A trianoni békeszerződés, mely országunkat megcsonkította, nemzetünket szétszaggatta, két tudományegyetemünket is, a kolozsvárit és a pozsonyit, hontalanná tette.
Nincsen magyar ember, akinek szívében ne égne a vágy, ne élne a remény országunk régi határainak visszaállítására és nemzetünk egyesítésére. Elengedhetetlen kötelességünk, hogy ennek a szent célnak elérésére minden erőnket megfeszítsük és minden áldozatot meghozzunk.
Minthogy azonban ezidőszerint ezért a szent célért eredményesen csak békés eszközökkel, a kultura fegyverével küzdhetünk, minden eszközt meg kell ragadnunk arra, hogy ellenséges szomszédaink feletti kulturfölényünket továbbra is fentartsuk, elszakadt véreinknek ezen kulturális színvonalon való megmaradását elősegítsük és a magyar nemzeti kultura iránti szeretetet és ragaszkodást bennük ébren tartsuk.
Ezt a célt első sorban a magyar tudományosság fejlesztése és a tudományos munkásság gócpontjainak, a magyar tudományegyetemeknek fentartása szolgálja. Mert tudományos és tanintézeteink között nincsen egy sem, melynek szellemi kihatása az elszakított országrészek lakosaira nézve mélyrehatóbb és kiterjedtebb volna, mint egyetemeinké.
Nemcsak hazafias kötelességünk tehát, hogy hontalanná vált egyetemeinket elpusztulni ne engedjük, hanem országunk területi integritásának és a magyar nemzet jövőjének biztosítása is megköveteli, hogy tudományegyetemeinknek, mint a magyar tudományosság és a magyar nemzeti kultura leghatalmasabb oszlopainak, számát ne csökkentsük.
Ezek a szempontok vezérelnek abban a törekvésemben, hogy a két hontalanná vált tudományegyetemnek további működését biztosítsam és őket a pusztulástól megóvjam.
Miután azon magyar városok közül, amelyeknek az egyetemek elhelyezésére való alkalmasságát és jogosultságát a kormány és az országgyűlés már a debreczeni és pozsonyi egyetem felállítását elrendelő 1912. évi XXXVI. tc. tárgyalása alkalmából elismerte, t. i. Szeged és Pécs városa a hontalanná vált két egyetemnek befogadását kérelmezik és erre a célra áldozatokat is hozni hajlandók, a magam részéről a kolozsvári egyetemnek Szegeden, a pozsonyinak pedig Pécsett való elhelyezésére nézve az előkészítő tárgyalásokat folyamatba tettem.
Minthogy ezekből a tárgyalásokból az derült ki, hogy a két egyetemnek az említett városokban való elhelyezése az e célra igénybe vehető városi és állami épületek felhasználásával minden ma óriási költségekbe kerülő és az építési anyagokban való hiány folytán csak hosszú idő alatt foganatosítható újabb építkezés nélkül biztosítható, a minisztertanács hozzájárulását kértem ki, hogy a kolozsvári tudományegyetemnek Szegedre, a pozsonyinak pedig Pécsre való áthelyezésére vonatkozólag törvényjavaslatot készíthessek.
A mai csonka Magyarországban négy tudományegyetemnek fentartása talán sokak előtt, akik tisztán pénzügyi szempontból ítélik meg a kérdést, feleslegesnek látszik. Legyen szabad ezekkel szemben megemlítenem, hogy a szorosan vett Magyarországnak a háború utolsó évéig 18 millió lakos mellett két működő teljes egyeteme volt, ugyanakkor Romániának kb. 6 millió lakos mellett ugyancsak két teljes egyeteme működött. A népesség számához viszonyítva Romániának háromszor, a nyugati kulturállamok közül pedig Németországnak négyszer, Olaszországnak ötször, Hollandiának hétszer, Svájcnak tizennégyszer annyi egyeteme volt, mint Magyarországnak, amely e tekintetben csak Oroszországgal állott egy színvonalon.
Ha tehát a négy tudományegyetemnek működési köre egyelőre csak a csonka Magyarországra terjedne is ki - noha minden erőnkből az ellenkezőre kell törekednünk - az egyetemek számának aránya a lakosság számához viszonyítva kifogásolhatónak egyáltalában nem mondható.
De feltétlenül szükségessé teszi a négy egyetem fentartását és teljes egyetemekké kifejlesztését - a debreczeni és pozsonyi egyetemek ugyanis még ma is csak csonka egyetemek - a budapesti tudományegyetem túlzsúfoltsága.
Nem javult meg gyökeresen az a helyzet a numerus clausus behozatalával sem, mert a felvehető hallgatók számát oly magas számban kellett megállapítani, amely mellett a sikeres gyakorlati oktatás kellő eredményt nem érhet el. Hogy tehát egyrészt az ország igényeit kielégíteni és másrészt a gyakorlati oktatás sikerességét biztosítani lehessen, feltétlenül szükség van a négy tudományegyetemre.
