A magyar államadósságról szóló törvényjavaslatnak célja elsősorban az, hogy a trianoni békeszerződésben előírt rendszabályoknak megfeleljen. A kormány reázúdult kérlelhetetlen kötelessége tudatában vállalkozott a trianoni békeszerződés végrehajtására és ennek egyik pontja az államadósság olyatén rendezése, mint a békeszerződés megszabja.
A javaslat bevezetése a trianoni békeszerződés 186., 188. és 189. Cikkein alapszik, ezekhez tehát egyéb indokolás nem szükséges, minthogy a magyar állam elvállalt kötelezettségeit úgy formailag, mint anyagilag a legnagyobb erőmegfeszítéssel teljesíteni kívánja.
Ami a javaslatnak anyagi rendelkezését illeti, a nemzetgyűlésben 1920. december 20-án tartott pénzügyi előterjesztésemben világosan kimondtam, hogy Csonka-Magyarország mindaddig, míg a mai határai között van, képtelen a régi Magyarország kötelezettségeit mindenben teljesíteni, illetőleg csak oly mértékben tudja azokat teljesíteni, amily mértékben a győzelmes hatalmak területét visszaállítani szándékoznak. Éppen ezért az államadósság tekintetében elkerülhetetlen egy ideiglenes rendezés, mert különben az államháztartás teljes összeroppanása és az következnék be, hogy hitelezőinket kielégíteni nem tudjuk. Ezért ideiglenesen az állami tartozások kamatjának leszállítására kellett a kormánynak elhatároznia magát. Enélkül pénzügyi programmom egyáltalában keresztül nem vihető.
Magyarország pénzügyi állapotát teljesen ismertette az a kiváló mű, amelyet M. Danielou, a trianoni békeszerződésnek előadója a francia kamarában előterjesztett és melyből a következő szakaszokra kell utalnom:
„Most, hogy a trianoni szerződés a régi magyar birodalom testéből egy csekély kis Magyarországot hasított ki, ennek az új államnak rendes bevételei, ideértve úgy az egyenes és közvetett adókból, mint az egyedárúságokból és az állami birtokokból befolyó jövedelmeket is, nem lesznek elegendők arra, hogy a kamatfizetések biztosíttassanak és a régi monarchia adósságainak Magyarországra hárított része törleszthető legyen, annál kevésbbé, mert ennek az országnak hasznosításához, mielőtt még hosszú éveken át nyereségtöbbletről egyáltalán szó lehetne, új tőkék befektetésére lesz feltétlenül szükség, hogy az elpusztított gyárak és vasutak helyreállíthatók legyenek és hogy az ezen vidékek gazdasági rekonstrukciójához megkívánt anyagok beszereztessenek.
Az új pénznem behozatala szorosan alá van rendelve a segítség mérvének, melyben Magyarország a külföldről részesülni fog, hogy kibocsátandó új államjegyei, tekintve hogy az ország nem rendelkezik kellő fedezetet nyujtó ércpénzzel, mégis teljes névértékben fogadtassanak el a nemzetközi piacon.
Mindent egybevéve, a financiális terhek, melyeket Magyarország a háború, az 1918-1919-i forradalmak, a román megszállás és a Békeszerződés által reárótt kötelezettségek folytán visel, túlságosan nagyok ahhoz, hogy a trianoni szerződés által Szent-István birodalmában alkotott ennek az új államnak azonnali teher mentesítése lehetséges volna.
Ha Magyarország hitelezői nem akarják, hogy ez az állam teljesen a csődbe hajtassék, ami nem csupán az államkincstárra, hanem a kereskedelmi és ipari magánvállalatokra is kiterjedne, egyesülniök kell és biztosítaniok, hogy a követeléseik fedezetét képező értékek veszendőbe ne menjenek. Ez irányban a következő módokon nyujthatnak segítséget:
1. Előlegek készgyártmányokban, gépekben, hosszúlejáratú kölcsönök az ország gazdasági felszerelésének rekonstrukciója céljából;
2. Biztosítékok nyujtása az iránt, hogy a kibocsátandó új magyar államjegy meghatározott nemzetközi értékkel fog bírni;
3. Hosszabb fizetési halasztások engedélyezése által lehetővé tétele annak, hogy az állam lejárt és azonnal fizetendő adósságait csak későbbi időpontban fizethesse.”
Ennek a nehéz helyzetnek őszintén le kellett vonnunk következtetéseit és ez más nem lehetett, mint hogy a magyar állam összes hitelezőinek, mindaddig, míg a mostani állapot tart, meg kell érteniök, hogy mi az, amit a magyar állam fizetni tud. Ez annál is inkább szükséges, mert csak a kamatok lecsökkentése által bírjuk az államháztartás egyensúlyát rendbehozni és csak ezen egyensúly rendbehozásával tudjuk a pénz további leromlását megakadályozni. A pénz leromlásának oka az volt, hogy a magyar állam hitelezői névleg ugyanannyit, de tényleg mind kevesebb értéket kaptak. Ennek a megfordítottja áll elő abban a pillanatban, mikor a fedezetlen bankjegyek kiadása Magyarországon megszűnvén, Magyarország fizetési eszköze értékében természetszerűleg folyton növekedni fog. Ezért a magyar államadósság kamatainak kényszerű lecsökkentése csak látszólag sérti a hitelezők érdekeit, elsősorban azonban az ő érdekükben van, mert az így adott kamat pénzbelileg jobb és a jobb magyar pénzértékben teljesítendő fizetés az ő érdekeiket szolgálja.
