihelyt a megváltási eljárás megindult, az Országos Földbirtokrendező Bíróság intézkedik, hogy a megváltási eljárás megindítása a telekkönyvben feljegyeztessék. Szükség van erre azért, hogy senki se hívatkozhassék arra, hogy a megváltási eljárásról nem tudott és hogy olyan földbirtokot vásárolt meg vagy vett haszonbérbe, amely rövid idő mulva részben vagy egészen megváltás alá kerül. Magát a megváltás jogát a bíróság akként gyakorolja, hogy a megváltást szenvedő félhez az állam nevében írásbeli felhívást intéz az ingatlan átadására.
A megváltás kimondása után következik a megváltás árának a megállapítása. Az ehhez szükséges adatokat a helyszínén kell beszerezni. Azért az Országos Földbirtokrendező Bíróság az ár megállapítása végett tárgyaló bizottságot küld ki, még pedig, hogy az eljárás túlságosan el ne húzódjék, legkésőbb a megváltás kimondása után 60 nap alatt. Ezt a határidőt csak kivételesen lehet, különösen indokolt esetben meghosszabbítani. A tárgyaló bizottság szakértőkből áll. Hogy kik legyenek ezek a szakértők, azt előre a törvényben meghatározni nem lenne célszerű, mert hiszen egyszer csak gazdasági szakértőre, máskor azonban erdészeti vagy éppen mezőgazdasági iparüzemi szakértőre is szükség lehet. Azt azonban meghatározza a javaslat, hogy a tárgyaló bizottság vezetője mindig bíró legyen és ezt a bírót az Országos Földbirtokrendező Bíróság az illetékes ítélőtáblai elnökök meghallgatásával, vagyis az ítélőtábla kerületébe tartozó s az elnök által e célra javaslatba hozott bírák közül fogja kiküldeni. Ilyen módon a helyi viszonyokkal ismerős, teljesen pártatlan bíró fogja a tárgyalásokat vezetni. Természetes, hogy a tárgyaló bizottság meg fogja hallgatni az érdekelt feleket és egész eljárásában állandóan részt fognak venni a felek, akár személyesen, akár képviselőjük útján, sőt a felek még külön szakértőket is alkalmazhatnak.
Amennyiben azok, akiknek javára a megváltási eljárás megindult, kívánják, helyettük a község előljárósága is alkalmazhat szakértőt. Miután pedig a felek már eddig is gyakran kérték a földmívelésügyi minisztert, hogy vitás parcellázási kérdések megvizsgálására szakértőt küldjön ki, a javaslat az e törvény alapján meginduló ügyekben is megadja erre a lehetőséget. A tárgyaló bizottság az összeszedett adatokat, érszrevételeket és kívánságokat jegyzőkönyvbe foglalja és az Országos Földbirtokrendező Bíróság elé terjeszti. Ugyanígy kell eljárni mindenféle más értékmegállapításnál is, valamint minden olyan más megváltásnál is, amely a jelen törvényen alapszik.
A tárgyaló bizottság csak akkor végezhet eredményes munkát, ha a megváltandó ingatlant, az építményeket, a gazdasági berendezési tárgyakat stb. korlátlanul megtekintheti, tanulmányozhatja, felméretheti stb. Ezért a javaslat a tárgyaló bizottságnak teljes mozgási szabadságot biztosít és kötelezi az ingatlan tulajdonosát és tényleges birtokosát is, hogy a szükséges szabad mozgást az ingatlanon megengedje. Amennyiben ennél a becslésnél elkerülhetlenül bizonyos kárt okozna a tárgyaló bizottság, pl. talajvizsgálat címén felásatja itt-ott a földeket, stb. ezt a kárt természetesen meg kell téríteni.
A megváltás ára vagy megegyezés vagy bírói döntés útján állapíttatik meg. Az is lehetséges, hogy a megváltás árát az érdekelt felek nem kívánják rögtön meghatározni, hanem megegyeznek abban, hogy a megváltás ára későbbi időpontban határoztassék meg. Ez történhetik különösen azért, mert a vevők attól tartanak, hogy a valutaviszonyok javulása következtében most túlmagas vételárat fizetnének, viszont az eladó attól tart, hogy a ma megállapított pénzösszeget kellőképen nem tudja elhelyezni, megtartás esetén pedig teljesen bizonytalan, hogy értékében minő változás fog bekövetkezni. Miután a megváltás ára közelről érinti nemcsak a megváltást szenvedő, illetőleg eladó felet és a földhözjuttathatókat, illetőleg a vevőket, hanem pl. a jelzálogos hitelezőket, a telekkönyvileg bekebelezett haszonélvezőket stb., egyszóval az összes telekkönyvi érdekelteket is, az egyezség csak ezeknek a hozzájárulásával jöhet létre. Amennyiben egyik-másik telekkönyvi érdekelt nem lenne megidézhető pl. mert megszállott területen tartózkodik, részére a telekkönyvi hatóság fog gondviselőt kirendelni. Az egyezséget jóváhagyás végett az Országos Földbirtokrendező Bírósághoz kell terjeszteni és csak ezzel a jóváhagyással válik jogérvényessé. Viszont ez a jóváhagyás minden más, eddig szükséges hatósági vagy bírósági jóváhagyást vagy hozzájárulást pótol. Tehát pl. alapítványi birtoknál a vallás- és közoktatásügyi miniszter vagy hitbizományi birtoknál a hitbizományi bíróság külön eljárására szükség nem lesz.
Külön rendelkezik a 42. § a megváltás árának elhalasztásáról, illetőleg arról az időről, ameddig ez az elhalasztás terjedhet. Mint már előbb említettem, főleg valutáris okokból lehet szükség az elhalasztásra. De ezenkívül lehetséges az is, hogy azért kell az ármegállapítást elhalasztani, mert a vevők vagy azoknak túlnyomó többsége most még nem tud fizetni vagy ha fizetne, akkor nem maradna elég tőkéje az újonnan szerzett föld kellő felszerelésére. Ilyen esetben mást nem lehet tenni, mint hogy a megváltás helyébe ideiglenesen haszonbérleti viszony lép. Ez esetben tehát a megváltást szenvedő részére megfelelő évi haszonbért vagy évi járadékot fog az Országos Földbirtokrendező Bíróság megállapítani. Ez a haszonbér, illetőleg járadék készpénzben vagy terményekben lesz fizetendő. Ez a haszonbér vagy évi járadék ismét vagy egyezség útján vagy bírói megállapítás útján fog meghatároztatni. Amennyiben pedig időközben - mert hiszen 10 esztendő alatt, ameddig a megváltás elhalasztható - a gazdasági viszonyok nagyon is változhatnak - az eredetileg megállapított haszonbér vagy járadék már nem lenne megfelelő, az Országos Földbirtokrendező Bíróság az érdekelt fél kérelmére elrendelheti a haszonbér vagy járadék újabb megállapítását. A bevett gazdasági szokásoknak megfelelően az évi haszonbért vagy járadékot két részletben és pedig május és november hó 1-ső napján kell előzetesen megfizetni, hacsak a felek másként meg nem egyeznek.
A haszonbér vagy a járadék fizetésével azonban csak az a földbirtokos elégedhetik meg, akinek egyszerre nagyobb pénzösszegre szüksége nincs. Vagyis aki földbirtokának jövedelmét eddig is és ezentúl is járadékszerűen használta és különösen akinek befektetéseket nem kell tennie. Az a földbirtokos ellenben, akinek akár gazdasági, akár családi viszonyainál fogva egyszerre nagyobb pénzösszegekre van szüksége, hosszabb időre, esetleg 10 évre szóló haszonbér vagy járadékfizetéssel nem érheti be s azért a javaslat kimondja, hogy az Országos Földbirtokrendező Bíróság a megváltási ár megállapításának elhalasztása esetén megfelelő előlegnek a megváltás terhére való kifizetését rendelheti el. Természetes, hogy az előleg összegét és a fizetési módozatokat a megváltást szenvedő fél és a földhöz juttathatók összes körülményeinek a méltányosság szerint való mérlegelése alapján fogja a bíróság meghatározni.
Ha a megváltás árára nézve jogerős egyezség nem jön létre, akkor a megváltás árát bíróilag kell megállapítani. Lehetett volna ezt a megállapítást egészen úgy szabályozni, ahogy azt kisajátítási törvényünk szabályozza. Azonban köztudomású, hogy ez az eljárás nehézkes és tulságosan hosszadalmas, ami azokban a szűkebb keretekben, amelyekben kisajátítási jogunk mozog, túlságos nagy bajt nem okoz, itt azonban, ahol mégis nagyobb földmozgósításról van szó és ahol országos érdek az, hogy a reform ne késlekedve, hanem lehetőleg gyorsan hajtassék végre, olyan eljárási módról kell gondoskodni, amely még egyrészről megadja a feleknek az eljárás pártatlanságának minden kellékét, másrészt lehetőleg gyorsan is hoz végső fokú döntést. Ezért a javaslat vegyes bíróságra bízza a megváltás árának meghatározását. Ennek a vegyes bíróságnak a határozata ellen csak egyfokú fellebbezésnek van helye a m. kir. Kúriához, amely vegyes tanácsban határoz. Tehát már ezzel is jelentékenyen megrövidítjük az eljárást, mert csak két fórum fog határozni akkor is, ha a felek teljesen kimerítik a rendelkezésre álló eljárási szabályokat és fellebbezési jogokat.
A vegyes bíróság az ingatlan fekvése szerint illetékes törvényszéknél alakul; hogy illetékességi okokból ne legyen helye további huza-vonának, a javaslat azt is kimondja, hogy amennyiben az ingatlan több törvényszék területén fekszik, a vegyes bíróság az ingatlan nagyobb részének fekvése szerint illetékes törvényszéknél alakul, ha pedig az illetékes bíróságot így csak nehezen lehetne megállapítani, akkor végeredményben annál a törvényszéknél alakuló vegyes bíróság jár el, amelyhez az Országos Földbirtokrendező Bíróság fordul.
A vegyes bíróság akként alakul meg, hogy részben birói tagokból, részben szakértőkből kerülnek ki tagjai: és pedig az 5 tagból álló vegyes bíróság 2 tagja lesz bíró, 2 tagja pedig gazdasági szakértő, tehát nem jogászember. A két bírói tagot és a vegyes bíróság elnökét az ítélőtábla elnöke jelöli ki évenként a törvényszék területén működő ítélőbírák közül. A két szakértő közül az egyiket az illetékes vármegyei mezőgazdasági bizottság választja évenként titkos szavazással, a másikat pedig a megváltást szenvedő fél nevezi meg. Ilyen módon a megváltásnál érdekelt mindkét fél kellő szakértő képviselőhöz jut a vegyes bíróságban. A vármegyei mezőgazdasági bizottság t. i. a földhöz juttathatók képviselőiből is áll és így kiküldöttje ezek érdekeit kellőképen fogja képviselni anélkül, hogy azért túlságosan egyoldalú vagy közvetlenül érdekelt lenne az illető földbirtok megváltásánál.
A m. kir. Kúriánál alakuló vegyes tanács ugyancsak 5 tagból áll, akik közül 2 a bírói tag, 2 pedig a szakértő tag. A 2 bírói tagot és a vegyes tanács elnökét a Kúria saját ítélőbirái közül évenként fogja teljes ülésében titkos szavazással választani. Ugyancsak ilyen módon választja meg a 2 szakértő tag közül az egyiket az Országos Földbirtokrendező Bíróság, a másikat pedig az Országos Mezőgazdasági Kamara gazdasági szakértők sorából. A javaslat ezzel is kifejezésre akarja juttatni azt, hogy a reform végrehajtásánál nemcsak az egyes érdekelt felek közvetlen magánérdekeinek, hanem magasabb országos érdeknek kell szóhoz jutni; ezt biztosítja éppen az is, hogy a legfelső bíróságnál nem a felek maguk választanak szakértőket, hanem olyan testületek, amelyek már magukban véve összetételüknél és szerepüknél fogva is hivatvák a közérdeket képviselni, anélkül azonban hogy az érdekelt felektől teljesen elszakadtak volna.
A bírósági eljárás költséget annak kell megfizetni, aki az eljárásra okot adott. Hogy ki adott okot az eljárásra, azt ismét abból állapíthatjuk meg, hogy az eljárás eredménnyel járt-e vagy sem. Ha ugyanis a vegyes bírósági eljárás azt eredményezte, hogy nagyobb ellenértéket állapított meg, mint amennyi közigazgatási úton lett meghatározva, akkor igaza volt annak a félnek, aki az ügyet vegyes bíróság elé vitte. Ebben az esetben a másik félnek kell viselnie az eljárás költségét. Ha ellenben a vegyes bíróság csak annyit állapított meg, mint amennyit közigazgatási úton már is meghatároztak, akkor annak a félnek kell viselnie a költséget, aki a közigazgatási úton történt meghatározással nem elégedett meg. A javaslat itt 10%-os mértéket állít fel, vagyis kimondja, hogy abban az esetben kell a vegyes bírósági eljárást kérő felet a költségekkel megterhelni, ha az ily eljárás során megállapított ellenérték a közigazgatásilag meghatározott értéknél 10%-kal nem nagyobb. Miután pedig még más esetek is lehetségesek, amikor a költségviselés kérdését ilyen számszerű alapon elbírálni nem lehet, a javaslat általánosságban a méltányosság alapján kívánja eldönteni a költségviselés kérdését.
Miután a vegyes bírósági eljárásnak egyik célja éppen az, hogy az eljárás az eddigi rendes bírói útnál gyorsabb legyen és mert ugyanabban az ügyben többféle bíróság nem határozhat, a javaslat kifejezetten kimondja azt is, hogy az ilyen ügyeket rendes bírói útra vinni egyáltalán nem lehet.
Ez a § azt a fontos elvet mondja ki, hogy a megváltási ár a meglévő teljes értékért adjon kárpótlást. Ennél a teljes értékmegállapításnál figyelemmel kell lenni az ingatlan hozamára, továbbá a már teljesített gazdasági munkára, a vetésre, az esetleg lábon álló termésre stb. is. Ha pedig a megváltási ár megállapítása halasztást szenved, akkor az ingatlan átvétele és az ár megállapítása közti időben történt azoknak a szükséges vagy hasznos beruházásoknak és javításoknak az értékét, amelyeket nem a megváltást szenvedő foganatosított, természetesen nem lehet hozzáadni az átvételkor megállapított értékhez.
Az állam megváltási jogánál tudvalevőleg abból indultunk ki, hogy az tulajdonképen egy különlegesen szabályozott kisajátítási jog. A kisajátításnál a teljes kártérítést adja meg az állam a kisajátítást szenvedőnek. Ugyanettől nem térhetünk el a megváltásnál sem. Nemcsak azért, mert ez az igazságos és a magántulajdon rendszerének tiszteletben tartása mellett egyedül lehetséges álláspont, hanem azért is, mert ezt a gazdasági viszonyok így követelik. Az ország mai helyzetében ugyanis különösen fontos az, hogy a földnek és az ahhoz tartozó dolgoknak az értéke a többi tárgyakhoz képest ne csökkenjen. Hiszen ma az országnak úgyszólván a földbirtok az egyetlen igazán reális vagyona, ami különösen külföldi viszonylatokban lép előtérbe. Pénzviszonyaink rendezése is kapcsolatban áll a föld értékével és mert a föld területe egyúttal az állam területe is, közérdek az, hogy a föld értékét mesterséges intézkedésekkel le ne szorítsuk. De nincs szükség a megváltás árának erőszakos leszállítására a földhözjuttatandók szempontjából sem. Ezeknek legnagyobb része, különösen a törpe- és kisbirtokosok elég tőkeerősek ahhoz, hogy a föld valódi árát megfizessék. Ugyanez áll az igazán érdemes, törekvő gazdasági munkásokra nézve is. Hiszen közérdekből úgyis csak azoknak akarunk földet adni, akik azt vagyoni erejüknél fogva képesek is kellőképen megművelni és a mai magas munkabérek mellett a törekvő munkáselemek is tudtak bizonyos összegeket megtakarítani. Azokról pedig, akik mert háborús szolgálatot teljesítettek és ezért nem tudtak kellő tőkére szert tenni, úgyis különösen gondoskodik a javaslat. Ezeknek a földszerzést és a gazdasági felszerelést úgyis különleges intézkedésekkel kell megkönnyíteni, de méltánytalan lenne, ha ezért egész általánosságban mindenkinek a tényleges értéknél olcsóbban akarnánk földet juttatni. A hadirokkantak, hadiözvegyek, hadiárvák és általában azok, akik becsülettel tettek eleget katonai szolgálatuknak és éppen ezért nem tudtak tőkét gyűjteni, nem egyoldalúan a
földbirtokosztály terhére, hanem az állam valamennyi polgárának terhére részesítendők bizonyos könnyítésekben, hiszen ők nemcsak a földbirtokot védték, nemcsak ezért harcoltak.
