I. Semmiféle állami és társadalmi rend, mint emberi alkotás, nem lehet örökérvényű. Mindegyik alá van vetve a fejlődés és a haladás örök törvényeinek. A fejlődést és a haladást az emberi eszmék küzdelme mozgatja. Ha ezek az eszmék az emberi lét helyesen felismert szükségleteinek jól megfontolt alkotásai, a fejlődés és a haladás rendes útján, a jogrend által megszabott korlátok között, az igazság meggyőző erejével természetszerűen érvényesülhetnek; de minden jogrend az emberi lét természetes életösztönével ragaszkodik ahhoz, hogy a társadalmi élet a fejlődésnek eme nyugodt törvényes medrében haladjon előre és megóvassék az erőszakos vagy egyébként jogellenes forradalomszerű rázkódtatásoktól. A történelem bizonyítja, hogy a törvényes jogrend biztonságához az emberi élet legértékesebb javainak léte és fennállása fűződik. Az erőszakos vagy egyébként jogellenes társadalmi mozgalmak nyomán ugyanis mindenkor az emberi élet és vagyon pusztulása és a legbecsesebb értékek megsemmisülése járt, mint legtöbbnyire aránytalan s teljesen szükségtelen és mindig jogtalan áldozat a kierőszakolt eredményekért.
A büntetőtörvények éppen azért mindenütt és mindenkor a legerősebb eszközökkel védték a törvényes jogrendet a felforgató törekvésektől. Minden büntetőtörvény azonban a kor uralkodó eszméihez és szükségleteihez alkalmazkodik és azokat tükrözteti vissza. Innét van az, hogy az évtizedekkel előbb alkotott büntetőjogszabályok, mint az akkori társadalmi szükségleteknek alkotásai nem mindenben felelhetnek meg az ujabb kor megváltozott követelményeinek, amely eddig ismeretlen vagy csak kisebb intenzitással érvényesülő eszméket és oly társadalmi törekvéseket vet felszínre, amelyek jogellenes útra térve új csapások elemi erejével fenyegetik a törvényes jogrend biztonságát.
A háború elvesztését követő idők szomorú eseményei beigazolták, hogy gondoskodnunk kell oly jogszabályokról, amelyek alkalmasak arra, hogy a jelen kor felforgató eszméitől félrevezetett elemeket visszariasszák az állam és társadalom fennálló törvényes rendjének jogellenes megtámadásától. Láttuk, hogy a jogrend megingatásával megrendülnek az állami és társadalmi lét alappillérei, komoly veszélybe sodortatnak a meglevő összes állami és társadalmi berendezkedések és pusztulás fenyegeti az azokon felépült társadalom életét és vagyonát.
Büntetőtörvényeink a jogrend ily súlyos veszélyeztetésével szemben kielégítő rendelkezéseket nem tartalmaznak. A szóban levő cselekmények egy része gyakran a büntetőtörvénykönyvnek (1878:V. tc. Btk.) a felségsértésről, a hűtlenségről és a lázadásról szóló fejezetei alá, esetleg a hatóságok büntetőjogi védelméről szóló 1914:XL. törvénycikk rendelkezései alá vonható ugyan, eme büntető rendelkezések azonban egyrészt a szóbajöhető összes cselekményeket ki nem merítik, másrészt nem nyújtanak elegendő oltalmat az olyan visszaélések ellen, amelyek a megjelölt büncselekmények szempontjából csak az első lépésekként - legtöbbször még büntetés alá nem eső előkészületi cselekményekként - jelentkeznek, de amelyek a köz szempontjából már a legsúlyosabb veszélyeket rejtik magukban, mert az ily próbálkozások, ha idejekorán szigorú megtorlásban nem részesülnek, a felforgatásra hajló elemeket elhatározásukat megerősíteni és végzetes tevékenységük folytatására bátorítani rendkívül alkalmasak.
De a jogrend felforgatására irányuló ily tevékenységek a fennálló törvényes rendelkezések alapján azért is nehezen volnának büntetés alá vonhatók, mert az ebbe a körbe eső cselekmények általában nem jelentkeznek olyan határozott formában, hogy azokról ebben a korai stádiumban kétségtelenül meg lehetne állapítani, hogy azok egyenesen a magyar állam alkotmánya, területe, vagy alkotmányos alapintézményei ellen irányulnak s hogy kifejezetten erőszakos eszközök felhasználását veszik célba.