De felette szükséges a négy egyetem fentartása azért is, mert egy vagy két egyetemmel a tudományos életet kifejleszteni és succrescentiát nevelni és biztosítani - mint azt a multban is sok téren sajnosan tapasztalhattuk - nem lehet. Az egyetemek számának csökkentésével az egységes nemes versenyt, mely minden fejlődésnek legerősebb rugója, elejtenénk.
A több és földrajzilag megfelelően elosztott vidéki egyetemektől várhatjuk csak a kultura terén is helytelen centralizációnak megszűnését és az ifjúság érdekében mind kulturális, mind egészségi szempontból kívánatosabb vidéki kulturcentrumok létesülését. Kulturális jelentőségű városainkból is igen sokat elveszítettünk. Vidéki kulturcentrumok létesítése tehát ma még fontosabb, mint 1912-ben az új egyetemek létesítésekor volt.
Ugy Szeged, mint Pécs nagy anyagi erővel és gazdasági jövővel bíró városok, azoknak erejét azonban a nemzeti ügy javára igazán eredményesen csak akkor tudjuk kihasználni, ha kulturális jelentőségüket emeljük, amire pedig semmi sem olyan alkalmas, mint egy tudományegyetem létesítése.
Nem nélkülözhetjük a négy egyetemet még azért sem, mert az elcsatolt országrészek magyar ifjúsága felsőbb tanulmányai szempontjából a jövőben is a magyar egyetemekre lesz utalva, a magyar államnak tehát kötelessége és érdeke, hogy őket ezen a réven a szellemi közösségben megtartsa és bennük az elveszett területek visszacsatolására irányuló törekvést ébren tartsa.
Nézetem szerint sem az itthoni, még kevésbbé az elszakított magyarság hitét és bizodalmát nem szabad az ország jövője érdekében olyan megrázkódtatásnak kitenni, amivel a menekült egyetemek beszüntetése vagy ami azzal lényegileg egyenlő - üres névbeli összeolvasztása járna. Jogfeladást és a trianoni béke konzekvenciáinak minden fentartás nélkül való levonását jelentené ez, viszont a menekült egyetemek fentartása jogfentartásnak olyan hatása és olyan méltóságteljes kifejezése, mely előtt még ellenségeinknek is, tisztelettel kell meghajolniok. Távol áll tőlem természetesen, hogy kulturális törekvéseimben, tehát az egyetemek fentartásának kérdésében is, az ország jelenlegi szomorú gazdasági helyzetét figyelmen kívül hagyjam. Elmegyek ebben a kérdés megoldásában is a takarékosság végső határáig, de arra az álláspontra nem helyezkedhetem, hogy döntő fontosságú, az elszakított országrészek magyar lakosságával szemben a nemzeti becsület kérdését is érintő és az ország jövő sorsával szorosan egybekapcsolt kulturális kérdésben, mint amilyen a menekült tudományegyetemek fentartásának kérdése, a rideg financiális szempontokat tartsam egyedül mérvadóknak.
Menekült egyetemeinknek megtartása és ezekkel kapcsolatban új vidéki életerős kulturális központok megteremtése olyan fontos életbevágó kulturális kérdés, amelynek elbírálása nem történhetik tisztán pénzügyi tekintetekből. Már az a körülmény, amire föntebb rámutatni bátor voltam, hogy t. i. mind a két egyetem elhelyezésénél új építési beruházások, amelyek új egyetemek létesítésénél tudvalevőleg a költségek legnagyobb részét alkotják, egyáltalában mellőztetnek, eléggé bizonyítják, hogy a szóban forgó kulturális kérdés megoldásánál a takarékossági tekinteteket a legteljesebb mértékben figyelembe venni kívánom.
Hasonlóképpen kívánok eljárni a menekült egyetemek felszerelésénél is, amely téren nagy segítségemre szolgál, hogy Szeged városa e célra hét millió koronával támogat.
A két menekült egyetem kérdésének pénzügyi megítélésénél sem szabad szem elől téveszteni azt a tényt, hogy adott esetben nem két új egyetem létesítéséről, hanem két már létező egyetem megtartásáról van szó.
Éppen erre való tekintetből és a nehéz pénzügyi helyzet nyomása alatt még attól sem kívánok elzárkózni, hogy a fényesen felszerelt budapesti tudomány- és műegyetem nélkülözhető szerelvényeivel és eszközeivel pótoljam átmenetileg a menekült egyetemek hiányait és a budapesti tudományegyetem 183 milliós költségvetésénél minden kár nélkül elérhető megtakarításokkal ellensúlyozzam a menekült egyetemek kiadásait.
Alapos reményem van továbbá arra, hogy a munkaügyi és népjóléti miniszter úr, aki a két menekült egyetem orvosi karának sorsa iránt a legmelegebb rokonszenvvel és jóindulattal viseltetik, továbbra is az egyetemi orvosi karok rendelkezésére adja a budapesti Révész-utcai volt hadikórháznak berendezését és eszközeit, amelyeket a két menekült egyetem ezidőszerint is használ. Miáltal az egyetemi klinikák berendezésénél igen nagy megtakarítás lesz elérhető.
