A háború és az azt követő forradalmak, valamint a pénz értékének mindezekkel kapcsolatosan előállott sülyedése következtében a magyar állam kiadásai a háború előtti évekhez képest sokszorosan megnövekedtek s így az államháztartás rendje teljesen megbomlott.
Az államháztartás rendjének helyreállítására irányuló törekvésben minden lehető eszközt meg kell ragadni.
Az 1920. év során megalkotott adónovella az emelésre alkalmas egyenesadók közül már sokat kiválasztott, főleg azokat, amelyeknél az emeléssel jelentékeny eredményeket lehet elérni.
Maradt azonban az egyenesadóknak egynéhány neme, amely szintén alkalmas az emelésre, bár kétségtelen, hogy ezeknél az eredmény számszerűen nem lehet olyan nagy, amely az állam óriás terhei mellett lényegesnek lenne mondható. Az emelést azonban ezeknél is igénybe kell venni, mert az - ha még olyan kevés is az eredmény - az egyensúly helyrehozására irányuló törekvést elősegíti s különösen akkor veendő igénybe, ha ez az emelés az adóteher igazságos eloszlását is szolgálja.
Ilyen adónem pl. a fegyveradó és a vadászati adó, amelyeknek emelését a nemzetgyűlés az idevonatkozólag előterjesztett törvényjavaslatom tárgyalása során helyeselte és azt már meg is szavazta.
Az emelésre alkalmasnak tartom még a bányaadót is és erre vonatkozik a jelen törvényjavaslatom.
Az 1875. évi adóreform - bár elismerte, hogy a bányák hozadékának megadóztatása az iparadó körébe tartozik, de mert a bányák a más iparágakkal szemben az adózás terén bizonyos kedvezményben részesítendők - a kereseti adó helyett bányaadó alá vonta a bányászatból s a vele kapcsolatos iparágak üzeméből eredő jövedelmet s lényegesen alacsonyabb kulcsot alkalmazott, mint amilyent a többi iparágra a kereseti adóban alkalmazhatónak vélt. A kedvezőbb elbánást a törvényhozás főleg azzal indokolta, hogy a nagy tőke a bányavállalatoktól, amelyek más iparágakkal szemben csekélyebb jövedelmezőségnek, rendesen távol tartja magát, különösen a fémbányászatot illetőleg, továbbá mert a bányaüzlet folyton új meg új beruházásokat kíván s a tiszta jövedelmet csak hosszabb idő múlva s nagyon változó tételben szolgáltatja, végül mert a bányának tárgya, a nyers ásványanyag idővel kimerül.
Az 1909. évi egyenesadó-reform a bányaadót meg akarta szüntetni s beolvasztotta a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok kereseti adójába, illetőleg az általános kereseti adóba, mégis az adókulcs alkalmazásakor hangsúlyozta azt, hogy az 1875. évi törvényhozás által felhozott s előbb említett érveket nem szabad figyelmen kívül hagyni s a bányaipar fejlesztését és megerősítését az adótörvényeknek is elő kell mozdítani. Ha tehát az 1909. évi egyenesadó-reform idevonatkozó rendelkezései a bányákra vonatkozólag már életbe léptek volna, az adókulcs a nyilvános számadásra kötelezett bányavállalatoknál 5% és 7%, egyéb bányáknál pedig egyformán 5% lett volna.
Részemről nem osztom mindenben azt a nézetet, amellyel az 1875. évi és az 1909. évi egyenesadó-reform a bányákkal szemben állást foglalt.
A tapasztalat szerint ugyanis a nagytőke a bányászattól, különösen a kőszénbányászattól éppen nem idegenkedik, fémbányászatunk pedig, amelynél ez az idegenkedés talán még a közelmultban is megvolt, ezidőszerint - a Csonkamagyarországon - sajnos igen kevés van. A tapasztalat szerint, különösen a legutóbbi időkben, a kistőke sem idegenkedik a bányászattól.
Nézetem szerint tehát nincs akadálya annak, hogy a bányaművelésnek és hozzátartozó segédműveknek s iparágaknak üzlete az eddiginél nagyobb mérvben adóztattassék meg.