A jelen javaslat ehhez képest első sorban büntetőtörvényeink eme hiányát kivánja pótolni és arra törekszik, hogy az állam és a társadalom fennálló törvényes rendjét jogellenes úton haladó bármiféle felforgató törekvéssel szemben kellő védelemben részesítse és hogy érdeme szerint szigorú büntetéssel legyen sujtható az, aki könnyelműen túlteszi magát ama nagy veszélyeknek a megfontolásán, amelyek cselekménye következtében az állam és a társadalom életét fenyegetik.
Távol áll azonban a javaslattól az a célzat, hogy az egészséges állami és társadalmi élethez nélkülözhetetlen szabadságjogokat, első sorban a véleménynyilvánítás és a meggyőzés szabadságát elnyomja. Haladás és alkotmányos állami élet mai fogalmaink szerint a meggyőződéseknek kölcsönös közlése és érvényesülésre törekvése nélkül el sem képzelhető. Ezek a szabadságjogok azonban - mint semmiféle jog - korlátlanok nem lehetnek. Éppen a parlamentáris alkotmányosság fogalmából következik, hogy az állampolgárok ama törekvésének, amely a létező állapotok javítására irányul, csak az arra hivatott alkotmányos intézmények útján szabad érvényesülést keresnie.
Az eszmék terjesztése tehát csak azzal a feltétellel lehet szabad, hogy azok megvalósítása az állam alkotmányos intézményei útján van tervbe véve. Csak ez az alaki korlátja lehet a véleménynyilvánítás és a meggyőzés szabadságának. Ez a szabadság természetszerűen nem egyeztethető össze elvileg oly rendszabállyal, amely az alkotmányos megvalósításra törekvő áramlatokat tartalmilag felülbirálja és azok elé csak abban az esetben nem gördít akadályt, ha bizonyos tartalmi kellékeknek megfelelnek. Fontos azonban a reformtörekvések tartalma annyiban, hogy olyan esetben, amikor valamely nyilvánvalóan romboló, ellenben az emberek nagyobb boldogságának megteremtésére teljesen alkalmatlan tan vagy irányzat az alkotmányos megvalósítás jelszavát hangoztatja, ennek a bevallott jelszónak a komolyságát magának a kitűzött célnak a megvizsgálásával is birálat alá kell vonni, mert különben a legészszerűtlenebb és legveszélyesebb felforgató törekvések is teljes szabadsághoz jutnának. Így kétségtelen, hogy például a minden állami és társadalmi rend feleslegességét hirdető anarchisztikus törekvések abban az esetben sem tűrhetők meg, ha az alkotmányos megvalósítás jelszavát hangoztatnák. A tisztán felforgató irányzatú propaganda ugyanis, ha bevallottan az alkotmányos eszközök felhasználására kiván is szorítkozni, nemcsak a fennálló jogrendet - amelynek megmerevítése öncéllá természetszerűen nem tehető - veszélyezteti, hanem veszélyezteti éppen a nagy többség ellenkező véleményének szabadságát és azt a veszélyt is alkalmas felidézni, hogy az érzelmek megnyerésére törekvő állandó propaganda hatása alatt széles rétegek elvesztik józan ítélőképességüket és csupán érzéseiktől és képzeletüktől vezérelve olyan utópiákat fogadnak el, amelyek a közelmult tapasztalatai szerint az összességnek, valamint az egyesek legnagyobb részének is romlására vezethetnek.
II. A javaslat e súlyos veszélyek elháríthatása és a bűnösök méltó büntetéssel sújthatása céljából különböző cselekményeket von büntetés alá.
E cselekmények egyik csoportjába ama felette veszélyes cselekmények tartoznak, midőn az állam és a társadalom fennálló törvényes rendjének jogellenes felforgatására vagy megsemmisítésére a tömegek közvetlen felhasználása vétetik célba (1. §). 1. A javaslat kellően értékelve a tömegmozgalomban rejlő nagy veszélyt, nem kívánja meg a büntethetőséghez a törvényes jogrend felforgatására vagy megsemmisítésére irányuló konkrét cselekmény elköveetését, hanem büntetéssel sújtja már az ily célú mozgalom vagy szervezkedés összes résztvevőit és támogatóit, vagyis büntetés alá vonja már a jogellenes felforgatás vagy megsemmisítés céljának megvalósításárra szükséges személyi és tárgyi feltételek létrehozására irányuló törekvéseket; fokozni kívánja azonban a büntetés szigorát abban az esetben, ha veszélyes szerek vagy anyagok is szereztettek be a mozgalom vagy a szervezkedés a cselekvés terére is lépett s az a törvényes rend felforgatása vagy megsemmisítése céljából elkövetett egyes bűntettekben meg is nyilvánult (3. §).