Éppen azért, mert a magyar kormány pénzügyi politikájának ezen elvét kívánom folytatni és teljesen feljogosítva érzem magamat hinni, hogy a magyar pénz értéke emelkedni fog, nem fogadtam el azon kiváló szakértők által ajánlott módozatot, mely szerint ne az államadósságok kamatja csökkentessék le, hanem azoknak tőkeösszege kisebbíttessék azáltal, hogy egy ötöddel a tőkekövetelés redukáltatik. A magyar állam hitelezőinek meg kell hagynunk azt az általunk is táplált reménységet, hogy tőkeösszegük megmaradván, mielőbb a magyar munkának és takarékosságnak eredményeit teljesen élvezni fogják. Hozzáteszem, hogy a kormány javaslata a kamatredukciót csupán öt évre tervezi, mert az a reménysége van, hogy ha addig sem külpolitikai bonyodalom nem áll be, sem ellenséges támadás Magyarországot nem éri, saját munkája és takarékossága által hitelezőit ki tudja elégíteni. Meg vagyok győződve róla, hogy ez a magyar állam hitelét emelni, Európa békéjét megerősíteni és a népek gazdasági közeledését előmozdítani fogja. A magyar kormány nézete az, hogy evvel egyaránt szolgálja úgy saját jól felfogott érdekeit, mint hitelezőinek jogait.
A kormányt azonban még két további körülmény késztette arra, hogy ezen elkerülhetetlen és nézetem szerint a javaslat célját szolgáló rendszabályhoz nyuljon. Az egyik az, hogy a különféle forradalmak és a román invázió folytán az állampénztárban beállott nagy hiány arra indította az előző kormányokat, hogy a bolsevizmus alatt megszakadt kamatszolgálatot csak töredékesen vegyék fel. Igy az 1919. április óta lejárt kamatok, melyek 1919. végéig szóltak, egyáltalában nem fizettettek, a külföldi kamattartozások nagy része pedig nem honoráltatott. Ez az állapot a magyar állam hitele és a külföld jogos érdekei szempontjából tovább fenn nem maradhat és elsősorban addig is, míg a többi, a trianoni békével összefüggő valutáris kérdések tisztázhatók lesznek, a hátralékos kamatok kifizetésére kell a magyar államnak vállalkoznia. A kormánynak ez az álláspontja is, melyet azonban csak úgy vihet keresztül, ha már ezekre nézve is a kamatlecsökkentés keresztülvihető. A kamatok utólagos kifizetésével is bizonyítani akarja a kormány, hogy kötelességének teljes tudatában van.
A második fontos ok, melynek kényszerítő hatása alatt a kormány az államadósságok kamatjának lecsökkentése elől ki nem térhetett, az volt, hogy ugyancsak fentjelzett pénzügyi előterjesztésem értelmében egy általános vagyonváltság az, amelylyel a magyar állam a háborúban és a forradalmak alatt összetorlódott rendkívüli függő tartozások letörlesztéséhez hozzáfog. E vagyonváltságot pénzügyi rendszerem értelmében nem a bevalláson alapuló személyi adórendszer (tehát nem a német rendszer), hanem egy minden bevallástól független reális adórendszer viszi keresztül. Igy a takarékpénztári betéteket közvetlenül zároltam, az értékpapírtulajdonosoktól vallomást nem kérek, hanem a részvénytársaságok alaptőkéjének felemelése által annak 16%-át veszem igénybe egyszer s mindenkorra az államháztartás céljára, hasonlóképen a kereskedők árúkészletének megadóztatásánál is a bevallási módszert általában mellőztem.
Ennek a rendszernek az elvét, igazság okából, az állampapírok tulajdonosainál is keresztül kell vinni és miután tulajdonképen a hitelezők érdekében, de a magyar hitelélet zavartalansága okából is a bevallási rendszerhez és az evvel járó zaklatásokhoz, valamint az ennek folytán szükséges ellenőrzéshez itt sem akarok nyulni, a vagyonváltságnak a tőke összegéből való befizetését pedig fenti okokból a hitelezők érdekében nem tartottam keresztülvihetőnek, más nem volt hátra, mint a vagyonváltságot abban a formában vinni keresztül, hogy az állampapír tulajdonosa a kamat lecsökkentésével egyenlíti ki vagyonváltságát. Annak, hogy a vagyonváltságnak ilyetén lerovása, illetőleg az egyes állampapír-tulajdonosok befektetett tőkéjének a kamatleszállítás folytán való csökkentése a legtermészetesebb módja a vagyonváltság lerovásának és legkönnyebben felszabadítja a magyar állam hitelét, úgy ennek, mint annak a másik ténynek, hogy a kormány a 3%-ra való lecsökkentéssel eltalálta a leszállítás mérvét is, a legvilágosabb és letagadhatatlanabb bizonyítéka az, hogy a legmagasabb kamatozású állampapírok, a 6%-os és az 5 1/2%-os hadikölcsönök, már a háború elvesztése óta állandóan névértékük 50%-ával kerültek forgalomba, ami azt jelenti, hogy a kamat felének leszállítására a közönség teljesen el volt készülve és a legutóbb vásárolt kötvények tulajdonosai már evvel mind számoltak is.