Magának az adó mérvének emelését oly módon vélem megoldandónak, hogy a nyilvános számadásra kötelezett bányavállalatoknál, amelyek a nagytőke alkotásai, egészen megszüntetném a bányaadót s azokat a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok kereseti adójára vonatkozó törvényes rendelkezések alá vonnám, úgy - amint azt az 1909. évi egyenesadó-reform az 1909:VIII. törvénycikk megalkotásakor eredetileg is tervezte. A nyilvános számadásra kötelezett bányavállalatok azonban ugyanannyi kereseti adót fizetnének, mint amennyit a többi nyilvános számadásra kötelezett ipari vállalat fizet. A nyilvános számadásra nem kötelezett bányáknál, amelyek általában a kistőke alkotásai, egyelőre fentartanám a külön bányaadót, de felemelném az adókulcsot 10%-ra, amennyi a III. osztályú kereseti adó kulcsa.
Az 1909. évi adóreform álláspontján állva, talán helyesebb volna azt kimondani, hogy a nem nyilvános számadásra kötelezett bányák a III. osztályú kereseti adó alá tartoznak. Ebben az esetben a bányaadó teljesen megszünnék és egyenesadó-rendszerünknek amugy is túlsok adóneme közül az egyik még az új adóreform előtt eltünnék, ámde ezt a megoldást ezuttal nem választhatom, és pedig egyrészt tekintettel a III. osztályú kereseti adó formájának teljesen elavult voltára, másrészt arra, hogy a bányák megadóztatásánál - különleges voltukra való tekintettel - lényegesen el kell térni az egyéb iparágak megadóztatásának módjától.
A bányaadónak, mint külön adónemnek teljes megszüntetése az egyenesadó-rendszerünknek gyökeres és amugy is közeli reformja alkalmával - a III. osztályi kereseti adóval együtt - lesz időszerűen megoldandó.
A bányavállalatok adójának fokozását az adókulcsnak előbb említett emelésén kívül még, közvetve azáltal is vélem elérhetőnek, hogyha az adóalap helyesebb kimunkálására vonatkozólag is rendelkezéseket veszek fel a törvényjavaslatba. Igy például, ha a bányavállalatok részéről az értékcsökkenés fejében, illetőleg az ezek pótlására a mérlegben alakított tartalékalapra helyezett, vagy ugyanezen a címen a mérlegben leirt összegekre nézve a mérlegszerű becsérték tekintetében aggály merül fel, a pénzügyi hatóságnak joga lesz vizsgálatot tartani szakértők közbenjöttével s annak eredményéhez képest a becsértéket megfelelően kiigazítani. Ezzel az intézkedéssel ezentúl meg lesz akadályozható az, hogy a bányavállalatok az értékcsökkenési tartalékalapjukat a szükségesnél nagyobb összegűre emeljék, vagy e címen túlnagy összegeket írjanak le. Ez az eljárás egyébként a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknál - amennyiben azok nem bányavállalatok - már jelenleg is alkalmaztatik az 1909. évi VIII. törvénycikk 17. §-ában foglalt rendelkezések alapján.
A nem nyilvános számadásra kötelezett bányavállalatoknál az adóalap teljesebb kimunkálhatása végett szintén ki kell mondani, hogy ha nem adatott vallomás, vagy annak adatai nem kielégítők, a szükséges adatok hivatalból szerzendők be. Ugyancsak intézkedés teendő avégből, hogy az értékcsökkenési tartalékalap túlságos emelése, illetőleg a leírás mérve meg legyen akadályozható, végül jogot kell adni a pénzügyi hatóságnak arra, hogy szükség esetén vizsgálatot rendelhessen el.
A törvényjavaslat pénzügyi eredményére vonatkozólag a következőket jegyzem meg. A jelenleg magyar közigazgatás alatt álló területen összesen 81 bányavállalat van üzemben, ezek közül 35 van nyilvános számadásra kötelezett vállalat tulajdonában, 46 pedig magánbányavállalat; továbbá a 81 bányavállalat közül 74 kőszénbánya, amely jelenleg 7%-os bányaadó alá esik, 7 pedig egyéb bánya, amely jelenleg 5%-os bányaadó alá tartozik.