A második csoportba sorolhatók ama egyes cselekmények, amelyeket mozgalom vagy szervezkedésen kívül vagy azzal össze nem függően követnek el abból a célból, hogy a törvényes jogrend felforgattassék vagy megsemmisíttessék (7. §).
Végül a harmadik csoportba foglalhatók össze mindama cselekmények, amelyek a tömegmozgalom céljára a lelkeket a legkülönbözőbb utakon előkészíteni és megnyerni igyekszenek. Ily cselekmények: az állam és a társadalom fennálló törvényes rendje elleni izgatás vagy lázítás (8. §), a jogrend felforgatása vagy megsemmisítése céljából bűncselekmény elkövetésére egyenes felhívás (9. §), a katonai fegyelem megbontására irányuló cselekmények (10. §), a magyar állam vagy a magyar nemzet megrágalmazása (11. §), ellene szóval vagy tettel elkövetett meggyalázó, lealacsonyító vagy a nemzeti érzületet egyébként súlyosan sértő cselekmények (12 §).
A javaslat arra nézve, aki az 1. §-ban említett mozgalomról vagy szervezkedésről hitet érdemlő tudomást szerez, feljelentési kötelezettséget állapít meg (6. §); többi rendelekzései azonban nem tartalmaznak büntetés alá eső új tényálladékot, hanem a szükséges mellékrendelkezéseket foglalják magukban. Így a javaslat büntetlenséget biztosít a visszalépő részére (4. és 5. §); megállapítja a mellékbüntetéseket (13. és 14. §), a területi hatályt (15. §) és a kívánatos eljárási rendelkezéseket (16-17. §); kiterjeszti egyes rendelkezéseit a katonai büntetőbíráskodás alá tartozó egyénekre (18. §) s rendelkezik az életbelépés és a végrehajtás felül (19. §).
Irányító elvül szogált a bűncselekmények tényálladékainak konstruálásánál egyrészt az a szempont, hogy a fennálló törvényes rend felforgatására vagy megsemmisítésére jogellenes úton törekvő bármily mozgalom vagy szervezkedés már a legkezdetlegesebb stádiumában büntetés alá vonható legyen, másrészt, hogy az ily cselekmények veszélyességükkel arányban álló, szigorú büntetés alá essenek.
Az 1. § határozza meg az alaptípusát azoknak a bűncselekményeknek, amelyek az állam és a társadalom fennálló törvényes rendjének felforgatására vagy megsemmisítésére irányuló mozgalom vagy szervezkedés körül kifejtett tevékenységgel követhetők el. Az e szakaszban meghatározott bűncselekménynek a 2. és a 3. § csak minősített eseteit tartalmazza.
Azt a határvonalat, amelyen túl a jogállam fogalmából következő szabad véleménynyilvánítás és a meggyőzés szabadsága megszűnik és a törvényes rendet rombadőléssel fenyegető közveszélyes állambontó tevékenység kezdődik, a javaslat az állam és a társadalom fennálló törvényes rendjének jogellenes felforgatására vagy megsemmisítésére irányuló mozgalom vagy szervezkedés fogalmában találja meg. Az, aki oly szervezkedést vagy mozgalmat kezdeményez vagy vezet, tehát aki a jogellenes felforgatás vagy megsemmisítés céljának megvalósításához szükséges személyi és tárgyi feltételeket létrehozni igyekszik, már kilép abból a keretből, amelybe a létező intézmények tárgyilagos bírálata tartozik. Az ilyen egyén nem tarthat számot arra a védelemre, amelyet a jogállam a tárgyilagos gondolatközlés és a kapacitáció szabadságának biztosít. A tömegmozgalmakban rejlő nagy közveszély kötelességévé teszi az államnak, hogy az említett irányú mozgalmat vagy szervezkedést akadályozza meg és amennyiben ez bármely okból nem történt meg, mindazokat, akik ily mozgalomnak vagy ily szervezkedésnek létrehozatalában bűnösek, szigorúan büntesse meg, egyrészt megtorlásul, másrészt azért, hogy elriasztó hatást gyakoroljon.
