A hosszú világháború temérdek vagyont, életet és munkaképességet pusztított el helyrehozhatatlanul. Általános katasztrófával végződött az egész magyar nemzetre nézve, de mérhetetlen szenvedéseket rótt különlegesen egyesekre és családokra is. A háború terhének elosztása nem volt, nem is lehetett egyenletes. A hadkötelesek és a személyes hadiszolgálat teljesítésére igénybevett egyének zöme kénytelen volt hivatásos foglalkozását hosszú időre abbahagyni, családját elhagyni, nélkülözni, egészségét, teste épségét veszélyeztetni, a végső megsemmisülésnek elébe állani, esetleg vérét ontani, életét feláldozni. Mások viszont elkerülték ezeket a nagy veszedelmeket, el a gazdasági hátrányokat és élvezve a fölmentés előnyeit, folytathatták rendes foglalkozásukat, esetleg vagyont gyűjthettek maguknak és utódaiknak.
Ily helyzetben a nemzet erkölcsi érzéke nincs kielégítve, a lelkek egyensúlya nincs helyreállítva. A kiegyenlítő igazságosság, az általános méltányosság, sőt egyenesen a becsület megköveteli azt, hogy minden hadköteles korban levő ember, aki nem volt a harctéren, némi ellenszolgáltatásul jövedelme és vagyona arányában hadiváltságot fizessen.
Mi természetesebb, mint az, hogy az ekként befolyó összegeket a háború legközvetlenebb károsultjainak: a hadirokkantaknak, a hadiözvegyeknek és a hadiárváknak felsegítésére kell fordítani.
A hadiváltságnak pénzben kifejezett összege nem lehet oly nagy, hogy az az elkerült lelki és testi sanyargatásoknak, veszedelmeknek és gazdasági hátrányoknak valóságos ellenértéke legyen. Hiszen ez az érték pénzzel fel sem mérhető. Csupán a gazdasági előnyök mérlegelhetők, ezek is csak hozzávetőleg. A hadiváltság mérvének a meghatározásánál egyedül a megdőlt gazdasági egyensúly némi kiegyenlítését célozhatjuk, noha ettől is messze el kell maradnunk. Nem szabad ugyanis szem elől tévesztenünk, hogy míg egyrészről állandóan visszatérő adóterheinket előbb el sem képzelt magasságig fokoztuk, addig másrészről a hadiváltság fizetése időben csaknem egybeesik a vagyonváltsággal, már pedig a helyes adópolitikának a gazdasági exisztenciák tönkretétele nem lehet célja.
Kétségtelen, hogy a hadiváltság akkor fog a gazdasági teherviselőképességgel arányban állani, ha az annak fizetésére kötelezett jövedelmi és vagyoni viszonyaihoz simul. Ennélfogva a hadiváltságnak a jövedelmi és a vagyoni adó kereteibe kell illeszkednie. A jövedelmi és a vagyoni adó céljaira együttesen amúgy is kipuhatolt jövedelem és vagyon alapján a hadiváltságnak progresszív emelkedő tételei minden nehézség nélkül igazsságosan megállapíthatók, anélkül, hogy a hadiváltság kivetésének céljaira külön alapokat kelljen kimunkálni. A túlon-túl elfoglalt pénzügyi adminisztráció teherbírásának megóvása is azt követeli, hogy a hadiváltság megállapításánál ezeket a készen talált alapokat használjuk fel, annál is inkább, mert azoknál viszonylag megfelelőbbeket arányosabbakat és igazságosabbakat fáradságos ujabb munkával sem tudnánk előteremteni.
Igaz ugyan, hogy ez az új munka a hadiváltságkötelesek egyik kisebb rétegével szemben teljesen nem küszöbölhető ki. Nem esik ugyanis a hadiváltságkötelesek mindegyike jövedelmi vagy vagyoni adó alá, mert akinek az évi jövedelme a 10.000 koronát, vagyona pedig a 20.000 koronát nem haladja túl, sem jövedelmi, sem vagyoni adó alá nem vonható. A korona értékének alacsony volta mellett bár kevesen fognak így a jövedelmi és a vagyoni adótól mentesülni, de ha körültekintő adóztatás mellett csekély is lesz ezek száma, a hadiváltság megállapíthatásának alapjairól ezeknél is gondoskodni kell. A létminimum címén való mentesítést ugyanis a hadiváltságnál nem tartom jogosultnak. A hadikötelezettség és a személyes hadiszolgáltatás kötelezettsége a háború alatt általános volt; gazdagot és szegényt egyaránt terhelt. E személyes szolgáltatásnak legalább valami gazdasági egyenértékét tehát minden állampolgártól meg kell követelni, aki nem volt a harctéren, kivéve a sebesülteket, a vagyontalan keresetképteleneket és azokat a legközelebbi családtagokat, akik közül valaki elesett, mert az ilyen család már lerótta azt, amivel a hazának e téren csak tartozott.