A jelen törvényjavaslattal tervezett adóemelés mellett a bányaadónak eddigi 1/2-1 millió koronát kitevő hozadékát 8-10 millióra vélem felemelhetőnek.
Ezek után áttérek a törvényjavaslat egyes szakaszainak indokolására.
Az I. FEJEZETHEZ
Miként már az általános indokolásban említettem, a bányaművelésnek s a hozzátartozó segédműveknek és iparágaknak üzletéből eredő jövedelem erősebb megadóztatását a nyilvános számadásra kötelezett bányavállalatokkal szemben oly módon vélem elérni, hogy az ilyen vállalatoknál a bányaadót megszüntetem és azokat a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok kereseti adója alá vonom, amint azt az 1909. évi egyenesadó-reform az 1909. évi VIII. törvénycikk megalkotásakor tervezte is.
Ez a szakasz felsorolja azokat a törvényes rendelkezéseket, amelyek 1921. évtől kezdve a nyilvános számadásra kötelezett bányavállalatok megadóztatásánál alkalmazandók lesznek. E rendelkezések szerint a nyilvános számadásra kötelezett bányavállalatok 1921. évtől kezdve ugyanazokat az egyenesadókat fogják fizetni, mint amelyeket a nyilvános számadásra kötelezett más ipari vállalatok már is fizetnek és pedig kereseti adót, annak 60%-os hadipótlékát, továbbá 1921-1923. években a nyereségtöbblet-adót.
E szakaszban az 1909. évi VIII. törvénycikknek a nyersjövedelemből levonható tételeket tárgyaló 17. §-át, illetőleg e szakasz 14. pontját azzal vélem kiegészítendőnek, hogy levonható lesz a társpénztáraknak adott mindenféle hozzájárulás, továbbá a munkásjóléti intézményeknek (alapoknak) adott összegek. Ezzel a bányavállalatoknak régi óhaját teljesítem. Levonható lesz továbbá a szénjogi térilleték is, amely az egyidejűleg benyujtott külön törvényjavaslatom szerint az ásványszén tekintetében a földbirtokost megillető jogok átruházása esetében a lefoglalt földterületek után fizetendő. Végül levonható lesz 1921. évtől kezdve a megvett szénjogok vételárának évenkint 2%-a is.
Ez utóbbi 2%-os levonást azonban ahhoz a feltételhez kötöm, hogy a bányavállalat köteles a földtulajdonosával kötött adásvételi szerződést hiteles másolatban bemutatni a pénzügyi hatóságnak.
Ha az adásvételi szerződésből nem tűnik ki világosan az, hogy a szénjogokra mennyi esik a vételárból, azt hivatalos becslés útján kell megállapítani. Ilyen eset előfordulhat például akkor, ha a szénbányát maga a földtulajdonos létesítette és később átadja másnak, amikor a bánya vételárában a szénjogok ára is benfoglaltatik.
Ez a szakasz kimondja, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok kereseti adójának kétféle fokozatos kulcsa közül a bányavállalatokkal szemben azt kell alkalmazni, amelyet az ipari vállalatok fizetnek.
Az 1909. évi VIII. törvénycikket életbeléptető 1916. évi XXXIV. törvénycikk 5. §-a szerint ez az adókulcs az ipari vállalatoknál:
a) 10%, ha az adóköteles évi nyereség a vállalat saját tőkéjének tíz százalékát nem haladja meg;
b) 12% az adóköteles nyereség ama része után, amely a vállalat saját tőkéjének tíz százalékánál nagyobb, de annak tizenöt százalékát nem haladja meg;
c) 14% az adóköteles nyereség ama része után, mely a vállalat saját tőkéjének tizenöt százalékánál nagyobb, de annak húsz százalékát nem haladja meg;
d) 16% az adóköteles nyereség ama része után, mely a vállalat saját tőkéjének húsz százalékánál nagyobb, de annak huszonöt százalékát nem haladja meg;
e) 18% az adóköteles nyereség ama része után, mely a vállalat saját tőkéjének huszonöt százalékát meghaladja.