Minthogy a mozgalom és szervezkedés, éppen mert tömegjelenség, a maga egészében veszedelmes és sikere azoktól is függ, akik annak bár csak alárendeltebb szerepkörben, de tudatos - bármily csekély - közreműködésükkel létet adnak, vagy azt személyes részvétel nélkül más módon, különösen a szervezkedés munkájához nélkülözhetetlen anyagi eszközök rendelkezésre bocsátásával tudatosan előmozdítják: a javaslat az említett célra irányuló mozgalomnak vagy szervezkedésnek nemcsak kezdeményezőit és vezetőit, hanem azokat is büntetni rendeli, akik az ily mozgalomban vagy szervezkedésben más módon tevékenyen részt vesznek vagy az ily mozgalmat vagy szervezkedést előmozdítják.
A jogi tárgy, amelyet a javaslat 1. §-a védeni kíván, az állam és a társadalom fennálló törvényes rendje. Nem csupán az esik tehát az 1. § alá, aki minden állami és társadalmi rendet meg akar szüntetni, miként az anarchisták, hanem mindenki, aki az e §-ban megjelölt módon; jogellenesen, vagyis nem az erre hivatott törvényes szervek útján törekszik.
Az 1. § nem említi meg külön az állam és a társadalom alapintézményeit s ehhez képest a bíróság feladatává teszi annak megítélését, hogy adott esetben, amikor az állapítható meg, hogy a mozgalom vagy szervezkedés célja bevallottan csak egyik vagy másik alapintézménynek jogellenes megszüntetése volt, ez az alapintézmény olyan nélkülözhetetlen alapeleme e az állam és a társadalom fennálló törvényes rendjének, hogy az az illető alapintézmény nélkül tovább fenn sem állhatna, úgy, hogy a mozgalom vagy szervezkedés valódi czélja mégis az állam és a társadalom törvényes fennálló egész rendjének a felforgatása vagy megsemmisítése.
Azt, hogy miben áll a mozgalom vagy szervezkedés, a javaslat nem határozza meg, mert ezek a közkeletű kifejezések törvényes meghatározást nem igényelnek. A javaslat elkövetési cselekményként a mozgalomban vagy szervezkedésben való tevékeny részvétel mellett az ily mozgalomnak vagy szervezkedésnek előmozdítását is felemlíti, főleg azért, nehogy büntetlenül maradjon, vagy csupán a bűnsegéd enyhébb büntetése alá essék az, aki személyes közreműködése nélkül inkább a siker tárgyi előfeltételeit szerzi meg a mogalomnak, vagy szervezkedésnek, elsősorban tehát az, aki a mozgalmat vagy a szervezkedést pénzzel vagy egyéb anyagi segítséggel támogatja. Az ilyen támogatás jelentősége általában felér az egyszeri, nem vezetői vagy kezdeményezői személyes közreműködéssel.
A kezdeményezők és vezetők súlyosabb büntetésének alapja tevékenységünknek nagyobb jelentősége és működésük fokozott veszélyessége.
A fennálló törvényes rend felforgatására vagy megsemmisítésére irányuló mozgalom vagy szervezkedés nagyobb mennyiségű fegyver, lőszer robbanó, vagy az emberi élet kioltására alkalmas más szer vagy anyag beszerzésével céljának megvalósítása felé oly komoly lépést tesz, hogy a cselekmény kellő megtorlására az 1. §-ban meghatározott büntetési tétel már nem mutatkozik kielégítőnek; fokozottabb mértékben érvényes eme megállapítás abban az esetben, ha a mozgalom vagy szervezkedés súlyos bűntettek elkövetésével céljának megvalósítása végett már a cselekvés terére is lép.
Ehhez képest a javaslat a 2. és a 3. §-ban emeli a büntetés szigorát és indokoltnak tartja, hogy a 3.§ 1. bekezdésében meghatározott legsúlyosabb esetekben az elkövetett konkrét bűntettek tettesei és részesei, úgyszintén a mozgalom vagy szervezkedés kezdeményezői és vezetői halállal legyenek büntethetők. Amíg büntetőtörvénykönyvünk a halálbüntetést ismeri, nézetem szerint nem riadhatunk vissza annak a most említett esetekben való alkalmazásától. Indokolt a halálbüntetés főleg az ahhoz fűződő general preventiv erőnél fogva; a tömegek részvételére támaszkodó s az összesség érdekeit a legsúlyosabban veszélyeztető eme cselekményeknek nemcsak igazságos megtorlásaként jelentkezik ugyanis a halálbüntetés, hanem különösen alkalmasnak látszik arra, hogy a tömegeket az ily cselekményekben való részvételtől távoltartsa és elriassza.
