A bortermelési adót az 1918. évi I. tc. hozta be és az említett törvényben a bortermelési adó mérve hektoliterenkint 14 koronában van megállapítva, amelyből 10 K az államot, 2 K beszedési és kezelési költségek fejében a kezeléssel megbízott községet illeti, 2 K pedig a bortermelési adót nem kezelő községek javára szolgáltatandó be.
A bortermelési adónak az 1918. évi I. törvénycikkben megállapított mérve már a megállapítás időpontjában is túlalacsony volt és nem állott arányban az akkori borárakkal. Távolról sem szándékozom elzárkózni annak elismerése elől, hogy a bortermelés fejlesztése hazánkban legelsőrendű fontossággal bír, viszont az államháztartás jelenlegi rendkívüli súlyos helyzetében a bor után fizetendő adó mérvét feltétlenül annak szem előtt tartása mellett kell megállapítani, hogy e tekintetben a törvényhozás addig a határig menjen el, amely mellett bortermelésünk fejlesztése a legkisebb mértékben sincs veszélyeztetve, de az államkincstár részére az elérhető legnagyobb bevétel biztosíttassék.
Ennek szem előtt tartása mellett tervezem a bortermelési adónak hektoliterenkint 84 koronában való megállapítását, még pedig akként, hogy ebből az adótételből 72 korona illesse meg az államkincstárt, míg a községek fentemlített két csoportja számára hektoliterenkint 6-6 korona biztosíttassék, vagyis az adótételnek a községeket megillető részét az eddigi részesedésnek a háromszorosára szándékozom felemelni.
Ha vizsgálat tárgyává tesszük a jelenlegi borárakat, úgy minden kétséget kizárólag megállapítható, hogy a fentiek szerint tervezett adótétel a bortermeléshez fűződő gazdasági érdekeket a legcsekélyebb mértékben sem veszélyezteti és még mindig nem áll arányban a jelenlegi borárakkal. A legutóbbi jelentések szerint a homoki borok ára literenkint 26-28 korona között, a hegyi borok ára 28-40 korona között és a hegyaljai borok ára 55-60 korona között mozog. A literenkint 84 filléres bortermelési adó tehát a homoki borok jelenlegi árának mindössze 3%-a, a hegyi borok árának 2.1%-a és a hegyaljai borok árának 1.4%-a. Világosan kitűnik ebből, hogy a literenkint mindössze 84 filléres bortermelési adó egyáltalán nem rejthet magában veszélyt abban a tekintetben, hogy a bor elhelyezési lehetősége csökkenni fog, vagyis hogy ennek az adóemelésnek a bortermelés tekintetében hátrányos visszahatásai lennének. De kiviláglik a fenti adatokból az is, hogy a bor a jelenlegi árak mellett tulajdonképen még jóval nagyobb megterhelést is elbirna.
Ha vizsgálat tárgyává tesszük továbbá az 1918. évi I. tc. előkészítésekor érvényben volt borárakat, illetőleg azt, hogy ezeknek a boráraknak hány százaléka volt a literenkint 14 filléres és még jelenleg is érvényben álló adótétel, úgy a következők mutatkoznak:
Az 1917. év őszén a borárak literenkint 4-6 korona között mozogtak, vagyis a 14 filléres adótétel a bor árának 3 1/2%-a, illetőleg 2.3%-a volt; a fentiekben viszont kimutattam, hogy a most tervezett adóemelés a jelenlegi boráraknak 3-1.4%-a, amiből tehát az tünik ki, hogy a literenkint most 84 fillérben megállapítani tervezett bortermelési adó csekélyebb százaléka a mostani boráraknak, mint az 1918. évi I. törvénycikkben megállapítva lévő 14 fillére bortermelési adó az annak idején érvényben volt áraknak, vagyis a megterhelés viszonylat csekélyeb mint eddig volt. Hogy minő csekély megterhelésről van a jelen esetben szó, azt a legélénkebben megvilágítja az, ha az 1918. évi német boradótörvény rendelkezéseit tekintjük. Az 1918. évi német boradótörvény 1. §-a értelmében a bor, valamint a