Saját tőke alatt a befizetett alaptőkét és azokat a mérlegszerű tartalékalapokat kell érteni, amelyek a vállalat kizárólagos tulajdonát alkotják és a részvénytársaságok új részvényeinek kibocsájtásánál névértékben felül befolyt összegekből, vagy már megadóztatott üzleti jövedelemből származnak.
Ez a szakasz nagyjában az 1909. évi VIII. törvénycikk 28. §-ában foglaltaknak felel meg és azt szabályozza, hogy hogyan kell az adóalapot megállapítani akkor, ha a vállalat nem adott adóvallomást, vagy ha a vallomása és egyéb adatnyujtása nem kielégítő.
Újítás azonban az, hogy ezentúl a bányavállalat vallomását nem a m. kir. bányakapitányság fogja megvizsgálni, amint az az 1909. évi VIII. törvénycikk 29. §-a szerint is tervezve volt, hanem maga a pénzügyigazgatóság (adófelügyelő), s a hiányzó adatokat is ez a hatóság fogja könyvvizsgálat útján beszerezni, természetesen szakértők segélyével és csak szükség esetén a bányakapitányság igénybevétele mellett.
Célszerűbbnek tartom ugyanis és egyszerűbb is az eljárás, hogyha a vallomásokat az a hatóság vizsgálja meg és a kivetéshez szükséges minden adatot az a hatóság szerez be, amelyik az adó kiszámítását készíti s csak akkor veszi, igénybe a szakközegeket, ha az szükséges. Különben sem egyeztethető össze a bányahatóságok tulajdonképeni hivatásával az adóvallomások felülvizsgálása és az adókivetési adatok beszerzése, miért is e hatóságok csakis szükség esetén mint szakértők veendők igénybe.
Újítás az is, hogy nemcsak könyvvizsgálatot lehet tartani, amely a központi igazgatás székhelyén, illetőleg ott foganatosítandó, ahol a könyvek vezettetnek, hanem szükség esetén a telep helyén is vizsgálat tartható. Mindezt a kivetés alapossága céljából a törvényben kell kimondani.
Újítás továbbá annak a kimondása, hogy a pénzügyigazgatóságnak (adófelügyelőnek) a könyvvizsgálatot illetőleg a helyszíni vizsgálatot elrendelő végzése ellen nincs helye felebbezésnek, továbbá hogyha a vállalat a vizsgálatot megakadályozza, vagy meghiúsítja, jövedéki kihágást követ el. Ezeket a rendelkezéseket az 1920. évi XXIII. törvénycikk már kimondotta a jövedelemadónál és vagyonadónál.
Szükségesnek tartom az 1909. évi VIII. t.-cikk 17. §-ának utolsóelőtti bekezdésében foglaltakkal szemben annak kimondását, hogy az előbbi 4. §-ban körülírt eljárás alkalmaztassék akkor is, ha a vizsgálatot azért kell megtartani, mert az értékcsökkenési tartalékalap hozzájárulási összegeire, illetőleg a leírások összegére nézve a mérlegszerű becsérték tekintetében aggály merül fel, hogy vajjon értékcsökkenési tartalékalap dotálása nem történik-e túlságos mérvben, illetőleg a leírás összege nem indokolatlanul magas-e.
Megjegyzem, hogy úgy a 4. §-ban, mint a jelen 5. §-ban körülírt s a bányavállalatoknál alkalmazandó eljárással szemben a többi nyilvános számadásra kötelezett vállalatnál tovább is az 1909. évi VIII. törvénycikk 28. §-ában, illetőleg 17. §-ának utolsóelőtti bekezdésében szabályozott s némileg talán kevesbé szigorúnak mondható eljárás marad meg. Ezt az eltérést - addig is, míg ez irányban az 1909. évi VIII. törvénycikk idézett szakaszát a törvényhozás ki nem egészíti - a bányavállalatokkal szemben az a körülmény indokolja, hogy az adóalap helyes megállapítása, a pénzügyi hatóságokra nézve jóval nehezebb valamely bányavállalatnál, mint más ipari vagy a kereskedelmi vállalatnál.