Mindezek alapján a kormány, nehéz felelőssége tudatában, úgy gondolja, hogy a rendkívül súlyos helyzetből való kibontakozás útját megtalálta akkor, midőn úgy a magyar állam, mint a hitelezők érdekében az állampapírok kamatainak ideiglenes leszállításához nyul. A leszállítás kiszivárgó hírei nemcsak rontották, hanem határozottan emelték a magyar pénznek megítélését a külföldön, amint azt a valutáris tabellák az összes piacokon mutatják, jeléül annak, hogy a magyar állam minden hitelezője meg tudja ítélni, hogy a kormány, kemény elszántsággal, kötelezettségeinek - bármily súlyosak azok - meg akar és meg tud felelni.
Ehelyütt utalok arra, hogy a magam részéről, midőn mint a volt képviselőház pénzügyi előadója 1917. junius 15-én a pénzügyi előadói széket 15 évi munka után otthagyva visszapillantást vetettem a magyar pénzügyek fejlődésére, előre jeleztem, hogy a háború után a háborúban kibocsátott magas kamatozású címletek kamatjának legalább 4%-ra való lecsökkentésére kell elkészülve lennünk.
A fenti szavakban röviden vázolt nagysúlyú elhatározása a kormánynak természetesen csak úgy vihető keresztül, ha oly esetekre nézve, melyek különös méltánylást érdemelnek, olyan rendszabályok léptettetnek életbe, amelyek nélkül az állami hitel kérdésének ilyetén rendezése a közgazdaságot súlyos károkba döntené.
Ami a javaslat pénzügyi kihatását illeti, teljesen pontos számadatokat nem tudok nyujtani egyrészt azért, mert a hadikölcsön-kötvényeknek a trianoni békeszerződés által előírt nostrifikálása még nincs befejezve és így nincs teljesen megállapítva az a hadikölcsöntömeg, amelynek terhe Magyarországot illeti, másrészt, mert a háború előtti adósságok megosztása a Jóvátételi Bizottságtól függvén, erre nézve ma még tájékozásunk nincs. Számításaim eredménye gyanánt azonban közölhetem, hogy mintegy évi 300-320 millió koronára tehető az a kamatmegtakarítás, amely a törvényjavaslat eredményeképen elő fog állani.
Miután a belső kölcsön kamatját ily szigorúan lecsökkentettük, kétségtelen, hogy a magyar állam külföldi hitelezőivel való tárgyalásoknál e nagy szempontot igyekeznünk kell érvényesítenünk. Reméljük, hogy sikerülni is fog annak érvényesítése.
A javaslat részletes rendelkezéseket is foglal magában és ezek indokolása a következő:
Az 1. §-t megelőző bevezetés az államadóssági terhek főbb ismertetését tartalmazza. A háború előtt felvett államadósságok végösszege egységesen koronában van feltüntetve és ebben az összegben az érmeparitás alapján számítva benne foglaltaknak az aranyra és külföldi értékekre szóló kölcsönök is. Az áttekinthetőség szempontjából szükségesnek tartom azonban az aranyban és külföldi értékekben előállott nagy eltolódásokra való tekintettel, külön is feltüntetni azokat az adósságokat, amelyek aranyra, ezüstre, vagy vagylagosan külföldi értékekre szólanak.
A háború kitörése után felvett kölcsönök nagyobbrészt koronára szólnak, a külföldi értékekre szóló kölcsönök azonban külföldi értékekben mutattatnak ki.
Az 1. § a címletekben kifejezett államadósság kamatainak leszállításáról rendelkezik. E szakasznak részletes indokolását a törvényjavaslat általános indokolásánál már ismertettem s itt csak annyit kívánok felemlíteni, hogy a kamatleszállítást egységesen évi 3%-ra javasolom az 1921. évi július hó 1-től kezdődőleg az 1925. év végéig terjedő hatállyal azzal, hogy 1926. évi január hó 1-től kezdve a törvényhozás egyéb rendelkezései híjján, ismét az eredeti kamatozás lépjen életbe.
A 2. §-ban szükségesnek tartottam, hogy a békeszerződés határozmányaira való tekintettel kimondassék, hogy ama 1914. évi július hó 28. napja előtt kibocsátott magyar államadóssági címletek kamatszolgálata tekintetében, melyek a trianoni békeszerződést aláíró szövetséges és társult hatalmak, illetőleg azok állampolgárainak birtokában vannak, a pénzügyminiszter a Jóvátételi Bizottsággal az 1. § rendelkezéseitől eltérő megállapodást is létesíthessen.
E § második bekezdésében a pénzügyminiszter felhatalmaztatik, hogy mindaddig, míg a békeszerződés végrehajtásakép a Jóvátételi Bizottság nem döntött végérvényesen a háború előtti magyar államadósságok megosztására nézve, az államadósság tekintetében megállapíthassa a kamat fizetésének és az esedékessé vált, úgyszintén a jövőben esedékessé váló tőke visszafizetésének feltételeit és módozatait. Az e tekintetben tett eddigi intézkedések pedig jóváhagyatnak azzal, hogy azok a szükséghez képest módosíthatók és kiegészíthetők.
Erre a rendelkezésre azért van szükség, mert a békeszerződés határozmányai szerint a háború előtt felvett címletekben kifejezett államadósság meg fog osztatni Csonka-Magyarország és az utódállamok között. Addig is, amíg ez a megosztás meg nem történik, Csonka-Magyarország nem viselheti egymaga az államadóssággal kapcsolatos kötelezettségeket, hogy azonban a kamatfizetés és az esedékes tőkefizetés bizonyos korlátok között teljesíthető legyen, el nem kerülhető, hogy a pénzügyminiszter megfelelő intézkedések megtételére felhatalmaztassék, az ezirányban eddig tett intézkedések pedig jóváhagyassanak, úgyszintén, hogy mód adassék arra, hogy ezek a szükséghez képest és az egyöntetű eljárásnak megfelelően módosíthatók legyenek.