Azzal a hadiváltságkötelessel szemben tehát, aki sem saját személyében, illetve ha családtag, sem a családfő, nem tartozik jövedelmi vagy vagyoni adó alá, arra az álláspontra kívánok helyezkedni, hogy az ilyen hadiváltságkötelesnek ki kell számítani a hadmentességi díját s ennek összegével kell a hadiváltságát arányba hozni. Itt sem téveszthetem szemem elől a nagyon is igénybevett pénzügyi közigazgatási érdekeit, amely a lehetőségig egyszerűséget követel. Ezek között a hadiváltságkötelesek között ugyanis lesznek olyanok is, akik különben is hadmentességi díj alá esnek s így ezeknél a hadmentességi díj összegének megállapítása külön munkát nem igényel. Csak az ezeken túl fennmaradó egyénekre nézve kell tehát majd a fennálló törvények értelmében kiszámítani a hadmentességi díjat, mintha ez alá esnének, hogy az így nyert összeget a hadiváltság kivetésének mértékeül felhasználhassuk.
Igy igazodik a hadiváltság a jövedelemhez és a vagyonhoz, a keresethez és a foglalkozáshoz, még pedig a progresszió elvének e téren nagyon is jogosult érvényrejuttatásával, olyképen, hogy a nagyobb jövedelemmel és a nagyobb vagyonnal fokozottan emelkedő hadiváltság legyen kapcsolatos. A kiegyenlítő igazság azonban megköveteli, hogy e főtényezőkön kívül a hadiváltság mértékére nézve más körülmények is döntő súllyal figyelembe vétessenek.
Nyilvánvaló, hogy nem róhatjuk meg igazságosan - hasonló jövedelmi és vagyoni viszonyok között sem - egyenlő tétellel mindazokat, akik a harctéren nem voltak. Egyenlőtlen körülmények egyenlő elbírálása nem volna igazságos. Kutatnunk kell, hogy ki miért nem volt a harctéren. Javaslatom szerint ezért különbséget kell tennünk a hadiváltságkötelesek három kategóriája között.
Az első kategóriába azok a hadkötelesek tartoznak, akik katonai szolgálatot teljesítettek ugyan, de nem az arcvonalon, hanem pl. a hadtápkörletben, a kórházakban, a kiképzőcsoportoknál vagy a mögöttes országrészekben, tehát nem voltak életveszélyben.
Az első kategóriába esők a hadiváltságnak legenyhébb tételeit fogják fizetni, mert habár testi épségüket és életüket közvetetlen veszedelem nem is fenyegette, mégis hivatásuktól elvonattak és sokszor nélkülözés és fáradalom volt osztályrészük.
A hadiváltság magasabb tételeivel kell érintenünk azokat a hadköteleseket és népfölkelésre kötelezetteket, akik a katonai szolgálatra alkalmatlannak találtattak, akik tehát hivatásszerű foglalkozásuk gyakorlásától nem vonattak el.
Végül a harmadik kategóriába sorolom a katonai szolgálatra alkalmas egyének közül azokat, akik a bevonulás kötelezettsége alól bármi okból felmentettek s akik így a katonai szolgálattal együttjáró gazdasági és fizikai terhektől, meg az egészség és az élet veszélyeitől szabadultak. Ha megkövetelheti az állam az alkalmatlantól a tényleges katonai szolgálat váltságdíját, pedig kétségtelenül igazságosan megkövetelheti, akkor még nagyobb jogosultsággal, sokkal nagyobb mértékben megkövetelheti azt a felmentettől is, akinek az alkalmatlannal szemben még az az előnye, hogy nincs testi hibája. Erre való tekintettel a hadiváltság legmagasabb kulcsát a fölmentettekre kell alkalmazni.
E törvényjavaslaton végigvonuló alapeszme nem engedi meg, hogy a közszolgálatban álló s hivatalból fölmentett egyén a hadiváltság fizetésének kötelezettsége alól teljesen mentesíttessék. Tekintettel azonban a közszolgálati alkalmazottak anyagi helyzetére és arra a körülményre, hogy fölmentetésüknek közérdekből kellett történnie - habár ez magánérdekeiket is szolgálta, - méltányos, hogy ezek a hadiváltság legkisebb mérvei alá vonassanak. Ezt a célt teljesen eléri a javaslat azzal, hogy a hadiváltság kiszabásának alapjává elsősorban a váltságköteles jövedelmi és vagyoni adóját, másodsorban pedig foglalkozását és hozadéki adóit teszi. Figyelemmel ugyanis arra, hogy a közszolgáltatban állók szolgálati illetményei teljes összegükben mentesek a jövedelmi adó alól, velük szemben a hadiváltság kimérésének alapja mindig enyhe lesz és ők csak akkor fognak a jövedelmi és a vagyoni adó alapján hadiváltságot fizetni, ha szolgálati járandóságaik mellett más jövedelmük, illetve adóköteles vagyonuk van. Máskülönben csak a hadmentességi díj enyhe tételei arányában kerülnek igen mérsékelt hadiváltság alá.