Kivételt tesz azonban a javaslat azoknál az ingatlanoknál, amelyeket a megváltás előtt legfeljebb egy éven belül szereztek vétel vagy árverés útján. Ily esetben ugyanis a megváltási ár nagyobb nem lehet, mint a tényleges vételár, hacsak időközben a vevő szükséges vagy hasznos beruházásokat nem teljesített. Legfeljebb tehát ezeknek az értékét lehet a vételárhoz hozzáadni és még azokat az időközi kamatokat, amelyek a gazdálkodás folytán előállott haszonban meg nem térültek.
Vannak földbirtokok, amelyeket olyan különleges szolgáltatások terhelnek, amelyek a telekkönyvből ki nem tűnnek, de amelyek az illető ingatlan megváltása után is a megváltást szenvedőt fogják terhelni. Ez az eset különösen, ha egy nagyobb birtokot csak részben váltanak meg és a meg nem váltott részt azután is fogják terhelni pl. a gazdatiszteknek fizetendő nyugdíjak, végkielégítések vagy a templomnak és a paplaknak jó karban tartási költségei stb. Az ilyen terheket a megváltás árának megállapításánál pontosan számításba kell venni. Miután pedig a kegyúri kérdések sokszor olyan bonyolultak, hogy rendezésük hosszabb időt vesz igénybe, de meg sokszor ezeknek a terheknek további viselése az eddigi nagybirtok felosztása után már nem lenne kellőképpen biztosítható, a javaslat kimondja, hogy szükség esetén a kegyúri terheket az állam veheti át.
A megváltás összegének megállapítása mellett természetesen fontos az is, hogy ennek az összegnek a folyósítása mi módon történjék. Erre nézve is első sorban az Országos Földbirtokrendező Bíróság részéről jóváhagyott egyezség az irányadó. Ha azonban az egyezség nem jöhet létre vagy e részben az egyezség nem rendelkezik, akkor a szabály az, hogy a megváltás árát készpénzzel kell kiegyenlíteni. Különösen áll ez akkor, amikor a megváltott ingatlan a megváltást szenvedőnek egyedüli mezőgazdasági ingatlana, amikor tehát arról van szó, hogy valakinek az egész vagyonát, mely eddig földben volt ingó tőkevagyonná alakítják át. Ilyen esetben a legelemibb méltányosság követelménye az, hogy ha már elvesszük az illetőtől egyedüli földbirtokát, legalább olyan alakban bocsássuk rendelkezésére az ezért adott ellenértéket, hogy azt a legkönnyebben fektethesse be ismét haszonhajtó vállalatba. Ha azonban a megváltást szenvedőnek inkább az az érdeke, hogy az eddig földje után kapott évi jövedelmet ezentúl is megtarthassa, akkor előnyösebb lesz éppen ő reá nézve az, ha a megváltás árát készpénz helyett záloglevelekben vagy kötvényekben fogja megkapni.
Miután ily nagyarányú záloglevél- és kötvénykibocsátás pénzügyi okokból is decentralizálva bonyolítható le a legmegfelelőbben, ebbe a műveletbe a javaslat be akarja kapcsolni az ország minden megbízható záloglevél- és kötvénykibocsátással foglalkozó intézetét.
Különös intézkedést tartalmaz a § a korlátolt forgalmú ingatlan megváltása esetére. Itt t. i. gyakran lesz az az eset, hogy akitől a földet megváltják, csak járadékforrást veszít el és ennélfogva az ő érdekének is inkább megfelel az, ha a megváltás árát nem készpénzben fogja megkapni. E mellett szól még az is, hogy a korlátolt forgalmú ingatlan birtokosának a legtöbb esetben még úgy is marad elég nagy területű földbirtoka. Ezért itt úgy a méltányos magánérdek, mint a közérdek is amellett szól, hogy készpénzt csak annyiban kell adni a megváltás ára fejében, amennyiben erre a készpénzre a megváltást szenvedő megmaradó földbirtoka gazdasági felszerelésének kiegészítésére vagy esetleg más ehhez hasonló beruházásra van szükség.
A záloglevelek és kötvények forgalomképessége és belső értéke nemcsak a földbirtokok becslésétől, hanem részben attól is függ, hogy ezek a papirok miképen kerülnek forgalomba és hogy forgalmukat lehet-e valami módon szabályozni. Éppen ezért nagy országos érdek az, hogy a záloglevelek és kötvények árfolyama állandóan bizonyos színvonalon tartassék, még pedig úgy a belföldön, mint a külföldön is. Különösen áll ez akkor, ha - amint a földbirtokreform végrehajtásánál előre látható - a záloglevelek és kötvények nagy tömegben kerülnek majd kibocsátásra. Ezért a javaslat felhatalmazza az Országos Földbirtokrendező Bíróságot, hogy a megváltási ár kifizetésére szolgáló értékpapirok átvételi árfomyamát, valamint forgalmuk esetleges megkötését és szabaddá tételét is megállapíthassa. Itt különösen arra gondol a javaslat, hogy ezeknek a papiroknak legalább is egy részét bizonyos évekre zároltatni kell és a zárolás alól csak a szükséges gazdasági beruházások arányában lehet majd felmentést adni.
A § még intézkedik arról is, hogy mi történjék akkor, ha a megváltás jogának gyakorlása és a megváltási ár kifizetése között eltelt idő alatt olyan rongálások történtek, amelyek a földbirtok értékének csökkenését idézték elől. Az ilyen értékcsökkenés megállapítására természetszerűleg ugyanazt az eljárást kell alkalmazni, mint a megváltás árának a megállapítására. Amennyiben azonban az értékcsökkenés nem rongálás folytán, hanem természetes avulás következtében állott elő, ez a csökkenés nem terhelheti a megváltást szenvedőt, mert az már az új tulajdonos terhére esik.
Ez a § a megváltási ár kifizetését s az ingatlanra bejegyzett terhek kiegyenlítését szabályozza. Általában a megváltási árt éppen úgy kell felosztani, mint ahogy a végrehajtási árverésen befolyó vételár felosztása történik, végrehajtási törvényünk értelmében.
A megváltási ár jogerős megállapítását természetesen közölni kell a telekkönyvi hatósággal és amennyiben az összeget valamely akadály miatt egyenesen a megváltást szenvedő kezéhez kifizetni nem lehet, úgy azt birói letétbe kell helyezni. Könnyebb és gyorsabb kezelés végett azonban a megváltási árat a Pénzintézeti Központ vagy az Országos Központi Hitelszövetkezet kötelékébe tartozó pénzintézetnél, illetőleg szövetkezetnél is le lehet tenni. Ily esetben azonban a letétbe helyezés a letevő veszélyére történik. A megváltott földbirtokon lévő terhek vagy olyanok, amelyek záloglevél- vagy kötvénykölcsön kibocsátásának alapjául szolgáltak vagy úgynevezett függő kölcsönökből keletkeztek. Ez utóbbiakat feltétlenül ki kell elégíteni a megváltási árból, mert sem a megváltást szenvedőnek, sem a földszerzőknek, de még a hitelezőnek sem érdeke az, hogy ezek a terhek a földbirtok parcellázása után is fenn maradjanak. Egészen más a helyzet a záloglevelek vagy kötvények kibocsátása folytán keletkezett terheknél. Itt a parcellázás csak azt jelenti, hogy ezek a terhek is felosztandók az újonnan keletkezett birtokrészletek között. Maguk a terhek azonban fenn maradhatnak annál is inkább, mert rendszerint alacsonyabb kamatozású s egyébként is olyan kedvező feltételű kölcsönök ezek, amelyeknél megfelelőbbet az új földszerzők sem igen tudnának kapni. Ennél fogva csak költségektől kiméljük meg őket, ha új kölcsönök felvétele helyett a régi kölcsönök fentartása és arányos megosztása mellett döntünk. Ezáltal természetesen a földhöz juttatandók abba a helyzetbe kerülnek, hogy megváltási ár fejében a terhek leszámítása után fennmaradó összeget kell csak kifizetniök. De a pénzpiac helyzete szempontjából is jobb, ha ilyen záloglevelek és kötvények kibocsátásának fedezetéül szolgáló bekebelezett terhek továbbra is fennmaradnak, mert ilyen módon a már forgalomba lévő zálogleveleket és kötvényeket nem kell onnan kivonni és újakkal helyettesíteni. Ha azonban még az ilyen terhek is kifizetésre kerülhetnek, mert pl. a földhözjuttatandók a megváltási árat a maga egészében kifizetik, akkor ezeket a terheket mindenesetre készpénzzel kell kiegyenlíteni. Szükséges ez azért, hogy a zálogleveleket és kötvényeket kibocsátó intézetek mobilitása ne szenvedjen. A kölcsönöknek ily módon idő előtt való kifizetésénél a hitelezők csak annak a díjnak az egyúttal való megfizetését követelhetik, amely díj erre az esetre a telekkönyvbe be van jegyezve. Ha a jelzálogos hitelezők ily esetre még egyéb nyilt vagy burkolt díjfizetéseket vagy más kártérítést is kikötöttek volna, ezek mégsem lesznek fizetendők, sőt a telekkönyvben bejegyzett ilyen díjat is, ha az túlságosan magas, az Országos Földbirtokrendező Bíróság megfelelően mérsékelheti.
Kimondja még ez a § azt is, hogy a jelzálogos adós, aki egyúttal személyesen is kötelezve van a bejegyzett terhek törlesztéséért, az ingatlan megváltása folytán a jelzálogos tartozás, illetőleg annak arányos része alól szabadul. Viszont kimondja a § azt is, hogy a hitelező a követelést abból az okból, hogy a tulajdonos személye változott, fel nem mondhatja, sem ebből az okból díjfizetést nem követelhet. Szükséges ezt kimondani azért, mert a legtöbb adóslevélben a hitelező kikötötte magának azt a jogot, hogy a tulajdonos személyének változása esetén a kölcsönt felmondhatja. Miután még a jelzálogos adósságnál is az adós egyúttal személyes kötelezettséget is vállalt, a megváltott ingatlan új tulajdonosa - amennyiben a jelzálogos teher az ingatlanon marad - személyesen is felelni fog a terhek ama részéért, amely akkor válik esedékessé, amikor az ingatlannak ő a tulajdonosa.
Ez a § a megváltott ingatlan haszonbérletéről rendelkezik.
A haszonbérlő a megváltás következtében elveszíti a haszonbérletet. Ez azt jelenti, hogy megszűnik a haszonbérleti szerződés és mindaz a jogi és gazdasági előny, ami a haszonbérlő felfogása szerint a szerződéshez fűződött.
De egyúttal megszűnik azoknak a beruházásoknak a használhatósága is, amelyeket a haszonbérlő a szerződésben bízva teljesített. A javaslatnak az az álláspontja, hogy pusztán magához a haszonbérleti szerződéshez fűződő előnyöket nem kárpótolja, mert ezeket kiszámítani szinte lehetetlen, hiszen itt a haszonbérlőnek egyéni képességei, gazdasági hozzáértése, mozgékonysága, anyagi ereje, összeköttetései stb. játszák a legnagyobb szerepet. Mind olyan szempontok, amelyek tárgyilagosan aligha mérlegelhetők, illetőleg határozott pénzösszegre át nem számíthatók. De meg kell gondolnunk azt is, hogy ha áldozatot kivánunk a földtulajdonostól, mert hiszen elvesszük tőle a földet a köz érdekében, akkor áldozatot követelhetünk attól is, aki nem tulajdonosa a földnek, hanem csak hosszabb-rövidebb időre magánszerződéssel biztosított haszonélvezője.
Azokat a tényleges befektetéseket azonban, melyeket a haszonbérlő a megváltott földbe beruházott, a javaslat szerint teljesen meg kell téríteni.
E beruházásokat a javaslat a szükséges és hasznos beruházások gyüjtőneve alá foglalja össze. Kizárja tehát az u. n. fényűzési beruházásokat, amelyek miután csak kényelmi szempontokat tartottak szem előtt, egyrészről nem érdemesek a köz szempontjából arra, hogy megtérüljenek, de másrészt nem is lenne méltányos, hogy azokkal a földszerzőket terheljük meg, akikre nézve ezek a kényelmi berendezések a legtöbb esetben teljességgel feleslegesek vagy hasznavehetetlenek lennének. Az így megállapítandó szükséges és hasznos beruházásokat külön kell mint kárpótlást megállapítani és külön összegként kell kezelni a megváltási eljárás egész folyamata alatt.
Ez a § arról rendelkezik, hogy a megváltott föld tulajdonjoga miként száll át a megváltási jogot gyakorló államra. A szabály az, hogy a tulajdonjog általában tehermentesen száll át vagy az államra vagy arra, aki az állam helyébe lép. Hogy mégis mennyire maradhatnak meg bizonyos terhek az ingatlanon a megváltás dacára, arról már fentebb volt szó.
A megfelelő bejegyzéseket a telekkönyvi hatóság hivatalból fogja elrendelni.
Még arról is intézkedik ez a §, hogy az állam, illetőleg az, aki az állam helyébe lép, mikor veszi át a megváltott ingatlant. A gazdasági célszerűség azt kívánja, hogy az új birtokos lehetőleg a gazdasági év befejezte után lépjen birtokba. Ily módon lehet legjobban elszámolni a régi és az új birtokos között és a gazdasági munka természetének is ez felel meg legjobban. Lehetnek azonban olyan esetek, amikor a különleges helyzet más megoldást követel, amikor tehát a felek más átvételi időpontban állapodnak meg vagy megállapodás hiányában az Országos Földbirtokrendező Bíróság fog megfelelően rendelkezni. Az átvételi idő meghatározása azonban nem jelentheti azt, hogy az új birtokos előbb semmit sem végezhet a megszerzett földön. Hiszen az új birtokosnak még a formális birtokbavétel előtt is el kell végeznie olyan munkálatokat, amelyek a végleges birtokbavételt már mintegy előkészítik. Ide tartozik különösen a kisebb parcellák fölmérése és kiosztása, a szántás, a földek esetleges megtrágyázása, igavonó jószágnak és gazdasági eszközöknek a birtokon való elhelyezése stb. Ezt tehát a gazdasági munkálatok zavartalansága érdekében biztosítani kell az új birtokos részére, még a tényleges birtokbevétel előtt is s azért a § ilyen módon rendelkezik. Ha szükséges, a birtokbavezetés iránt hatósági úton is el kell járni, amikor is eziránt a telekkönyvi hatóság hivatott intézkedni.