A magyar állam 1920. évi január hó 1-től fogva felvette az ú. n. tanácskormány által beszüntetett államadóssági kamatszolgálatot. Az 1919. évi 10.134/P. M. rendeletben megállapíttattak azok a feltételek, amelyeknek fenforgása esetén a kamatok kifizetésre kerülhetnek. E rendelet szerint a magyar államadósságnak az említett időponttól kezdve esedékessé váló szelvényei csak abban az esetben kerülnek beváltásra, ha a címletek tulajdonosa oly magyar állampolgár, kinek oly községben van rendes lakóhelye, mely magyar közigazgatás alatt áll, illetőleg oly jogi személy, melynek székhelye, valamint üzemi vagy üzleti telepei, illetőleg a telepek nagyobbik része Magyarországnak magyar közigazgatás alatt álló területén van és ha azok az államadóssági címletek, melyeknek szelvényeit beváltás végett bemutatták, 1918. évi október hó 31-ike óta a benyujtó fél tulajdonában vannak és ezek a címletek Magyarországnak magyar közigazgatás alatt álló területén őriztetnek.
E feltételek megállapításánál szem előtt tartatott, hogy a magyar államadósság kamatainak fizetése csak azon címletek kamataira korlátoztassék, amely címletekről kétségtelen, hogy a bennük foglalt követelés a békeszerződés rendelkezéseinek figyelembevételével is Csonka-Magyarországot fogja terhelni.
Tekintettel arra, hogy a méltányosság elve azt kívánta, hogy az államadóssági címletek szelvényeinek beváltása tekintetében a Csonka-Magyarország területén lakó magyar állampolgárokkal egyenlő elbánás alá essenek a Csonka-Magyarország területén lakó semleges és volt szövetséges államok polgárai is, intézkedés történt, hogy a magyar közigazgatás alatt álló területen lakó német, svéd, norvég, svájci, dán, spanyol és holland állampolgárok tulajdonát képező államadóssági címletek szelvényei is beváltásra kerülhetnek, ha igazoltatik, hogy az államadóssági címletek 1918. évi október hó 31. óta az illető fél tulajdonában vannak és ezek a címletek Magyaroszágnak magyar közigazgatás alatt álló területén őriztetnek.
Az esedékessé váló magyar államadóssági tőkéket illetőleg a pénzügyi kormányzatnak az volt az álláspontja, hogy az államkincstár helyzetére való tekintettel a tőkefizetés mindaddig fel ne vétessék, míg az államadóssággal kapcsolatos kérdések rendezést nem nyernek. Ettől az általános elvtől eltérőleg a méltányosságnak szem előtt tartása mellett az 1870. évi nyereménykölcsönnél, amely kölcsönnek kötvényei nem kamatoznak s amelynél a nyereményösszegek részben az elmaradt kamatokat pótolják, hivatali elődöm által ideiglenesen oly intézkedés történt, hogy az esedékes értékek közül azokra, amelyek az 1920. évi január hó 1-től kezdve kisorsoltattak, az esedékes nyeremény 20%-a eréjéig teljesíttetett fizetés. A magam részéről részben méltányossági és technikai okokból, részben pedig az esedékes összegek aránylagos csekélységére való tekintettel úgy az 1870. évi nyereménykölcsönnél, mint a Tisza-szegedi nyereménykölcsönnél a kisorsolt tőkék teljes összegében való fizetését felvettem. A fizetések önérthetőleg ugyanoly feltételek igazolásához vannak kötve, mint amily feltételek a fentebb előadottakhoz képest a szelvények beváltására nézve fennállanak. Ettől eltérőleg a földtehermentesítési kölcsönnél és az 1914. évi 4 1/2%-os törlesztéses járadékkölcsönnél, amely utóbbiaknál nem nyereményekről, hanem pusztán tőkevisszafizetésről van szó, a kisorsolt értékek tőkevisszafizetése helyett, a kisorsolt címletek utáni kamatok a kisorsolás dacára továbbra fizettetnek. Ezeknek az intézkedéseknek jóváhagyását kérem azzal, hogy a tett intézkedések a szükséghez képest módosíthatók és kiegészíthetők legyenek.
A 3. §-ban a pénzügyminiszter felhatalmaztatik arra, hogy addig míg az 1914. év július hó 28. napja után kibocsátott magyar államadóssági kölcsönök tekintetében a békeszerződés végrehajtásának során végleges rendezés nem fog történni, megállapíthassa, hogy ezeknek a kölcsönöknek a címletei közül mely és mily módon igazolt címletek után és kiknek fizesse Csonka-Magyarország a kamatokat. Az e tekintetben eddig tett intézkedések jóváhagyatnak azzal, hogy azok a szükséghez képest módosíthatók, illetőleg kiegészíthetők.
E §-al kapcsolatban meg kívánom jegyezni, hogy a háborús államadósságok után a kamatok ugyanolyan feltételek mellett fizettetnek, mint a háború előtt kibocsátott kölcsönök után. A kamatfizetésnek módja egységesen szabályoztatott azon elvek szerint, amelyeket az előző § indokolásánál már kifejtettem.