A II. FEJEZETHEZ
A nem nyilvános számadásra kötelezett bányákra vonatkozólag, amint az általános indokolásban már megemlítettem, a legtökéletesebb megoldás az lenne, ha a bányaadót ezeknél is megszüntetném. Ezt a megoldást azonban az általános indokolásban már felsorolt okokon kívül még azért sem választhatom, mert a III. osztályú kereseti adó, amelybe a nem nyilvános számadásra kötelezett bányák bányaadóját be lehetne olvasztani, az 1920. évben három évi érvénnyel - az 1920/1922. évekre - már kivettetett, a bányavállalatokra pedig eddig is évenkint kellett kivetni az adót, s ez az évenkénti kivetés a bányákkal szemben - tekintettel arra, hogy jövedelmezőségük nagyon változékony - ezután is fentartandó. Előállana tehát az a visszás helyzet, hogy valamely vállalat, amelynek bányája és azonkívül a bányával nem szorosan összefüggő ipari vállalata van, ugyanabban az évben kétféle III. osztályú kereseti adót fizetne, egy olyant, amely három évi érvénnyel már ki van vetve és egy olyant, amely csak egy évre vettetett ki és így - esetleg ugyanabban a községben - külön lenne előírandó.
A nem nyilvános számadásra kötelezett bányákkal szemben tehát addig is, míg az új adóreform el nem készül, a bányaadót mint külön adónemet fentartom. A bányaadóra vonatkozó törvényes rendelkezéseket azonban amelyek eddig eléggé hiányosak voltak, teljesen újra kell szövegezni s e tekintetben az 1909. évi adóreform során alkotott 1909. évi IX. törvénycikk szerkezetét és rendelkezéseit tartottam szem előtt, amelyek - ha e törvény annak idején életbe lépett volna - a nem nyilvános számadásra kötelezett bányákra is kiterjedtek volna.
Ez a szakasz lényegében megfelel az 1876. évi XXVII. törvénycikk 1. és 2. §-ában foglalt meghatározásoknak. Ezek szerint tehát a bányaadó tárgyát nem képezik azok a bányaüzemek, amelyek nem esnek a bányatörvény rendelkezései alá, ilyenek pl. a kő-, kavics-, murva-, homok-, földbányák stb. Szükségesnek tartom azonban a törvényben kimondani, hogy bányaadó alá esik a még nem adományozott területen kutatási engedély alapján termelt ásványok értékesítéséből eredő jövedelem is, mert sok bányavállalat már az adományozás előtt is termel és értékesít. Minden üzleti hasznot, amely a kutatás stádiumában előáll, meg kell adóztatni, ami az adományozás előtti időre is csak bányaadóval történhetik helyesen.
Szükséges kimondani azt, amit a bányaadó-törvény eddig nem határozott meg világosan, hogy a bányaadót az tartozik fizetni, aki a 6. §-ban említett művelést (üzletet) folytatja, pl. a haszonbérlő, míg a tulajdonos csak akkor, ha ő maga műveli a bányát. Ezt a nyilvános számadásra kötelezett bányavállalatokra nézve az 1909. évi VIII. törvénycikk 21. §-a már világosan kimondotta.
Ez a szakasz megfelel az általános kereseti adóról szóló és életbe nem léptetett 1909. évi IX. törvénycikk 9. és 10. §-ának.
Egyúttal kiegészítettem annak a szabályozásával, hogy a felszámolás teljes befejeztével hogyan történik az adó beszedése. Az eljárás olyan lesz, mint amilyent az 1909. évi VIII. törvénycikk 10. §-a a nyilvános számadásra kötelezett vállalatokkal szemben előír.
Ez a szakasz megfelel részben az általános kereseti adóról szóló 1909. évi IX. törvénycikket módosító 1912. évi LIII. törvénycikk 10. §-ának, részben pedig az 1909. évi IX. törvénycikk 13. §-ának.
Ez a szakasz lényegében megfelel az 1909. évi IX. törvénycikk 14. §-ának azzal az eltéréssel, hogy a bányaadó alapján nem az adóévet megelőző évből származó jövedelem, hanem a megelőző három év jövedelmének átlaga Vagyis meghagytam az 1876. évi XXVII. törvénycikk 6. §-ában foglalt rendelkezést. Ezt a megoldást azért választottam, mert már az 1876. évi XXVII. t-cikk parlamenti tárgyalások során is a törvényjavaslat eredeti szövegezésével szemben, amely a megelőző egy évi jövedelmet vette adóalapul, épen az érdekkörök kívánságára mondatott ki az, hogy alapul a megelőző három év eredményének átlaga vétessék, és pedig azért, mert ez a vállalatokra nézve lényegesen kedvezőbb. Egyúttal szabályozom azt, hogy hogyan történjék a megadóztatás az új vállalatoknál az első három évben, amikor még nem lehet szó három év ismert eredményének átlagáról.