A javaslat kiinduló pontja az, hogy a földnek a földhöz juttathatók részére tulajdonul való megszerzését kívánja törvénybe iktatni. Éppen ezért a javaslat első sorban azt szabályozza, hogy milyen földbirtokokat miképen kell eddigi tulajdonosaiktól megváltani és azokat az új tulajdonosok kezére juttatni. Azonban a javaslat egy más eshetőséggel is számol. Nem kívánja ugyanis elzárni azt a lehetőséget sem, hogy a föld haszonbér útján juthasson azok kezére, akiknek földdel való ellátása közérdek. Ezért a javaslat, arra a mintára, ahogy hatósági ellenőrzés alá helyezi a földnek tulajdonjogon való átruházását, éppen úgy hatósági ellenőrzés alá veszi a földnek haszonbérleti alapon való időleges átengedését is.
A szabályok e részben ugyanazok, mint az állam elővásárlási jogánál megállapítottak; ugyanúgy a közigazgatási bizottság gazdasági albizottságához kell fordulni itt is és ugyanazok az esetek vannak a hatósági ellenőrzés alól kivéve itt, a haszonbérleteknél is, mint az elővásárlási jog gyakorlásánál. Tehát azoknak a földbirtokoknak a haszonbérbeadását, amelyeknél az eladást sem kell bejelenteni, pl. rokonok közti elidegenítést vagy 50 kat. holdon aluli ingatlan elidegenítését stb. nem kell bejelenteni, haszonbérheadás esetében sem.
Ezeknek az intézkedéseknek okai kézenfekvők. Ha az államnak a földbirtokpolitika céljára fel kell használni az eladásra kerülő ingatlanokat, csak természetes, hogy esetleg ugyanúgy fel kell használni, a haszonbérbeadó ingatlanokat is.
A gazdasági albizottság a haszonbérleti szerződés bemutatásától számított 30 napon belül köteles határozni. Ellenkező esetben a szerződést tudomásul vettnek kell tekinteni. Ez a 30 napos határidő elég ahhoz, hogy az albizottság az illető község előljáróságát és a gazdasági felügyelőséget megkérdezhesse, vajjon szükség van-e az illető ingatlannak földbirtokpolitikai célokra való igénybevételére. Viszont ez a 30 nap nem túl hosszú idő abból a szempontból, hogy a felek gazdasági bizonytalansága lehetőleg rövid időre szoríttassék.
A javaslat tudatában van annak, hogy a jóravaló haszonbérlő-osztály fontos gazdasági szerepet tölt be s egyáltalán nem kívánja lehetetlenné tenni megfelelő haszonbérletek kötését. Ahol tehát a földbirtokpolitika céljai nem teszik szükségessé, hogy a bérbeadandó birtok igénybe vétessék, ott a haszonbérletnek ezentúl sem lesz akadálya. Éppen ezért a javaslat kimondja, hogy az albizottság a haszonbérleti szerződés tudomásulvételét nem tagadhatja meg, ha a haszonbérlő okleveles vagy hivatásos gazda vagy ha különben is várható tőle az okszerű gazdálkodás és ha nyomós indokok nem követelik azt, hogy a haszonbérbe adandó föld kisemberek kezébe jusson.
Ha a gazdasági albizottság határozatával a felek nincsenek megelégedve, fellebbezhetnek az Országos Földbirtokrendező Bírósághoz. De nemcsak a felek, hanem közérdekből a törvényhatóság tiszti ügyésze és a gazdasági felügyelőség is fellebbezhetnek. Az ilyen közérdekű fellebbezés rendszerint ama község előljáróságának a felkérésére fog történni, amelynek határában vagy szomszédságában az illető ingatlan fekszik. A tiszti ügyész köteles is fellebbezni, ha a község előljárósága erre felkéri.
Az Országos Földbirtokrendező Bíróságnak ugyanúgy, mint ahogy az az elővételi jog gyakorlásánál történik, 30 napon belül kell nyilatkoznia, ellenkező esetben a haszonbérleti szerződést tudomásul vettnek kell tekinteni. Nagybirtokra nézve ezt a határidőt a bíróság 30 nappal meghosszabbíthatja, ha a közérdek ezt így kívánja, mert pl. a nagybirtok számbavétele, tanulmányozása rövidebb idő alatt nem végezhető el.
Ha az Országos Földbirtokrendező Bírósága tudomásulvételt megtagadja, az államnak illetőleg az állam helyébe lépő félnek át kell vennie az egész haszonbérleti szerződést. Ez akként történik, hogy az állam, illetőleg a helyébe lépő fél az érdekelt felekhez megfelelő nyilatkozatot intéz. Ilyen módon a haszonbérbeadó nem károsodik, mert hiszen erdeti haszonbérlője helyett az államot, illetőleg az állami biztosítékokkal felruházott intézményt kapja új haszonbérlő gyanánt.
Azoknál a földbirtokoknál, amelyek eddig is kis haszonbérletekkel voltak hasznosítva, a tulajdon föld szerzése sok esetben mellőzendő lesz. Az ilyen kis haszonbérlők ugyanis, különösen akkor, ha még nem egészen erősödtek meg, jobban járnak, ha kis haszonbérletük továbbra is változatlanul fennmarad. Ezért a javaslat úgy rendelkezik, hogy az Országos Földbirtokrendező Bíróság megengedheti az érdekeltek meghallgatása után a megváltás függőben tartását. Ez a függőbentartás rendszerint a haszonbérletek lejártáig fog szólni, ha pedig a szerződések különböző időpontban járnak le, a függőbentartás a leghosszabb lejáratú haszonbérleti szerződés lejártáig fog szólni, hacsak a megváltást szenvedő más megoldásba bele nem egyezik. Az eljárás ilyen esetben az lesz, hogy az Országos Földbirtokrendező Bíróság a megváltás függőben tartását az ingatlan tulajdonosához intézett nyilatkozatban jelenti ki és az, aki az állam helyébe lép, mint főhaszonbérlő veszi át a haszonbérletet és mint ilyen fizeti a haszonbérbeadónak a haszonbért és teljesíti a többi szerződésbeli kötelezettségeket.
Lehet, hogy a haszonbérlők között a kishaszonbérletnél nagyobb haszonbérlettel rendelkezők is lesznek. Ezek épp úgy kötelesek haszonbérletüket az államnak átengedni, mintha a megváltást tényleg foganatosították volna. Nem lenne ugyanis értelme annak, hogy az ilyen nagyobb haszonbérlőt is bent hagyjuk haszonbérletben, ha az ezzel lefoglalt földterületet egyébként a reform céljára igénybe kellene venni. Amennyiben azonban olyan kis haszonbérlők is lennének, akik nem foglalkoznak földmíveléssel és akik nem is tartoznak a kedvezményezettekként felsoroltak (pl. hadirokkant, hadiözvegy stb.) közé, azt, hogy az ilyen haszonbérletet is mennyiben kell az államnak átengedni, esetenként az Országos Földbirtokrendező Bíróság fogja megállapítani.
A kishaszonbérletekkel különösen a nagyobb területű korlátolt forgalmú földbirtokokat lehet majd okszerűen bevonni a földbirtokpolitika szolgálatába. Itt különösen nem nagy sérelem esik a megváltást szenvedőn, mert földbirtokát eddig is túlnyomóan járadékforrásként kezelte. Éppen ezért a javaslat kimondja, hogy az ilyen kötött birtokokból annyit, amennyi azokból megváltható lenne, az állam vagy az, aki helyébe lép, főhaszonbérlőként átvehet akkor is, ha az a birtok nincs is haszonbérbe adva. Sőt a javaslat még ennél is tovább megy és a kötött birtokoknál még a megváltható résznél többet is átvehetőnek rendel állami főhaszonbérletbe, abban az esetben, ha az illető kötött földbirtok nincs megfelelően kezelve. Mindezekben az esetekben a haszonbérleti feltételeket megegyezés hiányában úgy kell megállapítani, mint a megváltás árát. A haszonbér akár készpénzben, akár terményekben fizethető. Hogy a haszonbérleti viszony túlságosan meg ne rögzíttessék, - mert hiszen a haszonbérletekkel csak átmenetileg, az illető gazdasági egyedeknek megerősödéséig akarunk segíteni, - a javaslat kimondja, hogy az ilyen haszonbérletek legfeljebb 25 évre szólhatnak.
Ez a szakasz a kishaszonbérletek földtulajdonná való átváltoztatását szabályozza. A javaslat szerint az, aki már legalább 15 éven át haszonbérelte a maga kis ingatlanrészét, a földbirtok megváltása esetére igényelheti, hogy az általa haszonbérelt parcellát az állam neki tulajdonul engedje át. Ezt a tizenöt évet a javaslat a legszabadelvűbben állapítja meg, mert ebbe a tizenöt évbe beszámít az az idő is, amely alatt nem is maga a kishaszonbérlő, hanem az ő felmenője, lemenője, unokatestvérnél nem távolabbi oldalrokona, házastársa avagy sógora volt a haszonbérlő. Tehát a javaslat szerint jóformán a család, illetőleg a család bármely tagja által folytatott kishaszonbérlet már jogot ad, ha az tizenöt éven át tartott, az illető területnek tulajdonul való megszerzésére. Ezt a kishaszonbérletet s az azon alapuló tulajdoni igényt a telekkönyvbe is be lehet jegyezni, hogy az mindenkivel szemben hatályos legyen.
Miután ezekkel a kishaszonbérletekkel az arra tényleg rászorulókat akarjuk földhöz juttatni, azoknak, akik ilyen különös támogatásra nincsenek rászorulva, a javaslat nem adja meg ezt a kedvezményt. Ilyen esetek különösen azok, ha pl. az illető kishaszonbérlőnek ugyanilyen vagy ennél nagyobb területű más ingatlana van vagy aki a kishaszonbérleten nem maga gazdálkodik vagy aki a kishaszonbérletet, habár részben is, az említett tizenöt éven belül komoly ok nélkül alhaszonbérletbe tovább adta, szóval üzérkedett vagy aki tényleg nem is haszonbérben birta az illető ingatlant, hanem azt tulajdonképen bér, illetmény, szegődmény vagy kedvezmény (precarium) fejében birja.
Több uradalomnál bevett szokás, hogy a terület egy részét eddig is ilyen kis haszonbérletekkel hasznosították, de természetesen ezek a kishaszonbérletek az illető ingatlannak egy zárt egészet alkotó részén voltak elhelyezve. Ha itt-ott ezeken kivül még elszórtan is voltak a többi házilag kezelt ingatlanok közt ilyen kishaszonbérletek, azok bizonyára csak azzal a feltétellel adattak ki, hogy azok bármikor ismét visszavehetők. Ezek a többiektől különálló kis haszonbérletek tehát állandó hasznosítási módnak nem tekinthetők; éppen ezért ezeket a javaslat sem kívánja állandósítani, mert ez a gazdálkodást az illető nagybirtokon, illetőleg annak megmaradó részén nagyon megnehezíthetné. Azért a javaslat kimondja, hogy csak olyan kishaszonbérleteknek tulajdonfölddé való átváltoztatása igényelhető, amelyeknek a többi földbirtoktól való elszakítása az okszerű gazdálkodást nem akadályozza.
A javaslat szerint a nagyhaszonbérletileg hasznosított földbirtokon is lehet kishaszonbérleteket kihasítani. Szükséges erre módot adni azért, mert lesznek olyan nagyhaszonbérletek, amelyeket egészen átvenni nem lesz szükséges, de ahol mégis a földbirtok egyes részeit igénybe kell majd venni kishaszonbérletek alakításának céljára. Ilyen esetben az Országos Földbirtokrendező Bíróság arra fogja kötelezni a nagyhaszonbérlőt, hogy bérletéből bizonyos meghatározott részt adjon kishaszonbérletekbe. Az ezáltal a haszonbérlőre háruló károkat meg kell téríteni és a kártérítő összeget ugyanúgy kell megállapítani, mint a megváltás árát.
Ha a nagyhaszonbérlő esetleg ellenkeznék és a felhívásnak a kitűzött határidőn belül nem tenne eleget, akkor az Országos Földbirtokrendező Bíróság a nagyhaszonbérletet egészen át fogja venni és maga fog gondoskodni a megfelelő parcelláknak kishaszonbérletekbe való adásáról. Ilyen esetben a nagyhaszonbérlő kártérítést egyáltalán nem fog kapni.
Ugyanezeket a rendelkezéseket alkalmazni kell akkor is, ha az állam által haszonbérbeadott ingatlanokról van szó.
Ennek a §-nak első bekezdése a megfelelő telekkönyvi, végrehajtási és csődeljárási szabályokat tartalmazza. Ha netalán az állam által átvett és kishaszonbérletekre szétosztott ingatlant elárvereznék, az árverésen az ingatlant csak a rajta levő kishaszonbérleteknek megfelelő parcellákban szabad árverésre bocsájtani.
Ha azonban az illető ingatlannak megváltása iránt az eljárás még az árverés megtartása előtt megindul, az árverést megtartani nem szabad. Minden, az állam által átvett haszonbérleti szerződésnél azok a rendelkezések, amelyek az alhaszonbérbeadást tiltják, természetszerűleg hatályukat vesztik. Ugyanígy hatályukat vesztik azok a kikötések is, amelyek nyilvánvalóan csak arra valók, hogy a földbirtokreformnak végrehajtását nehezítsék vagy gátolják.
Végül az alhaszonbérbeadás következtében a főhaszonbérbeadót érő károk megtérítéséről is rendelkezik a javaslat. A kártérítést más megegyezés hiányában a vegyes bíróság éppen úgy állapítják meg, mint a megváltás árát.
A múltban lezajlott viták után ma már meglehetős bizonyossággal lehet megállapítani azt, hogy az ingatlaneldarabolás a földbirtokaránytalanságok enyhítése terén jó szolgálatot tehet, de viszont a parcellavételre rászorulókat meg kell védeni a visszaélések ellen.
A javaslat nem tilalmazza az ingatlaneldarabolást, nem teszi azt állami monopoliummá, nem jelenti azt ki állami feladatnak, hanem megelégszik annak a kötelezettségnek a kimondásával, hogy minden mezőgazdasági ingatlan parcellázását be kell jelenteni. A bejelentés révén azután az államnak megadatik a mód és lehetőség, hogy a parcellázásokat ellenőrizze s azokat földbirtokpolitikai céljainak megfelelően irányítsa.
Hogy mi az ingatlaneldarabolás, azt a javaslat nem határozza meg. Hazai és külföldi tapasztalatok megmutatták, hogy minden esetre tökéletesen ráillő, a kibuvást biztosító meghatározást adni nem lehet. Meg kell elégednünk azzal a külső, de általában elfogadott ismérvvel, hogy aki részletekben idegenít el mezőgazdasági ingatlant, az ingatlaneldarabolást végez, tehát annak kell ezt a szándékot bejelenteni.
A részletekben való elidegenítés mindenképen parcellázás a javaslat szerint akár kicsi, akár nagy, akár kevés, akár sok a részlet. Itt bárminő területi határ vagy időbeli korlát kaput nyithatna a visszaéléseknek. Így pl. a lassú ütemben történő vagy az úgynevezett folytatólagos parcellázás is bejelentés alá esik. Hogy eziránt minden esetleges kételyt eloszlasson a javaslat, a § második bekezdése kimondja, hogy minden egységes gazdasági üzem megbontása ingatlaneldarabolásnak tekintendő. E részben nem tesz különbséget az sem, hogy az eladó részlet külön telekkönyvi jószágtest-e vagy sem. Ez természetes, mert az ellenőrzést nem szabad a telekkönyvi állapot esetlegességeitől függővé tenni.