Ehelyütt rámutatok arra, hogy a m. kir. minisztérium 9.390/1920. M. E. rendeletében a háborús államadósság nosztrifikálásának előkészítését rendelte el, amelynek alapján a magyar állam nyilatkozni fog aziránt, hogy mennyiben ismeri el a rendelet alapján megjelöléssel ellátott címletekben foglalt követelést a saját adósságának. Ezen rendeletet kiegészítik az 1921. évi 936/PM és 937/PM rendeletek. Előbbiben a külföldiek tulajdonát alkotó magyar háborús államadóssági címletek nosztrifikálásának előkészítése iránt, utóbbiban pedig a Magyarországnak magyar közigazgatás alatt álló területén kívül lakó magyar állampolgárok tulajdonát alkotó - akár belföldön, akár külföldön őrzött - címleteknek, valamint a magyar közigazgatás alatt álló területen lakó magyar állampolgárok tulajdonát alkotó, külföldön őrzött címleteknek bejelentés alapján való nyilvántartásbavétele iránt intézkedtem. Addig is, amíg a magyar háborús államadósság nosztrifikálásának előkészítésével kapcsolatos eljárás befejezést nem nyert, úgy tervezem, hogy a kamatok továbbra is a fentebb ismertetett feltételek mellett fizettessenek. A háborús államadóssági kamatfizetés zavartalan menetének az eddigi keretek közötti biztosítása céljából szükséges, hogy az eddig tett intézkedések jóváhagyassanak és mód nyujtassék arra, hogy azok a szükséghez képest módosíthatók és kiegészíthetők legyenek.
A 4. § szabályozza a tőkefizetés elhalasztására vonatkozólag szükséges intézkedéseket. A háború kitörése óta kibocsátott államadósságok jelentékeny része rövid lejárathoz van kötve vagy a címlet tulajdonosának felmondási jogot biztosít, amely felmondási joggal a tulajdonosok részben már éltek ugyan, a címletekben foglalt követelés visszafizetése azonban az ország szétdarabolására és az államkincstár súlyos helyzetére való tekintettel, függőben maradt. Természetes, hogy ha az államkincstár nem képes az esedékes kamatokat teljes mértékben fizetni, még kevésbbé lehet oly helyzetben, hogy a nagymérvű tőkevisszafizetés iránt vállalt kötelezettségeit teljesíthesse s azért módot kell adni arra, hogy mindaddig, míg az államkincstár helyzete némileg meg nem szilárdul, az állam ne legyen köteles az államadósságokból kifolyólag tőketartozásnak visszafizetésére. Véleményem szerint legalább az 1925. év végéig kellene a tőketartozások fizetését felfüggeszteni, ami mellett lehetővé kell tenni azt, hogy ha az államkincstár helyzete ezt megengedi, tőkevisszafizetések ennél korábban is teljesíthetők legyenek.
E helyütt felemlítendőnek tartom, hogy az 1917. évi XII. tc. alapján a magyar szent korona országainak Vörös Kereszt Egylete által kibocsátott nyereménykölcsön 1920. évi január hó 1-től kezdődőleg kisorsolt nyereményei hasonlóan az 1870. évi nyereménykölcsönnél követett eljáráshoz a nyeremények összegeinek 20%-a erejéig fizettettek a magyar államkincstár által; utóbb pedig intézkedés tétetett, hogy a nyeremények az előírt feltételek igazolása esetén teljes összegükben kifizetésre kerüljenek.
Ez a nyereménykölcsön nem volt tulajdonképen a magyar állam adóssága, miután azonban az 1917. évi XII. törvénycikkben a pénzügyminiszter felhatalmazást nyert arra, hogy abban az esetben, ha a szóbanforgó nyereménykötvények kibocsátása előtt, sorsolási alapként a m. kir. központi állampénztárnál a sorsolási terv szerint szükséges összegek fedezésére elégséges tőkeösszeg készpénzben befizettetik, az állam nevében feltétlenül kötelezettséget vállaljon a kifizetendő nyereményeknek, illetve a beváltandó nyereménykötvények ellenértékének kellő időben leendő rendelkezésre bocsátására s minthogy a sorsolási alap a központi állampénztárba befizettetett, az államkincstár tartozik a nyeremények beváltásáról gondoskodni. Miután a szóbanforgó nyereménykötvények nem kamatoznak, méltányosnak látszott, hogy éppen úgy, mint az 1870. évi nyereménykölcsönnél e nyereménykötvények nyereményei is kifizetésre kerüljenek. Úgy ezen intézkedések, mint a háború alatt felvett kölcsönökből történt egyéb visszafizetéseknek a jóváhagyását is kérem a törvényjavaslat 4. §-ában.
Az 5. § intézkedik az iránt, hogy a Csonka-Magyarországot terhelő államadóssági címleteknek az ú. n. tanácsköztársaság megalakulásától, vagyis az 1919. évi március hó 21-től kezdve az 1919. év végéig esedékessé vált kamatai évi 3%-ra leszállított összegben az 1921. év folyamán az eredeti kamatesedéknek megfelelő napokon a fennálló és a pénzügyminiszter által netán megállapítandó korlátok között fizettessenek. Itt felhatalmazást nyer a pénzügyminiszter arra is, hogy e kamatokat hamarabb is kifizethesse.
Jóváhagyatnak továbbá a pénzügyminiszternek az ily kamatok kifizetése tekintetében eddig tett kivételes intézkedései és egyben felhatalmaztatik, hogy az 1919. évi március hó 21-e előtt esedékessé vált, azonban még hátralékos kamatokat is kifizettethesse.