A javaslat 4. és 5. §-a a Btk. 136. és 137. §-ához hasonlóan büntetlenséget biztosít a mozgalomtól vagy szervezkedéstől való visszalépés, úgyszintén az előkészítés vagy a megkezdett véghezvitel abbanhagyása esetére; a javaslat 6. §-a pedig a Btk. 135. §-ához hasonlóan feljelentési kötelezettséget állapít meg.
E rendelkezéseknek a javaslatba felvételét ugyanazok a fontos közérdekű szempontok teszik indokolttá, amelyek oly kivételes rendelkezéseknek a Btk. felségsértésről szóló fejezetébe való beillesztését tették szükségessé. A javaslatban megállapított tényálladékok lényegükben jórészt rokonok a felségsértés bűntettének neve alatt egybefoglalt tényálladékokkal.
A fennálló törvényes állami és társadalmi rend felforgatására vagy megsemmisítésére irányuló mozgalom vagy szervezkedés körül kifejtett tevékenységnek büntetéssel sujtása egymagában nem volna elégséges a felforgató törekvések elnyomására és megtorlására. Gondoskodni kell nézetem szerint arról, hogy büntetés alá essék az is, aki ily mozgalmon vagy szervezkedésen kívül törekszik a törvényesen fennálló állami és társadalmi rend megbontására. Ily esetben természetszerűleg már nem lehet elegendő a büntethetőséghez egymagában az a tény, hogy valaki anélkül, hogy más büntetőrendelkezéssel összeütközésbe jutna, az említett célt pusztán maga elé tűzi és annak megvalósítása érdekében előkészületeket tesz, hanem a büntethetőséghez szükséges az is, hogy az említett célból oly cselekményt is kövessen el, amely a fennálló törvények értlemében már önmagában is bűncselekény.
A javaslat azonban ezt az elvet nem emeli törvényre a maga teljességében; abból a megfontolásból indul ugyanis ki, hogy a mozgalmon vagy szervezkedésen kívül - tehát elszigetelten - elkövetett bűncselekmények közül elegendő csak azokat büntetni példás szigorral, amelyek súlyosságuknál fogva olyanok, hogy a felforgató törekvéseknek alkalmas eszközei lehetnek. A javaslat elégségesnek tartja, ha csupán a bűntettek - tehát nem egyszersmind a vétségek és a kihágások is - esnek a javaslatba hozott szigorú büntetés alá, mert csak az egyébként is tárgyilag súlyos bűntettek esetben látszik fennforogni a közérdeknek oly fokú veszélyeztetése, amelynél fogva a cselekménynek a fennálló törvényes rendelkezések alapján való megbüntetése többé kielégítőnek nem tekinthető.
Ama cselekmények közül, amelyek mozgalmon vagy szervezkedésen kívül vagy avval össze nem függően a legközvetlenebbül veszélyeztetik a fennálló törvényes rendet, elsősorban számolni kell a törvényes rend elleni izgatással és lázítással.
Az ily cselekmények egyes esetekben a Btk. 172. és 173. §-a alapján volnának büntetés alá vonhatók; e §-ok azonban egyrészt nem ölelik fel a figyelembe veendő összes eseteket, másrészt pedig csak arra az esetre terjednek ki, midőn az izgatás vagy lázítás "gyülekezeten, nyilvánosan" követtetett el. Ezt a hiányt van hívatva pótolni a javaslat 8. §-a. Abból a tényből kiindulva, hogy a legveszélyesebb izgatásokat és lázításokat éppen nem nyilvánosan, sőt leggyakrabban csak igen szűk körben, gyakran négyszemközt, de rendszerint egymásután többeknek befolyásolásával szokták elkövetni, a javaslat a büntethetőséghez nem kívánja meg, hogy a cselekmény nyilvánosan követtessék el, de számolni akar viszont azzal a ténnyel is, hogy előfordul a fennálló törvényes rendnek izgató és lázító szavak kíséretében történő bírálata oly körülmények között, amidőn a fennálló törvényes rend felforgatásának vagy megsemmisítésének nemcsak a célzata hiányzik, de azt annak folytán jogsérelem nem is érheti, oly kritérium felvételét tartja szükségesnek, amely az ily jószándékú vagy legalább is veszélytelen cselekményeknek büntetés alá vonását kizárja.