Más oldalról a javaslat nem kíván idegen területre tévedni s ezért a belsőségek eldarabolását kiveszi a bejelentés kötelezettség alól. Az indoka ennek az, hogy a belsőségek más gazdasági és más szociális jelentőséggel bírnak, mint a mezőgazdasági ingatlanok. Ez utóbbiak termelésre való illetőleg a földmíves szempontjából munkát elhelyező területek, amelyeket a föld- és munkaéhség okából kell olyan módozatok mellett megfelelő kezekbe juttatni, hogy azokon a termelés jól menjen, a vevők szorult helyzete ki ne uzsoráztassék s a szociális béke biztosíttassék. Már a belsőség más szempont alá esik. Itt kényelmi, sőt fényűzési okok is belejátszanak a vevőnél és eladónál egyaránt az üzletkötésbe és a belsőség elsősorban lakóhelyet jelent, nem pedig mezőgazdasági termelő területet. A javaslat különben is gondoskodik háztelkek kihasításáról, tehát az ezen felül jelentkező igények különös hatósági védelemre nem tarthatnak számot.
A belsőségek eldarabolása elsősorban város (község) fejlesztési munkálat s ebből a szempontból kell azt elbírálni, tehát már kívül esik a földbirtokpolitika keretén.
A javaslat gondol arra az eshetőségre is, hogy a parcellázások és ezek közt a kisebbek is, egyes helyeken vagy vidékeken nagy számmal kerülnek bejelentésre s így sok munkát okoznak, ámbár a köztudat szerint ott nincs szükség a hatóság beavatkozására. A javaslat szerint ilyenkor a földmívelésügyi miniszter rendelettel kimondhatja, hogy a csekélyebb jelentőségű parcellázásokat nem kell bejelenteni.
Az ellenőrzéshez szükséges tudni a tervbe vett ingatlaneldarabolás lényeges feltételeit. Ilyenek különösen az ingatlaneldarabolás mikéntje, tehát annak műszaki és jogi keresztülvitele, a parcellák gazdasági osztályozása. a becsérték megállapítása, a fizetési módozatok, az esetleges hitelműveletek ismertetése és az, hogy hová való vevőkkel szándékolják a parcellázást végrehajtani. A § harmadik bekezdése tehát előírja a bejelentés rendszerinti tartalmát.
A bejelentést az illetékes gazdasági felügyelőséghez kell intézni, mert ő s földmívelésügyi érdekek s így az állami földbirtokpolitikai helyi képviselője is.
Igazolásul a bejelentő félnek a gazdasági felügyelőség tanusítványt ad. E tanusítvány nélkül a parcellavevők telekkönyvi tulajdont nem szerezhetnek.
Az ingatlaneldarabolásnál a vevő rendszerint a gyöngébb fél. Első sorban a szerződéses kikötések szövevénye az, amelyben az eladó, ha az hivatásos vagy inkább üzletszerű parcellázó, jártasságánál fogva fölötte áll a vevőknek. Különösen könnyű a helyzete a parcellázónak akkor, ha a szerződés nem jut nyilvánosságra, mert akkor a súlyos feltételek mellett is nincs senki, aki a vevőket kellőképen felvilágosíthatná. Ezeken a bajokon még leginkább a nyilvánosság segíthet. Ha a parcellázó tudja, hogy a parcellázási szerződést be kell mutatni s azt hozzáértők fogják átvizsgálni, már ez magában véve visszatartja őt attól, hogy teljesen egyoldalú, a vevőket kiuzsorázó feltételeket kössön ki. Ez az oka annak, hogy az 55. § előírja a szerződésnek hatósági (községi előljáróság, városi polgármester) láttamozását. Ez a láttamozás a szerződés érvényességi kelléke. Ha a szerződést közokiratba foglalják, akkor erre a láttamozásra nincs szükség, mert hiszen itt máris egy jogban jártas érdektelen harmadik közreműködését vették igénybe, tehát az egyik fél túlságos hátratétele már azért sem valószinű.
A láttamozás tisztán rendőri intézkedés, amely tehát nem ad jogot a láttamozó hatóságnak arra, hogy a szerződésbe beleszóljon, de még csak arra sem, hogy a láttamozást bármiféle okból megtagadja. Az ellenőrzés szempontjából elég, ha a láttamozást végző hatóság a láttamozott szerződésről másolatot tart vissza, hogy a szerződés azonosságát meg lehessen állapítani.
Hogy pedig a szerződést se előzetes, se utólagos mellékszerződéssel kijátszani ne lehessen, a § utolsó bekezdése ezeknek a megállapodásoknak hatályosságához is megköveteli a hasonló módon való írásba foglalását.
Ez a § két tiltó rendelkezést tartalmaz. Az egyik az, hogy a parcellák birtokbaadása csak akkor szabad (tehát előbb tilos), ha a parcellák a természetben már ki vannak jelölve, a telekkönyvben már szét vannak jegyezve és a parcellákat terhelő összes jogok, tehát azok is, melyek a telekkönyvekből ki nem tűnnek (pl. kegyúri, telki terhek), rendezve vannak. A másik tilalom a vevők egyetemleges kötelezettségére s a váltó vételre vonatkozik.
Mindkét tilalomcsoportot a visszaélések egész sorozata indokolja. Tapasztalás szerint a rossz parcellázást nem annyira a túlmagas vételár, hanem inkább a kikötött parcellának nem ott és nem úgy osztályoztatása jellemzi, amint az a szerződésbe foglaltatott. A vevő gazdasági létére az a legveszedelmesebb, ha a kialkudott ingatlandarabot nem abban a minőségben vagy nem olyan területtel kapja meg, amint arra számított. Ugyancsak veszedelmes az is, ha a telekkönyv rendezetlen, ha a tulajdonjoga vagy teherállása a telekkönyvből világosan ki nem tűnik. A parcellázónak kötelessége gondoskodni arról, mert hiszen az ő nyereséges üzlete az egész művelet, hogy a vevők a természetben is, a telekkönyvben is, rendezett állapotot kapjanak. Azt szokták mondani, hogy ezek a tilalmak, illetőleg kikötések rendkívüli súlyosak a parcellázóra és hogy azok kivihetetlenek, mert a vevők lehetőleg minél előbb, még a telekkönyvi rendezés előtt akarnak birtokba lépni. De ez csak annyiban áll, hogy kis anyagi erővel rendelkező, alkalmi parcellázó nem fogja bírni ezeket a feltételeket. Ellenben a tőkeerős, kellő szervezettel dolgozó nagy parcellázó igenis eleget tud tenni a kikötésnek, aminthogy a gyakorlatban eddig is így történt. Az pedig egyáltalán nem közérdek, hogy kétségbeesett existenciák a parcellázásra vessék magukat s kockázat nélkül, de nagy nyereség céljával kísérletezzenek. A törvényhozó ily veszélynek tudatosan nem teheti ki a földéhes népet.
Az egyetemlegességi és váltóvételi tilalom szintén a gyengébb szerződő felet védi. Az egyetemlegesség a szorgalmast a lustával, a jó gazdát a rosszal köti össze úgy, hogy az értékesebb embert bünteti, a silányabbat jutalmazza. Az egyetemlegesség megosztja a felelősséget, holott éppen arra kell törekedni, hogy mindenki egyénileg érezze tetteinek teljes súlyát, mert csak így fog erejének egész megfeszítésével dolgozni. Az egyetemlegesség ellenkezik az egyéni tulajdonnal, melyhez éppen a parcellázás révén akarjuk hozzájuttatni arravaló földmíves polgárainkat. A váltó pedig éppen nálunk mutatta meg azt, hogy mennyire fajulhat el, ha nem a természetének megfelelő célra csinálják. A váltó gazdasági rendeltetése nem az, hogy a földvételár fedezetéül szolgáljon s hogy jelzáloghitel alapja legyen. Sajnos, nálunk sok telekkönyvbe jutott be a váltó a parcellázások révén is és a váltónyargalás más sok földmívest tett tönkre. Igaz, hogy ezidőszerint a kölcsönök tetemes részét visszafizették, de a mai árak csökkentésével a váltó ismét az a veszedelmes hitelforma lesz a mezőgazdaságban s különösen a földvételnél, mint ami volt azelőtt.
Az előbbi § első bekezdésében foglaltaknak következménye az az elállási jog, amelyet ez a § a vevőnek biztosít. Ha ugyanis a parcellát csak akkor szabad a vevőnek átadni, ha az már természetben kijelölve s a telekkönyvben szétjegyezve szolgáltatható, akkor ebből az következik, hogy amennyiben az eladó így szolgáltatni nem tud, a vevő ne legyen a szerződéshez kötve, hanem attól elállhasson. Ez az elállási jog mindenesetre serkenteni fogja a parcellázót, hogy a parcellázási műveletet mielőbb hozza rendbe.
Ezzel az elállási joggal jó tapasztalatot tettek mindenütt, ahol azt a parcellavevők védelmére rendszeresítettek, így különösen a délnémet országokban. Az elállási jog természetesen csak addig gyakorolható, míg a tulajdonjog a vevő javára be nem jegyeztetik, mert ezzel az adásvétel véglegessé válik s befejezést nyer.
A § második bekezdése az elállás joghatályával foglalkozik. Az elállás folytán mindenik fél köteles mindazt a másiknak visszaszolgáltatni, amit a szerződés alapján tőle kapott. Vagyis az elv: az in integrum restitutio. Ezenfelül azonban a vevő az eladótól még a szerződés megkötéséből eredő kárának a megtérítését, tehát pl. a vétel reményében tett indokolható beszerzésének és költekezésének a megfizetését is követelheti. Szóval a vevőnek teljes kártérítésre van igénye, ami csak természetes, mert hiszen ha az elállási jogot megadjuk, akkor az arra jogosult félnek olyan helyzetet kell biztosítanunk, hogy amellett ő az elállási jogot kár nélkül gyakorolhassa.
A § harmadik bekezdése az elállási joghoz füződő jogkövetkezményeket absolut hatállyal ruházza fel, ami azt jelenti, hogy az elállási jogot, illetőleg annak tartalmát a felek még közös megegyezéssel sem módosíthatják. Ha mégis megtennék, az ilyen megállapodás a törvény erejénél fogva semmis. Szükséges ez azért, hogy az elállási jog teljesen körül legyen bástyázva s azt még a gyöngébb fél pillanatnyi vagy látszólagos előnyéért se lehessen áttörni.
Az ingatlaneldarabolás esetleges hibáinak kiküszöbölésére ad módot ez a §. A parcellázás ugyanis lehet olyan, hogy úgy, amint azt az eladó tervezi, közszempontból nem maradhat, de bizonyos módosításokkal vagy pótlásokkal akár e parcellázási terv, akár a szerződés elfogadható. Miután a javaslat a földbirtokpolitika egész irányítását az Országos Földbirtokrendező Bíróságra bízza, az ingatlaneldarabolás, mint a birtokpolitika egy része ellenőrzésének jogát is erre a bíróságra kell ruházni. Az 58. § felsorolja az ellenőrzés módjait és kimondja, hogy a bíróságnak erre vonatkozó rendelkezései a telekkönyvbe feljegyezhetők. Így azután ezek mindenkivel szemben hatályosak. A parcellázási terv és szerződés bemutatásán vagy az illető vidéken közhirré tételén felül a bíróság szükség esetén elrendelheti a vételár letétbe helyezését s a parcellák birtokbaadásának hatósági uton való foganatosítását. Mindez egy-egy fogantyú arra, hogy a közérdek az ingatlaneldarabolásoknál érvényesüljön. Természetes, hogy mindennek a beavatkozásnak csak komoly okból, nevezetesen akkor van helye, ha az eldarabolás olyan irányt venne, mely mellett a művelet a műszaki vagy gazdasági követelményeknek nem felelne meg vagy egyébként közérdekbe ütköznék. Azért a javaslat a bíróságnak ilynemű beavatkozásait kifejezetten a mondott feltételekhez köti.
A bíróságnak ezek szerint kiadható rendelkezései, hogy közérdekből érvényesülhessenek, a felek esetleges ellenkező megállapodásaival szemben is hatályosak.
A parcellázásoknak az előbbi §-ok szerint való ellenőrzése szükségessé teszi, hogy a hatóság mindenféle felvilágosítást megkapjon s az eldarabolandó ingatlan fekvése, területe, értéke, gazdasági minősége felől magát tájékozhassa. Ezért az 59. § kötelességévé teszi a parcellázónak a felvilágosítások megadását s az ingatlan tanulmányozásának megengedését.
A gyakorlat azt mutatja, hogy nem egyszer van szükség arra is, hogy a vevők jogvédelméről perben vagy peren kívül a hatóság gondoskodjék. Megtörténik, hogy a vevők jogainak megvédése közigazgatási uton nem sikerül vagy nem teljesen sikerül s ekkor elkerülhetetlen a vevőknek bíróság előtti védelme, illetőleg joguknak ily módon való érvényesítése. Erre ad felhatalmazást ez a §.
A jól végrehajtott parcellázás hatásos és áldásos eszköze a földbirtok arányos megoszlására irányuló törekvésnek. A jó parcellázást tehát fel kell szabadítani a gyámkodás alól. Jó parcellázásnak tekinti ebből a szempontból a javaslat azt az ingatlaneldarabolást, amelynek tervét az Országos Földbirtokrendező Bíróság vagy a földmívelésügyi miniszter már előbb jóváhagyta. Itt a hatóság már előre tájékozza magát mindazokról a feltételekről, melyek a parcellázás jóságát közszempontból eldöntik. Nem szükséges tehát, hogy még utólag is beavatkozzék a parcellázás menetébe. Ily esetekre nézve a jelen § felmentést ad az ellenőrző rendelkezések alól. De mert nem elég a jó parcellázási terv, hanem szükséges az is, hogy annak végrehajtása tényleg a hatóság által jóváhagyott terv szerint történjék, a javaslat csak a törvény vagy alapszabályaik által ingatlaneldarabolásra kijelölt pénzintézeteknek ad ilyen általános felmentést. Az ilyen pénzintézet ugyanis kellő anyagi biztosítékot is tud nyujtani aziránt, hogy a parcellázás tényleg a jóváhagyott terv szerint s így a közérdeknek megfelelően fog történni.
A járadékintézménynek törvénytárunkba való bevezetését már a Darányi-féle földbirtokpolitikai javaslatok is tervbe vették. Azokon az okokon felül, amelyek akkor felhozhatók voltak a járadékbirtok mellett (a földbirtok járadékszerű hozama, a föld nem tőke, hanem járadékforrás, tőkeszegény elemek földhözjuttatása, kötött birtokok ily módon való mobilizálása), ma még különös súllyal esik latba a háborúban megrokkantaknak, hadiözvegyeknek, továbbá a köztisztviselőknek ily módon földdel vagy családi háztelekkel ellátása. Azokról van itt szó, akik a háború alatt nem kereshettek, akik nemcsak hogy a háborús jó konjunkturát ki nem használhatták, hanem akik a háború miatt a legtöbbet szenvedtek, illetőleg akik fix jövedelmükből pedig nem élhettek vagy megtakarított filléreiket is kénytelenek voltak felélni.
A § mindkét kategóriára gondol, azért sorolja fel a mezőgazdasági földbirtok mellett a családi házat és az ily ház építésére szánt telket is, mint amely járadék ellenében megszerezhető.
A járadék fizethető pénzben vagy terményekben. A mai viszonyok közt nagy jelentősége lesz a terményben való fizetésnek, mert a pénz értékének bizonytalansága mellett ez a mód az, amely leginkább óvja meg úgy a földet eladó, mint azt vásárló fél érdekeit. A terményben fizetés tekintetében máris országos gyakorlat alakult ki pl. a haszonbérleteknél, ami azt mutatja, hogy a fizetésnek ez a módozata közszükségletet elégít ki.