Amidőn 1920. évi január hó 1-től kezdve bizonyos korlátok között az államadóssági kamatok fizetése újból megindult, az 1919. évi hátralékos kamatok fizetéséről nem történt gondoskodás. Ezt akarja pótolni a törvénynek az 1919. évi kamatok fizetésére vonatkozó rendelkezése. Bár az államháztartás rendes menetének biztosítása mellett az 1919. évi kamatoknak a fizetése súlyos terhet jelent Csonka-Magyarországra, a címlettulajdonosok érdekeire való tekintettel nem lehetett kitérni az elől, hogy az államadóssági címlet-tulajdonosoknak az 1919. évi kamatok fizetésére való jogos kívánsága ne teljesíttessék.
Minthogy azonban ezeknek a kamatoknak egyszerre való kifizetése az államháztartásnak helyzetére való tekintettel nehézségbe ütközhetik, célszerűnek tartottam, hogy ezek a kamatok ne egyszerre, hanem az eredeti kamatesedékességnek megfelelő napoktól kezdve kerüljenek kifizetésre. Felhatalmazást kértem azonban arra is, hogy ezeket a kamatokat előbb is kifizettethessem; a kifizetés gyorsasága a vagyonváltság befizetésének gyorsaságától függ. Tekintettel arra, hogy az államadósságnak a kamatai általában leszállíttattak, szükséges, hogy ezek a hátralékos kamatok is ugyanolyan mérvben szállíttassanak le, mint ahogy a jelen javaslat 1. §-a a magyar államadósság kamatainak leszállítására nézve egyöntetűen intézkedik.
Minthogy egyes különös méltánylást érdemlő esetekben az 1919. évben esedékessé váló kamatok kifizetése tekintetében már történtek kivételes intézkedések, szükséges, hogy ezek az intézkedések a törvényhozás részéről utólag jóváhagyassanak.
Az 1919. évi március hó 21-e előtt esedékessé vált kamatok fizetése tekintetében szintén szükséges, hogy a kamatfizetés szabályoztassék, de természetesen ezeknél a kamatoknál is általában csak a 3%-ot meg nem haladó kamatok megfizetéséről lehet szó. Egyben azonban módot kellett nyujtani arra is, hogy oly esetekben, ha valamely közvetítő hely a szelvényeket az 1919. év végéig igazoltan teljes értékükben beváltotta, azok kamatleszállítás nélkül is kifizethetők legyenek.
A 6. és 7. § felhatalmazásokat ad a pénzügyminiszternek arra nézve, hogy a semleges és a volt szövetséges államok, vagy állampolgáraik tulajdonában lévő magyar államadóssági címletek hátralékos kamatai és folyókamatszolgálata tárgyában úgyszintén a Osztrák-magyar banknál fennálló állami tartozások tárgyában megállapodásokat létesíthessen.
A békeszerződés csak a háborus felekkel, valamint az utódállamokkal szemben szabályozta az államadósságokkal kapcsolatos kérdéseket, ellenben nem intézkedett arra nézve, hogy a semleges és volt szövetséges államokkal szemben az államadósságból kifolyólag fennálló kötelezettségek miképen rendeztessenek. Erre való tekintettel szükséges a 6. §-nak említett intézkedése és azonkívül felhatalmazást kellett kérni arra nézve is, hogy az Osztrák-magyar banktól felvett háborús kölcsönök ügye megfelelően rendeztessék, ami különösen közhiteli szempontokból igen nagy fontossággal bír.
A 8. § jóváhagyja a minisztériumnak azt a rendelkezését, amellyel a hadikölcsönkötvényeknek a hadinyereségadó lerovására megengedett elfogadását beszüntette.
Az V-VIII. hadikölcsönök kibocsátása alkalmával az illető hadikölcsönök nyilvános aláírási felhívásaiban ígéret tétetett arra nézve, hogy a kibocsátásra kerülő járadékkölcsönkötvényekkel a hadinyereségadó fizethető lesz. Eme ígéret alapján a pénzügyi kormányzat megfelelő intézkedéseket tett, hogy mindazok, akik az említett kölcsönök alkalmával járadékkölcsönkötvényeket jegyeztek és ezeket a kötvényeket a jegyzéstől kezdve tulajdonukban tartották, a kötvényeket az aláírási felhívásokban megállapított értékben a hadinyereségadó fizetésére felhasználhassák. Az államkincstár jelenlegi helyzetében aggályosnak tartottam, hogy a hadinyereségadó továbbra is ily kötvényekkel fizettessék, amiért is intézkedni kellett aziránt, hogy ez az eljárás beszüntettessék.
A 9. §-ban felhatalmazást kérek arra nézve, hogy az Osztrák-magyar bank által kibocsátott bankjegyek felülbélyegzése alkalmával államkölcsönként visszatartott összegekről kiállított és egyénenként 1000 koronát meg nem haladó összegű Pénztári Elismervényeket, különösen méltánylandó esetekben pedig az 1000 koronát meghaladó összegű Pénztári Elismervényeket is legfeljebb 1000 korona részösszeg erejéig visszafizettethessem vagy az elismervények tulajdonosai netáni hátralékos köztartozásainak törlesztésére elszámoltathassam, továbbá, hogy az ily tőkevisszafizetések tekintetében eddig tett intézkedések jóváhagyassanak. Egyben hatályon kívül helyezendőnek tartom a m. kir. minisztérium 1700/1920. M. E. rendeletének az 1920. évi III. tc. 1. §-ában jóváhagyott azt a rendelkezését, hogy az államkölcsönként visszatartott összegek után évi 4%-os kamatok fizettessenek. Az államkölcsönként visszatartott összegekről kiállított azon Pénztári Elismervények becserélésére, amelyek sem visszafizetésre nem kerültek, sem az 1920. évi XXXVI. tc. 80. §-ában foglaltakhoz képest földvásárlására nem fordítattak, sorsolás alá eső kamatozatlan nyereménykölcsön kötvényeket kívánok kibocsátani s felhatalmazást kérek arra, hogy ugyanilyen nyereménykölcsönkötvényeket adhassak ki a hadikölcsön-címletekre pénzintézeteknél felvett kézizálogkölcsönök fedezetében az állami adósságok kamatának leszállítása folytán és annak arányában előállott hiányok fedezésére is.