A javaslat nem választhatta azt a megoldást, hogy a törvényes rend felforgatására vagy megsemmisítésére irányuló célzatot tényálladéki elemmé tegye, mert ebben az esetben a bizonyítás nehézsége következtében a legveszélyesebb bűncselekmények kicsúszhatnának a méltó büntetés alól, hanem elégségesnek tartja az érintett célból a bűncselekmény tényálladékába annak felvételét, hogy az igazgatásnak, illetve lázításnak olyan körülmények között kell történnie, hogy abból jogellenes cselekmények vagy a fennálló törvényes rendre egyébként hátrányos következmények származhatnak.
Minősítő körülményként kívánja a javaslat e bűncselekmények sajtó útján vagy egyébként nyilvánosan való elkövetését figyelembe venni, s tekintettel e körülmények nagyobb fokú közveszélyességére, jelentékenyen emelni kívánja a büntetés szigorát.
Rendkívül súlyos és közvetlen veszélyt rejt magában a fennálló törvényes rendre annak oly megtámadása is, ha valaki - bár mozgalom vagy szervezkedés fennforgását kimutatni nem is lehet - nyilvánosan arra hív fel mást, hogy az állam és a társadalom fennálló törvényes rendjének felforgatása vagy megsemmisítése céljából valamely bűncselekményt kövessen el. Az ily felhívás megtorlására a Btk. 171. §-a nem tekinthető eléggé hatályosnak, mert a felhívásnak csak arra az esetére terjed ki, amely nemcsak nyilvánosan, hanem egyszersmind gyülekezeten is történt, holott kétségtelen, hogy az ily felhívás akkor is végzetes következményekkel járhat és elvileg épen olyan veszélyes, ha gyülekezeten kívül történt nyilvánosan. Hiányos a Btk. 171. §-ának rendelkezése azért is, mert abban az esetben, ha a felhívás eredménytelen marad, a büntetés mértékét két évig terjedhető államfogházan és pénzbüntetésben, tehát aránytalanul enyhén állapítja meg.
A fennálló törvényes rend felforgatására és megsemmisítésére irányuló romboló törekvések nem vezethetnek sikerre mindaddig, amíg a törvényes rend védelmére hivatott fegyveres erők kötelességének magaslatán áll. A romboló célzatú izgatások éppen azért első sorban arra törekszenek, hogy a fegyveres erők fegyelmét meglazítsák.
A javaslat szigorú büntetésekkel kívánja e felette veszélyes cselekményeket megelőzni s a bűnösöket sujtani. A javaslat minden korlátozó kényelem felvétele nélkül büntetés alá kivánja vonni azt, aki a magyar fenyveres erő vagy a belső rend és biztonság fentartására hivatott egyéb fegyveres szervezet (pl. a magyar rendőrség, a m. kir. csendőrség stb.) ellen izgat. Számolva azonban azzal a körülménnyel, hogy a magyar fegyveres erő vagy a belső rend és biztonság fentartására hivatott egyéb fegyveres szervezet fegyelme hátrányosan befolyásolható az oly romboló célzatú birálattal is, amely nem kifejezetten a magyar fegyveres erő, vagy annak valamely kiegészítő része ellen irányul, hanem amely akár egy másik államnak fegyveres erejét, aká a fegyveres erőt általában, vagy a katonaság intézményét, a katonai fegyelmet vagy a katonai hatóságok rendelkezéseit bírálja oly módon, amely a katonás fegyelem megbontására alkalmas, a javaslat a mi fegyveres erőnk szempontjából ilyent csak közvetve izgató és romboló hatású cselekményeket ugyanoly büntetés alá kívánja vonni, mint a közvetlenül a mi fegyveres erőnk vagy kiegészítő része ellen irányuló izgatást.
A kiszabható büntetés szempontjából súlyosan minősítő körülményként kívánja a javaslat figyelembe venni azt, ha a cselekményt nyilvánosan vagy sajtó útján követték el és különösen, ha a cselemény célzata a magyar fegyveres erő vagy kiegészítő része fegyelmének megbontása volt, a legsúlyosabban pedig, ha annak következtében a magyar fegyveres erő vagy kiegészítő része kötelékében zendülés támadt.