Ez az enyhébb elbánás a magánszolgálatban levőkre annyiban szintén kiterjed, amennyiben ezeknek szolgálati illetményei 20.000 K-t meg nem haladó összegükben az 1919. évre szóló jövedelmi adó kivetésénél ugyancsak adómentesek.
A hadiváltságnak alapgondolata az, hogy a harcvonalbeli katonai szolgálatnak némi gazdasági egyenértéke legyen. E személyes kötelezettségtől való mentesülés megközelítő gazdasági ellenértékét tehát az osztó igazság parancsa szerint mindenki köteles leróni, bármi okból, bármi címen és bárki érdekében volt is a katonai szolgálat alól fölmentve. Így tehát a hadiváltság személyes megfizetésének kötelezettsége alól egészen azokat sem lehet feloldani, akik közérdekből, avagy közérdeket szolgáló magánérdekből, akár saját közvetett vagy közvetetlen kérésükre, akár pedig munkaadójuk kezdeményezésére, voltak fölmentve, mert részesültek a „nélkülözhetetlenség” címén bekövetkezett fölmentés előnyeiben. Ezért nem lehet igazságosan a felmentett hadiváltságát a maga egészében a fölmentetőre egyszerűen áthárítani.
Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni azt a körülményt sem, hogy minden vállalatnak, amely alkalmazottját nélkülözhetetlenség okából fölmentette, e fölmentésből gazdasági előnyei voltak. A katonai szolgálattól fölmentett alkalmazott a vállalatnak, illetve munkaadójának dolgozott, ennek prosperálását segítette elő. S noha az ily esetleg elért nagyobb nyereség megadóztatása nem lehet a hadiváltság közvetetlen célja, mert hiszen erre a hadinyereségadó hivatott, mégis az igazságos közhangulat követelményének óhajtok eleget tenni, amikor azt javasolom, hogy minden vállalat, illetőleg munkaadó minden egyes oly alkalmazottjáért, akinek katonai szolgálattól való fölmentését kieszközölte, nyereségéhez is arányosuló külön hadiváltságot legyen köteles leróni és ezenkívül a fölmentett alkalmazottja hadiváltságának a felerészét szintén viselje. Nem volna azonban értelme annak, ha a fölmentettek után a hadiváltságnak a fizetésére az államot, a törvényhatóságokat és a községeket - kivéve a községes magánüzemeit - mint munkaadókat szintén köteleznők. Ennek pedig logikus folyománya az, hogy az ezeknél alkalmazott és a közszolgálat érdekében fölmentett egyénekre a hadiváltság rendes összegének csak a felét szabad kivetni.
A hadiváltság pénzügyi eredménye - természetesen csak hozzávetőleges számítás szerint - 300 millió koronára tehető.
Ezeknek az általános szempontoknak előrebocsátása után áttérek a törvényjavaslat egyes részleteinek megokolására.
Ebben a szakaszban az általános megokolás után csak az a rendelkezés igényel fölemlítést, hogy a hadiváltság alá csupán azok a hadkötelesek és népfelkelésre kötelezettek vonatnak, akik a világháború lezajlása idején 19-50 évesek voltak, tehát az 1868-1899. évek valamelyikében születtek és a harcvonalon katonai vagy személyes hadi szolgálatot nem teljesítettek. A 18 évesek és az 50 évnél idősebbek ugyanis csak elvétve kerültek harcvonalra. Különben is a legfiatalabb korosztályba tartozóktól és az 50 évnél idősebbektől méltányosan nem követelhetünk hadiváltságot.
A harcvonalbeli szolgálatnak a törvényben való meghatározásától el kell tekintenünk, mert annak teljesen pontos definiálása csaknem lehetetlen. E helyett helyesebbnek mutatkozik, ha a végrehajtási utasítás jelöli meg azokat a kritériumokat (Károly-csapatkereszt, sebesültek érme, vitézségi érem, kardos kitüntetés, avagy igazolt hadifogság stb.), amelyekből a harcvonalbeli szolgálat teljesítése felismerhető.
Ez a szakasz a hadiváltság alól menteseket öt csoportban sorolja fel. A belátó méltányosságnak teljesen kimerítő taxaciója ez.