Az Osztrák-magyar bank által kibocsátott bankjegyek felbélyegzése tárgyában kiadott 1.700/1920. M. E. rendelet az állam kölcsönként visszatartott összegek tekintetében kilátásba helyezte, hogy a Pénztári Elismervényeken alapuló követelést az állam teljes összegében készpénz gyanánt fogadja el olyan földrészletek vételárának fizetésénél, amely földrészleteket az állam birtokpolitikai célokra juttat, továbbá, hogy egyszeri vagyonadó behozatala esetén annak fizetésére az ily követelés teljes névértékben fel lesz használható.
Az 1.000 K-n aluli tételek visszafizetésére való tekintettel, valamint a Pénztári Elismervények visszafizetése tekintetében eddig tett kivételes intézkedések következtében a Pénztári Elismervényeknek jelentékeny része visszafizetésre kerül, a Pénztári Elismervények másik része pedig az 1920. évi. XXXVI. tc. 80. §-ában foglaltakhoz képest földvásárlásra lesz fordítható. Tekintettel azonban arra, hogy egyszeri vagyonadó nem lesz és így a Pénztári Elismervényeknek erre a célra kilátásba vett igénybevételi lehetősége elesik, az államkölcsönként visszatartott összegek kérdését legcélszerűbben úgy véltem rendezendőnek, hogy az a rendelkezés, hogy ezek után az összegek után 4%-os kamatok fizettessenek, hatályon kívül helyeztessék, viszont a visszafizetésre nem kerülő összegekről nyereménykölcsönkötvények adassanak ki. Ezt a megoldást azért is megfelelőnek tartottam, mert ily módon a Pénztári Elismervények tulajdonosai a kamatok elmaradása folytán ért hátrány által mintegy a vagyonváltság alóli mentesség ellensúlyozásaként részben hozzájárulnának az állam terheinek csökkentéséhez.
Szükségesnek tartottam továbbá, hogy gondoskodás történjék azon hadikölcsönökről, amelyeket a címlettulajdonos előlegkölcsönfelvétel céljából valamely pénzintézetnél elzálogosított. A hadikölcsönkötvények értékének állandó csökkenése folytán előállott eltolódás miatt úgy a kötvénytulajdonosok, mint a pénzintézetek igen súlyos helyzetbe kerültek s amennyiben ebben a kérdésben megnyugtató megoldás nem kínálkozik, azok a címlettulajdonosok, akik hazafias felbuzdulásukban anyagi erejüket meghaladó mértékben vettek részt a hadikölcsönök jegyzésében és ennek folytán a jegyzés céljából az általuk vásárolt kötvényeket elzálogosították, az esetben, ha a pénzintézetek ellenük fellépnének, súlyos anyagi veszteségnek volnának kitéve, a pénzintézetek pedig amennyiben nem állana módjukban a címlettulajdonosokkal szemben igényüket érvényesíteni, tekintettel az ily tételek nagy mennyiségére, megrázkódtatásoknak volnának kitéve, sőt sok esetben egyenesen az intézetek fennmaradása volna veszélyeztetve. Evégből a pénzintézetek részéről az általuk magyar hadikölcsöncímletekre az eredeti jegyzés alkalmával vagy 1918. évi október hó 31-e előtt nyujtott kézizálogkölcsönök tőkeösszegének ama, része erejéig, amely rész a kézizálogul szolgáló címletek névértékének 75%-át meg nem haladja, sorsolás alá eső kamatozatlan nyereménykölcsön kötvényeket kívánok adni s kimondandónak vélem, hogy ilyen esetekben a zálogadós a pénzintézettel szemben csak a leszállított kamatozású hadikölcsön címleteknek általam megállapított árfolyamértéke és az annak megfelelő kamat erejéig maradjon felelős, miáltal úgy az intézetek, mint a hadikölcsönt jegyző felek érdekei megfelelő védelemben részesülnek.
Felhatalmazást kérek egyben arra nézve is, hogy a kézizálogul szolgáló hadikölcsöncímletek névértékének 75%-át meg nem haladó, az 1918. évi október hó 31. napja előtti időben nyujtott kézizálog-kölcsönöknek legfeljebb 6%-os kamata és a fedezetül szolgáló címleteknek - a teljes névértéke után számított - kamata közötti különbözet erejéig a hitelező pénzintézet kérelmére részére megfelelő igazolás után évenkint ugyanilyen nyereménykölcsönkötvényeket adhassak, ezt a kedvezményt azonban ahhoz a korlátozáshoz kívánom fűzni, hogy a hitelező pénzintézet a kézizálogkölcsön ilykép fedezett része után kamatot ne követelhessen.
A nyereménykötvények részletes feltételeinek megállapítását és a kibocsátás módját célszerűségi szempontokból a pénzügyminiszterre kell bízni.