bormust, nemkülönben a borral egyenlő elbirálás alá eső italok, amennyiben belföldi fogyasztásra vannak szánva, a bor adóköteles értékének 20%-át tévő adó alá esnek. A szövetségtanács azonban felhatalmazást nyert és az országgyűlés ily irányú kívánsága esetére köteleztetett is arra, hogy a háború befejeztével az adótételt olyan borok után, amelyeknek adótételes értéke literenkint nem több mint 2 márka, a bor értékének 15% ára mérsékelhesse. A német törvény értelmében adóköteles érték alatt azoknál a boroknál, amelyek ellenérték mellett kerülnek a fogyasztóhoz, a számlában megállapított ár értendő, azokat a borokat pedig, amelyek ellenérték nélkül jutnak a fogyasztóhoz, vagy pedig saját háztartásban, illetőleg üzemben kerülnek felhasználásra, olyan érték után kell megadóztatni, amely az adóztatás időpontjában, ellenérték mellett értékesített hasonló minőségű bor értékének megfelel. Amig tehát Németországban 20, illetőleg az olcsóbb 15%-os boradó van, addig nálunk a bortermelési adó mindössze 1.4-3% között mozog. Igaz ugyan, hogy a bor, bortermelési adón kívül boritaladó alá is esik, ennek a mérve azonban rendkívül alacsony és az egyes helységek lakosságának száma szerint literenkint 8.7 fillér és 12.9 fillér között mozog
(utóbbi tétel Budapestre vonatkozik), de a szőllősgazdák a boritaladó tekintetében lényeges kedvezményeket élveznek, úgy hogy ugyancsak az egyes helységek lakosságának aránya szerint, literenkint mindössze 2.7 és 6.7 fillér adót fizetnek, vagyis a jelen körülmények között a boritaladó alig tekinthető megterhelésnek. Franciaországban az 1900. évi december hó 29.-i törvény szerint, a bor hektoliterenkint 1 franc 50 centimes adó alá esett és az 1920. évi június hó 25-i törvény ezt az adótételt hektoliterenkint 14 francra emelte fel, vagyis csaknem tízszeresére, amivel szemben nálunk a törvényjavaslat hatszoros emelést tervez. A fentiekből kiviláglik, hogy a bor megterhelése nálunk jóval csekélyebb, mint Franciaországban és Németországban.
A korkivitel előmozdítása érdekében továbbra is biztosítva marad az, hogy a pénzügyminiszter a kivitelre kerülő bor után adómentességet engedélyezhet, illetőleg a már lefizetett adó visszatérítését megengedheti. Ez a kedvezmény önérthetőleg továbbra is csupán a bortermelési adónak az államot illető részére vonatkozik.
Intézkedni kellett továbbá az iránt, hogy a törvény életbelépése napján már szabad forgalomban lévő borok pótadóztatás alá vonassanak. Ezt az intézkedést az államháztartás jelenlegi aggasztóan súlyos helyzete tette parancsolóan szükségessé. Az 1918. évi I. tc. ugyancsak tartalmazott a pótadóztatás iránt rendelkezést, de csakis az 1917. évi termésű borokra vonatkozólag, míg a régebbi borkészletekre annak idején a pótadóztatás nem vonatkozott. A jelenlegi állampénzügyi helyzet mellett nem tekinthettem el attól, hogy a régebbi borokat is ne vonjam adó alá, különösen ha figyelembe veszszük azt, hogy ezeket a régebbi borokat az ilyen készletek tulajdonosai annak idején a jelenlegi borárakhoz viszonyítva jóval alacsonyabb árakon szerezték be és ezeket a készleteket annak idején bortermelési adó egyáltalán nem terhelte. Erre való tekintettel feltétlenül megokolt, hogy a pótadóztatás most az összes borkészletekre kiterjedjen, tekintet nélkül arra, hogy melyik évből származnak azok. Az általános fogyasztási viszonyoknak tekintetbe vétele mellett, valamint figyelembe véve a pótadóztatás keresztülvitelének technikai nehézségeit is, a pótadóztatást csakis a 100 litert meghaladó borkészletekre szándékozom elrendelni.