A törvényes rend felforgatására irányuló propagandának egyik eléggé meg sem bélyegezhető, de egyúttal igen veszélyes eszköze az oly irányú tevékenység is, amely a nemzetben kifejezésre jutó összegnek vagy az összesség törvényes szervezetének, az államnak értelmi és rzelmi létalapjait támadja meg a végett, hogy a nemzetről és az államról kialakult kedvező értékítéletet - valótlan tényállításokkal, vagy való tények elfordításával és kiszínezésével vagy az államra vagy a nemzetre meggyalázó, lealacsonyító vagy a nemzeti érzületet egyébként súlyosan sértő kifejezés használásával vagy ily cselekmény elkövetésével - megdöntse. Ha az ily irányú tevékenység állandó és céltuzadots működésként jelentkezik, az állam belső éeltében is a meggyőződéseknek olyan zavarát és a lelkeknek olyn tanácstalanságát képes létrehozni, hogy elvész a józan tájékozódás képessége és elmosódnak a határok helyes és helytelen, sőt az észszerű és észszerűtlen között is; a lelkek ilyen állapota könnyűvé teszi a meggondolatlan felforgatás művét és megbénítja vagy lehetetlenné teszi az ellenállást a felforgató törekvések megvalósításának megkísérlőivel szemben. De még ártalmasabb az ily irányú tevékenység az állam külső, nemzetközi életére nézve, mert az államról és a nemzetről az ily tevékenység következtében kialakuló helytelen és ferde értékítélet megcáfolása s a valóságnak megfelelő helyettesitése igen nehéz; ily módon könnyen elvész a nemzet boldogulásához a külső viszonylatokban szükséges jóindulat.
A javaslat ezért szigorú büntetéssel sújtja a magyar állam vagy a magyar nemzet rágalmazóját és azt, aki ellenünk meggyalázó, lealacsonyító, vagy a nemzeti érzületet egyébként súlyosan sértő kifejezést használ vagy ily cselekményt követ el.
A legsúlyosabban kívánja büntetni a javaslat a rágalmazást abban az esetben, ha annak következtében valamely külföldi állam, vagy szervezet a magyar állam vagy a magyar nemzet ellen ellenséges cselekményre indíttatott. Az ellenséges cselekmény természetszerűleg nem csupán fegyveres beavatkozást jelent; ily cselekmény lehet bármely olyan intézkedés, amelynek az a célja, hogy a magyar állam rendes életműködésében akadályozva legyen.
E §-ok a javaslatban meghatározott tényálladékokhoz a fűbüntetésen felül fűződő egyéb jogkövetkezményeket szabályozzák.
A hasonló természetű bűncselekményeknél a Btk. által alkalmazott mellékbüntetéseken felül a javaslat bűntett esetében új joghátránynak, vagyoni elégtételnek alkalmazását kívánja lehetővé tenni. Ez a jogkövetkezmény rendkívül érzékenyen érinti az elítélt vagyoni érdekét, mert e mellékbüntetés az elítélt egész vagyonértékének elkobzásáig terjedhet.
A javaslat a vagyoni elégtétel behozásával, főleg az általános megelőzés szempontjára helyez súlyt, mert az ily joghátrány kilátásba helyezése különösen alkalmasnak mutatkozik arra, hogy visszariasszon olyanokat a javaslatba ütköző bűncselekmények elkövetésétől, akik vagyoni helyzetüknél fogva nemcsak az eddig alkalmaztatni szokott büntetésekkel való megbüntetés kockázatának tennék ki magukat, hanem annak is, hogy a maguk és családjuk vagyoni jólétét is romlásba sodorhatják.
A jelen javaslatban meghatározott bűncselekményeknek a Btk. második részének I., III. és IV. fejezete alá eső bűncselekményekkel való rokonsága és a javaslat célja mellőzhetetlenné teszi annak kimondását, hogy a javaslatban meghatározott bűncselekmények abban az esetben is a javaslat értelmében büntetendők, ha azokat akár magyar honos, akár külföldi külföldön követte el.
E §-ok a szükséges eljárási rendezéseket tartalmazzák.