A járadék ellenében való vásárlást a javaslat a felek szabad megegyezésére bízza. A járadékbirtokszerződés fogja tehát megszabni a járadékviszony részletes tartalmát. Tekintettel azonban egyrészt a járadék újszerűségére, másrészt annak szociális szempontból való fontosságára, a javaslat bizonyos rendelkezéseket előír, amelyek a szerződés esetleges ellenkező kikötései dacára is érvényesek, amelyek tehát a törvény erejénél fogva hatályosak, mihelyt a felek járadékbirtokszerződést kötöttek.
Miután továbbá a járadékbirtokszerződések a földbirtokpolitikába fognak beilleszkedni, annak egyöntetűsége miatt e szerződéseket is állami ellenőrzés alá kell helyezni. Az ellenőrzésre az a szerv lesz hivatva, amely egyébként is irányítja az egész földbirtokpolitikát, t. i. az Országos Földbirtokrendező Bíróság. Ezért a javaslat szerint minden járadékbirtokszerződéshez szükséges lesz a bíróság hozzájárulása. A hozzájárulás csakis írásba foglalt szerződésnél lévén kivihető, természetesen azt is ki kell mondani, hogy a járadékbirtokszerződést írásba kell foglalni.
Amennyiben azonban a járadékbirtokot olyan valaki alakítja, aki éppen úgy hivatott az állami földbirtokpolitikába beilleszkedni, mint az Országos Földbirtokrendező Bíróság, a járadékszerződéshez való hozzájárulásra nincs szükség. Ilyenekül nevezi meg a javaslat az államot, a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségét és az Országos Központi Hitelszövetkezetet.
A járadékintézménynek az lévén a célja, hogy a tőkeszegény elemek földszerzését előmozdítsa, ebből következik, hogy a járadékbirtokos az évi járadékot nem előre, hanem csak utólagosan a földnek már beszedett hozamából fogja fizetni. Miután a haszonbért, mely még a legközelebb áll a járadékhoz, rendszerint két részletben szokták fizetni, a járadékra is ezt a fizetési módozatot írja elő a javaslat.
A járadék magát a járadékbirtokot terheli, tehát bárki is a járadékbirtokos, az tartozik ezzel a szolgáltatással, mihelyt a járadékot a telekkönyvben bejegyzik. E bejegyezés után ugyanis senki sem védekezhetik azzal, hogy ő a járadék fennállásáról nem tudott, mert a telekkönyv nyilvános jegyzék, amelynek tartalmáról minden földszerző félnek kötelessége tudomást szerezni.
Nehogy azonban a járadékbirtokos - a termeléssel odébb állva - kivonhassa magát a fizetés alól, a járadékra jogosultnak otthagyva a puszta földet, a javaslat azt is kimondja, hogy a járadékbirtokos ellen egyénileg is lehet végrehajtást vezetni a birtoklása idejéből származó járadékhátralék erejéig. Hogy ez gyakorlatilag megvalósítható legyen, a járadékra jogosult ugyanolyan törvényes zálogjoggal bír a járadékok tekintetében, mint a haszonbérbeadó a haszonbér tekintetében. Ezt azt jelenti, hogy a hátralékos járadék erejéig a járadékra jogosult a járadékbirtokosnak a járadékbirtokon levő minden ingó vagyonát a többi hitelező előtt veheti igénybe.
A járadékbirtok állhat egy vagy több telekkönyvi jószágtestből. Lehetőleg arra kell törekedni, hogy a járadékbirtok egy jószágtestből álljon, mert ez könnyebben áttekinthető; de ha ez nem lehetséges és a járadékot a járadékbirtokot alkotó valamennyi jószágtestre be kell jegyezni, akkor azt is meg kell állapítani, hogy a járadékból mennyi teher esik az egyes jószágtestekre és a járadék bejegyzését ehhez képest a jószágtestek közt megosztva kell foganatosítani. Vagyis a járadék nem terhelhet egyetemlegesen több jószágtestet, hanem csak aránylagos terhelésnek lehet helye. Mindegyik jószágtest csak a maga járadékáért felel. Ez érdeke úgy a járadékbirtokosnak, mint a járadékra jogosultnak is, mert a földterület és annak terhe megfelelő arányba jutnak egymással s ezáltal az egész gazdasági és jogi viszony áttekinthetőbb és igazságosabb, mintha a járadék arányos megosztás nélkül több jószágtestet egyetemlegesen terhelne.
A járadékbirtok alakításával szociális célt szolgálunk. Ezt a célt, a gyengébb elemek felkarolását, nem téveszthetjük szem elől a járadékbirtok megalakítása után sem. Védenünk kell őket minden olyan szerződéses kikötés ellen, mely esetleg csak később ugyan, de mégis súlyosan éreztethetné hátrányos hatását velük szemben. Ide tartozik különösen a járadék megváltása és a megváltási ár megállapítása (65 §). Vannak, akik azért ellenzik a járadékot, mert ez szerintük új, állandó lekötöttséget, a régi jobbágysághoz hasonló helyzetet teremt. Ez már csak azért sem áll, mert a jobbágyság személyi lekötöttséget, személy szerint teljesítendő szolgálatokat jelentett, holott ennek a járadéknál nyoma sincs. De nincs igazuk az illetőknek azért sem, mert a jobbágyság örökös, eleinte különösen meg nem váltható, sőt később is csak a földesúr hozzájárulása esetén megváltható szolgáltatásból állt. Itt, a járadéknál éppen megfordítva: a járadékra kötelezett kezébe van letéve a megváltás joga. A járadékbirtokos - ha szorgalmas és takarékos, ha jó termései voltak és félre tudta tenni a megváltás összegét - félévvel előbb bármikor felmondhatja a járadékot. Míg tehát a jobbágyi viszonyban éppen az volt a lehangoló, hogy a jobbágy iparkodása is hiábavaló volt, az úr beleegyezése nélkül terheitől nem szabadulhatott és éppen az által vált az egész intézmény társadalomellenessé, mert a termelő munka megfeszítésére, elérhető cél hiányában nem serkentett: addig a járadéknál van miért dolgozni, mert az iparkodó gazda a járadékot megválthatja s ezzel járadékbirtokát tehermentes tulajdonává teheti.
Ez a korlátlan megváltási lehetőség azonban természetesen visszariasztaná a földdel rendelkezőket attól, hogy járadékbirtokot alakítsanak. Hiszen akinek földje van, az azért alakít járadékbirtokot, hogy hosszú időn át állandó biztos jövedelmet húzzon. Ha tehát ez a jövedelem bizonytalanná válik azáltal, hogy a járadék korlátlanul bármikor megváltható, akkor előrelátható, hogy magánbirtokosok járadékbirtokot alakítani nem fognak.
A javaslat ezt az ellentétet a következőképen hidalja át: A magánbirtokos kikötheti, hogy a járadék megváltása legfeljebb 32 évig szüneteljen. Ez az idő megfelel a magyar magánjog elévülési és elbirtoklási időtartamának s azért sem túlhosszú, mert a zálogleveles kölcsönök törlesztési ideje ennél hosszabb szokott lenni. A járadékbirtokos tehát e 32 év alatt összegyűjtheti a megváltás árát s akkor a birtokot a járadék alól mentesítheti. Viszont az, aki járadékbirtokot alakít, e 32 évre biztosíthatja magának az állandó, egyforma évi járadékot. Körülbelül egy emberöltőre szól tehát a szerződés, melynek alapján az egyik fél járadékfizetést vállal, a másik járadékot köt ki magának, de egy munkásélet végén a járadék megváltási ára kifejezthető lesz s a járadék megszűnik. Ha ellenben az állam alakít járadékbirtokot, ami az esetek túlnyomó többségében így is lesz, mert a hadirokkantak, a menekült tisztviselők stb. ily módon való elhelyezését a magántevékenységtől várni alig lehet, akkor a járadékbirtokos bármikor megválthatja ugyan a járadékot, de csak az Országos Földbirtokrendező Bíróság hozzájárulásával. Erre a független fórumra kell bízni a megváltás megengedése fölötti határozathozatalt, hogy egyrészt az arra való járadékbirtokosok mielőbb tehermentes tulajdonhoz jussanak, másrészt, hogy a földszerzésre nem való elemek a járadékbirtok korlátlan megváltása révén érdemetlenül előnyökhöz ne juthassanak.
A járadék megváltásának árát a felek szerződésileg előre megállapíthatják, ha azonban ily megállapodás nem történt, a megváltási ár a járadéknak huszszorosa lesz, ami megfelel az évi jövedelem 5%-kal való tőkésítésének.
A javaslat azonban megengedi a megváltás árának részletekben való törlesztését is, hogy ezzel is megkönnyítse a járadék teljes megváltását. A részletekben való törlesztés történhetik ismét vagy tervszerűen megállapított évi részletekben, amikor az tulajdonképen gyakorlatilag nagyon közel fog állni a törlesztéses jelzálogkölcsönhöz vagy pedig történhetik tetszésszerinti részletekben is.
Hogy a járadékbirtokos ne legyen kiszolgáltatva a járadékra jogosultnak, a javaslat kimondja, hogy az utóbbi a járadék megváltását nem követelheti. Így tehát a járadékbirtokos teljesen függetlenítve van az előbbi földtulajdonostól és annak semmiféle hatalmi eszköz nem áll rendelkezésére hogy a járadékbirtokost a földről akarata ellenére megfossza. Viszont mint láttuk, a járadékbirtokos a járadékot fél évvel előbb bármikor felmondhatja megváltás okából.
Azonban a járadékbirtokosnak ezt a kivételesen kedvezményes állapotát nem szabad felhasználnia arra, hogy a helyzettel visszaéljen. Megtörténhetnék pl. hogy a járadékbirtokos a járadékul kapott földet teljesen kizsarolva hagyná vissza, miután több éven át még járadékfizetési kötelezettségének sem tett eleget. Megtörténhetnék az is, hogy a járadékbirtokos űzérkednék a földdel és azt vagy annak haszonélvezetét nyereséggel tovább adná. Mindezekben az esetekben, valamint akkor is, ha a járadékbirtokos a magyar állam ellen bűnt követ el vagy távozik a magyar állam területéről, tehát ha akár vagyonilag, akár személyileg olyan helyzetbe jut, hogy belőle jóravaló járadékbirtokos nem válhatik, gondoskodni kell arról, hogy a járadékul kapott földtől megfosztható legyen. A javaslat tehát az ismertetett esetekben visszavételi jogot ad a járadékra jogosultnak, amely jogot egy év alatt kell gyakorolni, attól az időtől számítva, amikor a jogosultnak tudomására jutott az a körülmény, amely őt a visszavételre jogosítja. Minden esetleges visszaélést e téren kiküszöböl a javaslat azáltal, hogy a visszavételre jogot adó ténykörülmény megállapítását az Országos Földbirtokrendező Bíróságra bízza.
Hogy a járadékra jogosult vagyoni érdekei megfelelő gyors védelemből részesüljenek, a járadékra jogosult kérelmére az említett esetekben zárlatot lehet elrendelni a járadékbirtokra akkor is, ha a járadékra jogosult még a pert nem indította meg és a veszélyt perrendszerűen nem is igazolta.
A járadékbirtok visszavétele esetén az időközben foganatosított szükséges vagy hasznos beruházásokat még meglévő értékük erejéig a volt járadékbirtokosnak meg kell téríteni. A megtérítés összegét a vegyes bíróság állapítja meg ugyanúgy, mint a megváltás árát.
Ez a § a járadékbirtokra vonatkozó telekkönyvi szabályokat foglalja össze.
A járadékbirtokokkal tartósan akarunk biztosítani számos kis existenciát és ezért gondoskodni kell arról, hogy a járadékbirtokot illetőleg annak állandóságát bizonyos esetekben még a járadékbirtokossal szemben is megvédelmezzük. Ezért ott, ahol a járadékra jogosult az állam, a javaslat kimondja a járadékbirtokra nézve a megterhelési, átruházási, megosztási és haszonbérbeadási tilalmat. E tilalmak alól csak az Országos Földbirtokrendező Bíróság adhat indokolt esetben felmentést. Ilyen indokolt esetek lehetnek pld. családi körülmények, hasznos beruházásra felvett kölcsön stb.
Más járadékra jogosult is kikötheti a járadékbirtokszerződésben ugyanezeket a tilalmakat. Az erre vonatkozó kikötést, hogy az mindenkivel szemben hatályos legyen, a telekkönyvben fel kell jegyezni.
Amennyiben a járadékbirtokokhoz legelőilletőség, tehát a közös legelőből megfelelő rész is tartozik, erre vonatkozólag ugyanazok a rendelkezések nyernek alkalmazást, amelyek az osztatlan közös legelőkre nézve alkotott törvényünk (1913:X. tc.) szerint már fennállanak.
A családi otthont védő szabályok célja az, hogy a törvény azoknak akik rendelkezései szerint földhöz jutnak, állandó családi tűzhelyet biztosítson. A javaslat tehát egyrészt az Észak-Amerikából ismert otthonmentesítő törvények bizonyos rendelkezéseit alkalmazza, másrészt pedig azokat a törzsöröklési szabályokat, amelyek már a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetébe is bekerültek. Természetes, hogy ezeket a rendelkezéseket még az elidegenítési és megterhelési tilalmakkal is ki kellett bővíteni.
A védelem tekintetében a javaslat bizonyos fokozatot állít fel. Nevezetesen a törvény alapján egyeseknek juttatott ingatlanok általában családi birtokok lesznek, ami azt jelenti, hogy az ingatlanoknak az ebbeli minősége a telekkönyvi bejegyeztetvén, ez maga után fogja vonni azt, hogy az ilyen ingatlant sem elidegeníteni vagy nagyobbítani, sem felbontani, bérbe- vagy haszonbérbe adni, használatát vagy haszonélvezetét másnak átengedni nem lesz szabad. Lesz azonban oly családi birtok is és ezt a javaslat oszthatatlan családibirtoknak nevezi, amelynél ki lehet kötni azt is, hogy öröklés esetében mint osztatlan egésznek egy örökösre kell majd átszállnia. Ez az osztatlan családibirtok az, amely törzsöröklés alá is fog esni.
A 70. § egyelőre csak a közönséges családibirtokkal foglalkozik. A szakasz kimondja, hogy családibirtokot kell létesíteni akkor is, ha az e törvény alapján juttatott ingatlanokat nem az állam közvetítésével kapták az illetők, de az Országos Földbirtokrendező Bírósága a családibirtokká alakítást kimondja.
Lehet továbbá családibirtokot alapítani oly módon is, hogy a tulajdonos abból az ingatlanból, amely nem ennek a törvénynek alapján jutott a kezére, az Országos Földbirtokrendező Bíróság hozzájárulásával családibirtokot alakít.
Általában azonban a családibirtok, - alakította azt légyen akár az állam, akár más tulajdonos - nem lehet nagyobb, mint egy olyan földbirtok, amely egy népes családnak illő eltartására elegendő jövedelemnek legfeljebb háromszorosát nyujtja gondos mívelés mellett. Ezzel a törvény azt akarja kifejezni, hogy itt csak kisebb birtokoknak a biztosításáról és védelméről van szó, amit nem kíván a nagyobb birtokkategóriákra kiterjeszteni.
Ez a szakasz mondja ki a családbirtokra nézve a már előbb említett elidegenítési, felosztási, egyesítési stb. tilalmakat. Hogy a tilalmak a gazdasági életet túlságosan ne korlátozzák és mindazokban az esetekben mikor az illető birtokos védelme a korlátok alkalmazását szükségessé nem teszi, a szabad mozgás biztosíttassék, az Országos Földbirtokrendező Bíróság a tilalmak alól kivételt engedhet.
Fölösleges viták kizárása végett már ezúttal megállapítja a § azt, hogy az Országos Földbirtokrendező Bíróság hozzájárulása nélkül is megtörténhetik az elidegenítés akkor, ha ez kisajátítás céljából történik, vagy ha a tulajdonos a családbirtokot osztatlanul valamely leszármazójára ruházza át.