A családot ért veszteségnek az elesettek családtagjaira kiható hadiváltságmentességét abból a kettős szempontból kívántam megítélni, hogy a családot a veszteség egyrészt érzelmi momentumból, másrészt pedig létfentartási tekintetekből mennyire érzékenyen sújthatta.
A hadiváltság mérvének meghatározhatása szempontjából a hadiváltság alá eső hadköteleseket két főcsoportba, és mindkét főcsoportban azonos hármas kategóriába kell osztani. A főcsoportokba való beosztást az anyagi szolgáltatóképességhez simuló igazodhatás teszi szükségessé, a kategorizálást pedig az követeli meg, hogy a harcvonal elkerüléséből származó előnyök megfelelő fokozott áldozatokkal legyenek ellensúlyozhatók.
Kétségtelen, hogy az anyagi szolgáltatóképességnek a tükre: a jövedelem és a vagyon. Az egyéni gazdaságnak ezt a két tényezőjét a magyar adórendszer nagy apparátussal amúgy is kipuhatolja és jogerősen megállapítja mindazoknál, akiknek a jövedelme a 10.000 K-át, a vagyona pedig a 20.000 K-át túlhaladja. A jövedelem és vagyon megállapított összegére azután progressziv adókulcs alkalmazásával veti ki a jövedelmi és a vagyoni adót. Ezeknek az adóeredményeknek számbevételével és felhasználásával adva van a hadiváltságkötelesek zömével szemben a hadiváltságnak az egyéni szolgáltatóképességhez a legigazságosabban igazodó alapja. Ha ezeket az adóalapokat felezzük és szorozzuk, asszerint, amint azt a hármas fokozatba sorolt előnyök mérlegelése megköveteli, aránylag igen egyszerűen is kis munka árán kapjuk meg az anyagi áldozatnak azt a progresszív növekvő mértékét, amelyet az elkerült testi és lelki áldozat ellensúlyaként az állam és a társadalom méltán megkövetelhet.
El kellett dönteni azt a kérdést, hogy a hadiváltság alapjául a háborús évekre kivetett adóösszegeket, avagy valamely közelebb eső, újabb év adókivetési eredményeit fogadjuk-e el.
Eltekintve azoktól a gyakorlati nehézségektől, amelyekkel az adóösszegeknek egészen hét évre visszamenő kinyomozása járna, egy elméleti és egy elvi szempont is az újabb időben megállapított jövedelmi és vagyoni adó összegeinek felhasználása mellett szól.
Az elméleti követelmény abban áll, hogy minden anyagi közszolgáltatás mérvét leheteleg az adózó akkori viszonyai szerint kell megállapítani, amelyben azt tőle beszedni fogják. E szabály szerint tehát arra kell törekedni, hogy a hadiváltság kivetésének, kimérésének időpontja lehetőleg közel essék a közszolgáltatás követelésének, lerovásának időpontjához. Ezért az 1919. évre szóló jövedelmi és vagyoni adók összegeit fogadom el a hadiváltság kiszámításának bázisául, amely évre ezeknek az adónemeknek a kivetése most van folyamatban.
Az elvi szempont, amely azt teszi megokolttá, hogy a hadiváltságkötelesnek ne régibb, hanem újabb adóihoz mérjük hadiváltságának összegét, az, hogy őt most folyó jövedelméhez és ma meglevő vagyonához az a körülmény is segítette, hogy annak idején nem volt a harcvonalon, nem esett el, nem lett nyomorékká, s amennyiben alkalmatlan vagy fölmentett volt, kereső foglalkozását sem kellett abbahagynia.
Igaz ugyan, hogy az államkincstár érdekeit sokkal hathatósabban szolgálná az, ha nem az 1919., hanem az 1920. évre kivetendő jövedelmi és vagyoni adók alapjain építenők fel a hadiváltságot. Először azért, mert az 1919. évbe esett a jövedelmet és a vagyont pusztító bolsevizmus korszaka. Másodszor azért, mert koronánk értéke az 1919. évvel szemben is az 1920. évben tetemesen sülyedt, ami természetesen a jövedelem és a vagyon számokkal feltüntetett összegét és így az ehhez tapadó jövedelmi és vagyoni adót is jelentékenyen növeli. Ez két erős ok, amiért a jövedelmi és a vagyoni adó kivetési eredménye sokkal kisebb lesz az 1919. évre, mint az 1920. esztendőre. Harmadszor pedig azért volna az államkincstárra pénzügyi szempontból előnyösebb az 1920. évi adóalap, mert a jövedelmi és a vagyoni adónak óriási fölemelését elrendelő 1920. évi XXIII. törvénycikk anyagi rendelkezései az 1920. évtől kezdve lépnek életbe. Mig ugyanis az 1919. évi jövedelmi adó progresszív kulcsa csak 6%-ig emelkedik, addig ez már az 1920. évben 30%-ig szökik föl. Éppen így a vagyoni adó maximális kulcsa 0.3%-ról 1.5%-ra nő, ami a vagyonnak 5%-os hasznosítása mellett a jövedelemnek ujabb 30%-os, e két adónem tehát együttesen 60%-os megterhelését jelenti.