A most tervezett adóemelés révén kb. 75,000.000 K évi bevételi többlettel számolhatunk, úgy, hogy az 1919/1920. költségvetési évben befolyt kereken 24,560.000 korona bortermelési adóval szemben kb. 100,000.000 korona lesz elérhető. Meg kell még jegyeznem, hogy bár a bortermelési adónak az államot illető részét 7.2-szeresére tervezem emelni, mindazonáltal az 1919/1920. költségvetési évben elért eredménynek ilyen mérvű emelkedése távolról sem irányozható elő, aminek oka abban rejlik, hogy az 1919/1920. költségvetési évben befolyt 24,560.000 koronának jelentékeny része abból ered, hogy a különböző forradalmi események folytán be nem fizetett 1918. naptári évi és 1919. január-júniusi bortermelési adóösszegek csak az 1919-1920. költségvetési év alatt kerültek behajtásra, úgy, hogy a többször említett 24,560.000 koronának jelentős része voltaképen az előző időszakok bortermése után járó bortermelési adóra esik.
Végül a törvény keretében szándékozom gondoskodni a pénzügyi ellenőrzésnek minden tekintetben való helyes gyakorlása iránt. A pénzügyi ellenőrzés gyakorlása tekintetében az 1918. évi I. tc. 16. §-a azt rendeli, hogy a pénzügyőrségi közegek a községek bortermelési adó kezelését rendszeresen ellenőrizni tartoznak. Kötelesek e végből a felvételeket, a leszámolásokat, a készleteket, az adó befizetését, a községnél vezetett naplókat és feljegyzéseket s az adó pontos beszállítását úgy a feleknél, mint a községeknél állandó figyelemmel kísérni.
Nagy számmal érkeztek panaszok az iránt, hogy a pénzügyőrségi közegek ellenőrzése a felek zaklatásává fajult. Erre vonatkozólag meg kell jegyeznem, hogy az 1918. évi októberi forradalom óta a pénzügyigazgatás azt a sajnálatos tapasztalatot szerezte, hogy a bortermelési adó fizetésének készsége rendkívüli módon meglazult, úgy, hogy természetszerűleg erélyes pénzügyőri közreműködésre volt szükség abból a célból, hogy e téren is a rend teljesen helyreállíttassék és az államkincstárnak ebből az adónemből várható jövedelme biztosíttassék.
Ennek azonban távolról sem szabad azt jelentenie, hogy az adózó feleket zaklatásoknak tegyük ki. A törvényjavaslatba két oly intézkedést vettem fel, amelyek alkalmasak lesznek arra, hogy az államkincstár érdekében feltétlenül megkívánt pénzügyőri ellenőrzés mindkét irányban, tehát úgy a kincstár érdekében, mint az adózó felek szempontjából helyesen gyakoroltassék. Az egyik intézkedés abban áll, hogy az 1918. évi I. tc. idézett 16. §-ában előírt pénzügyőrségi ellenőrzést, az idézett törvény végrehajtása tárgyában kiadott 1918. évi 1.000. számú utasítás 3. §-ában elrendelt 3 havonkinti és pedig minden év március, június, szeptember és december hó végén teljesítendő leszámolást követő 30 nap alatt kell foganatosítani. Ezáltal azt szándékozom elérni, hogy az ellenőrzés rendszeresen legyen gyakorlandó, ami az adózó feleknek rendkívül nagy előnyére fog szolgálni, feltéve természetesen, hogy a törvényben előírt kötelezettségeknek pontosan eleget tesznek, amit az államháztartás jelenlegi rendkívüli súlyos helyzetében az illető adózó felektől minden körülmények között el kell várnunk.
A második vonatkozó rendelkezésem abban áll, hogy a pénzügyigazgatóságok kötelesek gondoskodni arról, hogy a községek a termelőket, bejelentési kötelezettségük teljesítésére, a szokásos módon külön is hívják fel; ez a rendelkezés ugyancsak védi az államkincstár érdekeit is, de elsősorban könnyítést jelent az adózó feleknek, mert hiszen mindenkor pontosan értesülve lesznek, hogy a törvényben előírt kötelezettségüket mikor kel teljesíteni.
Remélem, hogy ezek a rendelkezések hozzá fognak járulni ahhoz, hogy a bortermelési adó beszedése, illetőleg fizetése körül viszásságok nem fognak előfordulni, amely szándékomat egyébként magában a törvényjavaslatban is kifejezésre juttattam.