A 10. §-ban a pénzügyminiszter felhatalmaztatik, hogy az általa kijelölt közalapoknak és közalapítványoknak, továbbá a gyámoltaknak, gondnokoltaknak, hadiözvegyeknek, hadiárváknak, hadirokkantaknak, közszolgálati alkalmazottaknak (ideértve a katonai személyeket is) és nyugdíjasoknak, valamint ezek özvegyeinek és árváinak tulajdonát képező hadikölcsöncímletek helyett 5%-kal kamatozó jelzálogilag is biztosított államadóssági kötvényeket adhasson ki.
Felhatalmazást nyer továbbá a pénzügyminiszter arra is, hogy oly pénzintézeteknek, amelyek a magyar hadikölcsön-címletek kamatozásának leszállítása, valamint az Osztrák-magyar bank által kibocsátott bankjegyek felülbélyegzése alkalmával nyert Pénztári Elismervényeknek kamatozatlan nyereménykölcsön kötvényekre való kicserélése folytán oly tőkeveszteséget szenvednének, amely akár fennállásukat veszélyeztetné, akár pedig jövedelmüknek oly csökkenését idézné elő, hogy emiatt nem tudnák az 1915-1917. évi átlagos osztalékuknak legalább 3/4 részét fizetni, az eredeti jegyzésből származó és igazoltan tulajdonukban lévő magyar hadikölcsöncímletek oly részére, amely résznek 5%-kal való kamatozása az említett osztalékhányadnak fizetését vagy ennek hiányában az intézet fennállását lehetővé teszi, 5%-kal kamatozó állami járadékkölcsön kötvényeket adhasson cserébe.
Ugyancsak 5%-os járadékkölcsön kötvények útján kívánom kártalanítani a hazai biztosító intézetek díjtartalékjait is, ha azok az eredeti jegyzés alapján tulajdonukban lévő hadikölcsöncímletek kamatozásának leszállításából folyólag életbiztosítási kötelezettségeiknek egyébként nem tudnának megfelelni. Tervem szerint az ily támogatások mindenkor csak az Országos Pénzügyi Tanács meghallgatása után lennének megadhatók és csak az eredeti jegyzésből származó s igazoltan az illető intézetnek még tulajdonában lévő hadikölcsöncímletek lennének kicserélhetők. A tett intézkedésekről és az Országos Pénzügyi Tanácsnak ily ügyekben hozott határozatairól a pénzügyminiszter a nemzetgyűlésnek minden naptári félév végéig jelentést fog tenni.
Az 5%-kal kamatozó járadékkölcsön kötvények kiadása nem jelenti a kötvénytulajdonosok egyrészének a többi kötvénytulajdonossal szemben való előnyben részesítését, hanem egyrészt lehetővé kívánja tenni, hogy azokban az esetekben, amikor azt a méltányosság különösen indokolja, az államkincstár részéről jótékonyság gyakoroltassék azokkal szemben, akiket a pénz értékének katasztrófális devalválódása leginkább, legméltánytalanabbul és helyrehozhatatlanul sujtott, a pénzintézetek és a hazai biztosító intézetek támogatását pedig közgazdasági szempontok indokolják.
A 11. § rendelkezik a törvény életbeléptetésére nézve és egyben a szükséges intézkedések végrehajtásával a pénzügyminisztert bízza meg.
Ezen indokolások kiegészítéséül azonban meg kell jegyeznem még két nagyon fontos részletet. Mindkettő arra vonatkozik, hogy méltányosságból elsősorban azokat kívánják védeni, akik a befolyt háború alatt a magyar államhoz való hűségüknek azáltal adták tanubizonyságát, hogy hadikölcsönkötvényeket jegyeztek és azokat még nem adták el. Ennélfogva az e törvényjavaslatban foglaltakon kívül a hadikölcsön kötvénytulajdonosoknak két rendkívüli kedvezményt kívánok nyújtani. Az egyik az, hogy vagyonváltságuk lefizetésénél 100.000 K erejéig a hadikölcsön-kötvényeket névértékben fogom elfogadni készpénzfizetés helyett, azonban mindig csak az illető adózóna kivetett vagyonváltság fele összegéig. Bár jól tudom, hogy a hadikölcsön-kötvénytulajdonosok 100 koronán alul jegyezték kötvényeiket, e kis különbözet nem lehet ok arra, hogy egyrészt a magyar államnak azt a tényét, hogy a hadikölcsönök tőkeösszegét a kötvényekben 100 koronával jelezte, a tőkeösszegben való fizetésnél ne vegyük tekintetbe, másrészt ezáltal is némi jutalmat akarok adni a középosztály ama tagjainak, kik hadikölcsön kötvényekbe fektették vagyonukat. Ez az intézkedés a vagyonváltságról szóló II. törvényben kerül becikkelyezésre.
A másik rendszabályt, mely különösen azokat a pénzintézeti részvénytársaságokat érinti, amelyek szintén eredetileg sok hadikölcsönt jegyeztek és azokat még nem hozták forgalomba, a vagyonváltságról szóló I. törvényjavaslatba cikkelyeztettem be és ez oda irányul, hogy oly pénzintézeti részvénytársaságoknak, melyeknek eredetileg jegyzett és még nem értékesített hadikölcsön kötvény tárcájuk és az állami pénzkicserélésnél kapott Pénztári Elismervényeik együttesen meghaladják alaptőkéjük és mérlegszerű nyílt tartalékaik összegét, joguk lesz a reájuk eső 15%-os vagyonváltságot részvények vagy készpénz helyett részben ugyancsak teljes névértékben számított hadikölcsön-kötvényekben leróni.
Mindezek alapján tisztelettel kérem megokolt javaslatomnak elfogadását.