De épen e megterhelés nagysága az egyik ok, amiért az 1920. évi adókat a hadiváltság alapjává tenni nem lehet, mert hiszen ezeknek a szorzása a magasabb rétegekben képtelen eredményekre vezetne. A másik nyomos ok pedig a hadiváltság gyors kivetéséhez és befolyásához fűződő nagy érdek. Már pedig a jövedelmi és vagyoni adónak az 1920. évre szóló kivetése nemcsak, hogy még folyamatban nincs, de még a kivetés megindítása sem rendeltetett el.
Kétségtelen, hogy ha a hadiváltság kiszámításának alapjául akkor is csak a váltságkötelesnek saját adóit kellene venni, amikor az illető gazdaság szüleivel közös háztartásban él, avagy a háború bármely szakában élt, a szolgáltatóképességet szem elől tévesztenők és a lehető visszaéléseknek is kaput nyitnánk. Erre való tekintettel megfelelő rendelkezéseket tartalmaz a javaslat, szabályozva azt, hogy mely esetekben kell a családfő jövedelmi és vagyoni adója alapján a hadiváltság összegét megállapítani.
Azoknál, akik sem maguk, sem családfejeik nem esnek jövedelmi vagy vagyoni adó alá, a hadiváltság megállapíthatására a legcélszerűbb számítási alapnak a hadmentességi díjat ismertem fel.
A hadmentességi díjnak főhibája, hogy egyrészt még pénzünk elértéktelenedése előtt is igen csekély volt és másrészt legmagasabb tétele nem volt kellő arányban a hadmentesnek szolgáltatóképességével. A katonai szolgálatra alkalmatlan mezőgazdasági és ipari cseléd, avagy a napszámos évi hat koronával kárpótolja az államot azért, hogy nem köteles katonáskodni. Ez a hadmentességi díjnak a legkisebb tétele, de ez alá esett az összesen 637.421 díjkötelesből 377.454 ember, tehát több, mint az összes díjkötelesek fele. A hadmentességi díjnak a legmagasabb tétele, amely alá a leggazdagabban a reájuk nézve a legterhesebb esetben eshetnek, évi 240 korona. Ezt a tételt - utolsó adóstatisztikánk adatai szerint - mindössze 124-en fizették az egész magyar birodalomban.
Ennek a rendszernek szembetűnő elavultsága és aránytalansága azonban nem fog átkerülni a hadiváltság megállapításába. Itt ugyanis a hadmentességi díj alapjait csakis a legkisebb exisztenciákkal szemben használjuk fel, azoknál, akiknek még pénzünk alacsony értékelése mellett sincs sem tízezer korona jövedelmük, sem húszezer korona vagyonuk. Ezeket az alapokat is megfelelően szorozzuk, hogy arányosabbakká tegyük. A hadmentességi díj felsőbb, egészen aránytalan tételeinek átvételére pedig nincs szükségünk, mert már igen alacsony rétegekben is működni kezd a személyes adóztatás: a jövedelmi és a vagyoni adó összetett rendszere.
Gyakran előfordult és a közvélemény előtt érthető visszatetszést is szült, hogy egy-egy család legközelebbi tagjai közül többen voltak fölmentve. Minthogy kimélem a családot, amelynek valamelyik tagja hősi halált halt, épúgy nagyobb hadiváltság alkalmazását teljesen megokoltnak vélem azzal a családdal szemben, amelynek közös háztartásban élt tagjai közül egynél több volt fölmentve. Ily esetben az illető családnak minden hadiváltságköteles tagja a váltság rendes összegének másfélszeresét tartozik megfizetni.