A javaslatba ütköző bűncselekményeknek a Btk. második részének I., III. és IV. fejezete alá eső bűncselekményekkel való rokonsága szükségessé teszi - az 1897:XXXIV. tc. 17. §-ának második bekezdéséhez hasonlóan - oly rendelkezés felvételét, hogy a javaslatba ütközű bűncselekmények miatt - éppen úgy, mint a Btk. hivatkozott fejezetei alá eső bűncselekmények esetében - az eljárás a kir. ítélőtáblák székhelyén működő kir. törvényszékek hatáskörébe tartozik.
A javaslatban meghatározott bűncselekmények rendkívüli jelentősége és az ily bűncselekmények miatt felmerült gyanunak bírói eljárás útján való teljes tisztázásához fűződő elsőrendű közérdek megköveteli, hogy a javaslat olyan eljárási rendelkezést is tartalmazzon, amely lehetővé teszi, hogy a bűnvádi eljárást a javaslatban meghatározott bűncselekmények eseteiben akkor is érdemlegesen, tehát ítélettel lehessen befejezni, ha a terhelt ismeretlen helyen, vagy külföldön tartózkodik. Ezzel a rendelkezéssel a javaslat eltér érvényben levő bűnvádi perrendtartásunknak attól az elvétől, hogy olyan egyén ellen, aki a főtárgyaláson jelen nem volt, büntető ítéletet hozni nem lehet. Ettől az elvtől csupán a járásbíróság előtti eljárásban kizárólag kihágás vagy egyedüli pénzbüntetéssel büntethető vétség miatt folyó bűnügyben van eltérésnek helye annyiban, hogy a tárgyalásra megidézett (reálisan és nem hirdetmény útján megidézett) terhelt távollétében is hozható ítélet.
Teljes tudatában vagyok annak a nagy jelentőségnek, amely ahhoz az alapelvhez fűződik, hogy senki meghallgatása nélkül el nem ítélhető. Mint minden elv, úgy a szóban levő elv sem lehet azonban olyan, hogy más hasonlóan fontos vagy még fontosabb közérdekkel szemben is feltétlen és korlátlan érvényesülést igényelhetne. Az a nagy érdek, amely az állam és a társadalom fennálló törvényes rendjének megoltalmazásához fűződik, azt is megköveteli, hogy a törvényes rendet veszélyeztető bűncselekmények eseteiben a bíróság a távollevő terhelt ellen is eljárhasson azzal a természetes feltétellel, hogy az ily terheltet is értesíteni kell arról, hogy ellene eljárás van folyamatban és hogy az ily távollevő terhelt érdekeit a lehetőségig egyébként is meg kell óvni.
Arról, hogy a távollevő terhelt az ellene folyamatba tett eljárásról tudomást szerezzen, a javaslat a hirdetményi idézés elrendelésével, arról pedig, hogy a meg nem jelenő terhelt érdekei a főtárgyaláson megvédessenek, védő kirendelésével kellően gondoskodik. Külön kiemelésre nem szorul, hogy a helyes itélkezés biztosítékait a javaslat a távollevő elleni eljárásban sem érinti, tehát bűnösséget megállapító ítélet ily eljárásban is csak akkor hozható, ha a bíróság a bizonyítékok alapján arra a meggyőződésre jut, hogy a terhelt bűnös. Azokat az aggályokat egyébként, amelyeket a terhelt távollétében hozható ítéelt ellen felhozni lehetne, a javaslat majdnem teljesen eloszlatja azáltal, hogy az ily ítéletben a bíróság a bűnösséget csak megállapítja, a vagyoni elégtétel kiszabásán felül azonban büntetést nem állapíthat meg, továbbá azáltal, hogy a terhelt jelentkezése vagy kézrekerülése esetében új főtárgyalást kell tartani.
Gondoskodni kíván a javaslat továbbá arról is, hogy a körébe eső bűncselekmények megtorlása gyorsan és hatályosan történjék. E végből felhatalmazza a minisztériumot arra, hogy a javaslatban meghatározott bűncselekményekre a gyorsított bűnvádi eljárás szabályainak alkalmazását, továbbá, hogy az 1-3. §-ba ütköző legveszélyesebb bűncselekményekre a rögtönbíráskodást is elrendelhesse.
Ez a § a katonai büntetőjog szempontjából szükséges rendelkezést tartalmazza.
E § az életbelépés és a végrehajtás felől rendelkezik.