Viszont a családibirtoknak több családibirtokra való felbontását a törvény még különösen megköti azáltal, hogy ilyen felbontást még az Országos Földbirtokrendező Bíróság is csak akkor engedélyezhet, ha az újonnan keletkező családibirtokok mindegyikének átvételére alkalmas leszármazó van és ha mindegyik újonnan keletkező családibirtok alkalmas állandó családi tűzhely biztosítására.
Ez a szakasz a családibirtok megterheléséről intézkedik.
A szabály az, hogy a családibirtokot megterhelni csak az Országos Földbirtokrendező Bíróság vagy az esetleg általa kijelölt hatóság hozzájárulásával szabad. Ennek a tilalomnak az a célja, hogy a családibirtok tulajdonosát a könnyelmű adósságcsinálástól lehetőleg megóvjuk, tehát a cél az, hogy az ilyen földtulajdonosnak könnyelműségét, járatlanságát vagy szorult helyzetét ne lehessen kiaknázni. Ellenben ha arról van szó, hogy a föld tulajdonos azért akar kölcsönt fölvenni, hogy abból gazdaságát fejlessze, hogy szükséges vagy hasznos beruházást létesítsen, akkor módot kell adni, hogy a megterhelési tilalom dacára az illető birtokos megfelelő kölcsönt vehessen igénybe. Ilyen esetekben az Országos Földbirtokrendező Bíróság vagy esetleg az általa kijelölt hatóság mindenesetre meg fogja adni a hozzájárulást.
Van azonban az adósságoknak olyan másik csoportja, amelynél a bíróság hozzájárulása is mellőzhetőnek látszik. Ilyenek különösen a köztartozások, amelyek fejében hozzájárulás nélkül is meg kell engedni a jelzálogi biztosítást. Ide tartozik továbbá az az eset is, mikor a családibirtokra terhelési határ van bejegyezve és az újonnan bejegyzendő jelzálogjog, a már előbb bejegyzett terhekkel együtt, ezt a terhelési határt túl nem haladja. A terhelési határ ugyanis már magában véve elég biztosítékot nyujt a tekintetben, hogy az addig terjedő megterhelés nem lesz gazdasági szempontból túlságos és elviselhetetlen a földtulajdonosra nézve. Ilyen esetben tehát a terhelés célját külön vizsgálni felesleges.
Nehogy azonban olyan hitelezők nyerhessenek jelzálogjogot a családi birtokra, akik habár a megterhelési határon innen, de mégis súlyos feltételekkel megkárosíthatnák a föld tulajdonosát, a javaslat az ú. n. altruista intézetek törlesztéses kölcsöneinek biztosítja csak feltétlenül a jelzálogi megterhelést a családi birtokra, a bíróság hozzájárulása nélkül. A javaslat továbbá kiköti ilyen esetben még azt is, hogy a kölcsönnek törlesztésesnek és 20 évnél nem rövidebb lejáratúnak kell lenni, továbbá hogy a feltételeknek egy bizonyos minimumát a földmívelésügyi és pénzügyminiszter fogják megállapítani az Országos Földbirtokrendező Bírósággal együtt.
Az így bejegyzett terheket a hitelező a javaslat szerint egyáltalán nem mondhatja fel, az adós tehát nem forog abban a veszélyben, hogy vele szemben a hitelező kiméletlenül járhasson el. Viszont az adós félévi felmondással bármikor felmondhatja a kölcsönt, még pedig anélkül, hogy ezért tőle a hitelező díjfizetést követelhetne vagy őt bármely más hátránnyal sujthatná. Az adós tehát jó termés esetén a felvett kölcsönt bármikor tetszés szerinti részletekben visszafizetheti.
A terhelési határra nézve a javaslat akként intézkedik, hogy annak a bejegyzéséhez az Országos Földbirtokrendező Bíróság hozzájárulása szükséges és hogy a terhelési határ a földbirtok hozadéki értékének 2/3 részénél magasabb nem lehet.
Ez a szakasz a végrehajtás alóli mentességeket szabályozza. Röviden ez az ú. n. otthonmentesítő §.
A szabály az, hogy a családibirtoknak sem állagára, sem haszonélvezetére végrehajtást vezetni nem lehet. Ez alól csak az ingatlant közvetlenül terhelő köztartozások vétetnek ki, valamint olyan követelések, amelyek még a családibirtok ebbeli minőségének bejegyzését megelőző rangsorral vagy a 72. § alapján lettek a telekkönyvbe bejegyezve. Ezekhez az abszolut természetű kivételekhez csatlakozik az a további két kivétel is, melynél fogva a családibirtok tulajdonosa ellen a törvény alapján terhelő eltartási kötelezettségből vagy az általa elkövetett tiltott cselekményből származó követelések miatt is lehet végrehajtást vezetni. Mindezek a kivételek egyeznek azokkal, amelyek általában a külföldi otthonmentesítő törvényekben és az azok nyomán nálunk készített e nemű javaslatokban foglaltatnak.
Ha a törlesztéses kölcsön folytán egyáltalán lehet végrehajtást vezetni a családibirtokra, úgy az mindig csak a törlesztési terv értelmében már esedékessé vált törlesztő részletek vagy a tényleg hátralékos járadékok miatt vonható végrehajtás alá.
A családibirtokot tehát sohasem lehet végrehajtás alá vonni, a még fizetetlen tőkeadósságnak egy összegben való behajtására. Szóval a javaslat az agrár adóssági jog álláspontján van, amelynek alapja az, hogy az adósság visszafizetése csak az évenként megtérülő haszonból történhetik, magát a tőkét azonban egyszerre visszafizetni csak akkor lehet, ha erre az adóst rendkívüli körülményei képesítik, a hitelező ellenben teljes visszafizetést vagy rendkívüli törlesztést sohasem követelhet.
További korlátot állít fel ez a § még az eltartási kötelezettségből és a tiltott cselekményből származó követelések is a behajtásánál is a tekintetben, hogy a családbirtok ezekben az esetekben is csak akkor vonható végrehajtás alá, ha a végrehajtást szenvedőnek más olyan vagyona nincs, amelyből ez a követelés behajtható lenne. Ekkor is elsősorban a családibirtoknak csak az évi haszna vehető végrehajtás alá és a családibirtok állaga csak abban a végső esetben, ha a követelés a családibirtok két évi várható hozamából sem volna előreláthatóan kielégíthető.
Ha a családibirtok mindezek után mégis árverésre kerül, az állam megakadályozhatja az árverést azzal, hogy annak megtartása előtt a kikiáltási áron magához váltja a családibirtokot. Ezt az állam természetesen akkor fogja tenni, ha földbirtokpolitikai szempontból a családibirtokra szüksége van és azt nyomban megfelelő más-egyénnek fogja továbbadni. Ha a kikiáltási áron való megváltást valamely telekkönyvi érdekelt (pl. jelzálogos hitelező stb.) magára nézve sérelmesnek tartja, a költség előlegezésével kérheti az ingatlan árának megállapítását. Ez ugyanúgy történik, mint a megváltás árának a megállapítása. Az ezzel járó költségeket az árverés foganatosításának költségeihez kell hozzászámítani, hacsak a megállapítandó új ár a kikiáltási árat 10%-kal meg nem haladja, amely esetben a megállapítással járó költséget annak kell viselni, aki a megállapításra kérelmével okot szolgáltatott.
Amennyiben a családibirtokra a végrehajtást foganatosítják, a családi birtokon lévő jelzálogos követeléseket a végrehajtási törvény szabályai szerint akár az állam, akár az, aki az Országos Földbirtokrendező Bíróság kijelölése alapján az állam helyébe lép, beválthatja. Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy az állam az ilyen végrehajtás alá került családibirtokot tehermentesen ruházhassa át az új tulajdonosra.
A családibirtok öröklésére nézve az általános szabály az, hogy itt a törvényes öröklés az irányadó. Ha azonban az örökhagyó végintézkedést tett, a családibirtokról csak annyiban szabad rendelkeznie, amennyiben leszármazó örökösei között osztályt tehet, házastársának özvegyi ellátását szabályozhatja, amennyiben pedig leszármazója, házastársa vagy szülője nincs, a törvényes örökösödésre hivatott rokonok között örököst nevezhet. A javaslat ezzel ki akarja zárni azt, hogy a családibirtok teljesen idegen kézre jusson és ezért korlátozza az örökhagyó végintézkedési jogát akként, hogy azt a szűkebb család tagjainak körére szorítja.
Ez a szakasz az ú. n. oszthatatlan családibirtokról rendelkezik. Létesítésének módja egy kikötés, amely szerint az ilyen családibirtok öröklés esetében osztatlanul fog átszállani, mindig csak egy-egy örökösre. Ehhez a kikötéshez, - hogy a jogerős legyen, - az Országos Földbirtokrendező Bíróságnak hozzájárulása szükséges és ezt az oszthatatlan minőségét a telekkönyvben fel kell tüntetni.
Az oszthatatlan családibirtok minőségéből már most az fog következni, hogy az ilyen földbirtok a lemenők közül annak az osztályrészébe fog jutni, akit az örökhagyó végintézkedéssel kijelölt. Ha pedig ilyen kijelölés nem történt, a lemenők közül az elsőszülött fiú, ilyennek hiányában az elsőszülött nőivadék kapja az egész osztatlan családibirtokot.
Örökösödésre hivatott lemenő hiányában az oszthatatlan családibirtok szintén egy kézben marad, akként, hogy azt a törvényes öröklésre hivatottak közül mindig egy örökös igényelheti, a törvényes öröklés sorrendjében. A javaslat szerint azonban öröklési jogunktól eltérően a házastárs megelőzi a rokont, mert a házastárs közelebb álló az örökhagyóhoz, mint a távolabbi, nem egyenes ági rokon. A különböző fokban rokonok közül a közelebbi megelőzi a távolabbit, az ugyanazon fokban rokonok közül pedig a férfi megelőzi a nőt. Ha ugyanazon nembeli rokonok közt még ezen szabályok alkalmazásával sem lehetne egy örököst kijelölni, akkor sorshúzás fog dönteni.
A személyi fogyatkozásban szenvedő esetleges örökös, mint aminő pld. az elmebeteg, a gyengeelméjű, a süketnéma, nem igényelheti az oszthatatlan családibirtokot. Az ilyenek azonban követelhetik, hogy az említett birtokból a viszonyoknak megfelelő tartást kapjanak.
Még kimondja a § azt is, hogy ha nem akad olyan jogosult, aki az oszthatatlan családibirtokot a felsorolt rendelkezések értelmében átvehetné, akkor a birtok az államra hárul és hogy a házastársat a házassági viszony alapján megillető jogokat ez a § nem érinti. Ez azt jelenti, hogy pl. a közszerzeményi követelést ezek az öröklési igények nem befolyásolhatják.
Ez a szakasz a törzsörökös és a többi örökösök viszonyát szabályozza. Ezek a szabályok szintén a készülő magyar általános polgári törvénykönyv tervezetének megfelelően vétettek át.
Az átvevő örökös, vagyis a törzsörökös e szerint köteles az örökhagyó után kötelesrészre jogosult többi örökösöket, beleértve a házastársat is, örökrészeikre nézve kielégíteni. A törzsörökös azonban itt azt a könnyítést kapja hogy az örökrészek megállapításánál a családibirtokot nem forgalmi értékben, hanem hozadéki értékben kell számításba venni és az örökrészeket ennek a hozadéki értéknek az alapján kell kiegyenlíteni. További könnyítést ad a javaslat a tekintetben is, hogy az átvevő örökös nem tartozik az örök részeket egyszerre kifizetni, hanem azokat évi járadékokkal is helyettesítheti. Miután pedig a szolgáltatást az átvevő örökös terményekben is teljesítheti, a társörökösöket az évi termésből nagyobb megerőltetés nélkül is kielégítheti. Amennyiben szükséges, az örököstársak kielégítésénél a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetségének közvetítését is igénybe lehet venni; erre akkor lesz szükség, ha az örököstársakat vagy azok közül egyeseket mégis pénzzel kell egy összegben kielégíteni, hogy azok valami új foglalkozáshoz kezdhessenek.
Miután nagyon nehéz a földbirtoknak hozadéki értékét pontosan meghatározni és ennél sokkal könnyebb a forgalmi értéket megállapítani, a javaslat úgy intézkedik, hogy a könnyebben kinyomozható forgalmi érték 3/4 részénél semmiesetre sem lehet nagyobb a hozadéki érték.
A családibirtoknak oszthatatlanná nyilvánításakor azt is ki lehet kötni, hogy a családbirtoknak az értékét esetleg a hozzátartozó gazdasági felszerelésnek értékével együtt, öröklés esetében megosztás kötelezettsége nélkül annak kell juttatni, aki a családibirtokot egészben átveszi. Ez azt jelenti, hogy az átvevő örökös az egész birtok értékét megtartja és abból csakis a nyilatkozat tételkor már életben lévő kötelesrészre jogosultak köteles részét elégíti ki. Ilyen külön kikötésre leginkább akkor lesz szükség, amikor az oszthatatlan családibirtok olyan kisbirtok, hogy annak értékéből még hozadéki alapon sem lehetne az örököstársakat úgy kielégíteni, hogy az átvevő örökös haszonnal tovább gazdálkodhassék. De ugyanez az eset előállhat akkor is, mikor a földbirtok nagyobb területű ugyan, de a rendesnél több örököstársat kell kielégíteni. Ha pl. 8-10 örököstársat kell kifizetni, akkor valószínű, hogy még a hozadéki értékbecslés mellett és még a nagyobb kis- vagy középbirtokot sem lehet az átvevő örökösnek megtartani. Ilyen esetben legfeljebb csak az segíthet, ha a kötelesrészeken felül egyebet az átvevő örökösnek kifizetnie nem kell. Mindezek a nagy előnyösítések, amelyekben az átvevő örökös részesül, indokolttá teszik, hogy arról is gondoskodjunk, hogy azokkal az átvevő örökös vissza ne éljen. Nagyon méltánytalan lenne, ha az ilyen átvevő örökös, miután alacsony áron megszerezte a családibirtokot, azt rövid idővel azután forgalmi értéken tovább adni. Ezzel megkárosodnának az örököstársak anélkül, hogy károsításuknak tulajdonképeni célja, az t. i. hogy a családibirtok fennmaradjon, elérhető lenne. Ezért a javaslat kimondja, hogy ha az átvevő örökös 15 éven belül magasabb árban idegeníti el a családibirtokot vagy gazdasági felszerelését, mint a hogy ő azt forgalmi értéken alúl átvette, a felesleget köteles örököstársaival, amennyiben azok köteles részre jogosultak, megosztani.
Hogy ez a rendelkezés mindenkivel szemben hatályos legyen, az átvevő örökös tulajdonjogának telekkönyvi bejegyzése alkalmával ugyancsak be kell jegyezni az örököstársaknak ezt az értékkiegészítésre, továbbá azt az elővásárlási jogát is, hogy az ilyen birtokot elidegenítés esetében elsősorban az örököstársak vásárolhatják meg abban a sorrendben, amelyre az örökösödésre hivatva lettek volna.
A világháború folyamán már történtek rendeleti úton olyan intézkedések, amelyek sok tekintetben azonosak az itt lefektetett elvekkel: nevezetesen idetartozik az 1.820/1917 M. E. számú rendelet, amely a haditelekről és a hadi haszonbérletről szól. Ez a rendelet a háborúban résztvettekre nézve bizonyos könnyítéseket tartalmazott, de ezzel szemben bizonyos megkötések felől is rendelkezett. Továbbra már a háború befejezése után, de a háborús viszonyokkal kapcsolatban történtek olyan intézkedések az ingatlanra vonatkozó magánjogi szabályok kiegészítése tekintetében (4.420/1918 M. E. számú rendelet), amelyeket, mert a jelen javaslat céljaival egyeznek, szintén hatályukban fenn kell tartani. Végül idetartoznak még a vitézi telkekről szóló rendelkezések is. Mindezeket a 77. § hatályukban fentartja, azzal a kiegészítéssel azonban, hogy az oszthatatlan családibirtokról szóló rendelkezések a régebbi időből származó, rendeleti alapon létesített haditelekre is megfelelő alkalmazást nyerhetnek, miután azok itt szabatosabban és részletesebben vannak összeállítva.