A megokolásnak ehhez a szakaszához tartozó táblázatból áttekinthető a hadiváltságnak a mérve. Kitűnik ebből, hogy a hadiváltságnak kivételesen előfordulható legkisebb összege 100, illetve a közszolgálat érdekében fölmentett közalkalmazottaknál 50 korona. Ez talán nagyon kevésnek is tűnhetik fel. Megokolja azonban az a körülmény, hogy létminimum címén váltságmentességet a javaslat nem ismer s csupán a vagyontalan keresetképteleneket hagyja érintetlenül. A váltság legnagyobb összege pedig a progresszió legmagasabb fokán a jövedelem 18%-a és a vagyon 6%-a. Például, ha valakinek az 1919. évre megállapított jövedelme kétszázezer, vagyona pedig négy millió korona, úgy: a) ha katonai szolgálatot teljesített ugyan, de nem volt a harcvonalon, hadiváltsága 66.000 K; b) ha alkalmatlan volt, hadiváltsága 132.000 K; c) ha pedig föl volt mentve, hadiváltsága 276.000 K. Öt millió korona jövedelem és száz millió korona vagyon párosulása esetén a hadiváltság tételei ezek: 1,650.000 K, illetve 3,300.000 K, fölmentés esetén pedig 6,900.000 K. Ezek a tételek korántsem mondhatók ugyan túlzottaknak, de tekintettel fölcsigázott adóink sokaságára, eléggé megfelelőknek itélhetők.
Ez a szakasz a vállalatokat, illetőleg a munkaadókat terhelő hadi váltság külön köztartozását létesíti. Annak jogosultságát, hogy a fölmentett had- és népfelkelésköteles személyi hadiváltságán kívül külön hadiváltságot legyen köteles fizetni az a vállalat (illetve munkaadó) is, amely a fölmentés révén kétségtelenül előnyökhoz jutott, ennek a megokolásnak általános részében már érintettem.
Ennek a személyi hadiváltságtól függetlenül, külön fizetendő hadiváltságnak általános összege minden egyes fölmentett alkalmazott után 2.000 korona. Hogy azonban ennek az egységes tételnek merevségén enyhítsünk, - mert sajnos az individualizálásra való törekvés leküzdhetetlen bonyodalmakra vezetne, - kapcsolatba kivánom azt hozni az illető vállalat vagy munkaadó nyereségével. Ezért kimondandónak vélem, hogy az ugyanarra a vállalatra (munkaadóra) eső hadiváltság együttes összege a részvénytársaságoknál és a szövetkezeteknél ezek kereseti adóalapjának, az uradalmaknál és más mező- és erdőgazdasági vállalatoknál, illetve földbirtokosnál a kataszteri tiszta jövedelem ötszörös összegének, végül más vállalatoknál a III. osztályú kereseti adóalapnak 5%-ánál kevesebb és 30%-ánál több nem lehet. Ezt a felső határvonalat, különös tekintettel hozadéki és személyi adóink magasságára és a hadinyereségadónak egészen 60%-ig emelkedő adókulcsára, általánosságban meg kell vonnunk.
Igazságosnak tartom azt is, hogy a vállalatok és munkaadók a külön hadiváltságon kívül minden egyes fölmentett alkalmazottjuknak személyes hadiváltságából a felét maguk fizessék.
Ha a hadiváltság megállapítása után utólag változnak azok a tényezők, amelyekből a hadiváltság összegét összeállították, természetes, hogy a hadiváltság mérvének is úgy felfelé-, mint lefeléható irányban módosulnia kell. Ez oly automatikus munka, amelyben a közigazgatási bizottság adóügyi bizottsága egész megnyugvással végérvényesen határozhat.
Nemcsak a hadiváltság helyes és pontos kivetéséhez fűződő állami és társadalmi érdek követeli meg, hogy a hadiváltságköteles a váltság megállapításához szükséges adatokról bevallást adjon, hanem a váltságkötelesnek egyéni érdeke is. Egyes személyi körülményeket, például azt, hogy a középponti nyilvántartás szerint hadiváltságköteles egyén megsebesült, avagy valamelyik családtagja elesett, csak a bevallás adatai nyomán veheti tudomásul a pénzügyi hatóság. Ezért kell a törvényjavaslat 2. §-a értelmében hadiváltságmentesektől is bevallást kívánni. De követelni kell azért is, mert a mentesség elbírálását nem bízhatjuk az érdekeltnek alanyi megítélésére.
Mielőtt azután a hadiváltság elsőfokú megállapítására kerül a sor, a bevallás adatait a hivatalos adatokkal természetesen össze kell egyeztetni és az esetleges eltérések okait föl kell deríteni.
Annak biztosítása érdekében, hogy a hadiváltságtól egyetlen váltságköteles se menekülhessen, a legszigorúbb álláspontra kell helyezkednünk. Ezért a törvényjavaslat fogházzal vagy börtönnel büntetendő adócsalásnak minősít minden olyan szándékos félrevezetésre irányuló nyilatkozatot, amely a hadiváltság megrövidítésére alkalmas.