Ujítás még a szakaszban annak a meghatározása, hogy mit értünk nyers jövedelem alatt, ami a bányaadótörvényben eddig nem volt meghatározva.
Ez a szakasz meghatározza, hogy az adóalap megállapíthatása végett a nyers jövedelemből mi vonható le. A levonható tételek általában ugyanazok, amelyeket az általános kereseti adóról szóló 1909. évi IX. törvénycikk 15. §-a, illetőleg a jelenleg érvényben levő 1875. évi XXVII. törvénycikk 6. §-a a bányavállalatokra nézve felsorol. Levonható tételek közé veszem fel a szénjogi térilletéket is, amely az egyidejűleg benyujtott külön törvényjavaslatom szerint az ásványszén tekintetében a földbirtokost megillető jogok átruházása esetében lesz a lefoglalt földterületek után fizetendő.
A levonható tételek közé veszem fel - úgy, amint a 2. § szerint a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknál - a társpénztáraknak juttatott mindenféle hozzájárulást, továbbá a munkásjóléti intézményeknek (alapoknak) adott összegeket, amivel a bányavállalatok régi kívánságát teljesítem. Levonható lesz, továbbá a szénjogok vételárának évenkint 2%-a is a szerződés bemutatásának feltételéhez kötöttem.
Itt is gondoskodnom kell arról, amint a 2. §-a szerint a nyilvános számadásra kötelezett bányavállalatoknál történik, hogy ha a szerződésből nem tünik ki a szénjogok vételára, az hivatalos becslés útján állapíttassék meg.
Újítás továbbá az is, hogy amennyiben a tartalékolás vagy leírás nagysága ellen aggály merül fel, a pénzügyigazgatóságnak (adófelügyelőnek) joga lesz annak összegét szakértők meghallgatásával, szükség esetén a bányakapitányság közbenjötte mellett vizsgálat útján megállapítani. Az eljárás tehát e tekintetben a nem nyilvános számadásra kötelezett bányáknál is olyan lesz, mint amilyen a törvényjavaslat 3. §-a szerint a nyilvános számadásra kötelezett bányavállalatoknál.
Ez a szakasz megfelel az 1909. évi IX. törvénycikk 16. §-ának, illetőleg az ezt kiegészítő 1912. évi LIII. törvénycikk 12. §-ában foglaltaknak.
Az e szakaszban foglaltak megfelelnek az 1909. évi IX. törvénycikk 17. §-ában felsoroltaknak.
A bányaadót, úgy mint eddig, ezentúl is abban a községben kell kivetni, ahol a bányavállalat fekszik, illetőleg az üzem folytattatik. Ha a bányaösszlet több község területén fekszik, a bányaadót abban a községben kell megállapítani, amelyben a bányamű külszínberendezésének főrésze fekszik. Ez a rendelkezés megfelel az 1909. évi IX. törvénycikk 18. §-ának 3. pontjában foglaltaknak.
Mint már az általános indokolásban említettem, a nem nyilvános számadásra kötelezett bányavállalatok bányaadójának kulcsa 10% lesz, amennyi a III. osztályú kereseti adó kulcsa. Ily módon érvényesül az adó terhében is az az álláspont, hogy a bányaadó lényegében ipari adó, tehát annak kulcsa is annyi legyen, amennyi az ipari adóé általában.
Ezek a szakaszok megállapítják, hogy a bányaadó kivetéséhez szükséges vallomást ki és hol tartozik adni. Egyebekben e szakaszok megfelelnek az 1909. évi IX. törvénycikk 20. és 26. §-ában foglaltaknak.
