A világháború alatt a nemzetközi érintkezés a hadviselő államok között megszakadván, a találmányi szabadalmaknak, védjegyeknek, használati mintáknak és mustráknak oltalom céljából más államokban való bejelentése is természetszerűleg szünetelt. Az ellenségeskedések befejeztével a legtöbb állam indíttatva érezte magát oly intézkedések tételére, amelyek a felsorolt ipari tulajdonjogoknak megszerzését és megtartását megkönnyíteni alkalmasaknak látszottak és pedig úgy azokét, amelyek megszerzése iránt az eljárás még a háború kitörése előtt folyamatba tétetett, mint azokét, amelyeknek megszerzését a háború lehetetlenné tette. Mindezek az intézkedések rendkívül eltérők voltak, ami visszás helyzetet teremtett annak folytán, hogy a szóban levő könnyítések a külföldi államok polgárainak csak a viszonosság feltételezése mellett adattak.
E mellett a békeszerződések csakis a volt ellenséges államok közti viszonyt rendezték, ellenben érintetlenül hagyták egyrészt a volt semleges és a volt szövetséges államok közt, másrészt az ellenséges államok közt fennálló viszonyt.
Kivánatos tehát, hogy ez intézkedések terén a mellőzhetlen egységesség ismét helyreállíttassék.
A multban a kölcsönös és egyenlő elbánást a legtöbb külföldi állam az által biztosította, hogy belépett az ipari tulajdon védelmére alakult nemzetközi szövetségbe, melynek hazánk is ezidőszerint is tagja. Ez az Unio, illetve annak berni irodája tette most meg a kezdeményező lépést az egységesítés iránt, igen helyesen csak azokat a kérdéseket igyekezve megoldani, amelyek a békeszerződésben is érintettek.
Ezek legfontosabbja a találmányi szabadalmak elsőbbségének érvényesítésére szükséges bejelentések határidejének kérdése, mely határidőt a jelen megállapodás annak életbelépésétől vagyis 1920. évi szeptember hó 30-ikától számított hat hónappal, vagyis 1921. évi március hó 31-ikéig hosszabbítja meg.
A megállapodás második intézkedése a szabadalmi díjak és díjpótlékok kifizetésére megállapított határidőt az előbb említett kezdő időponttól számított egy évvel, vagyis 1921. évi szeptember hó 30-ikáig tolja ki. Végül harmadik rendelkezésében kimondja a megállapodás, hogy az ipari tulajdonjogok gyakorlatba, illetve használatba vételére előirt időtartamba a háború kitörése napjától a jelen megállapodás életbelépése napjáig elmult idő nem számíttatik be és hogy az 1914. évi augusztus hó 1-én fennállott ipari tulajdonjogok gyakorlatba vagy használatbavételére előirt időtartam a jelen megállapodás életbelépése napjától számított két évvel meghosszabbíttatik.
Ez röviden összefoglalva a megállapodás tartalma. Az itt ismertetett határidők azonban eltérők a békeszerződésben megállapított határidőktől, amelyeket az egyezmény 5. §-a kifejezetten érintetlenül kíván hagyni, minek folyománya az, hogy más intézkedések alkalmaztatnak a volt ellenséges és más a volt semleges és szövetséges államokkal szemben. Ez az eltérés azonban kevésbé súlyos, mint a mostani állapot, amidőn minden ellenséges, szövetséges és semleges állam más és másként intézkedik.
Minthogy tehát a megállapodás határozottan hozzájárul a helyzet tisztázásához, másrészt pedig a magyar állampolgárokra nézve határozottan előnyt jelent, a megállapodást nézetem szerint el kell fogadnunk.
Minthogy végül a megállapodás még a trianoni béke megkötése előtt keletkezett és így a versaillesi és a st. germaini békeszerződés mellett a trianoni békeszerződést külön fel nem említi, a jelen törvényben kellett intézkedni a trianoni békeszerződés rendelkezéseinek fenntartásáról.