Noha a bevallás be nem nyújtása és ezzel a hadiváltságkötelezettség teljes eltitkolására irányuló törekvés, sokszor méltán súlyosabb beszámítás alá volna vonható, mint a bevallás valamely rovatába valótlan adatnak azzal a szándékkal való bejegyzése, hogy ennek alapján a hadiváltság kisebb összege legyen kivethető, még sem volt a szándékos mulasztás esete sem adócsalásnak minősíthető, mert ezt az adócsalásról szóló 1920. évi XXXII. törvénycikk nem engedi meg. Ennek a törvénycikknek 1. és 2. §-a ugyanis az adócsalást a "cselekmény" fogalmához köti. S habár büntetőjogi értelemben a "mulasztás" is lehet büntetendő cselekmény, - tekintettel a törvényjavaslathoz csatolt megokolásra, amely kifejezetten kiemelte, hogy az adócsalásnak lényeges ismertetőjele az, hogy adócsalás csak cselekmény lehet, de nem mulasztás is, a bevallás be nem nyújtását, mint mulasztást, a legsúlyosabb körülmények között sem minősíthettem adócsalásnak. Ennek ellensúlyozásául azonban igen szigorú pénzbírság alkalmazását javasolom.
Fölöslegesnek látszik, hogy a hadiváltság elsőfokú kivetése a nehézkesebb bizottsági megállapítás körébe utaltassék. A bevallás adatainak megvizsgálása és a ténykérdés tisztázása után a hadiváltság kivetése csak egyszerű számtani művelet, amelynek elvégzése annál is inkább legcélszerűbben Budapesten az adófelügyelő, vidéken pedig a pénzügyigazgatóság hatáskörébe utalandó, mert a kivetéshez szükséges főbb adatok, a jövedelmi és a vagyoni adó, nemkülönben a III. és IV. osztályú kereseti adó összes iratai, ennek a hatóságnak a birtokában vannak.
A végső döntés jogát azonban a közigazgatási bíróságnak kell fenntartani, amely pénzügyi aeropág évtizedek óta pártatlan működésével az adózó közönség teljes bizalmát méltán megszerezte.
Természetes, hogy a hadiváltsággal kapcsolatban a katonai szolgálat szempontjából fölmerülő kérdések elbírálása végett a pénzügyi hatóságoknak a katonai parancsnokságokhoz, esetleg végső fokban a honvédelmi miniszterhez kell fordulniok.
A hadiváltság esedékességének a megállapításánál a főszempont: a gyors befolyás biztosítása, de mégis a váltságkötelesek teherbíróképességének számbavételével. Ezért bár a hadiváltságot két egyenlő részletben rendszerint hat hónap alatt kell ugyan befizetni, de méltánylást érdemlő kivételes esetekben fizetési halasztásnak van helye.
Annak az elvnek következetes megvalósításából kifolyóan, hogy a hadiváltság a harcvonalon teljesítendő személyes honvédelmi kötelezettség teljesítése helyett követelt anyagi szolgáltatást, az természetszerűen az alsóbb néprétegekre is kiterjed, épúgy, mint az általános had- és személyes hadiszolgáltatási kötelezettség. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ezekkel a gazdasági osztályokkal szemben a köztartozásokat behajtani alig lehet. A köztartozás kivetése, nyilvántartása, behajtásának megkisérlése és azután behajthatatlanság címén való törlése pedig az államkincstárnak sok költséget és meddő munkát okoz. Kétségtelen, hogy itt a sikert csak különleges rendelkezés biztosíthatja. Ilyen az a javaslatom, hogy akitől a hadiváltság behajthatatlannak mutatkozik, az megfelelő pénzbeli értékű közmunka végzésére legyen kötelezhető. Ennek lehetősége egymagában olyan megelőző hatást fog kiváltani az érdekelteknél, hogy a hadiváltság simán be fog folyni és kényszerközmunka végeztetésére a gyakorlatban csak igen elvétve kerülhet majd sor.
Az 1920/21. évi állami költségvetésről előterjesztett javaslatban, hadigondozás címén, a többek között a hadiárvák gondozására, a rokkantak segítésére és a rokkantak részére művégtagok előállítására, továbbá a háború sérültjei után az egészségügyi intézetekben felmerülő ápolási díjakra és hasonló kiadásokra összesen 96,641.538 K van előirányozva. Hivatali elődömnek ez a költségvetési előirányzata, amely pedig még 1920. szeptember 14-éről keltezett, 9 milliárd 690 millió fedezetlen összeget tüntet fel. Köztudomású, hogy azóta ez a hiány még fokozódott. Én azonban feltétlenül elő akarom teremteni a fedezetet arra az előirányzott 96,641.538 K-ra és a jövőre nézve is megfelelő alapot óhajtok erre biztosítani, mert ez a magyar nemzet erkölcsi tartozása.
Az erre vonatkozó rendelkezést tartalmazza a javaslat 11. §-a.
Ennek a szakasznak az a további rendelkezése, amely szerint a hadiváltság után sem állami, sem törvényhatósági, sem pedig községi pótadó vagy adó ki nem vethető, a hadiváltságnak, mint céladónak természetéből folyik.