A földreform pénzügyi megoldását a javaslat a kötvénykibocsátásra vonatkozó törvényünk megfelelő módosításával tervezi. Ez a kötvénykibocsátásról szóló 1897:XXXII. tc. megengedte, hogy bizonyos, a törvényben felsorolt célokra a pénzintézetek kötvényeket bocsássanak ki. Ezekhez az esetekhez a javaslat két újabb kötvénykibocsátási esetet állít fel. Mindkét eset a járadékbirtokkal függ össze, az egyik a kibocsájtó intézetnek a járadékkövetelések erejéig, de legfeljebb a földbirtok becsértékének 75%-ig terjedő követelései alapján történő kötvénykibocsátás, feltételezve, hogy a járadék megváltási ára a földbirtok becsértékét meg nem haladja, a másik azoknak a járadékköveteléseknek az alapján történő kötvénykibocsájtás, amelyekhez a pénzintézet a járadék megváltása útján jutott. Ebben az esetben a kötvények kibocsátásának alapja a földbirtoknak az a becsértéke, amely a járadékra jogosult kielégítése or nyert megállapítást.
Szükség van ezeknek az új kötvénytipusoknak a megteremtésére azért, hogy az új járadékbirtokokat megfelelő pénzügyi támogatásban tudjuk részesíteni. Hogy ezeknek a járadékkötvényeknek forgalomképessége emeltessék, a javaslat e kötvények gyámpénztárilag kezelt összegek elhelyezésére való alkalmasságát (az ú. n. pupilláris minőségét) is kimondja, amennyiben a kötvényeket a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége bocsátja ki.
Általában a javaslat szerint megoldandó pénzügyi feladatokra a záloglevelek és kötvénykölcsönök fognak szolgálni. A javaslat e részben szabad teret enged a megfelelően működő pénzintézeteknek és csak annyiban ad irányítást, hogy a pénzügyminisztert és a földmívelésügyi minisztert arra hatalmazza fel, hogy a záloglevelek és kötvények kibocsátására jogosult pénzintézetekkel megállapodást létesíthetnek arra nézve, hogy az állam elővásárlási és megváltási jogának gyakorlása folytán szűkséges fizetésekhez mily feltételek mellett lehessen zálogleveleket vagy kötvényeket rendelkezésre bocsátani. Az ilyen megállapodás folytán kibocsátandó zálogleveleknek és kötvényeknek azt a kedvezményt biztosítja a javaslat, hogy ezek az értékpapirok és kamatszelvényei a tőkekamat- és járadékadó, valamint az általános jövedelmi pótadó alól mentesíthetők lesznek.
Ez a 79. § Még azt a nagyon fontos rendelkezést is tartalmazza, hogy a háborús illetményeket, továbbá általában a közszolgálati alkalmazottaknak és katonáknak illetményeit le lehet kötni avégből, hogy az illetményre jogosultak az illetmény megváltásának ellenértéke fejében földhöz juttathatók legyenek. Az erre vonatkozó részletes szabályokat a három érdekelt miniszter, a pénzügyminiszter, a földmívelésügyi miniszter és a honvédelmi miniszter fogják rendelettel megállapítani.
A mezőgazdasági jellegű ú. n. háborús központok üzleti feleslegeinek fele részét ez a § a földpolitikai célok szolgálatába állítja. Nem szükséges bővebben indokolni, hogy a háború következtében keletkezett ezeknek az üzleti feleslegeknek megfelelő része mindenesetre leghelyesebben ott fog elhelyezést nyerni, ahol éppen a háború következtében álltak be a legnagyobb bajok. Ezekből az üzleti feleslegekből a jelen törvénnyel létesített Országos Földbirtokrendező Alapot kell dotálni és ebbe az alapba kell beolvasztani a javaslat szerint a telepítési alapot is. Nem lenne ugyanis értelme annak, ha két különböző alap szolgálná a földbirtokpolitika céljait. Ebből az újonnan keletkező Országos Földbirtokrendező Alapból részben az ingatlaneldarabolásokat, részben a telepítéseket fogjuk megfelelően támogatni. A parcellázásoknál rendesen nincs szükség arra, hogy a vevők különös kedvezményben részesüljenek, azért itt az alapnak inkább csak az lesz a feladata, hogy előleget adjon, amelyek teljesen vissza fognak térülni. Ellenben telepítéseknél, miután itt az embereknek más vidékre való áthelyezéséről és többnyire új építkezésekről is kell gondoskodni, az Országos Földbirtokrendező Alap kedvezményeket is fog nyujtani, amire az alap 10%-át és az alapban lévő tőkék kamatait kívánja a javaslat felhasználni.
Továbbá a javaslat bizonyos mértékig meg akarja könnyíteni általában véve az átköltözködést, hogy különösen kis határral bíró és túlnépes falvaknak szaporulata levezethető legyen nagyobb határral bíró, kevésbé népes falvak vidékére. Az ilyen átköltözködőknek ezzel járó, továbbá első berendezkedési költségeit is a javaslat szerint ebből az Országos Földbirtokrendező Alapból lehet majd fedezni.
Ez a § kimondja, hogy a földszerzésnél pénz gyanánt kell elfogadni a kibocsájtáskor jegyzett magyar hadikölcsönkötvényeket, továbbá az osztrák-magyar bankjegyeknek felülbélyegzése alkalmával kiadott pénztári elismervényeket és az ezek helyébe lépő állami elismervényeket is. A hadikölcsönkötvényeket jegyzésük árfolyamán kell számításba venni.
Ilyen módon egyrészt jutalmazni kívánja az állam azoknak áldozatkészségét, akik hadikölcsönt jegyeztek, másrészt pedig az állam pénzügyi terhén is könnyíteni óhajt.
Ami pedig a fölülbélyegzés alkalmával kiadott elismervényeket illeti, ezeknek pénz gyanánt való elfogadásával csak beváltja az állam azt az igéretét, amelyet e részben a bankjegyek felülbélyegzésekor tett.
Foglalkozik még ez a § a törvény céljaira megszerzett ingatlanok parcellázási költségeivel is. A szabály az, hogy ezeket a költségeket az ingatlanból részesülők között holdszám szerint aránylagosan szét kell osztani, mert aki a parcellázásban részesedik, annak kell természetszerűleg viselni az ezzel járó költségeket is. Ezek a költségek különben a mai földárakhoz képest aránylag nem nevezhetők számottevőknek, miután holdanként legfeljebb 40-50 koronáról van szó.
Gondoskodik azonban a javaslat arról is, hogy azok, akik különös méltánylást érdemelnek vagy különös támogatásra szorulnak, ezektől a parcellázási költségektől mentesíthetők legyenek. Ennek az lesz a módja, hogy a parcellázási költségeket pld. a kitüntetetteknél, a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárváknál az Országos Földbirtokrendező Alap fogja fedezni. Néha azonban egyszerűbb módja a parcellázási költségek idevonatkozó részének áthárítására nézve az, ha a földet a tehetősebb vásárlók a beszerzési ár méltányos felemelésével veszik meg és a különbözet viszont azoknak jut, akik különös támogatásra joggal tarthatnak igényt. A javaslat tehát megengedi, hogy az Országos Földbirtokrendező Bíróság a költségek külön felszámítása helyett az eredeti vételár felemelésével juttasson földet a földszerzők bizonyos csoportjának és az így előálló fölösleg jut azonban az Országos Földbirtokrendező Alapba.
Ez a szakasz többféle kedvezményt nyújt. Nevezetesen a törvényen alapuló megváltási eljárásban, valamint általában a törvény folytán az állam javára keletkező minden jogügylet s az ezzel kapcsolatos iratok és beadványok, okiratok, nyugták bélyeg- és illetékmentesek. Nem részesül azonban ilyen mentességben az a magánszemély, aki a törvény folytán keletkező jogügyletből kifolyólag köteles bélyegköltséget vagy illetéket viselni. E szabály alól azonban kivételt tesz a törvény a kitüntetetteknél, a hadirokkantaknál, hadiözvegyeknél, hadiárváknál, közszolgálati alkalmazottaknál és hivatásos katonáknál. Ezek a jelen törvény alapján végbemenő földszerzésnél személyes bélyeg- és illetékmentességet élveznek.
A többi magánszemélyek által befizetendő vagyonátruházási illetékek nem az államot, hanem az Országos Földbirtokrendező Alapot illetik. Az ekként befolyó, igen jelentékenynek mondható összegek arra fognak szolgálni, hogy a kitüntetettek, hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák olcsóbb áron jussanak földhöz.
Végül még arról is rendelkezik ez a §, hogy a szerző fél, aki a vásárolt föld után befizette a vagyonátruházási illetéket, de tőle a megvett ingatlant az állam elővásárlási jogán elvették, a vagyonátruházási illetéket hivatalból visszakapja. Pénzügyi szabályaink szerint ugyanis ezt az illetéket külön kellene kérni a félnek s ezért törvényes rendelkezésre van szükség, hogy ez az illetékvisszatérítés a fél kérelme nélkül, hivatalból is megtörténjék.
Ez a § két magyarázó szabályt állít fel. Ezek közül az egyik kimondja, hogy e törvény értelmében földbirtok alatt erdőt és havast egyáltalán nem szabad érteni. Nem lenne ugyanis indokolt, hogy a mai csonka Magyarországon meglévő elégtelen erdők területét még jobban alasszuk. Az erdőkre a közellátás szempontjából feltétlenül szükségünk van és úgy ebből a szempontból, mint különösen időjárási okokból is, főleg az Alföldön még inkább szorítani kellene az erdőterületeket. Egyébként is az erdőkről és azoknak a változott helyzetre való tekintettel újabb szabályozásáról, külön törvény fog rendelkezni, amelynek előadói tervezete máris elkészült.
A másik szabály, amelyet ez a szakasz felállít, arról szól, hogy mit kell e törvény alkalmazásánál korlátolt forgalmú ingatlannak tekinteni. Ilyenek a törvény szerint mindenekelőtt az u. n. pénzintézeti ingatlanok, tehát mindazok, amelyeknek tulajdonosa valamely nyilvános számadásra kötelezett vállalat vagy egylet, bármely más kereskedelmi társaság, továbbá az az ingatlan, amely az u. n. holtkéz tulajdona, tehát az alapítványi és egyházi földbirtokok, végül pedig azok, amelyek hitbizományiak, közbirtokosságiak, avagy általában jogi személy tulajdonában vannak. Ez a felsorolás, amint látjuk, teljesen kimeríti a korlátolt forgalmú vagy röviden kötött földbirtokok alatt nálunk érteni szokott ingatlanok fogalmát, csak az állami ingatlanokat veszi ki itt a törvény a kötött birtokok közül, még pedig azért, mert a mai Magyarországon az államnak csak olyan ingatlanai vannak, amelyeknek különleges rendeltetésük van és amelyek ennélfogva éppen a közérdek szempontjából kell, hogy ezentúl is együtt maradjanak és ne kerüljenek felosztás alá.
Azokat az ingatlanokat, amelyeket az állam e törvény alapján bármi úton szerzett meg, első sorban természetesen telepítési, parcellázási és más fontos földbirtokpolitikai célokra (pld. közlegelő létesítésére vagy kiegészítésére) kell fordítani. Azonban lehetséges, hogy bizonyos kivételes esetekben olyan közérdekű gazdasági intézményeket is kell létesíteni, amelyek nem vonhatók ugyan az előbb felsorolt célik alá, amelyeket azonban mégis esetleg a megváltási jog igénybevételével kell földhöz juttatni. Ilyen lehet pl. egy vetőmagnemesítő telepnek vagy méntelepnek vagy gazdasági iskolának a létesítése. A törvény tehát megadja a lehetőséget arra, hogy ilyen közérdekű intézmény céljára is lehessen földet juttatni. Mivel azonban másrészről kivánatos, hogy csupán kivételesen, igazán komoly okok alapján lehessen az eddig már letárgyalt célokon felül még ilyen célra is a megváltási jogot igénybe venni, a törvény előírja, hogy ilyen célokra földszerzés csak az Országos Földbirtokrendező Bíróságnak teljes ülésében hozott határozata alapján történhessék.
Állami ingatlan vagyont az 1897:XX. tc. szerint csak külön felhatalmazó törvény alapján szabad elidegeníteni.
Miután ennek a javaslatnak az alapján számos földbirtokot fog az állam megszerezni, de csak azért, hogy azokat földbirtokpolitikai célokra csakhamar elidegenítse, nem lenne értelme annak, hogy e részben az eddigi jogállapot fentartassék. A javaslat tehát általános felhatalmazást ad az állam részére így megszerzett ingatlanok elidegenítésére.
Miután a földmívelésügy igazgatása teljes egészében a földmívelésügyi miniszterhez tartozik, szükséges, hogy mindazok az ingatlanok, amelyek a jelen törvény alapján fognak majd közérdekű gazdasági intézmények céljára jutni, szintén a földmívelésügyi miniszter igazgatása alá tartozzanak.
A földhöz juttatás közérdekből történik. Ebből következik, hogy az, aki a törvény alapján földhöz jut, bizonyos kötelezettségeket vesz magára, amelyek között a legelemibb az, hogy az így megszerzett ingatlant az illető szerző fél tartozik legalább is a rendes gazda gondosságával jókarban tartani és a földeket megfelelően művelni. Természetesen továbbá, hogy az ilyen földszerző tartozik közszolgálati kötelezettségeit is (pl. adófizetés stb.) késedelem nélkül, pontosan teljesíteni és minden olyan cselekménytől és magatartástól tartózkodni, amely az állam, a közbiztonság, a közerkölcsiség vagy a vagyon sérelmével járna. Ezekből a kötelezettségekből folyik, hogy attól, aki ezeknek vagy nem tesz eleget vagy aki magatartásával vagy büntetendő cselekményével utólag érdemetlennek bizonyult a földszerzésre, a föld visszaváltható legyen. A visszaváltást az Országos Földbirtokrendező Bíróság fogja határozatilag kimondani. Az így visszaváltott ingatlanért azt az összeget kell visszafizetni, amelyet annak idején a földet szerző fél tényleg megfizetett, hozzáadva ehhez a szükséges és hasznos befektetések tényleg meglévő értékének megfelelő összeget. Az ingatlan időközi értékemelkedését azonban az ilyen fél nem kapja meg. Kétség esetén a megtérítő összeget a megváltási ár megállapítására irányadó szabályok szerint tehát vegyes bírói úton kell meghatározni.
Aki házhelyet kap a törvény alapján, az azt azzal a különös kötelezettséggel kapja, hogy azon házat építsen, mert hiszen a cél éppen az, hogy a lakásviszonyokon javítsunk. Aki tehát házhelyet kap és azon házat nem épít, az nem teljesíti azt a feltételt, amely alatt házhelyhez jutott. Az ilyen féltől a házhelyet vissza lehet váltani és az, ha előbbi tulajdonosa akarja, erre fog visszaszállani. Ebben az esetben is a kapott ellenértéket vissza kell szolgáltatni az illető félnek. Tekintettel arra, hogy a mai viszonyok között esetleg nem minden vidéken lehet rögtön lakóházat építeni, a törvény két évi határidőt tűz ki, amely alatt mindenki, aki házhelyet kap, tartozik azon lakóházat építeni, sőt az Országos Földbirtokrendező Bíróság ezt a két évi határidőt kivételesen meg is hosszabbíthatja akkor, ha erre különös méltánylást érdemlő ok van.