Ujítás azonban annak a kimondása, hogy ha az egymással összefüggő bányáknak több külszínberendezése van, amelyek más-más község határában vannak, a bevallás helyét a fél szabadon választhatja, amikor azonban ő lesz köteles a választás helyéről a többi érdekelt községet értesíteni.
E szakasz szerint a fél köteles a nyers jövedelmen kívül bevallani mindazokat az adatokat, amelyek az adóalap helyes megállapításához szükségesek. E szakasz lényegében megfelel az 1909. évi IX. törvénycikk 23. §-ában foglaltaknak.
E szakaszuk megfelelnek az 1909. évi IX. törvénycikk 24. és 27. §-ában foglaltaknak.
E szakaszok azt az eljárást szabályozzák, amely akkor követendő, ha a fél egyáltalán nem, vagy nem kielégítő vallomást ad. A rendelkezések megfelelnek az 1909. évi IX. törvénycikk 31., 32. és 33. §-ában, valamint az 1912. évi LIII. törvénycikk 16. §-ában foglaltaknak. A minimális tételekre vonatkozó rendelkezéseket azonban mégis úgy módosítom, hogy az alkalmazottak mindegyike után nem 150 K-t, hanem 250 K-t kell adóalapul venni s az önálló segédműveknél a díjaknak nem 5%-a, hanem 10%-a lesz az adó minimumának veendő.
A pénzügyigazgatónak (adófelügyelőnek) jogot kell adni arra, hogy az adóalap helyes kimunkálhatása céljából bekövetelhesse a nyereség-veszteség számlát s a könyvvizsgálatot vagy helyszíni vizsgálatot is elrendelhesse, ha azt szükségesnek látja. A vizsgálatot úgy kell foganatosítani, amint azt a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknál a törvényjavaslat 2. §-a előírja.
Ha az adóköteles a vallomást nem adja be, vagy a vallomás hiányait nem pótolja megfelelően, pótlékkal sujtandó, amelyet ilyen esetre már az 1909. évi IX. törvénycikk is tervezett. A pótlék mérvét azonban felemelem 20%-ra, illetőleg 50%-ra, amennyit az 1920. évi XXIII. törvénycikk 88. §-a értelmében a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknak kell hasonló esetekben fizetni.
A bányaadóval egyenértékű III. osztályú kereseti adónál az idő szerint nincs ilyen pótlék, azt a törvényhozásnak még nem is volt szükséges alkalmazni, mert a III. osztályú kereseti adó kivetésénél az 1920. évi XXIII. törvénycikk szerint nem volt általános vallomásadás.
A bányaadót ezentúl elsőfokon nem az adókivető bizottság, hanem a pénzügyigazgatóság (adófelügyelő) fogja kivetni. Az 1920. év során megalkotott adónovella (1920. évi XXIII. törvénycikk) szintén arra az álláspontra helyezkedett, hogy a III. osztályú kereseti adót mely a bányaadóval egyenértékű, ne az adókivető bizottság, hanem a pénzügyi hatóság állapítsa meg elsőfokon, ami nagy időbeli nyereséggel és költségmegtakarítással jár. Sőt az okból a törvényhozás a jövedelem- és vagyonadó elsőfokú megállapítását is a pénzügyi hatóságokra bízta. Bár kétségtelen, hogy sokkal több ok szól amellett, hogy a kereseti adót és így a bányaadót is elsőfokon a bizottság állapítsa meg, mint amennyi ellene szól, mégis - már csak az egyforma eljárás végett - kimondandónak vélem, hogy a bányaadót, is ezentúl elsőfokon a pénzügyi hatóság állapítsa meg.
A bányaadónál azonban nem tartom szükségesnek azt, amit az 1920. évi XXIII. törvénycikk a III. osztályú kereseti adóra nézve elrendelt, hogy t. i. az elsőfokon megállapított minden adótételt, tehát a meg nem felebbezetteket is, a felszólamlási bizottság elé kelljen terjeszteni, mert ennél az adónemnél semmiféle vád sem érheti az elsőfokú kivetést teljesítő pénzügyi hatóság közegeit, miután a pénzügyi hatóságnak a bányaadó alapját a javaslatom 21-23. §-a szerint nemcsak módjában, hanem kötelessége is lesz kellően kimunkálni.