Ez a szakasz az életbeléptetésre és a végrehajtásra vonatkozó rendelkezést foglalja magában.
Táblázat az indokolás 3. §-ához.
| Kiszámítási alap: | Nem volt harcvonalon: | Alkalmatlan volt: | Föl volt mentve:** | Százalékok: | ||||||||
| 10.000 K jövedelem; | jövedelmi adó: | 290x1/2= | 145 Khadiváltság | 290x1= | 290 Khadi váltság | 290x3= | 870 Khadiváltság | 1.45-8.7 | A hadi- | |||
| 20.000 K vagyon; | vagyoni adó: | 5x5= | 25 K*hadi váltság | 5x1= | 50 K*hadi váltság | 5x20= | 100 Khadi váltság | 0.12-0.50 | váltság | |||
| minimális | ||||||||||||
| 200.000 K jövedelem; | jövedelmi adó: | 12.000x1/2= | 6.000 Khadi váltság | 12.000x1= | 12.000 Khadi váltság | 12.000x3= | 36.000 Khadi váltság | 3-18 | és maxi- | |||
| 4,000.000 K vagyon; | vagyoni adó: | 12.000x5= | 60.000 Khadi váltság | 12.000x10= | 120.000 K hadi váltság | 12.000x20= | 240.000 Khadi váltság | 1.5-6 | mális szá- | |||
| zaléka a | ||||||||||||
| 1 millió K jövedelem; | jövedelmi adó: | 60.000x1/2= | 30.000 Khadi váltság | 60.000x1 = | 60.000 Khadi váltság | 60.000x3= | 180.000 Khadi váltság | 3-18 | jövede- | |||
| 20 millió K vagyon; | vagyoni adó: | 60.000x5= | 300.000 Khadi váltság | 60.000x10= | 600.000 Khadi váltság | 60.000x20= | 1,200.000 Khadi váltság | 1.5-6 | lemmel és | |||
| a vagyon- | ||||||||||||
| 5 millió K jövedelem; | jövedelmi adó: | 300.000x1/2= | 150.000 Khadi váltság | 3000x1= | 300.000 Khadi váltság | 300.000x3= | 900.000 Khadi váltság | 3-18 | nal szem- | |||
| 100 millió K vagyon; | vagyoni adó: | 300.000x5x1 | 500.000 Khadi váltság | 300.000x10= | 3,000.000 Khadi váltság | 300.000x20= | 6,000.000 Khadi váltság | 1.5-6 | ben: | |||
| Ha nincs | Mezőgazd. v. ipari cseléd, napszámos; | hadment. díj: | 6x10= | 60 K*hadi váltság | 6x20= | 120 Khadi váltság | 6x40= | 240 Khadi váltság | ||||
| 10.000 K-t | ||||||||||||
| túlhaladó jövedelme | Házi cseléd, gyári vagy ipari munkás; | hadment. díj: | 8x10 = | 80 K* hadi váltság | 8x20= | 160 K hadi váltság | 8x40= | 320 K hadi váltság | ||||
| vagy | ||||||||||||
| 20.000 K-t | Kézműiparos; | hadment. díj: | 12x10= | 120 K hadi váltság | 12x20= | 240 K hadi váltság | 12x40= | 480 K hadi váltság | ||||
| meghala- | ||||||||||||
| dó vagyo- | II. vagy III. oszt. kereset adó alá tartozik: | |||||||||||
| na | 20 K adóalapig | hadment. díj: | 6x10= | 60 K* hadi váltság | 6x20= | 120 K hadi váltság | 6x40= | 240 K hadi váltság | ||||
| 1.000 K adóalapig | hadment. díj: | 64x10= | 640 K hadi váltság | 64x20= | 1.280 K hadi váltság | 64x40= | 2.560 K hadi váltság | |||||
| IV. oszt. kereseti adó alá tartozik: | ||||||||||||
| 100 K adóalapig | hadment. díj: | 10x10= | 100 K hadi váltság | 10x20= | 200 K hadi váltság | 10x40= | 400 K hadi váltság | |||||
| 1.600 K adóalapon túl | hadment. díj: | 200x10= | 2.000 K hadi váltság | 200x20= | 4.000 K hadi váltság | 200x40= | 8.000 K hadi váltság | |||||
A vállalatok külön hadiváltsága minden fölmentett alkalmazottjuk után 2.000 K.
*) Az egy-egy hadiváltságkötelesre eső hadiváltság összege azonban 100 K-nál kevesebb nem lehet.
**) E tételek felét a fölmentető vállalatok fizetik. - Állami, törvényhatósági és községi alkalmazottakra ezeknek a tételeknek csak a fele vethető ki.ű