Az állam földbirtokpolitikai tevékenysége ezt a törvényjavaslatot megelőzőleg már hosszabb multra tekint vissza, amelynek során az állam magánjogi úton törekedett bizonyos földbirtokpolitikai célokat megvalósítani. Ide tartozik pl. az, hogy az állam igyekezett bizonyos elemeket földbirtokukban megerősíteni és megóvni a gazdasági élet hullámverése ellen s ezért az állam vagy az általa felkért altruista pénzintézetek bizonyos ingatlanokat már hosszabb idő óta csak az elővásárlási vagy megvásárlási jog telekkönyvi biztosítása mellett idegenítettek el. Miután nem volt egészen tisztázva az, hogy magánjogunk értelmében ezek a jogok mindenkivel szemben feltétlenül hatályosak-e, a törvény utólag szankcionálja ezeket a jogokat, hogy azok most már e törvény erejénél fogva, vitán felül állva, feltétlenül érvényesíthetők legyenek.
Ugyanebből az okból az elidegenítési és megterhelési tilalmakat, illetőleg esetleg a terhelési határt mindazokban az ügyletekben be lehet majd jegyeztetni a telekkönyvbe is, amelyek ennek a törvénynek az alapján köttetnek, akár a földmívelésügyi miniszter, akár az általa kijelölt hatóság vagy az altruista pénzintézetek által. Ezekre a kikötésekre az ingatlanszerző felek további védelme szempontjából lehet szükség.
A magyarországi földbirtokeloszlási viszonyokat károsan befolyásolja az ú. n. korlátolt forgalmú ingatlanoknak vidékenként való túltengése. A törvény éppen ezért mindenütt ott, ahol választani lehet korlátolt forgalmú és szabad forgalmú földbirtok között, első sorban a korlátolt forgalmú ingatlant veszi igénybe a földbirtokpolitika céljaira. Nem lenne tehát értelme annak, ha mégis oldalról a törvény nem szabna gátat a korlátolt forgalmú földbirtokok újabb keletkezésének, illetőleg további terjeszkedésének. Ezért a törvény kimondja, hogy ezentúl a nyilvános számadásra kötelezett vállalat vagy egylet, bármely más kereskedelmi társaság, alapítvány, egyházi javadalom vagy testület, hitbizomány, közbirtokosság, avagy általában jogi személy, csak akkor szerezhet vagy vehet haszonbérbe mezőgazdasági művelés alatt álló ingatlant, ha ehhez az Országos Földbirtokrendező Bíróság hozzájárul. Hogy túlhosszú ideig ne tartson ez a bizonytalanság, a bíróságnak a bejelentéstől számított 30 nap alatt kell nyilatkozni, ellenkező esetben a hozzájárulást megadottnak kell tekinteni. Ez alól csak akkor van kivétel, ha valamely nagybirtokot 30 nap alatt nem lehetne alaposan megvizsgáltatni s ezért ilyenkor az Országos Földbirtokrendező Bíróság a határidőt további 30 nappal meghosszabíthatja. A tervezett szerzésről vagy haszonbérbe vételről az illető község előljáróságát értesíteni kell, hogy az érdekelt községi lakosság nyilatkozhassék, vajjon kivánja-e az illető föld megszerzését vagy haszonbérbe vételét. Ez a helyzet különben már jelenleg is fennáll az érvényben lévő ú. n. ingatlanforgalmi rendelet alapján.
A § 2. és 3. bekezdése e szabály alól két kivételt tesz. Az egyik arra az esetre szól, amikor rendes kisajátításból kifolyólag szerez pl. egy vállalat vagy általában jogi személy földterületet, a másik kivétel pedig az, mikor a vevő vagy haszonbérlő a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége vagy az Országos Központi Hitelszövetkezet. Ez utóbbi pénzintézetek t. i. éppen az állam földbirtokpolitikájából kifolyólag vesznek vagy bérelnek földet és így nincs szükség arra, hogy ezek az intézetek erre még külön hozzájárulást kérjenek ki.
A helyes földbirtokpolitika megköveteli, hogy bizonyos községek határában idegeneknek vagyis más községből származóknak is juttassunk földet. Ez természetesen azzal fog járni, hogy az illetők ennek a rájuk nézve idegen községnek a határában fognak letelepülni. Szabályaink értelmében ebbe beleszólása van az illető községnek. Hogy tehát a községek esetleg kicsinyes féltékenységből ne gördítsenek akadályt idegeneknek odavaló letelepülése és földszerzése elé, a javaslat kimondja, hogy az, aki e törvény alapján jut földhöz és ott akar letelepedni, ebben a község által meg nem akadályozható. Ugyanebből az okból ki kell mondani azt is, hogy a község a telepesektől a kötelékébe való felvételért díjfizetést ne követelhessen, mert esetleg a túlságos nagy díj kirovásával a község megnehezíthetné egyeseknek áttelepülését. Amennyiben új telepes község fog alakulni, a telepesek mindaddig, amig az alakulás meg nem történik, annak a községnek a kötelékébe fognak tartozni, amely község határában települtek, az alakulás megtörténtével pedig minden további intézkedés nélkül az új község kötelékébe lépnek át.
A törvény csak a magyar honosoknak juttat földet, de nem akarja kizárni a földszerzők közül a külföldről visszavándorló előbbi magyar állampolgárokat vagy azoknak leszármazóit sem. Ezek a visszavándorlók, ha időközben elvesztették magyar állampolgárságukat kell, hogy visszaszerezzék előbbi magyar honpolgárságukat, ezért kérniök kell visszahonosításukat. Hogy azonban addig míg ez a sokszor elhuzódó visszahonosítási eljárás befejezést nem nyert, az illető a neki kijelölt földet megkaphassa, a 89. § kimondja, hogy föld már akkor is juttatható az illetőknek, ha a visszahonosítási eljárás még nem nyert ugyan befejezést, de már megindult. Különösen a sürgős gazdasági munkálatok miatt van szükség ennek a kimondására.
Az ország mai helyzetében, amikor igen gyakori eset az, hogy a földbirtokosok Magyarországon fekvő saját földbirtokaikhoz sem tudnak hozzáférni, mert megszállott területen tartózkodnak vagy ott gazdálkodnak, gondoskodni kell arról, hogy az ilyen akadályozott földtulajdonossal szemben is valami kisegítő módon lefolytatható legyen az ebben a törvényben szabályozott minden eljárás, így különösen a megváltási jog gyakorlása is. Ezért a 90. § kimondja, hogy ha az ingatlan tulajdonosa vagy már birtokosa olyan helyen tartózkodik, hogy vele közlekedni nem lehet, a jelen törvény alkalmazása során hozott határozatok helyette közölhetők akár a háza népéhez tartozó bármely felnőtt családtaggal, akár a földbirtok kezelésével egyébként megbízott más személlyel is. Ha pedig még ilyen módon sem lehetne a határozatokat megfelelően kézbesíteni, akkor az Országos Földbirtokrendező Bíróság gondoskodhatik arról, hogy az illetékes gyámhatóság gondnokot rendeljen ki. Ezzel a gondnokkal kell azután az egész eljárást lefolytatni, amely az ilyen távollevőt éppen úgy fogja kötelezni, mintha az eljárást vele folytatták volna le.
A büntető rendelkezések között a javaslat elsősorban a parcellázásnál és telepítésnél szokásos visszaéléseket sujtja büntetéssel. Eddigi telepítési törvényünk (1894:V. tc.) nem tartalmazott büntető rendelkezést úgy, hogy aki például hatósági engedély nélkül telepített, azt nem lehetett megbüntetni. A eddigi telepítési törvény tehát nem adott módot arra, hogy a hatóság akár a legsúlyosabb telepítési vagy parcellázási visszaéléseket is megtorolja. Különösen a parcellázásoknál éreztük ennek a büntető szankciónak a hiányát, mert ilyen módon a parcellázásoknál szokásba jött visszaéléseket sem lehetett megfenyíteni. A javaslat részben ezeknek a hiányoknak pótlása végett is az ingatlan eldarabolásánál vagy betelepítésénél előfordulható visszaéléseket szigorúan bünteti, még pedig 50.000 koronáig terjedhető pénzbírsággal. Ugyanezt a pénzbírságot lehet kiróni arra is, aki az általa megszerzett mezőgazdasági ingatlant 60 napon belül önhibájából saját nevére át nem telekkönyvezteti. Szükség van erre azért, mert a javaslatnak számos rendelkezése fűződik a telekkönyvi bejegyzéshez és a javaslat számos rendelkezése válnék hatálytalanná azáltal, ha a telekkönyvi átírás épen a javaslat rendelkezéseinek kijátszása céljából abban maradna. De megköveteli a telekkönyvek pontos vezetését az általános igazságpoltikai érdek, a közhitel és a telekkönyvbe már eddig befektetett nagy összeg is, amely mind veszendőbe menne, ha általános szokássá válnék, hogy az ingatlanok átruházását nem vezetik keresztül a telekkönyvben.
Ezek a pénzbírságok az Országos Földbirtokrendező Alapot fogják illetni, tehát azt a célt fogják szolgálni, hogy a támogatásra szorulók kedvezményes módon jussanak földbirtokhoz.
A pénzbírságot a közigazgatási bizottság gazdasági albizottsága fogja elsőfokon kiszabni. Miután a gazdasági albizottság a javaslat szerint két bírói taggal lesz kiegészítve, ez kellő biztosítékot nyujt az iránt, hogy a pénzbírságnak már elsőfokú kiszabása is az igazság és méltányosság szem előtt tartásával fog történni.
Panasszal lehet élni a kiszabás ellen a magyar királyi közigazgatási bírósághoz, amely végérvényesen dönt.
Ez a szakasz a szokásos kihágási büntetéssel (6 hónapig terjedhető elzárással és 2000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel) bünteti azt, aki bármely olyan cselekményt követ el, amely ebbe a törvénybe ütközik vagy e törvény rendelkezéseinek kijátszására irányul; továbbá ugyancsak büntetés alá esik az is, aki a törvény alkalmazása során a hatóságnak tudva hamis adatokat ad elő vagy a köteles adatok szolgáltatását indokolatlanul megtagadja és végül ugyanilyen büntetés alá esik az is, aki ingatlanok üzletszerű adásvételével vagy közvetítésével engedély nélkül foglalkozik vagy aki ezekről az ügyletekről szabályszerű könyvet nem vezet vagy az adatokat felhívás dacára sem bocsájtja a hatóság rendelkezésére.
Az engedélyt az ingatlanok üzletszerű adásvételére illetőleg közvetítésére az Országos Földbirtokrendező Bíróság fogja megadni, szintúgy ez a bíróság fogja az illető felet felhívni a szükséges adatokat rendelkezésre bocsátására úgy, hogy már ez is biztosítja azt, hogy komoly ok nélkül az illetőt ezzel a büntető rendelkezéssel a hatóság nem fogja zaklatni.
Tudjuk azonban, hogy a kihágási büntetés magában véve alig gyakorol elrettentő hatást, mert különben a mai pénzviszonyok mellett a kihágási pénzbüntetés legmagasabb összege (2000 korona) is rendkívüli alacsony. Ezért a 92. § kimondja, hogy a tettes által büntetendő cselekményével elért nyereség összegének kétszereséig lehet felemelni az alkalmazandó pénzbüntetést a 2000 koronán felül.
Azok a pénzintézetek, amelyek törvény vagy alapszabályaik értelmében folytatnak parcellázásokat, nem szorulnak az ebben a §-ban előirt külön hatósági engedélyre, mert hiszen ezek az intézetek már eredetileg is, hivatásuknál fogva épen arra vannak kijelölve, hogy az ingatlaneldarabolásokat a közérdeknek megfelelően, az állam által helyesnek elismerést földbirtokpolitikai célok szolgálatában végezzék el.
A büntető rendelkezések között helyet foglal még az a rendelkezés is, hogy attól, aki az előbbi két §-ban körülírt cselekmények valamelyikét elkövette, ha az illető mezőgazdasági ingatlan tulajdonosa, az ingatlant az Országos Földbirtokrendező Bíróság megválthatja. Ennél a megváltásnál az ingatlan 100% erejéig vehető igénybe, ha pedig a kihágást elkövető nyerészkedési vágya megállapítható, a bíróság azt is kimondja, hogy a megváltás árának fele az Országos Földbirtokrendező Alap javára elkobozható. Ez e rendelkezés szokatlanul súlyos ugyan, de indokolja ezt a szigort az, hogy különösen az utóbbi időben egyes ingatlanok átruházásánál olyan visszaélések történtek, amelyeket csak akkor tudunk kiküszöbölni, ha néhányszor elrettentő példát állítunk fel. Az ilyen ingatlanok, amelyeket néha alkalmi egyesülések, nem ritkán külföldiek elleplezésére alakult kereskedelmi társaságok adnak és vesznek kézről-kézre, a legsiralmasabb gazdasági képet mutatják. Az ilyen ingatlant, mert azt tulajdonosaik csak árucikknek tekintik, rendesen nem szokták megművelni, épületeik összedülnek s az ilyen földek valóságos tenyésztői a szomszédos birtokokat is károsodással fenyegető kártékony állatoknak és növényi betegségeknek.
Ez a szakasz gondoskodik arról, hogy a mezőgazdasági érdekképviseleti szervek megalakulása előtt is megindulhasson a földbirtokreform. A mezőgazdasági érdekképviseleti szervek ugyanis csak bizonyos idő mulva alakulhatnak meg és a földbirtokrendezés megindítása annyira sürgős, hogy ezzel az érdekképviseleti szervek megalakulásáig sem akarunk várni. Azokat a tagokat tehát, akiket pl. az Országos Földbirtokrendező Bíróságba vagy a járási mezőgazdasági bizottságba az Országos Mezőgazdasági Kamara, illetőleg a megfelelő alsóbb fokú szerv küldene ki, ideiglenesen a földmívelésügyi miniszter fogja kijelölni. Természetes, hogy mihelyt a mezőgazdasági érdekképviseleti szervek megalakulnak, ez az ideiglenes intézkedés hatályát veszti.
Nagyon fontos intézkedése ennek a §-nak még az is, hogy sürgős esetekben a földmívelésügyi miniszter házhelyek céljára szükséges területet kiosztás végett birtokba vehet. Ennek a rendelkezésnek is az az oka, hogy halasztást nem tűrő esetekben ne kelljen várni az Országos Földbirtokrendező Bíróság megalakulására, hanem a törvény életbelépése után azonnal lehessen intézkedni házhelyeknek igénybevételére nézve. Ha az így igénybevett területek ellenértékére nézve a felek közt nem jön létre egyezség, a vegyes bíróság, illetőleg másodfokon a Kúria mellett alakítandó vegyes tanács fog a helyi viszonyoknak megfelelő haszonbért megállapítani.
Ez a szakasz az illetékes minisztereknek, nevezetesen a földmívelésügyi, igazságügyi és pénzügyminiszternek megadja a szükséges végrehajtási felhatalmazást.
Az ezen felhatalmazás alapján kiadott rendeleteket azonban csak az Országos Földbirtokrendező Bíróság hozzájárulásával lehet majd megváltoztatni vagy hatályon kívül helyezni. Ezt azért kell kimondani, mert a törvény egész végrehajtása az Országos Földbirtokrendező Bíróság kezébe van letéve, tehát ez a szerv csak úgy vállalhatja a felelősséget, ha a végrehajtási szabályok megállapítására kellő befolyást gyakorolhat.
Ez a § az életbelépés időpontját határozza meg és kimondja, hogy a törvény kihirdetésének napján lép életbe.