E szakaszban egyúttal felhatalmazást kap a pénzügyminiszter annak elrendelhetésére, hogy a bányaadót esetleg az egész ország területére ugyan azon pénzügyi hatóság állapíthassa meg elsőfokon. Ezzel a bányaadó egyöntetű kivetését érném el, ami épen ennél a kivételes eljárást igénylő adónemnél különösen kívánatos.
Kétségtelen, hogy ezzel a felhatalmazással a pénzügyminiszter csak akkor élhet, ha a kiszemelt pénzügyi hatóságot a kellő szakerőkkel előzőleg megfelelően ellátta. E felhatalmazás igénybevétele esetében természetesen a kijelölendő pénzügyi hatóságnak fog jogában és kötelességében állani az ország valamennyi nem nyilvános számadásra kötelezett bányájának vallomását megvizsgálni, a könyvvizsgálatot és a helyszíni vizsgálatot - bárhol legyen arra szükség - elrendelni és megtartani, a bányaadót elsőfokon megállapítani s arról az adózó felet határozatilag értesíteni.
Az ebben a szakaszban foglalt rendelkezések megfelelnek az 1909:IX. törvénycikk 48. §-ában foglaltaknak.
A 27-28. §-okhoz
Az elsőfokú adómegállapítás ellen irányuló felebbezésnek elbírálására az az adófelszólamlási bizottság lesz illetékes, amelyik a III. osztályú kereseti adót másodfokon állapítja meg.
A felebbezésnek éppúgy nincs halasztó hatálya, mint a bányaadóval egyenértékű III. osztályú kereseti adónál sincs az 1920:XXIII. törvénycikk 78. §-a szerint.
Miután azonban a bányaadó elbírálása különösebb szaktudást igényel, a felszólamlási bizottságba, úgy amint az eddig is megvolt, a rendes felszólamlási bizottsági tagokon kívül még 2-2 rendes és 2-2 póttag lesz választandó az önálló bányabirtokosok vagy szakképzett bányászok sorából. Ezek azonban csak akkor hívandók meg a felszólamlási bizottság tárgyalásaira, ha bányaadó kivetése ellen beadott felebbezés tárgyaltatik.
A 29-30. §-okhoz
E rendelkezések megfelelnek az általános kereseti adóról szóló 1909:IX. törvénycikk 65. és 61. §-ában foglaltaknak.
A 31-32. §-okhoz
A 31. §-ban foglalt rendelkezés nem új, mert az 1920:XXIII. törvénycikk 34. és 62. §-a a jövedelemadóra és a vagyonadóra nézve már kimondotta, hogy a könyvvizsgálat megakadályozása, vagy meghiusítása jövedéki kihágás. A 32. §-ban foglalt rendelkezés pedig megfelel az 1909:IX. törvénycikk 60. §-ának.
Az 1908:V. törvénycikk 7. §-ának c) pontja, illetőleg az 1922:LIII. törvénycikk 5. §-a a tőkekamat- és járadékadó 10%-os kulcsát leszállította 2%-ra a bányatörvény alá eső bányák után járó bányahaszonbér, valamint a bányaművelési engedélyhez szükséges beleegyezésért járó ellenszolgáltatás (termelési jutalék, terragium) után.
A tőkekamat- és járadékadónak az a leszállítása akkor sem volt nagyon indokolt, amikor a leszállítás történt, de legalább nem volt feltűnő, mert a bányaadó kulcsa eddig tényleg alacsonyabb volt. Ha azonban most a bányaadó kulcsát felemeljük, ez az egyetlen elfogadható ok is megszünt s a tőkekamat- és járadékadó 2%-os kulcsát fel kell emelni az eredeti 10%-ra, mert különben nagy igazságtalanság állana elő pl. megosztott jövedelem esetében, amikor is a bánya bérlője a tevékenységével előállított jövedelme után 10%-os kulcs szerint fizeti az adót, míg a földnek tulajdonosa, tehát éppen az, aki minden fáradság és kockázat nélkül jut a jövedelem egy részéhez, lényegesen alacsonyabb, 2%-os kulcs szerint fizetne adót.
A 34-35. §-okhoz
Ezek a szakaszok nem igényelnek külön megokolást.
